új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ki az, aki szeretné a veteményest zabáló meztelen csigákat? Hát nem sokan, az MTA még tanulmányt is készített arról, hogyan próbálnak az emberek horrorisztikus módszerekkel megszabadulni tőlük.

    Vannak azonban olyan meztelen csiga fajok, amikre csak ezt lehet mondani:

    A szép meztelen.

    Legalábbis az Aggteleki Nemzeti Park ezzel a címmel rakta ki a Facebookra a kárpáti kék meztelen csiga észleléséről szóló posztját. A rajongást azonban még tudták fokozni:

    A kárpáti kék meztelen csiga gyönyörű türkizkék teste pazar látványt nyújt az erdei avarban. Az utóbbi hetek bőséges esőzései a Bodrog menti Long-erdőben is előcsalogatták ezeket a pompás puhatestűeket.

    Ráadásul ez a fajta meztelen csiga védett állat, példányonként 5 ezer forintot ér, szóval, ha undorítónak találja, ha nem, ne ölje meg!

  • Például, hogy ilyen jelenségeket okoz:

    Ezt a dupla szivárványt pedig Budafok felett kapta le Kornél nevű olvasónk:

  • Brian Berg tartja már lassan 30 éve a legnagyobb kártyavárak Guinness Rekordjait. Nemrég készített vele a Guinness egy interjút, amiből két nagyon érdekes dolog is kiderült.

    Az egyik, hogy mik azok a Berg által csak sejteknek nevezett kis négy lapból álló egységek, amelyek minden nagyszabású kártyavár alapját adják, illetve hogy hogyan lehet a sejtekből nagy építményeket létrehozni.

    A másik pedig az a keserűség, amivel minden kártyavárépítőnek számolnia kell. Berg építményei ugyanis óriási odafigyelés mellett hosszú időn keresztül készülnek, viszont csak nagyon rövid ideig, van hogy csak félórán át maradnak egyben.

    Berg meg is jegyzi az interjúban, hogy szeretne valami tartósabb dolgot is építeni. Kicsit belefáradt abba, hogy felépít valahol egy várat az elvárt határidőre, és a határidő fixálása után általában az az első mondat, hogy oké, akkor félórával később már rombolhatjuk is, ugye?

  • Rich Davis egy klinikai mikrobiológiai laboratóriumot vezet, és a néhány nappal ezelőtti Twitter-üzenetét nagyon felkapta az internet.

    Davis ebben ugyanis azt prezentálta egészen látványosan, hogy egy egyszerű maszk viselése is mennyire drasztikusan csökkenti a kórokozók terjedését.

    A bal oldali oszlopban olyan Petri-csészék láthatóak, amelyekben azután indultak szaporodásnak baktériumkultúák, hogy Davis maszk nélkül (fentről lefele haladva) rájuk tüsszentett egyet, egy percig énekelt nekik, egy percig beszélt hozzájuk, kétszer rájuk köhögött.

    A jobb oldali oszlopban lévő Petri-csészék esetében ugyanezeket hajtotta végre, csak ezúttal volt rajta maszk.

    Ennyire fogják meg a maszkok a levegőbe kerülő cseppeket.

  • Két évvel ezelőtt járta körbe a Redditet egy történet egy 70 éves férfiról, aki Tajpejben egyszerre több telefont felapplikálva a biciklijére vadászott Pokémonokra a Pokémon Go nevű játékban.

    Chen Sanyuan most újra előkerült, és kiderült, hogy nem hagyta abba a játékot, sőt. A biciklijére most már összesen 64 telefont szerelt fel, hogy így próbáljon meg minél hatékonyabban Pokémonokat begyűjteni.

    A férfit az ASUS támogatja, tőlük kapta a telefonokat is. A biciklije eredetileg kb. 10 kilós volt, a telefonokkal felaggatva pedig több mint 22 kilót nyom.

  • Jó szándékból még mindig nagyon sokan dobálnak ételt a vízimadaraknak, annak ellenére, hogy azok korlátlanul találnának maguknak táplálékot. De a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra kéri a víz mellett sétálókat, strandolókat, kirándulókat és nyaralókat, hogy hagyjanak fel ezzel a szokásukkal. 

    A vízimadarak etetésére más szabályok vonatkoznak, mint az énekesmadarak téli etetésére.  Mikor legközelebb úgy érzi, hogy az a kacsa semmi másra nem vágyik, csak egy kis kiflicsücsökre, jusson eszébe, hogy 

    •  a hosszú ideje (hónapok, évek óta) tartó, egyoldalú kenyér és egyéb értéktelen "táplálék" diéta megbetegíti a madarakat (angyalszárny-betegség);
    • szennyezi a környezetet, rontja a víz minőségét, növeli a vizek szervesanyag-terhelését és az ebből eredő eutrofizációt (elmocsarasodást);
    • a mesterségesen fenntartott táplálékbőség kikapcsolja a téli túléléshez nélkülözhetetlen vonulási viselkedést (ezek a madarak fagynak aztán jégbe télen);
    • növeli a zsúfoltságot, a madarak közötti agressziót és az ebből eredő sérülésveszélyt;
    • önfenntartó életre nem alkalmas területekre is nagy mennyiségű vízimadarat vonz;
    • rontja a madarak társadalmi megítélését, növeli az ember-madár konfliktushelyzeteket;
    • a feleslegesen kiszórt rengeteg táplálék vonzza a patkányokat, segíti szaporodásukat. 

    A nyáron etetett madarak ugyanis ősszel nem vonulnak el, így az emberek, látva a „sok szegény, éhes”, valójában elkényelmesedett vagy már beteg, röpképtelen madarat, tovább etetik őket.

    A fagyok beköszöntével a madárlétszám a vonulásukat, kóborlásukat az etetőhelyeknél nyüzsgő madarak látványa miatt megszakítókkal folyamatosan nő, ami tovább erősíti az emberek etetési hajlamát, aktivitását. Az etetőhelyek mesterségesen fenntartott táplálékbázisa közelében évről évre több madár költhet, így nő a nyári kéregetők száma és immáron több madárral kezdődik újra a folyamat

  • A Times Table Rock Stars egy kifejezetten iskolai matekoktatáshoz kifejlesztett kísérőalkalmazás, a diákok a négy alapműveletet gyakorolhatják vele egyszerű feladatokkal. Tulajdonképpen egy munkafüzet a digitális világra optimalizálva.

    A koronavírus miatti karanténok idejére találták ki az app készítői, hogy a Guinness Rekordok Könyvével partnerségben versenyt írnak ki, hogy megtalálják azt a gyereket, aki egy perc alatt a legtöbb feladatot meg tudja oldani az applikációval.

    A tízéves Nadub Gill, a Long Eaton-i Longmoor Primary School állami iskola tanulója, és egészen elképesztő, 196 feladatot oldott meg egy perc alatt. Osztások és szorzások voltak a feladatok között, és több mint 700 gyerek jelentkezett a Times Tables Rock Stars készítőinek versenyére.

    (UPI)

  • Lenin Gutierrez, egy San Diego-i Starbucks baristája néhány nappal ezelőttig egy teljesen átlagos kávékészítő volt, akkor viszont a járványügyi szabályozások miatt nem szolgált ki egy maszk nélküli vásárlót.

    Ezen a nő annyira felháborodott, hogy kiposztolta a sztoriját Facebookra azzal a kommentárral, hogy legközelebb kihívja a rendőröket, ha ilyen történik vele.

    Egyébként lelkes járványtagadó és maszkellenes aktivista, aki szerint nem a vírus okoz adott esetben halálos szövődményeket, hanem a rosszul dolgozó orvos, a maszk pedig a baktériumok melegágya.

    Gutierrez szempontjából viszont az a lényeg, hogy a nő nyilvános kirohanása után egy jóakarója létrehozott GoFundMe-n egy pénzgyűjtő akciót, hogy dobjanak össze némi jattot a férfinak, aki egyébként semmi mást nem tett, csak betartotta az előírásokat.

    A némi jatt jelenleg közel 90 ezer dollárnál, vagyis nagyjából 28 millió forintnál tart. Több mint 6500 ember adakozott eddig, és a legutóbbi bejegyzés szerint a következő lépés az, hogy Gutierrezt összekötik egy pénzügyi tanácsadóval, hogy segítsen neki minél jobban felhasználni a kapott összeget.

    (CBS News)

  • Sacha Baron Cohen, a többek között Ali G-t és Boratot kitaláló és megszemélyesítő brit komikus ezúttal egy szélsőjobbos rendezvényen csapott le. Baron Cohen legutóbb a Golden Globe- és Emmy-díjra is jelölt Who is America? című sorozatában prankelt meg álruhában jobboldali politikusokat és szavazókat, valamint egyéb hírességeket. Áldozatául esett Dick Cheney korábbi alelnök, Bernie Sanders, OJ Simpson és Sarah Palin korábbi alelnökjelölt is. A komikus most hétvégén hasonló szerepben tért vissza – bár azt egyelőre nem tudni, hogy szombati szereplése részét képezi-e a Who is America? egy esetleges második évadának, vagy csak simán kedve támadt megszívatni néhány szélsőjobbost.

    Sacha Baron Cohen három különböző álruhát is húzott, hogy átverje a Three Percenters nevű militáns jobboldali szervezet Washington állambeli tagszervezetét. A komikus először egy republikánus politikusokat támogató szervezet vezetőjeként környékezte meg a Washington State Three Percenterst, akik egy fegyvertartást propagáló eseményt szerveztek szombatra a washingtoni Olympia városába. A mit sem sejtő szervezők örömmel fogadták a komikus pénzügyi felajánlását, aki többek között a zenei fellépőkről, és az esemény biztosításáról is gondoskodott. A körülbelül 500 fő részvételével megtartott rendezvényen aztán maga a színész is színpadra lépett – álszakállban, egy hillbillynek öltözve. Baron Cohen és zenekara az információk szerint lenyomott egy teljes countrykoncertet, majd előadásuk vége felé közeledve rázendítettek az alábbi, az amerikai jobboldal összeesküvés-elméleteit kifigurázó dalra.

    A dalban, melynek éneklésébe az eseményen résztvevők is beszálltak, szó esik Obama, a „tudjukkik, George Soros és mocskos barátai által irányított CNN” és Dr. Fauci „vuhani vírussal” való beoltásáról, az újságírók és a WHO „szaúdi stílusú feldarbolásáról”, valamint arról hogy a koronavírus valójában egy „liberális hoax”.  

    A szervezők, észlelve, hogy a művész stílust váltott, megpróbálták kihúzni a mikrofonját, és elzavarni a színpadról, ám a Baron Cohen által pénzelt szekusok az útjukat állták. A komikus és zenekara a dal után egy mentőautóba pattant, és elviharzott a helyszínről. 

    Hogy bevigye a kegyelemdöfést, a komikus harmadszor is visszatért, ezúttal videósnak adva ki magát, és meginterjúvolta a felháborodott szervezőket. 

    Sacha Baron Cohen állszakállban a színpadon
    Sacha Baron Cohen állszakállban a színpadon
    Fotó: RexChapman / Twitter

     (Variety)

  • Az olasz parti őrség búvárai szabadítottak ki egy halászhálóba gabalyodott ámbráscetet a Szicíliától északra található Lipari-szigetek partjainál. A parti őrséget a helyi Filicudi WildLife Conservation nevű, a Lipari-szigetek tengeri élővilágának megőrzéséért küzdő nonprofit szervezet tagjai riasztották. 

    A cetet kések és egyéb vágószerszámok segítségével sikerült csak kiszabadítaniuk a búvároknak az illegálisan kihelyezett halászháló fogságából. Szabadulása után az ámbráscet épségben elúszott, és csatlakozott három, a közelben tartózkodó társához.

    A kiszabadítás folyamatát a parti őrség videóra vette, mely alább tekinthető meg.

    maxresdefault
    Fotó: The Telegraph / youtube

    (BBC, Telegraph)

  • Hivatalosan szeptember 4-én kerül fel az Amazon Prime-ra az utóbbi évek egyik legjobb szuperhősös sorozata, a The Boys. A Variety írja, hogy összesen három új rész kerül fel elsőre, majd péntekenként töltik fel a következő epizódot. Miközben az elmúlt években több tucat szuperhősös tévésorozat lepte el a piacot, a The Boys éppen azzal lóg ki a sorból, hogy görbe tükröt tart a műfaj elé, és bemutatja azt, hogy a szuperhősök is lehetnek rossz emberek.