41 találat az Indexről, és a környékéről.
Durva jelenetnek voltak szemtanúi a jelenlévők.
Saját élete problémáira nem talált megoldást, újságíróként azonban olvasók millióinak volt a szerelmi tanácsadója.
Két éve még örömapaként ráztak kezet egymással.
Vadai Ágnes nem engedi el az ügyet.
Az ellenzék szerint hamisítvány lehet a Moszad által megszerzett információ.
A magyar kormány reagált a javaslatra, Szijjártó Péter a kihelyezett kormányülésről jelentkezett.
Donald Trump örülhet, mert nagy káosz van a demokrata táborban.
A pihenés helyett a riválist választhatja.
Ügyvédei szerint fontos alkotmányos kérdések forognak kockán.
Már meg is kezdte a büntetésének letöltését.
Az előadó a Megasztár előkészületeit segíti.
A volt elnök olyanokat mondott, amik sokak szerint nem elfogadhatók.
Hétfőn meg is tartották az első informális ülést.
2024.02.29. 20:04 Módosítva: 2024-03-05 12:18:39
Alig 26 óra leforgása alatt fogadták el a törvényt, jön a magyar Brzezinski.
Válasz nem érkezett írására.
Továbbra is szívesen megosztja véleményét a köztársasági elnökkel.
A televíziós műsorvezető erről személyesen fogja tájékoztatni Novák Katalint.
Katonai tanácsokat adott egy külföldi kormánynak, szólni viszont nem szólt róla.
2023. december 14., 15:04
A tanácsadó állami hirdetéseket ígért egy tévének, de a bevétel felét magának követelte.
2023. december 11., 19:16
Kustánczi egyik közösségi médiás felületén sem tünteti fel, hogy politikai munkát végez.
2023.08.16. 13:31 Módosítva: 2023-08-17 13:21:36
A katolikus egyház alkalmazottja.
A királyi család a rasszizmus ellen küzd.
Többé már nem lesz tanácsadó a csatornánál.
Tellér Gyula 88 éves volt.
Bakondi György szerint a muszlim vallás egyre erősebb Európában.
Ukrajna háborús bűnrészesnek tartja Magyarországot.
James Rickards szerint ukrán összeomlás és amerikai–orosz háború jöhet.
A tisztviselő azt mondta, hogy egyesek undorodnak tőlük Japánban.
2022. november 23., 06:34
Vészjósló kilátások.
2022. augusztus 29., 14:37
A vlogger örömmel fogadta a lehetőséget.
Túl sokan hallgattak, amikor születendőben volt a gyűlölködés, amire a nácik építettek – fogalmazott a szociológus.
A korábbi főpolgármester 2019 novembere óta miniszterelnöki megbízottként dolgozik.
A dolgozók jelezhetik a munkáltató felé, ha valami nincsen rendben. Ennek hatékonysága még nem ismert.
Kellyanne Conwayt otthonában kereste fel a rendőrség az ügy miatt.
2020. augusztus 24., 06:25
Családi okokra hivatkozik Kellyanne Conway, akinek férje több, Trumpot kritizáló írást közölt.
Egy nap alatt 1234 új beteget és 16 halálos esetet jentettek, már hat kormánytag lett a vírus áldozata. Világszerte már 100 ezer fölött a fertőzöttek száma.
A hivatalosan csak egykori tanácsadó szerint a gyűlöletkampányt kell fokozni a győzelemig.
A profi focistákat tömörítő FIFPro-elnök Philippe Piat személyes tanácsadója lesz majd.
Andrew Peeket sajtóinformációk szerint pénteken őrök kíséretében vezették ki a Fehér Házból. Korábban iraki és iráni politikával is foglalkozott.