Ismét drágult a mozijegy Amerikában

2012.02.10. 10:00 - Cinematrix

Soha nem volt még olyan drága a mozijegy Amerikában, mint 2011-ben, írja a Hollywood Reporter. Míg 2010-ben átlagosan 7,89 dollárból el lehetett menni moziba (1734 forint), tavaly már 7,93 dollárt (1743 forintot) kértek el bilétáért. Az amerikai mozipénztárakban a jegyárak 1992 óta emelkednek folyamatosan (akkoriban még csak 4,15 dollárt kellett fizetni az Alien 3-ért), a hétdolláros álomhatárt 2008-ban érték el. A magasabb jegyárakért az infláció és filmek egyre emelkedő gyártási költsége okolható, valamint az a tendencia, hogy a nagy hollywoodi stúdiók egyre inkább a sikerfilmekre, blockbusterekre koncentrálnak, márpedig az ezeket kísérő marketingkampányok költsége csillagászati - nem egy esetben 70 millió dollárra is rúghat.

Az sem elhanyagolható faktor, hogy tavaly sok 3D-s filmet mutattak be, az erre váltott jegyek ára pedig jóval magasabb (14 dollár), mint egy hagyományos belépő. A nagy multiplex mozikban a jegyárak 10-11 dollárról indulnak eleve, a trendek pedig azt mutatják, hogy a 3D-re kifizetendő plusz 3 dollárt kevesebben vállaljék be, mint 2010-ben tették. Ami a magyar jegyárakat illeti, a multiplex mozikban 1500 forint egy jegy, a 3D-s filmekre pedig 1700-1900, attól függően, van-e az embernél 3D-s szemüveg vagy sem.

Címkék:
h i r d e t é s

Kihűlt az egyik szegedi mozi

2012.02.10. 09:09 - Index

Befagytak a vízcsövek a szegedi Belvárosi mozi pincéjében, ezért fűtés nélkül maradt az épület több helyisége is. Jelenleg nincs fűtés a Csőke József Teremben, valamint a mozi épületében lévő Grand Café művészmozi és kávézóban, írja a Délmagyar.hu. A Zsigmond Vilmos és a Balázs Béla Terem fűtött, itt megtartják a vetítéseket, a Csőke Józsefben azonban elmaradt Jankovics Marcell filmje, Az ember tragédiája és a Még egy év című angol film. A Grand Café programjait más helyszíneken rendezik meg.

– A Belvárosi mozi épületében a vízvezetékrendszer egyik ágában jégdugó keletkezett. A vízvezetékrendszeren évek óta nincs szigetelés, és a tartós hideg hatására egy szakasza elfagyott –  nyilatkozta Sódar István, a mozit üzemeltető Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. igazgatója. A szükséges javításokról és ezek költségéről egyelőre nem tudott tájékoztatást adni, de azt mondta, biztos, hogy a szigetelést legalább a kritikus szakaszon meg kell csinálni. A hiba javításán csütörtök óta dolgoznak a szakemberek, a mozi munkatársai szerint hétvégére megoldódhat a probléma.

Címkék:

3D-ben is szörnyű a Baljós árnyak

2012.02.09. 20:51 - Szűcs Gyula

Réges-régen egy messzi, messzi galaxisban élt egy Skywalker nevű, szőke srác, akinek minden nap keményen kellett melóznia egy sivatagi koszfészekben, ezért csak álmodozni tudott arról, hogy ő lesz egyszer a galaxis legmenőbb pilótája. Egyik nap azonban találkozott egy bölcs Jedi mesterrel, aki azt mondta neki: hagyja a francba a homokot meg a családot, sokkal nagyobb dolgokra hivatott, mint egy félhülye droid javítgatása meg a sivatagban autókázás. Világmegmentő Jedivé kell válnia.

A tatuini srác ezután elképesztő kalandokba keveredett. Összehaverkodott egy R2-essel meg egy érthetetlen beszédű, magas űrlénnyel, és beleszeretett egy hercegnőbe is, de fiatal kis lúzerként képtelen volt vele összejönni. Bár a háttérben konspiráló zsarnok fekete köpenyes jobbkeze megölte a fiú bölcs mesterét, a történet vége mégis fanfáros-felvonulásos happy enddel ért véget: az ifjú Skywalker ugyanis óriási mákkal (meg persze az Erő segítségével) atomjaira robbantotta a gigantikus űrtákolmányt, amivel a gonoszok végig rettegésben tartották a hercegnő barátainak bolygóját. Melyik trilógianyitó Star Wars-mozifilm tartalmát meséltük el? A szomorú helyzet az, hogy mindkettőét.

Lucas a Jedi visszatér utáni másfél évtizedben mindössze annyira volt képes, hogy bénán újramelegítette a 77-es Csillagok háborúja fordulatait, amiket egyébként már akkor is a Hero’s Journey-sablon mentén lopkodott össze más filmekből. Ez még önmagában nem lett volna baj, viszont az ewokok cukiságfaktorát és a két droid vicces esetlenségét átmentette egy kifejezetten hamburger menük mellé szánt rajzfilmkarakterbe, Jar Jar Binks figurájába. A halandzsázó gunganokkal ráadásul nemcsak beemelte a Star Wars-kánonba az Adam Sandler-féle fingós-köpködős-szarba lépős prosztóhumort, de sikeresen megalkotta a Csillagok háborúja-univerzum leggyűlöltebb népét is.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Naomi Watts lesz Diana hercegnő

2012.02.09. 18:30 - MTI

Az Oscar-díjra jelölt Naomi Watts főszereplésével készül film a néhai Diana hercegnőről a német Oliver Hirschbiegel rendezésében. A Caught In Flight című alkotás többek közt az 1997-ben párizsi autóbalesetben elhunyt walesi hercegnő szerelmi ügyeit is taglalja majd - vált ismertté csütörtökön Londonban.

A filmben felelevenítik Diana és Hasnat Khan szívsebész viszonyát is. A férfit azelőtt fűzte kapcsolat az elvált hercegnőhöz, hogy az viszonyt kezdett Dodi al-Fayeddel, aki vele együtt halt meg a balesetben.

Az Ecosse filmprodukciós iroda csütörtökön jelentette be, hogy Naomi Watts alakítja a britek által a nép hercegnőjeként emlegetett Dianát. "Nagy megtiszteltetés eljátszani ezt a szerepet. Dianát mindenhol szerették a világon, örülök, hogy én testesíthetem meg a filmvásznon" - idézte a PA brit hírügynökség a neves színésznőt.

Oliver Hirschbiegel, A bukás - Hitler utolsó napjai című film rendezője korábban Jessica Chastaint szemelte ki a szerepre, de az amerikai színésznővel végül nem sikerült dűlőre jutnia.

Stallone és Schwarzenegger együtt szöknek

2012.02.09. 16:52 - MTI

Ismét együtt a két akciósztár: Schwarzenegger és Stallone egy szuperbiztos börtönben kerülnek össze egy készülő filmben. A The Tomb című produkció alkotói szerdán számoltak be Arnold Schwarzenegger szerződtetéséről.

A volt kaliforniai kormányzó, aki a közelmúltban tért vissza filmes pályafutásához, tavaly már Sylvester Stallone A feláldozhatók című filmjének folytatásában is szerepet vállalt.

Fotó: Whosay.com

A The Tombban Schwarzenegger egy elítéltet alakít egy szuper biztonságtechnikával ellátott börtönben, aminek tervezőjét Stallone játssza. A szinopszis szerint a tervezőnek, aki maga is rács mögé kerül, ebből a börtönből kell valahogy megszöknie, ehhez azonban segítségre van szüksége.

A filmet tavasszal kezdik forgatni Louisianában, miután Schwarzenegger befejezi a munkát a Last Stand című produkcióban. A mexikói határon játszódó thrillerben seriffként veszi fel a harcot egy kábítószerbáró ellen. A The Tomb bemutatója 2013-ban várható.

A reklámkampány része lehet, hogy ma kikerült egy kép, amin a kórházban fekszenek az összedrótozásra váró, hatvan feletti akciósztárok.

A képet Schwarzenegger publikálta azzal a kommentárral, hogy két forgatás között egy kicsit össze kell drótozni őket, konkrétan a vállukat. Sok volt az akció, a kaszkadőrködés, és mindjárt jön a következő közös filmjük is..

A nyomozó rendezőjét is támogatják

2012.02.09. 15:36 - Cinematrix

Kenyeres Bálint Tegnap című filmjének 150 milliós gyártási támogatása mellett három projekt kapott forgatókönyv-fejlesztésre pénzt, jelentek meg a Magyar Nemzeti Filmalap honlapján a pénteki döntéseik.

Pusztai Ferenc producerhez tartozó három tervet támogatták forgatókönyvfejlesztésre: Gigor Attila Az ember, akit nem lőttek le című tervét 5 millió forinttal, Zomborácz Virág Utóéletét 3,6 millióval, Nagypál Orsi Balatoni tengeralattjáró című tervét 1 millió forinttal támogatja a Filmalap, utóbbit egy következő változatig.

Till Attila Tiszta szívvel című tervét támogathatónak ítéli az alap, de a döntést elhalasztja, a Neményi Ádám producer tervezte Puskás és Szász Attila Zoé című tervéről a döntést elhalasztották.

A nyomozót megtekinthetik az Indafilmen, és személyesen is meggyőződhetnek róla, kinek volt igaza: a lelkes kritikusoknak és fesztiváldíjazóknak, vagy a filmet itthon mérsékelten forgalmazó artfilmes marketingnek és az eltűnő dvd-forgalmazónak:

Brad Pitt megúszta a fegyvercsempészetet

2012.02.09. 13:02 - Cinematrix

A Nemzeti Nyomozó Iroda megszüntette a nyomozást ismeretlen tettes ellen, amit a Brad Pitt nálunk forgatott Wolrld War Z forgatásán lefoglalt 85 darab éles lőfegyver miatt indítottak.

2011. október 10-én egy vecsési vámraktárban lefoglaltak 85 darab éles lőfegyvert (gépfegyvert, géppuskát, távcsöves puskát), amelyekről igazságügyi fegyverszakértő állapította meg, hogy lőfegyvernek minősülnek. A Terrorelhárítási Központ emberei gyorsan lefoglalták a fegyvereket.

A fegyvereket a Brad Pitt főszereplésével nálunk forgatott World War Z forgatásán használták volna a filmesek. A fegyvereket a megérkezésük után másnap egy szállítócég juttatta el egy vecsési vámszabadterületre, de ott a TEK munkatársai „titkos adatgyűjtés eredményeként" következő nap hajnalban lefoglalták. Akkor a TEK azt nyilatkozta, hogy két héttel az október 23-i ünnepségek előtt semmilyen éles fegyver behozatalát nem engedélyezte volna a filmforgatáshoz. Az ügy miatt sokat írt rólunk a világsajtó.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Az új Bourne jobb mint az eredeti

2012.02.09. 12:59 - Cinematrix

Sorozatot gyártani Hollywoodban rendkívül nehéz dolog, mindig új szívet kell adni neki, ha már a régi nem annyira nagy lelkesedéssel dobog. Matt Damon mindent kihozott az európai városokon átszáguldozó, önmagára nem emlékező szuperügynökből, Jason Bourne-ból, viszont végig sok pénzt hozott a stúdiónak. Elkészült a film első előzetese.

A gyártó folytatja a sorozatot az eddigi Bourne-ok forgatókönyvét író, valamint a Michel Claytont és a Kettős játékot rendezőként jegyző Tony Gilroy iráyításával, bár Bourne nélkül, a helyére a kétszer Oscar-díjra jelölt (A bombák földjén, a Tolvajok városa) Jeremy Renner került.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Stallone és Schwarzenegger a kórházban mókáznak

2012.02.09. 12:58 - Cinematrix

Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger két filmben is együtt szerepelnek. Előbb az augusztus 17-én bemutatásra kerülő Feláldozhatók második részében, majd a Tomb című akcióthrillerben is. A kettő között együtt töltik idejüket a kórházban, ahogy erről fénykép is készült.

captionschwarzeneggerstallone
Fotó: Whosay.com

A képet Schwarzenegger publikálta azzal a kommentárral, hogy két forgatás között egy kicsit össze kell drótozni őket, konkrétan a vállukat. Sok volt az akció, a kaszkadőrködés, és mindjárt jön a következő közös filmjük is..

A képen mindenképpen időzzön el tekintetünk a két elnyúzott, szétfaragott arcon és a gyermeki boldogságon.

Vajna faképnél hagyta a Vidnyánszky-filmet

2012.02.08. 16:21 - Cinematrix

Csak húsz percet volt Andrew Vajna a Szarvassá változott fiú című film szemle előtt tartott tesztvetítésén, majd elment, pedig itt azt kellett volna eldöntenie, hogy kisegíti-e 30 millió forinttal a filmet, részletezte Ozorai András producer az Indexnek, hogy történt, hogy mégsem tudtak elkészülni Vidnyánszky Attila alkotásával a február 2-án kezdődő 43. Magyar Filmszemlére. "Az sem biztos, hogy egyáltalán be tudjuk fejezni" - tette hozzá.

Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Szőcs Géza kulturális államtitkár ígért még pénzt a 2012-es keretéből, de nem tudja állni szavát, mert tőle elvették a filmes keretét, tette hozzá Ozorai. A kulturális államtitkár a rendezőnek, egykori alkotótársának - akivel a Liberté '56 dalos Kádár-mozit készítették még 2007-ben - 2011-ben a kulturális tárca keretéből már megítélt 100 milliós támogatást, majd a pluszba beígért 30 millióval adós maradt. "Ez a 30 milló kópiamásolásra, dolby-keverésre  kellett volna. A 100 millió csak arra volt elég, hogy leforgassuk, összevágjuk" – mondta erről a producer.

Szőcs bevállaltan saját ízlése szerint osztotta a pénzt, 2012-re pedig már nincs is filmes kerete. Vajna ugyanakkor kinevezett egy döntőbizottságot, akik támogatást ítélnek. Utóbbinál az a baj, hogy már négy produkciónál is a Filmalap egy-egy munkatársának ítéltek pénzt.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Kenyeres Bálintot is támogatja a Filmalap

2012.02.08. 12:30 - Cinematrix

150 millió forinttal támogatja Kenyeres Bálint első játékfilmtervét, a Tegnapot a Magyar Nemzeti Filmalap, írja a Hollywood Reporter. Bár a Filmunió angol közleményt már kiadott a pénteki döntésről, a filmalap honlapjára még nem tették ki.

Kenyeres tervében Stellan Skarsgard főszereplését már tavaly megírtuk, ezúttal Nastassja Kinskit is említik az angol közleményben. A szeptemberben felállt Filmalap bizottsága halasztás után döntött úgy, hogy támogatják a film gyártását. A bonyodalmat az okozta, hogy Szőcs Géza államtitkársága korábban megítélt 50 milliós támogatást, ami egy ideig kizáró ok volt a Filmalap támogatásánál. A Tegnap végső büdzséje 2,5 millió euró lesz, a tervek szerint magyar többségi részvétellel (51 százalék).

Távolról sincs vége, olvasson még»

Clooney és Pitt is ott volt az Oscar-jelöltek ebédjén

2012.02.07. 10:36 - MTI

Megtartották Los Angelesben az Oscar-jelöltek hagyományos ebédjét, egy asztalhoz ült George Clooney és Brad Pitt, Steven Spielberg és Martin Scorsese. Clooney és Pitt egyaránt a legjobb férfi főszereplő kategóriájában reménykedhet Oscar-díjban az Utódok, illetve a Pénzcsináló című filmben nyújtott alakításáért. Az asztalnál helyet foglalt Gary Oldman, a Suszter, szabó, baka, kém, Jean Dujardin, A némafilmes, illetve Demian Bichir, A Better Life című film főszereplője is.

A Los Angeles-i fogadáson összesen 150 Oscar-jelölt vett részt, köztük volt Viola Davis és Octavia Spencer A segítség című filmből, a hatszoros jelölt Glenn Close, az Albert Nobbs című alkotás főszereplője, Rooney Mara A tetovált lányból, Michelle Williams az Egy hét Marylinnel című film főszereplője, valamint filmbéli partnere, Kenneth Branagh is. Részt vett az ebéden Martin Scorsese, akinek A leleményes Hugo címet viselő munkája 11 jelölést kapott, valamint Steven Spielberg, aki a War Horse című dráma révén érdekelt idén.

A jelöltek legközelebb már "élesben" találkoznak újra február 26-án a 84. Oscar-ceremónián.

Harrison Ford a Szárnyas fejvadász 2-ben?

2012.02.06. 17:49 - Cinematrix

Majdnem egy éve, 2011 márciusában robbant a hír, hogy az Alcon Entertainmenthez kerültek a Szárnyas fejvadász jogai, és a cég mindenképpen akar előzményt vagy folytatást, de még tán tévésorozatot is. Augusztusban ráadásul maga Ridley Scott jelentette be, hogy ő lesz a Blade Runner 2 rendezője, a Twitchfilm meg most úgy tudja, az egykori kultikus főszereplő, Harrison Ford is a produkció körül sertepertél. Igaz, hivatalos információ még nincs arról, eljátsza-e újra a whiskymámorban fetrengő replikánsvadászt, Rick Deckardot, aki a rendezői változatban már maga is replikáns. Ha esetleg így lesz, az máris felvet egy rakás kínzó kérdést: hogy öregedhet meg egy replikáns? Az új film akkor most előzmény lesz vagy folytatás? És ha Ford tényleg visszatér, a producer, Andrew Kosove augusztusban miért rebootot emlegetett, teljesen új szereplőgárdával? Miért nem nyilatkozik Ridley Scott, akinek úgyis az figyeli minden szavát a világ geekebbik fele az Alien-előzménynek beharangozott Prometheus miatt?

Távolról sincs vége, olvasson még»

Végső megoldás: a vágás

2012.02.06. 17:41 - szabóZ

Hogy lesz a közhelyesből univerzális? Mit válaszolna Yoda Sharon Stone-nak? Hogyan lesz egy történet félezer filmből? Pálfi György nem tudott filmet forgatni, ezért újraforgatta a filmtörténetet.

Mit tehet egy magyar filmrendező, ha összeomlik az állami filmfinanszírozási rendszer? Hát átképezheti magát reklámfilmesnek, vagy bepróbálkozhat Hollywoodban, hátha rábíznak egy kis költségvetésű horrorfilmet. Esetleg elmehet éjjeli őrnek egy tüzéptelepre.

Vagy megnézheti, hogy maradt-e még valami az állami bödön alján, kikanalazhat néhány milliót a csuporból, ami legalább arra elég, hogy egy kisebb stáb havi fixe meglegyen belőle egy ideig. Pálfi György ez utóbbit választotta, amikor elkészítette a Final Cut - Hölgyeim és Uraim című filmet. És a végeredmény alapján jól tette. Vagy legalábbis azt, hogy jobb helyre került most ez a húszmillió, mint mondjuk, ha leforgattak volna belőle egy grandiózus pusztában gyalogló jelenetet egy Tarr Béla-filmben. Vagy esetleg egy jól fényelt dugást Mundruczótól.

Pálfi filmje a száztizenhat éves filmművészet négyszáz legnagyobb alkotását idézi, és bónuszként kapunk még pár jelenetet több tucat ismert magyar filmből is. A Final Cutban minden férfi, Charlie Chaplintől Mel Gibsonig, ugyanazt a főhőst játssza, így együtt szerelmesek a nőbe, aki Karády Katalintól Liv Tylerig nagyon sok alakban és méretben megjelenhet. Híres filmek ikonikus jelenetei mondatonként és mozdulatonként egymás után vágva, hogy a régi jelenetek egy új szerelmi történetté álljanak össze.

Igazi supercut Pálfi filmje, a műfajt ugyanis már rég kitalálták, tele van vele a Youtube, sőt saját honlapja is van, mint minden rendes netes műfajnak a trollface-generátortól a fagylaltos kehelyből székletevésig. Pálfi azért továbblépett a filmtörténet legnagyobb bazmegeinek bemutatásánál, az összevágott jelenetek ugyanis egy teljesen új történetet mesélnek el. De persze ilyen is volt már, vagyis az ötlet legfeljebb annyira eredeti, mint dallamos beatalbumot írni Sárga tengeralattjáró címen.

Ami lenyűgöző és mindenképpen egyedi, az a film hossza és a történet: nyolcvannégy percen át, ezernégyszáz snittben hömpölyög a sztori, ami végig érthető és követhető. A nézők szeme nagyon hamar megszokja, hogy lényegtelenek a szereplők vonásai és a környezet: Neo tárcsáz, Amelie felveszi a telefont, a kis Lebowski azt mondja helló, mire Arwen, a tünde elmosolyodik. És végig értjük, hogy itt most arról van szó, hogy egy férfi randira hív egy nőt.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Sharon Stone újra erotikus thrillert forgat

2012.02.06. 16:47 - Cinematrix

Sharon Stone 53 évesen visszatér a villantása miatt emlékezetes Elemi ösztön fülledt és bűnös világához: áprilistól az Amerikai história X rendezőjével, Tony Kaye-jal forgat erotikus thrillert Attachment címmel. A sztori egy férjezett tanárnőről szól, aki viszonyt kezd az egyik diákjával, ám őrülten féltékeny lesz, amikor a srác már nem őt, hanem a lányát kezdi el döngetni éjszakánként. A filmet az Excsajok szelleme producere, Brad Epstein pénzeli majd cégén, a Panther Filmsen keresztül. (via movieweb)

Szemétnek tartják Angelina Jolie filmjét

2012.02.06. 16:25 - MTI

Nem mutatják be Angelina Jolie első rendezését, a Vér és méz földjént Bosznia-Hercegovina szerbek lakta részén, a boszniai Szerb Köztársaságban, a film ugyanis a délszláv háború idején játszódik, egy szerb katona és egy bosnyák lány történetét mutatja be. A belgrádi Blic című napilap értesülései szerint a boszniai Szerb Köztársaságban érdeklődés híján elmarad a premier, Vladimir Ljevar filmforgalmazó szerint "itt senki sem akarja megnézni ezt a szemetet".

Az 1992 és 1995 között dúló boszniai háború idején egy internálótáborban játszódó alkotás premierje Bosznia-Hercegovinában február 14-én lesz a fővárosban, Szarajevóban. A dízszbemutatóra Angelina Jolie is elmegy. A balkáni országban decemberben már tartottak exkluzív vetítéseket a filmből, az előzetes kritikák méltatták a színésznő rendezői bemutatkozását.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Craig is olyan hülyén fut, mint a Halálosztó

2012.02.06. 13:41 - Cinematrix

Újabb fotók szivárgtak ki a 23. James Bond-film, a 007 – Skyfall forgatásáról: a baltaarcú brit színész, Daniel Craig pont olyan morcos fejjel fut, mint a Terminátor 2. - Az ítélet napja T1000-es Halálosztója, Robert Patrick.

Összehasonlításképp íme a T2 egyik legjobb jelenete (azok kedvéért, akik hangalámondásos másolt kazettán látták, német szinkronnal).

Távolról sincs vége, olvasson még»

A csajok is kemények a Super Bowl idején

2012.02.06. 12:47 - Cinematrix

Természetesen idén is felkerült a Moviewebre és a többi filmes oldalra az összes trailer, amit a nagy hollywoodi stúdiók direkt a vasárnapi New York Giants-New England Patriots döntőre időzítettek, elképesztő pénzeket kipengetve. A tavaly fél másodpercig pucérkodó Olivia Wilde helyett most Borattal szexelő Megan Foxot és ledér marsi nőt láthattunk a szünetben. A meccset egyébként a Giants nyerte, a Kult rovat tagjaival megerősített live blog itt olvasható.

Mivel az egyik döntős a jelképének a háromszögkalapos szabadságharcost választó New England Patriots volt, kötelező jelleggel benyomták az Act of Valor trailerét, aminek az az érdekessége, hogy igazi tengerészgyalogosok szerepelnek benne (amerikai premier február 24-ig).

Távolról sincs vége, olvasson még»

21 millióval második Harry Potter horrorja

2012.02.06. 11:19 - Cinematrix

Mindössze egyetlen milliócskával előzte be Daniel Radcliffe új horrorfilmjét Az erő krónikája című sci-fi: 22 millió dollárral a szuperképességű tinédzserek kerültek a hétvégi amerikai toplista élére (hazai premier: március 1), a Potter-sztárral készült A fekete ruhás nő viszont csak 21 millióval nyitott a pénztáraknál (magyarországi premier: március 29). A toplista harmadik helyén 9,5 millióval Liam Neeson The Grey című túlélős filmje áll, amiben az egykori Jedi mester farkasokkal verekszik a jégvilágban (a hazai premeir csak március 22-én lesz).

Távolról sincs vége, olvasson még»

Mit keres Demjén a fapados Filmszemlén?

2012.02.05. 19:41 - Szűcs Gyula

A szovjet levelezőpajtás - 8/10

Vidáman nosztalgiázó vagy gyomorrúgással felérő Kádár-kori múltidézésben Papp Gábor Zsigmond jelen pillanatban verhetetlen a hazai filmvilágban. A régi szocialista propagandaanyagokból összevágott, vidám ikerfilmjét, a Budapest retrót és a Balaton retrót nemcsak mi szerettük, az Indavideó Filmen is szétkattintották. Ugyanakkor Papp a máig feldolgozatlan és kényes besúgótémában is erős dokukat szállított az utóbbi években (Ügynökök élete, Az ellenség köztünk van), ráadásul a 2008-as Kémek a porfészekbennel Megosztott Dokumentumfilm Fődíjat kapott a 40. Magyar Filmszemlén.

A rendező most úgy döntött, egy időre elég a fullasztó hangulatú kémesdiből, és a 43. Filmszemlére A szovjet levelezőpajtással jelentkezett, így ismét nyakig merülhettünk a legvidámabb barakk kisdobos nyakkendős, Misa mackós mindennapjaiba. A Kádár-nosztalgiával nem lehet hibázni, az egész Toldi mozi könnyezve nevetett, amikor Papp az első pedálos Moszkvicsáról vagy a No megállj csak! rajzfilmről mesélt. A szovjet levelezőtársban a főszereplő ugyanis maga a rendező lett, aki az ex-Pithon Michael Palin világjáró sorozatainak poénkodós-informatív stílusában utazott Moszkvába, megkeresni Julia Luknajovát, akivel 1980-83 között kellett osztályfőnöke parancsára oroszul leveleznie, és akiről azóta sem hallott semmit.

misamaci
Fotó: Filmszemle

Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a történet vége happy end. A rendező természetesen megtalálja Juliát, megmutatja neki a féltve őrzött, régi leveleket, hogy aztán családi fotókat nézegetve átbeszélhessék az elmúlt 30 évet. Egy baj csak van ezzel: Olaszországban teszik mindezt. Julia ugyanis az olasz szakos bölcsész férjével együtt dobbantott Moszkvából, hogy a gyerekük egy rideg és drága metropolisz helyett a napfényes tengerparton nőhessen fel. Nincs ezzel igazából semmi gond, csak a kedves családi idillel pont az igazi múltidézős-dokumentumfilmes esszencia tűnt el a játékidő második felére.

Mert a macskaköves mediterrán utcák helyett szívesebben néztem volna még a múlt és jövő szürreális keveredésében lebegő Moszkvát. Papp ezúttal sajnos csak nagyon keveset tudott megmutatni abból a világvárosból, ahol a historizáló épületek közé felhőkarcolókat húztak fel, ahol a turisták Sztálin-képekre és kozmonautás kitűzőkre vadásznak a bolhapiacon, és ahol a cirill betűs Auchan és Snickers reklámok mellől nem verte le senki a sarlót meg a vörös csillagot. Sovány vigasz, hogy Papp még a filmje elején figyelmeztet mindenkit: ezt az időutazós nyomozást egy profi filmes helyett maga az élet írta.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Depardieu játssza Strauss-Kahnt

2012.02.05. 16:22 - MTI

Abel Ferrara (A mocskos zsaru , New York királya) amerikai rendező megerősítette, Gérard Depardieu francia színészre osztja Dominique Strauss-Kahn egykori IMF-vezér szerepét készülő új filmjében - olvasható a Le Monde című napilapban. 

"Film készül a szex és politika kapcsolatáról Depardieu-vel és Isabelle Adjanival " - mondta a 62 éves rendező lapnak, hozzátéve, hogy Párizsban, New Yorkban és Washingtonban fogják leforgatni. "Valójában minden hely a hatalom megtestesítője, a film pedig gazdag és befolyásos emberekről szól".

flm

A rendező egy hónappal ezelőtt jelentette, hogy megihlették a Dominique Strauss-Kahnhoz, a Nemzetközi Valutaalap egykori vezetőjéhez, illetve a Bill Clintonhoz és Silvio Berlusconihoz fűződő szexbotrányok.

A forgatókönyvet Ferrara és Christ Zois jegyzi, a projekt azonban még igen korai szakaszában van.

Velünk élő ügynökök

2012.02.05. 12:24 - vl

Cserhalmi Sára bátran kezdte pályafutását: az ügynök-témát boncolgatja apja segítségével a Drága besúgott barátaim című moziban a Filmszemlén. Az utóbbi években több dokumentumfilm mellett Török Ferenc Apacsok című filmje és Bergendy Péter A vizsga című műve is ezzel a témával foglalkozott. Mindenkit most kezdett el érdekelni, hogyan élnek velünk a besúgók.

Az értelmiségi, irodalmár Andor (Cserhalmi György) kikéri a levéltárból a róla készült jelentéseket, amikből kiderül, hogy egyik közeli barátja, a neves író, János (Derzsi János) jelentett róla.Tar Sándor története rémlik fel rögtön.

A Drága besúgott barátaim legerősebb gesztusa, hogy a rendező, Cserhalmi Sára apját, Cserhalmi Györgyöt rendezte, ezzel is megerősítve a generációk közötti párbeszédet.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Ingyen dolgozik a Viszkis a róla szóló filmben

2012.02.05. 10:38 - Index

Mint megírtuk, Ambrus Attiláról két film is készülhet a közeljövőben, az egyik egy amerikai dokumentumfilm, a másik egy magyar produkció lesz, miután Dobray György rendező már 2004-ben szerződést írt alá a bankrablóval a börtönben.

A Vasárnapi Blikk ugyanakkor úgy tudja, hogy a Viszkis egy fillért sem kap majd ezért a produkcióért, mivel Dobray már korábban "kifizette" a jogdíjat a sztoriért. Mivel a jogszabályok szerint egy bűnöző nem adhatja el a történetét, ezért Dobray pénzt nem adhatott, így Ambrus taníttatását vállalta magára, aki így kommunikációs diplomát kaphatott a Dunaújvárosi Főiskolán. Mint ismert, Viszkis fazekasnak is tanult a börtönben, a lap szerint munkahely várta szabadulásakor.

A Viszkis szakértőként és epizódszereplőként működhet közre a róla szóló filmben, aminek áprilisban kezdődik a forgatása.

Tarr Béla megalakított egy másik filmalapot

2012.02.04. 21:33 - Cinematrix

Tarr Béláék a Magyar Filmművészek Szövetségének elnöksége nevében 10 eurós alaptőkével megalakítottak egy független magyar filmalapítványt, miután szombaton a filmszemle keretében A magyar film helyzete az európai filmkultúrában címmel tartott konferencián már javaslatot tettek erre. A konferencián jelen volt a Magyar Nemzeti Filmalap Zrt vezetősége is.

Tarr Béla, a filmművész szövetség elnöke kiemelte: a szemle célja a filmszakma egységességének megmutatása, szerinte nem lett volna szabad a szakmát kettéválasztani. Mint mondta: egy új demokratikus rendszerre van szükség. "A többi a jogászok dolga. Szövetséget jogi személy alapíthat, bárki csatlakozhat - válaszolta Tarr Béla a megbeszélés után az Indexnek. -  Azzal a céllal tettük, hogy nyissunk egy másik ablakot, ne csak egy ablak legyen."

Sopsits Árpád filmrendező a megbeszélésen a fiatalok hiányára hívta fel itt a figyelmet, amit a félelemmel magyarázott. Szerinte attól tartanak, hogy nem kapnak támogatást a következő filmtervükre, ha megjelennek a szemlén.

Miskolczi Péter producer, a filmszakmai döntőbizottság tagja reagált a Filmalap nevében az elhangzottakra. Szerinte a fiatalok nem félnek, hanem filmet szeretnének készíteni, ezt mutatják a beérkezett pályázatok is.

Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója elmondta, hogy a félelmekkel ellentétben a filmalap munkája révén nem születnek kommerszebb, amerikaibb filmek. Példaként megemlítette, hogy pénteken újabb gyártási támogatásról döntött a filmalap, Kenyeres Bálint is elkezdheti a Tegnap című filmjét forgatni.

Címkék:

Meghalt az Országúti diszkó maffiafőnöke

2012.02.04. 18:22 - Cinematrix

81 éves korában elhunyt Ben Gazzara, a Dogville, A nagy Lebowski és az Országúti diszkó sztárja, aki hat évtizedes karrierje során több, mint 100 filmet forgatott. Karrierjét az 1952-es Treasury Men in Action című tévésorozattal kezdte, a 60-as években nyomozó volt az Arrest and Trial szériában, 75-ben viszont már Al Caponét játszotta a Capone című filmben. Forgatott John Cassavetesszel, Lars von Trierrel, John McTiernannal, a Coen-testvérekkel és Spike Lee-vel is, 1989-ben pedig az Országúti diszkóban verekedett össze a 2009-ben elhunyt Patrick Swayze-vel. Bár ezért az alakításáért Aranymálnára jelölték, 2003-ban Emmy-t kapott a Pasifogó kísérletek című sorozatért, és három filmfesztiválon is életműdíjat kapott.

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 ... 152

Friss kommentek

Keresés