új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A férfi vízilabda B csoportjának harmadik fordulójában a magyar válogatott egy nagyon fontos mérkőzésen ugrik vízbe a japán csapat ellen. Jelenleg válogatottunk a harmadik helyen, míg ellenfeleink a hatodik helyen állnak, így az esélyek a magyarok felé billennek. 

    Percről percre közvetítésünketitt tudja követni.

  • Az olasz Giovanni De Gennaro nyerte a férfi kajak egyest a szlalom kajak-kenu csütörtöki versenynapján a párizsi olimpián. A győztes hazája negyedik aranyérmét szerezte a francia fővárosban.

    A Corriere della Sera szerint Giovanni de Gennaro történelmi bravúr vitt véghez azzal, hogy tizenkét évvel Daniele Molmenti olimpiai győzelme után Olaszország ismét a dobogó legfelső fokára állhatott a férfi szlalom kajak döntője után. 

    Arról nem is beszélve, hogy a sportoló az elődöntőben nyolcadik lett, az olimpiai aranyérem így elképesztő bravúrnak számít.

    Nehéz volt, de más eredményt el sem tudnék képzelni. Ez egy olyan álom, amit régóta hajszoltam, amelyet kemény munkával és egy csipetnyi szerencsével megvalósult, amelyre mindig szükség van

    – lelkendezett Giovanni, aki a döntőben tökéletesen teljesítette a 23 kapuval nehezített pályát, 1:28.22 perces ideje két tizedmásodperccel volt jobb, mint a másodikként záró francia Titouan Castrycké. A bronzérem a spanyol Pau Echaniz nyakába került.

    Eredmény:

    kajak-kenu, szlalom, férfi K-1, olimpiai bajnok:

    1. Giovanni De Gennaro (Olaszország) 1:28.22 perc
    2. Titouan Castryck (Franciaország) 0.20 mp h.
    3. Pau Echaniz (Spanyolország) 0.65 mp h.
  • A 200 méteres férfi hátúszás döntőjében Kós Hubert számított a legnagyobb esélyesnek, hiszen a szám világbajnokaként érkezett Párizsba és a legjobb idővel kvalifikálta magát a döntőbe. A négyes pályát kapta a magyar úszó, mellette az ötösön a svájci Roman Mityukov, a hármason pedig a dél-afrikai Pleter Coetze.

    Kós nem nyitott a legjobban, negyedik helyen fordult 50 méternél, a görög előtte, szinte már fél testhosszal a második hossznál. 100 méter után harmadikként fordult egy másodperccel hátránnyal.

    150 méternél másodikként, még mindig 1 másodperccel lemaradva fordult Kós. A fantasztikus pedig hajrá meghozta a győzelmet, Kós Hubert olimpiai bajnok! 

    A magyar úszó ideje 1:54.26. 

    Bővebben itt olvashat Kós Hubert olimpiai aranyérméről!

  • Elsőként a női 200 méteres pillangó döntője ment le, amelyben nem volt magyar érdekeltség. Kínai, kanadai és amerikai hármas verseny zajlott az aranyért, amelyből olimpiai rekorddal (2:03.03) a kanadai Summer MacInthos került ki győztesen.

    Ezután Kós Hubert úszik 200 méter háton, majd később a magyar női 4x200 méteres gyorsváltó is a medencébe ugrik a szám döntőjében.

  • A 200 méter hát 2023-as világbajnoka, Kós Hubert – aki egyedüliként jutott a döntőbe 1:56 alatti időeredménnyel (1:55.96) – a legnagyobb esélyes az olimpiai aranyéremre, főleg úgy, hogy legfőbb riválisa, az amerikai Ryan Murphy be sem jutott a döntőbe. Kós egyébként végig magabiztosan versenyzett, az előfutamokból 4. időeredménnyel jutott tovább (1:57.01), a döntőbe pedig úgy jutott be a legjobb idővel (több mint egy másodperccel megjavítva saját előfutamos teljesítményét), hogy az utolsó 50 méteren mintha még vissza is vett volna a tempóból egy kicsit. Reméljük, kiderül milyet úszik akkor, ha nem enged ki a végére.

    Tegnap Miláknak és a férfi kardcsapatnak is „csak” az ezüst jött össze, meglátjuk, bearanyozódik-e végre a magyarok estéje. A 200 méter átúszás döntője a 20.30-kor kezdődő program másodikja, nagyjából 20 óra 38 perckor rajtolhat a finálé. 

  • Szerdán hatalmas küzdelemben maradt alul a női teniszezők negyeddöntőjében a háromszors Grand Slam-győztes Angelique Kerber. A német játékos 67 64 76 arányban maradt alul a kínai Cseng ellen, így véget ért profi pályafutása.

    A Bild azonban arról adott hírt, hogy a 36 esztendős sportoló nem volt igazán csalódott a veresége után, mivel hatalmas bulit csapott a német küldöttség bázisán. A „búcsúbulin” több sportolótársa is részt vett, a lap szerint akár ezren is lehettek. Az éjjelbe nyúló bulin durrant a pezsgő, valamint a tánc sem maradhatott el.

  • A kanadai Félix Dolci a nyújtógyakorlatának közepén járt, amikor a szőnyegre zuhant.

    Dolci szerencsére nem sérült meg, és felállt, hogy befejezze a gyakorlatát, amivel elnyerte a közönség szimpátiáját.

  • A 24 éves ritmikus gimnasztikázó Pigniczki Fanni elutazott Franciaországba, és már Orléans városában hangolódik a párizsi olimpiára.

    A hazai szövetség csütörtöki tájékoztatása szerint az MTK Budapest sportolója a kiutazás előtt nyílt edzésen mutatta be gyakorlatait, ráadásul mind a négyet magabiztosan, hiba nélkül teljesítette a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban.

    Az MTI tájékoztatása szerint Pigniczki a rendhagyó tokiói olimpiai élmény után izgatottan várja az „igazi” olimpiai falut, valamint a párizsi versenyt, ahol felszabadultan szeretné megmutatni azt, hogy valójában mire is képes.

    A magyar delegáció Orléansban az izraeli csapattal közös edzőtáborozáson vesz részt, ezt követően pedig hétfőn utaznak tovább Párizsba, ahol beköltöznek az olimpiai faluba és megkezdik a hivatalos edzéseket.

    Pigniczki idén a budapesti Európa-bajnokságon ezüst-, a tavalyi Valenciában rendezett világbajnokságon pedig bronzérmes volt.

    Egymás után kétszer szerzett ötkarikás kvótát, így Párizsban a második olimpiáján vesz majd részt. Két aranyérmet szerzett Egyetemi Világjátékokon (Universiade), és nyert érmeket a birminghami Világjátékokon is.

  • Még csak az első teljes hét végéhez közeledünk a párizsi olimpián, a temérdek elképesztő teljesítmény mellett immáron mémalapanyaga is van az ötkarikás játékoknak: Juszuf Dikec, egy török légpisztolyos ugyanis komolyabb felszerelés nélkül, zsebre dugott kézzel állt oda versenyszáma döntőjéhez, és hajtotta végre a lövéseit. A török csendőrség 51 éves, nyugalmazott altisztje már az ötödik olimpiáján szerepelt, ahol ezúttal érmet is szerzett. 

    Még ha a mozdulat sokkal inkább egy utcai leszámolás jelenete lehetne, mintsem az olimpia egyik döntője...

    A sportlövőről készült cikkünket ide kattintva olvashatják. 

  • Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok és Pásztory Dóra kétszeres paralimpiai bajnok úszónőnk egy hosszabb adásban beszélt Milák Kristóf ezüstérméről, amelyet 200 méteres pillangón szerzett szerda este. Emellett Katinka kitért arra is, hogy 

    • 100 méteres férfi gyorson új világcsúcs született;
    • hogy Németh Nándor miért úszott egy kicsit szerencsétlen helyen;
    • hogy egy sportoló mikor tudja, hogy a csúcson van, vagy csak ott volt;
    • Sarah Sjöström meglepetés győzelme minek köszönhető női 100 gyorson;
    • Marchand mennyit tudhatott Milák felkészülési botrányairól;
    • benne lehet-e Milákban egy újabb olimpia;
    • Kós Hubert 200 háton hogy teljesíthet a döntőben;
    • Kapás Boglárka utolsó olimpiai úszása hogy érintette az úszónőt;
    • egy úszót hogy érint, amikor már nincs ott a csúcson;
    • a 4x200-as női váltó milyen esélyekkel indul.

    A Bonjour Paris teljes interjúját itt tudják megnézni:

  • A világbajnok dán válogatott könnyedén legyőzte szerdán az argentin csapatot a párizsi olimpia férfi kézilabdatornájának magyar érdekeltségű B csoportjában

    A mecsc legszebb jelenete Simon Pytlick nevéhez fűződött, akinek a kezéből ágyúgolyóként repült ki a labda az első félidő legvégén.

    Az argentin kapus nehezen tudta megemészteni, hogy valaki a félpályáról dobott neki gólt, dühében a kapufát kezdte el püfölni a mancsával.

  • Tóth Krisztián olimpiai bronzérmes cselgáncsozónk arról beszélt az Instragramon, hogy régóta benne van már a nemzetközi vérkeringésben, és mentálisan vagy fizikálisan, de elfáradt. A sok száz vagy akár ezer mérkőzés egy idő után kezdi éreztetni hatását és a sportoló úgy érzi, hogy ez az idő most jött el. 

    Ahogy arról mi is beszámoltunk, Tóth Krisztián a 90 kilogrammosok között már az első mérkőzésén elvérzett a román Alex Crettel szemben. Tóth azt nyilatkozta, hogy régebben az ilyen aranypontig tartó helyzeteket simán megoldotta, most viszont ez nem sikerült. Nem azt bánja, hogy kikapott, hanem azt, hogy így kapott ki. 

    Tóth azt mondta, hogy egyelőre szünetet fog tartani, és nem akarta kimondani, hogy a következő olimpiai ciklusra már biztosan nem készül fel, de egyelőre csak a jövő évi magyarországi felnőtt világbajnokságig tervez. 

  • A 2022-ben világbajnok Jake Wightman combizom-sérülés miatt nem indul férfi 1500 méteres síkfutásban a párizsi olimpián.

    A brit középtávfutó – aki 800 méteren is rajthoz állt volna – három évvel ezelőtt Tokióban tizedik volt 1500-on, egy esztendővel később vb-aranyérmes lett, 800-on pedig Európa-bajnoki ezüstöt nyert, majd láb-, lábszár- és combizom-sérülések miatt több mint egy évet ki kellett hagynia.

    A tavalyi, budapesti világbajnokságon sem vehetett részt, a közelmúltban pedig utalt rá, hogy a párizsi lesz az utolsó olimpiája.

  • A francia főváros polgármestere szerint nem volt és nincs is más alternatíva, mint a Szajnában rendezni az olimpiai nyíltvízi úszóversenyeit. Anne Hidalgo az RMC rádiónak nyilatkozva beszélt arról, hogy „nem volt B terv, mert nem volt rá szükség. Számunkra mindig az A terv, a Szajna vizében zajló úszás volt az egyetlen lehetséges megoldás.”

    Az MTI szemléje szerint a városvezető két hete személyesen, a Szajnában megmártózva igyekezett demonstrálni, hogy az olykor riasztó mérési adatok, a szennyezettség ismétlődően magas szintjére vonatkozó jelentések dacára a folyó állapota javult annyit, hogy alkalmas mind a triatlonosok, mind a hosszútávúszók viadalainak megrendezésére.

    Bár néhány napja a triatlonosok edzéseit törölték, majd a férfiversenyt egy nappal elhalasztották, végül szerdán megrendezték mindkét nem képviselőinek ötkarikás eseményét a Szajnában.

    Hidalgóval szemben utóbb több triatlonos is negatív véleményt formált a víz minőségéről. A holland versenyzők közül a nőknél 14. helyen végzett Rachel Klamer azt mondta, hogy „a folyóban úszni egyszerűen undorító volt”. Hozzátette, hogy verseny közben sok vizet nyelt, és aggódva várja, hogy jelentkezik-e majd nála rosszullét.

    A hetedik helyezett Maya Kingma a NOS televíziónak úgy nyilatkozott: „kár, hogy a szervezők ekkora kockázatot vállalnak a világ legnagyobb eseményén”. Hozzáfűzte: örül, hogy véget ért a triatlonverseny, s ilyen körülmények között nem indulna újra. 

    Tilda Monsson, a 23.-ként zárt svéd női triatlonista a stockholmi Expressennek adott interjújában hasonlóképpen elmarasztalóan fogalmazott, kijelentve, hogy „a Szajna vize barna színű és undorító szaga van.”

    Illetve, ahogy arról beszámoltunk, volt olyan triatlonista is, aki a verseny végeztével tízszer hányt, miután a Szajnából nyelt egy-két kortyot.

    A nyíltvízi úszók jövő heti versenyeinek tervezett időpontja csütörtök és péntek.

  • Aggodalmát fejezte ki Vona Gábor a magyar ökölvívó, Hámori Luca egészségügyi állapotát illetően, mivel olimpikonunk a párizsi ötkarikás játékokon szombaton majd azzal az algériai Imane Heliffel mérkőzik az elődöntőért, aki biológiailag férfi. A politikus Facebookon közzétett bejegyzésében azt taglalja, elfogadhatatlan, hogy férfiakat engednek versenyezni a nők mezőnyében, és szerinte ne álljon ki Hámori Luca a mérkőzésre.

    Ha győzne, aminek egyrészt nagyon örülnék, másfelől viszont azt bizonyítaná, ezzel az egésszel nincs semmi probléma. Pedig van. Ha mégis kiáll a mérkőzésre, legyen óvatos, és az olasz lányhoz hasonlóan nyugodtan adja fel, ha veszélyesnek érzi a folytatást

    – indokolta véleményét a politkus. Ön hogyan döntene Hámori Luca helyében? Szavazzon!

    Ön kiállna a biológiailag férfi bokszoló ellen Hámori Luca helyében?

    Hámori Luca
    Hámori Luca
    Fotó: David Fitzgerald/Sportsfile via Getty Images
  • A férfi ökölvívók 63,5 kilogrammosok küzdelmétől búcsúzó Kovács Richárd csalódott, de úgy érzi, mindent megtett a negyeddöntőben.

    „Igazság szerint csalódott vagyok, mert bíztam a győzelemben. Úgy mentem be a ringbe, hogy próbáltam kizárni a francia közönséget, hihetetlen volt az az őrjöngés, ami fogadott. Mindent megtettem, az ellenfelem mai is megmutatta, hogy nem hiába háromszoros világbajnok és olimpiai második helyezett. Jobb volt” – fogalmazott.

    A 27 éves sportoló elmondta, összességében pozitívan értékeli az olimpiáját, és sok tapasztalatot visz haza Párizsból a gyerekeknek, a tanítványoknak.

  • Szerda délután megérkezett Budapestre a párizsi olimpia első magyar érmese, a párbajtőrvívó Muhari Eszter. Az olimpiai harmadik helyezett útja a repülőtérről egyenesen a Kopaszi-gátra, a Magyar Olimpiai Csapat Kopaszi-kertben lévő szurkolói zónájába vezetett, ahol a szurkolókkal és a média képviselőivel is találkozott.

    A helyszínen készített beszámolóval később jelentkezünk!

  • „A párizsi olimpiát örökre bemocskolja a Carini ellen elkövetett brutális igazságtalanság” – fakadt ki a brit írónő, JK Rowling, a Harry Potter-saga szerzője az X-en.

    Egy fiatal női bokszolótól elvették mindazt, amiért keményen dolgozott és edzett, mert egy férfit engedtek be ellene a ringbe

    – tette hozzá Rowling.

    Mint azt korábban megírtuk, szokatlan esemény történt a párizsi olimpia női ökölvívótornáján. A 66 kilogrammos súlycsoport nyolcaddöntőjében az olasz Andrea Carini és az algériai Imane Helif mérkőzött meg egymással. A találkozó azonban 45 másodperc után befejeződött, mivel az olasz feladta a küzdelmet. Ennek oka, hogy az algériairól korábban egy vizsgálat is bebizonyította, hogy biológiailag férfi, mégis elindulhatott a hölgyek mezőnyében.

  • Nem kezdtek jól a magyar vitorlázók a párizsi olimpián. Az ILCA (korábban Laser) hajóosztály versenyei csütörtökön rajtoltak Marseille-ben. A világ- és Európa-bajnok Érdi Mária az első futamban a 20. helyen ért célba, a második futamot pedig elhalasztották. Az MVM SE vitorlázójának nem sikerült jól a rajt, majd egészen a 32. helyig csúszott hátra, innen kapaszkodott vissza.

    Az Európa-bajnoki ezüstérmes Vadnai Jonatán az első futamban a 16. lett, aztán a következőben a 12. helyet szerezte meg, ezzel a 13. helyen áll a 43 hajóst számláló mezőnyben.

    A tervezett menetrend szerint augusztus 5-ig naponta két futamot rendeznek, majd másnap következik a legjobb tízet felvonultató éremverseny.

    „Ez a harmadik olimpiám, de ehhez nem lehet hozzászokni, bevallom, hogy izgultam a futam előtt! Sajnos nem jött be a rajt utáni húzásom, aztán még büntetőt is kaptam. Eléggé buta hibákat vétettem, pedig a szélviszonyok egyébként kedveztek nekem. Nem így akartam kezdeni az olimpiát, de tudom, hogy mit rontottam el, nincs veszve semmi. Mi mindig, minden futammal tanulunk, a mai is egy tanulságos nap volt” – nyilatkozta Érdi Mária a magyar szövetség közleményében. 

    Honfi- és sporttársa, Vadnai Jonatán azt mondta: az első futamban elrontotta a rajtot, majdnem a mezőny végéről kellett felmásznia.

    „A második futamban sokkal nagyobb hullámok voltak. Ott egészen jó stratégiát választottam, sajnos az utolsó kapunál pumpálás miatt kaptam egy büntetést, ezért kár volt. A hetedikről estem emiatt vissza a 12. helyre. Két futam ment le, van még nyolc. A fontos, hogy a mai napra lehet építkezni, nagyon messze van még a vége.”

    (MTI)

  • Combsérülése miatt nem indul a tízpróba francia világcsúcstartója, Kevin Mayer a párizsi olimpián – számolt be az MTI. A 32 esztendős atléta, aki kétszeres világbajnok, a legutóbbi két ötkarikás játékokon pedig ezüstérmes volt, a júliusi párizsi Gyémánt Liga-állomáson sérült meg.

    Sajnos a tesztek nem voltak meggyőzők, nem adták meg annak a reményét, hogy versenyképes legyek holnap. Bár kemény, de ez a sport törvénye. Nem leszek ott a tízpróba rajtjánál

    – írta közösségi oldalán Mayer, aki kedden még tízszázalékos esélyt látott rá, hogy részt tud venni az ötkarikás játékokon.

    Mayer 2018 óta tartja a 9126 pontos világcsúcsot tízpróbában.

  • Nem kezdett rosszul Kovács a 63,5 kilogrammosok súlycsoportjában, voltak jó találatai az első menetben, de Sofiane Oumiha talán egy kicsit többet próbálkozott. A közönség természetesen teljes mellszélességgel a hazai ökölvívó mellett volt.

    A második menetben is egy hajszálnyival volt jobb a francia a pontozóbíróknál, Oumiha pedig továbbra is jól mozgott, több egyenese is betalált, és végül egyhangú pontozással megnyerte a mérkőzést.

    Kovácsnak tehát a negyeddöntő jelentette a végállomást a párizsi olimpián. A magyar férfi ökölvívásnak a 2000-es Sydney-i játékok óta nincs érme ötkarikás érme.

  • A MOB médiacsapata az olimpiai ezüstérmes férfi kardcsapatot is hazakísérte tegnap este, és közben videót készített, amelyben egyebek között szóba került...

    • Mennyire boldogok egy 10-es skálán ezzel az eredménnyel?
    • Egyértelmű volt, hogy Rabb Kiki teljes értékű csapattag lesz, csak néha pluszban neki kellett elmennie vízért
    • Egy picit csalódottak voltak az egyéni után, nagy bizonyítási vágy jellemezte őket
    • Gémesi Csanád: Az járt a fejemben végig, olyan nincs, hogy én Párizsból érem nélkül megyek haza
    • Egy 10-es kiszerelésű Cataflamból egy darab maradt a nap végére
    • Szilágyi Áron a sérüléséről az első tusban: Járni nem tudtam, de nem távgyaloglónak jöttem ide az olimpiára, hanem vívni, és az szerencsére ment
    • Rabb Krisztián a beugrásáról: Igyekeztem hozzátenni, amit tudok azzal, hogy amennyi tust csak tudok, azt adjak – amennyit tudtam, annyit adtam
    • Szilágyi Áron elmesélte az egyéni utáni első két nap történéseit
    • Ki mire vágyik a hazaút végén, ki mit szeretne csinálni?

    Forrás: MOB-Média

  • A női kézilabdázók csoportkörének negyedik fordulójában a házigazda és címvédő francia együttes fölényes, 38–24-es győzelmet aratott Angola ellen, így továbbra is hibátlan, és már negyeddöntő jutott. Hasonlóan a magyarokhoz és a hollandokhoz, akik ki-ki meccset vívnak majd egymással szombaton 9 órától a csoportkör utolsó fordulójában a második helyért – legalábbis a magyar játékosok tervei szerint.

    „Szerettük volna nagyon jól kezdeni a mérkőzést, és ha nem is indult olyan jól, úgy érzem, az első tíz perc után egyértelműen tudtunk irányítani – jelentette ki Márton Gréta.Tudtuk, milyen fontos mérkőzés a továbbjutást szempontjából, és bár ezúttal is voltak hullámvölgyeink, az nagyon jól kijött, hogy mennyire tudunk egymásért küzdeni. Szeretnénk minél jobb helyen végezni a csoportban, Hollandia ellen is ki-ki meccsre készülünk. Aztán majd a sors eldönti, hogy mire lesz elég a teljesítményünk, és ki jön a keresztágon ellenfélként. Könnyű csapat a legjobb nyolc között már nincs, így nem akarunk számolgatni vagy taktikázni.”

    További nyilatkozatokat itt olvashat a mérkőzésről!

    Kézilabda, női csoportkör, 4. forduló

    • Franciaország–Angola 38–24 (18–14)
    • Spanyolország–Magyarország 24–27 (12–14)
    • Hollandia–Brazília 31–24 (17–13)

    A csoport állása: 1. (és már negyeddöntős) Franciaország 8 pont, 2. (és már negyeddöntős) Hollandia 6 pont, 3. (és már negyeddöntős) Magyarország 5 pont , 4. Angola 3 pont, 5. Brazília 2 pont, 6. Spanyolország 0 pont

    Az 5. fordulóban (szombat)

    • Magyarország–Hollandia 9.00
    • Spanyolország–Franciaország 11.00
    • Brazília–Angola 14.00
  • Hámori Luca remek teljesítménnyel jutott negyeddöntőbe az olimpián a női ökölvívók 66 kilogrammosok versenyében, miután pontozással legyőzte az ausztrál Marissa Williamsont. Következő ellenfele a biológiailag férfinak minősített algériai Imane Helif lesz. A kőszegi versenyző a nyolcaddöntője utána elmondta, teljesen mindegy, hogy ki ellen kell bokszolnia a negyeddöntőben, mindenképp nyerni szeretne. Részletek itt! 

  • Ha eddig kétséges volt, szerda este óta nem vitatkozhatunk a kijelentéssel: Léon Marchand napjaink legjobb férfiúszója. Sőt talán úszója, úgy általánosságban. A 22 éves, toulouse-i srác a történelemben elsőként szerdán megvalósította a pillangó-mell kombót, korábban még csak érmet sem nyert senki olimpián ebben a két úszásnemben, nemhogy aranyat. Michael Phelps utódjának portréja.

    Léon Marchand szerdán történelmet írt, fájdalom, részben a mi rovásunkra. A 22 éves, toulouse-i úszó előbb megnyerte a 200 méteres pillangóúszást a párizsi olimpián, lehajrázva a világcsúcstartó, címvédő Milák Kristófot, majd szűk két órával, egészen pontosan 116 perccel később behúzta a 200 mell aranyérmét is, a történelemben elsőként megvalósítva a pillangó-mell duplát. Továbbá 1976 óta ő az első úszó az olimpiákon, aki egyazon napon két egyéni számot is megnyert. 

    • Garnélaráknak becézték
    • Apja, anyja olimpián úszott
    • Emmanuel Macron a vonal túlsó végén

    A portrénkat itt olvashatja Léon Marchand-ról.

  • A férfiak tenisztornáján elődöntőbe jutott Carlos Alcaraz, a spanyol klasszis két szettben győzte le 6:3, 7:6-ra az amerikai Tommy Pault. A második kiemelt Alcaraz a második játszmában brékhátrányból küzdötte vissza, majd a hét nyert pontig tartó rövidítésben szettlabdát is hárított, végül övé lett az utolsó szó, és nem szorult döntő játszmára.

    Carlos Alcaraz
    Carlos Alcaraz
    Fotó: Martin Rickett / Getty Images Hungary

    A nyolcaddöntő másik mérkőzésén viszont vaskos meglepetés született, a címvédő Alexander Zverev két szettben kiesett Lorenzo Musetti ellen, így eldőlt, hogy nem lesz címvédés a férfiak tornáján.

    A hátralévő két nyolcaddöntőben Casper Ruud és Felix Auger-Aliassime mérkőzik, valamint az első kiemelt Novak Djokovics az esti programban találkozik Sztefánosz Cicipásszal. A felek legutóbb még 2021-ben mérkőztek a Chatrier salakján, a Roland Garros fináléjában pedig a szerb klasszis kétszettes hátrányból fordítva nyert.

  • A Görögország–Egyesült Államok férfi vízilabda-mérkőzésen egészen megdöbbentő képsoroknak lehettek szemtanúi, akik követték az eseményt. Történt ugyanis, hogy  egy kudarcba fulladt görög támadás után az amerikai kapus, Adrian Weinberg észrevette, hogy görög kollégája nem igazán követi a támadás menetét és úgy gondolta, hogy rápróbál egész pályáról. Zerdevasz pedig nem számított erre a húzásra, így szépen be is nézte a labdát a bal alsóba. 

    A történethez hozzátartozik, hogy még ez is kevésnek bizonyult, ugyanis Görögország így is 13–11-re legyőzte az Egyesült Államok csapatát az A csoport 3. fordulójában.

  • A magyar férfi kardcsapat bravúros vívással megszorongatta, legyőzni azonban végül nem tudta a kétszeres olimpiai címvédő dél-koreaiakat a párizsi fináléban. A döntő másnapján Szatmári Andrással beszélgettünk a történtekről, Rabb Krisztián csapatba kerüléséről és teljesítményéről, a fiatalon dédelgetett világmegváltó álmokról, és arról, milyen jövő állhat még a jelenlegi csapat előtt.

    A kardvívás egyik legeredményesebb időszakán vagyunk túl. Szerintem alá van becsülve a teljesítmény és a munka, amit évről évre nyújtottunk azért, hogy ennyi eredményt lerakjunk az asztalra. Meglátjuk, mit hoz a jövő, én mondani és ígérni sem tudok most semmit, olyat pedig nem szeretek beígérni, amit nem tartok be

    – mondta Szatmári András az Indexnek, mikor a párizsi olimpiai döntőt követően az elmúlt tíz évben érmet éremre halmozó, hol Decsi Tamással, hol Iliász Nikolásszal, hol a játékokon is vívó Rabb Krisztiánnal kiegészült csapat jövője szóba került.

    A Szatmári Andrással készített Sportcastet itt hallgathatja meg!

  • Az ökölvívó Hámori Luca a 66 kg-os mezőnyben a nyolcaddöntőben sima mérkőzésen, egyhangú pontozással győzte le a negyedik kiemelt ausztrál Marissa Williamsont, és jutott ezzel a nyolc közé, egy sikerre a biztos éremszerzéstől.

    Az első menet eleje bátor küzdelmet hozott, adtak egymásnak a felek, amit lehetett, a védekezésre kevésbé összpontosítottak. A viharos kezdést taktikai táncolás, némi kapaszkodással körítve kísérte. Az első menet végén Hámori kezét felemelve jött le, és ezt az érzését támasztotta alá, hogy mind az öt pontozóbíró őt látta jobbnak.

    A második felvonásban a közelharc dominált, Williamson egyszer még le is rántotta Hámorit a földre, és többször tenyérrel ütött. Egy perccel a vége előtt aztán padlóra került Williamson, remek jobb egyenes küldte őt oda, rá is kellett számolni. Azután egy összekapaszkodásnál az ausztrál megint a földre vágta a magyart. A közönségtől jött is a fütty a sportszerűtlenségért. A menet után Hámori már úgy ünnepelt, mintha nyert volna. Nem járt messze az igazságtól, a pontozók megint egyértelműen őt látták jobbnak.

    Hámori minden akcióját, ütését kiáltással kísérte, egyszer még az ausztrál alkarosát is kihordta lábon, ami szintén nem engedélyezett. Jött is az újabb figyelmeztetés az ausztrálnak. Hámori ekkor már kevesebb energiát fektetett a támadásba, próbálta kibekkelni a meccset, elhajlásokkal, kontrákkal. Végül aztán 5–0-val nyert.

    A 23 éves kőszegi első meccsén az ír Grainne Walsh ellen nyert, legközelebb, augusztus 3-án (szombaton) 17.27 órától már az éremért meccsel.

    A magyar győztes a következő körben azzal az algériai Imane Heliffel mérkőzik meg, akinek előző összecsapása igencsak visszhangosra sikerült. A mindössze 45 másodpercig tartó találkozón ugyanis ellenfele, az olasz Andrea Carini feladta a küzdelmet. Ennek oka, hogy az algériairól korábban egy vizsgálat is bebizonyította, hogy biológiailag férfi, mégis elindulhatott a hölgyek mezőnyében. Mármint az olimpián, mert a nemzetközi szervezetnél emiatt nem indulhat. Az ökölvívóknál kivételesen – ellentétben a többi sportággal, az utóbbi évek megannyi problémája miatt – a NOB szervezte az ökölvívótornát.

    Bővebben itt olvashat a hírről!

  • Az ökölvívó Hámori Luca a 66 kg-os mezőnyben a nyolcaddöntőben az ausztrál Marissa Williamsonnal találkozik. A magyar bokszoló pirosban, negyedik kiemelt ellenfele kékben lépett ringbe. Utóbbinak a kiemelés miatt ez az első meccse.