Észak-Karolina után a második csatatérállamot, Georgiát is behúzta Donald Trump és a republikánusok. Ez újabb 16 elektori szavazatot jelent a volt elnöknek – jelentette a Sky News.
Ezzel a republikánusok 246 elektori szavazatnál, míg a demokraták csak 210-nél járnak a legfrissebb jelentések szerint, ami azt jelenti, hogy Trumpnak már „csak” 24-re van szüksége a Fehér Ház visszaszerzéséhez. A maradék öt csatatérállamban is egészen biztatók a jelek a volt elnök számára.
Georgia egy tipikus vörös állam, ám Joe Biden lett az első demokrata, aki Bill Clinton 1992-es győzelme óta az államot megnyerte 2020-ban, ugyan csak kis különbséggel. A Demokrata Párt abban reménykedett, hogy Kamala Harris megtartja az államot a kékeknek, de ezek a remények a mostani eredménnyel szertefoszlottak.
Kedden, még jóval az amerikai elnökválasztás eredménye előtt arról írtunk, hogy egy thaiföldi állatkert leghíresebb lakója, az interneten világhírűvé vált vízilóbébi, Moo Deng megjósolta, ki lesz az Egyesült Államok elnöke.
A vízilóbébinek két görögdinnyetorta közül kellett választania, amelyeken az elnökjelöltek, Donald Trump és Kamala Harris nevei szerepeltek. Moo Deng végül a Trump nevével ellátott görögdinnyetortát választotta. Mint most már tudjuk, a vízilóbébi jól választott. A nem mindennapi „jóslásról” ITT nézheti vissza a felvételt.
Akár tetszik, akár nem, Orbán Viktor viszonyítási pont Európában, az Egyesült Államokban és a világban is. „Trump is tisztában van ezzel, nyilatkozatai pedig egyértelműen a tisztelet jelét mutatják”– nyilatkozta Fekete Rajmund Amerika-szakértő, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója az ATV-nek.
Mint mondta, Donald Trump győzelme nem lepte meg, az viszont már inkább, hogy a republikánus elnökjelölt „ilyen simán nyert”. Ezt egyedül Orbán Viktor „jósolta meg” – emlékeztetett a miniszterelnök vasárnap reggeli nyilatkozatára, hiszen ő már akkor azt mondta, hogy „más számokat lát”, mint a közvéleménykutatók, akik döntetlent prognosztizáltak, és szerinte „fordul a szél Amerikában”.
A Kommunizmuskutató Intézet igazgatója több dologra is felhívta a figyelmet, többek között arra, hogy a jelek szerint Trump és kampánycsapata tanult a 2020-as hibákból, és idén a választás utolsó percéig szavazásra buzdítottak, ráadásul most a levélszavazatok népszerűsítésre is kiemelt hangsúlyt fektettek. A republikánusok egy, a Barack Obama által korábbról ismert, alulról szerveződő kampánystratégiát alkalmaztak, amiből a republikánus véleményvezérek is aktívan kivették részüket.
Hangsúlyozta: a mostani kampány arra is rávilágított, hogy a klasszikus média szerepe tovább csökkent, a podcast és a közösségi média viszont megerősödött. Példaként említette Donald Trump Joe Rogannak adott interjúját, amit csak a Youtube-on 46 millióan láttak. A szakértő rámutatott az X jelentőségére is, ami már a 2016-os kampány során is fontos volt a republikánus elnökjelölt számára. Nem véletlen, hogy Trump a győzelmi beszédében külön megköszönte „Elonnak”, hogy mellette állt.
Véleménye szerint Magyarországnak most Orbán Viktor és Donald Trump jó viszonya miatt sokkal nagyobb a súlya, mint amit az ország mérete indokolna, és mindez Orbán Viktor miniszterelnök politikájának köszönhető. Arra a közbevetésre, hogy igen, de sok esetben ő a „fekete bárány”, a szakértő azzal reagált: ha Orbán Viktor megszólal, arra nemcsak szövetségesei, de a politikai ellenfelei is felfigyelnek, reflektálnak, mert van mondanivalója, van víziója.
Akár tetszik, akár nem, a magyar miniszterelnök viszonyítási pont nemcsak Európában, de az Amerikai Egyesült Államokban és a világban is. Trump is tisztában van ezzel, nyilatkozatai pedig egyértelműen a tisztelet jelét mutatják
– összegezte Fekete Rajmund, hozzátéve: adott esetben nagyon is valószínű lehet az a forgatókönyv, hogy európai ügyekben Orbán Viktor véleményére lesz kíváncsi Donald Trump.
Fekete Rajmundot az Index is kérdezte a választás előtt a magyar–amerikai kapcsolatokról.
Emmanuel Macron francia elnök és Donald Trump republikánus elnökjelölt egy „nagyon jó 25 perces megbeszélést” folytattak egymással – közölte a francia államfő hivatala az AFP-vel.
Az Elysée-i palota szerint a két vezető megegyezett abban, hogy „a béke és a stabilitás visszatéréséért” akarnak dolgozni közösen, és együtt lépnének fel a „folyamatban lévő nemzetközi válságokkal” szemben is.
Közleményük szerint Macron „hangsúlyozta Európa szerepének fontosságát”, és felajánlotta, hogy együttműködhetnek olyan kérdésekben, mint például az orosz invázió Ukrajnában vagy a közel-keleti konfliktus, amint Trump januárban hivatalba lép.
A világ vezetői és a hírességek mellett gratulált Donald Trumpnak az Apple vezére, Tim Cook is, aki az X-en osztott meg egy bejegyzést. Mint írta:
Gratulálok Trump elnöknek a győzelemhez! Várjuk, hogy kapcsolatba léphessünk vele és a hivatallal, hogy segíthessünk abban, hogy az Egyesült Államok továbbra is vezető szerepet töltsön be a leleményesség, az innováció és a kreativitás révén.
Tim Cook 2011 óta látja el az Apple vezérigazgatói feladatait, különösen nagy hangsúlyt fektetve a környezetvédelemre. Elhatározásuk szerint teljes karbonlábnyomuk viszonylatában 2030-ra szeretnék elérni a nulla nettó kibocsátást – így az újrahasznosított és megújuló anyagokra, a tiszta elektromos energiára és az alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó szállításra fókuszálnak.
Szintén közösségi oldalán reagált Trump győzelmére a Google vezérigazgatója, Sundar Pichai, aki kiemelte, az amerikai innovációk aranykorát éljük, és ők elkötelezettek amellett, hogy a kormányzattal együttműködve segítsenek mindenkinek kiélvezni ennek előnyeit. Míg a Meta vezérigazgatója, Mark Zuckerberg úgy fogalmazott, nagyszerű lehetőségek állnak előttük, és már várja, hogy Trumppal dolgozhasson.
Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök szerdán gratulált Donald Trumpnak az amerikai elnökválasztáson aratott győzelméhez – számolt be az MTI a belarusz elnöki hivatal közlése alapján.
Szívből gratulálok visszatéréséhez az Amerikai Egyesült Államok elnöki tisztségébe. A példa nélküli harc közepette zajló idei választások eredményei az ön személyes hőstettének megtestesítői
– áll az üdvözletben.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szövetségese, Lukasenka hozzátette, hogy ezt Trump mindenekelőtt az Egyesült Államok és annak állampolgárai nevében tette.
Kívánok önnek jó egészséget, eredményes politikai döntéseket, amelyek újra naggyá teszik Amerikát
– fogalmazott az elnök.
Korábban Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője közölte: nem világos, hogy gratulálni fog-e Vlagyimir Putyin orosz elnök Donald Trumpnak az amerikai elnökválasztáson bejelentett győzelméhez, az Egyesült Államok ugyanis egy barátságtalan ország.
„Nincs tudomásom az elnök tervéről, hogy gratulál-e Trumpnak a választások alkalmából. Ne feledjük, hogy egy barátságtalan országról van szó, amelyik közvetlenül és közvetve is részt vesz az államunk elleni háborúban” – nyilatkozott Peszkov.
Jen O’Malley Dillon, Kamala Harris kampányfőnöke a csapatának küldött e-mailjében azt írta, mostantól azon kell dolgozniuk, hogy „megvédjék Amerikát a Trump-elnökség hatásaitól.”
Veszíteni mérhetetlenül fájdalmas. Nehéz. Hosszú időbe telik majd feldolgozni. De a munka, hogy megvédjük Amerikát a Trump-elnökség hatásaitól, még csak most kezdődik
– írta munkatársainak a CNN szerint, majd úgy folytatta: tekintsék a történteket egy új kezdetnek, és ne a végnek.
A kampányfőnök levelében kiemelte: Kamala Harris egy korábbi telefonbeszélgetésben azt ígérte Trumpnak, Joe Biden elnökkel azon fognak dolgozni, hogy békés legyen a hatalomátadás, nem úgy, mint 2020-ban. Továbbá kifejezte háláját a kemény munkáért, és azt is értékelte, milyen okai lehettek a vereségüknek.
Azokon a helyeken volt a legszorosabb, ahol versenyeztünk. Ez egyrészt az elvégzett munkáról, másrészt a kihívás nagyságáról árulkodik, amivel végül nem tudtunk megbirkózni
– fogalmazott.
Érdemes megjegyezni, hogy 2020-ban Jen O’Malley Dillon vezette Joe Biden elnök kampánycsapatát is.
A Fehér Ház közlése szerint Joe Biden elnök telefonon kereste meg Donald Trumpot, hogy gratuláljon a győzelméhez, és hogy meghívja őt a Fehér Házba egy találkozóra.
Mint hozzátették, Biden kifejezte elkötelezettségét azzal kapcsolatban, hogy az elnöki hivatal átadása akadálymentesen menjen végbe, kihangsúlyozva: fontosnak tartja, hogy az ország újra összefogjon.
Emellett közölték, Biden szólni fog az amerikaiakhoz, hogy értékelje a választás eredményeit. A nyilatkozatban az áll, a Trumppal való találkozóra a közeljövőben szeretnének sort keríteni, ahogy az is kiderült: Biden szintén telefonon beszélt Kamala Harrisszel, akinek gratulált a kampányához, amellyel „történelmet írt”.
Alekszandr Dugin, az orosz elnök által nagy tiszteletnek örvendő filozófus-teoretikus az X-en bocsátkozott fejtegetésbe Donald Trump sikerével kapcsolatban.
Tehát győztünk. Ez döntő fontosságú. A világ soha nem lesz olyan, mint azelőtt. A globalisták elvesztették végső csatájukat. A jövő végre nyitva áll. Nagyon boldog vagyok
– írta.
So we have won. That is decisive. The world will be never ever like before. Globalists have lost their final combat. The future is finally open. I am really happy.
— Alexander Dugin (@Agdchan) November 6, 2024
Dugin arra kérte Trumpot hogy „ne álljon le”, és azt írta, hogy szerinte most „a normális férfiak visszatérnek a történelembe”. Majd arról beszélt, hogy a tradicionalisták közvetlenül a múlthoz nem térhetnek vissza, de egy új jövőt azt teremthetnek.
Most újra kell gondolnnunk a globális stratégiánkat. Hogy hogyan alakítsák a világ tradicionalista körei közös politikájukat. Újra meg kell honosítanunk társadalmainkban a hagyományos értékeket. A posztmodern itt találkozhat a premodernnel
– fogalmazott Dugin.
Telefonon beszélt egymással Donald Trump és Benjamin Netanjahu – számolt be az izraeli miniszterelnök hivatalára hivatkozva a The New York Times.
A közlemény szerint:
A miniszterelnök gratulált a választási győzelemhez, és megállapodtak abban, hogy együtt fognak dolgozni Izrael biztonsága érdekében
– írta az izraeli miniszterelnök hivatala, hozzátéve, hogy a két fél az iráni fenyegetésről is tárgyalt. További részleteket azonban nem árultak el a telefonbeszélgetésről.
Mint azt korábban megírtuk, Orbán Viktor miniszterelnökhöz hasonlóan az izraeli vezető is „a nyugati politikatörténet talán legnagyobb visszatéréseként” értékelte Donald Trump győzelmét.
Gratulálok a történelem legnagyobb visszatéréséhez! Az ön történelmi visszatérése a Fehér Házba új kezdetet jelent Amerika számára, és erőteljes újbóli elköteleződést az Izrael és Amerika közötti nagyszerű szövetség mellett
– fogalmazott Benjamin Netanjahu a BBC szerint.
„Hatalmas gratuláció a 45., és most már a 47. elnökünknek a rendkívüli politikai visszatéréshez és a rendkívüli győzelemhez” – fogalmazott az X-en Jeff Bezos, az Amazon és a The Washington Post tulajdonosa.
Sok sikert kívánok a mindannyiunk által szeretett Amerika vezetéséhez és egyesítéséhez
– írta posztja végén az üzletember.
Big congratulations to our 45th and now 47th President on an extraordinary political comeback and decisive victory. No nation has bigger opportunities. Wishing @realDonaldTrump all success in leading and uniting the America we all love.
— Jeff Bezos (@JeffBezos) November 6, 2024
Mint arról az Index is beszámolt, hatalmas felháborodást keltett, amikor Jeff Bezos úgy döntött, nem engedélyezi, hogy a tulajdonában lévő The Washington Post beálljon Kamala Harris mögé. A döntés következtében több újságíró is felmondott a lapnál, valamint csaknem 200 ezer olvasó mondta le az előfizetését.
A lapvezetés egy 1970-ben kialakult hagyományt szakított meg ezzel, ugyanis szinte minden alkalommal támogatta az egyik jelöltet az elnökválasztás alatt, akik kivétel nélkül demokraták voltak.
Jeff Bezos később azt írta, a lépés célja az volt, hogy elkerülje az elfogultságot és a függetlenség hiányát. Emellett visszautasította azokat a vádakat, melyek szerint ezzel a döntéssel próbálta kiengesztelni Donald Trump republikánus elnökjelöltet, és hogy a saját üzleti céljait akarta támogatni.
Hazai idő szerint szerdán, a reggeli órákban mondott beszédet Donald Trump, miután nyilvánvalóvá vált, hogy ő lesz az Egyesült Államok 47. elnöke. A színpadon vele együtt jelentek meg a családtagjai is, köztük felesége, Melania Trump, ám egyvalaki hiányzott a rokonságból. Az unokahúga, Mary L. Trump, akivel finoman szólva sem ápol túl jó viszonyt. A pszichológusként dolgozó nő az X-en reagált az elnök győzelmére, kijelentve:
Annyira sajnálom. Azt hittem, többre vagyunk képesek.
Mint ismert, rokona korábban is hevesen kritizálta Trumpot, sőt a tudta nélkül egy könyvet írt róla Túl sok és sosem elég – Avagy hogyan teremtette meg a családom a világ legveszélyesebb emberét címmel, amiben a család történelmét felfestve arra kereste a választ, miért lett az elnökből az, aki.
I am so deeply sorry. I thought better of us.
— Mary L Trump (@MaryLTrump) November 6, 2024
Kamala Harris demokrata elnökjelölt telefonon kereste Donald Trump republikánus elnökjelöltet, hogy gratuláljon a 2024-es elnökválasztás megnyeréséhez – írta a The New York Times.
A lapnak egy magas rangú kampánysegéd azt nyilatkozta, Harris a riválisának a békés hatalomátadás fontosságáról beszélt, valamint kihangsúlyozta azt is, hogy minden amerikai polgár elnökének kell lennie.
Mint arról korábban beszámoltunk, Kamala Harris a tervek szerint még szerdán felszólal, hogy elismerje vereségét. A demokrata politikus és csapata már órákkal ezelőtt lemondott a győzelemről, de mostanáig semmilyen hivatalos nyilatkozatot nem tettek közzé.
Donald Trump Michiganben is legyőzte Kamala Harrist – közölte a The New York Times az Associated Pressre hivatkozva.
Mint azt a lap írja, az Amerika középnyugati régiójában található államot 2016-ban is Trump nyerte meg, 2020-ban azonban Joe Biden aratott győzelmet a michigani választók körében.
A republikánusok jelöltje Michigan államban történt győzedelmeskedésével további 15 elektori szavazatot zsebelhetett be, amivel így 291-re nőtt az általa megszerzett elektori szavazatok száma.
David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete sajtótájékoztatón reagált Donald Trump győzelmére: szerinte mindegy, hogy ki nyert, a demokráciát meg kell védeni, „mert szent, mert törékeny”, és mert ez képezi az Egyesült Államok és Magyarország közt az összekötő kapcsot.
Azt is mondta: a választás eredménye nem változtat azon, hogy miként fogja végezni a munkáját. A kritika most sem maradt el a nagykövet részéről, így fogalmazott:
Orbán Viktor miniszterelnök úgy kezelte ezt a választást, mint egy kártyajátékot a kaszinóban. És egy nagy tétet tett fel. Akár azt hiszi, hogy győzött, akár azt, hogy veszített a kezével, nem pénzben játszott, hanem az amerikai–magyar kapcsolattal. Egy olyan kapcsolattal, amelyet megváltoztatott a játéka. Az okozott kár mélyebb, mint amit az elnök négyéves ciklusa okozni tud.
A nagykövet azt is szóvá tette, hogy Orbán Viktor Magyarország jövőjét valaki más választására teszi fel, és Magyarország sorsát nem a magyarok kezébe adja.
Kockára teszi a biztonságot jelentő szövetséget, mint egy halom zsetont a pókerben. De a zsetonok, amelyekkel az ország vezetői játszanak, nem csak az övék
– fogalmazott Pressman.
A nagykövet kifejtette: a mostani amerikai választás minden bizonnyal megváltoztatja az Egyesült Államokat, de a magyar embereknek tudniuk kell, hogy Magyarországot nem fogja megváltoztatni.
Tudom, hogy az amerikai választások határainkon túl is számítanak, de nem ez határozza meg az Önök sorsát, hanem Önök. Alapvetően ezt jelenti a demokrácia. Alapvetően ez az, ami összeköti országainkat. És remélem, hogy ez mindig is így lesz
– közölte az amerikai nagykövet. A teljes beszédről ITT írtunk.
Még a délelőtt folyamán az amerikai választás eredményével kapcsolatban Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója a következőt írta ki Facebook-oldalára:
Búcsúzunk, Pressman nagykövet úr, hiányozni fog!
Az afganisztáni tálib kormány reméli, hogy „új fejezet nyílik” a két ország viszonyában Donald Trump volt amerikai elnök, republikánus elnökjelölt újraválasztásával, aki első elnöksége idején békeszerződést írt alá a tálibokkal – olvasható az MTI összefoglalójában.
Abdul Kahar Balhi, a külügyminisztérium szóvivője az X közösségi platformon fejezte ki abbéli reményét, hogy kézzelfogható előrehaladás történik a kapcsolatokban.
Az MTI emlékeztet rá, hogy 2020 februárjában – Donald Trump első elnöksége idején – az Egyesült Államok Dohában aláírta az úgynevezett katari szerződést, amely megnyitotta az utat az amerikai csapatok kivonása előtt. 2021 augusztusában – már Joe Biden jelenlegi elnök mandátuma alatt – az amerikai erők hirtelen kivonultak az országból, majd a tálibok átvették a hatalmat Kabulban. A tálib kormányt azonban még három év múltán sem ismerte el semelyik ország.
Balhi hangsúlyozta, hogy a dohai szerződést Donald Trump elnöksége alatt írták alá, és húszéves amerikai megszállásnak vetett véget. Hamdulla Fitrat, a tálib kormány helyettes szóvivője már hétfőn hangsúlyozta, hogy „jó kapcsolatot akarnak mindenkivel, Amerikát is beleértve”.
Bárki győzzön is, az afganisztáni realitásokon alapuló politika útját kell választania
– tette hozzá.
A tálib hatóságok és a nemzetközi közösség között továbbra is a viszály almája az afganisztáni nők helyzetének kérdése, az ENSZ szerint a tálib kormány „nemi apartheidet” kényszerít a lakosságra.
Az amerikaiak sem hajlandók nagy országuk vezetését egy nőre bízni
– írta szerdán az X-en a tálibok erősségének számító Kandahár tájékoztatási és kulturális főosztályának vezetője.
George W. Bush, az Egyesült Államok 43. elnöke is gratulált Donald Trumpnak, a 2024-es amerikai elnökválasztás lehetséges győztesének.
„Gratulálok Trump elnök úrnak, hogy az Amerikai Egyesült Államok 47. elnökévé választották, valamint J. D. Vance alelnöknek és családjaiknak” – mondta Bush a CNN szerint.
A volt elnök emellett megköszönte Kamala Harris alelnök eddigi szolgálatát, a választók magas részvételi arányával kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, „ez köztársaságunk egészségének és demokratikus intézményeink erejének jele”.
Laura és én hálásak vagyunk a választási tisztviselőknek, a szavazatszámlálóknak és az önkénteseknek, akik felügyelték a szabad és tisztességes választást. Polgártársainkkal együtt imádkozunk új vezetőink sikeréért a kormányzat minden szintjén
– tette hozzá, feleségét is megemlítve.
Érdemes megjegyezni, hogy George W. Bush korábban nem nyilatkozott az elnökválasztásról, és egyik jelöltet sem támogatta a kampány alatt. Lánya, Barbara Bush azonban a demokrata jelölt, Kamala Harris nevében kopogtatott az ajtókon Pennsylvania államban.
Sokkolta a demokrata jelölt, Kamala Harris támogatóit az elnökválasztás eredménye – írja a CNN.
„Görcsben van a gyomrunk” – fogalmazott a lapnak egy, a politikus kampányában önkéntesként részt vevő személy.
Szörnyű ez a helyzet
– mondta egy másik demokrata párti szavazó.
Harris egészen a kampánya végéig fenntartotta véleményét, miszerint a választás szoros lesz. A demokrata politikus úgy hitte, hogy az eredmény néhány kulcsfontosságú államban, a véghajrában fog eldőlni. Ám az, hogy a veresége már szerdán kora reggel világosan látszott, megdöbbentette azokat, akik az elmúlt időszakban a győzelméért dolgoztak.
Tudtam, hogy megtörténhet
– mondta Harris egyik kampánytanácsadója. A férfi szerint az, hogy New Jersey-ben, ahol abszolút győztesnek jósolták az alelnököt, mindössze öt százalékponttal előzte meg Donald Trumpot, előrevetítette a vereséget.
Öt százalékkal nyer New Jersey-ben? Itt valami nagyobb dologról lehet szó
– fogalmazott a tanácsadó.
Harris egy másik önkéntese azt mondta, már kedd este borús volt a hangulat a tisztviselők között. „Az utolsó szög Pennsylvania volt a koporsóban” – húzta alá.
Mint ismeretes, az Egyesült Államok jelenlegi elnöke, Joe Biden 2020-ban közel 16 százalékponttal előzte meg Donald Trumpot New Jerseyben.
Kamala Harris, a demokraták elnökjelöltje még mindig nem szólalt meg azóta, hogy az eredmények alapján egyértelművé vált a választási veresége. Harris eredményvárójának kiürüléséről az NBC Newsnak egy demokrata azt mondta:
Olyan volt a hangulat, mint egy temetésen.
Donald Trump egyik vezető tanácsadója pedig azt mondta a CBS-nek: arra számítanak, Harris felhívja a megválasztott elnököt, hogy vereségét elismerje.
Ezt a CNN is megerősítette, ahol azt írták, a demokrata jelölt szerdán megpróbálta felvenni a kapcsolatot versenytársával, azonban egyelőre nem sikerült elérnie Donald Trumpot. Kampánycsapatának egyik tagja pedig úgy nyilatkozott, Harris még a beszéde előtt szeretne kapcsolatba lépni a demokrata politikussal.
Ebben a cikkünkben írtunk arról, hogy mikor szólalhat meg Kamala Harris.
A CNN egy magas rangú forrásra hivatkozva azt írja, miközben a világ vezetői sorra gratulálnak Donald Trumpnak, a segítőik azon fáradoznak, hogy már a beiktatása előtt találkozót szervezzenek vele.
Egy bennfentes azt mondta a lapnak, az országok vezetői szinte mindenre nyitottak: New Yorkba és a milliárdos Mar-a-Lago-i rezidenciájára is elutaznának, csak hogy találkozzanak vele. Egyelőre azonban senkinek sem sikerült tárgyalást kezdeményeznie Donald Trumppal.
A lap úgy véli, a világ vezetői ezzel azokra a tapasztalataikra támaszkodnak, melyeket Trump korábbi elnöksége alatt szereztek, „amikor a hízelgés és a közvetlen kapcsolat kifizetődő volt”. 2016-hoz képest sikerült jobban megérteniük Trumpot, ami részben abból látszik, hogy már a hivatalos eredményhirdetés előtt gratuláltak neki – tette hozzá a forrás.
Mint arról az Index beszámolt, Orbán Viktor júliusban, a békemissziója időszakában találkozott Donald Trumppal az elhíresült floridai birtokán, ahol most már szívesen meglátogatnák a világ vezetői is az amerikai elnökválasztás győztesét.
A magyar kormányfő a júliusi villámlátogatásról később Charles Michaelnek, az Európai Tanács elnökének küldött levelében azt írta, ha Donald Trump megnyeri a novemberi amerikai elnökválasztást, azonnal béketárgyalásokat fog követelni Oroszország és Ukrajna között. Orbán Viktor egyébként a 2016-os tusnádfürdői beszédében – hivatalban lévő vezetőként elsőként – állt ki Donald Trump akkori elnökjelöltsége mellett, és azóta is következetes támogatója. Trump szintén többször kifejezte már szimpátiáját a magyar kormányfő irányába.
Donald Trump a győzelmi beszéde alatt maga mellé hívott két olyan kampánytanácsadót is, akik eddig viszonylag keveset szerepeltek a nyilvánosság előtt, holott kiemelkedő szerepük lehetett az elnök sikerében. Róluk ebben a cikkünkben írtunk részletesen.
Érzékenyen érintette Kamala Harris támogatóit Donald Trump győzelme, közösségi felületeiken hangot is adtak csalódottságuknak. Mint ismert, Harris előbbi oldalán tűnt fel az elmúlt hetekben Beyoncé, Lady Gaga, Cardi B és Jennifer Lopez is, míg Trump táborához tartozott többek között Elon Musk és Joe Rogan.
Azt követően, hogy az elnök győzelme nyilvánvalóvá vált, több híresség szólalt fel az X-en és az Instagramon. Cardi B egy élő adásban küldte el melegebb éghajlatra honfitársait, akik nem Harrisre voksoltak, Christina Applegate pedig megkérte a Trumpot támogató rajongóit, hogy kövessék ki őt. Stephen King azt pedzegette, a demokráciának annyi az Egyesült Államokban, míg Quentin Tarantino azt írta, Amerikának ezennel befellegzett.
Donald Trump több mint egymilliárd dollárral lett gazdagabb, ugyanis a Trump Media részvényei szerdára 35 százalékkal emelkedtek a tőzsdén.
A most megválasztott republikánus elnöknek összesen 114,75 millió részvénye van, amelyek jelenleg körülbelül 5,3 milliárd dollárt érnek a piacon. Ez az összeg a választás előtti napon 3,9 milliárd dollár volt.
A CNN ugyanakkor kiemeli, hogy a nyereség egyelőre csak papíron létezik, ugyanis a gyakorlatban Trumpnak nagyon nehéz lenne eladnia a részvényeit anélkül, hogy csökkentené az árfolyamot.
Egyes elemzők szerint az, hogy a Trump Media értéke október végére a háromszorosára nőtt, előre jelezte az amerikai elnökválasztás kimenetelét.
Donald Trump kampányszóvivője a Fox Newsnak adott interjújában azt mondta, a republikánus vezető első dolga az lesz, hogy kitoloncolja azokat a bevándorlókat, akik papírok nélkül tartózkodnak az Egyesült Államokban.
Az amerikai nép elsöprő győzelmet aratott Trump elnök támogatásával
– fogalmazott az NBC News szerint Karoline Leavitt.
A szóvivő hozzátette: „a győzelem felhatalmazza Trumpot arra, hogy úgy kormányozzon, ahogyan kampányolt, valamint hogy teljesítse az ígéreteit, amelyek között ott van, hogy az első hivatali napján elindítja az illegális bevándorlók tömeges kitoloncolását.”
Brazília volt elnöke, Jair Bolsonaro az X közösségi platformon hosszú bejegyzésben reagált az amerikai elnökválasztás eredményére: gratulált Donald Trump „epikus győzelméhez”.
Bolsonaro szerint Trump visszatérése a Fehér Házba az emberek akaratának győzelmét jelenti „az értékeinket, hitünket és hagyományainkat megvető elit arrogáns tervei felett”.
A volt brazil elnök azt írta: Trump győzelme történelmi jelentőségű, és felerősíti a jobboldali, illetve konzervatív mozgalmakat szerte a világon. Bolsonaro reméli, hogy ez arra ösztönzi Brazíliát is, hogy „ugyanazt az utat járja”, mint az Egyesült Államok.
Több afrikai vezető is úgy nyilatkozott Donald Trump győzelmének kihirdetését követően, hogy szeretné erősíteni a kapcsolatait az Egyesült Államokkal.
A CNN azt írja, Nigéria elnöke, Bola Tinubu abban bízik, hogy az új republikánus elnök „közelebb viszi a világot a békéhez és a jóléthez”. Emmerson Dambudzo Mnangagwa Zimbabwe elnöke pedig a közösségi médiában közzétett bejegyzésben fejezte ki a véleményét a milliárdos üzletember győzelméről.
A világnak több olyan vezetőre van szüksége, aki a nép nevében beszél. Zimbabwe készen áll arra, hogy Önnel és az amerikai néppel együtt dolgozzon egy jobb, virágzóbb és békésebb világ felépítésén
– írta Zimbabwe elnöke. Míg George Weah libériai elnök Trump megválasztását „egy új kezdet hajnalának” nevezte az amerikai nép számára, amely a „megújult remény lehetőségét jelzi”.
Cyril Ramaphosa, Dél-Afrika elnöke szintén a közösségi médiában közölte, hogy ő is várja „a két nemzet közötti szoros és kölcsönösen előnyös partnerség folytatását”.
Congratulations to United States President-Elect @realDonaldTrump on your return to the Presidency.
— Cyril Ramaphosa 🇿🇦 (@CyrilRamaphosa) November 6, 2024
I look forward to continuing the close and mutually beneficial partnership between our two nations across all domains of our cooperation.
In the global arena, we look forward to… pic.twitter.com/HoQUQpp1gD
Kanada miniszterelnöke az X közösségi oldalon gratulált Donald Trump győzelméhez. Justin Trudeau azt írta bejegyzésében, Kanada és az Egyesült Államok barátságát az egész világ irigyli.
Trump elnök úr és én azon fogunk dolgozni, hogy mindkét nemzet számára több lehetőséget, jólétet és biztonságot teremtsünk. Kanada és az Egyesült Államok barátságos viszonyát az egész világ irigyli
– fogalmazott a politikus.
Congratulations to Donald Trump on being elected President of the United States.
— Justin Trudeau (@JustinTrudeau) November 6, 2024
The friendship between Canada and the U.S. is the envy of the world. I know President Trump and I will work together to create more opportunity, prosperity, and security for both of our nations. pic.twitter.com/yEnL6gxyzO
Tompos Márton, a Momentum elnöke szerint Trump gazdasági és politikai tervei ellentétesek Magyarországéval, ugyanis amíg Orbánék a német autógyártásra és a kínai akkugyárakra építették fel a magyar ipart, addig Trump szemében az EU és Kína gazdasági ellenfeleknek számítanak.
A magyar érdek teljesen irreleváns a nagy asztalnál, ahol a valódi döntések születnek
– hangsúlyozta a politikus. Véleménye szerint Trump nem fogja kikérni Orbán véleményét, mert nem érdekli, hogy mi történik egy kelet-közép-európai országban, nem releváns számára. „A Trump előző ciklusából ismert büntetővámok visszahozatala a német autóiparra és a kínai vegyipari termékekre nézve egy igazi tüdőlövés, ha Orbánt szeretnék idézni” – tette hozzá Tompos.
Kifejtette azt is, hogy Oroszország „nem fog leállni Trump két szép szeméért”, ellenben Trump megvonhatja a támogatást, így Európa még nagyobb bajban lesz, hiszen nem hagyhatja az oroszokat nyerni és Ukrajnát veszíteni.
Trump visszatérése egy újabb vészcsengő a progresszív politikusok számára, hogy nem elég egyszer legyőzni a populizmust. A verseny folyamatos, ezért nem dőlhetünk hátra, legyen szó győzelemről vagy vereségről
– fejtette ki véleményét. „Orbán az egója és a saját pénztárcája érdekében örül Trumpnak. Ezzel viszont egyedül lesz Magyarországon, mert az ország érdekével gyökeresen ellentétes az az USA, amit Trump megálmodott az utolsó elnöki ciklusára” – tette hozzá, reménykedve, hogy a 2024-es amerikai változás – az országban eluralkodott elégedetlenségek miatt – akár egy 2026-os magyarországi változást vetíthet előre.
Nemcsak politikusok gratulálnak az Egyesült Államok következő elnökének, Donald Trumpnak, hanem több közéleti szereplő is, köztük Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke.
Nagyszerű világbajnokságot és nagyszerű klubvilágbajnokságot fogunk rendezni az Egyesült Államokban! A futball egyesíti a világot
– írta Gianni Infantino Instagram-oldalán, ahová feltöltött néhány közös képet Donald Trumppal.
A FIFA elnökének most különösen is fontos lehet, hogy jó kapcsolatot ápoljon az amerikai elnökkel, ugyanis jövőre az Egyesült Államokban rendezik a klubvilágbajnokságot, 2026-ban pedig a világbajnokságot is, igaz, utóbbit Kanadával és Mexikóval közösen.
A Második Reformkor közösségi oldalán gratulált „a győztesnek”, de kifejtette, hogy hiába a legfontosabb gazdasági partnere Magyarországnak az Egyesült Államok, „elfogadhatatlan, hogy politikai vezetők szurkolótáborként viselkedjenek egy ilyen választás során.” A párt hozzátette, Amerikával kell kiegyensúlyozott kapcsolatot ápolni, nem pedig egy adminisztrációval.
Ezzel ellentétesen cselekedni felelőtlenség. Különösen, amikor hazánk és Európa biztonsági helyzete válságban van, és talán soha nem volt fontosabb a NATO harmonikus együttműködése
– írták, hozzátéve, hogy a Második Reformkor megújítaná Magyarország külpolitikáját, és helyreállítaná nemzetközi megbecsülését.
Míg az elnökválasztás, valamint a szenátusi verseny eldőlt, addig a képviselőház kapcsán ez már egyáltalán nem mondható el, jelenleg nagyon szoros a verseny a demokraták és a republikánusok között.
A vártnál több csatatérkörzetben is jóval szorosabb a verseny, emiatt a Politico szerint
akár napok is eltelhetnek, amíg kiderül, ki szerzi meg a többséget a képviselőházban.
Ugyanakkor bárki is lesz többségben a képviselőházban, az szinte már biztos, hogy csak egy nagyon szűk többsége lesz.
Rovataink a Facebookon