új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • El sem hinné, milyen szakra jelentkezett a rádiós.

    A Rádió 1 reggeli műsorában Sebestyén Balázsék az idei felsőoktatási ponthatárok kihirdetésével foglalkoztak, melynek kapcsán Rákóczi Feri megosztotta a saját felvételi élményét. Mint kiderült, 1988-ban felvételizett az egyik tanítóképző intézménybe, igaz, ő legkevésbé sem érzett késztetést erre, hanem édesapja unszolására adta be a jelentkezését. 

    Elérkezett a felvételi napja, a fater megigazította a nyakkendőmet, megveregette a vállamat, és azt mondta: »Gyerünk, fiam, hajrá!« Felültem a buszra, bementem Békéscsabára, és találkoztam két ismerőssel, de rossz irányba indultunk el... Sokkal izgalmasabb volt meginni egy fröccsöt

    – idézte fel Rákóczi Feri, aki emlékei szerint aznap délután még strandolt is egyet.

    Hazafelé menet persze megigazította már a nyakkendőjét, és édesapjának azt mondta, hogy a felvételi zökkenőmentesen ment, innentől nincs más dolguk, mint várni az eredményt. Csakhogy ilyenkor az értesítőn nem az állt, hogy nem sikerült a felvételi, hanem az, hogy a tanuló nem jelent meg. „Marhára kellett figyelni, hogy én kapjam el a postást” – tette hozzá a rádiós, akinek szülei csak később tudták meg, hogy az egész felvételit ellógta.

    Mint felidézte, az akkori tanítóképző előfelvételijén két dolgot kellett nagyon tudni: a testnevelést és az éneket. Rákóczi Feri utóbbiban rendkívül jeleskedett, hisz rengeteg erdélyi népdalt ismert, ezért is biztatták, hogy mindenképp legyen tanár.

    Hála istennek, hogy nem mentem oda, a gyerekek is ugyanezt mondják, akiket szerencsére nem tanítottam...

    (via Story)

  • Ez aztán a pillanatkép!

    Egy hónappal ezelőtt, azaz június 26-án ünnepelte 38. születésnapját Takács Nikolas, akinek bulijára Keresztes Ildikó is hivatalos volt. Az énekes ugyanis azóta is jó kapcsolatot ápol az X-Faktor korábbi mentorával, hogy 2010-ben a második helyig menetelt a tehetségkutatóban. A jelek szerint a bulin valami el is tört, aminek eltakarításáról egy vicces pillanatkép is készült.

    Pont egy hónappal ezelőtt készült kép a szülinapomon. Persze, hogy Keresztes volt, aki tört-zúzott, aztán még volt ideje kinevetni. Szerencséd, hogy felporszívoztál. (Nézem, maradt e szilánk a kanapé alatt). Vidám napot Mindenkinek! Nikolas #bolondosanszépazélet

    – fűzte az énekes a képhez.

  • Erre a gyönyörű helyre utaztak esküvőjük után Kovács Dániel Richárddal.

    Kovács Dániel Richard és Dobos Evelin
    Kovács Dániel Richard és Dobos Evelin
    Fotó: Németh Kata / Index

    Dobos Evelin és Kovács Dániel Richárd egy héttel ezelőtt fogadtak örök hűséget egymásnak, különleges esküvőjükről aztán a Story magazinnak meséltek részletesen. Kiderült, hogy a színésznő és a rendező-producer nem törekedtek a hagyományok betartására, a menyasszonynak pedig három ruhája is volt. Mint mesélték, láthatóan mindenki jól érezte magát, azt pedig külön élmény volt nekik, ahogy Kovács előző kapcsolatából született fia, Patrik Rácz Jenővel és Dobrádi Zsoltival breaktáncpárbajt vívtak egymással.

    A friss házasok azóta nászútra mentek: Szardínia szigetén töltik mézesheteiket. Az ott készült strandolós képükhöz, amely ide kattintva érhető el, a színésznő egy kék szív emoji kíséretében csupán annyit írt, hogy

    #hanimun.

    Dobos Evelin többek között Nemes Jeles László Napszállta című filmjében szerepelt, de a nézők láthatták a Keresztanyuban és a tavalyi Sztárboxban is. Kovács Dániel Richárd neve pedig a Válótársak, a Mellékhatás és A Király stáblistájáról lehet ismerős, ugyanis ő volt a sorozatok főrendezője.

  • Nagyot megy az Instagram vs. valóság fotó.

    Király Viktor a Sztárbox férfi középsúly mezőnyében küzd meg a bajnoki övért, s bár elmondása szerint eleinte voltak kétségei afelől, hogy képes lesz-e helytállni az RTL bokszversenyében, a jelek szerint bírja a strapát.

    Az énekes erről a közösségi oldalán mutatott fotót: lapozható bejegyzés azt hivatott szemléltetni, mi a különbség az Instagramra kitett fotók és a valóság között. A Megasztár győztesének szája ugyanis vérezni kezdett egy ütéstől.

    Instagram VS Valóság, köszi a mai edzést @independent_bjj_hungary #lapozz #komolyarc #nembirommosoly

    – fűzte bejegyzéséhez néhány nevetős emoji kíséretében Király, aki egy mély gödörbe került, miután a felesége és a gyereke elköltöztek otthonról. Az önbizalma is eléggé megcsappant, mostanra azonban teljesen megváltozott az élete.

  • Úton lehet Machine Gun Kellyvel közös gyermeke?

    Colson Baker, azaz Machine Gun Kelly legújabb videoklipje miatt azt találgatja az internet népe, hogy Megan Fox babát vár-e. A színésznő ugyanis a klip több snittjén is gömbölyödő babapocakkal látható. 

    Többekben felmerült, hogy a rapper és a színésznő arra próbál meg utalni a Lonely Road videójával, hogy szülői örömök elé néznek. Idén márciusban azonban Fox megerősítette: MGK-vel felbontották jegyességüket, jóllehet arról már nem beszélt, hogy ez a kapcsolatuk végét is jelentette-e.

    MGK videoklipje ide kattintva tekinthető meg:

    (via Unilad)

  • A Deadpool & Rozsomák című vadiúj szuperhősfilm népszerűségével eddig is tisztában voltunk, arra azonban nem számítottunk, hogy a mozi Blake Lively és Gigi Hadid után még egy cukrászt is megihlet majd. A cukrásznőt persze nem az öltözködés terén inspirálták Ryan Reynolds és Hugh Jackman ikonikus karakterei: a Lara nevű nő életnagyságú tortát készített kettejükről.

    Lara nem mindennapi sütiszobrához csaknem 300 kilónyi alapanyag kellett, s mintegy 120 óra alatt készült el. A tortaformában ábrázolt Deadpool és Rozsomák több mint 3 méter magasra sikeredett. Ez a legnagyobb torta, amelyet Lara valaha készített.

  • Barnai Judit a TV2 műsorában fog feltűnni.

    RTL NyeroParos2390949
    Fotó: RTL

    Ezen a héten derült ki, mely hazai sztárok fognak a Farm VIP ötödik évadában versengeni egymással a főnyereményért. Széki Attila Curtis párja, Barnai Judit a sárga csapatot erősíti majd, ráadásul nagy esélyesnek számít a profi kosárlabdázó.

    Csaknem egy hónapja az a szóbeszéd is felütötte a fejét, hogy az újpesti rappernek zátonyra futott a kapcsolata barátnőjével, de ezen híreszteléseket megelégelve a minap a TV2 kameráinak nyilatkozott. Barnai egyébként nemrég azt is elmondta, hogy pszichológus szakember segítségével az önismeret útjára lépett, a legutóbbi posztja pedig arról árulkodik, hogy kiegyensúlyozottabb, mint valaha.

    Amikor megtalálod a boldogságot és önmagad. Köszönöm!!

    – olvasható az Instagram-posztjában.

  • A 2018-as Miss World Hungary győztese újra boldog.

    Igazi örömhírről számolt be a közösségi oldalán Szarvas Andi. A 2018-as Miss World Hungary győztese azt tudatta, hogy párja, Zsolt megkérte a kezét Monacói pihenésük alatt.

    Az első telefonbeszélgetés óta tudjuk...MI egymásnak vagyunk teremtve.


    Zsolti: Tudod milyen az igaz szerelem?
    Én: Na milyen?

    Zsolti: Mint a miénk. Arra vágyom, hogy a feleségem legyél.


    Isten éltessen ma születésnapod alkalmából, Szerelmem!

    – üzente meg az egykori szépségkirálynő, akit nem először jegyeztek el. A korábban  a Love Island, A Konyhafőnök VIP és a Farm VIP című műsorokat is megjárt híresség tavaly tavasszal bontotta fel jegyességét előző párjával. Meg is jegyezte, hogy a szakítással 25 évesen először mondhatja szinglinek magát, elmondása szerint ugyanis 16 éves kora óta folyamatosan párkapcsolatban élt.

  • Előbb a frászt hozta a lakótársaira, aztán velük együtt alaposan sikerült megnevettetnie az internet népét is annak a 28 éves amerikai nőnek, aki furcsa dologra bukkant kaliforniai otthona takarítása közben. Az Union Cityben élő Jackie Felix úgy meséli, hogy egy csendes csütörtök délutánon tűnt fel neki, hogy nincsen valami rózsás illat a konyhában. Előbb kivitte a szemetet, hátha az a mumus, de a kellemetlen szag ezzel nem szűnt meg. Innen tudta, nagy a baj. Takarításkor még a tűzhelyet is kihúzta a helyéről – ekkor azonban kis híján megállt benne az ütő.

    Felix a tűzhely mögött egy nagy kupac ürüléket talált, majd a tűzhely hátulját a telefonja vakujával megvilágítva megtalálta annak „gazdáját” is. Legnagyobb döbbenetére egy oposszum rózsaszín orrát pillantotta meg, amely jól megbújt a sütőben. Azt nem lehet tudni, hogy hány napot töltött a sütőbe mászva az erszényes, de Felix úgy tippeli, akár egy hétig is ott bujkálhatott.  

    A felfedezésről több fotó és videó is készült, amelyek alább tekinthetők meg.

  • Péntek este került sor a ValóVilág12 hetedik, egyben utolsó párbajára, melynek során a villalakók által kiválasztott Geri és kihívottja, Giada mérte össze népszerűségét. Bár a fiatalember és az egygyermekes édesanya barátokként kezdték, viszonyuk az utolsó hetekre megromlott. Ez a párbajon levetített kisfilmen is érezhető volt, hiszen több alkalommal is ekézték egymást.

    Az utolsó sorsdöntő két napra azonban csak egyikük térhetett vissza. A párbajt szoros eredmény döntötte el: a szavazatok 52,6% - 47,4% százalék arányban oszlottak meg, s Puskás-Dallos Peti végül Gerit hirdette ki győztesként, amivel megtört a női mezőny. Giada a kiesése kapcsán elmondta: attól fél, hogy csalódást okozott, s hogy hiábavaló volt több mint 80 napot eltölteni a kisfia nélkül úgy, hogy semmit nem tud hazavinni, „csak egy túrórudival tudja” megkínálni gyermekét.

    Geri így Ádival és Kikidivel együtt ott lesz a vasárnap esti fináléban, azaz tovább küzdhet a 37 650 000 forintos főnyereményért.

    A pénteki összefoglaló és párbaj ide kattintva érhető el.