Nem vették fel az oltást az amerikai katonák, menesztették őket

A világjárvány legfontosabb hírei

Németh Tamás
Kurkó Gyula
Kiss Dániel
Vöő György
2021.12.14. 21:43
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az AstraZeneca és a Pfizer vakcináját is megvizsgálták oxfordi kutatók az omikron-variánssal szemben laboratóriumi körülmények között – számolt be a kutatásról a CNBC

    A kutatók a két gyártó vakcinájával kétszeresen oltott emberek vérmintáját vizsgálták meg. A 28 minta alapján arra a megállapításra jutottak, hogy a vakcinák jóval kevésbé voltak hatékonyak a Dél-Afrikából származó omikronnal szemben, mint a korábbi a törzseknél. 

    A tudósok viszont azt remélik, hogy a gyorsabban terjedő új törzzsel szemben képes lesz emelni a védettség szintjét egy harmadik vakcina. 

  • Eddig nem látott gyorsasággal terjed a koronavírus omikron variánsa - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amelynek becslése szerint a mutáns immár a világ országainak többségében jelen van.

    „Hetvenhét ország jelzett eddig omikron-eseteket, de valójában a koronavírus e változata feltehetően a legtöbb országban jelen van, még ha egyelőre nem is azonosították. Az omikron minden korábbi vírusváltozatnál gyorsabban terjed” – jelentette ki genfi sajtótájékoztatóján a WHO főigazgatója.

    Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz azt is kijelentette, hogy a védőoltások hatékonysága az új mutánssal szemben kis mértékben csökkent a Covid-19 betegség súlyos formáival és a halálozással szemben, és általában csökkent az enyhébb lefolyású betegség vagy a fertőzés esetében.

    „Az omikron megjelenése egyes országokat arra késztetett, hogy a teljes felnőtt lakosságra kiterjesszék a Covid-19 elleni emlékeztető oltási programokat, még akkor is, ha nincs bizonyíték az emlékeztető oltások hatékonyságára ezzel a variánssal szemben” – tette hozzá az online sajtótájékoztatón Tedrosz Adhenom Gebrejeszusz.

  • ltottságtól függetlenül, az összes EU-s tagállamból, így a Magyarországról érkezőknek is kötelezővé válik a negatív teszteredmény felmutatása az Olaszországba történő belépéshez december 16-tól – rendelkezett kedden a római egészségügyi miniszter.

    Roberto Speranza tárcavezető közlése szerint december 16-tól január 31-ig az Európai Unió országaiból érkezők kizárólag negatív tesztelési eredménnyel léphetnek be Olaszországba.

    Azoknak, akik legalább egy adag oltással rendelkeznek, az érkezés előtti 48 órában készült PCR-tesztet, vagy a belépés előtti 24 órában végzett antigén gyorstesztet kell felmutatniuk, negatív eredménnyel.

    Az oltás nélküliekre, a negatív teszteredményen túl, ötnapos karantén-kötelezettség is vonatkozik az Olaszországba történt belépést követően. Ezek az intézkedések eddig csak az Európai Unión kívülről érkezőkre voltak érvényesek.

    A római kormány március 31-ig meghosszabbította az egészségügyi vészhelyzetet, amelyet először 2020. január végén vezettek be.

  • Egy magyar cég olyan különleges PCR-analóg tesztet fejlesztett ki, amely a jelenleg ismert több mint 2,5 millió koronavírus-mutáns mintegy 99 százalékát kimutatja, köztük a legújabb, omikronnak nevezett vírusvariánst is.

    A Sars-Cov-2 kórokozó kimutatására szolgáló, könnyen használható izotermikus polimerázláncreakció- (iPCR) tesztet fejlesztett ki a Femtonics Kft.

    – közölte a társaság kedden.

    Tájékoztatásuk szerint a Pénzügyminisztérium Egészségipari Támogatási Program hozzájárulásával készült teszt négy–tíz perc alatt mutat eredményt, és csaknem százszázalékos megbízhatósággal mutatja ki a vírus jelenlétét fertőző egyénekben a klinikai tesztek szerint.

    Rózsa Balázs fizikus, orvos, agykutató szerint a digitális genetikai alapú teszt előnye, hogy várhatóan minden új és jövőben megjelenő vírustörzsre, bakteriális vagy virális fertőzésre alkalmazható. A cég alapító-tulajdonosa úgy véli, hogy az alacsony költségű új eljárás forradalmasíthatja a labordiagnosztikát.

    (MTI)

  • Miközben a földrészeken milliók imádkoznak azért, hogy a Föld mentesüljön a koronavírus borzalmaitól, addig riasztóvá vált a járványhelyzet Afrikában. Az előző héthez képest 83 százalékkal nőtt az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma a fekete kontinensen. Ezt az Egészségügyi Világszervezet közölte. Arra figyelmeztettek, hogy Afrika valószínűleg nem képes megvalósítani azon szándékát, miszerint 2024 közepéig immunizálja koronavírus ellen a 1,3 milliárdos népességének csaknem hetven százalékát, írta az MTI.

    A múlt héten már csaknem kétszázezer új fertőzöttet diagnosztizáltak a kontinensen. A legrosszabb a helyzet Dél-Afrikában. Ráadásul november végén ott bukkant fel az egyszerűen csak szupermutánsnak elkeresztelt omikron-variáns. A köztársaságban a kórházban ápolt betegek többsége oltatlan felnőtt.

  • Megjelent Szlovéniában a koronavírus omikron-variánsa, amelyet először Afrika déli részén azonosítottak – közölte kedden Miroslav Petrovec, a szlovén Mikrobiológiai és Immunológiai Intézet vezetője. 

    A szakember elmondta, hogy az omikron Európában is elterjedt változatát négy embernél mutatták ki a november 29. és december 6. között elvégzett mintán. Ők mindannyian a közép-szlovéniai régióból származnak, arról pedig egyelőre nincsenek információk, hogy korábban jártak-e külföldön – adta hírül az MTI. 

  • Szerdától az összes országot leveszi a koronavírus-fertőzés szempontjából  legkockázatosabbnak ítélt országok és területek vörös beutazási listájáról a brit kormány – adta hírül az MTI. 

    Jelenleg tizenegy afrikai ország – Angola, Botswana, Dél-Afrika, Eswatini (a korábbi Szváziföld), Lesotho, Malawi, Mozambik, Namíbia, Nigéria, Zambia és Zimbabwe – van a vörös listán. Ezeket az országokat London az omikron-koronavírus-variáns felbukkanása után minősítette vörös kategóriásnak.

    Sajid Javid egészségügyi miniszter az omikron-vírusváltozat terjedésének megfékezésére hozott kormányzati intézkedések keddi alsóházi vitájában bejelentette, hogy szerdán brit idő szerint hajnali 4 órától – közép-európai idő szerint 5 órától – az összes ország lekerül a vörös listáról.

  • Oroszország az előírások különbözősége miatt még nem bocsátott minden információt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rendelkezésére a Covid–19 elleni orosz Szputnyik V-vakcina engedélyezéséhez – ismerte el Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságíróknak.

    Valóban van még néhány olyan információ, amelyet a tanúsításhoz még be kell nyújtanunk, és amelyet eddig azért nem nyújtottunk be, mert eltérő volt a felfogásunk arról, hogy ezeknek pontosan milyen információknak kell lenniük és hogyan kell őket bemutatni, eltérnek a szabványaink és így tovább

    – nyilatkozott a Kreml szóvivője.

    „Ezért fokozatosan alkalmazkodunk ezekhez a követelményekhez, amelyek mindenkire vonatkoznak. Reméljük, hogy ez a munka pozitív eredményt hoz” – tette hozzá.

    Arra a kérdésre, hogy a Kreml aggódik-e a gyógyszer hosszú engedélyeztetési eljárása miatt, Peszkov nemmel válaszolt. Az egészségügyi tárca illetékességébe utalta annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy milyen várakozások előzik meg a WHO küldöttségének a Gamaleja Nemzeti Epidemiológiai és Mikrobiológiai Kutatóközpontban várhatóan januárban esedékes látogatását.

    Dmitrij Biricsevszkij, az orosz külügyminisztérium gazdasági együttműködési osztályának igazgatója korábban azt mondta, a tárca arra számít, hogy a WHO a jövő év első felében hagyhatja jóvá a Szputnyik V alkalmazását. A diplomata szerint „már csak kevés, tisztán technikai papírmunka maradt hátra”.

    Oroszországban 2020. augusztus 11-én engedélyezték a Szputnyik V alkalmazását. Ez volt a világ első olyan Covid–19 elleni vakcinája, amelyet egy országban hivatalosan elismertek. 

  • A Pfizer közölte, hogy a koronavírus elleni gyógyszerük közel 90 százalékos hatásosságot mutatott a kórházi kezelések és elhalálozások megelőzésében a magas rizikócsoportba tartozó betegeknél.

    A cég szerint a vizsgálat lezárult és ezek már a végső adatok. A korábbi részeredmények alapján egyébként 89 százalékos hatásosságról írtak.

    A vizsgálatot összesen 2200 ember bevonásával végezték. A Pfizer szerint azok közül, akik a gyógyszert megkapták, senki sem halt meg, miközben a placebót kapó csoportból 12-en meghaltak.

    A Pfizer egy, a fentitől függetlenül végzett másik vizsgálat eredményét is ismertette, amely kizárólag a kórházi kezelés megelőzésére vonatkozott. Annak az eredménye szerint 70 százalék körüli volt a gyógyszer hatásossága ennek a megelőzésében.

    A Pfizer-kapszulákat 5 napig, 12 órás időközönként adagolták, nem sokkal a tünetek kezdete után. Ha megkapja a jóváhagyást, a készítményt Paxlovid néven fogják árulni. Az Egyesült Államokban valószínűleg még az év vége előtt engedélyezik a gyógyszert

    A készítményből az amerikai kormány már 10 millió adagot előre meg is rendelt 5,29 milliárd dollár értékben. Bár hivatalos adatok még nincsenek róla, de az is valószínűsíthető, hogy az Európai Unió is be fog vásárolni (vagy már bevásárolt) mind a Pfizer, mind a Merck hasonló készítményéből. 

    (via Reuters)

  • Rengeteg vállalat felfüggesztette működését Kína egyik legnagyobb gyártóközpontjában, Csöcsiang tarotmányban, ahol 8 nap alatt 217 új fertőzöttet regisztráltak. 

    Ennyi fertőzött azért is számít soknak ebben a régióban, mert az utóbbi egy évben összesen egy darab olyan fertőzöttet találtak itt, aki helyben kapta el a vírust. Most viszont 217 olyat szűrtek ki pár nap alatt, amelyek már mind közösségi terjedés révén keletkeztek. 

    Ezért az akkumulátorokat, ruhákat és egyéb termékeket nagy tömegben gyártó intézményekben most – a kormány előírásait követve – munkaszünetet rendeltek el. A tartományban körülbelül 50 ezren karanténba kerültek, 500 ezer embert kontaktként figyelnek meg, valamint a belföldi repülőjáratokat is felfüggesztették.

    A fertőzés leginkább a tartomány három legnagyobb városában terjed, amelyek egyben a legtöbb vállalkozásnak otthont adnak. 

    (via Reuters)

  • A jelenleg érvényben lévő szabályozások szerint akár 10 ezer fontnyi bírsággal is büntethető, ha valaki meghamisítja a tesztjét vagy a védettségi igazolványát.

    Ez a pénzbüntetés kizárólag a visszaesőket sújthatja, mivel az első alkalommal még csak 1000 fontról indul a büntetés. Utána viszont a 2. és 3. alkalommal duplázódik (2000, illetve 4000 fontra), majd a 4. alkalommal ugrik 10 ezerre.

    (via Mirror)

  • Megindultak Románia felé a karácsonyra hazalátogató, külföldön dolgozó román vendégmunkások, az ország határátkelőin pedig idén az újonnan bevezetett karanténintézkedések miatt a szokásosnál hosszabb várakozási időre kell számítani.

    Az Adevarul hírportál kedden arról számolt be, hogy a hétvégén már több mint másfél órát kellett várakozni a belépésre a Csengersima - Pete közúti határátkelőnél, annak ellenére, hogy az teljes kapacitással, valamennyi forgalmi sávot megnyitva üzemelt. Már karácsony előtt két héttel óriási az átmenő forgalom, hiszen naponta mintegy százezer utas lépi át a román határokat, a legtöbben Magyarország felől közúton vagy nyugati országokból repülőgéppel érkeznek.

    Azonban nem mindenki akarja kivárni a sorát, többen próbálkoztak azzal, hogy kilépő oldal felé kerülve próbálták kijátszani a határellenőrzést, hogy ne küldjék őket karanténba, tudatta Oana Parcalab, a román határrendőrség regionális főfelügyelőségének szóvivője.

    Hasonló incidens történt a határrendőrség keddi közleménye szerint a nagylaki határátkelőn is, ahol egy utánfutós kisbusz próbált a kilépő oldalon bejutni Romániába, hogy a jármű Covid-igazolvánnyal nem rendelkező nyolc utasa elkerülje a közegészségügyi ellenőrzést. Ezekben az esetekben a hatóságok tiltott határátlépésért indítottak bűnvádi eljárást. Mással is próbálkoznak az ügyeskedők, a határrendőrség hétfői közleménye szerint a Nyírábrány - Érmihályfalva határátkelőnél két, Dániából érkező román rendszámú autó nyolc utasa hamis magyarországi munkaszerződéseket felmutatva, az ingázókra érvényes mentességre hivatkozva próbálta kijátszani a karanténintézkedést. Ellenük okirat-hamisításért kezdeményeztek bűnvádi eljárást.

    Romániában pénteken lépett hatályba az a kormányhatározat, amely szerint szinte minden külföldről érkező, az országban több mint 24 órát töltő (nem átutazó) utasnak legalább tíznapos karanténba kell vonulnia, ha nem tud felmutatni a teljes beoltottságot vagy a koronavírus-fertőzésből az utóbbi fél évben történt kigyógyulást tanúsító védettségi igazolványt.

    (via MTI)

  • A szlovák munkaügyi miniszter, Milan Krajniak a közmédia 5 perc múlva 12 c. műsorában jelentette be, hogy a kormány jövő heti ülésén fogadja el azt az intézkedést, amely lehetővé teszi a karácsony ünnepek alatti családlátogatást, melyet korábban tiltottak. 

    A bejelentés azért is váratlan, mert a Magyarországgal szomszédos országban a lockdown felfüggesztés után, egyből azt is közölte a kormány, hogy a kijárási tilalommal egyenértékűen nem engedélyezi családi látogatásokat karácsonykor, hiszen azok járványügyileg nem biztonságosak. 

    Ezzel szemben a politikus a hírközlése után azt kérte, hogy legyen szó oltottakról vagy oltatlanokról mindenki teszteltesse magát mielőtt meglátogatnák a családjukat.

    Tegyük minél biztonságosabbá a családlátogatást 

    – fogalmazott a munkaügyi miniszter, aki arról is beszélt, hogy az elmúlt napok intézkedései meghozták az eredményt, hiszen csökkent a pozitív esetek száma és a tesztelések pozitivitási rátája. 

    (via Körkép)

  • A Dél-afrikai Köztársaságban már 100 százalék körül lehet az omikron-variáns elterjedtsége – derült ki egy részletes genomvizsgálatból, amelyet az országban végeztek.

    Ritkán fordul elő, hogy egy nagyobb vizsgálatnál az összes megbetegedést egyetlen variáns okozza. Most viszont 61 mintából az összes esetben az omikron-variáns jelenlétét mutatták ki, ami fémjelzi a variáns terjedőképességét, hiszen minderre három héttel azután került sor, hogy azonosították a vírust.

    A mutáns vírus miatt 174 ezerre nőtt az aktív esetek száma Dél-Afrikában, és egyelőre ez a szám csak tovább nő,

    vagyis elképzelhető, hogy még a harmadik hullámnál látott 240 ezres negatív rekordot is meghaladják.

    (via timeslive.co.za)

  • Két Pfizer-oltás megközelítőleg 70 százalékos eséllyel garantálja, hogy a páciens nem kerül kórházba – derült ki egy széleskörű, a Dél-afrikai Köztársaságban végzett vizsgálatból.

    A kutatók összesen 211 ezer, november 15. és december 7. közti megbetegedésből válogattak ki 78 ezer olyat, amelynél feltételezhetően az omikron-variáns okozhatta a betegséget (ezt azonban genomvizsgálattal még nem erősítették meg egyenként mindegyiknél).

    A tudósok szerint a kórházi kezelés megelőzésében 70 százalékos volt a két vakcina, miközben a megfertőződést csak 33 százalékban gátolta meg. A kutatók szerint a delta-variáns esetén még 90, illetve 80 százalék körül volt ez a két érték.

    (via Reuters)

  • Betiltják az alkoholos italok árusítását a bárokban és éttermekben Norvégiában az omikron-variáns terjedése miatt – jelentette be a kormányfő.

    Jonas Gahr Stoere kifejtette, hogy eközben az iskolákban is szigorúbb szabályokat vezetnek be, az oltási kampányt pedig felgyorsítják. 

    (via Reuters)

  • Gond adódott az elektronikus oltási igazolások generálásával Ukrajnában, mert leállt az egészségügyi minisztérium elektronikus adatbázisa hétfőn este – olvasható a KárpátHír oldalán.

    Oleszja Dideno, a Digitális Átalakulási Minisztérium szóvivője közölte, hogy december 13-án, hétfőn rendszerleállás történt az elektronikus adatbázisban, ahová a háziorvosok beviszik az oltottak adatait. Emiatt nem lehet oltási igazolást generálni az országos alkalmazásban. Többen jelezték, hogy eltűnt az egészségügyi alkalmazásból a digitális Covid-tanúsítvány szolgáltatás. Időközben a Digitális Átalakulási Minisztérium azt ígérte, hogy dolgoznak a technikai probléma megoldásán.

    Elképzelhető, hogy a leállás hátterében túlterhelés rejlik, ugyanis hétfőtől lehet igényelni Ukrajnában az oltás után járó 1000 hrivnyát (12 ezer forintot) az EÜ-applikációban, amit már 1 035 225 személy igényelt. 

    (via KárpátHír)

  • Több mint százötven ember kapta el a fertőzést az ausztráliai Newcastle-ben egy szórakozóhelyen tartott buliban.

    A 70-es évek slágereit felvonultató eseményen körülbelül 650 ember vett részt, köztük találtak eddig ennyi fertőzöttet. 

    Ráadásul az esetek többsége valószínűleg az omikron-variánshoz KÖTŐDhet.

    A szórakozóhelyet magába foglaló körzet orvosa szerint a számok még nőni is fognak a közeljövőben. „Valószínűleg ez lesz a világon az egyik olyan, egyetlen helyszínen rendezett esemény, ahol a legtöbb fertőzést adták át” – mondta, hozzátéve: a biztonsági kamerák felvételén is látszik, hogy senki sem viselt maszkot, és nagyon sok ember gyűlt össze nagyon kis helyen.

    A buli miatt gyakorlatilag az egész körzetben kiterjedt tesztelésbe, kontaktkutatásba kezdtek a hatóságok. A tesztközpontok nyitvatartási idejét is hosszabbították a növekvő igény miatt.

    (via ABC)

  • Dél-Korea januárban elindítja azt a nagy visszhangot kiváltó kísérleti projektjét, amelyben mesterséges intelligencia és arcfelismerő szoftverek segítségével több ezernyi zárt láncú videókamera anyagát fogják elemezni a koronavírusos emberekkel érintkezett kontaktszemélyek felkutatására. Az államilag finanszírozott projektet a 900 ezres lakosú Pucshonban tesztelik.

    A rendszer állítólag alig több mint félmilliárd forintba kerül (2,1 milliárd dél-koreai won). 

    A technológia segítségével sokkal gyorsabban és pontosabban tudják majd azonosítani, hogy az igazoltan fertőzött emberek kikkel érintkeztek – mutat rá írásában a Haszon. A szakemberek jellemzően 24 órás műszakokban váltják egymást, egy-egy felvétel értékelése pedig hosszú órákat vesz igénybe. A rendszer 5-10 perc alatt egyszerre 10 ember mozgását is tudja elemezni, ezért viszonylag gyorsan azonosíthatják és megtalálhatják a kontaktszemélyeket.

  • Az amerikai légierő összesen 27 személyt menesztett hétfőn amiatt, hogy nem vették fel a koronavírus elleni oltást.

    Úgy tudni, hogy ők az elsők, akiket menesztettek a koronavírus-oltás fel nem vétele miatt. A légierő szóvivője közölte, hogy az érintetteknek vallási, adminisztratív vagy egészségügyi okokból sem volt mentségük. Mindannyian a szolgálatuk első szakaszában voltak, ami azt jelenti, hogy hat évnél kevesebb időt töltöttek a hadseregben, és alacsony rangú személyek voltak – tette hozzá. 

    A hadseregben az ősszel kötelezővé tették az oltást az összes fegyvernem számára. Az Assocatied Press értesülése szerint egyelőre még csak a légierőnél lépett abba a fázisba a kötelező oltás, hogy már menesztették is azokat, akik nem adatták be a vakcinát. 

    Ez utóbbit az magyarázza, hogy a légierőnél volt a legkorábban, november 2-án az a határidő, amíg az első vakcinát be kellett adatni. A többi fegyvernem ennél kicsit több időt kapott, de nem lehetetlen, hogy a következő hetekben ott is lesznek távozók. 

    A kötelezettség alól egyébként a katonák különleges esetben mentesülhetnek, de ezt mindig egyéni esetben bírálják el az egységparancsnokok

    (via Insider)

  • Billie Eilish elismerte, hogy ő is elkapta a koronavírust idén augusztusban. Most, a betegség után nyilatkozva azt mondta, hogy szerinte sokat segített neki az oltás.

    A fiatal énekesnő elmondása szerint „majdnem két hónapig” súlyos beteg volt, és még mindig poszt-covidos tünetekkel küzd. 

    Ha nem lettem volna beoltva, meghalok, annyira rossz volt

    – fogalmazott. 

    (via People)

  • Egy meg nem nevezett új-zélandi férfi – mások nevében – egy nap alatt tízszer oltatta be magát koronavírus ellen. 

    A feltételezések szerint a férfi, aki több oltóközpontot is felkeresett, pénzt kapott az oltásokért. Részleteket ide kattintva olvashat!

  • Nem elég, hogy kudarcba fulladtak a házi tesztelések Romániában, a nemrégiben indult vizsgálat szerint már a koronavírus-fertőzést kimutató eszközök beszerzésénél is visszaélések voltak. 

    Tegnap este adta hírül a helyi sajtó, hogy a diákoknak szánt nyáltesztek beszerzése körül sincs minden rendben, ezért Nicolae Ciucă miniszterelnök máris elrendelte a beszerzési folyamat kivizsgálását. Kiderült, hogy a legtöbb – ötmillió nyálteszt – beszállítását vállaló nyertes egy divattervező cég, a Viggo Fashion International, amelynek Cătălin Botezatu, a legnevesebb romániai divattervező az egyik alapítója. Sokakban felmerült a kérdés, hogy egy ilyen profilú vállalkozás milyen múlttal, gyakorlattal rendelkezik a járványügyi ellátásban, és milyen módon válhatott egy közegészségügyi pályázat győztesévé. A közbeszerzés nyertesei között két holland tulajdonú cég is van. A szállítmányok késése miatt egyébként a diákok tesztelését máris át kellett ütemezni, ezzel újabb akadályba ütközött a tanulók szűrése.

    (via Főtér)

  • Az omikron-vírusváltozat lehet a jövő hónaptól a koronavírus domináns mutációja Európában, megelőzve a delta-variánst is – derül ki a Bázeli Egyetem bakteriológiai kutatócsoportja vezetőjének hétfőn kiadott közleményéből, amelyről az Index is beszámolt. 

    Az egyetem weboldalán megjelent bejelentésben Richar Neher rámutatott arra, hogy egyelőre kevés az omikron okozta fertőzés a kontinensen, de ha a variáns terjedése ebben az ütemben folytatódik, az omikron néhány héten belül dominánssá válhat.

    Vattay Gábor, az ELTE TTK Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék vezetője a dán példa alapján a Portfolión megjelent elemzésében vezeti le a hazai várható helyzetet. A szakember szerint mivel az omikron 3 naponta duplázódik, ez az érték nagyon gyorsan felszökik, és valamikor három héten belül már látszódnia kell a napiesetszám-görbéken is. 

  • Jó reggelt kívánunk! Ez az Index nagy hírfolyama a koronavírus-járvány legfrissebb híreiből. Tartsanak velünk, olvassák az Indexet!