Tuborg Green Fest Félsziget néven rendezik meg augusztus 25-28. között idén Románia legnagyobb fesztiválját, a marosvásárhelyi Félszigetet. A két brand egymásra találása csak a nevet változtatta meg, a szervezők azt ígérik, a jegyek ára és a Weekend-telep, mint helyszín változatlan marad. "A Sziget ugyanúgy részt vesz a szervezésben, ahogy eddig is, csak a külföldi partner most sokkal nagyobb szerepet vállalt" - mondta az Indexnek a Sziget Kulturális Szervezőiroda sajtófőnöke, Vető Viktória.
Az idei Félszigeten fellép a Q című brit zenei magazin által a
világ legjobb zenekarának kikiáltott Kasabian, a holland Within Temptation, a brit house-keresztapa, Nick Warren, a montreali electro-guru, Tiga, a dubstep-rajongók kedvenc Borgore-ja, de a szervezők további 70 koncerttel várják az Erdélyben félszigetezőket.
A Tuborg Green Fest rendezvénysorozat egyébként már körbejárta Európát, olyan előadókat felvonultatva, mint a Red Hot Chili Peppers, a Linkin Park, a Guano Apes, a Franz Ferdinand, a Cypress Hill, David Guetta, a Faithless vagy a Whitesnake. 2010-ben a Tuborg szervezte az eddigi legnagyobb romániai rockfesztivált.: Tuborg Green Fest presented by Sonisphere Festivalon a Metallica, a Rammstein, a Manowar, a Slayer, az Anathema és a Megadeth lépett fel.
Tavaly sehol sem lehetett belekötni a Nova Rock színpadjainak megszólalásában, ezért idén már a második nap kiosztottuk az öt csillagot, ami hiba volt. A nemrég itt még főzenekarként fellépő In Flames például úgy kezdett fényes nappal, hogy csak a dob, a szintieffektek, illetve az ének szól kifelé. Majd az sem. Jó másfél számig a közönség csak a kihangosítatlan dobot hallotta, meg azt, hogy a zenekar kétségkívül kiválóan hallja magát. Ezt az énekes el is mondta azzal együtt, hogy hiába integet neki a közönség, nem fog leállni, és különben is, tök jól szórakozik, mert hallanunk kéne milyen klasszul szól a fülében a cucc.
Aztán nagyon recsegett a Motörhead is, akik pár szám után le is vonultak, háta valaki megszereli és jobb lesz, de nem lett. Lemmy eleve krákogós hangját még a hangfal sistergése is effektezte, de ezt leszámítva olyan fasza volt a Motörhead, amilyen fasza a Motörhead lenni szokott. A kérdés ezek után már csak az volt, hogy a Szigeten kétszer is pocsék hangzással fellépő Iron Maiden mit hoz össze, de lelőjük a poént, bennük hiba nem volt.
Csaknem százezer látogatót vonzott az idei Pannónia Fesztivál: a szervezők közlése szerint a kedd hajnalban véget ért ötnapos rendezvénysorozaton 93 ezren vettek részt, és már a kezdőnapon 15 ezren voltak az amerikai Twisted Sister koncertjén.
Az egyetlen külföldi zenekar mellett a teljes hazai élvonal felvonult, a magyar fellépők közül nagy közönségsikert aratott a Vad Fruttik, a Kowalsky meg a Vega, a Subscribe, valamint az Alvin és a Mókusok koncertje - tájékoztatták a szervezők kedden az MTI-t. Mázló Imre fesztiváligazgató kiemelte: az ötödik Pannónia Fesztivál lezárulta után kedden már elkezdődött a takarítás, a helyszínek - közöttük a négy színpad - elbontását egy héten át egy 300 fős csapat végzi.
Az elmúlt hévégén tartották Tennessee-ben a tizedik Bonnaroo fesztivált, ami az Egyesült Államok egyik legnagyobb ilyen rendezvényének számít. A fesztiválon idén szokatlanul meleg volt, így 1500 embert kellett ellátni a magas hőmérséklet miatt, és valószínűleg két ember is emiatt halt meg a rendezvény során.
Egy 32 éves nőt még csütörtökön találták meg barátai, nála eddig még nem állapították meg egyértelműen, hogy halálért a meleg okolható. A terület takarításakor megtalált 24 éves férfinél viszont egyértelműen kimutatták, a hiperthermiát, ami kórosan magas testhőmérséklet jelent.
A Bonnarroo-t a Tennessee állambeli Manchasterben tartják meg évről évre egy 3 négyzetkilométeres farmon, ahol idén 80 ezer ember szórakozott az olyan fellépők zenéjére, mint Eminem, a Strokes, a Black Keys, az Arcade Fire, Lil Wayne stb.
Tegnap, meg amúgy már sokszor leírtuk, hogy a Novarockon nem lehet semmit csinálni, csak koncerteket nézni. Nos, ezt ma is megerősítjük, mert az egész fesztiválterület közepébe berakott vurstlit ne nevezzük már külön programnak. Ez csupán arra jó a pecsenyére sült, teljesen részeg osztrák fiataloknak, hogy a magukba döntött 5 eurós söröket és 25 eurós literes koktélokat esetleg alternatív módon is kiürítsék magukból, ne csak a szántóföldtől elválasztó kerítés vagy a pár napig használatos sátrak mellett közvetlenül. Szóval nincs civil falu, bornegyed, kiállítás, nincs semmi kultúra közeli dolog, amit a magyar fesztiválokon, legalábbis a legnagyobbakon megszokhattunk. Ez csak a zenéről szól, de tényleg.
A második nap nekünk ez először a Times Of Grace-t jelentette. A zenekar Adam Dutkiewicznek, a Killswitch Engage gitárosának, fő dalszerzőjének, és Jesse Leach-nek, ugyanezen zenekar volt énekesének a projektje, ami szinte teljesen ugyanolyan ordítós-dallamosan éneklős, rettenetesen érzelmes metalcore-t játszik, mint az anyazenekar, magyarán értelme nem sok van. Hacsak annyi nem, hogy a már erősen megfáradt Killswitch Engage-nél valamivel jobb dalokat írtak ide, ami persze azt is feltételezheti, hogy ezzel az énekessel izgalmasabb lenne az eredeti zenekar is. Élőben persze ketten kevesek lennének a pátoszos zene előadásához, ezért turnézik velük a Killswitch másik gitárosa, a Shadows Fall gitárosa (itt basszusgitáros) illetve az Envy On The Coast dobosa. Ennél többet nem is lehet róluk nagyon elmondani, mert azon kívül, hogy Dutkiewicz bohóckodva szaladozott gitározás közben, Leach meg akár egy punkzenekar énekese is lehetne kinézete alapján, nem sok minden történt. Persze jól szólt, mert a Novarockon általában minden jól szól, meg el is játszották tökéletesen a dalokat, de kb. tényleg ennyire izgalmas ez a zenekar, mint ez a bekezdés.
A jelenleg is zajló Pannonia Fesztiválon nem csak mi tapasztaltunk furcsaságokat és szervezési bakikat. A Belmondo is feltett egy közleményt a Facebook oldalára, melyben a zenekart ért inzultusokról, és méltánytalan bánásmódról számolt be. Utánajártunk, hogy mi lehetett az oka a történteknek.
A Belmondo szerint a Nagyszínpad programja miatt csúszott a Maláta Bár programja, de ők ígéretet kaptak, hogy befejezhetik a koncertjüket. Ez aztán nem következett be, sőt a koncert alatt a zenekari passzal rendelkező fotósukat lerángatták a színpadról a biztonságiak, és bántalmazták. A fellépést még áramszünet is tarkította, ami egyébként nem ritka egy fesztiválon, a Sziget nagyszínpadán is megesett már. A Belmondo egyik tagját aztán kifelé menet megmotozták, és átkutatták a laptoptáskáját, illetve a hangszerhordóját. A történetben érdekesség, hogy a zenekar írta a Pafe fesztiváldalát, sőt a zenészek kedvenc fesztiváljuknak tartják a várpalotai bulit.
A Nova Rock első napján kiderült, hogy semmi nem változott az előző évekhez képest: fák még mindig nem nőttek a Pannónia mezőn, az osztrákok szeretik magukat vállalhatatlanra inni, és akárhogy is gondolkodunk, ezen a fesztiválon a fellépőkön kívül tényleg semmi nincs, amiért érdemes lenne kimenni. Csakhogy a fellépőkért tényleg érdemes, mivel a szervezők évről évre hozzák el a mainstream rock/metal legnagyobb neveit, ráadásul garantáltan olyan háttérrel, ami miatt elképzelni sem lehet, hogy egy Iron Maiden-koncert a Sziget-fellépéshez hasonlóan szóljon.
Ezért idén is megnéztem, mennyire tudnak egy nap alatt leégni az osztrákok, kezdésként épp odaértem a hamarosan nálunk is fellépő Guano Apes utolsó három számára, ami pont kényelmes volt, mivel épp ezek voltak a közönség által garantáltan ismert slágerek (Open Your Eyes, Big in Japan, Lords of the Boards), láthattam, hogy Sandra Nasticnak még mindig formás feneke, és kissé nagy orra van.
Tegye fel a kezét, aki emlékszik, hogy mikor volt a legdrágább Sziget-jegy 6500 forint! Pontosan ugyanennyi persze soha, de a közelében utoljára 1997-ben járt, az azt megelőző évben pedig 2800 volt egy hetijegy. Abban az évben a fesztiválon belül sok-sok tarháló punk lődörgött. Ezt a hangulatot a Szigeten már soha nem láthatja senki. Egyszerűen túl drága a jegy, hogy bárki összekoldulja rá a pénzt a filatorigáti autókereskedésnél. Van azonban egy fesztivál, amire még járnak vérbeli punkok, és ez a várpalotai Pannonia.
A fesztivál úgy kezdődött, hogy egy szervező ingyenesre hirdette meg, és aki részt akart venni az regisztrált. Aztán persze lett jegy, de még mindig olyan alacsony áron, hogy boldog-boldogtalan elment, hiszen a hazai fesztiválok magyar fellépőit itt is láthatta, a többi meg kit érdekel. Idén már annyit kellett fizetni, ami még mindig bőven alatta van a magyar átlagnak, de mégis, érezni, hogy a szervezők már nem tudják a fesztivált olyan olcsón összehozni, mint korábban. Pedig spórolás az még mindig van, és néhány szervezési baki is.
Például második nap (!) közlik, hogy a parkolás 800 forint lesz egész hétre. A parkolót pedig fél méter mély gödrökkel, és hatalmas kövekkel tarkított mezőn alaktották ki. (Persze, látszott, hogy előtte levágták a füvet, és a fesztivál után bizonyára renoválni kell a természetet.) A tájékoztatók kézzel, filccel írva vannak kibiggyesztve a konténerekre, A3-as lapokon, amit az ember még méterekről sem feltétlenül tud elolvasni, így jön a tanácstalan kóválygás, hogy melyik ablakhoz is menjen az ember. A szakmai jegyet ugyanott lehet átvenni, mint ahol az elővételben vásároltakat, és emiatt egy helyen torlódik összes a sor, miközben három másik jegyárus munka nélkül üldögél.
A pünkösdi hosszúhétvégén, június 11-12.-én, szombaton és vasárnap is ingyenes programok várják a családokat az Óbudai-sziget Nagyrétjén, a Telekom Gyerekszigeten. Lesz Gryllus Vilmos és Alma-koncert, Kolompos Táncház, Kukamese, harcművészeti bemutató, állatsimogatás és kézművesház.
A Bohóckuckóban a zsonglőrködést lehet tanulni, a Rippel Brothers Akadémián pedig artistáskodhatnak a vállalkozó kedvű gyerekek. Az Állati jó programok helyszínén a Lovagok hétvégéje zajlik majd, ahol az ügyességi és logikai játék mellett lehet majd íjászkodni és középkori fegyverekkel ismerkedni. A Vándor Vurstli műhelyében Európa népeinek fejrevalóit készíthetik el a gyerekek, a Pritt Kézműves Palotában pedig papírkalapot lehet készíteni, vagy újrahasznosított képeslapokon megírni a nyári élményeket.
A Telekom Gyereksziget a beteg kisgyerekeknek is szeretne segíteni, ezért "Hozd el hozzánk!" címmel ismét meghirdeti a használt játékgyűjtő akciót, ahová a gyerekek elvihetik a már nem használt, de még jó állapotú játékaikat. A felajánlások közvetlenül a gyerekekhez jutnak majd el. Az idei Gyereksziget új színfoltja a Színes Falu, ahol a gyerekek három, Magyarországon élő külföldi közösséggel, a törökökkel, a nigériaiakkal és a kínaiakkal ismerkedhetnek meg. Emellett lesz még Vidámpark, bábszínház és KRESZ-tanulás is. Részletes program a gyereksziget.hun.
A nosztalgia nagy úr. Olyan nagy, hogy még a legkisebbeket is magával ragadja a legöregebbek lelkesedése. Egy nosztalgikus koncert viszont rendkívül jó is tud lenni. A Pannónia Fesztivál első napjának főzenekaraként fellépő Twisted Sister tipikusan olyan áldozatzenekar, amelyik egy zenei hullám teteje közelében csücsült, írt legalább két világraszóló és mindenki által ismert slágert, meg mellé a törzsrajongók számára sok-sok szívmelengető rocknroll számot, és nyomja őket rendületlenül, akár kevesen vannak a színpad előtt, akár sokan.
A zenekart az excentrikus Dee Snider miatt a shock rock egyik úttörőjének tartják, és ha a frontember már nem is olyan ijesztő, mint annak idején, azt el kell ismerni, hogy ennyi idősen több energia van benne, mint a koncertjein oxigént szipkázó Marilyn Mansonban. A koncert első, és utolsó pillanatában is ugyanolyan hévvel ugrál, rohangál, egyszerűen úgy viselkedik, mint egy rocknroll-énekesnek kell. Snider, aki akár Kóbor-imitátornak is elmehetne, ha nem lenne lényegesen nagyobb koponyaátmérője, legalább olyan nagy libidóval rendelkezik, mint a teljes Guns 'n Roses-tagság fénykorában. Az átkötő szövegekben legalábbis többször emlegeti a dugást, mint hogy olyan butaságokkal traktáljon minket, hogy mi, közönség milyen jók vagyunk. Amúgy vicces figura; tudja, hogy mitől működik a show. Magasról szarik rá, hogy korábban tízezres stadionoknak zenélhetett, ma meg a várpalotai punkoknak. Ő vitte el a hátán a koncertet, a többiek leginkább kevés mozdulattal, de lendületesen tették alá a lovat.

Csütörtökön kezdődik a jubileumi ötödik, stílusosan ötnaposra bővült Pannónia Fesztivál, ahol az ünnep alkalmából, a rendezvény történetében először egy külföldi rockzenekar is fellép a Twisted Sister személyében. Jay Jay French-csel, a nyitónap főzenekarának gitárosával beszélgettünk telefonon.
Már két fesztiválról (Primavera Sound és Metalfest) írtunk itt az Indexen, a héten végképp elkezdődik az igazi szezon itthon is. Lehet minden este imádkozni az eső elmaradásáért, megfogadni, hogy csak a koncerteket nézni megyünk ki, és semmit nem iszunk, és viselkedhetünk úgy, ahogy mindig akarunk. Ez lesz a héten (meg amiket természetesen kihagytunk).
Június 6-12.
A hétfőn elkezdődött rendezvény neve magyarul "Itt vagyunk!" Ez a mottó meg is állja a helyét, a cigány kultúra sokféle ága mutatja meg magát a Gödörbe látogatóknak. A szokásos társadalmi feladatok mellett természetesen koncertek oldják a hangulatot, a két legfontosabb név a Váradi Roma Café, és a Parno Graszt itthonról, de érdekes lehet még a Szerbiából érkező Dejan Jovanović Gipsy Band is.
Amikor utoljára jártam a Csillebérci Szabadidő- és Ifjúsági Központban, azt még Úttörőtábornak hívták, minden évben ott ünnepeltük az általános iskolával a magyar honvédelem napját, amely nem május 21-én, hanem szeptember 29-én volt, és ezen a bizonyos utolsó alkalmon foci közben úgy fejbe rúgtam a labdával K. Jancsi úttörőfiút, hogy a mentők vitték el szegényt. Hála a Metalfest szervezőinek, akik egy napra raktak minden engem kicsit is érdeklő zenekart, muszáj volt újra felkeresni a régi meghitt akadályversenyek helyszínét.
Lusta ember lévén fejben azért előre lejátszottam a meccset, mi szól ellene és mi mellette, hogy kiránduljak, mégiscsak elmegy rá az egész szombatom. A lustaság ugyebár rögtön egy nagy kapott gól, 0–1. Primordial: az új lemez tetszik, a régebbiek pláne – de miért csak 50 perc lesz? Esetükben ez öt-hat dal. Láttam is már őket párszor, de azért legyen 1–1. While Heaven Wept: lemezek szeretve, koncerten még sosem, az idei album viszont elég pocsék, mindegy, 2–1. Alcest: biztos szarul szól majd, az ilyen zenék fesztiválokon mindig szarul szólnak, azért a kíváncsiság erősebb, 3–1. Nem akarok ronggyá ázni, ez sajnos 3–2. Stormwitch: elég az egy gólhoz, hogy húsz éve szerettem? Elég, 4–2. Magma Rise: ha már ott vagyok, miért ne, 5–2. Skyforger: jó lenne megnézni, de az ott alvókon kívül ki az a hülye, aki már délután 2-kor kint van egy fesztiválon?? 5–3, magabiztos győzelem, megyek.
A helyszín nyilván megváltozott valamelyest, de emlékfoszlányaimból csak annyit tudok előkaparni, hogy sokkal kisebbnek gondoltam, vagy laza tízperces séta, mire a táborkaputól a fesztiválbejáratig érünk. A focipályát, az üde zöld gyeppel, amelyen egykor annyi szép gólt lőttem, elzárták a nép elől. A hangulat, mondhatni, családias, azt hittem, jóval többen lesznek, simán le lehet ülni a padokra, sehol nincs sorban állás sörért (akarom mondani, ásványvízért), vagy kajáért, amolyan mini-Sziget feeling van por, túlságosan hosszú távolságok és egészségtelen méretű tömeg nélkül. Olyan, mintha a Hajógyáriról egy derék varázsló eltüntette volna az összes embert, kivéve a metálosokat. Így kevesebben vagyunk, de mennyivel harmonikusabb az összkép, főleg, hogy szinte mindenki zenekaros hacukában feszít! A nap végére a szemrevételezés során kialakult póló-népszerűségi sorrend kb.: Arch Enemy, Sabaton, minden egyéb. A fellépőket tekintve mondjuk ez nem annyira meglepő. Az viszont igen, hogy elég sok sólstafirost láttam, vagy csak mindig ugyanazok jöttek szembe.
Idén az a furcsa helyzet állt elő, hogy nincs több Kispál és a Borz a fesztiválokon, sőt, Péterfy Borira sem lehet ugrálni, de aki unja az így is szokványos Tankcsapda-Quimby–PASO-Kiscsillag felhozatalt, annak remek nyaralással egybekötött alternatívákkal szolgálunk most a közvetlen szomszédok fesztiváljaiból szemezgetve.
Ha a fellépőket nézzük, a legtöbbnél van átfedés a magyar rendezvényekkel, viszont más a közeg, mások az emberek, a bazársor, a gyros és talán a buli is. Vajon van-e hajnalig tartó parti Dévényi Tibi bácsi és Korda Gyuri nélkül? Van-e nekik osztrák, horvát, szerb, román esetleg szlovák megfelelőjük? Ha utóbbira most nem is adunk választ, azért sorra vesszük a szomszédok kiemelt fesztiváljait, ajánlunk az ottani bulikból fellépőket, aztán hallgatjuk az olvasóktól, hogy balga fejjel mit is hagytunk ki, mit kellett volna máshogy. Szóval tessék kommentelni bátran!

A Volt szervezői idén nem csak magára a fesztiválra gondolnak, hanem amellett, hogy itt lesz a magyar EU elnökség hivatalos záróbulija, még újraindítják a Voltfolió médiadíjukat, megszavaztatnak mindenkit a hungarikumokról, valamit egy zenei mozgalom, a Vetted? Kösz! élére is állnak.
A Voltfolió Kulturális Médiadíjat 2001-ben alapították a Volt Fesztivál főszervezői, Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert. Elmondásuk szerint a Voltfolió elsődleges küldetése tíz év távlatából is változatlan: mindazokat a médiumokat és médiaszemélyiségeket évről-évre elismerésben kívánja részesíteni, akik és amelyek a kultúra közvetítéséért a legtöbbet és a legjobb színvonalon tesznek.
A díjátadó gálát 3 éven át előbb Sopronban, majd két alkalommal Budapesten rendezték meg. Néhány év szünet után, 2011. július 1-jén, a Volt Fesztivál keretében a Soproni Petőfi Színházban újra átadásra kerül a Voltfolió Kulturális Médiadíj. A Voltfolió szakmai partnere az MTI és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, társszervezője pedig a ProArt – Szövetség a szerzői jogokért, amely a “Vetted? KÖSZ!” című kampánnyal kapcsolódik az eseményhez. A 2011-es Voltfolió díjat EfZámbó István, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze tervezte. A Voltfolió gálát július 3-án a Magyar Televízió felvételről közvetíti.
Magyarország fesztiválország. Valamiért ellenállhatatlan vágyat érzünk, hogy tűző napsütésben, vagy fülledt éjszakákon izzadt, sörszagú testek között dülöngéljünk egy dübörgő zenére. A fesztiválok az élő zenéről szólnak, így a magyar szervezők orientálódnak, legfőképpen a rock és a metál felé. Lényegesen több lehetősége van annak, aki rockzenére akar kiabálni, mint aki indie-t, vagy popot, vagy akármi mást hallgat. Ezeket a lehetőségeket vesszük most végig, de persze a teljesség igénye nélkül. Magyarán: aki a kedvenc blackmetal-zenekarát nem találja a felsorolásban, az nem direkt van.

Általánosságban elmondhatjuk, hogy a meghívottak a metálzene középvonalából kerülnek ki, de mivel jelenleg a stílusnak (a nagy öregeken kívül) nincsenek kiemelten népszerű zenekarai, így nem csoda, hogy a kisebb közönséget vonzó, de együtt már kellően hatékony együttesek mellett döntenek a szervezők. Az alábbi sorrend nem időrendi. Először a konkrétan rockra szakosodott fesztiválokat nézzük meg, egy-egy húzónevet pedig illusztrálunk is, kedvcsinálásképpen.
A két megkerülhetetlen fellépő, az idén újra aktivizálódó Hiperkarma, és a különleges koncerttel készülő Európa Kiadó mellé újabb zenekarokat jelentettek be a Fishing on Orfűre, amivel teljessé vált a tóparti fesztivál zenei kínálata. Biztossá vált a magát egy ideje már Kossuth-díjasnak is mondható Hobo Hármas Határ nevű projektjének élő bemutatása, lesz a magát első nagylemezével teljesen újradefiniáló Magashegyi Underground, a Hiperkarma mellett szólóban is fellépő Frenk, Kardos-Horváth János új zenekara, a Kafkaz, de a legkülönlegesebb koncert valószínűleg így is a Soerii & Pooleké lesz, akik a szokásos csöcsök, maszkok és csirkék mellett Fluor Tomit is elhozzák magukkal. Mókás fesztiválzárónak ígérkezik Magyarország klarinét-punkban utazó szupergruppja, a Népi Papa és a Haverok.
A barcelonai Primavera Sound akkor is a világ egyik legizgalmasabb fesztiválja, ha nincs közben BL-döntő. Ha van, akkor meg pláne elfogynak az ellenérvek. Pedig itt sem működik minden tökéletesen, sőt, a világ legrosszabb zenekara is lehetőséget kapott. Nagyívű hálószobarock, meglepő zajongás, pofátlanul nagy buli, hipszterzavargások, szerelem és basszusgitár. Az idei Primavera tíz pontban.
A világ legjobb popzenei fesztiválja, írtuk legutóbb az angliai ATP-ről, amiben van is valami, de azért a barcelonai Primavera Sound minimum erős kihívó. A fellépők névsora nagyjából hasonló mindkét helyen, de míg az ATP a táborhangulat miatt tényleg vezet egy kicsit (sátrak helyett szobákban lakik mindenki, a fesztivál területén), cserébe itt azért mégsem egy hervadt angol nyaralófalu, hanem a barcelonai tengerpart a helyszín. Ha hozzávesszük, hogy 2011-ben a fesztivál idején volt a BL-döntő, a városban pedig bohókás forradalom zajlott, már egyáltalán nem túlzás, hogy ha jobbat talán lehet is, olyat, ahol összességében jobban tudjuk érezni magunkat, nehezen lehet találni a Primaveránál.
Teljessé vált az idei sziget Világzenei Nagyszínpadjának felhozatala. A fellépők ebben az évben is sokak számára vonzók lehetnek, hiszen olyan húzónevekről van szó, mint a tavaly egy csapásra a világzenei rádiók kedvencévé váló, afrikai és kubai stílusból szemezgető AfroCubism, a magyar közönséget sokadjára lenyűgöző, a tangót újraértelmező Gotan Project, a tavalyi születésnapi koncertjét idén megismétlő Oi-Va-Voi, a balkánt idéző, szinte kötelező fellépőnek számító Goran Bregovic Wedding and Funeral Band, és a története során először idelátogató Cowboy Junkies. A korábbi programsávokra sem lehet panasz, lesz itt Ojos de Brujo Spanyolországból Rotfront Németországból, Choc Quib Town Kolumbiából, vagy hogy a magyar fellépőkről is essen szó, Csík zenekar, és Muzsikás is.
Országos utcazene-mozgalom vezeti be az idei Szegedi Ifjúsági Napokat, melyet augusztus 24. és 28. között rendeznek meg az Újszegedi Partfürdőn. A szervezők azt kérik a fesztivál rajongóitól, hogy kedvenc terükön, vízpartjukon, utcájukban vagy akár egy buszmegállóban énekeljék el a Magna Cum Laude Színezd újra! című dalát, a produkciót rögzítsék videóra és küldjék be. A felvételekből készítik el majd a SZIN-himnusz 2011-es verzióját.
A Gönczi Gábor Smile Rock Circus nevű zenekarával is fellépő Haddaway mellett idén az Efott vendége lesz az Apollo 440 is. Az 1990-ben Liverpoolban alakult zenekar készített remixet többek között a U2 és Lenny Kravitz számára, valamint olyan filmekben hallhattuk a dalaikat, mint a Lost in Space, a Charlie Angyalai, vagy a Maffiózok című sorozat. Aki esetleg nem tudja hová kötni őket, tessék:

Bár a Sziget reklámszpotjában is sokáig az ő daluk szerepelt, a magyar közönség mégsem találkozhat a szuperfiatalos bulizenét játszó Smash Mouth-szal: a zenekar egyik tagjának személyes problémái miatt lemondták turnéjuk teljes augusztusi részét, így a Szigetes dátumot is. Természetesen nagyon reménykednek benne, hogy jövőre azért találkozhatnak a magyar rajongókkal.
A Veszprémi Utcazene Fesztivál tizenegyedik alkalommal várja olyan akusztikusan megszólalni tudó zenészek, együttesek jelentkezését, akik szállás és napi kétszeri étkezés fejében a belvárosában felállított pódiumokon szórakoztatnák a fesztivál látogatóit és a város lakóit. A jelentkezés és a hangzóanyagok beküldésének határideje május 30., a fesztivál pedig idén július 13-16 között hálózza be Veszprémet.
Az összekalapozott aprópénz mellett 1.000.000 Ft összdíjazásban is részesülhet az a szólista vagy zenekar, akit a fesztivál végeztével a zsűri, illetve a közönség Veszprém utcáinak legjobb muzsikusának választ meg. 500.000 Ft sorsáról a háromtagú szakmai zsűri dönt, 500.000 Ft-ot pedig a fesztivál közönsége ítél oda az általuk legjobbnak ítéltnek. A két kategória győztese természetesen ugyanaz is lehet.
.jpg)
Tavaly rendezték meg először Csillebércen a Metalfestet olyan fellépőkkel, mint a Lamb Of God, a Nevermore, a Marduk, a Sonata Arctica, az Amon Amarth, a Finntroll, a Death Angel, a Korpiklaani stb. A fesztiválnak idén is ugyanúgy a Csillebérci Szabadidő-, és Ifjúsági Központ ad otthont június 3-tól 5-ig, ahol két színpadon zajlanak majd szimultán a koncertek. Idén olyan zenekarok lépnek fel itt, mint a Kreator, a Cradle Of Filth, az Arch Enemy, a Saxon, a Sabaton, a Primordial (képünkön), az Alcest stb. (A teljes fellépőgárdáért klikk ide.) A tavalyi rendezvény különlegessége a Bathory tribute-zenekar volt, idén pedig a Hammerfall két tagja lép majd fel vendégként a Pokolgép koncertjén, illetve itt alakul újjá a hazai progresszív metál egyik élcsapata, a Stonehenge is. További infók erre.
A várpalotai Cseri-parkerdőben június 9-én nyitó Pannónia Fesztivál öt napja alatt 150 zenekart és mintegy 200 program várja az érdeklődőket. Az érdeklődés már most igen nagy: Várpalotán és 15 kilométeres körzetében alig lehet szállást kapni, még a családi házak kertjei is "elkeltek" sátorhelynek - tájékoztatta Nagy Szabolcs, a fesztivál sajtófőnöke kedden az MTI-t. Megjegyezte, hogy a Cseri-parkerdőben több ezer sátorhelyet alakítanak ki. A tereprendezés és a színpadok, sátrak és más kiegészítő létesítmények építése a jövő héten kezdődik, s kialakítanak egy nagy autóparkolót is, ahol legalább 800 kocsi fér majd el - tette hozzá.
A tervek szerint már 2012-ben megrendezné első horvátországi fesztiválját a Sziget Kft.; a helyszín vélhetően az isztriai tengerparton, Rovinj környékén lesz. "Egy nagy horvát céggel, a Maistrával állunk tárgyalásban, ők ajánlottak egy helyszínt, de azt még nem szívesen mondanám el, pontosan hol" - számolt be az előkészületekről az MTI-nek adott pénteki interjújában Takács Gábor, a Sziget Kft. ügyvezető igazgatója.
Takács Gábor elárulta: eredetileg már idén nyáron szerették volna elindítani a tengerparti fesztivált, horvát partnerükkel szinte mindenben meg is egyeztek, a rendezvény időpontjától eltekintve. "Most ezen az egy ponton akadtunk el, és ezt próbáljuk fixálni a jövő évre" - tette hozzá. Az ügyvezető elmondása szerint terveikben egy augusztus végi időpont szerepelt: "sokáig úgy tűnt, hogy a partnerünknek ez elfogadható, majd december elején derült ki, hogy inkább szeptember első hetét javasolják. Ezt mi nem vállaltuk, mert akkor már Európa-szerte kezdődnek az egyetemek" - idézte fel.

2011. június 21-22-én rendezik meg a legnagyobb horvát fesztivált, Zágráb belvárosától nem messze, a Jarun tó partján. Bár hétköznapra esik ez a két nap, de a Grinderman és az Arcade Fire mindenképpen megéri, hogy szabadnapot vegyünk ki. A két nagy név mellett még olyan zenekarok teszik tiszteletüket a T-Mobile Inmusic fesztiválon, mint a New York-i TV On The Radio, a brit The Streets, Mike Skinnerrel az élen vagy a Cypress Hill, a The Dø és a Jamiroquai. A legnagyobb nevek mellé a stíluskavalkádba még befért a Mastodon, Gentleman, Jello Biafra, az Elvis Jackson és jó pár horvát formáció. A baráti jegyárak mellett a Magyarországról érkező fesztiválozók pedig még utazási kedvezményeket is kapnak. (A kép a tavalyi Flaming Lips-koncerten készült.)
Lassan kialakul az újvidéki Exit fesztivál végleges programja. Az eddigi, többek közt Arcade Fire, Grinderman, Portishead, Jamiroquai és Underworld fémjelezte brigádon túl most már biztos, hogy fellép Szerbiában a két évvel ezelőtt nálunk is járt Editors, és a nálunk még soha nem járt Santigold. Az előbbi épp az első három lemezét, és egy ritkaságokkal teli cd-t tartalmazó kiadványa megjelenésének örömére turnézik, utóbbi meg csak úgy, ugyanis 2008-as, még Santogold néven kiadott albuma óta nem jelentkezett újdonsággal. Rajtuk kívül mindenképp érdemes még emgemlíteni Damian Lazarus, Jamie Jones és Seth Troxler Rebel Rave név alatti fellépését, ami az innovatív négynegyedek rajongóinak okozhat kellemes perceket, és DJ Muggzot, aki olyan zenekarok klasszikusait hozta össze, mint a Cypress Hill, vagy az ugyanitt szintén fellépő House of Pain.
Idén július 12-17. között rendezik meg az EFOTT-ot, ezúttal Szolnok-Tiszaligeten. Az 1976 óta létező, minden évben más városban megrendezésre kerülő fesztivál egyik újdonsága, hogy három évre szóló szerződést kötött a Djuice-szal, így biztos, hogy számos fiataloknak szóló telekommunikációs promócival találkozhatnak majd a Szolnokra látogatók. A szokásosnak mondható felhozatal (Quimby, Tankcsapda, Kiscsillag, 30Y, Dévényi Tibi bácsi stb.) mellett idén nagy hangsúlyt fektetnek a kuriózumként beharangozott Gönczi Gábor zenekarára, a 20 éves Smile Rock Circusra, akik a nulladik napon, számos vendéggel (Kovács Kati, Animal Cannibals, Ganxsta Zolee, Haddaway stb.) kiegészülve adnak egy „soha nem látott show-t”. Ebből a rettenetesen szerencsés újságírók az EFOTT sajtótájékoztatóján ízelítőt is kaphattak, mivel négy dalt is meghallgathattak a Smile Rock Circus repertoárjából, ezek közül az egyiket ráadásul a tavaly újjáalakult UFO-val közösen adtak elő. Gönczi még azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy az ott játszott slágerek közül kiemelt jelentősége lesz Fluor Tomi „rock happymetal orchestra” stílusban előadott Mizujának. A Smile Rock Circusról sajnos nem találtunk videót, így beraktuk ide azt az UFO-slágert, amit feldolgoztak (és ami már alapból feldolgozás, persze):

Steve Hackett, a Genesis együttes egykori gitárosa, valamint a szintén brit Kosheen (képükön) is fellép Tokaj mellett az idei Hegyalja fesztiválon: előbbi július 15-én, utóbbi egy nappal később.
A legendás gitáros a dzsessz/world fusion hazai élcsapatával, a Djabéval a Hegyalja fesztivál új programhelyszínén, a világ- és a népzenét előtérbe helyező MR2 Furmint Klubban ad közös koncertet. Steve Hackett 1970 és 1977 között volt a világ egyik legnépszerűbb progresszív rockzenekara, a Genesis gitárosa; a csapat ezalatt nyolc stúdióalbumot és két koncertlemezt adott ki, azóta szólóban dolgozik. Hackett és a Djabe ma már rendszeres együttműködése 2003-ban kezdődött, léptek már fel együtt Lettországban, Romániában, Horvátországban, Szlovéniában, Ausztriában, Bosznia-Hercegovinában és Malajziában, sőt 2004-ben Londonban is; tavaly több közös magyarországi koncertjük volt, akárcsak idén.
Rovataink a Facebookon