Mindannyian arra vágyunk, hogy a tanult idegen nyelven folyékonyan és felszabadultan kommunikáljunk, miközben sokszor a nyelvtanulási szokásainkkal pont akadályt gördítünk magunk elé.

Nézzük először, hogy mi az, ami biztosan nem segít:

• Ha folyton csak nyelvtani feladatokat oldasz meg.
• Ha nem tudsz elszakadni a fordítási kényszertől.
• Ha nem mersz semmit kimondani, amíg nem vagy benne biztos, hogy tökéletesen helyes.
• Ha kerülöd az olyan helyzeteket, ahol meg kell szólalnod.

Lenyűgöző a japán válogatott a világbajnokságon. Nem elég, hogy makulátlan tisztaságot hagynak maguk után az öltözőben is, de még egy orosz nyelvű köszönő cédulát is elhelyeznek. Példamutató, figyelmes és nagyon szimpatikus. A mai posztot ők inspirálták, mert megköszönni jó.

Fotó: Topical Press Agency

Ha már unod, hogy mindig csak a Thank you, a Thank you very much és a Thanks van, akkor íme néhány további kifejezés, amit használhatsz helyettük:

"Magyarországon jó munkám és jó fizetésem volt. 2014-ben, az utolsó  - nem teljes - magyarországi adóévemben 30 millió forint felett volt a jövedelmem. Saját házam volt Pest megyében, volt saját autóm és céges kocsim, mindez hitelek nélkül. 

Nem menekültem otthonról, nem gondoltam rossznak a helyzetem, nem éreztem élhetetlennek és nyomasztónak. Magyarország jó hely.

A feleségem már egy éve dolgozott Németországban, hétvégenként találkoztunk. A munkám miatt én is szinte hetente jártam külföldre. Aztán a feleségem jelezte, hogy többet akar látni. Két választási lehetőség volt: ő jön haza (kint nálam jobban keresett és jól érezte magát), vagy én megyek ki.

Végül én mondtam fel itthon, de köteleztek, hogy dolgozzam le a 140 nap felmondást. Közben  lelkesen jelentkezgettem a feleségem környékén levő cégekhez, de három hónap alatt semmi használható ajánlat nem érkezett. Kissé elkeseredtem. Az üzleti partnereknek is szóltam, hogy még 30 napig vagyok, és utána külföldre költözöm. Az egyik rákérdezett, érdekel-e bajorországi munka? Három kör után felvettek. Gondoltam átmenetinek jó lesz. Azóta is ott dolgozom.

"Mi nem az euró halmozásáért indultunk útnak. Friss hazásokként Magyarországon is biztos és jó jövedelemmel rendelkeztünk, de élhetőbb, biztosabb jövőt szerettünk volna. 2016-ban nászajándékba kaptunk egy utazást egy barátunktól Németországba. Magával ragadott minket az ottani levegő, az hogy mennyire más ott az élet, az emberek mentalitása, a nyitottság, a tisztaság, a rendezettség, a tervezhetőség. Pár nap után döntöttünk. Otthon mindent felszámoltunk, és két táskával, valamint egyetlen tulajdonunkkal, a magyar rendszámos autónkkal nekivágtunk."

Fotó: Sven Hoppe

Az első fél év nem volt könnyű Eszternek és Istvánnak. Ördögi kör, hogy amíg nincs munka, nincs lakás, amíg nincs lakás, nincs munka. De megoldották ezt is. Hat hónapon belül háromszor költöztek. "Ezalatt 23-34 négyzetméteres lakásokban laktunk. Az egyik helyen kaptunk egy kis ajándékot is, ahol életünkben először találkoztunk a mai napig is felejthetetlen ágyi poloskákkal."

„Hát, a nyelvtan, meg a der, die, das, hú! De az angol, az OK.” „Nem szerettem a németet, mert annyira olyan …, tudod, olyan kemény nyelv.”

Őszinte leszek. Engem sem tudnának egy romantikus estén pusztán a német nyelv dallamával elvarázsolni, bármily sejtelmesen búgó hangon szólna is az. De ez a nyelv nagyon szerethető. Rögtön az első alkalommal megtanulhatod a különleges betűket és betűkapcsolatokat, és innentől kezdve már szabadon ki tudsz ejteni szinte bármilyen szót vagy kifejezést. Ha visszagondolok arra, hogy is volt ez az angolnál, akkor a bjutiful mindent vitt.

Amikor leszálltunk a reptéri buszról Haarlem belvárosában, térkép nélkül tudtuk merre kell elindulni, és valahogy első perctől otthon éreztük magunkat ezen a vadidegen helyen. Eltelt jó pár hónap, mire igazán belaktuk a várost, lett lakásunk, munkánk, kedvenc közértünk és kávézónk is.

Lewis Carroll az Aliz Csodaországban zabolátlan képzeletű írója használta a francia portmanteau szót először (eredeti jelentése: két egyenlő részre nyíló bőrönd) olyan szóösszetétel leírására, ami két szó összeolvasztásából egy harmadikat eredményez, így egyesítve mindkét eredeti szó jelentését.

Hogy értsük pontosan, mi is ez a nyelvi lelemény, lássunk egy példát! Talán a legismertebb portmanteau szó az internet, az international és a network szavakból. Más hasonlóan ismert összetételek:

• brexit: Britain + exit 
• smog: smoke + fog  
• emoticon: emotion+icon

Miért döntöttetek úgy, hogy külföldre költöztök?

Ennek több előzménye volt, de az volt az utolsó csepp, amikor meghallottam 2014-ben a miniszterelnök tusnádfürdői beszédét. Megkértem a férjem, hogy keressen munkát külföldön, mert nekünk itt nincs maradásunk, és ő is hasonlóképpen vélekedett. Én abban az időszakban csak tengődtem, különböző munkahelyek között vándoroltam, túl magasak voltak az elvárásaim, miközben sok helyen túlképzettnek számítottam. A férjem a vendéglátóiparban dolgozott, szinte alig találkoztunk. Minimálbérre bejelentve dolgozott heti 7 napot, napi 14-15 órát, mert nem találtak neki váltótársat. Az egyik gyermekem oviba járt, a másik akkor már iskolás volt, őt éppen próbálta betörni a rendszer. Stresszes, nyomasztó, megterhelő volt az iskola neki, nyaranta hasfájással, ha az iskola közelben sétáltunk. Én azt hittem, ez normális, hiszen nekem is pont így telt a gyermekkorom - most látjuk csak igazán, hogy ez mennyire nem az.

De miért pont Izlandra mentetek?

Elsősorban azért, mert itt kapott a férjem munkát. De mindenképpen olyan országba szerettünk volna menni, ahol magas az életszínvonal, aktív a szakszervezet és nem kérdés az esélyegyenlőség. A férjem azonnal, én két hét után kaptam munkát a vendéglátásban. Szerencsések vagyunk, mert az izlandiak ugyan eléggé zárkózott népek, mégis nagyon segítőkészek azokkal szemben, akik munkavállalóként hozzájárulnak a gazdasági növekedésükhöz. Ja, és borzasztó szerencsések vagyunk, mert imádják a gyerekeket!

Nem minden arany, ami fénylik, ahogy nem mindenki barát, aki annak látszik. Éles helyzetekben, azonban mindig kiderül, ki kire számíthat, és kire nem. Ha például egy buliban azt mondjuk valakinek, aki tetszik nekünk, hogy You're very sympathetic, ne lepődjünk meg, ha kicsit értetlenkedik.

Az angol sympathetic és a magyar szimpatikus szavak ugyanis „hamisbarátok” (false friends). Bár nagyon hasonlítanak egymásra, a sympathetic szó nagyon ritkán fordul elő szimpatikus jelentésben, jellemzően úgy fordítjuk: együttérző, megértő. (Olyan angol szó egyébként nincs is, hogy sympathic, úgyhogy ezzel sem érdemes próbálkozni.)

Jose Roca a Prezi cég miatt költözött a magyar fővárosba több mint öt évvel ezelőtt, és gyakorlatilag pillanatok alatt beleszeretett a városba. Amikor állásinterjúra hívták a Prezihez, eltöltött valamennyi időt Budapesten, hogy megalapozott döntést hozhasson arról, ideköltözik-e vagy sem. „A munkalehetőség mellett nagyon tetszett a hangulata, és hamar egy csomó izgalmas embert ismertem meg itt, akik a tech-világban meghatározóak. Ez a két dolog hamar eldöntötte: maradok” - mondja.

„Azt hittem, utálni fogom Bécset. Egyébként is, Oxfordhoz képest, ahol diplomáztam, visszalépésnek tűnt, hogy ide jöttem PhD-zni. Az egyetemen kérdezték is, miért őket választottam, és én is azt gondoltam, nem ez lesz az igazi. Amúgy anyagi oka volt. Angliában fizetős helyem lett volna, Bécsben viszont ösztöndíjjal tanulhattam” – mondja Gábor (a nevet kérésére megváltoztattuk), aki gyógyszerészként a világ legjobb egyetemén tanulhatott, 2016-ban azonban átköltözött Bécsbe.

Naplemente Bécsben a Duna-csatorna partján

Fotó: Joe Klamar

Németül nem is nagyon tanult meg, tanulmányait az osztrák fővárosban is angolul folytatta, ismeretségi körében is ez a közös nyelv. Sok a külföldi, de miért is kéne ennek másképp lennie egy európai nagyvárosban?

"Már 10 éve élek Németországban, és jó okom van azt írni, hogy sehol nincs kolbászból a kerítés. Miután Magyarországon megszereztem az állattenyésztő szakmát, otthon csak 50 kilométerre találtam munkát. Imádtam ezzel foglalkozni, de egyedül a fizetésemből albérletben mindenféle támogatás nélkül eléggé keserves volt megélni. Pedig az albérletem csak egy szoba volt közös vécével és tusolóval.

Dolgozók egy kenrbergi tejüzemben

Fotó: John Macdougall

Idekint Németországban is dolgoztam a szakmámban, de nem sok köszönet volt benne. Húsz évesen örültem, ha munkát kaptam nulla német nyelvtudással, mondjuk az állattartáshoz amúgy sem kellett nagy nyelvtudás.

„Mindig is tudtam, hogy messze fogok élni, nagyjából az első, kisiskolás angol nyelvóra óta” – Anasztaszija tartotta a szavát, végül 4600 kilométerre jutott el, ami már Oroszországból is elég ahhoz, hogy Ázsiából Közép-Európába jusson az ember.

Az egyetem utáni lehetőségek és az egyetem alatti munkatapasztalatok sem erősítették benne, hogy Dél-Szibériában akarna maradni. „Ha nincs 2-3 év gyakorlatod, akkor csak alulfizetett állásra számíthatsz, akkor is, ha a szükséges nyelvtudásod megvan. Alternatíva lehetett volna a tanári állás, de az sem túl vonzó: kezdőként egy kisebb városban kaphatsz 15 ezer rubelt (kb. 61 ezer forint), ebből 10 ezer el is megy a lakásra.”

- Anyuka: Gyere ide azonnal!
- Gyerek: Mi?
- Anyuka (nevel):  Nem „Mi?”, hanem „Mi van?”

Mint a fenti (nem kitalált!) párbeszéd is mutatja, még az anyanyelvünkön is előfordul, hogy nem értünk valamit, és vissza kell kérdeznünk. Sőt, azt is meg kell tanulnunk , hogyan illik ezt megtennünk. Még inkább így van ez idegen nyelven, egyrészt mert valószínűleg többször előfordul, hogy nem vagyunk benne biztosak, mit is mondott a másik, másrészt mert kevésbé vagyunk érzékenyek a nyelvi finomságokra.

A What? használata pl. funkciójában helytáll, kifejezi, hogy nem értünk valamit, de hasonlóan a magyarhoz, nem hangzik túl elegánsan.

Már Magyarországon is mozdonyvezető voltam tíz éve, mikor 2010-ben több külső hatás eredményeképp elkezdtem a német nyelvvel foglalkozni. Nem az anyagi indíttatás volt a legkomolyabb, de természetesen az sem volt mellékes. 2013 környékén értem el azt a nyelvtudásszintet, amikor azt gondoltam, ideje próbát tenni az osztrák vasúti munkaerőpiacon.

Emlékszem, az indulás előtti estén néztem a túrákhoz való vázas hátizsákom. Belefért mindenem. A késeim, a szakácskönyveim, a ruháim, a pálinka az ismerős és ismeretlen barátoknak, szóval minden, vagyis, hogy ennyi. Harminchat évesen, házasságban, két gyerekkel, szaktudással, belefért az életem abba a táskába, amivel mások kirándulnak. Ez végképp meggyőzött, hogy jól döntöttem, megyek. Magyarországon ennyit értem el, és akkoriban az a hír járta, hogy akkor ennyit is érek.

„Azért az nekem valahol elégtétel, hogy melós proliként idáig jutottam. Tudod, hányan fújnak rám az értelmiségiek közül azért, mert alulképzett árokásó létemre színdarabot készítettek az életemből? Sokaknak nem veszi ezt be a gyomra, de már azt sem, hogy egyáltalán tudok írni” – mondja büszkén a negyvenhét évesen Londonba költözött markológép-kezelő, Horváth János, vagy ahogy többen ismerik, a Diggerdrájver. Aki egyszer a Határátkelő blogon megírta a saját történetét, a nagy siker miatt pedig azt javasolták neki, indítson saját blogot. Aztán eltelt pár év, és rátalált pár tízezer olvasó mellett az Örkény Színház rendezője, Bagossy László is, aki színpadra írta a blogot. A Diggerdrájver című, a csak Horváth János saját szavaiból álló előadást két éve játssza a színház telt ház előtt. Jegyet szerezni nem egyszerű rá, és most Londonba is meghívták az előadást – minderről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

15

Miközben a blogot írta, nem sejtette, hogy Bagossy László minden bejegyzését követi.(Fotó: Karip Timi)Galéria: Az igazi diggerdrájver