új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Követői legalább jót nevettek.

    Humoros fotót posztolt nyaralásáról Fluor Tomi, azaz Karácson Tamás, aki a Seychelle-szigeteken tölti jelenleg jól megérdemelt pihenését. A rapper a közösségi oldalán pontosabban Praslin szigetéről jelentkezett be, álomnyaralását pedig a jelek szerint kirándulásokkal is egybeköti.

    Kissé el is viccelte a dolgot, amikor kirándulásáról posztolt, hiszen a part közelében lévő igencsak árnyékos helyen éppen úgy pózolt a fotóhoz, hogy úgy tűnt, mintha három lába lenne. Egy parton álló nő lába ugyanis a lábai közé kerültek, ami furcsán veszi ki magát.

    Jó kis kirándulás volt a mai! Kár, hogy kiszakadt a rövidnadrágom!

    – írta fotójához a rapper.

  • DJ Otiként lép fel nyáron, nem is akármilyen produkcióval.

    Azt gondolták, májusra lesz telt ház, de egyetlen óra alatt őrületesen fogyni kezdtek a jegyek arra a júliusi bulira, amelyen Sebestyén Balázs lemezlovasként, azaz DJ Otiként lép fel Siófokon. A rádiós műsorvezető erről szóló bejegyzését eredetileg viccnek gondolták a rajongók, de mint Sebestyén meséli, az egész évekkel ezelőtt annak is indult. Méghozzá harmadik nevéből, az Ottóból fakadóan, ami miatt annak idején egykori munkatársa, Vadon Jani ráragasztotta a DJ Oti nevet.

    „Ez tulajdonképpen viccnek indult 100 évvel ezelőtt, még egy régi rádióban kezdtem el a kilencvenes és kétezres évek nagy klubhimnuszait játszani, amiket én nagyon szeretek, meg nagyon sokat buliztunk rá, és kitaláltuk ezt a DJ Oti karaktert, akinek soha egyetlen fellépése nem volt, nem volt valódi személy. Egy alteregóm tulajdonképpen, és mindig, amikor leadtuk ezeket a dalokat a rádióban, akkor DJ Oti fellépésként aposztrofáltuk, hogy na, »Most a lemezjátszók mögött DJ Oti!«. Ezt azóta mondogatják a hallgatók és mi is, hogy kéne egy bulit csinálni. Idén volt idő meg energia tető alá hozni” – mesélte a 24.hu-nak Sebestyén, aki olyan dalokat tervez lejátszani, amire annak idején egy egész generáció bulizott, de nem nevezné retronak a fellépését.

     A jegyeket szerda délelőtt kezdték el eladni, de a jegyek 90 százaléka már elkelt.

    Ez nagyon nagy öröm. Számítottunk rá, de arra nem, hogy ilyen hamar elkelnek a jegyek. Azt gondoltuk, hogy májusra lesz telt ház, de arra, hogy egyetlen óra alatt ekkora őrület lesz, arra senki nem számított

    – mondta a 24.hu-nak Sebestyén.

  • Szerelmi életéről mesélt az énekesnő.

    PAP 8111
    Fotó: Papajcsik Péter / Index

    Radics Gigit legutóbb a TV2 Dancing with the Stars című műsorában láthatták a nézők, ahol táncpartnere, Baranya Dávid oldalán lépett fel hétről hétre. Az énekesnő tévészereplését követően újra készen áll arra, hogy zenekarával színpadra lépjen, így már javában próbál a koncert szezonra. Bár a szakmai sikerek nem kerülik el, de a szerelem továbbra sem talál rá a gyermeke édesapjával való szakítása óta. A hot! magazinnak most egyebek mellett családjáról és a szerelmi életéről is beszélt.

    „Ugyanúgy ketten neveljük a lányomat az édesapjával, ugyanúgy körülöttem vannak a szeretteim és támogatnak. (...) Tényleg nem kívánhatnék többet: mindenem megvan.

    Aztán amikor kell, majd betoppan az életembe a szerelem is. Nem hajtom ezt egyáltalán, nekem most pont jó így, de azért hiszem, hogy egyszer eljön az a férfi, akire szükségem van, ha nyitott leszek lelkileg is erre

    idézi a Bors az énekesnőt, aki tehát nem erőlteti a párkeresést, jelenleg lányának szeretne a lehető legjobb édesanyja lenni.

  • Pedig ki nem állhatja.

    Annyit foglalkoztak az utóbbi időben a kinézetével, hogy megeredt a nyelve Megan Foxnak azzal kapcsolatban, milyen plasztikai beavatkozásai voltak az évek alatt. A 37 éves színésznőt a folyton változó külseje miatt sokan egy igazi kaméleonnak tartják: egyaránt szeret az új hajszínekkel kísérletezni, és az extrém szettekért is odavan, amiben egykori vőlegénye, Machine Gun Kelly is partner volt, de most már azt sem titok, hogy hányszor feküdt kés alá.

    Az Ördög bújt beléd és a Transformers című filmek szereplője egy podcastműsor vendégeként rántotta le a leplet arról, milyen beavatkozásai voltak.

    Úgy érzem, meg vagyok bélyegezve, és ebből nincs kiút. Remélem, ettől megkönnyebbül néhány ember. A kebleimet az első és a második Transformers-film között csináltattam meg, de csak szolidan. Aztán amikor már nem szoptattam a gyerekeimet, újra megcsináltattam őket. Nemrégiben egy probléma miatt ismét implantátumokat rakattam be

    – magyarázta Fox, aki három gyermek büszke édesanyja, jóllehet azzal is eléggé megosztja az internet népét, hogy fiait lányos ruhákba szokta öltöztetni. 

    Amikor a húszas éveim elején jártam, megműttettem az orromat. A rajongóim hat, hét, nyolc orrplasztikai műtéttel vádolnak. Azért gondolhatják azt, hogy más az orrom, mert annyira kikontúrozom. Ezért tűnik úgy, mintha csak orrlyukaim lennének, mint Voldemortnak

    – adott választ az egyik legvitatottabb kérdésre Fox, aki azt sem tagadja, hogy botoxoltatni szokott, de más töltőanyagokat sem vet meg. Zsírleszívása, arcfelvarrása és szemöldökemelése, azaz szemöldökliftingje azonban – állítása szerint  –  nem volt. Mint mondja, ha volna mersze, a brazil fenékfeltöltést is bevállalná.

    Mindezek ellenére a műtéteket nagyon stresszesnek találja.

    „Nem szeretem a műtéteket. A szervezetem nem reagál valami jól az altatásra. Az igencsak nagy dolog, ha mégis bevállalom. Félek is attól, hogy meghalok altatás közben.”

    (via Page Six)

  • Mendelt nem véletlenül nem mutogatja a médiában.

    Szabó Zsófi egyetlen gyermeke, Kis Mendel szeptemberben kezdi az általános iskolát, amit már nagyon vár. Egy ideje el is kezdték nézegetni az intézményeket, hiszen a műsorvezetőnő nem szeretné a véletlenre bízni a választást.

    Mokka háziasszonya úgy meséli: annak idején megkülönböztetés érte édesapja, Szabó Gyula miatt. Volt, aki kipécézte, mert édesapja Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész volt.

    Engem ért megkülönböztetés a szó szoros értelmében azért, mert Szabó Gyula lánya vagyok. Azokban az iskolákban, ahová én jártam, mindig volt olyan, aki kedvesebb volt velem, támogató, de kivétel nélkül mindegyik suliban »megtalált« egy tanár vagy valaki, aki kipécézett magának – én szeretném megóvni ettől a kisfiamat. Úgyhogy

    fontos lesz számomra az iskolaválasztásban az, hogy elkerüljük az ehhez hasonló helyzeteket. Ne kivételezzenek vele, de ne is bántsák amiatt, mert híres az anyukája. De szerencsére nem mutogatom őt a médiában. A vezetéknevét sem tőlem kapta, így bízom abban, hogy őt nem éri majd semmilyen atrocitás vagy hátrány. Mivel én ismert ember gyereke voltam, nem feltétlenül akarom ugyanezt a jövőt a fiamnak

    – nyilatkozta a műsorvezető a hot! magazinnak, amit a Bors szemlézett.

  • A babavárás örömteli időszakáról ugyan egyelőre csak sejtelmesen nyilatkozott, de az már biztos, hogy nem kell sokat agyalnia azon Iszak Eszternek, milyen nevet válasszon a gyermekének, amennyiben az kislány lesz. A Mokka műsorvezetőnőjének és férjének, Gyurta Dánielnek egy családi hagyomány miatt nem kell az utónévkönyvet böngésznie, a tévés családjában anyai ágon ugyanis mindenki Eszter: édesanyját, nagymamáját és dédanyját is így nevezik, ezt a hagyományt pedig nem szeretné megtörni.

    Anyai ágon a dédnagymamáig visszamenőleg mindenki Eszter a családban, és ezt a tradíciót én is követni fogom

    – szögezte le nemrégiben a tévés, akinek a szavait az nlc.hu idézte. Iszak Eszer azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy párjával a baba nemét egyelőre nem tudják. Az majd egy ún. gender reveal partyn, azaz egy nembejelentő bulin fog kiderülni.

  • Március 20. a boldogság világnapja, ennek apropóján pedig Kulcsár Edina sorra vette, hogy melyek azok a személyek, érzések és dolgok, amikért hálás az életében. Az egykori szépségirálynő szerint azért vannak világnapok, hogy beszéljenek róluk, és ezzel felhívjuk a nyilvánosság figyelmét azok fontosságára. Ugyanakkor felteszi a kérdést, hogy a rosszindulatnak akkor miért nincs ilyen napja. Mint mondta, szerinte azért, mert sokaknál ez a természetes állapot. 

    „Erre nem kell felhívni a figyelmet. Már olyannyira jelen van a világban, hogy a legtöbben már fel sem ismerik. Sem másokban, sem pedig önmagukban. Aztán lehet, hogy már tényleg olyan sok ilyen ,»beteg« ember van, hogy már ők is megérdemelnének egy ilyen világnapot. Mindenesetre, szerintem mindannyian tudjuk, hogy mire kell koncentrálnunk ahhoz, hogy jól legyünk” – írja Instagram-bejegyzésében az influenszer.

  • Sosem a meggazdagodás gondolata hajtotta.

    Kovács András Péter volt legutóbb Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorának vendége, ahol a népszerű humorista többek között a pénzhez való viszonyáról is beszélt. Mint kiderült, az utóbbi időszakot leginkább pihenéssel töltötte, mert nem érezte szükségét annak, hogy többet keressen, a gazdagság ugyanis kevésbé hajtja. Pedig a beszélgetésben elmondja, hogy karrierje elején szerény anyagi körülmények között tengődött.

    Nagyon szegény családban nőttem fel, és a pályám elején is csóró voltam. Kezdő ügyvédjelöltként a fizetésem 50 ezer forint volt 2001-ben, és ebből kellett félretennem a PhD-tandíjamra. A Nyugati aluljáróban ettem a rettenetes löncshúst 120 forintért

    idézi a Story Kovácsot, aki úgy véli, kezdetben az alacsony önbecsülése miatt áron alul végzett rengeteg munkát.

    Hozzáteszi, a Dumaszínház árazta be őt először, aminek hatására leszokott a kizsákmányolható önértékelésről. Ugyanakkor amióta sikeres stand-uposként keresi a kenyerét, azóta sem szórja két kézzel a pénzt.

    „Ha félrerakott pénzem van, az ugyanolyan gond, mint ha nincs pénzed” – mondja a humorista, majd hozzáteszi: zavarba jön a pénzügyektől, ezért a felesége kezeli a családi kasszát.

    Nem tudom, mennyi pénz van azon a bankszámlán, és annak örülök, hogy annyit meg tudok keresni, hogy szépen el tudunk élni belőle mindenféle luxus nélkül. Egy tölgybarna, családi egyterűvel furikázom a gyerekeket, semmi flancolás, és köszönöm szépen, jól vagyunk

    – vallja be Kovács András Péter.

  • A gyermekéből merített lelkierőt.

    Tóth Gabi nehéz időszakot tudhat maga mögött, és legutóbbi Instagram-posztjából az derül ki, hogy ez idő alatt a kislánya, Hannaróza tartotta benne a lelket. Az énekesnő tavaly év végén vált el gyermeke apjától, Krausz Gábortól. Tóth azóta a Fricska táncegyüttes egyik tagjával, Papp Máté Bencével kezdett új életet, de a boldogság exférjére sem váratott sokáig. A sztárséf a Dancing with the Stars című műsorban ismerte meg táncos párját, Mikes Annát. Most az énekesnő érzelmes sorokat írt lányának:

    „Az, hogy túlélem az elmúlt évek és időszakok mérhetetlen súlyát, nehézségeit, annak az én gyönyörű kislányom az oka. Édes Hannarózám! Ha te nem lennél… lehet, hogy én sem lennék már! Köszönöm, hogy szeretsz! Köszönöm, hogy úgy szeretsz, ahogy vagyok! Minden hibámmal együtt. Semmi sem győzhet le, mert vagy nekem” – írta bejegyzésében Tóth Gabi. Az édesanyáról és kislányáról készült képeket ide kattintva tekintheti meg.

  • Már közös nyaraláson is voltak.

    erdelyi jakob
    Fotó: TV2/Sajtószoba

    Erdélyi Mónika és Jákob Zoltán tavaly egy rendezvényen találkoztak először, és hamar rájöttek, hogy nagyon jól kijönnek a másikkal, megértik egymást. Erdélyi a hot! magazinnak elárulta, hogy rögtön a legelején megfogta őt az üzletember humora és lazasága. Ráadásul úgy látja, Jákob a női természet nagy ismerője is, ezért bátran fordul hozzá, ha valakinek ki akarja önteni a lelkét.

    „Anyukám a lelki társam, de most sem ő, sem a barátnőim nem voltak elérhetők. Gondoltam egyet, és felhívtam Zolit. Elsőre felvette a telefont, és fél órán keresztül ápolta a lelkemet. 

    Zoli nem először bizonyította, hogy nemcsak a szakmájában van otthon, hanem a női lélekben is otthonosan mozog. Nagyon okos, és kiváló meglátásai vannak; a lelki társam lett.

    Ő nem szokott úgy kibukni, mint én, egyelőre nem tudom elképzelni, hogy én ápoljam az ő lelkét, de lehet, hogy egyszer erre is sor kerül” – idézi a Bors Erdélyit.

    Mint kiderült, az egykori műsorvezető és a Nagy Ő gyakran találkozik, már többször is jártak külföldön nyaralni a gyermekeikkel, és egy közös munka is körvonalazódni látszik.

    Zoli már jól ismeri Mol­lit, én pedig a nagy fiát, a lányokat, a kollégáit és a bátyját is. Sokszor elhív bennünket is a jó hangulatú baráti társaságba, augusztus 20-án nála néztük a tűzijátékot. Hiszek a férfi-női barátságban. Nagyon örülök, hogy megismerkedtünk; az ilyen minőségű kapcsolatokra mindenkinek szüksége van. Ha vele vagyok, úgy érzem, hogy olyan, mintha töltőre tennének

    – fogalmazott a tévés.

  • Remek egészségnek örvend az énekesnő.

    006-zalatnay-IMG 5966
    Fotó: Szécsi István / Velvet

    Zalatnay Sarolta egy interjúban arról beszélt, hogy 76 évesen is remek formának örvend, amely vitalitást szerinte a kedvenceinek köszönheti.

    Ha állatod lesz, onnantól mindegy, hogy te ki vagy és mit csinálsz, hogy színpadon állsz, énekelsz, és hajnalban fáradtan érsz haza. Az az állat akkor is várja tőled a friss vizét, a tápját, a reggeli simogatását, a szeretetedet

    idézi a Story az énekesnőt, aki szerint az egyik legédesebb felelősség gazdinak lenni.

    Mint mondta, valahogy már gyerekkorától benne van az „állatokkal való jó viszony”, ezért gyakran csempészett haza kutyákat, cicákat, vagy amit épp talált. Bár tudta, hogy onnantól kezdve gondoskodnia kell majd róluk, de ezt sosem fogta fel teherként.

    Annak pedig, hogy ma, 76 évesen ilyen testi és lelki egészségnek örvendek, ők nagyban a részesei: az öt cicám, a kutyáim és a lovam. Imádom mindegyiket. A vizslám például érzi, ha fellépni megyek és izgulok. Ilyenkor jön, leül velem szembe, és van, hogy csak néz. De van, hogy belekuporodik az ölembe. Mondom is neki, hogy igen, a mama most lámpalázas. 

    Zalatnay azt is észrevette, hogy jobb vérnyomáseredményei vannak, ha például mérés előtt a macskája odabújik hozzá. Állatszeretete látszólag nem ismer határokat, hiszen van egy 35 éves lova is, akit vágóhídról mentett meg: „Időskora révén már minden nap ajándék, már az autóm hangját is megismeri, és ha csak közeledem, megy a vircsaft, annyira boldog” – tette hozzá.

  • Ulrike nővérnek hívja magát, amikor reggelente kiporciózza férje vitaminjait.

    Soma Mamagésa
    Fotó: Soma Mamagésa

    Soma Mamagésa a Sláger FM Lélekközösség című műsorában beszélt arról, hogyan próbálja megőrizni saját és férje egészségét. A spirituális tanító úgy véli, mivel a párja már 66 éves, ezért akad jó néhány vitamin, amit ebben a korban indokolt szednie. Ezeket ő maga készíti elő neki egy gyógyszeres dobozba mindennap, de azt vette észre, hogy utóbbi időben az előző napi is még ott van benne.

    Ha a feleségeként elkezdem cseszegetni, hogy miért nem vette be, vagy épp piszkálom, hogy vegye be, az nem tesz jót a mi kapcsolatunknak. Ezért kitaláltam Ulrike nővért, aki viccesen előjön ilyenkor, és jelzi ketteskének, hogy tessék bevenni azokat. Ebben van egy kis cinkosság, egy kis játékosság, és működik is. Kérdeztem a férjem, hogy lecseréljük-e Ulrikét, de azt mondta, szó sem lehet róla

    idézi a Story Mamagésát, aki hozzátette: az összes lehetséges módon igyekszik megőrizni férje egészségét.

    „Rávettem őt a tibeti öt jógára is, amit én hét évig mindennap csináltam. Most már azért nem csinálom mindennap, mert mást is gyakorlok mellette. Viszont a férjem ennek köszönheti, hogy elhagyta a kávét, pedig függője volt. Emellett gyógyteákat is iszunk, amelyekhez magam szedem a leveket. Mindig is érdekelt ez, több gyógyfüves kurzust is elvégeztem már.” – fogalmazott.

  • Egy fiatal nőt teljesen meglepetésszerűen ért, amikor barátja egy rögtönzött lánykéréssel állt elő, miközben egy elegáns étteremben randiztak. Becca Wright a londoni Covent Gardenben található Michelin-csillagos Clos Maggiore étteremben vacsorázott kedvesével, Louis Salle-lal, akivel éppen a megismerkedésük 10 éves évfordulóját ünnepelték. Miután kényelembe helyezték magukat és leadták a rendelésüket, Louis hirtelen megfogta barátnője kezét, és feltette neki a nagy kérdést.

    A nő beszámolójában elárulta, kezdetben nem is értette a szituációt, ugyanis egyáltalán nem tűnt a legalkalmasabb pillanatnak, ahogy az üres asztalnál várakoztak. Mint kiderült, a férfi azért húzott egy váratlant, mert meglátta a szemközti asztalnál John Cenát, és úgy gondolta, ezzel a találkozással az univerzum jelezte neki, hogy párjában megtalálta az igazit. A 46 éves amerikai színész-pankrátor persze nagyszerűen reagálta le az egész lánykérést, közösen fotózkodtak, és egy ital kíséretében gratulált a fiataloknak.

  • Még egy nagy dobásra készül, amiről hamarosan több részletet is elárul majd.

    Schobert Norbert a Borsnak adott interjút, melyben egyebek mellett arról is beszélt, hogy a három éve bekövetkezett agyvérzése óta hogyan érzi magát, és azóta miben változott meg az élete, munkája. Mint kiderült, a fitneszguru úgy érzi, mostanra 90 százalékosan felépült, de nem tér vissza ugyanakkora intenzitással a munkához. Ehelyett inkább hátralépett felesége, Rubint Réka javára, akinek a szakmai menedzselésben segíti a napját.

    Minden reggel hétkor kelek, majd nyolc és kilenc között eddzek. Vagy futok, vagy bokszolok, de rendszeresen teniszezem is. Nagyjából tízkor kezdem a munkát, vagyis szervezem Réka szakmai életét. Tulajdonképpen most neki dolgozom és ez egyáltalán nem esik nehezemre, sőt nagyon büszke vagyok arra, hogy támogathatom őt abban, amiben a legjobb és sok terhet le tudok venni a válláról. Igen, fordult a kocka, tényleg nem zavar

    – magyarázta a fitneszguru, aki a konyhai feladatoktól sem retten vissza, és jókat főz a családjára.

    Szeretek és tudok is főzni, így természetes, hogy ha én érek haza hamarabb, összedobok valamit a családnak vacsorára.

    – fogalmaz Schobert, aki hozzáteszi: a közel jövőben hallunk még róla, hiszen már tervezi a visszatérését az edzésekhez, még ha nem is a korábban megszokott módon. Mint mondta, közel negyven éve foglalkozik az egészséges életmóddal és a fogyókúrával, ezért úgy érzi, bőven van még benne lendület és tud újat mutatni ezen a területen.

    Van még egy dobásom és hamarosan el is fogom árulni, hogy mire is készülök. Annyit elárulhatok, hogy hatalmas potenciált látok az online térben és április környékére tervezem a meglepetést. Mert, hogy egyet biztosan nem szeretnék, mégpedig otthon ülni és arra várni, hogy a szeretteim hazaérjenek. Ennél én nyughatatlanabb természet vagyok

    – jelentette ki.

  • Egy munkás találta meg a gyufásdobozba rejtett levelet.

    Nem mindennapi felfedezést tett egy építőipari munkás, amikor az antwerpeni Szent Jakab templom felújításán dolgozott. A férfi az egyik mennyezeti díszítőelemben egy régi gyufásdobozba rejtett levélre bukkant, amely nem akármilyen üzenetet hordoz: az 1941-ben leírt gondolatok a jövő nemzedékeinek szólnak, de szó esik benne arról is, milyen volt a '40-es években az élete a munkásoknak.

    A levél ugyanis olyan munkásoktól származik, akiket 83 évvel ezelőtt megbíztak azzal, hogy lefessék a mennyezetet. Arra is utalnak, szerintük mi kell a boldog élethez.

    „Amikor ezt a mennyezetet újra le kell festeni, mi már rég nem leszünk ezen a Földön. El kell mondanunk a következő generációknak, hogy nem volt boldog életünk. Átvészeltünk két háborút, az 1914-ben és az 1940-ben kezdődőt is, ez már valami, ugye? Úgy dolgozunk itt, hogy közben kis híján éhen halunk, alig néhány centért cserébe használnak ki bennünket, ételt pedig szinte semmit kapunk. 

    Azt tanácsolom a következő generációknak, hogy amikor újra háború közeleg majd, legyen elég tartalék készletük élelmiszerekből, például rizsből, kávéból, lisztből, dohányból, gabonából, búzából, hogy életben maradhassanak. Élvezzék az életet teljes mértékben és ha úgy adódik, nősüljenek újra. Azok pedig, akik házasok, vigyázzanak az otthonukra! Üdvözlet férfiak!

    – olvasható  a plafonról lelógó díszítőelembe rejtett  levélben, amelyet négy férfi, John Janssen, Jul Gyselinck, Louis Chantraine és Jul Van Hemeldonck írt alá. A papírramég 2020 októberében bukkantak rá – írja Mirror című brit napilap nyomán a 24.hu.