Az egyik olvasónk két videót küldött arról, hogy Szentpéterváron is tüntetés vette kezdetét, ahol oroszok demonstrálnak a háború ellen.
Kollégánk úton van Debrecenbe, ahol 18 órakor a magyar férfi kosárlabda-válogatott világbajnoki selejtezőn lép pályára Montenegró ellen. Beszámolója szerint az M3-as autópályán, Tiszaújváros környékén a Magyar Honvédség két kisebb terepjárója és egy nagyobb teherautója haladt el.
Egész nap mélyrepülésben a tőzsde és a forint árfolyama is. A 361 forintos reggeli induló euróárfolyamról délután négy óra előtt pár perccel már 2,4 százalékos napi gyengülést produkált, 370 fölé is felszaladt az árfolyam. Négy óra előtt pár perccel 369,88-ig korrigált vissza.
Tovább gyengült a lengyel złoty is: napközben már 2,4 százalékkal volt gyengébb az eurónál, a cseh korona valamivel jobban áll, csak 1,2 százalékos veszteséget hozott össze.
Felhívást tett közzé a Migration Aid civil szervezet, melyben – megelőző jelleggel – civil segítőket keres Magyarország ukrajnai határának térségében.
Menekültek érkezése esetén a jelentkező önkénteseknek magyar területeken kellene vizet, élelmiszert, ruhaneműt osztani, de olyan ingatlantulajdonosokat is keresnek a környéken, akik adományok fagymentes tárolására alkalmas ingatlanokat tudnak felajánlani.
Szükség lehet orosz/ukrán nyelven jól beszélő tolmácsokra, szóróanyag fordítókra. Jelentkezni az info@migrationaid.org e-mail címen lehet a név, telefonszám és a felajánlás rövid megadásával.
A civil szervezet a felkészüléssel párhuzamosan várja a magyar kormány állásfoglalását azzal kapcsolatban, hogy hatályon kívül helyezi-e a menedékkérelmek benyújtásáról szóló jogszabályt.
Közösségi oldalán reagált az ukrán elnök az orosz megszálló erők felülkerekedési próbálkozásán a csernobili térségben.
A védelmi erőink az életüket adják azért, hogy a 1986-os tragédia ne ismétlődhessen meg
– közölte a Twitteren Vlodomir Zelenszkij ukrán elnök. A támadásokról azt mondta, ez a háború már egész Európa ellen irányul.
Russian occupation forces are trying to seize the #Chornobyl_NPP. Our defenders are giving their lives so that the tragedy of 1986 will not be repeated. Reported this to @SwedishPM. This is a declaration of war against the whole of Europe.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) February 24, 2022
Délután kettő körül haladt el egy hatalmas katonai konvoj mellett egy magyar kamionos Belaruszban, a 10-es úton – értesült az Index. A sofőr még tegnap este lépett be Belaruszba Bresztnél, majd pedig pihenőideje letelte után délben indult útnak az orosz határ felé, és legalább egy óráig a rendőrautók által biztosított konvoj után haladt a drasinszkiji járásban, majd amikor megálltak, elhaladt mellettük.
Az utóbbi tíz évben csak a belarusz–orosz viszonylatban fuvarokat vállaló sofőr az egykori magyar honvédségi tapasztalatai alapján úgy véli, hogy egy utánpótlást szállító konvoj lehetett, mert látott piros zászlós gumikerekes teherautókat, amelyek tippje szerint lőszerszállítók lehetnek, páncélozott csapatszállítókat, híradástechnikai és lokátoros járművet, gulyáságyút szállító, fekete rendszámos teherautót is.
Azt nem tudta egyértelműen megállapítani, hogy belarusz vagy orosz járművek lehettek-e, mivel ezek meglehetősen egyformák az egykori szovjet utódállamokban.
Arra a kérdésre, hogy látott-e Z betűt felfestve valamelyik kamionra, azt felelte, hogy nem, de olyat igen, amire V betűt festettek.
Arról is beszámolt, hogy több magyar kamionos is volt Ukrajnán belül fuvarban, amikor kiderült, hogy támadnak az oroszok. A sofőrök egymás közötti információcseréje alapján a fuvarszervezők megpróbálták azonnal visszafordítani őket a legközelebbi biztonságos határátkelő felé. Akadt olyan ismerőse, aki Belaruszból próbált a reggeli órákban ukrán tranzittal Magyarországra jönni, azonban akkorra a belarusz–ukrán határt már lezárta az ukrán katonaság, a helyi vámosok pedig elmenekültek. Nem is engedték át a határon, ezért most Breszt felé fordulva, Lengyelország érintésével térnek haza.
A sofőr információi szerint egyébként rettentően megdrágultak a fuvardíjak Oroszország felé: egy magyar vetőmagszállítmányt Krasznojarszkba ma már tízezer eurós fuvardíj mellett visznek el Belaruszon keresztül közúton.
Az OTP részvényét ukrán és orosz leánybankjai miatt a befektetők a részvénypiaci átlagnál is jobban büntetik ma. Minden idők egyik legnagyobb árfolyamesésének lehetünk szemtanúi: tőzsdenyitás után még 12 105 forinton is kereskedtek a részvénnyel, ezután azonban az árfolyam elkezdte ledolgozni a nap elején összehozott óriási mínuszt, és elérte a 14 250 forintos szintet. Innen újabb nagy esés vette kezdetét, 15.24-kor 12 860 forint volt az árfolyam, azaz 20,7 százalékos mínuszban is volt ma már az OTP, 15.24-kor pedig mínusz 15,6 százalékon állt.
Az Ukrajnát ért orosz támadás miatt Volodimir Zelenszkij elnök az általános mozgósításról szóló törvénytervezetet nyújtotta be a Legfelső Tanácsnak – adta hírül az Rbc.ua hírportál csütörtökön a kijevi parlament honlapjának közlését idézve.
A magyar nyelvű Kárpát.in.ua által átvett információ szerint a mozgósítás az ország állami infrastruktúrájának és haderejének hadiállapotba helyezését jelenti, és lehet általános vagy részleges, nyílt vagy rejtett.
A közlés szerint Volodimir Zelenszkij elnök arra szólította fel az ukránokat, hogy akinek van harci tapasztalata, csatlakozzon Ukrajna védelmi erőihez.
A Magyar Vöröskereszt és a Magyarországi Református Egyház külön-külön adománygyűjtést hirdetnek az ukrán polgárok javára.
A csütörtöki közleményekben tudatta a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Református Egyház az MTI-vel, hogy a legfontosabb feladatuk jelenleg is az, hogy minél hatékonyabban tudja segíteni a humanitárius válság érintettjeit.
A Magyar Református Egyház(MRE) a háború miatt szenvedő ukrán állampolgárokat 800 kilogrammnyi élelmiszerszállítmánnyal is segíti. Csütörtökön már útnak is indították az élelmiszerszállítmányt.
A Barcelona kosárlabdacsapata hivatalos honlapján közölte, hogy nem utazik el Oroszországba, ahol pénteken az Euroligában a Zenit Szentpétervár, vasárnap a CSZKA Moszkva ellen lépne pályára.
A klub közleménye szerint délután vitatják meg a felekkel, hogy mi legyen a két mérkőzés további sorsa.
Ballisztikus rakétákat lőttek ki Belaruszból, három ellenséges tankot semmisítettek meg – közölte az ukrán szárazföldi erők hivatalos közösségi oldalán.
A Facebook-bejegyzésben azt írják, hogy a harcok folytatódnak. Jelenleg Piscsevik területén folynak az összecsapások, ahol az orosz megszálló erők 16 tankkal próbálták meg áttörni a védelmet.
Időközben a magyar forint az amerikai dollárhoz képest egyéves mélypontra került. Egyetlen dollár 14.58-kor már 331,21 forintba került, ami 3,61 százalékos emelkedést jelentett az éjféli árfolyamhoz képest.
„Keményen bombáznak minket… Anya, apa, szeretlek titeket” – mondja üzenetében egy fiatal ukrán katona, akinek videója egyre több közösségi oldalon terjed.
Ukrainian soldier: We are under heavy bombardment.. Mom.. Dad.. I love you 🇺🇦 #Ukraine_Russia #Ukrainian #Ukraine pic.twitter.com/D2zRj1abc6
— UkraineUpdate (@update_ukraine) February 24, 2022
Alekszej Navalnij bebörtönzött orosz ellenzéki vezető egy bírósági meghallgatását használta ki arra, hogy elítélje Vlagyimir Putyin orosz elnököt és az ország vezetését az Ukrajna elleni támadásért, írta meg a Washington Post.
Navalnijnak videokapcsolaton keresztül kellett megjelennie az egyik ellene folyó eljárásban a bíróságon.
Én a háború ellen vagyok. Úgy gondolom, hogy ez a háború Oroszország és Ukrajna között azért robbant ki, hogy álcázza az orosz emberek kirablását és elvonja a figyelmüket az országban lévő problémákról, a gazdaság állapotáról
– mondta el az ellenzéki vezető.
Az ukrán hadsereg lelőtte az orosz haderő három helikopterét a gosztomeli repülőtér közelében.
Anton Gerascsenko, a belügyminisztérium vezetőjének tanácsadója arról számolt be, hogy orosz helikopterek támadást hajtottak végre Gosztomelben, de ezt a fegyveres erők megakadályozták – írja a Korresspondent.
Az esetről videók is megjelentek a közösségi oldalakon.
Iratokat éget az Ukrán Biztonsági Szolgálat Kijev központjában – írja a RIA Novosty.
A videón egyenruhás és civil ruhás emberek papírlapokat dobnak a tűzbe. Az egyelőre nem derült ki, hogy az iratok milyen információkat tartalmaznak.
Varsóba utazik február 25-én, pénteken Áder János köztársasági elnök a bukaresti kilencek találkozójára, ahol az Ukrajnában kialakult helyzet lesz a tanácskozás fő témája – tájékoztatta szerkesztőségünket a Köztársasági Elnöki Hivatal.
Mint írják, a bukaresti kilencek a NATO kilenc keleti tagállamát, köztük négy visegrádi és három balti államot, illetve Romániát és Bulgáriát tömöríti magába.
Az első külügyi biztonságpolitikai konzultációs fórumot még 2014-ben tartották román és lengyel kezdeményezésre Bukarestben.
A devizapiacok rögtön beszakadtak a kirobbant háború következtében, a befektetők menekülőre fogták, és ahogy várható volt, az árupiac felé indultak.
Az arany árfolyama tegnap még csak 1910 dollár körül mozgott, ma már járt 1970 felett is. Mostanra konszolidálódott, és 13.50-kor 1960 dollárt kértek egy uncia aranyért. Ahogy lenni szokott, ezt a trendet lekövette az ezüst árfolyama is.
A kukorica ára teljesen kilőtt, a tegnap esti 670 dollárról csütörtök délutánra tonnánként 718,75 dollárra nőtt. A búza ára tegnap még épphogy benézett 840 dollár fölé, most 926 dollárt kérnek egy tonnáért. A szójabab tegnap 1660 dollár fölött járt, mára 1700 fölé ugrott az árfolyam, voltak olyan pillanatok, amikor 1760 felett járt.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Brent, a fűtőolaj és a földgáz árfolyama a 2014-es csúcsokat lépte át.
Várható volt, hogy a piac elindul az árupiac felé: ma jól látszódik, hogy válság idején hogyan indul át a tőke a szilárd, nem részvénypiac felé – ezek a termékek biztos fedezetet nyújtanak.
Rakétatámadás ért csütörtökön két civil hajót az Azovi-tengeren az ukrán Mariupol városából – közölte újságírókkal az Orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat Krasznodari Terület határellenőrzésének sajtószolgálata.
2022. február 24-én 11:00 órakor az Azovi-tenger vizein az SGV-Flot és a Szerafim Szarovszki orosz polgári teherhajókat az Ukrán Fegyveres Erők rakétatámadása érte Mariupol irányából. A csapat egyik tagja súlyosan megsérült
– idézi a jelentést a TASZSZ orosz hírügynökség.
Felvételek szerint sűrű füst száll fel a katonai hírszerzés központjának épületéből Kijev központjában, írta meg a BBC.
Ukrajna bejelentette, hogy több katonai parancsnoksági épületet ért támadás, miután Oroszország megkezdte a támadást az ország ellen.
Videókonferencia keretében rendkívüli tanácskozást tartanak a NATO-tagállamok vezetői az Ukrajnát ért orosz támadás miatt az Észak-atlanti Szerződés negyedik cikkelye alapján – jelentette be Jens Stoltenberg csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A NATO főtitkára az eseményem elmondta: megtört a kontinens békéje, mivel Oroszország meglépte azt, amire a katonai egyesülés már hónapok óta figyelmeztetett.
Ez egy szándékos, hidegvérű és régóta tervezett invázió. Moszkva erőszakkal próbálja újraírni a történelmet
– jelentette ki Stoltenberg, hozzátéve, hogy a NATO a szövetség keleti szárnyán tovább erősíti csapatait, a térségbe pedig még több haderőt küld.
A hivatkozott cikk szerint a NATO-tagországok tanácskoznak egymással, valahányszor bármelyikük véleménye szerint a tagországok egyikének területi épségét, politikai függetlenségét vagy biztonságát veszély fenyegeti – számolt be az MTI.
Lelőttek egy orosz helikoptert Ukrajna területén. A felvételek szerint egy Ka–52 típusú helikopterről van szó. Egyelőre több információ nincs az esetről.
Belaruszból érkező orosz helikopterek támadták meg a Kijev közelében lévő Antonov-repülőteret. A Twitterre felkerült videókon látható, ahogy Mi–8-as gépek intéznek támadást Hosztomelnél a nemzetközi teherforgalmi repülőtér ellen.
Confirmed by Ukrainian authorities. A large air assault operation with Mi-8 helicopters on Antonov International Airport in Hostomel. Interior Ministry says Russia has seized control. Very dangerous; it’s just 15 minutes west of the capital ring road. pic.twitter.com/JhlyVktVRC
— Christopher Miller (@ChristopherJM) February 24, 2022
A fővárostól északnyugatra elterülő előváros, Hosztomel mindössze 25 kilométerre van Kijevtől.
Another insane video of a helicopter attack on Hostomel, just outside Kyiv. All the helicopters came from the territory of Belarus. pic.twitter.com/E0iovH83wg
— Tadeusz Giczan 🇺🇦 (@TadeuszGiczan) February 24, 2022
Ukrán belügyi források szerint az orosz hadsereg már át is vette a repülőtér irányítását.
Az Ukrajnát ért csütörtök reggeli orosz támadás miatt a moldovai kormány szükségállapot kihirdetésére kéri a parlamentet, valamint lezárta a légterét – írja az MTI.
Maia Sandu moldovai elnök csütörtök délelőtti televíziós beszédében elmondta: reggel ülésezett a moldovai Legfelsőbb Biztonsági Tanács, melynek határozata nyomán a kormány szükségállapot kihirdetésére kéri a parlamentet. Hozzátette: több, Ukrajnába tartó utasszállító repülőgép az ukrajnai fejlemények miatt a chisinaui nemzetközi repülőtéren szállt le. Kiemelte: Moldova gondját viseli a Chisinauba érkezett állampolgároknak.
A Legfelsőbb Biztonsági Tanács javaslatára helyi idő szerint 14 órától lezárják Moldova légterét, és az országba tartó repülőgépeket más repülőterek felé irányítják – jelentette be Andrei Spanut, a moldovai infrastruktúra és regionális fejlesztés minisztere.
Az ukrán rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy ha az utcákon gyanús tárgyakat vagy személyeket látnak, azonnal jelezzék.
A rendfenntartók kiemelik, hogy különösen figyeljenek oda azokra a gyanús személyekre, akiknek öltözékén piros színű tárgyak vannak és azonnal jelezzék a 102-es rendőrségi segélyhívó számon – írja a Kárpátalja hírportál.
Továbbá felszólították a civileket, hogy egyenruhában vagy taktikai öltözékben nem menjenek utcára.
A legfrissebb értesülések szerint a katonai cselekmények elérték az ukrán fővárost. Kijev felett harci repülőket filmeztek le. Az nem világos, hogy ukrán vagy orosz felségjelzésűek.
Eközben a Kijevtől északra 20 kilométerre fekvő Visgorodban orosz harci helikopterek jelentek meg, amelyek ellen az ukrán erők légvédelmi rakétákkal reagáltak.
Az alábbi videón jól látható, hogy a helikopterek infracsapdákkal védekeznek.
⚡️Группа российских вертолётов атакована с применением переносных зенитных ракетных комплексов.
— Артем (@A_Yuzhakov) February 24, 2022
Активно работают средства противодействия.
20 км до Киева. Вышгород, Киевская область.#Украина pic.twitter.com/p0N1qoZmgd
Eközben mások arról írnak, hogy délen, Herszon megyében orosz tankok hatoltak be a Dnyeper menti Nova Kahovka településére.
Пишут, что российская бронетехника на подступах к городу Новая Каховка, Херсонская область. pic.twitter.com/CPhIG64cyw
— Аслан (@antiputler_news) February 24, 2022
Miközben az oroszok épp minden lehetséges oldalról lerohanják Ukrajnát, és rakétákkal, tankokkal támadják a legnagyobb városokat és kikötőket, addig a Gazprom 30 százalékkal növelte az Európába szállított földgáz mennyiségét az ukrajnai vezetéken: a mai napon 83 millió köbméter gázt szállítanak – írta a Reutersre hivatkozva a Portfolio. Ezt az ukrán vezetéküzemeltető is megerősítette.
A másik két fő vezetéken is nagyobb mennyiséget küld csütörtökön Európa felé a vállalat. A részletekről itt olvashatnak.
Emmanuel Macron francia elnök azt javasolja, hogy a lehető leghamarabb hívják össze a NATO-csúcsot – közölte az Élysée-palota csütörtökön.
Aggodalommal figyeli az Ukrajnában zajló katonai műveleteket a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) is – derül ki a szervezet szerkesztőségünknek elküldött közleményéből.
Együttérzünk Ukrajna polgáraival, különösen a kárpátaljai magyarsággal, azon belül is zsidó hittestvéreinkkel
– írják.
Azt is közölték, hogy a Mazsihisz az elmúlt hetekben már megkezdte a felkészülést az esetlegesen Magyarországra érkező menekültek megsegítésére. A szervezet az illetékes magyar hatóságokkal és a nemzetközi zsidó szervezetekkel is felvette már a kapcsolatot, az események további alakulását pedig folyamatosan nyomon követi.
Mint korábban megírtuk, hosszú sorok alakultak ki a bankok előtt Ukrajnában, mindenki próbálja kivenni a pénzét. Ez likviditási problémát idézhet elő, és bedöntheti az ukrán pénzügyi intézményeket.
Az ukrán nemzeti bank ezért napi százezer hrivnyára (körülbelül 1,094 millió forint) korlátozza a készpénzfelvételt, de a banki átutalásokat nem szabályozza.
A csernyihivi régióban sikerült megállítani az ellenséget – jelentette az ukrán védelmi minisztérium.
Mint írják, nehéz harcok zajlanak Harkov irányában, ahol az ellenség munkaerő- és felszerelési veszteségeket szenvedett.
Csapataink erői visszavették az ellenőrzést Mariupol és Scsásztyjá városok fölött. Legalább 6 repülőgép, 2 helikopter és több tucat ellenséges páncélozott jármű megsemmisült
– olvasható a jelentésben, amelyben azt írják, Herszon irányában nehéz a helyzet, de „Ukrajna védelmi erői visszaverik az agresszort”.
The National Police of #Ukraine reports a breakthrough of Russian troops deep into the Chernihiv and Kharkiv regions. The Ministry of Internal Affairs of Ukraine reports that Russia is attacking the borders along almost the entire perimeter using artillery and heavy equipment. pic.twitter.com/vE1EOfhEVM
— Hanna Liubakova (@HannaLiubakova) February 24, 2022