Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Van egy kis hasonlóság.

    Különleges bejegyzést osztott meg az Instagram-oldalán Pintér Tibor, aki legújabb fotóján egy igazi hollywoodi filmsztárral, Brad Pitt-tel látható. Pontosabban annak viaszmásával, a Nemzeti Lovas Színház igazgatója ugyanis a jelek szerint a minap a budapesti Madame Tussauds-ban járt.

    Hogy hívják Madame Tussaud férjét? Sír Tussaud

    – írta a képhez Pintér, aki követői szerint eléggé hasonlít az amerikai színészre. Érdekesség, hogy Pintér Tibor nemrég arról beszélt, hogy ő a magyar Bradley Cooper.

  • Most csak a bokszra koncentrál.

    Varga Viktor vasárnap este Dóra Béla színésszel csap össze a Sztárbox ringjében férfi könnyűsúly-kategóriában, amelyre már gőzerővel készül. A vitézzé avatott énekes a felkészülése érdekében a csajozásnak is véget vetett: közel négy együtt töltött év után szakított párjával, Zsembera Liliánával. Mint kiderült, most azt sem hagyja, hogy az otthonát elöntő árvíz elterelje a figyelmét.

    „Az egész életem folyamatos küzdelem. (Nyilván másnak is a maga módján) de én imádom! Élvezem amikor fáj, törik, és reped, ahogy azt is mikor égig ér a boldogságom. Duális a világunk, ez a földi csoda, hogy ami nagyon mély, az pont ugyanolyan magas... ami szörnyű az csodálatos is. Szeresd az amplitúdó mindkét végét,és meg ne állj míg meg nem halsz, bármi is áll előtted. A félelem, csak illúzió. Szerencsére erre már gyermekként rájöttem. Az ember bármire képes, ha van hite, és önmagába vetett hite. És persze ha tett is érte maximálisan.

    Az elmúlt évben csak egy cél vezérelt: hogy Harcossá váljak. Mindent félre raktam érte, új világok nyíltak meg, és új énjeim fejlődtek... most vasárnap a ringben küzdök @dorabeladb ellen, de hétfőtől újra a házamat elöntő árvíz a folytatás. De most, a prioritás a ring, és nem hagyom hogy bármi elterelje a koncentrációmat... ez vagyok. Maga a harc, az elemekkel, az eszmékkel, a társadalommal...az egyénért, az értelemért, és a szabadságért

    – fogalmazott Varga, akinek az edzések során már az orra is eltört.

  • Az énekesnő és 18 évvel idősebb férje nagyon vágytak arra, hogy közös gyermekük legyen.

    Képernyőkép 2024-09-14 091718.png
    Fotó: YouTube

    Csézi Erzsébet, azaz Csézy július végén tudatta, hogy férjével, Szabó Lászlóval sok küzdelmes év után végre szülői örömök elé néznek. Az énekesnő 2014 óta él boldog házasságban a nála 18 évvel idősebb rákkutatóval, akivel nagyon vágytak arra, hogy gyermekük szülessen. Az örömhír bejelentése előtt pár hónappal Csézy mesélt is arról, hogy lombikprogramban vesznek részt, de megjegyezte: már csak egy évig próbálkozhatnak, hazánkban ugyanis a nőknek 45 éves korukig van erre lehetőségük. Ezért is olyan nagy a boldogságuk, s már az sem titok, hogy az énekesnő egy kislányt hord a szíve alatt.

    Csézy, aki már a várandóssága félidejénél jár, sosem adta fel a reményt, szíve mélyén tudta, hogy egyszer gyermeke születik. Küzdelmeikről a Palikék Világa by Manna Ilyen az élet című műsorának legutóbbi adásában mesélt.

    Nagyon megkínlódtuk, ez egy hatéves küzdelem volt! Azért örültem, hogy erről beszélhetek, mert ha egy kisbaba azért fog világra jönni, mert ezt meghallja, neki ezért nem kell végigjárni azt a hosszú utat, amit mi végigszenvedtünk, akkor már megérte

     – jelentette ki Csézy, aki úgy véli, első alkalommal nem a megfelelő intézményben kértek segítséget. Meglátása szerint érzelmileg és anyagilag is kirabolták őket.

    „Akkor jöttem rá, hogy valójában nem is az orvosok tudnak segíteni, hanem olyanok, akik már a tizediken vannak túl, megjárták a poklok poklát. (...) Valahogy mindig bennem volt a lelkem mélyén, hogy nekem lesz gyerekem. Éreztem, hogy sikerülnie kell” – mondta a kismama.

  • Egy szem sem maradt szárazon a péntek esti adásban, az apa-lánya páros szomorú okból döntött a távozás mellett.

    Képernyőkép 2024-09-14 080512.png
    Fotó: TV2

    Az Ázsia Expressz péntek esti adása rengeteg izgalmas és nem várt pillanatot tartogatott: amellett, hogy sor került egy újabb hajszára, konfliktusokból sem volt hiány, ráadásul egy páros váratlanul feladta a versenyt.

    Dietz Gusztávnak és feleségének, Laky Zsuzsinak, Sáfrány Emesének és Béres Anettnek, valamint Mészáros Bendének és Zsigmond Angélának kellett hajszára indulnia. A verseny rendkívül szoros volt: a légtornászék után nem sokkal végül a fiatal influenszereknek, Mészároséknak sikerült utolsókként célba érniük, amit szomorúan vettek tudomásul, hiszen ez azt jelentette, hogy számukra itt véget ér a verseny. A védett zónában ülő Cserpes Laura és édesapja, Cserpes István azonban átadták nekik a helyüket.

    Az énekesnő és az édesapja egy családi tragédia miatt döntött úgy, hogy feladják a játékot. Az apa-lánya páros a Fülöp-szigeten szereztek tudomást arról, hogy elhunyt egy szeretett családtagjuk, pontosabban Cserpes István édesanyja, Laura nagymamája, ami miatt haza szerettek volna térni Magyarországra.

    Ami itt történt, sírás, nevetés, győzelem, veszteség, úgy gondolom, az élet velejárója. Nagyon szerencsés fickó vagyok, van egy gyönyörű feleségem, öt gyönyörű gyermekem, egyikkel itt vagyok a világ másik felén, és idáig csak örülni tudtunk. Aztán az életben vannak olyan dolgok, amiket nem várunk

    – fogalmazott Cserpes István, majd lánya egyértelműen kimondta, hogy feladják a versenyt, amelyet így Zsigmond Angi és Mészáros Bende folytathat. Zsigmond először sem fogta, mi történik, majd úgy döntött, hogy Cserpeséknek adja a hajsza során szerzett két rózsafüzért, hogy erőt adjon nekik. A történtek miatt minden játékos szemébe könny szökött, még a műsorvezetőnő, Ördög Nóra is könnyeivel küszködve vezette az adást.

    A Blikk információi szerint Cserpes Laura mamája, Rozika néni nem sokkal az utazásuk előtt került kórházba, mert eltört két csontja is.