Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras.
Töltse le alkalmazásunkat, adja meg települése nevét, és mi pushüzenetben értesítést küldünk, ha a települést magába foglaló járásra időjárási riasztás lép érvénybe.
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap délutáni Facebook-bejegyzésében tett említést a Magyarországot érintő árvízhelyzetről.
Felkészültünk az árvíz elleni védekezésre. A neheze csak most jön, de meg fogjuk csinálni!
– ismertette a kormányfő.
Mint írtuk, Orbán Viktor miniszterelnök már szeptember 13-án is ellátogatott az árvízvédelmi létesítményekhez, ahol találkozott a vízügyi szakértőkkel, valamint az Energiaügyi Minisztérium illetékeseivel, akik beszámoltak az országos vízállási előrejelzésekről és az árvízi védekezéshez szükséges lépésekről.
A vízügyi szakemberek elmondták a miniszterelnöknek, hogy jövő hét elejéig nagy mennyiségű csapadék fog hullani Magyarország területén, ezért időben megkezdték a védekezést. A szakemberek szerint a Dunán kívül a Lajtán, a Rábán és a Murán kell odafigyelni a védekezésre, illetve a Szigetköz lehet kiemelt terület.
Romániában újabb halálos áldozata van az ország keleti részében pusztító áradásoknak. Galac megyében két településen táborokat hoztak létre az evakuált embereknek − olvasható az MTI tájékoztatásában (a korábbi halálos áldozatokról ebben a cikkünkben írtunk).
Az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) tájékoztatása szerint az újabb halálos áldozatot is Galac megyéből, Slobozia Conachi településről jelentették, így ötre nőtt a halálos áldozatok száma. Az újabb halálos áldozatot korábban eltűntként tartották nyilván, egy embert még mindig keresnek a hatóságok – írta az Agerpres hírügynökség.
Marcel Ciolacu kormányfő vasárnap ellátogatott a Galac megyei faluba, ahol az otthonukból evakuált emberek számára létrehozott tábort kereste fel. A belügyminisztérium szombaton este jelentette be, hogy az árvíz sújtotta Slobozia Conachi és Pechea településen 400 férőhelyes táborokat hoznak létre az otthonukat elhagyni kényszerülő helyieknek. Közölte, hogy gyorssegélyt, élelmet és egészségügyi ellátást is biztosítanak az árvízkárosultaknak.
Slobozia Conachi településen 30 katonai sátrat állítottak fel 200 ággyal és hálózsákkal, működő fűtőberendezéssel. A táborban két, fürdőszobának és két, konyhának berendezett konténer és egészségügyi központ is van.
A belügyminisztérium vasárnapi közleménye szerint az elmúlt 24 órában hat moldvai megye – Galac, Vaslui, Arges, Bákó, Iasi, Neamt – és a bánsági Temes megye 28 településének több mint ötezer háztartását érintették a heves esőzések nyomán kialakult áradások. Több főút és a megyei út még mindig járhatatlan, a tűzoltók a mentési munkálatok mellett a kutak kitakarításában is segédkeznek.
A román országos hidrológiai és vízgazdálkodási intézet (INHGA) vasárnap több, hétfő estig érvényes harmad-, másod- és elsőfokú figyelmeztetést adott ki árvizekre, gyors vízszintemelkedésre az ország 13 vízgyűjtő területén lévő folyókra. A harmadfokú, vörös riasztás moldvai folyókra érvényes.
Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras.
Töltse le alkalmazásunkat, adja meg települése nevét, és mi pushüzenetben értesítést küldünk, ha a települést magában foglaló járásra időjárási riasztás lép érvénybe.
A vízügyi szakemberek folyamatosan figyelik a vízszint alakulását országszerte. A budapesti vízállás a 2013-as rekordszintet is megközelítheti, miközben Mosonmagyaróváron soha nem látott küzdelem elé néznek az árvízzel küzdő emberek. A helyzet kritikussá is válhat.
A magyar vízügy azonban felkészült, ezért Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője szerint Magyarországot nem sújtja majd olyan kegyetlenül az árvíz, mint a szomszédos Ausztriát, Csehországot vagy Lengyelországot.
További részleteket alábbi cikkünkben olvashatnak.
A HungaroMet legújabb jelentése szerint már az ország nagy részén lehullott a szeptemberi átlagos csapadékmennyiség (51 milliméter), viszont még közel sincs itt a vége, a milliméterek még sokfelé gyűlnek, csak holnap délutántól kezd el hazánkban északkelet felől csökkenni a csapadékesély.
A környező országok egyes régiói ennél többet is kaptak már eddig, több helyen 100 milliméter, de van, ahol 150-200 milliméternyi csapadék is hullott az elmúlt pár napban – a magasabban fekvő vidékeken hó formájában.
„Sajnálattal értesítünk mindenkit, hogy a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub alsó szintje a heves esőzések és az árvíz miatt bizonytalan ideig zárva tart, minden ide meghirdetett rendezvény elmarad. Ezekről, valamint a felső részen megrendezésre kerülő eseményekről további információt a későbbiekben tudunk nyújtani.”
Az újranyitásról a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub saját oldalán tájékoztatja majd a látogatókat
– közölte a győri Széchenyi István Egyetem Gépészmérnöki és Villamosmérnöki Karának Hallgatói Önkormányzata.
A lengyelországi Czechowice-Dziedzice városa részben teljesen víz alá került.
Egy másik fotón pedig az látszik, hogy Kalków városában az autókat sem kímélte az árvíz.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke Facebook-oldalán írt arról, hogy Neszmélyen pártjának 40 szimpatizánsa, valamint a helyi lakosok közösen töltenek homokzsákokat, és az egyik vasúti átjárót zárják le.
A hazai folyók vízgyűjtő területeit szélsőségesen csapadékos időjárás jellemzi, az északnyugati szomszédainknál a szeptemberi történelmi árvízzel fenyegető helyzet Magyarországon is kihívások elé állítja a vízügyi szakembereket és a közlekedési szolgáltatókat – írja közleményében a MÁV.
A MÁV–VOLÁN-csoport felkészül a rendkívüli helyzetre, a változásokról folyamatos tájékoztatást nyújt a nyilvánosságnak
– közölte a vasúti közlekedési szervezet. Arra kérik utasokat, főleg az árvizek és heves viharok által érintett területeken, hogy a következő napokban ne megszokásból kezdjék meg utazásukat, hanem kövessék figyelemmel a közlekedési szolgáltatók hivatalos tájékoztatását a MÁV honlapján, a MÁVINFORM Facebook-oldalán, a MÁV-applikációban és a Volánbusz weboldalán.
Magyarországtól nyugatra több országban a vasúti közlekedés akadozik, több területen szünetel
– figyelmeztet a MÁV. Ausztria felé jelenleg a Budapest–Bécs közötti vonatközlekedés folyamatos, Bécstől nyugatra azonban az ÖBB adta jelenlegi információk szerint legalább hétfő délig szünetel a vonatforgalom, ezért
az ÖBB azt javasolja, hogy keddig ne utazzanak vonattal Ausztriába, illetve Ausztriából és Ausztrián keresztül.
A Budapest–Bécs viszonylaton közlekedő nemzetközi vonatok esetleges kimaradása esetén a MÁV-START a vonatokat belföldön motorvonattal pótolja.
Vasárnap este a Budapestről Ausztrián át Németországba, illetve Svájcba induló, illetve hétfő reggel onnan érkező Kámán Imre EuroNight (EN 462, EN 463) csak a magyarországi szakaszán, a Keleti pályaudvar és Hegyeshalom között közlekedik.
Azok az Ausztriába tartó utasok, akik szeptember 12-ig vásárolták meg jegyüket a szeptember 13–15. közötti időszakra, ők szeptember 12. és 18. között használhatják fel a jegyeiket.
A későbbi utazást tervezők számára a meglévő menetjegyüket kezelési költség nélkül téríti vissza a MÁV, vagy cseréli ki. A fenti időszakban bármelyik, Ausztriát érintő járattal lehet utazni érvényes menetjeggyel, járathoz kötöttség nélkül. Amennyiben másik vonatot választanak, úgy új helyjegyet kell váltani, amit díjmentesen állít ki a vasúttársaság.
Az Almásfüzitő–Esztergom vonal változásai:
Vasárnap délutántól a Duna áradása miatt a Komárom–Esztergom vonalon az S74-es vonatok helyett már pótlóbuszok közlekednek, mivel a vasútvonal egy szakaszon a parton halad, így az a vízügyi védmű részét képezi. Ezt a részt így átadjuk a hatóságoknak, hogy az árvízi felkészüléshez szükséges óvintézkedéseket megtehessék.
A Volánbusz járatait érintő változások:
Az előrejelzések szerint a Szentendrei-szigetre (Szigetmonostorra) vezető kompok és révek kedden leállnak, ezeket a Volánbusz a tahi hídon át pótolja busszal, azaz a 894-es Tahitótfalu – Pócsmegyer – Tahitótfalu vonal járatai helyett 896-os jelzéssel, Tahitótfalu – Pócsmegyer – Szigetmonostor – Pócsmegyer – Tahitótfalu útvonalon közlekednek a buszok, az üzemidőt a rév menetrendjének megfelelően kibővítve.
A Duna esztergomi tetőzése a 111-es, 10-es és 11-es út forgalmának korlátozásával járhat, érintheti az erre közlekedő buszjáratokat. Győrben a helyi járatok a rakpart lezárása miatt már terelőúton járnak.
A Dunán és a Rábán nagyon gyorsan emelkedik a vízszint. A több területre is kiterjedő árhullám a Zagyvát is érintheti majd, rendkívüli árhullámra készülnek – írja a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei hírportál, a Szoljon.hu.
A hazai szempontból érintett vízgyűjtők – nyugatról keletre haladva – jelenleg a Duna (a Traun, az Enns, a Morva és a Vág) mellett a Dráva, a Mura, a Rába és a Lajta, valamint kisebb mértékben a Balaton, az Ipoly, a Zagyva, a Sajó és a Tarna.
A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szerint a legfrissebb meteorológiai előrejelzés alapján a Dráván Drávaszabolcsnál elsőfok feletti, a Dunán Nagybajcsnál, illetve a Murán a harmadfokot meghaladó, míg a Lajtán és a Rábán a valaha mért legnagyobb vízállást (röviden LNV-t) megközelítő, akár ezt is meghaladó tetőző vízállások sem zárhatók ki.
A Tisza részvízgyűjtői közül a Zagyván és a Sajón elsőfok feletti, míg a Tarnán másodfok feletti tetőzés valószínűsíthető – közölte a Kötivizig.
Nem csak Ausztriában, Csehországban is helikopterek segítségével mentik az embereket.
Na Jesenicku stále probíhá společně s hasiči evakuace. Ve spolupráci s AČR jsou nasazeny vrtulníky - policejní i vojenský. Pomáhají primárně se záchranou osob z nepřístupných oblastí a také zajišťují zásobování.#policieolk pic.twitter.com/n6yXDjjdeU
— Policie ČR (@PolicieCZ) September 15, 2024
A jesenicei tűzoltók a cseh fegyveres erőkkel együttműködve rendőrségi és katonai helikoptereket is bevetnek. Ezek elsősorban az emberek kimentésében segítenek a megközelíthetetlen területekről, de ellátmányt is szállítanak.
Amennyiben van felvétele, fotója az extrém időjárásról, valamint a folyók vízállásáról, és szívesen megosztaná a nyilvánossággal, küldje el nekünk!
Egyre rosszabb a helyzet Bécsben, a víz már a házakat is elérte. A válságstáb is összeült az osztrák fővárosban. Egyik olvasónk egyenesen a helyszínről küldött képeket a jelenlegi helyzetről.
Hatalmas fákat döntött ki a szél Győrben a Szabolcska utcában, kárt okozva a helyi Építő- és Faipari Szakképző Iskola kerítésében. Májusban már kidőlt hét platánfa a viharban, most a maradék kettő adta meg magát. A kidőlt fákat a katasztrófavédelem munkatársai feldarabolták, darabjaiktól megtisztították az érintett útszakaszt – tájékoztatott a Kisalföld.
A Pannon-Víz tájékoztatása szerint áramszünetek okoznak fennakadást a szolgáltatásban: Tét, Tényő, Kajárpéc, Felpéc, Győrszemere, Beled és Szil településeken ivóvízellátási nehézségek, Rábacsécsény, Mérges, Kóny, Lébény településeken szennyvízszállítási nehézségek, Rábapatona településen ivóvízellátási és szennyvízszállítási nehézségek léptek fel.
Az áramszolgáltató szakemberei dolgoznak a problémák elhárításán.
Vasárnap reggel 6 óra óta elsőfokú az árvízvédelmi készültség Komárom-Esztergom vármegyében.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) tájékoztatása szerint Komáromnál a Duna vízállása reggel hat órakor 396, hétkor 402, nyolckor 408 centiméter volt, vagyis óránként mintegy hat centimétert emelkedett a vízszint. Esztergomnál 327 centiről 332-re, majd 337-re emelkedett a Duna vasárnap reggel hat és nyolc óra között – írja a Kemma.
Neszmélyen és Dunaalmáson folyamatos a védekezés a dunai árhullám miatt.
A Duna Budapestig tartó szakaszán harmadfok szintje fölötti vízállást, a Lajtán és a Rábán akár a legmagasabb valaha mért vízszintet megközelítő, a Murán harmadfok, a Dráván Drávaszabolcsnál pedig az első fok szintje körüli tetőzést valószínűsítettek.
A vízügy Országos Műszaki Irányító Törzse folytatja az országban zajló árvízvédelmi tevékenységek összehangolását. Több mint félezer vízügyes érkezik a védekezéshez az északi és nyugati országrészbe, 30 műszaki irányító pedig az önkormányzatokat segíti.
Az állami védvonalakon vegyenek részt az árvízvédelmi munkában. Az önállóan védekező települések támogatására pedig 30 műszaki irányítónk foglalja el a szolgálati helyét ezekben a pillanatokban. A vízügy folyamatosan egyeztet a társszervezetekkel is a szükséges segítségről
– közölték.
Az Opava folyó vízhozama medöntötte eddigi százéves rekordját, egyre súlyosabb az árvízhelyzet Csehországban, evakuálják az embereket Ostravában – írja a Körkép.sk.
Több tucat rendőr érkezett az ország különböző pontjairól, hogy a morva-sziléziai és az olmützi térségben segítsen az embereknek elhagyni az otthonaikat. A lap azt írja, hogy két helikopter is Ostravába tart a prágai és brünni bázisról.
Hőkamerás és éjjellátó berendezéseket is bevetnek.
Az Opava folyó Opavában elöntötte a Katerinky lakótelepet. A tűzoltók csónakokkal menekítik az embereket. A vártnál jóval több víz folyik át a városon. Az Opava folyó az árvizek összehasonlításában meghaladta vízhozama százéves rekordját. Az Odra-medencében arra számítamak, hogy máshol is jelentősen túllépik az évszázados vízszintet.
A cseh fővárosban egy férfi úszni ment Prágában a tomboló Moldvában, végül a mentőknek kellett kimenekíteniük a folyóból, több tucat rendőrt leterhelve teljesen értelmetlenül.
‼️ Extrémní povodeň se v neděli ráno valí Českou Vsí na Jesenicku. Dramatické záběry rozbouřené řeky Bělá natočila okolo půl deváté ráno Gabriela Dokoupilová. pic.twitter.com/EmtpTTpKjr
— Události Ostrava (@UdalostiOstrava) September 15, 2024
Tompos Márton, a Momentum elnöke a Facebookon jelentette be, hogy pártja minden lehetséges segítséget megad az árvízi védekezés érdekében.
Az elnök hivatalos levélben ajánlotta fel a Momentum Mozgalom segítségét az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak és a Magyar Vöröskeresztnek.
„Arra kértem a Momentum tagságát, hogy akinek lehetősége van bekapcsolódni az árvízi védekezésbe, az jelentkezzen munkára.”
A párt a dunai árhullám levonultáig nem a politikai helyzettel, hanem a lapáttal és a homokzsákokkal fog foglalkozni. Mi nemcsak beszélünk, hanem cselekszünk is. Ha baj van, nekünk is a gáton a helyünk
– írja Tompos.
Ahogyan arról beszámoltunk, a hét végére árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Duna mentén fekvő közép-európai országokban, mivel a régió felett örvénylő, heves esőzésekkel, viharos széllel érkezett Boris nevű mediterrán ciklon további áradásokat és földcsuszamlásokat okozhat Csehország, Lengyelország, Ausztria, Németország, Szlovákia és Magyarország számos területén.
Amennyiben van felvétele, fotója az extrém időjárásról, valamint a folyók vízállásáról, és szívesen megosztaná a nyilvánossággal, küldje el nekünk!
A szlovák és a cseh vasút hálózatán is fennakadást okozott a rendkívüli időjárás, ezért vasárnap a Pozsony-Párkány felől érkező EuroCityk jelentős, akár 60–120 perces késéssel is érkezhetnek a magyarországi szakaszra.
A Budapestről induló Metropolitan EuroCityk közlekedésében is késésekre lehet számítani a szerelvényfordulók miatt – közölte a Mávinform.
Mint közölték, az osztrák vasúttársaság (ÖBB) vasárnap reggel leállította a vasúti közlekedést St. Valentin és Amstetten között a Duna magas vízállása miatt. Az érintett szakaszon pótlóbuszok közlekednek. A nemzetközi forgalomban utazók csak többszöri átszállással érhetik el úticéljukat.
Vasárnap reggeltől valamennyi Magyaroroszágról induló, illetve oda érkező Railjet csak Bécs és Budapest között közlekedik. A változás a Kálmán Imre EuroNight közlekedését is érinti.
Tovább romlott a helyzet az elmúlt órákban Ausztiában, emiatt 14 órakor ismét ülésezik az osztrák belügyminisztériumban a helyi válságstáb, amelyen Karl Nehammer szövetségi kancellár is részt vesz.
A szövetségi kancellár jelenleg a leginkább érintett tartományok képviselőivel folytat megbeszélést – írja a Krone.
A lengyel miniszterelnök azt írja az X közösségi oldalán, hogy „most már csak az számít, hogy segítsenek az árvízveszélynek kitett embereken, és hogy az állam cselekedjen”.
Donald Tusk egyszersmind hangsúlyozta, hogy aki tud, az segítsen,
aki nem tud, az ne avatkozzon bele. A politikának át kell adnia a helyét a szolidaritásnak
– kérte a lengyeleket.
Teraz liczy się tylko pomoc ludziom zagrożonym powodzią i działanie państwa. Kto może, niech pomaga, kto nie może, niech nie przeszkadza. Polityka musi ustąpić miejsca solidarności.
— Donald Tusk (@donaldtusk) September 15, 2024
A Demokratikus Koalíció elnöke a közösségi oldalán jelezte, hogy pártja is kiveszi a részét az árvíz elleni védekezésből.
Gyurcsány Ferenc megosztott egy képet is, amelyen Varjú László országgyűlési képviselő homokzsákokat pakol civilekkel.
Nem a víz az úr! Kezdődik! És akkor mostantól kint a gáton, ahol kell. Újpesten Varjú Laci, Déry Tibi már kint. Megküzdünk. Az árral is
– írta a képhez a DK elnöke.
A pusztító vihar miatt Csehországban több mint 250 ezer háztartásban nincs áram – számolt be a cseh CTK ügynökség az energiaszolgáltatókra hivatkozva.
A helyzet a legdrámaibb Morvaország-Szilézia keleti régiójában volt a lengyel határon. Csak ott több mint 100 ezer háztartásnak kellett meglenni áram nélkül. A felázott talaj miatt számos fa dőlt a lég- és a nagyfeszültségű vezetékekre. Az előrejelzések ott is hétfőig folytatódó esőzésekről szólnak – írja a Bild.
Az Osztrák Fegyveres Erők egy Black Hawk S–70-es helikoptere ment embereket Ausztriában Markersdorf közelében.
Eddig két embert is megmenekített a haláltól – írja a Kronen Zeitung.
Ein Black Hawk S-70 des #Bundesheer ist im Einsatz bei der B19 bei Markersdorf. Lebensrettung zweier Personen. pic.twitter.com/h9yCGs31IJ
— Michael Bauer (@Bundesheerbauer) September 15, 2024
Eközben önkénteseket keres az állam az alsó-ausztriai Tullnban a homokzsákok feltöltéséhez. A helyzet Bécsben is egyre rosszabb, az első házakat már elöntötte a víz a Penzing kerületben.
Bakonybélben több mint 87 milliméternyi csapadékot mértek – közölte a Hungaromet. Mint írták, újabb alacsony nyomású központ helyeződött fölénk. A Boris ciklon megerősödő csapadékkarja még mindig fölöttünk tekereg, ezért volt éjszaka sokfelé kiadós eső.
A Hungaromet arról tájékoztatott, hogy a ciklon hátoldalán az izobár vonalak sűrűsödtek (nagy nyomási gradiens alakult ki), főként az Észak-Dunántúlon és a Balaton térségében fordultak elő nagy területen viharos, helyenként erősen viharos, 90 kilométer per órát is meghaladó lökések.
A Kab-hegyen 131 kilométer per órás széllökést is mértek, ezzel megszületett az új országos szélrekord.
Lengyelországban is haláleset történt az árvíz miatt – közölte Donald Tusk miniszterelnök kijelentését a Bild.
Megkaptuk az első megerősített hírt fulladásos halálesetről itt, a Klodzko körzetben
– erősítette meg az ottani operatív állomány ülésén.
További részleteket nem közölt a halálesetről, azonban megismételte a lakossághoz intézett felhívását, hogy vegyék komolyan a hatóságok evakuálási felszólításait, és menjenek időben biztonságos helyre.
A helyzet sok helyen drámai
– ismételte meg korábbi kijelentését.
Közben a sajtóhírek alapján egyre rosszabb a helyzet Bécsben, az első házakat már elöntötte a megáradt Bécs folyó vize.
Vészhelyzeti munkálatok közben pedig életét vesztette egy tűzoltó. A férfi éppen a víz kiszivattyúzásán dolgozott, amikor leesett a lépcsőn. Pontosítás: az említett haláleset nem Bécsben, hanem a Tullni járásban történt – a szerk.
Ahogyan arról beszámoltunk, a hét végére árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Duna mentén fekvő közép-európai országokban, mivel a régió felett örvénylő, heves esőzésekkel, viharos széllel érkezett Boris nevű mediterrán ciklon további áradásokat és földcsuszamlásokat okozhat Csehország, Lengyelország, Ausztria, Németország, Szlovákia és Magyarország számos területén.
Amennyiben van felvétele, fotója az extrém időjárásról valamint a folyók vízállásáról, és szívesen megosztaná a nyilvánossággal, küldje el nekünk!
Szombaton is folytatódott a viharos időjárás által okozott károk elhárítása, a legtöbb segítségre az ország nyugati felén volt szükség – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vasárnap reggel az MTI-vel.
Azt írták, hogy a másodfokú, narancssárga riasztással előre jelzett széllökések Somogy, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Vas, Fejér, Komárom-Esztergom és Zala vármegyében okozták a legtöbb gondot.
A legtöbb esetben fő- és mellékútra dőlt fák, leszakadt ágak és elektromos vezetékek miatt kértek segítséget, de akadt, ahol a közlekedési jelzőlámpa felfüggesztése szakadt le, vagy a ház tetejéről a cserepeket sodorta a parkoló autókra a szél.
A tűzoltók szombaton több mint 170 beavatkozást végeztek a viharkárok miatt, és vasárnap reggel még mindig tartanak a munkálatok.
A nagy esőzések miatt nem tudják megrendezni az osztrák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójában a Hartberg–Tirol és az Austria Wien–Sturm Graz mérkőzést.
A Grazer AK–Altach találkozó 14.30-kor kezdődik, a jelenlegi helyzet szerint ezt a meccset lejátsszák.
A cseh élvonalban is kénytelenek halasztani, vasárnap három mérkőzést kellett törölni a programból.
Déri Tibor, Újpest polgármestere a Demokratikus Koalíció fővárosi közössége nevében nyílt levelet írt Karácsony Gergely főpolgármesternek az árvízhelyzettel kapcsolatban, és felajánlotta a DK segítségét.
A polgármester a Duna folyamatosan emelkedő vízszintjére reagálva ajánlotta fel nyilvánosan támogatását Budapest főpolgármesterének, és a védekezésben részt vevő szakembereknek.
A DK tagjai készek részt venni a fizikai munkában, segíteni a szervezési feladatokban, és bármilyen más formában hozzájárulni ahhoz, hogy a főváros megőrizze biztonságát, és a lehető legnagyobb mértékben minimalizálja az árvíz okozta károkat
– írta bejegyzésében Déri Tibor, hozzátéve, a párt célja, hogy minden rendelkezésre álló erőforrásával támogassa a főpolgármester és a városvezetés munkáját.
A Bajor-Alpokban a korai tél beköszöntével megnőtt a lavinák kockázata a magasabban fekvő területeken. Körülbelül 1200 méter felett tömör hótakaró alakult ki. A magasabban fekvő részeken ez akár egy méter vastagságú is lehet – közölte a bajor lavinajelző szolgálat jelentése alapján a Bild.
Az esetenként erős szél miatt felgyülemlett friss hó problémákat okozhat, és a gerincek melletti meredek terepen hólapokként zúdulhat le.
A legtöbb friss hó a Berchtesgadeni Alpokban hullik, ahol közepes méretű lavinák kialakulásának kockázatára figyelmeztetnek. Ilyen méretű lavinák már képesek betemetni az embert.