Szó sincs róla, hogy a tinédzsereknek zsákruhában kellene járniuk, azonban nem árt elmagyarázni nekik, hogyha úgy viselkednek, mint egy prosti, és úgy is öltöznek, ráadásul seggrészegre isszák magukat, azzal kockázatot vállalnak, amelynek csökkentésére legalább annyit tegyenek, hogy megkérik egy-két erős és megbízható ismerősüket, hogy majd támogassa haza őket.
− írja Korompay Csilla a nemi erőszak megelőzését célzó baranyai oktatóvideókat ért kritikákra reagálva.
„A kihívó öltözködés, az alkoholfogyasztás és a flörtölés veszélyeire figyelmeztető üzenet nemcsak alapvetően hibás, de hozzájárul a nők elleni erőszak fennmaradásához is, mert az elkövetők válláról leveszi a felelősséget" − írtuk korábban ezekről a videókról.
A Magyar Hírlap publicisztikájának második fele az igazán csodálatos: a szerző egy állítólagos ismerősének buta mondata ellen érvel óriási ironikus hévvel.
„Az erőszak nem oké, és kész. Aki nem tudja magát visszafogni, ha meglát éjjel egy hazafelé botorkáló csinos lányt, az ne menjen éjjel az utcára, és ennyi.” − szól a mondat, amire a szerző hosszan sorolja, hogy ez az érvelés azt feltételezi, hogy minden típusú bűnelkövetésnél egyszerűen csak azt kell mondani az elkövetőnek, hogy amit csinál, az nem oké, és ezzel megoldódik minden.
Hitelesebb lett volna persze, ha a témában megszólaló jogvédők, újságírók, szakemberek érvelésére reagálna a szerző, nem egy buta, állítólagos mondatra, de akkor valószínűleg sokkal nehezebb lett volna ilyen demagóg lendületet vinni az írás második felébe.