A pokémonok szétverték a közbiztonságot
Az Egyesült Államokban egy hivatalosan még meg sem jelent játék, a Pokémon Go okoz közbiztonsági problémákat. Egyrészről a pokémon-vadászok egyre többször okoznak közlekedési problémákat, amikor anélkül lépnek le a járdáról, hogy körülnéznének, másrészről a rablók új jelmondatot találtak maguknak a bezsongott felhasználóknak hála:
szerezd meg hát mind a tárcájukat!
Ugyanis az okostelefonos app a GPS-koordinátákat használja, hogy az emberek köré pokémonokat rakjon. De az is látszik, hogy a többi játékos merre van, sőt, ki is lehet hívni egymást. A St. Louis közeli O'Fallon rablói ezt használták ki: megnézték, hogy a kieső helyeken (parkokban, ipartelepek közelében stb.) hol vannak magányos gyűjtögetők, vagy éppen egy ilyen helyre csalták őket. Itt pedig aztán elvették az értékeiket. A rendőrség egyébként elfogta a három gyanúsítottat, de azt sejtik, hogy nem ez volt az utolsó ilyen bűncselekmény, amellyel találkoznak.
Ezért arra kérnek minden Pokémon Go-játékost, hogy ne feledkezzen bele teljesen a játékba, kerüljék a veszélyes helyeket (például ne másszanak a vasúti sínekre Pikachuért, és Charmandert se egy repülőtér kifutópályájáról fogják be). Erről egyébként kollégánk is tudna mesélni, akinek ugyan az a jelmondata, „célom az, hogy jó legyek”, de azért csak egy szennyvíz-csatornában landolt az 50-es Nike-papucsa.
Az o'falloni rendőrség egyébként arra is kéri a felhasználókat, hogy ne cserkésszenek be semmilyen pokémont a drogdílerek és bűnözők telephelyein, mert a tárcájuk bánja.
(via Fox2Now)