Nyárra várják első közös gyermeküket. Már a baba neme sem titok.
Szabó Ádám szerda reggel az Instagram-oldalán is elújságolta követőinek, hogy apai örömök elé néz, felesége, Szabó Jennifer ugyanis áldott állapotban van. Az énekes-harmonikás, aki a Csillag születikben és az X-Faktorban is feltűnt, csak tavaly kötötte össze életét kedvesével, de már többször beszélt arról, mennyire vágyik arra, hogy apa legyen, ezért most élete egyik legboldogabb időszakát éli. Már az sem titok, hogy kisfiuk lesz.
Egy kicsit titok volt mindenki előtt, mert mi már jó ideje, a Sztárban Sztár All Stars óta tudjuk, hogy Jenni várandós. Ráadásul az esküvőnk évfordulóján fogant meg a kisfiunk, ami a legcsodálatosabb élmény volt mindkettőnk számára
– árulta elé az énekes a hot! magazinnak, majd neje hozzátette, a baba első próbálkozásra megfogant.
Megbeszéltük, hogy szeptembertől nekiállunk a babaprojektnek, és szerencsések vagyunk, mert elsőre összejött. Ádámmal együtt vártuk a teszt eredményét, és amikor pozitív lett, azonnal sírásban törtünk ki
– mesélte az énekesnő, aki arról is említést tett, hogy az első trimesztert nehezen viselte, ám férje mindenben mellette állt.
„Volt olyan nap az első három hónapban, amikor nagyon rosszul éreztem magam, és nem maradt meg bennem semmilyen étel. Hála Istennek, már túl vagyok ezeken, és minden szuper. Most már előjönnek azok a pillanatok, amikor megkívánok valamit vagy eszembe jut egy étel; azonnal indulunk megvenni” – idézte az énekesnőt a Blikk. Mint kiderült, a házaspár a baba érkezése miatt felújításba kezdett: a konyha már kész, de a garázst is átalakítják, hogy nagyobb terük legyen.
Szabó idén nyáron árulta el, mikorra időzítik a babaprojektet. Érdekesség, hogy a párost nemcsak a magánélet, hanem a munkájuk is összeköti, ugyanis együtt lépnek fel.
„Mindketten nyáron születtünk, és szeretnénk, ha a mi kisbabánk is ebben a napos évszakban jönne a világra. Abban is bízom, hogy elsőre sikerülni fog, hiszen tényleg olyanok vagyunk mint a borsó meg a héja” – mondta a Borsnak.