új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • GettyImages-1175982086
    Fotó: Vittorio Zunino Celotto / Getty Images Hungary

    Jennifer Lopez a Rauw Alejandróval forgatott klipje szünetében ragadta meg az alkalmat, hogy a miami rendőrség tisztjeivel pózoljon és fotózkodjon. A hatóság nem azért volt jelen, mert bárki galádságot követett el, hanem azért, hogy biztosítsa a helyszínt. A klipet egyébként több órán keresztül forgatták a helyszínen.

    JLo nagy híve az egyenruhásoknak, legutóbb a Nemzeti Gárdával szelfizett.

  • Meglepő dolog történt egy észak-kaliforniai borvidéken. Pár napja a helyi hatóságoknak kellett kimenteniük egy férfit, aki két napot töltött egy óriási ventilátorba szorulva, és csodával határos módon túlélte 48 óráig étlen-szomjan a kaliforniai melegben.

    giphy (31).gif
    Fotó: giphy.com

    A tűzoltókat azután riasztották, hogy fülest kaptak egy gyanús járműről, ami két napja a helyszínen állt, és amit az áldozat hagyott a helyszínen. Ezután megtalálták a férfi sapkáját is, így végül rátaláltak a szorult helyzetben lévő, 38 éves férfira. A közlemény szerint azért került a gép belsejébe,

    mert szereti lefényképezni a mezőgazdasági gépek motorját.

    A történet már így is egészen furcsa, de még furcsábbá vált, amikor fényképező helyett rengeteg metamfetamint találtak az áldozat zsebében.

    Így pedig a ventilátor belsejébe való bemászás motivációja továbbra is rejtély maradt.

    A férfi orvosi kezelésre szorul, de várhatóan teljesen felépül, viszont gyanúsítottá vált a kábítószer-birtoklás miatt.

    (via: HuffPost)

  • leeges.png
    Fotó: tiktok / devanwrightmusic

    Itt a nyár, a napsütés. Így hát elindult a hülyén leégők szezonja is. Első versenyzőnk az a fiatalember, aki elaludt a kertben maszkkal az arcán. A végeredmény egy, ha nem is örök érvényű, de egy ideig biztosan kitartó jellegzetes mintázat lett az arcon. 

    És ha ez még nem lenne elég szörnyű, a pórult járt férfinak úgy kellett bemennie a munkahelyére, hogy a videó, amit előzőleg posztolt, elterjedt a neten, így mindenki tudta, hogy milyen szerencsétlen dolog esett meg vele. A megoldás pedig kéznél volt, innentől kezdve soha többet nem veszi le a maszkot.

  • Sokat kellett várni, de megérte. Egyelőre nem is lőnénk le a poént, hogy ki a rejtélyes, ám igen szakértő, hozzáértő, tapasztalt megszólaló a témában, ami, mondjuk ki: Vilmos és Harry herceg eltávolodása.

    Tehát, ki lehet az a személy, aki ezt a történetet a leginkább magáénak tudja érezni? Ki az, aki átélt hasonlót, akinek van egy testvére, de kibékíthetetlen ellentét húzódik köztük?

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    .

    Egy kis segítség. Ez a fal, ami köztük van, nos, nem éppen egy Wonderwall.

    Igen, a megfejtést a Gallagher tesók között kell keresni. Noel Gallagher mondta azt, és most minden trágár kifejezéssel együtt idézzük, hisz tőle csak így lehet, így hiteles, hogy

    Vilmos herceg. Átérzem ezt a kibaszott fájdalmat. Neki is van egy kibaszott hülye öccse, aki minden szarságot összehord, és csak jártatja a pofáját tök fölöslegesen. Szerintem én mindig is olyan voltam, mint Vilmos. 

    – mondta, majd még simán „segglyuknak” és „snowflake”-nek nevezte Harry herceget, ami az angol szlengben annyit tesz, hogy egy sértődékeny kis nebáncsvirág.

    (Indy100)

  • Hónapokkal a szakítás/válás után Kanye West a 44. születésnapját Bradley Cooper volt barátnőjével, Irina Shaykkal töltötte. És nem egy nagyobb társaságban, hanem kettesben egy festői francia vidéken. Ha ez nem romantikus randi, akkor semmi.

    Aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz. 

    Lehet, hogy Kim Kardashiannak is lesz ehhez egy-két szava...

    (Perezhilton)

  • Az újdonsült modell anyuka már a várandósságát is gondosan dokumentálta Instagram-oldalán, és nincs ez másként Sylvester Apollo Bear születése után sem. 

    Emily a napokban ünnepelte harmincadik születésnapját, ennek alkalmából pedig közös fotót posztolt a 3 hónapos kisbabájával. Ebben még nem is lenne semmiféle kivetnivaló, de ahogy az újszülöttet tartja, az rengeteg ember nemtetszését kiváltotta. 

    A poszt alatt ilyen és ehhez hasonló megjegyzések sorakoznak:

    Hogy tudja egy anya így tartani a babáját?

    Szerintem jobban érdekli a kinézete, mint szegény baba.

    Ahogyan Emily Ratajkowski tartja a babáját ezen a képen, az szorongást okoz.

    Többen szembeállították a képet egy 2019-es fotóval is, ahol a kiskutyáját tartja hasonlóképpen.

    Ön szerint rossz nézni, ahogy a kisbabáját tartja?

    (via: Perez Hilton)

  • SEHOGY!

    Pedig ezt állítja egy cikk, közben pedig nem jön ki a matek. Hisz az egész ott kezdődik, hogy a szabadságok mágusa a TikTokon három különböző hónappal zsonglőrködik.

    Az igaz, hogy 2022-ben 10 napot kell kivenni és összesen 27 napot tud így szabin lenni az ember, de ez nem összefüggő 27 nap. 

    Van egyszer a húsvétunk, ahol kapjuk egyszer ajándékba a pénteket és a hétfőt. Erre csak rá kell dobni még négy napot, és így a két hétvégével együtt máris lesz egy április 15-től 24-ig tartó szabadságunk 2022 tavaszán.

    A TikToker jövő nyárra számol egy június 2-3-ra is esedékes ünnepnappal, de ez nálunk nincs. Magyarországon maximum a Pünkösd hétfővel kalkulálhatunk, ami június 6-án lesz 2022-ben. Érdemes erre a hétre kikérni még négy napot és akkor máris számolhatunk egy június 4-12-ig tartó nyaralással. 

    Egyelőre 8 nap szabadságnál tartunk, és most jön a karácsony. Lehet, hogy az majd csak 1,5 év múlva lesz. de már most érdemes 27-től 31-ig szabit betervezni, hogy ki tudjuk pihenni a maratoni bejglizést. 

    Ha a szabadságaink felét időben befoglaljuk ezekre az időszakokra, akkor a másik felével még szabadon gazdálkodhatunk az év többi részén. Szívás, hogy május 1. és augusztus 20. is hétvégére esik. De ez van, nem jöhet össze mindig minden.

    (Indy100)

  • Az internet továbbra is hangos Ben Affleck és Jennifer Lopez újramelegített románcától, amiről állítólag idősebb Affleck is csak a médiából értesült. A minap azonban a mosolygós-ölelkezős fotók után valami szomorú is megjelent.

    Ben ugyanis keserű arccal távozott Jennifer Lopez birtokáról. A színészt a kocsijában ülve fényképezte le a Page Six fotósa, a képen pedig jól látszik, hogy valami nagyon bántja őt. A teóriák persze rögtön szárnyra keltek, miszerint gond lehet a hőn áhított kapcsolattal. A lap egyébként úgy tudja, hogy JLo egész hétvégén Los Angelesben volt, és iskolákat nézegetett a gyerekeinek. Vajon emiatt rúghatta össze a port régi új szerelmével?

  • Pár hete Chris Hemsworth megkapta, hogy kihagyta a lábnapot, de az még mindig szembetűnő, hogy a karjára kettő helyett edz.

    GettyImages-1305890042
    Fotó: Getty Images / Getty Images Hungary

    Ezt pedig egy pár napja megosztott képen is megmutatja Instagram-oldalán.

    Habár nem önszántából pakolta magára ezt a masszív izomtömeget, hanem a Thor és a Hulk Hogan filmek forgatása miatt, az emberek így is kiakadtak a látványon. Szerintük ugyanis irreális látványt nyújt a 37 éves színész, ezzel pedig olyan elvárásokkal kell szembesülnie a férfiaknak, amit szteroidok és rengeteg edzés nélkül lehetetlen elérni.

    Hogy szemléltessék Thor megdöbbentő átalakulását az évek alatt, az egyik felhasználó egy képet is megosztott róla összehasonlításképp.

  • GettyImages-529463518
    Fotó: Frank Trapper / Getty Images Hungary

    Az emberek annyira érdekli, hogy mi történik Bennifer háza táján, hogy valaki még Ben Affleck apját is megkérdezte, hogy mi a véleménye fia romantikus ügyeiről. Timothy Affleck, vagyis Ben Affleck apukája kijelentette, hogy fogalma sincs fia újraéledt románcának részleteiről.

    Természetesen hallottam róla. De fogalmam sem volt semmiről. Beszélek a gyerekeimmel az életükről, amikor látom őket, és ők megosztják velem, amit szeretnének. 

    Arra kérdésre, hogy Ben Affleck epekedett-e az elmúlt években Jennifer Lopez után csak annyit mondott, hogy 

    Soha nem hallottam még ilyen hülyeségről.

    Aztán megragadva a hirtelen jött figyelmet, gyorsan átváltott profi menedzserbe és inkább fia emberbaráti szeretetét méltatta. 

    Csak azt szeretném, ha az emberek a fiam Kongóban végzett munkájára koncentrálnának és a nőkre, akiknek ott segít. Vannak fontos történetek, amelyekről a médiának tudósítania kellene, nem pedig ilyen ostobaságokról.

    Ámen. 

    (via: Huffpost)