Martha Gellhorn korának sztárriportere volt, és a lapok társasági rovatában is gyakran feltűnt, hiszen a legünnepeltebb celebek köreiben mozgott. A legtöbb amerikai manapság úgy emlékszik rá, mint Ernest Hemingway harmadik felesége, holott az a rövid időszak, míg az íróval tartott a házasságuk, Martha életének talán legunalmasabb periódusa volt. Nem hiába hagyta el villámgyorsan Hemingwayt, és tért vissza az újságírás frontvonalába.

Jól elspoilerezzük rögtön az elején: ez az ország Kiribati.

Még mielőtt belelendülnénk a Csendes-óceán közepén található ország ismertetésébe, gyorsan tisztázzuk, hogy hogy a fenében lehet négy féltekéről beszélni, amikor az két Földet adna ki.

A magyar nyelv értelmező szótára így definiálja a féltekét:

A Föld a középpontján áthaladó és a tengelyét merőlegesen metsző v. a tengelyén áthaladó képzeletbeli síkkal két részre osztott földgolyó egyik fele. Déli, északi félteke: a Földnek az Egyenlítőtől délre, ill. északra elterülő fele; keleti, nyugati félteke: a Földnek a kezdő délkörtől a 180. délkörig keletre, ill. nyugatra elterülő része.

A történelem során a válás sosem volt egyszerű dolog, és minél messzebb megyünk vissza időben, annál lehetetlenebbnek tűnik. Még azt sem lehet mondani, hogy ez a királyok előjoga lehetett volna, elég csak VIII. Henrik angol királyra gondolni. Ő egyrészt a kereszténységnek új irányvonalat mutatott, és az uralkodása alatt vált le az anglikán egyház a katolikus egyházról, de közben arról is hírhedtté vált, hogy hat felesége volt, kettőt lefejeztetett, két házasságát érvénytelenítették, ketten pedig gyermekágyi lázban haltak meg. 

A 14. századtól Európa legtöbb országában volt egy olyan kiskapu, amivel érvényteleníteni lehetett a házasságot, és ami leginkább a nőknek kedvezett. Illetve a feljegyzések szerint többségében ők használták ezt a módszert arra, hogy felbontsák a házasságot. Ha a válóok annyi volt, hogy a férj nem tudja teljesíteni férfiúi kötelességeit, és azt a nő a bíróság előtt is tudta bizonyítani, akkor a házasságot érvénytelenítették.  

És hogy hogyan lehet ezt bizonyítani? Pont úgy, ahogyan azt az ember elképzeli: ha a bíróságon a férfi tudott teljesíteni a bírák és mindenki előtt, akkor minden rendben, ha nem, akkor a házasság érvénytelen. Olyasmi volt ez, mint a boszorkányüldözés férfiaknak, de nyilvánvalóan más ítélettel. 

Újra itt a nyár, ezzel együtt pedig mindenki nagy örömére a szúnyogok is megérkeztek – ráadásul a megszokottnál sokkal nagyobb számban –, így ismét fel lehet készülni arra, hogy a szabadban végzett tevékenységek után viszkető dudorokkal leszünk tele. A szúnyogcsípést megakadályozni elég macerás feladat, már csak azért is, mert a szúnyogok az evolúció során megdöbbentően kifinomult rendszert fejlesztettek ki a vérszívásra, ami közelről elég hátborzongató tud lenni.

A világ leghosszabb repülőútja Szingapúrt köti össze New Yorkkal, és az út hivatalosan 18 óra 45 percet vesz igénybe (SQ22 járatszám), míg a visszaút elvileg 18 óra 25 perces (SQ21). A magaslégköri futóáramlatok azonban óriási segítséget nyújtanak a repülőknek, és a hosszú távolság miatt már azon is érdemes gondolkodni, hogy keletre vagy inkább nyugat felé szálljanak-e: Csendes-óceánt szeljék át, vagy inkább az Atlantit.

Manapság lépten-nyomon újabb teljesen elképesztő összeesküvés-elméletekbe botlik bele az ember – elég csak a laposföldes vagy a chemtrailes mozgalomra gondolni –, de talán még ezek sem annyira röhejesek, mint a Szovjetunió végnapjainak leghíresebb teóriája, mely szerint

Az erről készült áldokumentumfilm egyszerre űzött gúnyt a szovjet mítoszokból és az akkoriban népszerű, paranormális jelenségekről szóló műsorokból is, ezzel pedig sokak szerint a peresztrojka győzelmének tökéletes szimbólumává vált.

Az űrversenyben az Egyesült Államoknak sokáig csak egyetlen komolyan vehető ellenfele volt, a Szovjetunió – ám a nagy rivális helyett 1991-ben már egy új ország állt a rajtvonalhoz, a frissen létrejött Oroszország. Ennek az átalakulásnak pedig az űrben is volt hatása.

Amikor 1991 májusában a szovjet Szergej Krikaljov és Anatolij Artszebarszkij, valamint a brit Helen Sharman a Szojuz TM-12-es küldetésen elutazott a Mir űrállomásra, még nem lehetett sejteni, hogy a hazaút a tervezetthez képest máshogyan fog alakulni. Főleg ami Krikaljovot illeti, mert Sharman bő egy hét után, Artszebarszkij pedig öt hónappal később visszatért a Földre. 

1940. június 24-én fura konvoj hajózott ki a skóciai Greenlock kikötőjéből. Az HMS Emerald könnyű cirkálót pár romboló kísérte, pedig a rakterében csak unalmas faládák sorakoztak, “fish”, azaz hal felirattal. A hajók egy hét múlva kötöttek ki a kanadai Halifaxban, ahol a katonaság várta őket. A ládákat vonatra pakolták, majd Montrealba vitték, hogy végül a Sun Life biztosítótársaság irodaházának pincéjében kössenek ki. A rejtélyes rakomány természetesen nem hal volt,

„„Mára jó részt elfogytak azok a szellemi sportok, ahol az emberi nagymesterek még győzedelmeskedni tudnak a legjobb algoritmusok ellen. Amikor Gari Kaszparovot legyőzte sakkban a Deep Blue, ez még általános döbbenetet keltett világszerte. Ezzel szemben, amikor a gó koronázott királya, Li Szedol kiállt a Deep Mind AlphaGo programja ellen, senkit sem lepett meg olyan nagyon, hogy a mesterséges intelligencia került ki győztesen az összecsapásból.

De 1994-ben még minden más volt, amikor Marion Tinsley matematikaprofesszor és protestáns lelkész leült az Albertai Egyetem professzora, Jonathan Schaeffer által fejlesztett Chinook nevű dámaprogrammal szemben, hogy megmérkőzzön vele az első „ember a gép ellen” meccsen, amelyet egy szellemi sport uralkodó világbajnoka vívott. Tinsley egyedülálló volt a táblás sportok nagymesterei között, mert

Az amerikaiak elég kreatívak tudnak lenni, ha arról van szó, hogy direkt kell rossz kaját készíteni – és most még csak nem is a fél világot műanyag egyenkajával ellátó gyorsétterem-láncaikra gondolok, hanem például a híres második világháborús csokoládéra:

A világ legrosszabb szendvicsénél a csokival ellentétben nem volt kifejezett cél, hogy ehetetlen legyen, inkább csak bónusz, amivel a törvényhozáson lehetett röhögni egy jót piálás közben. Történt ugyanis, hogy 1896-ban New York állam vezetői megelégelték az állampolgárok állandó részegeskedését és erkölcstelenkedését, és törvényt hoztak annak megrendszabályozására. A John Raines republikánus honatya nevével fémjelzett rendelet egyszerűen betiltotta vasárnaponként a kocsmákban az alkohol árusítását. (A törvény legnagyobb támogatói között egyébként ott volt New York akkori rendőrkapitánya, a későbbi legendás elnök, Theodore Roosevelt is.)

A hadseregből való dezertálás sosem tartozott a legtanácsosabb dolgok közé a világtörténelem során, ez pedig talán hatványozottan igaz volt 1953-ban az észak-koreai seregre. Az év Júliusában ugyan a nagy nehezen összehozott tűzszünet lezárta a koreai háborút, de az amerikaiakkal szemben eléggé bizalmatlan Észak-Koreát ez sem gátolta meg abban, hogy a szovjetektől becsempészett MiG-15-ös vadászrepülőkkel hajtson végre felderítő repüléseket.

Pontosan ilyen repüléseket végzett az észak-koreai No Kum Szok is, aki éveken át adta el, hogy hithű kommunista, de valójában gyűlölte Kim Ir Szent, és szabadon akart élni az Egyesült Államokban. Az álom végül valósággá vált, a férfi pedig a dezertálása után egy csapásra gazdag is lett, de ehhez a véletlenek hihetetlenül szerencsés összjátékára volt szükség.

A Cerbera odolam egy meglehetősen jelentéktelen kinézetű indiai fa, kinézete olyannyira nem vonzotta a botanikusok figyelmét, hogy még angol neve sincs, magyar meg pláne. Nagyjából 10 méter magasra nő meg, nem döntöget méretbeli rekordokat. Semmi említésre méltó tulajdonsága sincs – azon kívül, hogy magvai döbbenetesen erős mérget tartalmaznak, amiért gyakran hívják az öngyilkosok vagy a gyilkosok fájának is.

Amikor valakit  megcsíp egy méh, azaz a fullánkjával megszúrja, akkor általában az egészből annyi tanulságot von le, hogy ez baromira fáj, de legközelebb majd jobban oda kell figyelnie, hova lép, mihez nyúl vagy hogyan hadonászik.

Michael Smith azonban nem elégedett meg ennyivel, amikor egy méh heretájékon csípte, miközben entomológusként pont a méheket tanulmányozta, hanem eltökélte, hogy készít egy testtérképet arról, hogy hol fáj a legjobban a méhcsípés. Tudta, hogy ehhez viszonylag nehezen talál majd olyan önkénteseket, akik a tudomány hívószavára hajlandóak lennének egy rakás méhcsípést elszenvedni, úgyhogy saját magán végezte el a kísérletet. 

Korábban írtunk már a világ legpechesebb fizikusáról, de még rajta is túltesz egy francia csillagász, Guillaume Joseph Hyacinthe Jean-Baptiste Le Gentil de la Galaisière, akinek a balszerencséje már-már legendás. Le Gentil a Királyi Tudományos Akadémia tagja volt, és részt vett egy nemzetközi kutatóprojektben, amivel a Föld és a Nap közötti távolságot akarták meghatározni, de mindkétszer lemaradt egy kulcsfontosságú megfigyelésről, és közben még a felesége is elhagyta.

Le Gentil egy francia kisvárosban született 1725-ben. Egy ideig az egyházhoz akart csatlakozni, úgyhogy a Collége de France-on tanult, ahol  beleszeretett az asztronómiába. Az 1740-es években több csillagködöt is felfedezett, és eredményeit bemutatta az akadémia előtt is, ahova 1753-ban tagságot nyert.

1760-ban  Edmond Halley felvetette , hogy ki lehetne számolni a Föld és a Nap távolságát, ha valaki megfigyelné a Vénusz Nap előtti átvonulását a bolygó különböző pontjain. 1761-re várták, hogy látható lesz a Vénusz útja, így több mint száz kutató indult útnak, hogy jól helyezkedjenek.

Frank Hayes 1923. június 4-én, 35 évesen nyerte meg az első lóversenyfutamát – és egyben az utolsót is, ugyanis a verseny alatt infarktust kapott, és a célba már holtan ért be a lova hátán. Azóta is ő a lóverseny-történelem egyetlen versenyzője, aki holtan nyert futamot.

Nem csak Magyarországon, hanem szinte az egész világon magától értetődő, hogy a gyerekek általában az édesapjuk vezetéknevét kapják. Előfordul, hogy ez alól nem is olyan könnyű kibújni: Olaszországban például 1999-ben szerette volna egy család, hogy lányuk az édesanyja vezetéknevét kapja, de a hatóságok ezt elutasították, ezért bírósághoz fordultak, ami szintén elutasította a kérésüket. Végül az Emberi Jogok Európai Bírósága mondta ki, hogy a joggyakorlat diszkriminatív. Az olasz bíróság határozata szerint a megszületett gyerek automatikusan az apa vezetéknevét kapja, az indoklás szerint azért, mert ez volt az olasz történelemben a konszenzusos megegyezés.  De tényleg csak ennyin múlik az egész?

A tőzsdei kereskedelemmel foglalkozó befektetőket, brókereket általában drága öltönyökben járó, hedonista életmódot élő, folyton kólázó emberként képzeljük el, akik vagy New York-i luxuséttermekből járnak luxuspartikba, vagy a Wall Streeten döntenek vállalatok sorsáról. Nem véletlenül foglalkoztatja a tőzsde világa a hollywoodi filmeseket is. A Wall Street farkasa, Tőzsdecápák, A nagy dobás – mind olyan filmek, amikben a brókerek fényűző világát láthatjuk.

1990 áprilisában az angliai Middlesbrough kikötőjében a vámosok fura dolgokat találtak a Gur Mariner nevű, Rotterdamból érkezett, és Irakba tartó teherhajó rakterében elrejtve. A semmilyen rakomány-nyilvántartásban nem szereplő hatalmas fémgyűrűkből egy kb. 40 méter hosszú, masszív cső állt össze. A gyanús szerkezetről szakértők hamar megállapították, hogy valójában egy ágyúcső - méghozzá a világ legnagyobb ágyújáé, ami nagyobb, mint a második világháború hírhedt náci szuperágyúja, a Schwerer Gustav. (Amiről azt érdemes tudni, hogy 500 fős személyzet kellett a kezeléséhez, és Szevasztopol ostrománál kilőttek vele egy 30 méter mélyre ásott, 10 méteres betonfallal védett lőszerraktárat.)

Schwerer Gustav

Fotó: Wikipedia

Némi nyomozás után kiderült, hogy a Gur Marineren lefoglalt alkatrészek valójában csak az iraki szuperágyú csövének alig negyedét adták ki.

De mire kellett Szaddám Huszeinnek egy ilyen monumentális ágyú? A Big Babylon csöve egyenesen az égre célzott, legalábbis a tervek szerint, mert megépíteni sosem sikerült.

A célpontjai műholdak lettek volna.

Izraeli kutatók kísérlettel bizonyították, hogy bizonyos növények hallanak hangokat, de nem műkedvelésből, hanem mert ez evolúciós előnyt jelent nekik. 

Lilach Hadany, a Tel-Aviv-i Egyetem kutatója éppen azért indította el a kutatást, mert abból indult ki, hogy hangok mindenütt vannak, és nagy pazarlás lenne a természettől, ha ezt nem használná ki a lehető legnagyobb mértékben. Az állatoknál a hangok szerepe nyilvánvaló, de vajon mi a helyzet a növényekkel?

A viktoriánus kori Nagy-Britanniában, illetve az Egyesült Államokban nagy divatja volt a minél harsányabban festett tapétáknak a középosztály körében. A 19. században még sok szín volt, amelyet a konvencionális alapanyagokból nem tudtak kikeverni, viszont a kereslet tapintható volt. A tapétafestéket kereső vegyészek ezért gyakran olyan anyagokhoz is nyúltak, amelyekhez nem kellett volna –

A sznob divat esztelen hajszolásának legextrémebb példája az arzénvegyületekkel festett tapéták döbbenetes népszerűsége. Ezek színei valóban tündöklők voltak, viszont – ahogy az évezredek óta tudott volt – az arzén és vegyületei rendkívül mérgezők is. Nem tudjuk, hogy odaírták-e apró betűvel a tapéták csomagolására, hogy nem szabad őket nyalogatni, mindenesetre a mérgező tapéta számolatlanul szedte az áldozatait, míg a közfelháborodás ki nem szorította.

1995 augusztusában egy Foutanga Babani Sissoko nevű, elegáns üzletember tért be Dubajban a helyi Dubai Islamic Bank központi irodájába. Autóvásárláshoz akart kölcsönt felvenni. Mivel elég nagy pályás ügyfélnek tűnt, személyesen az iroda vezetője tárgyalt vele, és persze meg is kapta a kölcsönt. Annyira összehaverkodtak, hogy az üzletember rögtön meg is hívta vacsorára, ahol mintegy mellékesen elhintette neki, hogy a fekete mágia mestere, és hatalmában áll varázslattal bármekkora készpénzt megduplázni (hogy akkor miért volt szüksége autóhitelre, homályban maradt). Az iszlám kultúrkörben a fekete mágia istenkáromlásnak számít és szigorúan tiltott, ennek ellenére sokan hisznek benne – többek között a bank menedzsere is ilyen babonás fickó volt. Bele is egyezett, hogy Sissoko tartson neki egy kis bemutatót, amihez kölcsönvesz némi pénzt a bankból.

Mindenki tudja, hogy mi történik, amikor felnyitják az elveszett, majd megtalált frigyládát. Kiszabadul a benne őrzött isteni gondviselés, és leolvasztja a környéken lévők arcát (szerencsére csak azokét, akik odanéznek és/vagy nácik). A német régészek sokat mesélhetnének erről – pontosabban ők már nem. Ha hiszünk Steven Spielberg első Indiana Jones-filmjének, Az elveszett frigyláda fosztogatóinak, akkor a frigyládát valahol Egyiptomban találhatjuk. Persze – mondhatják – ez csak egy kalandfilm, semmi valóságalapja nincs.

Röviden: senki sem tudja, hogy hol van jelenleg a Mózes kőtábláit őrző aranyozott faláda – már ha valaha is létezett, és nem pusztult el már két és fél évezrede. A legbizarrabb lelőhelyek is felmerültek az évezredek során, de etióp ortodox keresztény egyház állítja a legelszántabban, hogy náluk van a láda.

Az idei május tavaszhoz méltóan elég esős, sokszor volt borús az ég. Na de mégis miért szürkülnek be az esőfelhők, ha a bárányfelhők közmondásosan fehérek?

Elég kellemetlen tud lenni, ha egy repülőteret belep a köd, és az utasszállító gépek se fel-, se leszállni nem tudnak. Bár fizikailag képesek lennének rá a radarok és a GPS korában, de jobb a biztonság, extra sűrű ködben inkább elhalasztják a felszállásokat, a leszálló gépeket pedig más repterekre irányítják át. Persze előfordul, hogy a biztonsági óvintézkedéseket felülírják fontosabb tényezők, például az hogy háború van. Mindez a legsúlyosabban a második világháború Angliájában ütközött ki, ahol

• A bombázók jellemzően éjszaka indultak bevetésekre
• Az országban a borongós ködös időjárás alap
• Ráadásul akkoriban a szénre alapozó ipar és fűtés miatt a szmog is rátett egy lapáttal a ködhelyzetre

Az Octavianus néven 931-ben vagy 938-ban született XII. János pápa életéből kevés olyan momentumot emelhetnénk ki, amely megfelelne a katolikus egyház papjairól láttatni kívánt közképnek. János védelmében annyit meg kell jegyeznünk ugyan, hogy szexuális telhetetlenségével a papi cölibátust előíró egyházi törvényeket nem sértette meg - azok csak jó két évszázaddal később léptek életbe -, de a

láttán még a korabeli kommentátorok is azzal vádolták XII. Jánost, hogy a Vatikánból egy hatalmas kuplerájt csinált.

A nagyszabású gyémántrablásokról az embernek azonnal az olyan filmek jutnak eszébe, mint az Ocean's Eleven, meg Az olasz meló, pedig ezek egyébként a valóságban is legalább annyira izgalmasak mint a mozivásznon, és annyira egyébként nem is ritkák. A legnagyobb és leghíresebb akció a 2003-as antwerpeni gyémántrablás volt, ahol végül egy szalámis szendvics miatt bukott le a lehetetlent végrehajtó banda. Két évnyi tervezés, a világ egyik legösszetettebb védelmi rendszerének kijátszása, és 100 millió dollárnyi gyémánt, ami sosem került elő.

Azt hinné az ember, hogy ezt nem lehet felülmúlni, de Carlos Hector Flomenbaumnak bizonyos szempontból sikerült. Ő ugyanis úgy pakolta ki az antwerpeni gyémántnegyed egyik széfjét, hogy a védelmi rendszerrel egy pillanatig sem kellett foglalkoznia.

Ha megkérdeznénk 10 embert, hogy a fehér, vagy a barna kristálycukor az egészségesebb, valószínűleg 9 kapásból rávágná, hogy a barna. Ezt maga a cukor kinézete (sterilnek és agyonfinomítottnak tűnő fehér, vs. “természetes” barna), és persze az ár is. A legnagyobb magyar online szupermarket kínálatában jelenleg 220 forintnál indul a kilós fehér kristálycukor, és 700-nál a barna. Kell lennie bennük valaminek, ami indokolja a bő háromszoros árkülönbséget.

Persze a kétféle cukor között  nem csak a szín a különbség , a barnának határozottan más, karamellszerű az íze, és az állaga is ragadósabb, mintha nagyobb lenne a nedvességtartalma. Mert hogy az is: a két cukor között valójában  annyi a különbség , hogy a barnában úgy 5-10%-nyi melasz van, ez adja a színt, az ízt, az állagot. De mi a fene az a melasz, hogy kerül a barna cukorba, és jó-e ez nekünk? A válaszhoz  vegyük át vázlatosan , hogy is készül a cukor.

Az Egyesült Államok a függetlenségi háború idején a francia kormány támogatását élvezte, és 1794-ben arra készültek, hogy szorosabbra fűzik a két nemzet gazdasági kapcsolatát. A brit kalózok azonban közbeléptek, és még csak nem is tudtak arról, hogy ennek milyen messzemenő következményei lesznek.

Joseph Dombey francia fizikus és botanikus hajóval indult útnak Le Havre kikötővárosból Philadelphiába, hogy ott a francia kormány képviseletében találkozzon Thomas Jeffersonnal, az Egyesült Államok leendő elnökével. Alapvetően bizniszelni ment oda Dombey, az amerikai búza importjáról kötött volna megállapodást, de magával vitt két francia mérési szabványt is.

Mivel Dombey fizikus volt, pontosan tudta, hogy a gördülékeny kereskedelemhez hasznos lesz a közös mértékegység, a méter és a kilogramm, amelyek később a metrikus rendszer alapját képezték. Jó esélye is volt arra, hogy meggyőzze az amerikai kongresszust ezek bevezetéséről.

Botanikai tapasztalatai pedig felvértezték arra, hogy az agráripari kereskedelemről tárgyaljon Jeffersonnal. Csak hát nem volt túl szerencsés.

Út közben a viharok eltérítették a hajóját, és Philadelphia helyett kalózok felségterületén lyukadt ki, a Karib-tengeren, ahol megtámadták a hajóját. Igyekezett elvegyülni a spanyol legénység köreiben, de a végén a kalózok rájöttek, hogy kicsoda is ő valójában, és bebörtönözték Montserrat szigetén.

Dombey a börtönben meg is halt, mielőtt a kalózok váltságdíjat követelhettek volna érte, így a francia méterrel és kilogrammal kapcsolatos tudnivalók nem jutottak el időben Jeffersonhhoz. Ennek hiányában pedig hiába érvelt a kongresszus előtt, hogy alkalmazzák a francia tudományos élet vívmányait, az Egyesült Államok megalapításakor a hagyományos brit mértékegységeket vették át.

Bár Dombey referenciakészlete a mértékegységekről (amelyekből csak hatot gyártottak le összesen) végül eljutott az Egyesült Államokba, az akkori külügyminiszter Edmund Randolph nem ismerte fel a szabvány jelentőségét, és nem tett semmit.

Végül száz évvel később, 1893-ban fogadták el szabványként az USA-ban a métert és a kilogrammot, de a brit rendszer addigra már annyira elterjedt, hogy máig nem sikerült átültetni a hétköznapi használatba. Ennek köszönhető, hogy az USA területén most is mérföldben mérik az utak hosszát, fontban a tömeget, gallonban az űrmértéket, és így tovább. 

A második világháború vadászpilótái kétségtelenül egészen elképesztő dolgokon mentek át, elég csak erre a szovjet, vagy erre a brit vadászpilótára gondolni, akik lábak nélkül lettek hősök. Akkora őrültségre ugyanakkor minden bizonnyal kevesen vállalkoztak, mint az az amerikai pilóta, aki egy alkalommal szokatlan módszerrel szedett le egy japán vadászt: szó szerint bedarálta a saját gépének propellerével.

Gyerekként az állatokkal kapcsolatban sok fontos leckét tanul meg az ember, köztük azt is, hogy a lepkék szárnyához semmiképpen nem szabad hozzáérni. Az általános vélekedés és szülői intelem szerint ezzel letöröljük róluk a finom port, az állatok pedig röpképtelenné válnak, és emiatt el is pusztulnak.

Ezt sokan a mai napig így tudják, és pont emiatt – jó esetben – nem is fogdossák lepkék szárnyait. Ami helyes - de ettől még az elmélet, miszerint egy érintéssel ki lehet csinálni egy lepkét, nem több puszta kitalációnál.