új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Hatalmas csavarral ért véget Jodie Whittaker Doktorának szériája.

    A Doctor Who még 1963-ban indult a BBC-n, és egy kalandozó Time Lordot, a Doktort követhetjük, aki téren és időn át utazgat aktuális útitársával, miközben mindenféle bonyodalomba keveredik. A Doktor teszi mindezt a Tardis nevű hajójával, ami egy régi rendőrségi telefonfülkének van álcázva.

    A sorozat sajátossága, hogy a címszereplő nem meghal, hanem regenerálódik, ilyenkor pedig új arcot kap, így folytatva a történetet, ami magyarázza a folyamatos színészváltást.

    Tennant
    Fotó: YouTube

    Még májusban derült ki, hogy a The Power of the Doctor lesz az első női Doktor utolsó epizódja, amiben a lassan 60 éves karakter új testet fog kapni. Mindenki arra tippelt, hogy ez bizony a már bejelentett Ncuti Gatwa lesz, ám az epizód végén David Tennant bukkant fel, mint az új Doktor. 

    Tennant ugyebár Russel T. David  vezénylése alatt (aki ismételten a sorozat showrunnere lett) kalandozott a 10. Doktor személyében 2005 és 2010 között, és lehetett tudni, hogy visszatér a 60. évforduló alkalmából, csak azt nem, hogy miként.

    Davies elárulta, hogy igen, valóban David Tennant a 14. Doktor, őt fogja követni majd a Szex Oktatásból ismert Gatwa, aki egyúttal a 15. változata lesz a karakternek (csak szám szerint, ennél jóval bonyolultabb a dolog – a szerk.)

    A hamarosan 60. évfordulóját ünneplő Doctor Who-sorozat 2023-ban fog visszatérni, és itt már ténylegesen bemutatkozik Gatwa Doktora, és arra is választ kaphatunk, hogy mégis mi történt a regeneráció során.

    „Ha azt gondoljátok, hogy David Tennant megjelenése sokkoló, hát van még néhány meglepetés a számotokra. Ncuti 15. Doktorához vezető út tele van rejtéllyel, horrorral, robotokkal, bábokkal, veszéllyel és mókával. De hogy jön a képbe a csodálatos Donna Noble (Kathrine Tate) visszatérése? Hogyan, mi, miért? Adunk egy évet, hogy találgassatok, aztán elszabadul a pokol” – mondta a showrunner.

  • Egy profi tökfaragó megosztotta legjobb tippjeit a tökéletes tök faragásához idén halloweenkor, illetve azt is elárulta, hogy miért nem kell teamécsest gyújtani benne. A harmincéves Zombori Szimonetta egész évben hivatásos gyümölcsművészként dolgozik – de a halloween a kedvenc időszaka. A kétgyermekes anyuka összetett mintákat farag a sütőtökökre, köztük olyan jól ismert arcokat, mint a Mona Lisa, Freddie Mercury, Elton John, Winston Churchill és Frankenstein.

    A dorseti Bournemouthban élő Szimonetta szerint soha nem szabad csak úgy nekiugrani a faragásnak, a legjobb eredmény elérése érdekében előbb fel kell térképezni, és megtervezni az egészet. A művész arra is figyelmeztetett, hogy az emberek könnyen elkövetnek egy hibát: valódi égő teamécsest tesznek a tökbe. Elmagyarázta, hogy legtöbben nem veszik észre, hogy ez valójában elkezdheti belülről megsütni a tököt, és a mécses gyorsabban kialszik, ezért a legjobb, ha helyette egy kis LED-es tealámpát veszünk. Az elkészült műveket alább veheti szemügyre:

  • Videóüzenetet küldött Kolumbiába Kabát Péter egykori focista és a Celeb vagyok, ments ki innen! ötödik évadának győztese, aki elárulta, kik idén a favoritjai.

    kabát
    Fotó: RTL

    „Nagyon jó körülmények fogadták őket, ott az a luxuslakosztály, azért az nekünk nem volt Dél-Afrikában” – kezdte Kabát Péter, aki kiemelte: a táborbéli élethez való hozzászokás abszolút fejben dől el, és azon múlik, mennyire tudja lefoglalni magát az ember. Ő anno remekül elszórakozott Pumped Gabóval, bár holtpontjai még így is voltak. Mint visszaemlékezett rá, az első fordulópont a hetedik-nyolcadik napon jött el náluk, addigra érezték meg a pihentető alvás, a rendes étkezés hiányát, és úgy tippeli, ez ezúttal sem lesz másképp.

    Szerintem majd most, ezen a héten fognak kezdődni igazán a konfliktusok.

    Ugyan a Bokoremberről végül kiderült, hogy Zámbó Krisztián volt, a nézők közül rengetegen hitték, hogy az egykori sportolót rejti a jelmez. Ahogy elismerte, még ő is el tudta volna képzelni magáról, hogy álruhában beoson, elcsen egy-két dolgot a táborlakóktól, bár ő nem leplezte volna le kilétét egészen a műsor végéig.

    „Vannak nagyon vicces figurák, vannak, akik még annyira nem oldódtak fel. A Rita volt visszafogott talán, meg még a Ferit mondanám, aki egyébként nagyon őszinte és szókimondó. A Merci az egyértelmű nálam, hogy az egyik legviccesebb, egyébként nagyon ügyes a játékokban, odateszi magát” – sorolta az idei évad versenyzőit a korábbi Dzsungelkirály, akinek Tibó is nagyon szimpatikus, mert bár nem bőbeszédű, de például a rovarevős feladatot is gond nélkül legyűrte, amire a focista nehezen lett volna képes.

    „Curtis, ő szerintem egy táborvezető, akire hallgatnak, hogy ha kicsit felemeli a hangját, viszont őszinte, vicces és nagyon szerethető karakter. Fecó úgyszintén, őt mindenképp kiemelném. Nini–Gergő románcát szerintem nagyon sokan nézik, hogy esetleg mi fog ebből kisülni, én drukkolok nekik” – folytatta Kabát, hozzátéve: azért a gazda csacsivásárlását ő is megkérdőjelezte, egy szelet hússal ugyanis mindenki jobban járt volna. 

    A sportoló üzenete végét pedig barátjának, Sebestyén Balázsnak címezte:

    „Gino testvérem, gondolkozz azon, hogy én mikor megyek ki Kolumbiába, hiszen bemennék a táborba!”

  • Penn Badgley csatlakozott a TikTokhoz, méghozzá Joe Goldberg és Taylor Swift segítségével.

    JoeGoldberg
    Fotó: TikTok

    A Gossip Girl és a You sztárja végre elérhetővé vált TikTokon, amihez Taylor Swift Anti-Hero című dalát használta fel. Penn szaladva rohan az ajtóhoz, miután csengetnek, majd ahogy kinyitja, nem más áll előtte, mint a sorozatgyilkos Joe Goldberg, aki széles mosollyal üdvözli lényegében saját magát.

    „Én vagyok. Szia. Én vagyok a probléma!” – tátogja a dalszöveget – természetesen az eredetiben angolul – a 35 éves színész.

    A nyolc másodperces videó hatalmasat robbant, háromszázezer felett jár már a megtekintések száma, a kommentelők pedig imádják, hogy Joe Taylor Swift-rajongó. 

    Egyébként maga az énekesnő is kommentált a videóhoz, ami neki is nagyon tetszett.

  • Izgalmas előzetest kapott A Hangya harmadik része.

    hangya
    Fotó: YouTube

    Kvantummánia alcímmel érkezik 2023. február 16-án a mozikba A Hangya és a Darázs harmadik része, amelyben Kang, a hódító is tiszteletét teszi, immár teljes felszerelésben, hogy megkeserítse Scott Lang életét, aki családjával együtt a kvantumverzumban rekedt.

    A főszereplőt ismét Paul Rudd alakítja, de visszatér Evangeline Lilly, Michael Douglas és Michelle Pfeiffer is. A Kvantummánia feltehetően jelentős darabja lesz a jelenleg futó Multiverzum-sagának, amelynek Kang, a hódító a legfőbb antagonistája. Az idő és univerzumok között utazgató Kangot ezúttal is Jonathan Majors alakítja, akinek egy variánsa már bemutatkozott a Loki 1. évadának végén.

     Poszter is van:

  • GettyImages-185134445
    Fotó: Ian Gavan / Getty Images Hungary

    Napokkal azután, hogy a műsorvezető ragaszkodott ahhoz, hogy „semmi rosszat nem tett semmilyen szinten”, James Corden saját műsorában foglalkozott a New York-i étteremből történt kitiltásáról. Corden beismerte, hogy „mélységesen sajnálja” az esetet, hogy ilyen durva volt az étterem személyzetével. A brit komikus azt is elárulta, hogy alapvetően az a mottója, hogy nyugodt marad és nem panaszkodik, illetve nem magyarázkodik, amikor róla írnak a lapok, de a sorok között helyet foglaló szülei véleménye szerint igenis nehezményezett az eset miatt, ezért tisztáznivalója is van.

    „Ha hibát követsz el, vállalnod kell a felelősséget” – mondta a The Late Late Show műsorvezetője a hétfői adásban a nézőknek néhány nappal azután, hogy azt nyilatkozta: az, hogy a legdurvább vendégnek titulálták, egyszerűen „méltóságán aluli”. 

    A late night host bevallotta, hogy mivel nem kiabált, nem emelte fel a hangját és nem kezdett jelenetet rendezni, azt hitte, hogy nem csinált semmi rosszat, ám belátta, hogy azzal, hogy szarkasztikus és gúnyos megjegyzéseket tett az őket kiszolgáló személyzetre, alapvetően rossz és teljes mértékben szükségtelen volt.

  • A stúdióknak és színpadnak is búcsút int.

    Jól vette az első akadályokat az X-Faktor mentoraként Herceg Erika, legalábbis erről tanúskodik, hogy mindhárom versenyzője továbbjutott az szombati, legelső élő show-ból. A műsornak hála az énekesnő rádöbbent, ez az ő útja, az ifjú tehetségek pályára állítása.

    „Már nem az a cél, hogy én legyek a színpadon, hogy én legyek sikeres. Most a mentoráltjaimat segítem, hogy éljék át, amit én átélhettem, de később is a tehetséggondozással akarok foglalkozni, de már producerként. Én akkor vagyok boldog, ha adhatok” – mesélte a Mandinernek Herceg, aki épp ezért komoly elhatározásra jutott.

    Eldöntöttem, befejezem az éneklést, magyar nyelvű lemezem sem lesz.

    Az Ukrajnában felnőtt énekesnő úgy tervezi: mivel a háború miatt nem térhet vissza párjával Kijevbe, marad Budapesten, hiszen jól érzi itt magát, egyelőre azonban a családalapítás nincs napirenden.

  • Az OSO építésziroda belvárosának egyik főútvonalán helyezkedik el, és két különálló városrészt érint: az üzleti központot, amelyet az üveg magasházak uralnak, valamint a kulturális és szórakoztatónegyedet, ahol múzeumok, színházak és sportkomplexumok találhatók. Az előtte álló Vancouveri Közkönyvtár és a mellette lévő Előadóművészeti Központ szintén Moshe Safdie építész munkája, hasonló anyagokkal és motívumokkal rendelkeznek, amelyek megszilárdítják polgári jellegüket az irodanegyed határán.

    A tornyot üvegdobozok függőlegesen elhelyezkedő, kifelé néző csoportjaként tervezték, hogy kifejezze a terület központi helyzetét. A tájolások sokasága egy folyamatosan változó sziluettet hoz létre, amely a nézőpont függvényében változik. Ezt fokozzák a szögletes homlokzat tükröződései, amelyek főként üveg- és alumíniumpanelekből állnak. Míg a torony formája és anyaga a véletlenszerűség benyomását kelti, a mögöttes szerkezet egyszerű szabályokon alapul. Az épület fő eleme egy négy emelet magas üvegkocka, hat ilyen alakzat egy központi spirál köré csoportosul, hogy kitöltsön egy szintet.

    Az ötletes mérnöki megoldással készült irodaház képeit itt tekintheti meg:

  • Nem kímélte a celebeket a legutóbbi Bátorságpróba.

    celeb
    Fotó: RTL

    Folytatódott a Celeb vagyok, ments ki innen! az RTL-en, ahol minden idők legkeményebb Bátorságpróbájával szembesültek a versenyzők.

    Fecó és Gergő meglehetősen gusztustalan fogásokat kapott ebédre, miközben Curtis Veca és Jázmin, valamint Nini társaságában olyan megpróbáltatásokkal került szembe, ami majdnem megtörte őket. 

  • Fotó: Instagram / HBO
    Fotó: Instagram / HBO

    Most, hogy végre megjelent a Sárkányok háza első évadának fináléja, a rajongók  kíváncsian várják, hogy mikor érkezhet a folytatása az HBO sikersorozatának. Mint azt mi is megírtuk, a Trónok harca előzménysorozatának első epizódja rekordot döntött a nézettségi adatok tekintetében az HBO-n, hiszen minden idők legnézettebb premierje volt a csatornán, és nem sokkal az epizód levetítése után rögtön a második évad érkezését is megerősítették.

    „Nem is lehetnénk izgatottabbak, hogy a második évaddal folytathatjuk a Targaryen-ház epikus életre keltését” – erősítette meg Francesca Orsi, az HBO munkatársa. A következő résznél azonban némi változás is várható, Miguel Sapochnik társshowrunner ugyanis távozik.

    „Az elmúlt néhány évben a Trónok harca univerzumában dolgozni megtiszteltetés és kiváltság volt. Természetesen sok sikert és minden jót kívánok Ryan Condalnak (társalkotó – a szerk.) és csapatának a második évadhoz és azon túl is” – mondta a The Hollywood Reporternek adott nyilatkozatában.

    Bár a második évad hivatalos megjelenési dátumát még nem jelentették be, a forgatás ütemezéséről már vannak hírek. A HOY című spanyol lap arról számolt be, hogy az HBO produkciója 2023 elején tér vissza a forgatás helyszínéül szolgáló Cáceresbe. Ryan Condal szintén megerősítette, hogy a tervek szerint a második évad forgatása ez idő tájt kezdődik, és nem zárta ki a 2023-as megjelenést sem, azonban ez nem teljesen biztosra vehető. Condal kifejtette, hogy az eredeti Trónok harca is egyre nagyobb és kiterjedtebb lett az évek előrehaladtával, és ez az ő szériájuk esetében is várható lesz.

    (via Ladbible)

  • Immáron nem titok: Superman visszatért a DCEU-ba, ezt pedig maga az Acélembert alakító Henry Cavill jelentette be Instagramon.

    „Ez csak egy kis ízelítő abból, ami még jönni fog, barátaim. A remény hajnala megújult. Köszönöm a türelmet, megtérül majd!” – írta a színész, aki a Black Adam stáblista utáni jelenetében debütált újra a DCEU-ban, és Dwayne Johnson ígéretei szerint hosszú távra terveznek a kriptonival, akivel nem is egyszer fognak összecsapni a vásznon.

  • Az emberek csak most fedezték fel, hogy II. Erzsébet unokája milyen furcsán nevet.

    vilmoska
    Fotó: TikTok

    Vilmos herceg nevetésén kattog az internet népe, hála egy TikTok-videónak, amin ténylegesen hallható a néhai királynő unokájának kacaja.

    A videón azt látni, ahogy Vilmos egy kisgyerekkel beszél, aki mond neki valamit, mire a herceg így reagál: „hee hee hee”.

    Nem is kellett több az embereknek, rögtön rákaptak a dologra.

    „Ki gondolta, hogy így nevet a herceg?”

    „Ez az új kedvenc hangom mostantól.”

    „Azt mondta, hogy HEHEHEHH.”

  • Vanda és Merci kihasználták, hogy egy kicsit nyugtuk van, és hintázás közben olyan magaslatokba emelkedtek, hogy azt már követni is nehéz egy egyszeri halandónak.

    mercike
    Fotó: Bazsó Dávid

    A Celeb vagyok, ments ki innen! résztvevői elmélkedtek egy kicsit az élet nagy kérdésein, Merci pedig olyan ötletekkel állt elő, hogy az emberek agyába csipet ültetne, hogy lézersugárral lehessen főzőcskézni, de ami abszolút ütött mindent, az az 51-es körzetről alkotott véleménye.

    Az egykori villalakó ugyanis úgy gondolja, hogy a nevadai bázis egy olyan féreglyuk, ami a Paradicsomba vezet.

    Vanda pedig úgy érzi, hogy a metaverzum a jövő, ahol mindenki a saját világában fog élni.

  • Ugyan Varga Viktor és párja nem indított túl jól a Kulcsár- G.w.M. párossal, mégis szövetségre léptek, ennek ellenére a szükség néha törvényt bont.

    vvgw
    Fotó: TV2

    A Párharc legutóbbi adásában ugyanis G.w.M. úgy döntött, hogy nem szeretné felfedni friss szövetségüket Viktorékkal, épp ezért a párosnak taktikai okokból egy kis nehezítést adott a feladatuk során, hogy a többiek ne gyanakodjanak. 

    Viktor és Liliána pedig nem is fanyalogtak, emelt fővel vették tudomásul azt a plusz 12 kilót, amit összesen kaptak a többiektől.

  • Hihetetlen magánéleti küzdelmeken kellett átmennie a hírességnek.

    GettyImages-631611692
    Fotó: Frederick M. Brown / Getty Images Hungary

    Matthew Perry nemrégiben elárulta, hogy élete során közel 10 millió dollárt költött arra, hogy kijózanodjon alkohol- és drogfüggőségéből. A Jóbarátok sztárja a New York Timesnak nyilatkozott 18 hónapja tartó tisztaságáról, ami azt jelenti, hogy a Jóbarátok 2021 májusi különkiadásakor már józan volt.

    „Valószínűleg kilenc millió dollárt költöttem arra, hogy józan legyek” – becsülte meg a színész.

    Perry azt is elárulta, tisztában van azzal, hogy a legtöbb függőnek nincsenek erőforrásai, de hozzátette, hogy mások „az anonimitás ajándékát” élvezik, ami azt jelenti, hogy megkímélik őket a megaláztatástól, hogy a legsötétebb pillanataik nyilvánosságra kerüljenek. Az 53 éves híresség az interjú során részletezte a kábítószerrel való visszaélésének hosszú történetét, amely 14 éves korában alkoholfogyasztással kezdődött, és teljes körű opioidfüggőséggé alakult át, ami végül 2019-ben majdnem halálosegészségügyi válságot okozott neki.

    Perry négy évvel ezelőtt két hétig volt kómában, mert kilyukadt a vastagbele és egy évig sztómazsákot kellett viselnie, ami végül arra késztette, hogy kijózanodjon.

    via (Page Six)

  • Egy amerikai anyuka közel 63 millió forint értékben saját strandot hozott létre a hátsó kertjében, ami csúszdát, napozóágyakat és egy vízesést is magában foglal. A harminchárom éves Sarah Miller és férje, a harmincnyolc éves Travis több száz mérföldre élnek a legközelebbi tengerparttól, ezért úgy döntöttek, hogy majd a Harrisburgben lévő otthonukba hozzák el a strandot. Pénzt nem kímélve Sarah egy New York-i látványtervező céget bízott meg, hogy a helyi Goodall Pools and Spas céget tanítsa meg a mesterséges strand telepítésére. A folyamat során egy gödröt ástak a család kertjében, majd vastag gumipárnával fedték le a mélyedést. Az eredmény persze magáért beszél, az így elkészült mesterséges strandot könnyen össze lehet téveszteni bármelyik tengerparti luxusszálloda medencéjével:

  • Egy férfi három évet és több mint 130 órát töltött azzal, hogy érthetetlen módon 1150 darab dugóból egy úszóruhát készítsen. A 64 éves Kerry Haulotte teljes titokban készítette a bizarr öltözéket, amíg a találmánya készen nem állt az első útjára, ahol ráadásul hibátlanul bevált, és azóta is remekül működik. A Kerry mostohalánya, Haley Buntrock által forgatott felvételeken jól látható a ruha bemutatkozása az amerikai Michigan-tóban. A találmány nem csak remekül bevált, de még a férfi barátai és a családja is felpróbálta a parafaruhát, és egy mókás nap során lebeghettek a vízben.

    Kerry dugókból készült öltözetét itt tudja megtekinteni: