Öles léptekkel zárkózik fel Oroszország a koronavírussal leginkább fertőzött országokhoz. Csütörtökön már hatodik napja zsinórban ismét 10 ezer feletti esetszámot regisztráltak, ezzel az Egyesült Államok napi 24 ezer esete után a világon itt terjed a leggyorsabban a fertőzés.
Jelenleg 159 ezer aktív esetet tartanak számon, a 143 milliós ország ezzel a harmadik a 998 ezer aktív esetet jegyző (330 millió lakosú) Egyesült Államok és a 175 ezer esetet jegyző (66 milliós) Egyesült Királyság mögött, utóbbiban azonban nem adnak arról frissülő adatokat, mennyien gyógyultak meg, ezért kevesebb aktív eset is lehet.
Legalább 16, vasúti síneken alvó embert gázolt halálra egy tehervonat péntekre virradóan a nyugat-indiai Mahárástra államban, közölte az MTI. A baleset mintegy 390 kilométerre Mumbaitól keletre, Karmad körzetében történt.
Eddig nagyjából az adósok negyven százaléka vállalta, hogy a válságban is törleszt, a többieknél viszont akár kétezermilliárd forintot is hagyhat idén a márciusban bevezetett hitelmoratórium, nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Tállai András, a pénzügyminiszter helyettese – írja az MTI.
A napi adatok szerint 97 alkalmazott esett ki a munkából, 46 dolgozónál pedig igazolódott a koronavírus-fertőzés a tatabányai Szent Borbála Kórházban – ezt az intézmény közölte a Facebook-oldalán csütörtökön. A megbetegedett dolgozók közül egy fő kórházi kezelést kap, lélegeztetőgépen egyetlen munkatársuk sincs.
A La Ligában szereplő Leganés edzője, Javier Aguirre a mexikói Marca Claro nevű újságnak kotyogta ki, mikor folytatódhat a bajnokság, írja az MTI.
"MOST MEGVAN A RAJT IDŐPONTJA, JÚNIUS 20-ÁN KEZDÜNK ÉS JÚLIUS 26-ÁN ZÁRUNK. A HÁTRALÉVŐ 11 FORDULÓT SZOMBAT-VASÁRNAPI, ILLETVE SZERDA-CSÜTÖRTÖKI JÁTÉKNAPOKON RENDEZZÜK"
- nyilatkozta az edző, hozzátéve, hogy ezt a liga vezetése közölte vele. A La Liga részéről egyelőre nem kommentálták Aguirre elszólását.
Péntek reggel szokás szerint Orbán Viktor interjút adott a Kossuth rádióban. A miniszterelnök kezdésnek arról beszélt, hogy szép eredményt értünk el az élet újraindításában, de nem szabad átesni a ló túloldalára és úgy tenni, mintha már nem lenne járvány.
Orbán szerint veszély fenyegeti a politikai döntéshozókat, de az újságírókat is, ugyanis hónapok óta foglalkozunk a járvánnyal, százával olvassuk az elemzéseket, az ember úgy érzi, hogy lassan szakértővé válik, ez pedig nagyon veszélyes.
A bonyhádi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki egy 52 éves aparhanti nőt, aki arról írt közösségi oldalán, hogy az országban több egészségügyi intézményt rövidesen bezárnak. A rendőrség az egyik közintézmény feljelentése alapján indított nyomozást rémhírterjesztés miatt.
9 fővel emelkedett a koronavírus-fertőzés miatt elhunytak száma, a járványnak összesen 392 áldozata van Magyarországon – közölte pénteken a koronavírusról tájékoztató kormányzati honlap. A tájékoztatás szerint 64-en gyógyultak meg, és 5022 mintavétel történt csütörtökön.
Jóval az elemzői várakozásokat meghaladóan nőtt a Richter Gedeon Nyrt. árbevétele és nyeresége idén az első negyedévben. A gyógyszeripari vállalat konszolidáltan 29,1 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 34,6 százalékkal nagyobb az előző év azonos időszakához képest, árbevétele pedig 16,3 százalékos emelkedéssel 141,4 milliárd forint lett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közölt gyorsjelentés szerint - írta az MTI.
Észak-Korea pénteken élesen bírálta déli szomszédját egy hadgyakorlat megtartása miatt, miközben Kim Dzsongun észak-koreai vezető szóbeli üzenetben gratulált a kínai államfőnek az új típusú koronavírus megfékezésében elért sikerekhez - írta az MTI.
Jó reggelt kívánunk, itt megtalál minden fontos információt csütörtökről: