új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • És csak részben volt igaza. A balesetben (hihetetlen módon, állítólag, a videó feltöltője szerint) nem sérült meg senki.

  • Igen, jól látja, ez egy mobilvécésor, benne egy mozgáskorlátozottakat is kiszolgáló vécé (igen, a kék).

    unnamed
    Fotó: Németh Sz. Péter

    És igen, azt is jól látja, hogy ezek a vécék, köztük a mozgáskorlátozottaknak szánt is, egy útpadkán vannak. Ebből kifolyólag még az épeknek sem pofonegyszerű azokat megközelíteni, szürkületben, pláne sötétben, pláne a hormonoktól sűrű tavaszi levegőtől vagy bármi mástól bódultan-megrészegülten. A mozgáskorlátozottaknak pedig, kerekesszékkel, tökéletesen lehetetlen.

    Szóval mire gondolhatott, aki ezt így megcsinálta? Nem tudok másra tippelni, mint arra, hogy délelőtt épp előtte gördült rá egy Hummerrel két faék egyszerűségű álrokkant – kártyával persze! – az utolsó szabad kerekesszékes felfestésű parkolóra.

  • A Magyar Cserkészszövetség a helyi cserkészcsapataival közösen idén több városban is megrendezi az országos cserkésznapot, amelyen például íjászattal, kerékpártúrákkal és agyaggalamb-lövészettel várják az érdeklődőket.

    Itt például négy pécsi cserkész élvezi a programot.

    De a cserkészek cserkésznapoznak Szerencsen, Szombathelyen és Székesfehérváron is. Szerencsen számháború, bábkészítés, aszfaltrajz-verseny, arcfestés és környezetvédelmi bemutató, valamint íjászat, kovácsolás, népi játékok készítése, kőfaragás, üvegfestés és moldvai táncház is szerepel, a 18 év felettiek pedig kipróbálhatják az agyaggalamb-lövészetet. 

    Szombathelyen a bábszínház, arcfestés, falmászás, táncház és különböző kézműves programok mellett kerékpártúra is zajlik a 700 éves jáki templomhoz és a jáki cserkészoszlophoz, éjszaka pedig távcsöves csillagnézés és obszervatóriumi látogatás várja az érdeklődőket.

    Székesfehérváron bűvész-bemutató, falmászás és papírsárkány készítése is szerepelt a programkínálatban. 

  • Hihetetlen jó programok voltak ma Budapesten, mint például tacskófesztivál, őrületesen sok tacskóval, és megrendezték a második kacsakőbajnokságot is, ahol sok külföldi is indult. Ott készült az alábbi kép. Sajnos nem tudom ki nyert, és mennyivel, de az én apukám egyszer tizenkettőt is kacsázott a Dunán, amikor vártunk Szobnál a kompra. 

  • Álljunk meg egy pillanatra, és gondoljunk azon autóstársainkra, akik a felbontások és a  bringás felvonulás ellenére is ragaszkodtak megszokott, belvárosi útvonalukhoz. A Félperces Szombati Videóink Rovat megmutatja őket!

    Mit csinálnak az autósok a bringásnapon?
  • Kint jártunk ma a Könyvfesztiválon a Millenárison, ahol egyébként akkora tömeg van, hogy alig lehet elférni, a gyerekeket többször elhagytam. Az ember egy színtiszta kultúrországban érzi magát.

    fotó

    A legnagyobb tömeg az Európa kiadó standjánál volt, ahol éppen Jonathan Franzen dedikált, akihez hosszú tömött sorban, órákat álltak sorban az emberek. (A szerzővel készült interjút itt olvashatja.) Szinte minden ember kezében vagy Franzen új könyvét, a Diszkomfortzónát láttam, vagy a Zabhegyező újrafordítását, a Rozsban a fogót. Rá is kérdeztem, és az Európa Kiadó pénztárában is megerősítették, hogy nagyon jól fogy a könyv, főleg ahhoz képest, hogy újrafordítás. Vettem egyet én is, bár a címével még mindig nem békéltem meg, viszont nagyon jól néz ki. (A könyvbe itt olvashat bele.)

    A Könyvfesztivál még holnap is tart, a belépő felnőtteknek 500 forint, de ezt teljes egészében le lehet vásárolni könyvre.

  • Csak rom maradt Katmandu jellegzetes, 9 emeletes tornyából, ami az UNESCO világörökség része volt. A torony 1832-ben épült, 213 lépcső vezetett a tetejére, a nyolcadik emeleten kilátóval, teljes magassága 61,88 méter volt. A torony már két földrengést túlélt, eredetileg katonai célokra épült, megfigyelő toronyként.

    Nagy erejű, az újabb jelentések szerint 7,9-es erősségű földrengés rázta meg Nepált szombat reggel, több,mint ezer ember vesztette életét. A Mount Everesten lavinát indított el a heves földmozgás, több hegymászó meghalt, sok a sérült.

  • Ez folyik a városban, és ha lennének Budapesten köztéri csapok, most még onnan is a biciklisnek folynának. Az Egyperces Szombati Videóink Rovat megmutatja mi a helyzet!

    Elindult az I Bike BP
  • A Tengerszem utca és a Rákospatak utca kereszteződésénél tegnap este egy autó kanyarodás közben becsúszott a patakba. 

    A kocsi férfi sofőrjét a helyszínen megszondáztatták, és a szonda elszíneződött, számolt be az MTI így körülírva azt, hogy ittas volt a sofőr.

    Az autóban ketten ültek, de mindketten ki tudtak szállni a járműből, a sofőr könnyebben megsérült.

  • Az államfő annyira komolyan vette a mai látogatását a Csányi alapítvány tízéves évfordulóján, hogy még egy barátságos focimeccset is elvállalt. A meccs előtt olyan pózban láthattuk, ahogy köztársasági elnököket ritkán láthatunk. Például így:

    És még mondja valaki, hogy nincsenek érzelmek Áder arcán!

  • Vajon mivel tudja Gyurcsány Ferenc a legtöbb lájkot besöpörni? Mit zabál a legjobban a DK-elnök 108 ezer lájkolója? Orbán, takarodj? Vesszenel a nácik? Dehogyis!

    Íme a megfejtés!

    Két óra sem telt el, és máris 7 ezren lájkolták, ahogy a volt miniszterelnök a karjában mosolyog ötödik gyermekével, a februárban született Mártonnal.

    A képhez mi is pontosan csak annyit fűznénk még hozzá, mint Gyurcsány a Facebookon:

    :))

  • Mától őszig havonta egyszer zenés őrségváltást tartanak a Sándor-palota előtt. Mi megtekintettük a nagyjából 15 perces eseményt, amit a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegységének Honvéd Palotaőrsége és a Budapest Helyőrségi Zenekar közösen prezentált. Íme, a legizgalmasabb részletek egy percbe sűrítve!

    Itt az új, zenés őrségváltás egy percben!
  • Ketten könnyebben megsérültek, amikor tandem siklóernyőzés közben lezuhantak szombaton Kalocsán – erősítette meg a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI információit.

    A két ember könnyebben sérült, kórházba vitték őket.

  • Ha én lehetnék az új

    kabalaállat,

    akkor kiderülne, hogy mégsem utál mindenki (egyébként de), lenne klassz propagandavideóm és tudnék sokat dekázni és a többiek viccesen lebirkóznának és megtapsolnának és gólt ollózhatnék 16-ról Dibusznak.

  • Két bejegyzés az Együtt-alelnök Juhász Pétertől:

    • április 24., 13:08: Lehet Orbán háza előtt demonstrálni. És fogunk is!
    • április 25., 8:55: Mégis betiltotta a rendőrség az Orbán háza előtti tüntetést.

    Vagyis Juhász Péter túl korán örült, egy nap alatt megváltoztatta a rendőrség az álláspontját a miniszterelnök háza elé szervezett tüntetésről. Juhász szerint a betiltást azzal indokolják, hogy lakóövezetnek minősül a Cinege utca, ezért ott nem lehet demonstrálni.

    A bejelentésben az szerepelt, hogy sajtótájékoztatót tartok, és levelet dobok be. Ez zavarná a miniszterelnök úr méltóságát és akadályozná a környezetében élőket szabad mozgásukban, veszélyt jelentene a gyerekek fejlődésére, és sérülne a magánélete.

    Juhász megjegyzi, hogy amikor a romák lakta részeken "meghaltok cigányok" skandálás mellett köveket dobálva vonul a gárda, akkor ezek lényegtelen szempontok voltak. 

    A tüntetést - amely legutóbb azért nem mozgatott meg nagy tömegeket - persze lemondja, megy tovább a jogi úton.

  • Oké, értem én, hogy nem pont az igen magas elütési impaktfaktorral büszkélkedő lapunk hasábjain kellene ezt szóvá tennem, de hát mit csináljak, ha itt van rá módom? Szóval a református egyház ösztöndíjprogrammal segíti a rászoruló gyerekeket, ami nagyon szép törekvés, még ha aljas ateistáknak akár az is eszükbe juthat, hogy „és ezzel egyben megpróbálja becsatornázni az egyházi mellett a másik 1 százalékot is”. Viszont a közterületi plakátkampányba egy kis hiba csúszott: Nyilas Misi most nem pakkot kapott, hanem egy t-betűt veszített (persze lehet ez egy tudatos dolog, ha sok pénz érkezik, akkor jövőre még egy betűt levesznek, és özön díj programjuk lesz).

  • Nemzeti konzultáció lesz a menekültek befogadásáról ugyebár. Bayer Zsolt publicista, a Fidesz élő lelkiismerete nem köntörfalaz, egyenes megmondja a válaszokat.

    • Európának nincsen más lehetősége, mint határai lezárása.
    • Ha Afrika, a Távol- s a Közel-Kelet minden menekültjét befogadjuk, akkor húsz év múlva megszűnünk létezni. De ha nem húsz, akkor ötven.
    • Be kell fejezni a széplelkek nyavalygását a befogadásról. 
    • Nincsen befogadás.
    • Európa pedig megtelt. Végérvényesen. És ebben sincs alku.

    További részletek egy hosszú Franz Kafka-idézettel a Magyar Hírlapban.

  • Az egy dolog, hogy az egyik legnagyobb európai egyetem, a dán Aarhus Universitet minden évben rendez egy rendkívül népszerű meztelen futóversenyt, de az, hogy aztán az egyetem hivatalos Facebook oldalán azért mentegetőznek mert az alábbi képen kitakarták, amit az ilyen képen ki kell a Facebook felhasználói feltételei miatt, az már talán kicsit túl skandináv is. A nyertes fiú és lány ráadásul az egyik legmenőbb európai fesztiválra, a Roskildére kap jegyet.

    11039846 10153241576134764 2126551735190387098 n
    Fotó: Aarhus Universitet

    A meztelen futás egyébként csak egy bevezetés az egyetemen rendezett leghíresebb sportversenyhez, a csapatos ivós evezőfutamhoz. Ennek az a lényege, hogy az egyetem campusán található, egyébként nevestégesen kicsi tavon kell keresztbe eveznie a csapatok tagjainak felváltva, de úgy, hogy a partra érve felhajtanak egy korsó sört, aztán tízszer megfordulnak a saját tengelyük körül, majd visszaugranak a csónakba és áteveznek a túlpartra. Mindezt 20 ezer ember nézi.

    A tavalyi verseny például így nézett ki:

    Ez az egész persze csak akkor vicces, ha épp nem kell valamilyen vizsgára készülnie az embernek, mert ha igen, akkor ennyit lát a buliból az ember:

  • gyiktamadas

    Szar kedve van már egy ideje, de nem tudja, mi okozza ezt? Szerencsére vannak okos emberek, akik tudják rá a választ. Ez a blog kimondja a szomorú igazságot:

    Magyarországot a Reptilian-Insectoid támadja.

    Ha jól értem, akkor most van ennek a szezonja, olyan ez, mint az allergia. A blog részletesen leírja a jelenséget, sajnos ékezetek nélkül, bár lehet, hogy ez már a támadás egyik mellékhatása:

    Sajnos egy eleg szomoru de nem figyelmenkivul hagyhato hirrel kell szolgaljak. Az idegenektol megtudtam es a sajat ismertsegi koromben is tapasztalt informaciokbol vilagosan lathato ,hogy ebben a honapban 2015. aprilis. egy nagyon intenziv idegen pszihikai tamadast elt at magyarorszag es a regio egy resze. Az elmult hetekbe rengeteg olyan balaeset tortent amit depresszio - hirtelenen negativ erzesek es bizonyos merteku koordinacios zavarok okoztak. 

    És hogy hogyan zajlik egy ilyen támadás? Természetesen sunyin, alattomos módon:

     Ezen negativ fajok rendelkeznek egy olyan technologiaval ami alkalmas arra hogy nagyon sok embert egyidejuleg egy 4. Dimenzios energia nyalabbal besugarozzon. Ezt mi nem erzekeljuk direk mivel maga a sugar csupan nehany mikron vastagsagu es 4.Dimenzios frekfrencian operal valamint nagyon prezicen koordinalt. A sugar celja az emberi agy bizonyos teruletenek a stimulalasa. 

    És ami a legdurvább, hogy ezek a reptiliánok élvezetből csesznek ki a magyarokkal, mintha nem lenne már így is elég bajunk Koppány óta: 

    Ezen negativ fajok szamara ez egy szorakozasi forma egy primitiv fajjal valo jatszadozas.

    Rossz hír, hogy védekezni nem nagyon tudunk a támadás ellen, az UV-s szemüveg sem véd, de már az sokat segíthet, ha tudjuk, hogy támadnak minket:

    Sajnos a valasz hogy se detektalni se kivedeni nem tudjuk magat a besugarzast. Amit tenni tudunk az maga a teny hogy felismerjuk hogy tamadas ert minket. Ez esszencialis. Megkell figyeljuk magunkat es az erzelmeinket es flusztraltsagunkat amint logikai es racionalis alapokon ugy erezzuk hogy ezen erzelmekre nincs semmilyen racionalis okunk es a kornyezetunkon is hasonlot tapasztalunk akkor szinte biztosan tudhatjuk mi tortent velunk.  

    Miért mindig minket, magyarokat büntet a Jóisten? :(((

  • Rendhagyó erkélyjelenetnek lehetnek mostanában szemtanúi a kecskemétiek, merthogy a megyei rendőrfőkapitányság épületének erkélyére rakták ki a traffipaxot, onnan mérik az autósokat.

    A BAON cikkéből kiderül, hogy ez a legkényelmesebb dolog a világon, a szupertraffipaxok ugyanis nem igényelnek rendőri jelenlétet, önjáróan működnek, irányba állítva megkeresik a jármű rendszámát, majd automata módon továbbítják az adatokat a központi rendszerbe. Márpedig a kapitányság erkélyéről az egész kecskeméti Dobó körút jól belátható.

  • Napfényes szombat reggelre ébredt a magyar nép, köztük jómagam. Jó hír a budapestieknek, hogy egyelőre még járhatóak az utak, a biciklis felvonulás miatt csak később lesz szívás autóval közlekedni. És jó hír az ibrányiaknak, hogy tegnap átadták az új rendőrörsöt

    Egyedül a szánkózás szerelmesei érezhetik okkal szomorúnak magukat, merthogy tavasz van, hónak nyoma sincs, az időjárás szép tavaszi, pont olyan, mint amilyennek a parlamentben megjósolták