EL: 0-3-ról fordítottak az utolsó 15 percben
A Maribor azt gondolta, megnyerte, a Brugge nem. A PAOK Londonban, 10 emberrel verte a Spurst.
A Maribor azt gondolta, megnyerte, a Brugge nem. A PAOK Londonban, 10 emberrel verte a Spurst.
Banális kérdések és egyszerűen megérthető válaszok az euroszkeptikusok EP-frakciójáról, amelyben főként szélsőjobboldaliak foglalnak helyet.
A kórházak egy részében kényelmesebb a végstádiumba lévő betegeket bemorfiumozni, sok orvos nem is ismeri a modern módszereket. Az Uzsoki-ügyről fél éve tud a hatóságok, a rendőrség azt is nyomozza, végül hogyan is indítottak eljárást.
A daganatos betegeknek a morfinadag négy-ötszörösét is beadhatták. A rendőrség emberölés miatt nyomoz. "Egyszer csak halkan elhangzott a viziten, hogy kezdjük el, vagy adjunk MO-t" - írja hasonló esetekről egy orvos.
Nyolcvan százalékban játékfigurák szerepelnek majd benne és 2014-ben jön a mozikba.
Koalíciós partnere támogatása nélkül a kormányfőnek esélye sincs túlélni a mai, sorsdöntő költségvetési szavazást.
Kétgólos hátrányból jött vissza a PSV.
A futball Európa Liga csoportkörének negyedik fordulóját rendezik, magyar rangadóval az L csoportban.
Az Arkham City talán a legjobb képregényhősös játék. Hangulatos, őrült, és Jokert nagyon eltalálták benne – ráadásul Luke Skywalker játssza. Denevérkütyük for the win!
A Galaxy S II-vel irányított szerkezet gyorsabb, mint Feliks Zemdegs, az eddigi rekorder.
A PSG kettős emberhátrányban ért el pontot Pozsonyban.
A Sturm az Anderlechttel játszik, Juhász Roland és Szabics Imre egymással szemben lép pályára.
Az Apple október 5-én elhunyt főnökének munkássága jól megfér a mindent uraló Ural-2 őskompjúter árnyékában a műszaki múzeum tanulmánytárában.
Az Anderlecht 2-0-ra nyert. Szabicsék az utolsó három percben fordítottak az AEK Athén ellen.
Az Európa Ligában az Anderlecht a Lokomotiv vendége lesz, Szabicsék Athénba utaznak.
A különleges élményhez csak egy megfelelő dobozra és egy kamerára lesz szükség.
Bölöni csapata, a PAOK büntetőt hibázott, nem tudta verni a Tottenhamet.
Szabics Imre és Juhász Roland csapata egy csoportba került, két meccset is magyar bíró vezet.
A miniszterelnök az akadémiákról kikerülő fiataloktól és a tőkeerős kluboktól várja a felemelkedést.
Újabb ezer munkahelyet és új telephelyet építenek, a teljes gyártás negyede már eddig is itt volt.
Az Anderlecht összekerült a Grazcal, sztárokkal játszhat Vanczák, ha nem zárják ki. Bölöni nem örül.
Az orosz határőrök akadékoskodása miatt nem jutottak el a Legia-szurkolók Moszkvába.
Juhász gólt szerzett, Vanczákék bravúrral mentek tovább.
A román éllovas Dinamo Bukarest is kiesett.
A magyar futballista első Európa Liga-gólját szerezte.
A Paksot alázó Hearts ötöt kapott hazai pályán a Tottenhamtől.
A belgák fordítottak, és szinte biztosan főtáblásak lesznek.
A Salzburgot 2-1-re verte a ciprusi csapat.
Az oroszok veretlenek, a Vaslui is nyert.
Arsenal-Udinese a főtábláért. Tőzsér és Köteles csapatának, a Genknek a Maccabi Tel-Aviv jön.
Stieber Zoltánék büntetőkkel voltak gyengébbek.
Sipeki szép gólját 11-esből egyenlítette a Hearts. Nincs előny, de nem reménytelen a továbbjutás.
Eddig öt sportágban már biztosan lesz magyar induló a 2012-es londoni olimpián.
Barlanglakás hirdetéséről már volt szó, meg olyan eladó házról is, amelyiknek a pincéjéből eredt a Mogyoródi-patak, de ez most itt kettő az egyben.
A litván-holland kupameccsen a lengyelek a vendégszurkolók oldalán verekedtek.
Az első helyezett Shree Bose a petefészekrákos betegek új kezelési módját fedezte fel, munkáját 50 ezer dollárral díjazták.
Segíthetnék a fejlődést, de többségük ebbe a bajnokságba is gyenge, és egy év után odébbáll.
Kontroller, amin játszani is lehet – ez csak a japán cégnek juthatott eszébe. Jövőre jön a Wii utódja, a Wii U. A Bioshock Infinite pedig esélyes lehet a show játékára. E3, első nap.
A magyar élvonal látogatottsága tovább csökkent, a 2770-es átlagot az angol negyedosztály is veri.
A 2012-es ukrán-lengyel közös rendezésű futball Eb egyik helyszínét június 9-én adták volna át.
Őrizetben a Lengyel Kupa döntőjében randalírozó futballszurkolók.
Százmillió felhasználó adatait lopták el, ami milliárdokba fog kerülni a cégnek. Az FBI nyomoz, a júzerek perelnek, csak azt nem tudja senki, ki volt a tettes, és mihez kezd a zsákmánnyal.
A Lech és a Legia drukkerei nem láthatják csapatukat.
A Legia–Lech meccs után több száz maszkos drukkerek a pályára rohanva csaptak össze a rendőrökkel.
A Legia 11-esekkel győzte le a Lech Poznant a lengyel kupadöntőben. Futballkörkép.
A QPR Buzsákyval megnyerte az angol másodosztályt, több országban már eldőlt a bajnokság. Futballkörkép.
A válság több kerületet elkerült, van, ahol még nőttek is az árak. A XI. kerületiek jól jártak.
Egyetlen pont kell Buzsáky Ákos csapatának a bajnoki címhez és a feljutáshoz. Futball-körkép.
A New York idegenben nyert az MLS-ben, ötöt kapott Fülöp Márton csapata, az FCk a dán bajnok. Körkép.
A Sturm és a Mattersburg is kiesett Osztrák Kupában, drámai fordulatok a Libertadores-kupában. Körkép.
A ZTE egykori lett focistája két gólt lőtt az elődöntőben, Ausztriában kilencéves kuparekord dőlt meg.
A görög bajnokságban a Volosz az ötödik lett, az Európa Liga már biztosan megvan. Futball-körkép.
A határozott idejű vízumokkal a schengeni övezetben utazhatnak majd a menekültek.
A magyar futballista már a hetedik gólját lőtte a Sturmban, öt magyar gól Európa bajnokságaiban. Körkép.
Drámai csatában győzte le a brazil csapat a Colo Colót a Libertadores-kupában. Futball-körkép.