Mégiscsak fellép a Nickelback Budapesten

2016. március 7., 13:19 Módosítva: 2016.03.07 14:17
52

Idén ősszel pótolja a frontember Chad Kroeger betegsége miatt tavaly elmaradt turnéját a Nickelback - írja az MTI. A kanadai rockbanda az európai koncertsorozata keretében szeptember 16-án lép fel a Papp László Budapest Sportarénában. Legutóbb 2013-ban koncerteztek fel ugyanitt.

Tovább

Azóta is szomorú minden vasárnap

2016. március 6., 17:04 Módosítva: 2016.03.07 07:56
2269
Seress Rezsőnél tragikusabb sorsú magyar zenész talán nem is létezett: az egyetlen magyar világsláger zeneszerzőjeként Amerikában dúsgazdag lehetett volna, ő mégsem ment, helyette inkább az itthoni nyomorgást választotta, fél vesével, a szeretett hetedik kerületben. A Szomorú vasárnap valóságos öngyilkossági hullámot indított szerte a világban, a dal korra és nemre való tekintet nélkül szedte áldozatait. Végül Seress Rezső maga is véget vetett életének.

“Hol lesznek már a Beatlesek, mikor én még mindig itt leszek?” – tette fel a költői kérdést Seress Rezső, az egyetlen igazi magyar világsláger gazdája. A Szomorú Vasárnap több mint nyolcvan éve indult el hódító útjára, és Goethe Wertherje után ismét divatba hozta az öngyilkosságot.

Miközben a Spitzer Rudiként ismert kis pesti ripacs napról napra, nyomorogva élt Budapesten, esténként pedig cigarettafüstben szórakoztatta a közönséget a Dohány utcai Kulacsban, majd az Akácfa utcai Kispipában, addig európai lapok tucatjai írtak az öngyilkosok himnuszáról. Idővel már a New York Times is arról cikkezett, hogy a dal hatására tömegek vetik magukat a Dunába. Közben itthon alig ismerték, és még ennél is kevesebben voltak azok, akik elismerték.

Tovább

Van még kraft a magyar zenében

2016. március 6., 08:53 Módosítva: 2016.03.07 01:05
129

Mérföldkőhöz érkeztünk a Stenk történetében: ezen a hétvégén kizárólag friss magyar megjelenésekről írunk. A We Plants Are Happy Plants új albuma remekül passzol a másnapokhoz, Barabás Lőrinc liftzenében nyomul, a Subscribe romjain alakult Useme rádióbarát popzenében nyakatekert szövegekkel, a nevét a Bartók-operából kölcsönző Duke Bluebeard pedig minimalista fészerfolkban. Ezen kívül Haumann Péter, kanapén alvások, ölelés és meleg kakaó a Hét lemezében, de az is kiderül, hogy milyen egy tízemeletes panelház tetején spanglizni.

Tovább

Belénk bújt a kisördög

2016. március 5., 08:36 Módosítva: 2016.03.05 18:57
5

Ezen a héten senki nem bírt magával: nagy lövöldözések, féktelen házibulik, apácákkal kosarazó Sátán, táncolós temetés és egymást felzabáló tehenek a Videódiszkóban, ahol ezúttal is az elmúlt napok legizgalmasabb klipjei közül szemezgettünk. Ezen kívül megmutatjuk a Ghánában forgott Major Lazer-videót, valamint kiderül, hogy mi köze van II. Erzsébet unokájának a Kills visszatéréséhez. Ha el szokott bágyadni a munkahelyén, akkor is tartson velünk!

Tovább

Együtt küzdenek a punkok a rák ellen

2016. március 4., 17:12 Módosítva: 2016.03.04 19:48
1840

Óriási dzsemborit tart a hazai punk-hardcore színtér szombat este a Dürerben. A maratoni koncertsorozat során másfél tucat zenekar áll színpadra, köztük több olyan is, amit már évek óta nem, vagy csak elvétve lehetett látni.

A bulinak szomorú apropója van: a magyar hc-közösség egyik meghatározó alakja, Mezei „Mező” Gábor, aki a Semmi Komolyban basszusgitározott, ritka rákos megbetegedésben szenved. 2015 nyarán rosszindulatú lágyrész-daganatot találtak az egyik térde mellett, amelyet eltávolítottak ugyan, de a daganat kiújult, még az érintett láb amputálása is felmerült az orvosokban. A színtér most az ő gyógykezelésére gyűjt.

Tovább

Tessék, ezt is én írtam!

2016. március 2., 17:33 Módosítva: 2016.08.16 10:06
535
A világ egyik leghíresebb dalszerzője már sokadjára járt Budapesten, de eddig nem sikerült összehoznunk egy interjút vele. Most sikerült. Többek között arról beszélgettünk vele, hogy lehet slágert írni a Kissnek, lehet-e tanulni a dalszerzést és hogy mennyit lehet keresni akkor, ha az ember egyik szerzeményét csak egy streamingszolgáltatónál negyedévente hétmillió alkalommal hallgatják meg.

Mit jelent önnek a magyarsága?

Desmond Child

A popzene egyik legismertebb és legelismertebb, kubai-magyar származású dalszerzője idén 62 éves. Tagja a dalszerzők Hírességek csarnokának, kismillió slágert írt olyan előadóknak, mint Bon Jovi, az Aerosmith, Ricky Martin, Cindy Lauper, Meat Loaf, a Kiss, Katy Perry, Cher vagy a Roxette. Legutóbb a Zedd Beautiful Now című slágerét hallhattunk tőle, előtte Selena Gomez is neki köszönhette Love Will Remember című dalát.

A hetvenes években egy Desmond Child & Rouge nevű zenekarral megpróbált betörni az előadóiparba, és ugyan a The Warriors című kultfilm soundtarckjéig el is jutott, de ezen túl nem nagyon. Child kivételes képességű dalszerző, a funktól a diszkón át a hard rockig minden stílusban írt már világslágert, Alice Cooper a Trash című albummal, amit szinte teljes egészében Child írt, a karrierje feltámadását köszönheti.

Ha jobban megnézzük egyébként, az Aerosmith (Permanent Vacation), a Bon Jovi (Slippery When Wet), Alice Cooper (Trash) és korábban a Kiss (Dynasty) azt a szintlépést köszönheti Childnak, ami a mainstreamhez kellett nekik: a rádióbarát slágerekkel léptek be a gigasztárok közé, és kezdtek el keresni egy tonna pénzt.  

A magyar állampolgárságot február elején kapta meg, az Artisjus életműdíjjal köszönte meg munkáját.

Az állampolgárságot pár hete kaptam meg, és nagyon büszke vagyok rá. Legalább annyira magyar vagyok, mint kubai, nagyon fontos részem a magyar, a kitartó, mindenért megküzdő énem. Kicsit olyan ez, mint amikor a tékozló fiú hazatér. Az apámról 18 éves koromig nem is tudtam, hogy ki, nekem azt mondták, hogy csak egy családi ismerős. A születésnapom után derült ki, hogy ki is ő tulajdonképpen. Egy évre rá elhozott Magyarországra, 1973-ban lehetett ez, de utána rendszeresen hazajártam, és úgy szívtam be magamba a magyar kultúrát, mint a szivacs. Apám egy túlélő volt, olyan ember, aki soha, egy pillanatig sem adta fel, mindig felállt. Sok gyerek teljesen más akar lenni, mint az apja. Na, én pont olyan. 

Hogy ír az ember diszkóslágert a Kissnek?

Akkoriban, a hetvenes évek végén, volt egy zenekarom, a Desmond Child & Rouge. Három csajjal énekeltem benne, és igyekeztem mindenféle zenei stílust kombinálva valami újat csinálni. New Yorkban életem, és Ismertem Pault Stanley-t, a Kiss énekes-gitárosát, aki akkor már nagy sztár volt, a Kiss első fénykora ugye a hetvenes évek végére esett. Meggyőztem, hogy az új albumra (ez volt az 1979-es Dynasty) tegyenek fel egy olyan nótát, aminek diszkóritmus alapjai vannak, de torzított gitár szól felettük. Ez volt az I Was Made For Lovin’ You, ami megváltoztatta a popzenét. Ha jól számolom egyébként, háromszor gyakoroltam nagy hatást a popzenére.

Melyik volt a második?

A Kiss-nóta után jelentek meg a színen az olyan előadók, mint Prince vagy Madonna, az ő dalaikban is jól kimutatható ez a fúzió, a lüktető dobalapokra felhúzott, más stílus. Az amerikai tánczene ekkor alakult át, hiszen korábban tulajdonképpen az r’ n’ b-előadókkal azonosíthattuk. Aztán a nyolcvanas években megjelentek a dobgépek, és minden nagyon feszes, pontos lett, nem olyan szabadon folyó, mint a korábbi, groove-os r’ n’ b. A Kiss-szel még elég sok éven át együtt dolgoztunk, és később (1984) megírtam nekik a Heaven’s On Fire-t, ami dettó nagy sláger lett, de ami sokkal fontosabb: felkeltette Jon Bon Jovi figyelmét, aki akkoriban a Kiss előzenekaraként turnézott  Európában. Jon sokat dumált Paullal a dalszerzésről, és Paul kezébe nyomta a névjegyemet, hogy hívjon fel. Nem ismertem a srácot, mondta, hogy ő Jon Bon Jovi New Jersey-ből, és szeretné, ha írnánk egy jó nótát közösen.

Tovább

Háborognak az oroszok Ukrajna eurovíziós dala miatt

2016. március 2., 16:15 Módosítva: 2016.03.07 16:07
12

Egy krími tatár származású énekesnőt küld a stockholmi Eurovíziós Dalfesztiválra Ukrajna, és természetesen az oroszok már most nagyon fel vannak háborodva. Jamala 1944 című dala a saját ükanyjának a történetét meséli el, akit nácinak bélyegeztek a szovjetek, és több ezer krími tatárral Közép-Ázsiába deportálták. Az embertelen körülmények között rengetegen meghaltak; a túlélők és utódaik csak több mint negyven évvel később, 1989-ben térhettek haza a Krím félszigetre, ahol korábban a 240 ezres tatár krími populáció alkotta a lakosság nagy részét.

Tovább

50 milliót adományozott Böjte Csabának Ákos, miután szakított a Telekommal

2016. március 2., 15:02 Módosítva: 2016.03.03 10:06
1209

Sikerült megegyeznie a szerződésbontásról a Magyar Telekomnak és Ákosnak, írja az MTI. A telekommunikációs cég és az énekes viszonya akkor romlott meg, amikor Ákos erősen szexista kijelentéseket tett az Echo TV-ben, ezt pedig nem tartotta a cég összeegyeztethetőnek a saját elveivel.

A Magyar Telekom Csoport elkötelezett abban, hogy nőknek és férfiaknak egyaránt azonos munkafeltételeket és karrierlehetőséget biztosítson és minden körülmények között fenntartsa a vállalaton belüli nemi egyenjogúságot

- írta megkeresésünkre annak idején a Telekom. Ezzel az ügyet a cég és az előadó lezártnak tekinti és megköszönték egymásnak az eddigi munkát.

Tovább

Pajor Tamás az év szövegírója, Jónás Vera az év legjobb fiatalja

2016. március 2., 10:35 Módosítva: 2016.04.01 13:02
471

Március 1-jén kiosztották a Budapest Music Centerben az Artisjus jogvédő iroda éves irodalmi, komolyzenei és könnyűzenei díjait.

  • Az Év Könnyűzenei Produkciója: Womex 2015
  • Az Év Könnyűzeneszerzője: Szabó Zé
  • Az Év Könnyűzenei Szövegírója: Pajor Tamás
  • Dalszerző Életműdíj: Desmond Child
  • Az Év Junior Könnyűzenei Alkotója: Jónás Vera
Jónás Vera
Jónás Vera
Fotó: Palkó Eszter / Jónás Vera Experiment
  • Az Év Komolyzenei Műve: Sáry László: Remek hang a futkosásban
  • Az Év Junior Komolyzenei Alkotója: Balogh Máté
  • Az Év Magyarnótaszerzője: Gyimóthi Elemér
Tovább

Sétáljon egyet egy grapefruit belsejében!

2016. március 1., 15:49 Módosítva: 2016.03.01 17:41
117

Hamarosan új lemezzel jelentkezik a nemzetközi turnéra készülő pécsi Immigrants rockzenekar, de addig bemutatjuk a legújabb videójukat, amin nálunk látható először.

Tovább

Meghalt Szabó György Balázs, az Old Boys énekese

2016. március 1., 15:21 Módosítva: 2016.03.02 11:52
141

71 éves korában elhunyt Szabó György Balázs, az Old Boys egyik alapítója és énekese, írja a Blikk. A zenész múlt csütörtökön került kórházba, ahol mélyaltatásban próbálták megmenteni az életét. Szervezete hétfőn adta fel a harcot.

Szabó Balázs közel negyven évet zenélt az Old Boysban, de megfordult a Geminiben, illetve a Kati és a Kerek Perecben is. Bár már nyár óta nem énekelt, zenésztársait megdöbbentette a halálhíre. Temetéséről később döntenek.

Tovább

Ide figyelj, te segg! - mondta a zene fejedelme

2016. március 1., 14:35 Módosítva: 2017.03.30 18:33
79

Hogy pontosan milyen zeneszerzők szerepeltek az általános iskolás énekkönyvünkben, arra már nem emlékszem. Na jó, Beethoven biztos benne volt, mert dereng, hogy pirosra színeztük az orrát és mellette jó erősen aláhúztuk a Mormotás fiú dalában, hogy „jót iszom” – ez akkoriban remek poénnak tűnt. Viszont nagyon úgy rémlik, hogy Josquin des Prez volt az első, aki szerepelt benne, mint nagy zeneszerző.

Alighanem azért, mert tényleg ő volt az első nagy zeneszerző. Nem csak a munkái, hanem a kortársak és az utókor megítélése alapján is.

Tovább

Martin Solveig és The Game is játszik a Balaton Soundon

2016. március 1., 11:51 Módosítva: 2016.03.01 13:00
7

A nyáron immár tizedik alkalommal rendezik meg a Balaton Sound fesztivált, a szervezők pedig most újabb 16 nevet jelentettek be. Az új fellépők között ott van például a francia, Hello című slágeréről ismert Martin Solveig, a Dr. Dre által felfedezett The Game, valamint a GTA duó is (nem a Grand Theft Auto, hanem a Good Times Ahead rövidítése), akik Intoxicated címmel szintén jegyeznek közös dalt Solveiggel.

Tovább

Továbbra is válságos Szaxi Maxi állapota

2016. március 1., 10:17 Módosítva: 2016.03.02 10:21
78

Lassabban gyógyul a vártnál Fekete Gyula, a Dolly Roll és a Hungária szaxofonosa, aki két évvel az agyvérzése után sem állt talpra, írja a keddi Blikk. A lapot a zenész egyik pályatársa tájékoztatta erről, aki nemrég látogatta meg az egyik vidéki klinikán a 63 éves zenészt.

Szaxi Maxi 2014-ben kapott agyvérzést az Északi-tengeren, ahol egy luxushajón játszott vendéglátós zenekarával. A helyszínről helikopterrel szállították egy németországi kórházba, ahol aztán megoperálták, és mesterséges kómában tartották. A zenész nyaktól lefelé megbénult, beszédképtelen lett, látását elvesztette, valamint a veséje is leállt.

Tovább

De miért énekelt kétszer Kállay-Saunders?

2016. február 29., 15:20 Módosítva: 2016.03.01 00:29
129

A Dal hétvégi döntőjében Kállay-Saunders András kétszer énekelhette el a Who We Arecímű számot, mivel először nem szólt jól a fülében a zenei alap. A zsűri adott Andrásnak egy második esélyt, de így sem ő nyert: Freddie megy Stockholmba, az Euróvíziós Dalfesztiválra.

Pacsai Márk zenei producer, a Kállay-Saunders-dal egyik szerzője most feltöltött YouTubera egy videót, amiben azt próbálja bebizonyítani, hogy nem az énekes volt rossz a döntőben, a Dal hangmérnökei hibáztak - írja a Délmagyar. Íme a videó, én bevallom, nem nagyon értettem a baki technikai hátterének magyarázatáról, de valami olyasmi a lényeg, hogy az énekes kérésére már a próbán egy hanggal lejjebb transzponálták a nótát, hogy ne legyen baki a dalban, csak a döntőben végül mégis történt valami baki, és az eredeti, rádiófelvételes alapot hallotta.

Tovább

Nem kell adóznia Sickratmannek a 3,6 milliója után

2016. február 29., 09:17 Módosítva: 2016.02.29 13:17
36

Nem kell adóznia Paizs Miklósnak a rajongóitól összekalapozott ­­­3 651 000­ forint után, de a 18 százalékos ajándékozási illetéket valószínűleg nem ússza meg - írja a Blikk.

Ahogy azt itt a Stenken is megírtukPaizs Miklós egy csütörtöki Facebook-bejegyzésében, közölte: ételre gyűjt, napok óta 165 forintból él. A poszt hamar felrobbantotta az internetet, megosztottuk mi is, ezért talán nem is csoda, hogy végül 3 651 000 forint gyűlt össze Sickratman számláján.

Tovább

Ettől elment a létvágyam

2016. február 28., 08:26 Módosítva: 2016.02.29 08:48
154

Igazán erős album híján most nincs kiemelt Hét lemeze, de azért a Golden Haze vagy Death Index elég jó lett, ahogy a budapesti Satelles hardcore band banda albuma is. A Z generáció kedvence, Yung Lean viszont csalódást keltett, nem úgy, mint Geszti Péter és a sztárbarátok. Attól pont azt kaptuk, amit vártunk.

Tovább

Negyven leszek idén, most kezdek el élni

2016. február 28., 00:45 Módosítva: 2017.02.14 19:02
1843

Palya Beát nehéz leállítani - ennek az interjúnak a szövege is könnyen lehetne háromszor ennyi. A Budapest szélén található családi házukban megállás nélkül, vitathatatlan lelkesedéssel tud beszélni afrojazzről, török klasszikus zenéről, vagy éppen arról, hogy meglátott egy mókust a teraszon. A professzionális életére is igaz ugyanez: koncertsorozatokat szervez, készül az idei két magyarországi koncertjére, és közben pedig egy készülő francia filmben fogja Django Reinhardt feleségét játszani. Március 18-án jelenik meg Tovább Nő című lemeze, ugyanazon a napon fogja élőben bemutatni a budapesti Akváriumban.

Ez a sok új infó volt az apropó, hogy Palya legyen a DJ Shuffle elnevezésű interjúsorozatunk újabb alanya. Ezek az interjúk úgy készülnek, hogy megkérjük az interjúalanyt, nyomjon egy véletlenszerű lejátszást azon az eszközön, amin általában zenét szokott hallgatni, majd beszéljen arról, hogy mit jelent neki egy-egy szám. Átugrani nem szabad. Legalábbis ezek a vaskalapos szabályok, de még nem volt olyan DJ Shuffle, amiben minden flottul ment volna, Palya Beával is átváltottunk egy idő után Youtube-diszkóba. A számokat a címekre kattintva lehet meghallgatni.

Tovább

Cintula: Baromság, hogy besúgó voltam!

2016. február 27., 12:47 Módosítva: 2016.02.28 13:21
73

A Stenken megjelent könyvismertetőnk után a Bors újságírói is élénken elkezdtek érdeklődni a Kádár-korszak könnyűzenei politikájáról szóló Jampecek a Pagodában című Csatári Bence-könyv iránt. Megkeresték például Keresztes Tibort, azaz Cintulát, akiről a történész könyve (és így a Stenk recenziója) is azt állította: Kurucz Tibor néven írt jelentéseket 1966 és 1969 között az állambiztonságnak.

84920
Fotó: FORTEPAN

A Kádár-korszak közkedvelt DJ-je viszont ezt válaszolta a Borsnak:

Ezt a témát nem először veszik elő, de egy óriási nagy baromság! Hozzanak nekem ide egyetlen papírt, amit aláírtam! Addig csak duma ez az egész, kapja be, aki ezt terjeszti! Ha viszont én írnék könyvet, akkor sokan lennének bajban. A Poórról például, hogy jelentettem volna? Olyan kapcsolatai voltak, hogy disszidált, majd hazajött anélkül, hogy börtönbe került volna. Aki élt abban a korban, az tudja, hogy ez mekkora dolog, vagyis az állami vezetésnek nem is lehetett szüksége egy lemezlovas jelentéseire.

Tovább

Közülük kerül ki az új kedvenc száma

2016. február 27., 10:36 Módosítva: 2017.03.16 10:09
345

Megvannak a döntősök az idei dalversenyünkben, de egy hely még kiadó! Az olvasó döntheti el, hogy ki legyen az ötödik finalista, nyomjon egy tizest a kedvencére!

Twerkelni már marha unalmas

2016. február 27., 10:08 Módosítva: 2016.03.16 10:57
10

Ahogy már néhány hónapja tesszük, ezen a hétvégén is összeszedtük az elmúlt napok legizgalmasabb klipjeit. Az aktuális Videódiszkóban lovagi páncélba bújt nőt gázolnak, Rihanna rámászik a melegítős Drake-re, egy helyes uszkár pedig érzéki csókolózásba kezd egy kutyakozmetikussal.

Tovább

Továbbra is kérdéses a Budapesti Fesztiválzenekar támogatása

2016. február 27., 02:24 Módosítva: 2016.02.27 09:39
183

Ahogy azt korábban mi is megírtuk, Fővárosi Közgyűlés 2016-os költségvetésében nem szerepel a Budapesti Fesztiválzeneka támogatása.

Takács-Nagy Gábor karmester és a Budapesti Fesztiválzenekar a Szabadság napi ünnepi koncerten a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Budapesten 2014. június 19-én.
Takács-Nagy Gábor karmester és a Budapesti Fesztiválzenekar a Szabadság napi ünnepi koncerten a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Budapesten 2014. június 19-én.
Fotó: Marjai János / MTI

A Fesztiválzenekar vezetősége, Fischer Iván zeneigazgató és Stefan Englert ügyvezető igazgató levelet írtak Tarlós István Főpolgármester részére, amiben leszögezik: a Fesztiválzenekar Budapest nagyköveteként koncertezik mindenütt a világon, és azon dolgozik, hogy a főváros ismertségét és nemzetközi jóhírét szolgálja, ezért továbbra is számítanak a Fővárosi Közgyűlés támogatására.

Tovább

Végül több mint 3,5 milliót kalapozott össze Sickratman

2016. február 26., 17:12 Módosítva: 2016.02.29 09:17
1536

"Ha van fölösleges pénzed, utalhatnál belőle. Ételre gyűjtök" – írta Paizs Miklós csütörtöki Facebook-bejegyzésében, amiben arról is beszámolt, hogy két kislány édesapjaként napok óta 165 forintja van csupán.

A poszt hamar bejárta az internetet, megosztottuk mi is, ezért talán nem is csoda, hogy a nap végén a zenész újabb posztot tett közzé, amelyben arról írt, hogy a vártnál jóval több, összesen 1 575 000 forint gyűlt össze a számláján, amiért nagyon hálás, de ne küldjenek neki többet.

Tovább

Másfél millió jött össze a Facebookon Sickratmannek

2016. február 26., 11:47 Módosítva: 2016.02.29 09:18
301

Végső elkeseredésében Facebook-ismerőseihez fordult Paizs Miklós, ismertebb nevén Sickratman, hogy anyagi segítséget kérjen a művészeti tevékenységéhez. Paizsnak állítása szerint február végére 165 forintja maradt, és két gyerek apjaként eljutott arra a pontra, hogy a bankszámlaszámát megosztva, a saját bevallása szerint is pénz kolduljon ismerőseitől. A posztot azóta törölte, de egy másik bejegyzéséből kiderül, hogy alig egy nap alatt 1 575 000 azaz másfél milió forintot dobtak össze a jóakarói.

Tovább

A besúgó Cintulától a szétvert P. Mobil-koncertekig

2016. február 25., 21:10 Módosítva: 2016.02.27 13:11
1077
Csatári borito
Fotó: Médiatudományi Intézet

Alig tettük le Csatári Bence előző könyvét, az MSZMP és a zene kapcsolatát boncolgató Az ész a fontos, nem a hajat, máris itt az izgalmas folytatás, a Jampecek a Pagodában.

A rockrajongó történész természetesen most is a kedvenc témáját, a Kádár-korszak könnyűzenei politikáját dolgozta fel olvasmányos formában. Ezen belül is annak a Magyar Rádiónak műsorkészítési elveit, ahol a Zenei Főosztály vezetői egy sajátos, belső rendszer mentén próbáltak lavírozni a könnyűzenei cenzúrát megtestesítő Táncdal- és Sanzonbizottság, az Agitációs és Propaganda Osztály, valamint a kulturális tárca, a legfelsőbb pártvezetés és a hazai művészvilág között.

A tanulmánykötethez Csatári Bence szokás szerint alaposan átböngészett egy levéltárnyi eredeti pártdokumentumot, belső terjesztésű rádiós felmérést és titkosítás alól feloldott állambiztonsági jelentést.

Tovább

Nem volt ittas a mélybe zuhant brit zenekar sofőrje

2016. február 25., 20:03 Módosítva: 2016.02.26 11:51
2

Egy előzetes boncolási jelentés szerint nem volt ittas a Viola Beach nevű zenekar autóját vezető férfi, írja a Local svéd kiadása. A februári balesetben a zenekar valamennyi tagja, valamint a menedzserük is életét vesztette.

A stockholmi rendőrség forgalmi egységének nyomozója, But Lars Berglund elmondta, hogy a végső jelentést csak néhány hét múlva teszik majd közzé. "Egyelőre még nincs egyértelmű bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a sofőr ittas lett volna" – mondta. Azt, hogy ki vezette a járművet, még nem hozták nyilvánosságra. 

Tovább

Hendrix ettől beájulna

2016. február 25., 16:11 Módosítva: 2016.02.25 20:03
107

Az utóbbi évek egyik legjobb klipjét rakta össze nemrég a Saverne, most pedig megjelent az új nagylemezük is, ami nálunk hallható először.

Tovább

Két év után kijött egy új Middlemist Red-dal

2016. február 24., 15:25 Módosítva: 2016.02.24 17:49
579

Már két év eltelt az első indexes dalversenyt megnyerő Middlemist Red bemutatkozó albuma óta, de a zenekar folyamatos hazai és külföldi koncertezés mellett eddig nem adott ki új zenét. Most ez a pillanat is elérkezett, hiszen a koncerteken már hallható Evermore c. számukhoz egy klipet is készítettek, ami nálunk debütál.

Tovább

100 magyar zenekar a Volton

2016. február 24., 14:09 Módosítva: 2018.08.27 16:17
2

Bejelentette a Volt fesztivál az idei magyar fellépőket, de nem egyet, nem kettőt, hanem rögtön százat. Főműsoridőben olyanok lépnek fel, mint Halott Pénz, a Wellhello, a Brains vagy az idén mindössze négy fesztiválfellépést vállaló Punnany Massif. Idén is két nagyszínpad lesz, mint tavaly, illetve felléptetik mind a 12 előadót, aki helyett kapott az idei Nagyszínpadon, a Volt és az MTVA közös zenés műsorában.

Tovább

Schrödinger már csak egy kávét kér

2016. február 23., 14:54 Módosítva: 2016.02.23 18:17
54

Tavaly mutatkozott be az akkor még mindössze kétfős budapesti Kőszívű Ember Fiai egy annyira erős lemezzel, hogy 2015 legjobb magyar megjelenései között emlegettük. Most kijött tőlük egy új hanganyag, két friss dallal és egy feldolgozással, ami itt nálunk debütál a Stenken.

anyad
Tovább