A szlovák pénzügyminiszter, Igor Matovič egyáltalán nem bízik benne, hogy karácsonyig javulna a járványhelyzet országában, szerinte emiatt a lockdown bőven elhúzódik majd, ha az oktatásban nem térnek át az online üzemmódra.
A Magyarországgal szomszédos ország korábbi miniszterelnöke hangsúlyozta, hogy Szlovákia boldogul a járványhelyzettel, azonban úgy véli, jobban is teljesíthetne. A politikus szerint az iskolákat is be kellett volna zárni, mivel a diákok között kétszer annyi a pozitív eset, mint bárhol máshol.
Éppen ezért kritizálta is azokat a pártokat, amelyek azzal fenyegetőztek, hogy elhagyják a kormánykoalíciót, ha az iskolákat is bezárják a lockdown idejére. Emellett azokat az ellenzéki kijelentéseket és politikusokat (Robert Fico) is felemlegette, akik akadályozzák az oltakozást alacsony igazságtartalmú nyilatkozataikkal. A pénzügyminiszter úgy véli, a legfontosabb az lenne, hogy meggyőzzék azokat az embereket, akik hittek „az ostobaságoknak” az oltásokkal kapcsolatban.
(via Új Szó)
Ausztriában a tiroli Schwaz városából jelentették, hogy felmerült az alapos gyanú, hogy egy dél-afrikai utazásról érkezett, pozitív tesztet mutató személy is az új variánst kapta el. Az érintett három napja tért vissza Ausztriába, saját közlése szerint azóta szinte csak otthon tartózkodott, és eddig tünetmentes.
Az osztrák hatóságok felhívták a figyelmet, hogy a fertőzött korábban megkapta a hírvivő RNS (mRNS) nevű technológiára épülő vakcinák egyik fajtájának mindkét adagját, de az utolsó dózis óta már eltelt kilenc hónap – számolt be az MTI.
Ma is jelentkezik az Index hírösszefoglalója, melyben beszámolunk a koronavírus-világjárvány történéseiről és ismertetjük a legfontosabb tudnivalókat.
Jó egészséget, vigyázzanak magukra!
Olaszországban is kimutatták egy páciensnél az omikron-variánst – jelentették a hatóságok.
A fertőzést egy milánói kórházban mutatták ki egy olyan embernél, aki Mozambikból érkezett (azóta már ez az ország is szerepelt azok között, amelyekből korlátozta a beutazást az Európai Unió és Magyarország).
A páciens és a családi kontaktjai egyelőre jó állapotban vannak – közölték a hatóságok. Hozzátették, további vizsgálatokat végeznek azért, hogy százszázalékosan megerősítsék: valóban az omikron-variáns fertőzte meg a pácienst.
(via Reuters)
Olaf Scholz szombaton az Szociáldemokrata Párt ifjúsági szervezetének közgyűlésén azt nyilatkozta: elképzelhető, hogy a koronavírus miatt kénytelenek lesznek lezárni az országot.
A hónap elején még az alakuló kormánykoalíció egyik pártjának vezetője azt nyilatkozta: biztos, hogy nem szeretnének újabb korlátozásokat. Azóta viszont jelentősen romlott a járványhelyzet Németországban, ez késztethette őket arra, hogy újragondolják a stratégiát.
A kancellár a közgyűlésen elhangzottakat a Twitteren is megerősítette később. Itt már azt is leírta, hogy létrehoznak egy válságstábot, amelynek feladata az lesz, hogy meghatározza: miként léphetnének fel a koronavírus és kifejezetten az omikron-variáns ellen hatékonyabban.
Mindent megteszünk, amit muszáj. Egyelőre nincs olyan lépés, amelynek a szükségességét kizárhatnánk
– szögezte le.
Wir etablieren einen Krisenstab und entwickeln einen neuen, präzisen Umgang mit den aktuellen Herausforderungen zu #Corona und #Omicron. Wir werden alles tun, was nötig ist. Es gibt nichts, was nicht in Betracht gezogen werden kann.
— Olaf Scholz (@OlafScholz) November 27, 2021
Olaf Scholz decemberben válhatja Angela Merkelt a kancellári székben; erről itt írtunk bővebben:
Már december második hetében Olaf Scholz lehet a beiktatott új kancellár.
(via Bild)
Rendkívüli állapotot hirdettek ki New York államban az omikron-variáns megjelenése, valamint a delta-variáns miatt.
Aggasztó jeleket látunk, télen ismét megnőhet a fertőzöttek száma. Az Omikron-variánst egyelőre még nem mutatták ki New York államban, de hamarosan megérkezhet
– indokolta a lépést Kathy Hochul kormányzó.
A rendkívüli állapot december 3-án lép életbe. Ennek értelmében az államnak több lehetőség lesz arra, hogy forrásokat kérjen a szövetségi kormánytól a járvány ellen, növeljék a kórházi kapacitásokat és az ápolók, orvosok számát. Ezen kívül a nem sürgősségi beavatkozások elhalasztására is lehetőséget ad a rendkívüli jogrend.
(via NBC New York)
Románia a dél-afrikai térségből érkezők közül kizárólag az Európai Unió, az Európai Gazdasági Közösség és Svájc állampolgárait engedi be területére, számukra pedig tesztelési és 14 napos karantén-kötelezettséget írt elő, függetlenül attól, hogy be vannak-e oltva a koronavírus ellen.
Erről szombaton döntött a román járványügyi operatív törzs (CNSU) az omikron-variáns terjedése miatt. A korlátozást az EU ajánlásaira és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) figyelmeztetéseire hivatkozva vezették be hét országra: Botswanára, Szváziföldre, Lesothóra, Mozambikra, Namíbiára, a Dél-Afrikai Köztársaságra és Zimbabwére (pénteken és szombaton számos másik állam ugyanezekkel az országokkal szemben zárkózott el).
Az intézkedés vasárnaptól hatályos. A térségből érkező európai utasoknak érkezéskor és a nyolcadik napon PCR-tesztet kell végezniük: amennyiben mindkettő negatív, a tizedik napon elhagyhatják a karantént.
(via MTI)
Egy koronavírus-variánsokat bemutató oldalon összeállítottak egy táblázatot arról, hogy pontosan milyen mutációk találhatóak az omikron-variánsban (B 1. 1. 529) és ezek mely korábbi variánsoknál fordultak már elő.
Eric Topol amerikai kardiológus és tudományos író mindezt ismertetve azt mondta: az omikronban megtalálható számos olyan jelentős változás, amelyeket külön-külön már az alfa, béta, gamma, delta és egyéb variánsoknál is megfigyeltek, de emellett vannak olyanok is, amelyeket korábban még nem észleltek.
The mutation map of the 5 Variants of Concern
— Eric Topol (@EricTopol) November 27, 2021
adapted from https://t.co/2sG39CZZsJ
Omicron (B.1.1.529) shares many key mutations of Alpha, Beta, Gamma & Delta, but a lot more added, very likely having been derived from an immunocompromised host with extensive in vivo evolution pic.twitter.com/q6LvTZOp8s
Nagyon valószínű, hogy a variáns egy legyengült immunrendszerű szervezetben fejlődött ki
– írta Topol (ennek valószínűségéről beszélt a minap Kemenesi Gábor virológus is). A teljes, többi variánssal kiegészített mutációs térkép itt tekinthető meg.
Az omikron-variáns megjelenése miatt már azoknak is kötelező lesz a PCR-teszt a beutazáshoz, akik megkapták az oltást a koronavírus ellen.
Az teszteredmény megérkezéséig a beutazóknak karanténban kell maradniuk. Ezen felül mindenkinek, aki egy omikron-variánssal fertőzött ember kontaktja lesz, kötelező lesz karanténba vonulnia (ez alól ugyancsak nem ad mentességet az oltás).
A brit kormány arról is döntött, hogy a maszkviselést kötelezővé teszik a tömegközlekedésen és a boltokban; a szabályozás alól egyedül a vendéglátóhelyek mentesülnek.
A kormány leszögezte: nem akartak újabb korlátozásokat bevezetni, de az új variáns megjelenése mellett nincs más lehetőség.
(via BBC)
Úgy tűnik, hogy Szlovákiában kötelezővé tehetik az oltást – Eduard Heger miniszterelnök szerint a szlovák egészségügy az összeomlás szélén áll – írja az Azonnali.
Eduard Heger már korában is arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány legyűrésének az a legjobb módja, ha bizonyos korosztályokat beoltanak, mire az ellenzékbe szorult Robert Fico – aki az oltás felvételében kevésbé, a koronavírustesztjének meghamisításában annál inkább jeleskedett a közelmúltban – közölte, hogy a védőoltás kötelezővé tétele esetén megtámadják a döntést az Alkotmánybíróságon. Csakhogy Peter Kubina jogász arra emlékeztetett, hogy az Alkotmánybíróság már 2014-ben (tehát még bőven a járvány előtt) értékelte a kötelező védőoltások kérdését, s nem talált rá akadályt.
Reméljük, ebben a kérdésben nincs oka az Alkotmánybíróságnak eltérni a korábbi ítélkezési gyakorlatától
– fogalmazott Peter Kubina, bár hozzátette, azt nem meri előre megítélni, hogy a testület most is így döntene-e.
Az 5,4 millió lakosú Szlovákiában a lakosságnak mostanáig csak 46,8 százaléka kapott vakcinát, ez a harmadik legrosszabb arány az EU-ban az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai szerint. Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter a Denník N-nek úgy nyilatkozott, hogy a maga részéről a kötelező oltakozást pártolja, ám az oltás elutasítottsága annyira magas, hogy attól tart, egy ilyen döntés újabb megoldandó problémákat szülne.
Ján Mikas országos tisztifőorvos és Barbara Lášticová, a Szlovák Tudományos Akadémia szociológusa ugyanakkor úgy vélte, hogy az esetleges mellékhatások miatt ódzkodók egy részét meg lehetne győzni egyfajta kárpótlási rendszer bevezetésével.
Boszniának meg kell semmisítenie azoknak a vakcináknak a jelentős részét, amelyeket Ausztriától kapott korábban, mivel októberben és novemberben lejárt a szavatosságuk.
Az osztrákok félmillió AstraZeneca-vakcinát adtak a bosnyákoknak augusztusban. Az osztrák külügyminisztérium a hírre reagálva közölte: a bosnyákoknak elmondták, hogy mikor járnak le a vakcinák, tehát felkészülhettek erre.
(via orf.at)
Alighanem megvan a világ egyik legbiztonságosabb települése koronavírus szempontjából, a megközelítőleg 2100 lelket számláló Palazzo Adrianóban ugyanis 104 százalékos átoltottságot jeleztek a Guardian beszámolója szerint.
Az adat részben természetesen egy statisztikai furcsaságból fakad, ugyanis az átoltottságot az egyes települések hivatalos lakosságszámára vonatkozóan számítják ki, így amennyiben sok, hivatalosan nem bejelentett lakos is él az adott településen (például külföldiek), akkor az oltottsági arány elviekben 100 százalék fölé is emelkedhet.
Ennek ellenére Palazzo Adriano egy minden mércével magas átoltottságú kisvárosnak számít, a lakosok nagy része már megkapta vagy lefoglalta a harmadik oltását is. Nicolò Granà polgármester büszke is az adatokra, a településen a nem hivatalosan bejelentett lakosok nagy részét is beoltották.
(via The Guardian)
Egyelőre még nem észleltük, de ha létrejön egy ennyire fertőzőképes vírus, [...] akkor az előbb-utóbb általában mindenhol elterjed – mondta az dél-afrikai omikron-variánsról Anthony Fauci, az amerikai elnök egészségügyi tanácsadója.
Hozzátette: ennek fényében „nem lenne meglepve”, ha kimutatnák az Egyesült Államokban is a vírust.
A szakértő azt is leszögezte, hogy egyelőre még viszonylag keveset tudnak arról, hogy a mutáns vírus mire képes a gyakorlatban, de nem árt felkészülni a legrosszabb forgatókönyvekre.
Lehet, hogy aztán nem így lesz, de nem árt egy lépéssel előrébb járni
– fogalmazott.
(via NBC)
A holland egészségügyi hatóságok szombati közlése szerint 61 ember szervezetében mutatták ki a koronavírus jelenlétét abból a nagyjából 600 utasból, akik pénteken érkeztek repülőgéppel a Dél-afrikai Köztársaságból a nyugat-európai országba, és akiket azért teszteltek le, hogy megakadályozzák az omikron-variáns elterjedését.
Hollandia a koronavírus új variánsának a terjedésétől tartva a világ sok más országához hasonlóan még pénteken megszakította a légi összeköttetést Afrika déli részével; törölték az oda induló, illetve a térségből – a Dél-afrikai Köztársaságból és a környező országokból – érkező járatokat.
Az a nagyjából 600 ember, akiket kivétel nélkül tesztnek vetettek alá, két olyan, Dél-Afrikából az amszterdami Schiphol repülőtérre érkező járatnak az utasai voltak, amelyek a légi összeköttetés megszakításáról hozott döntés időpontjában a levegőben voltak.
Landolás után az utasokat elkülönítették, és letesztelték koronavírusra. Az a 61 ember, akinek pozitív lett a tesztje, egy a repülőtérhez közeli szállodában van karanténban. Az, hogy közülük hányan hordozzák az omikron variánst, további vizsgálatokból várhatóan még szombaton kiderül – mondta a holland egészségügyi minisztérium szóvivője.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken aggasztónak minősítette a nagyszámú mutációval rendelkező omikron vírusvariánst. A WHO szerint az újrafertőződés fokozott kockázata áll fenn ennél a variánsnál az új típusú koronavírus eddig ismert variánsaihoz képest.
(via MTI)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meglepte a szakértőket azzal, hogy omikronnak nevezte el az új, Dél-Afrikában megjelent szupermutánst, amelyet először nű-variánsként neveztek meg a tudósok. A WHO viszont két betűt (a nű mellett a kszít is) átugrott a görög ábécében, amelynek alapján az eddigi variánsokat elnevezték.
Most az is kiderült, hogy miért tehettek így. Martin Kulldorf, a Harvard professzora úgy véli: az Egészségügyi Világszervezet alighanem attól tartott, hogy ha eljutunk a kszí-variánsig, akkor arról Hszi-Csin-ping kínai elnök nevére asszociálnának sokan (angolul ugyanis a kszí betű és a kínai elnök neve egyaránt „Xi”-nek írandó).
Emlékezetes, hogy eredetileg a görög ábécés vírusneveket is azért vezették be, mert az indiaiak körében felháborodást keltett, hogy indiai variánsként emlegették a delta-variánst. Most azonban a görög ábécé is „bajt okozhatott volna”, ezért kellett lépnie a világszervezetnek.
(viaIndia Today)
A dél-afrikai külügyminisztérium szerint méltánytalan, hogy beutazási korlátozásokat vezetnek be velük szemben az új, omikron névre keresztelt szupermutáns azonosítása óta.
A kiváló [dél-afrikai] tudományt nem büntetni kellene, hanem megtapsolni
– írták közleményükben, amelyben úgy fogalmaztak: a velük szemben bevezetett korlátozások fényében számukra úgy tűnik, hogy az országot még meg is büntették amiatt, hogy fejlettebb azonosítási lehetőségekkel rendelkeznek, és hamarabb észrevettek egy új variánst, mint mások.
(via BBC)
Vasárnap népszavazást tartanak Svájcban arról, hogy eltöröljenek-e néhány, a járvány miatt bevezetett korlátozást. Az országban a korlátozáspártiak és a korlátozásellenesek egyaránt kampányba kezdtek.
Mindeközben Svájcban annak ellenére is exponenciális ütemben terjed a fertőzés, hogy a lakosság kétharmadát már beoltották. Ennek fényében nem biztos, hogy jó ötlet lenne a járványügyi szabályozások feloldása.
(via BBC)
Csehországban és Németországban is találtak gyanús eseteket, az egészségügyi hatóságok az omikron névre keresztelt (a sajtóban korábban nű-variánsnak nevezett) koronavírus-mutációra gyanakodnak. Egyelőre még további tesztekre van szükség, hogy biztosan kijelentsék, jelen van a változat a két országban.
Az egészségügyi hatóságok tájékoztatásáról, a WHO aggodalmáról és arról, hogy már Magyarországra is tilos a beutazás Dél-Afrikából, itt írtunk bővebben:
Csehországban és Németországban is előfordultak gyanús esetek, a WHO aggódik.
A brit egészségügyi minisztérium szerint azonosították a Dél-Afrikából származó új koronavírus-variánst két embernél – írja a Standard. Sajid Javid miniszter elmondta, hogy az érintett két fő karanténba vonult.
Mint mondta, célzott vizsgálatokat fognak tartani a két főnél Chelmsfordban és Nottinghamben.
(via Standard)
További két és fél millió Szputnyik V védőoltást állítanak majd elő Szerbiában a Torlak Intézetben. Erről az intézmény igazgatója, Vera Stoiljković beszélt a Blicnek – írja a Pannon RTV.
Az igazgató elmondta, hogy eddig mintegy másfél millió adag vakcinát sikerült előállítaniuk az intézetben. Stoiljković leszögezte, hogy a Torlak bízik az orosz partnerekkel való folyamatos együttműködésben, de számítanak annak bővítésére is.
A szakember hangsúlyozta, hogy a koronavírus elleni küzdelemben továbbra is a védőoltás jelenti az egyetlen megoldást, és mint fogalmazott:
a vakcina mellőzésével kapcsolatos propaganda megnehezíti a járvány feletti győzelemhez vezető utat.
Az AstraZeneca-vakcinát előállító Oxford Vaccine Group igazgatója a BBC-nek adott interjújában óvatos optimizmusának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a meglévő védőoltások hatékonyak lehetnek a Dél-Afrikában felfedezett omikron-variáns okozta, súlyos lefolyású betegséggel szemben.
Sir Andrew Pollard elmondta, hogy ha megnézzük, hol alakultak ki a mutációk, akkor hasonlóság fedezhető fel más variánsokhoz viszonyítva. És hiába voltak mutációk más variánsokban, a vakcinák a súlyos lefolyású betegség ellen védtek az alfa, a béta, a gamma és a delta esetében is.
Mint mondta, az optimizmusa egyelőre még csak spekuláció, és kell még néhány hét ahhoz, hogy tudományosan is alá tudják támasztani.
Pollard megjegyezte, egyelőre nem áll rendelkezésre elegendő adat ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket lehessen levonni – írja a 24.hu.
Közölte azt is, ha szükség lenne új vakcinára, gyorsan ki lehet fejleszteni.
Az amerikai Moderna cég egy erősebb emlékeztető oltóanyagon dolgozik, amely jobban meg tudja védeni a szervezetet a koronavírus új mutációival szemben, így a nemrég felfedezett omikron-törzzsel szemben is – közölte a Moderna.
A közleményben kiemelik: törekednek rá, hogy minél hamarabb teszteljék az új vakcinát, ami nagy segítség lenne az újonnan felfedezett vírusvariánssal szemben.
A mutációk kombinációja jelentős potenciális kockázatot jelent a természetes és a vakcina által kiváltott immunitás gyengülésének felgyorsítására. Jelenleg csak egy már engedélyezett emlékeztető oltás fokozhatja az immunitást
– olvasható a közleményükben.
Két denevértől vett mintában is az új koronavírussal nagy hasonlóságot mutató koronavírusokra bukkantak a kutatók – írja az Infostart.
A kambodzsai minták 2010-ből származnak, elemzésük arra mutat rá, hogy a koronavírussal rokon vírusok sokkal nagyobb területen lehetnek fellelhetők, mint korábban hittük. Egyúttal azt a hipotézist is erősítik, miszerint a SARS-CoV-2 denevérekből kerülhetett át emberre.
Délkelet-Ázsiában nagy a vadon élő állatok sokfélesége, és kiterjedt a vadon élő állatok kereskedelme, amely az embereket közvetlen kapcsolatba hozza a SARS-szerű koronavírusok vadon élő gazdáival. A régióban drámai földhasználati változások folynak az infrastruktúra fejlesztése, a városfejlesztés és a mezőgazdasági terjeszkedés miatt, ami növelheti a denevérek, vadon élő más állatok, háziállatok és emberek közötti kapcsolatokat.
A denevérek és más kulcsfontosságú, vadon élő állatok folyamatos és kiterjesztett felügyelete Délkelet-Ázsiában a jövőbeni világjárványra való felkészülés és megelőzés alapvető eleme
– mondja Lucy Keatts, a Wildlife Conservation Society (WCS) egészségügyi programjának munkatársa és a tanulmány társszerzője.
A Szent András-napot és a román nemzeti ünnepet magában foglaló hosszú hétvégén mintegy 25 ezer belügyi alkalmazott fog vigyázni a közrendre – közölte Monica Dajbog belügyminisztériumi szóvivő.
A Krónika szerint a hatóságok többek közt kiemelten fogják figyelni a koronavírus terjedésének megelőzését célzó óvintézkedések maradéktalan betartását.
Újabb két országgal született megállapodás az oltási igazolások kölcsönös elfogadásáról. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy Egyiptommal és a Maldív-szigetekkel is sikerült megegyezni.
Mindazok, akiket már legalább kétszer beoltottak, szabadon utazhatnak országaink között, mindenféle karantén- vagy tesztkötelezettség nélkül
– mondta Szijjártó Péter.
Egyiptomban a megállapodás kedden lép életbe. Ott olyan, 6 és 18 év közöttieknek szükséges a teszt, akik nincsenek beoltva. A Maldív-szigetekkel szerdán lép életbe a megállapodás, ott 18 év felett igazolással, 18 év alatt pedig szabadon lehet utazni.
A hatóságok a legrövidebb időn belül bejelentik a koronavírus dél-afrikai variánsának romániai terjedését megakadályozó intézkedéseket – írta közösségi oldalán a román kormányfő, Nicolae Ciucă.
A miniszterelnök azt ígérte, hogy hamarosan konzultál az egészségügyi illetékesekkel az Európai Bizottság és az Egészségügyi Világszervezet legfrissebb ajánlásairól. Hozzátette, hogy a kormány hamarosan bejelenti a szükséges intézkedéseket – írja a Krónika.
Az Európai Bizottság 250 millió eurós támogatást nyújt Magyarországnak az uniós gyógyszerfelügyeleti ügynökség (EMA) által engedélyezett 13 millió adag, koronavírus elleni vakcina beszerzéséhez és a járvány idején túlórában dolgozó mintegy hétezer orvos és ápoló pénzügyi kompenzációjához – írja az Infostart.
A bizottság a finanszírozást a REACT-EU intézkedéscsomag keretében folyósítja, amelynek forrásaiból a járvány miatti lezárások által legsúlyosabban érintett ágazatokat és dolgozókat támogatják.
A testület pénteken arról is döntött, hogy 404 millió euró támogatást nyújt a spanyolországi munkáltatóknak a munkahelyteremtés és a munkahelyek fenntartása érdekében. Ezzel az összeggel önálló vállalkozókat támogatnak, továbbá forrásokat biztosítanak egészségügyi dolgozók toborzására. Támogatják továbbá a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő rétegek társadalmi és munkaerőpiaci integrációját és a fiatalok szakképzését.
Még november közepén jelentette be a holland kormány, hogy a koronavírus-járvány miatt három hétig nézők nélkül rendezik meg a sporteseményeket. A kabinet ezt az időtartamot nemrég újabb három héttel toldotta meg.
A mostani döntés értelmében a futballmérkőzéseket is zárt kapuk mögött kell lebonyolítani december 18-ig, így a nemzetközi kupasorozatokban érdekelt holland csapatok, a Feyenoord, az Ajax, az AZ Alkmaar, valamint a Vitesse is nézők nélkül lesz kénytelen játszani.
A drukkerek ugyanakkor abban bíznak, hogy a Feyenoord és az Ajax december 19-i rangadójára már bemehetnek a stadionba. Nem kizárt viszont, hogy a tilalmat meghosszabbítják újabb három héttel, mivel a holland kormány december 14-én újraértékeli a helyzetet.
A profi klubok bevételkieséseit ugyanakkor kompenzálja az állam egy erre a célra létrehozott külön alap segítségével – írja a vi.nl alapján a Rangadó.
Aggasztónak minősítette az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a koronavírus új, omikronnak elnevezett dél-afrikai variánsát, amely a WHO szerint gyorsabb mértékben terjedhet más változatokhoz képest.
Az adatokat felülvizsgáló független szakértők zárt ajtók mögött tartott gyűlése után kiadott közlemény szerint a variáns nagyszámú mutációval rendelkezik, amelyek közül egyesek aggodalomra adnak okot. A szöveg szerint az előzetes bizonyítékok alapján az újrafertőződés fokozott kockázata áll fenn ennél a variánsnál a többi, szintén aggodalomra okot adó variánshoz képest.
A WHO KÖZLÉSE SZERINT A JELENLEGI PCR-TESZTEK KÉPESEK AZONOSÍTANI AZ OMIKRON-VÍRUSVARIÁNST.
A hivatalosan B.1.1.529 megjelöléssel nyilvántartott omikronon kívül a koronavírus további négy variánsát tartják még számon aggodalomra okot adó mutációként, mivel a korábbi vírusváltozatokhoz képest veszélyesebbek, fertőzőbbek, halálosabbak, vagy kevésbé lehet hatásos ellenük a védőoltás.
Az először a Dél-afrikai Köztársaságban azonosított variáns nyomán az Európai Unió (EU) és Nagy-Britannia szigorított a határellenőrzésen, miközben a tudósok próbálják megállapítani, hogy az új variáns ellenáll-e a védőoltásoknak. Hasonló lépéseket tett később az Egyesült Államok és Kanada is.
Mike Ryan, a WHO vészhelyzeti igazgatója méltatta a dél-afrikai egészségügyi hatóságokat azért, hogy sikerült észlelniük az új variánst – számolt be az MTI.
Ausztrália lezárta határait kilenc afrikai országból érkezők előtt,a koronavírus új, omikron-variánsa miatt – mondta a helyi médiának Greg Hunt, az ország egészségügyi minisztere.
A tájékoztatás szerint ideiglenesen lezárják a beutazást
Az ausztrál állampolgárok visszatérhetnek hazájukba, de érkezésük után két hétre karanténba helyezik őket a Howard Springsben található izolációs központban – jelentette a TASZSZ.
A világon 260 650 450 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 188 937 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint – számolt be az MTI. Egy nappal korábban 260 053 728 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 181 949 volt.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid–19 betegségnek
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.