új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Megtelt a tranzitóna a Keletinél, itt már a legkisebb dologért is tucatnyian tolonganak. A gyerekek dulakodnak egy szem banánért.

    (Ha segíteni szeretné, itt írtunk arról, hogy mire lenne szükség a pályaudvarokon.)

  • Erdő Péter visszautasítja azt az állítást, hogy a katolikus szervezetek „észrevétlenek” lennének a menekültek ellátásában. A bíboros a jelenlegi jogszabályokkal indokolja, hogy az egyházi intézmények Magyarországon nem fogadnak be menekülteket. (RTL Klub)

  • Miután összevesztek a szírek, skandálás kezdődött a Keletinél, a rigmus már ismerős:

    Germany, Germany!

    Ülősztrájk a kezdődött a lépcsőknél, a sajtó figyeli az eseményeket. Egyelőre kb. húszan vannak. Újdonság, hogy megfogják egymás kezét az ülő tüntetők és néha a magasba emelik. Egy rózsaszín pólós férfi a fő szervező, ő jár körbe és mondja azoknak, akik nem értik az ő nyelvüket, hogy sit down azaz üljenek le.

  • Rengeteg rendőr van, a migránsokat leszállították, négy-öt busszal vitték el őket Győrbe, a Szövetség utcába. Itt ellenőrzik az okmányaikat, és döntenek a sorsukról. A rendőrök többsége normálisan kezeli a helyzetet, de vannak köztük olyanok, akik nagy hangon terelgetik őket, és csak annyit beszélnek angolul, hogy „go, go!”. 

  • Miután műveleti területté nyilvánította a rendőrség a bicskei állomáson azt a vonatot, amelyen menekültek vannak, kiküldték a sajtót az állomásra. A menekültek azt kiabálják, hogy

    Journalist, journalist! No police, no police!

    Az előbb megjelent egy rendőrségi helikopter is. Patt helyzet van, a vonaton a menekültek, a peronon a rendőrök vannak, várakoznak valamire, egyelőre nem tudjuk, hogy mire. A menekültek nem akarnak menekülttáborba menni, nem tudni, hogy fogják megoldani ezt a helyzetet.

  • Az előbb volt egy kis csetepaté a Keletiben, megjelent pár szír Aszad piros-fekete-zöld csillagos zászlajával, erre a felháborodott menekültek kitépték a kezükből a zászlót, és kidobták egy kukába. Kiabálás kezdődött, mire megjelentek a forgatócsoportok is, de rájuk szóltak, hogy no camera! Kb. 40 férfi van most a téren, az egyiknek teljesen megégett az arca, feltehetően a háborúban sérülhetett meg. Az emberek gondterhelt arccal politizálnak.

  • Tata, vonatablak. Szír menekültek, és a kormány által rendelt plakátok. Hogy mennyit értenek az üzenetből? Remélem, nem sokat.

  • 14:41-es soproni vonat most ment el, menekültek nem voltak rajta. A 14:10-es Győr-Szombathely felé közlekedő vonat azonban még mindig a Keletiben van, az utasok elégedetlenkednek, hogy mikor mehetnek el, és mi sem értjük, hogy miért késik, hiszen menekültek ezen sincsenek. Közben kitakarították a Keleti pályaudvart, és fertőtlenítették a padokat is. 

  • Az országos rendőrfőkapitány műveleti területté nyilvánította Bicskén azt a szakaszt és peront, ahol a menekültek vonata áll, ezért kiterelik onnan az újságírókat és fotósokat.

  • "Most nyugi van" legalábbis az egyik, a menekülteket a bicskei átverésről tájékoztató aktivista szerint. És valóban, a Győr-Szombathelyre tartó vonaton alig ül valaki, és ezek az utasok is magyarnak és európainak néznek ki. A rendőrök a kilences vágányon, illetve a vonat ajtajaiban leginkább csak unatkoznak.

    A Keleti oldalában eközben több család is fekszik az árnyékban, és amikor arról érdeklődtem náluk, hallották-e, mi van Bicskével: bólogattak.

  • A korábbi fotók alapján nem volt egyértelmű, hogy került ez a menekült család a sínekre Bicskében. Ez a videó sok mindent megmagyaráz.

    Itt a magyarázat a bicskei képekre
  • A vonat továbbra is az állomáson vesztegel, orvosok érkeztek, és valakit fent vizsgáltak meg a vonaton, miután rosszul lett. Megvizsgáltak egy kisgyereket, illetve egy másik kocsiból egy fiatal férfit hoztak le, akit a peronon látnak el. Próbálják hűteni a fejét, nyakát, a vérnyomását mérik.

  • Lengyelországnak erkölcsi kötelessége menekültekkel foglalkozni, de nem telik arra, hogy a gazdasági bevándorlókat fogadjon be, mondta Ewa Kopacz lengyel miniszterelnök az Európai Néppárt vezetőinek a sziléziai Katowicében tartott megbeszélésén. Szerinte a menedékkérőket aszerint kell elosztani, hogy „terror elől menekülnek-e, vagy gazdasági okokból érkeznek-e Európába".

    Kopacz hétfőn a várakozásokat túllépő európai menekülthullámra hivatkozva bejelentette: a kormány felülvizsgálja a befogadandó menekültek számát. Utána Cezary Tomczyk, a lengyel kormány szóvivője úgy nyilatkozott a sajtónak: „egyelőre nincs szó semmiféle új kvótáról", először teljesíteni kell a már vállalt kötelezettséget. Lengyelország júliusban önkéntes alapon kétezer menekült befogadását vállalta. (MTI)

  • Aktivisták facebookos felhívásokban arról írnak, menjen ki minél több angolul tudó ember a Keletibe tájékoztatni a menekülteket, hogy a vonatuk nem Győrbe vagy Ausztriába, hanem Bicskére megy, ahonnan táborba szállítják őket. Egy önkéntes elmondta, azt tartja a legundorítóbbnak, hogy átverik a menekülteket, akik néha olyan tájékoztatást kapva szállnak fel a vonatra, hogy menjenek csak, mert az Ausztriába megy. (Megjegyzés: a nemrégiben befutott vonatra már nem engedik fel a rendőrök a menekülteket, erről itt írtunk.)

  • Egyetlen ország nem képes megoldani a jelenlegi bevándorlási helyzetet, ezért közös európai megoldást kell találni, mondta Áder János magyar és Borut Pahor szlovén köztársasági elnök csütörtöki találkozójuk utána budapesti Sándor-palotában. Áder szerint elsősorban humanitárius problémáról van szó, az emberekről még a tél beállta előtt gondoskodni kell. Másrészt büntetőjogi, bűnügyi gondot is jelent a helyzet, ugyanis az embercsempészek kíméletlenül kihasználják az Európa felé tartó migránsok százezreinek kiszolgáltatottságát. Végül nemzetbiztonsági problémával is szembe kell nézni is, mondta. Azt mondta Pahornak, fontolja meg, országa támogatná-e közös uniós pénzügyi alap létrehozását, vagyis azt, hogy uniós forrásból finanszírozzák menekülttáborok létesítését és fenntartását azokban az első országokban, amelyek biztonságot nyújtanak a menekülteknek. (MTI)

  • A Keletinél nemcsak a pályaudvaron bent, hanem kint a téren is nyugalom van most, a lépcsőkön több menekült ül, de az elmúlt napokhoz képest jóval kevesebben vannak már.

  • A győri vonaton a szerelvényeket elválasztó ajtót lezárták, miután a magyarokat és egyéb európaiakat a vonat elejére irányították. A hátsó két-három kocsiban menekültek és rendőrök utaznak, és egy-két újságíró. A rendőrt hallottam, ahogy a rádióban mondja, hogy kb. 100 migráns a hátsó kocsikban elszeparálva, minden rendben.

    A GPS szerint már elhagytuk Bicskét, lassan Tatabánya környékére érünk, nem tudom, hova megyünk végül.

    Az itt utazók is engem kérdezgetnek, hogy hova megyünk, és hogy biztonságban vannak-e. Szemmel láthatóan aggódnak, izgulnak, pedig  a képen látható szír fiúnak érvényes jegye van Bécsig. Egy mellettem ülő családnak csak Hegyeshalomig, ők arról érdeklődtek nálam, hogy gyalog át tudnak-e menni a határon Ausztriába.

  • A Keletiben a menekültek között állítólag most az terjed, hogy ma már biztosan nem megy vonat Németországba. A korábbiakhoz képest látványosan kevesebben vannak a peronon is. Viszont többen azt mondták, úgy hallották, hogy pénteken indul majd vonat Németországba.

  • Videós tudósítónk tájékoztatása szerint a Keletiben a 9. vágányra bejött egy vonat, ami feltehetően Győr felé fog tovább menni, azonban a rendőrök minden ajtó elé odaálltak, hogy a menekültek ne szállhassanak fel rá. Feltehetően azért született ez a döntés, mert Bicskén patthelyzet alakult ki a vonatokra feljutott menekültek és a rendőrök között, akik menekülttáborba akarták volna vinni őket, de nagy ellenállásba ütköztek.

    Mint ismert, a Sopronba és a Győrbe utazó vonatokkal korábban rengeteg menekült utazott el a Keletiből, előbbiről Bicskén leszállították a menekülteket. A győri vonat egyelőre még nem futott be Bicskére.

  • A záhonyi vonatra szállhattak fel, írja olvasónk.

  • Befutott egy harmadik vonat a Keletibe, a menekültek felszálltak rá. Arra a kérdésre, hogy mikor megy a vonat, a válasz meghallgatható a videóban: „No!” Legalább kétszer. Végül ez a vonat soha nem indult el, hanem ki is vontatták a vágányokról.

    No!
  • A török elnök szerint az uniós tagállamok migránsok temetőjévé változtatják a Földközi-tengert, írja az AFP.

  • cikkünk a témában:

    Ülésezik a parlament is a menekültválság ügyében

    Rendkívüli ülést tart a parlament, a hadsereg bevetéséről döntenek a képviselők. A Fidesznek az ellenzékre is szüksége van. Percről percre itt>>>

  • A Népszabadság kérdésére a MÁV-vezér, Dávid Ilona elmondja: a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal egyeztetnek a kormányzatból, hiszen az alá tartozik a vasút felügyelete.

    Feldmann Márton értékesítési vezérigazgató-helyettes szerint nem a MÁV hatásköre, hogy kik tudnak bejutni a Keletibe és kik nem, és jelenleg sem látják azt a tömegeket, akik "lobogtatják" a visszaváltandó jegyeket. Nem tudják megmondani, hányan vannak a visszatérítést kérők közül a régi, rendszeres utasaik, és hányan a migránsok.

    Dávid Ilona hozzáteszi, a többi állomáson és a központi menetirodában is lehetőség van a visszaváltásra, nem csak a Keletiben - a kérdés az újságírótól arra vonatkozott, hogyan válthatták volna vissza a jegyet a migránsok, ha egyszer készenléti rendőrök álltak a Keleti előtt.

    Feldmann elmondja: rendkívüli kedvezményként vezették be, hogy 40 euró alatt visszatérítik a jegyeket. Az biztonsági kockázat lenne, készpénzbiztonsági kérdés, ha százeurós jegyeket visszaváltanának, és ennyi készpént kellene őrizniük a pénztárakban. Miért 40 euró a korlát a visszaváltásnál? - kérdezik. A legnagyobb számban a 19, 29, 39 eurós jegyek fogynak, normálisan ez a legnépszerűbb, azért ez a határ, mondja Feldmann.

    40 euró felett az van, hogy a MÁV irodáiban visszatérítési igényt kell benyújtani névvel, címmel, a visszatérítési igény helyével együtt. Ezt három hónapon belül bírálják el. Igazolni kell azt is, hogy nem használták fel a jegyeket (ha nincs áthúzva, letépve, ráírva, akkor ez nem nehéz).

    Ez magyarul azt jelenti, hogy a migránsoknak hosszú hetekig kellene várniuk a pénzükre, pedig néha az utolsó euróikból vették meg a jegyeiket, és hát a tartózkodási címük megadásával is mondjuk úgy, nehéz helyzetben vannak.

  • Bicskén már órák óta a tűző napon áll a menekültek vonata. A rendőrök hoztak vizet, de tőlük a legtöbben nem fogadták el, sajtósok és civilek segítettek beadni a vagonokba, de volt, aki tüntetőleg kidobta. „Germany, Germany" – skandálták.

  • A Migration Aid mai adománylistája szerint továbbra is szükség van polifoamokra, takarókra, hálózsákokra mindhárom pályaudvaron! Továbbá

    • a Keletiben: cipőkre, BKK-jegyekre, gyümölcsre (alma, banán), borotvákra
    • a Nyugatiban: pékárura, sátorra, nyitható tetejű zöldség konzervekre
    • a Déliben: vegetáriánus szendvicsekre, péksüteményre, uborkára, gyümölcsre.

    Aki személyesen nem akar vagy nem tud kimenni a pályaudvarok tranzitzónáiba, azoknak megnyílt egy új adományközpont a Verseny utcában (itt akar a főváros egy egyesített tranzitzónát létrehozni). Ide is vár a civil szervezet a fent említetteken túl pénzadományt és gyógyszereket (lázcsillapító, antibiotikum, kötszerek stb.). Fontos: ruhaadományt már nem várnak sehova, mert egyelőre nincs hol tárolni.

  • A rendőrség kiadott egy két nyelven, magyarul és angolul is megjelent közleményt a honlapján, amiben azt írják, hogy a rendőrség intézkedéseinek, és rugalmas reagálásának köszönhetően nem történt jelentős fennakadás a vasúti közlekedésben, egyetlen vasútállomáson, vagy szerelvényen sem történt tragédia. „Magyarország egyetlen vasúti pályaudvarát sem dúlták fel illegális bevándorlók, nem keletkeztek jelentős károk" – írták. A közlemény szerint kísérik és ellenőrzik a vonatokat, az azokon utazó menekültekkel szemben pedig a schengeni előírásokat alkalmazzák.

  • Újságrói kérdés ismét: a jegypénztárakban nem tájékoztatták megfelelően a menekülteket, hogy hiába szórnak el száz és ezer eurókat, nem tudják majd használni a jegyüket. Az értékesítési vezető szerint "az utas felelőssége a szerződéskötés pillanatában, hogy az utazáshoz szükséges okmányokkal rendelkezzen". Szerinte nem a MÁV kötelessége megmondani a migránsoknak, hogy hogyan tudnak továbbutazni, ezt a hatóság teszi meg.

    Miért nem tájékoztatták például a német turistákat, hogy hogyan tudnak hazajutni? Aki most érvényes okmánnyal akar hazajutni Németországba, honnan és hova induljon? - kérdezik. Az értékesítési igazgató megismétli: a belföldi vonatokkal tudnak Ausztrián keresztül utazni az emberek úgy, hogy Hegyeshalomnál kell átszállni.

    Tömeges visszatérítési igénnyel a MÁV nem találkozott, mondja az értékesítési igazgató. A müncheni járatra több ezer jegyet adtak el, de ez normális, mert napi háromezren utaznak Ausztriába, Németországba, tehát a jegyeladás nem nőtt meg drasztikusan.

  • Bicskén a menekültek közül sokan maguktól menekültek vissza a vonatra, mert semmiképpen nem akarnak Bicskén maradni. Két kocsiban belülről tartják az ajtókat, és bezárkóztak, más kocsiknál viszont a nyitott ajtóban, a lépcsőn is ülnek. Rengeteg rendőr van az állomáson, kint pedig azok a buszok is ott állnak, amikkel feltehetően tovább akarták vinni a menekülteket a táborba. Most vizet próbálnak hozni a menekülteknek a vonatra.