A szocialista párti Hiszékeny Dezső a legesélyesebb arra, hogy egyéni mandátumot szerezzen a baloldali Összefogásnak az április 6-i választáson. Ezt állítja legalábbis a Republikon Intézet, amely január végén a baloldal 106 egyéni választókerületi jelöltjét állította sorba aszerint, hogy hol van a legnagyobb esélyük a győzelemre, és hol a legkisebb.
Percről percre a választási kampány hírei, a választási eredmények az Indexen. Minket olvasson, ha mindent tudni akar arról, milyen lesz az új parlament.
A szabolcsi harmadik választókerületben Seszták Miklós vezet 48,25 százalékkal 86,73 százalékos feldolgozottság mellett. A második a jobbikos Földi István 27,21 százalékkal, a harmadik a baloldali összefogás jelöltje, 19,06 százalékkal.
Négy éve a KDNP-s Seszták Miklós már az első fordulóban elnyerte a mandátumot, azóta viszont akadt némi problémája, amikor kiderült, hogy ügyvédként és fb-tagként segített egy milliárdos pályázatokon nyertes helyi céget. A mostani eredmény alapján úgy tűnik, ez nem ingatta meg a választókat.
A Jobbik elnöke külföldi sajtóorgánumoknak nem nyilatkozik. A magyar újságírókat ez nem zavarja.
"Tisztújító kongresszus jön még az önkormányzati választások előtt. Van még bennem ambíció, tettvágy, majd a tisztújító közgyűlés fog dönteni."
"Ma vereséget szenvedtünk, de a lelkiismeretünk tiszta, beletettünk apait, anyait, és még ennél is többet" - mondta Bajnai Gordon. "Az erőnk maximumát tettük bele, a hitünk nem változott, hiszünk abban, hogy Magyarország többre képes, és Magyarország többet érdemel." Bajnai Gordon köszönetet mondott azoknak, akik a baloldali összefogásra szavaztak, és az önkénteseiknek is, akik a kampányban dolgoztak.
Holnap leverjük magunkról a port, átgondoljuk a helyzetet, és 2018-ban meg fogjuk nyerni a választásokat - mondja Vona Gábor.
Ilyen nem nagyon szokott történni. Csodálkoznék, ha Schiffer András és Mesterházy Attila követné a példáját.
Egy dolog tabu: a céljainkat nem kell feladnunk, semmiképpen, mert hiszünk egy szolidáris, békés, haladó, európai Magyarországban – mondta Bajnai Gordon. – Ez a cél nem váltható le az idővel sem. Holnaptól két feladat várhat ránk: kezdjük el azonnal újragondolni a szervezeti és személyi feltételeket, hogy vonzóbb ajánlatot tudjunk tenni a választóknak. A másik, hogy elkezdhetünk legalább szépíteni, 5 hét múlva EP-választás lesz, arra kell készülnünk.
75,55 százalékos feldolgozottság mellett a szabolcsi második választókerületben Vinnai Győző fideszes 43,19 százalékkal vezet, a jobbikos Gyüre Csaba 28,2 százalékon áll, a baloldali Juhász Ferenc 22,26 százalékon. Tiszavasvári is ebben a körzetben van, ahol a Jobbik négy éve a legjobb eredményét érte el. A Fidesz jelöltje a megyei kormánymegbízott.
Egyéni mandátumokban nem sikerült áttörést hoznunk, noha néhol még harcban állunk - mondta Vona Gábor. A pártelnök viszont örül annak, hogy a párt 20 százalékos erővé nőtt fel, és annak, hogy immár nem csak keleten, de Nyugat-Magyarországon is erősödött. "De bennem is van csalódottság, az eredményből a következtetéseket le kell vonni. A lelkiismeretünk tiszta, programot tettünk le az asztalra, tisztességes kampányt folytattunk, ellentétben az ellenfeleinkkel."
A Moby Dick-es atomtámadás jobbról annyira elvonta a figyelmünket, hogy majdnem elsiklottunk Brand Tara eredménye mellett. Bár a Sopronban induló szociáldemokrata identitású hölgyet a körzetében ugyan csak százan választották, de országosan még szép eredményt érhet el: az Index képviselőjelölti szépségversenyén a Vincze Lilla-imitátor sminkkirálynő mások mellett Dúró Dórát is lenyomhatja.
Csalódottan fogadta a választási eredményeket az Új Magyarország Párt (ÚMP), amely a szavazatok csaknem 80 százalékos feldolgozottsága mellett 0,03 százalékos összesített eredményt ért el. "Csalódottak vagyunk, nagyon" - mondta Táncsics Péter, az Új Magyarország Párt elnöke az MTI-nek vasárnap későn este. "Elkeseredettek vagyunk, de természetesen dolgozunk tovább. Még többet, még jobban" - fogalmazott Táncsics Péter.
Taps és fintor váltogatják egymást az arcokon az LMP eredményváróján.
A Jász-Nagykun Szolnok megyei egyes körzetben Bene Ildikó (Fidesz) vezet, 37,24%-on áll az eredmények 96 százalékos feldolgozottságánál. A második a Szolnokról már többször is a parlamentbe jutó Iváncsik Imre (Kormányváltás) lett, ő négyezer szavazattal kapott kevesebbet. A Jobbik is erős volt: Baráth Zsolt György ezer vokssal maradt el Iváncsik mögött.
Köszönjük azoknak, akik bíztak és bíznak a szebb jövőben – kezdte Vona olyan hangon, mint aki mindjárt lemond. "A célt, amit kitűztünk magunk elé, nem tudtuk elérni. Az elmúlt 24 év folytatódik."
A kudarc egyik fontos oka, hogy a kormányváltók ebben a struktúrában nem tudtak elég vonzó ajánlatot tenni. A másik ok: a választási rendszer manipulált, eltorzított. Az ellenszél elképesztő volt. A médiaszerkezet torz.
Komoly arccal jött be a Jobbik elnöke az átrendezett sajtóterembe, ahol az elnökségnek előkészített hosszú asztalt elbontva egyszemélyes pulpitus várja. A közönség állva fogadja Vonát.
Budapesten, az Üteg utcai szavazókörben, sok óra várakozás után adhatta le szavazatát a legelkötelezettebb demokrata.
Akármennyire is bűzlött a jelöltállítás, a mikro- és bizniszpártok semennyire nem tudták befolyásolni a választás kimenetelét. Jelenleg összesen olyan négyszázaléknyi a listás szavazatarányuk, az Együtt 2014 csak 10 ezer szavazatot (0,3%) vitt el.
Cseresnyés Péter dobhat egy nemzeti együttműködéses pacsit Manninger Jenőnek, Vigh Péter pedig tréfásan kioszthat egy sarkalatos kokit mindkét kópénak, ugyanis mindhárom zalai körzetet elvitték a fideszes párttársak.
Unottan hallgatják a Jobbiknál Orbán győzelmi beszédét a Bálnánál. A fogyatkozó közönség inkább kávézgat háttal a tévének. Amikor Orbán arról szólt, hogy a magyar lett a legegységesebb nemzet Európában, akkor egy nő bosszúsan társának dörmögte, hogy ez mekkora hülyeség. De lehet, hogy csak provokatőrök. A nő kabátja gyanúsan piros, társáé meg feltűnően ökozöld.
Közben Orbánék a tévében már a Himnuszt éneklik.
belekezdtek a Himnusz éneklésébe.
"Az eredmények alulmúlják a várakozásainkat, de várjuk, hogyan alakulnak a végleges számok" - kommentálta az Együtt 2014 Párt listavezetője a szavazatok több mint 65 százalékának feldolgozottságánál pártja 0,28 százalékos választási eredményét az MTI-nek. Tiner György elmondta: értékelik az eredményeket, a kampányukat, és ennek fényében tudnak dönteni arról, hogy merre tovább. Pártja távlati terveit illetően arról beszélt, jelenleg nem tudna felelősséggel nyilatkozni, mi lesz a párttal négy év múlva, a 2018-as választásokon.
Mind a tizenkét körzetben nagy előnnyel vezetnek a fideszes képviselőjelöltek Pest megyében, Cegléden, Monoron, Nagykátán jobbikos második helyezett lesz.
Mindennap azon fog dolgozni, hogy Magyarország nagyszerű ország legyen. Arra hív mindenkit, hogy lépjen be ebbe az új és nagyszerű korszakba. A győzelem azt jelenti, hogy a győzelem után még többet dolgoznak. De van erejük rá.
49,36 százalékos feldolgozottság mellett a szabolcsi 1. választókörzetben vezet a fideszes Petneházy Szabolcs Attila 35,72 százalékkal, Jeszenszki András a baloldali összefogás jelöltje 31,95 százalékon áll. A jobbikos Balczó Zoltán 23,79 százalékát kapta az eddig összeszámolt szavazatnak.
Ebben a körzetben indult Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt vitatott megítélésű elnöke, ő 0,43 százalékot kapott. Itt indult a Makula család két tagja az ÚMP és ÚDP színeiben, és a Kalózpárt egyetlen jelöltje, Hornyák Péter. Utóbbi 24, előbbi kettő összesen 6 szavazatot kapott.
Köszönet a magyar választóknak, hogy kiálltak a magyar demokrácia mellett, akárkire is szavaztak. Köszönet a Fidesz támogatóinak. Köszönet a bajtársaknak, önkénteseknek, segítőknek. Ma több mint 100 ezer ember dolgozott. Köszönet a családtagoknak a támogatásért, legtöbbet talán a feleségének kellett kiállnia.
Az elmúlt négy év vitáit a választók lezárták. Két dologra mondtak nemet a választók: a gyűlöletre és az EU-ból való kilépésre. Az EU-ban van a helyünk, de csak ha van erős nemzeti kormányunk.
És már nem is fog fordítani: bár a feldolgozás még csak 70% körüli, a fideszes Galambos Dénes közel 2400 szavazatnyi előnyét már nem fogja befogni a baloldali Magyar András Tamás. A jobbikos Pintér Tamás viszont elvileg akár még utolérheti a korábban az Index által is esélyesnek gondolt szocialista jelöltet, a különbség köztük most éppen 700 voksnyi.
Hálás a Jóistennek, hogy megengedte: szavazhattak a külhoni magyarok is. "Minden kétely és bizonytalanság eloszlott: győztünk" - mondta. De nem is akárhogy. A győzelem olyan átütő erejű, aminek a jelentősége most fel se mérhető. Hogy megérdemelték-e, azt nem tudni, de hogy megdolgoztak érte, az biztos. Még zajlanak a számolások, de egy biztos: a Fidesz és a KDNP az európai pártok közül a legnagyobb arányú támogatással bír, ez Európa-rekord. Büszkék lehetnek arra, hogy Magyarország ma a legegységesebb nemzet Európában