Pussy Riot: A mikrofontól félünk, Putyintól nem

2015. augusztus 14., 16:32 Módosítva: 2015.08.15 10:10
24

Aki arra várt (köztük én), hogy a Pussy Riot a Szigetre is valami olyan performansszal érkezik, mint júliusban Glastonburybe, ahol egy orosz katonai teherautó tetején egy, a Putyin-rendszert jelképező terepruhás férfit hangos "baszd meg, Putyin" felkiáltásokkal fűszerezve ártalmatlanítottak, annak csalódnia kellett. A három éve az állam és az egyház összefonódása ellen tiltakozó templomi imaperformanszukért a börtönt is megjárt orosz feminista kvázi-anarchopunk aktivisták egy teljesen sima, és sajnos elég unalmas pódiumbeszélgetést tartottak: még az ikonikus maszkjukat sem vették fel egy pillanatra sem. 

Ebbe bejátszhatott a napon kb. 50 fokosra melegedő Magic Mirror sátor klímája is, valamint az, hogy az egész rendezvény pokoli enerváltan indult, és lényegében úgy is maradt. Pedig a Pussy Riot-tag Marija Aljokina és Nagyezsda Tolokonnyikova, valamint a formáció szóvivője, egyben Tolokonnyikova férje, Pjotr Verzilov nem tűntek rosszkedvűnek. Csak annyi derült ki, hogy aki híres akcióművész és politikai aktivista, az még nem feltétlenül hatásos szónok vagy előadó.

Pedig a Putyinnal kokettáló kormány és a szaporodó tekintélyuralmi tüneteket mutató Magyarország miatt érdekesnek tűnt, hogy mit tart fontosnak idehaza közölni pár olyan orosz ellenzéki aktivista, aki sosem tudhatja biztosan, hogy az aznapi akciója után nem börtönben köt-e ki. Az például mindjárt a beszélgetés elején kiderült, hogy a reptérről őket behozó taxisofőr úgy tudta, a két nő azért ült több mint egy évet egy szibériai börtönben, mert meztelenül provokáltak egy moszkvai templomban. Ezt Nagyezsdáék eddig csak Oroszországban, a Putyin ellenőrzése alatt álló tömegmédia által megvezetett emberektől hallották. 

A Pussy Riot tagjai a Szigeten kortárs művésznek nevezték magukat. Persze bárki tarthatja magát kortárs művésznek, sőt, tulajdonképpen valahol mind kortárs művészek vagyunk, de azért ezt a formáció eddig általam ismert produkcióinak fényében kicsit túlzásnak éreztem. Ugyanakkor minden tiszteletet megérdemelnek, amiért egy olyan elnyomó rendszerben, ahol a hatalomnak nem tetszőket börtön, vagy akár gyilkosság fenyegeti, nem félnek nyíltan, provokatív akciókkal vállalni a véleményüket.

A beszélgetésen el is hangzott, hogy nem feltétlenül a saját jószántukból provokálnak. Mivel az orosz országos (mainstream) média nem vesz róluk tudomást vagy idétlen bohócnak bélyegzi őket, azokat az 5-10 perceket kell előre gondosan megtervezniük és minél figyelemfelkeltőbb akcióval kitölteniük, amíg a hatóság közbe nem lép, vagy a rendszer által rájuk küldött csőcselék le nem csap rájuk. Ennek legjobb példája tavaly, a szocsi téli olimpián volt, amikor egy csapat kozák támadt rájuk, korbácsokkal.

Ahogy a 444.hu újságírója, Rényi Pál Dániel vezette beszélgetésen kiderült, megtanulták, hogy csak akkor tudnak az általuk fontosnak tartott ügyekre figyelmet irányítani, ha odamennek a fontos helyszínekre és kitalálnak valami hatásosat. Ezért mentek a székesegyházba, Szocsiba, ezért mondtak igent a House of Cards (Kártyavár) tévésorozat legfrissebb évadában felkínált szereplési lehetségre, és ezért vannak most itt is. Hogy utóbbiban a putyinizáció veszélye is közrejátszott-e (a kifejezést ma délelőtt, a Társasaság a Szabadságjogokért irodájában tanulták), az nem derült ki, de az igen, hogy a magyarországi, általuk is aggasztónak tartott jelenségek miatt szerintük érdemes Putyinra figyelni.

Félénkek vagyunk, de már dolgozunk rajta

– nevetgéltek magukon, hogy mennyire nehéz kiállniuk egy-egy akcióra. 

A bebörtönzésük óta saját médiahálózatot (MediaZona) és civil szervezeteket alakító Pussy Riot-tagok elsősorban az orosz igazságszolgáltatás és büntetésvégrehajtás anomáliáival, valamint a korrupcióval foglalkoznak, magukat az ellenzék integráns részének tekintik. De mivel az ellenzéki politikának Oroszországban nincs hivatalos tere és számottevő médiavisszhangja, ezért az ellenzékiség civil tevékenység, és mint mondták, aki Putyin uralma ellen lép fel, az nem politikus, hanem politikai aktivista. Azt, hogy mennyire nehéz, vagy lehetetlen ellenzékiként hivatalos keretek között működni, az is mutatja, hogy az orosz igazságügyi minisztérium arra hivatkozva utasította el a civil szervezetük bejegyzési kérelmét, hogy nem értik, mit jelent a neve. 

A pokoli hőség miatt teljesen élvezhetetlen beszélgetésnek voltak szórakoztatóbb részei is, például, amikor Tolokonnyikova mindenképpen azt szerette volna a közönségtől megtudni, hogy miért szavaznak Magyarországon nők is antifeminista szélsőjobboldali pártokra. Furcsa volt ez a naivitás pont egy feminista aktivista szájából, és szívesen elmondtam volna neki, hogy ez szerintem nem igazán jó kérdés, mert a feminizmus nem a nemek harcáról szól, a nemek közti egyenlő bánásmódnak pedig éppúgy lehetnek férfi hívei, mint a rossz beidegződésekhez és hagyományokhoz ragaszkodó női ellenfelei, de nem volt nálam a mikrofon.

Az is kiderült, hogy bár szeretik hangoztatni, hogy szigetihez hasonló fellépéseikért kapott gázsit civil szervezeteknek továbbítják, ez alatt valójában a saját tevékenységük kereteit biztosító civileket kell érteni. Arra a kérdésre, hogy – például a Nyemcov-gyilkosság fényében – nem féltik-e az életüket, Marija azt válaszolta, hogy 

hát, megvagyunk.

Összeállt a Womex teljes programja

2015. augusztus 14., 15:35 Módosítva: 2015.09.30 15:39
2

Ötven országból több, mint hatvan produkció várja a WOMEX közonségét október 21 és 25 között. A megnyitót a Gypsy Heartbeats-gála jelenti majd, folytatva a 2011-ben Koppenhágában rendezett WOMEX magyar megnyitójának koncepcióját, a Hungarian HeartBeats témáját. Az idei Gypsy HeartBeats-gála a Kárpát-medence zenéjét idézi meg annak sokszínuségében: az itt élő romák zenei alkotóereje előtt tiszteleg az idei megnyitó ünnepség a Müpában.

Az estet Oláh Attila, a pozsonyi Ifjú Szívek Táncegyüttes egykori tagja nyitja, őt követi az autentikus cigányzenét játszó Romengo, a belga Tcha Limberger, Palya Bea és végül Radics Ferenc és Pál István Szalonna virtuóz együttese. A megnyitón szereplőzenészek ráadásul saját produkcióik mellett alkalmi felállásokban közösen is muzsikálnak majd.

Tovább

Madonna 56 évesen is dögös lesz a színpadon

2015. augusztus 14., 15:29 Módosítva: 2015.08.14 21:38
5

Egy új Madonna turné általában új és őrült jelmezeket jelent. Most kiderült, hogy nagyjából mire lehet számítani és kik tervezik az új ruhákat. A tervezők között szerepel Jeremy Scott (Moschino), Alessandro Michele a Guccitól, Miuccia Prada, Fausto Puglisi és Alexander Wang is. Madonna, mondta sajtósa a The Telegraph brit lapnak, követi a divatot, ezért is dolgozik a szakmában a legprofibbakkal. Puglisi már régi ismerőse,  Alessandro Michele jelenleg az egyik legfoglalkoztatottabb divattervező, Alexander Wang pedig annyira nagy rajongója az énekesnőnek, hogy legutóbbi Bitch, I'm Madonna című klipjében még szerepet is vállalt.

Bitch Im Madonna............*️#rebelheart

Madonna (@madonna) által közzétett fénykép,

Tovább

Tragédia: Elmarad a Nickelback-koncert októberben!

2015. augusztus 14., 13:54 Módosítva: 2016.03.07 13:19
58

A tökegyforma poprock-nótákat kedvelő olvasóinknak nem a mai lesz életük legjobb napja: a Live Nation bejelenettette, hogy Chad Kroeger betegsége, illetve az abból való, a tervezettnél hosszabbra nyúló lábadozás folytán a kanadai zenekar kénytelen lesz lemondani 2015-re tervezett No Fixed Address elnevezésű turnéja minden európai állomását, így az október 16-i budapesti bulit is.

Az énekesnél júniusban hangszálak közötti cisztát fedeztek fel a gégéjében, jelenleg kezelés alatt áll és az orvosok pedig 6-9 hónapos pihenőt rendeltek el a teljes felépüléshez.

Nemcsak mi jártunk így, a Nickelback az észak-amerikai turné második körét már júniusban kénytelen volt lemondani, amikor az orvosok először diagnosztizálták Kroeger gégéjében a cisztát. Az akkori tervek szerint a szeptemberben induló európai turné koncertjei változatlan formában megrendezésre kerültek volna, azonban az orvosok a műtét eredményének ismeretében az énekest hosszan tartó pihenésre kérték a teljes gyógyulás érdekében.

Elsősorban sajnálatunkat fejezzük ki a rajongók felé, hogy idén ősszel elmarad a turné, de Chad egészsége, gyógyulása és teljes felépülése a legfontosabb jelenleg. A megfelelő pihenőidő után reméljük, hogy erősebb és jobb lesz mint valaha. Köszönjük mindenkinek a támogatást és megértést, alig várjuk, hogy ismét útrakeljünk és zenélhessünk.

A belépőket a vásárlás helyén október 26-ig visszaváltják, az interneten vásárolt jegyek esetében a belépőjegy árát a vásárláskor használt bankszámlára 30 napon belül automatikusan visszautalják, azzal a jegytulajdonosoknak további teendője nincs.

A Facebookon már korábban is létezett egy Nem leszek ott az októberi Nickelback koncerten-csoport, most már tényleg lehet csatlakozni.

Jókat bólogatni egy teleizzadt sátorban is

2015. augusztus 14., 13:23 Módosítva: 2015.08.14 19:41
A Ellie Goulding bevetette A szürke 50 árnyalatában is promózott slágerét, Mø a Lean ont is elnyomta, de a nap koncertjét akkor is a Foals adta, pedig még áramszünet is volt az egyik számuk közepén. Sziget, csütörtök.

A Sziget elmúlt évtizedéből azt már nagyjából tudjuk, hogy indie-zenekarként nehéz feladat nagyot alakítani a fesztiválon. Egy önmagát szándékosan a perifériára sodró műfaj ez, és mint ilyen nehezen tud tömegeket megmozgatni. Hogy csak a legnagyobb nevek néhány példájával éljünk: a Blur és a Stone Roses bulija elsősorban a visszatérés aktualitása miatt, a Primal Scream koncertje pedig inkább a több mint 30 éves karrierje miatt tudott emlékezetes maradni. (Az utóbbiak esetében úgy értem, hogy az ilyen régi motorosokat joggal nevezhetjük legendáknak, azokra pedig mindenki kíváncsi.)

A többieknek maradtak a késődélutáni és/vagy koraesti műsorsávok, valamint a jellemzően szellősen felsorakozó, egyébként sem túl népes közönség, ami még többnyire az aznapi első söreit szopogatva próbál ráhangolódni az esti megőrülésekre. Aztán jött a Foals, és megmutatta, hogyan is lehet ezt csinálni.

Tovább

Egész héten tolja a nyolc hónapos a Szigeten

2015. augusztus 14., 13:08 Módosítva: 2015.08.15 19:01
99

Anna hároméves, lelkesen hintázik, homokozik az apukájával, néha meg a fenekét rázza, az Irie Maffia beszűrődő koncertzajára. Nemrég ébredt a délutáni alvásból, kiválóan pihent az édesanyja szerint, és alig várja, hogy a kemping többi gyerekével játsszon. „Nem érdeklik a nyelvi hátrányok, teljesen jól elvan a többiekkel, mondjuk fogalmam sincs, hogy értenek szót” – mondja az ukrán Anasztaszija, aki férjével, tinédzser öccsével és Annával jött a Szigetre, egész héten kint lesznek a családi kempingben.

Ez a harmadik év, hogy külön területet kerítenek körbe a 14 év alatti gyerekkel érkező szülőknek a Szigeten, a csúszdás játszótér melletti kisjátszótér körül most közel harminc család fesztiválozik. Csak egy magyar család van köztük, a többiek németek, hollandok, de britekkel és bolgárokkal is találkoztunk. A családi kempingnek saját fürdőkonténere, mikrohullámú sütője van, és több nyelven beszélő animátorok dolgoznak, akiknek az a feladatuk, hogy játsszanak a gyerekekkel.

Tovább

Sátrakat fosztogató tolvajt fogtak a Szigeten

2015. augusztus 14., 10:51 Módosítva: 2015.08.14 19:41
3

A III. kerületi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást folytat D. Norbert 26 éves budapesti lakossal szemben lopás miatt - írja a Police.hu. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi augusztus 13-án délután a Hajógyári szigeten felállított sátrak között sétált, többhöz is lehajolt, kinyitotta, majd mobiltelefont, hangszórót, mobiltelefon-tartozékokat, pénzt és bankkártyát lopott a fesztiválozóktól.

A rendőrök D. Norbertet a helyszín közelében elfogták, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra. Vele szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le.

Inkább otthon, a négy fal között

2015. augusztus 13., 16:42 Módosítva: 2015.08.13 21:16
12

Biztosan nem gondoltam volna pár évvel ezelőtt, hogy az a motyogós brit banda azzal a fura hangszereléssel egyszer majd ott áll a Sziget nagyszínpadán, miközben mondjuk egy Interpol-kategóriájú zenekar csak az A38 sátrába fér be. Szóval nagyon kellett, hogy az Alt-J bebizonyítsa: helyen van a nagy fesztiválokon headlinerként ennyi ember előtt, de hiába beszéltek nekünk arról a koncert előtt, hogy nem hiányoznak már nekik az 50-100 fős klubbulik, ez a zene akkor sem állja meg a helyét ilyen körülmények között.

Tovább

Baromira unom a zenét, ami ma megy

2015. augusztus 13., 14:11 Módosítva: 2016.08.02 16:20
9
A brit gitárzene válságban, az indie nagy évtizede is érdektelen, meg szinte minden a Blur és Oasis után, legalábbis a mainstreamben senki nem volt annyira jó. A The Horrors basszerosával, Rhys Webb-bel beszélgettünk Sziget-koncertjük előtt. Bár jobban szereti a klubokat és meghittebb fellépéseket, a nagyszínpaddal is jól elboldogultak. Közben Adele, a Coldplay és a Florence and the Machine sztárproducerével már készül is az új lemezük.

A The Horrors zenei fejlődése olyan, mintha egy hernyó rendesen pillangóvá alakulna, aztán meg hirtelen egy sárkánnyá – már nem is emlékszem, hol olvastam ezt a hasonlatot az együttesről, de annyira megtetszett, hogy ha már interjúzhattam vele, meg is kérdeztem róla az indie rock banda basszusgitárosának, Rhys Webbnek a véleményét.

A The Horrors szerdán a késő délutáni sávot kapta meg a nagyszínpadon, Webb pedig másfél órával korábban válaszolt a kérdéseinkre.

Mi lehetsz azután, ha már sárkány vagy? Meglátjuk!

– mondta nevetve Webb, pedig együttese épp nemrég kezdett el dolgozni az elmúlt évek egyik legmenőbb sztárproducerével, de erről majd később.

Az Southend-on-Sea-ben alakult öttagú The Horrors 2007-es debütáló albuma, a Strange House a banda nevéhez hűen még egy sötét, furcsa, horrorfilmes hangulatú lemez volt, aztán a 2009-es Primary Colours albumtól kezdődően egyre pszichedelikusabb, elszálltabb, színesebb lemezekkel jöttek ki. Webb a hernyós-lepkés biológiai hasonlat helyett inkább egy technikaival próbálta leírni a karrierjüket: 

Van egy állandó elemelkedés a zenénkben. A Primary Colourstól kezdődött, és egyre feljebb megyünk. A Skyingnál már az volt az érzésünk, hogy elhagyjuk a földet és az űrben vagyunk.

Ha mondjuk egymás mellé teszünk három számot, a 2007-es Sheena is a Parasite-ot, aztán a 2009-es Sea Within a Sea-t, a 2011-es Still Life-ot és mondjuk a tavalyi So Now You Know-t, akkor rögtön érthető lesz, miről beszél Webb: 

Tovább

Egy büdös zokni és más semmi

2015. augusztus 13., 14:10 Módosítva: 2015.08.13 21:16
7

A Szigettel kapcsolatban az szokott lenni az egyik állandóan visszatérő panasz, hogy ritkán jönnek új és kurrens nevek fellépni, inkább ugyanazokat a középvonalas együtteseket hívják el egymást követő években. Az idei programra ez most egyáltalán nem áll: egyrészt főműsoridőben zenélt a brit Alt-J (róluk külön cikkben írunk), az A38 sátorban pedig jó pár év késéssel végre megérkezett Tyler, The Creator, az újsulis amerikai hiphop fenegyereke, majd a SBTRKT nyomott egy olyan bulit, amire emlékezni sem fogunk jövőre. Szerdai koncertek a Szigeten. 

Tovább

Fekete zenét csinálnak, de fehérebbek, mint Pumped Gabo barnítókrém nélkül

2015. augusztus 12., 15:45 Módosítva: 2015.10.26 12:18
12
A Soundcloudra töltöttek fel dalokat az otthoni számítógépről, másfél év alatt a legmenőbb fesztiválokra jutottak el. Monogramokkal adtak csak interjút, senki sem tudta, kik ők, aztán kiderült: Jungle néven két fehér brit srác csinálja napjaink legforróbb fekete tánczenéjét. Dr. Dre-n nőttek fel, imádják a hiphopot, de tisztelik is, ezért rapperként biztosan nem próbálnák ki magukat. A Szigeten beszélgettünk velük a remek koncertjük előtt.

Ha Kocsis Máté bevezetné a kötelező pisitesztet a Sziget fellépőinek is, akkor kedd este a Jungle brit duója nem biztos, hogy színpadra állhatott volna – de legalább egészen remek hangulatban interjúzhattunk az idei fesztivál egyik legmenőbb együttesével a backstage-ben. És hogy mivel melegítenek be buli előtt? A röhögve előadott válasz szerint

Csak sörrel és egy kis lazulással!

Az egész egyébként úgy kezdődött, hogy London Shepherd's Bush városnegyedében két szomszéd kissrác elkezdett Pokémon-kártyákat csereberélni, miután Josh (ő a hosszú hajú srác) a sövényen keresztül átugrott Tomék (ő meg a szőke) kertjébe. Tom McFarland és Josh Lloyd-Watson így lettek kilenc éves koruk óta legjobb barátok, aztán hamar zenésztársak is. 2013 elején Jungle néven elkezdtek leginkább a saját szórakoztatásukra számítógépen összepakolni '70-es éveket idéző elektro-funk-soul dalokat, feltolták a Soundcloudra. Az internet pedig imádta. Miután pedig első kislemezdalukhoz, a The Heathez felvettek egy videót a High Rollaz UK táncosaival, a mainstreambe is áttörtek:

A dolgok innentől begyorsultak: 2013 őszén az első londoni koncertjükre már 24 óra alatt elfogytak a jegyek, a következő évben pedig már Jimmy Kimmel műsorától a Glastonbury-ig a legmenőbb helyeken léptek fel. Másfél év alatt körbeturnézták fél Európát, hogy aztán Florence-ékhez hasonlóan az idei Sziget ízig-vérig jelenbeli, trendi, felszállóágban lévő bandaként igazolja le őket, szóval nem úgy, mint az Mc Hawer-hasonmássá lecsúszott, öregedő Robbie-t.

Tovább

Virágkoszorúba és csillámba fulladt a Sziget

2015. augusztus 12., 10:41 Módosítva: 2015.08.12 17:40
1502
A Nagyszínpad történetének legtökéletesebb koncertjét adta a Florence and the Machine, az xx óta először tudta feltépni a Sziget a magyar sebeket. Emiatt viszont ki kellett hagynunk a világ legjobb frontemberét a Future Islands élén az A38-on. Nulladik nap.

A Florence and the Machine első magyarországi koncertje történetesen a Sziget nulladik napjára esett, egyszerűen azért, mert egy olyan kaliberű előadóról van szó, akit még egy Sziget méretű fesztivál sem tud megengedni magának egy szimpla headlinerként a szerteágazó programok tengerében, így hát önálló napot =  önálló költségvetést szerveztek/terveztek neki. És mindenki így járt a legjobban, a Sziget történetének legtökéletesebb nagyszínpados koncertjét kaptuk a 18 ezer forintos napijegyért, nem véletlenül, a koncert minden egyes mozzanata ki volt találva. A programot viszont sikerült úgy összeállítani, hogy pont ezzel párhuzamosan játszott a világ legjobb frontembere az A38 hajón a Future Islands élén.

Tovább

120 erkölcstelen dalt tiltottak be Kínában

2015. augusztus 11., 16:27 Módosítva: 2015.08.11 17:18
1

A kínai kulturális minisztérium 120 olyan zeneszám eltávolítására szólította fel az ország weblapjait üzemeltetőket, melyek szerintük obszcén, erőszakos tartalmúak, és a közerkölcsöt sárba tiporják. Amennyiben a tiltást követően a feketelistás számokat továbbra is el lehet érni valamelyik weblapon, annak üzemeltetője súlyos büntetésre számíthat. A betiltott zeneszámok között van Csak Csun Juk tajvani énekes öt dala is, köztük az I love Taiwanese Girls, azaz Szeretem a tajvani csajokat című, amiben a Nem szeretem a kínai nőket, a tavjani csajokat szeretem sor szerepel, illetve a Fart (Fingás) című szerzemény, melyben a Van egy csomó ember a világon aki nem csinál semmit, csak fingik örökbecsű gondolatfoszlány hangzik el.

Egy másik kínai énekes a Shaking Your Head for Fun (Mókából rázom a fejem) című dallal járt rosszul, amiben a fejrázó pirula kitétel szerepel - ez a kínai szlengben az ecstasy nevű drogra utal. A tiltólistára egyébként sok népszerű kínai énekes és a karaoke-bárok kedvencei is felkerültek. A rendeletet bevezetését felemás reakciók fogadták, volt aki kifejezetten örült annak, hogy az obszcén tartalmakra lecsap a hatóság, mások sokkal elutasítóbbak voltak, a kínai Twitternek is nevezett Weibo nevű oldalon azt írták hogy "Kösz, kormány, hogy megmondjátok, mi a jó. Ezért nem fejlődik a kínai hip-hop-kultúra."

A zeneszámok tiltását egyébként megelőzte egy másik akció, amiben 38 japán mangát tiltottak be, mert a fiatalkorúak felelőtlen viselkedését, az erőszakot és a szexuális együttlétet hirdették, ami annyira középkorinak hangzik, hogy az valami hihetetlen.

Állva pisilnek a lányok a Szigeten, de minek

2015. augusztus 11., 15:21 Módosítva: 2023.03.27 12:45

Rögtön a Sziget bejáratánál sokkot kaphatnak az érkezők: pisilő tölcsért kínálnak a hölgyeknek. 

A Sziget idei újdonsága: Intim pisilőtölcsér HÖLGYEKNEK! (Nyerj te is 2016-os Sziget-bérletet: #mindekozben )

Index.hu (@index.hu) által közzétett fénykép,

Persze azonnal le is csaptunk a lehetőségre, de hamar lelombozódtunk, a tölcsér ugyanis rohadtul nem ingyenes. Öt darabot 800 forintért adnak, de kapható kétdarabos próbaszett is 395 forintért, sőt a kedves eladó adott volna plusz két darabot csak azért, hogy gyakoroljunk vele. A tölcsér használata ugyanis csak elsőre hangzik egyszerűen, valójában egyáltalán nem arról szól, hogy odatesszük, és kifolyik rajta a pisi. Meg kell tanulni a pontos és könnyed használatát, a kedves eladólány nekünk erre a zuhanyzót ajánlotta, amit nem pontosan értettünk, hogy miért is pisilnénk egy zuhanyzóban, ahol többiek fürdenek, és eleve nem tartjuk valószínűnek, hogy bárki a szigetlakók között ott nekiállna gyakorolni, mielőtt élesben tesztelné rögtön. Úgyhogy mi is így tettünk. 

Tovább

Ekkora karaokét még nem látott Magyarország

2015. augusztus 11., 11:04 Módosítva: 2015.08.12 09:05
2827

Robbie Williams koncertje volt a Sziget történetének legdrágább fellépése: 100 és 500 millió forint közötti gázsiról beszélt korábban Gerendai Károly. Vagyis a brit énekesnek valami olyat kellett volna mutatni, amitől mind az együtt nyomorgó 60 (70? 80? 90?) ezer ember tátott szájjal bámul egészen addig, ameddig a könnyeik nem kezdenek belefolyni a szájüregükbe. Ehhez képest Williams adott is valamit meg nem is: lejátszotta a mindenki által ismert kedvenc slágereket, de nagy részben mások számait énekelte. Így egy nagyon drága és nagyon látványos karaoke műsort kaptunk a nagyszínpadon. (Közben kijöttek a számok is: 75 ezren voltak a Robbie Williams koncerten, elfogyott az összes napijegy.)

Tovább

Majdnem lemondta a szigetes koncertjét Robbie Williams

2015. augusztus 10., 22:55 Módosítva: 2015.08.11 15:31
3250

Balhéval indult a Sziget mínuszegyedik napján koncertező Robbie Williams magyarországi tartózkodása, írja a Blikk. Úgy tudni, az énekes csak rendkívül szigorú feltételek mellett volt hajlandó fellépni a fesztiválon: kikötötte, hogy a színpadon készülteken kívül nem szeretne magáról egyetlen felvételt sem látni. Ehhez képest mindjárt a ferihegyi megérkezésekor bepipult, ahogy testőre észrevette az RTL Klub egyik operatőrét.

Tovább

Pussy Riot is lesz a Szigeten pénteken

2015. augusztus 10., 15:32 Módosítva: 2015.08.10 22:57
24

A Sziget Fesztivál hétfőn este kezdődik a mínusz egyedik napon Robbie Williams koncertjével, de most az utolsó pillanatokban kiderült: a feminista-punk-aktivista, Putyin-ellenes performanszairól elhíresült Pussy Riot zenekar két emblematikus frontembere, Nadja és Mása, a Glastonbury fesztivál után a Szigetre is ellátogat, ahol egy nyilvános, interaktív színpadi beszélgetésen vesznek részt. 

Tovább

Ki tud többet a Szigetről?

2015. augusztus 10., 13:03 Módosítva: 2015.08.11 13:13
44

Egészen hihetetlen, de a kvízes cikkformátumunkat még egyik évben sem lőttük el a Szigetre. Na majd most; 15 kérdés következik, hol rocktörténelmi eseményeket firtató, hol egyszerűen sötét aljasság, de aki rendszeresen jár a legnagyobb fesztiválra és követi róla a híreket, annak egyik sem lehet nagyon nehéz. Na jó, talán a legutolsó mégis. Sziget-kvíz az első napijegytől a Pepsi Szigeten és Gerappááán át egészen a legutolsó Prodigy-koncertig.

Tovább

Rágógumi nélkül el se induljunk a Szigetre!

2015. augusztus 10., 09:31 Módosítva: 2015.08.11 10:06
23
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján, közszolgálati jelleggel összeszedtük a legfontosabb információkat és a legjobb tanácsainkat a Szigetre látogató olvasóink számára. Mire figyeljünk, mit vigyünk, mit ne vigyünk, milyen idő lesz, hogyan jussunk ki a fesztiválra stb. A lényeg az összetartás, vagy ahogy a szerkesztőségben mondogatjuk: love, peace & unity!

Közeleg a Sziget, és egy hétre túrazsákos, a vasárnapi zárvatartáson csodálkozó külföldiek lepik el Budapestet. És nemcsak a Hajógyári-szigetet, hanem lényegében a város összes fontosabb csomópontját.

Bár az idén hetven éves Hobo szerint:

a Sziget egy rossz vicc, förmedvény az egész, egy kulturális szar. A magyar közönség és a magyar kultúra igényeit lenéző valami.

A többség talán mégiscsak magyar sikersztoriként tartja számon Gerendai fesztiválját, úgyhogy az egyhetes együttlét első napján összeszedtük a legfontosabb információkat, amelyek remélhetőleg kényelmesebbé teszik majd a fesztiválozók mindennapjait.

Tovább

Dr. Dre tudja jól, hogy már 2015 van

2015. augusztus 9., 11:58 Módosítva: 2015.08.10 10:26
1690
Több mint 15 év után új szólóalbummal jelentkezett Dr. Dre, és az eredményt hallva alig akartunk hinni a fülünknek, annyira jól sikerült. Közben Mac DeMarco egy lemeznyi csupa szerelmes számmal bizonyítja, hogy milyen romantikus fickó, mialatt a hamarosan Budapesten is koncertező Chelsea Wolfe a tudatalattinkban vájkál, de vannak még csajos-szörfös, valamint elviselhetetlenül zajongós zenéink is az augusztusra.

Valószínűleg a magyar mozikban sosem láthatjuk majd a Straight Outta Compton-filmet, ami a legendás N.W.A. és a középosztálybeli külvárosból háború övezetté változó Compton történetét dolgozza fel. Ehhez nem is készíthetett volna hitelesebb arc filmzenét mint Dr. Dre. az N.W.A. alapítója és napjaink egyik legbefolyásosabb figurája a szórakoztatóiparban.

Órákig lehetne mesélni Dre szerepéről a G-funk létrehozásában, Eminem, Snoop Dogg vagy 50 Cent felfuttatásáról vagy a Beats-fejhallgatókkal való pénzkaszálásról, de itt most még is csak arról van szó, hogy a rapzene egyik élő legendája 16 év után új szólólemezt adott ki. Hát persze hogy ez lett a hét lemeze!

Tovább

Hobó elment egy haknihelyszínre, de fellépni már nem akart

2015. augusztus 9., 09:57 Módosítva: 2015.08.10 09:34
429

A milejszegiek szombaton estére Földes László Kossuth-díjas blues-énekest, a Hobo Blues Band alapítóját is meghívták a Zsuppán-kertbe, a költészet szalmabálából és sárból emelt, meghitt templomának felavatására. A művész úr meg is érkezett a hangmérnökével, szemrevételezte a helyszínnek szánt pajtagalériát, majd azonnal távozott - írja a Zalai Hírlap Online.

A szervező, aki maga tapasztotta össze a barátaival sárból és szalmából a költészet szentélyét, nem nagyon értette a dolgot. Igaz, azt elismerte, hogy máshogyan értelmezték a Hobóval megbeszélt fellépti díj összegét, mint a művész. Az avatóünnepséget végül Börcsök Enikő Jászai Mari-díjas színművész mentette meg azzal, hogy felolvasott néhány Ady- és Petri György-verset.

Tovább

Ezeket kár lenne kihagyni a Szigeten

2015. augusztus 9., 08:13 Módosítva: 2015.08.13 15:25
192

Gerendai Károly, a Sziget főszervezője is elmondta egy interjúban, hogy míg a bérletesek 90%-a külföldi, a napijegyek nagy részét mi magyarok vesszük meg. Hétfőn este Robbie Williams nagyszínpados koncertjével kezdődik a Sziget Fesztivál, amire bizonyára sokan kimennek majd, hiszen 2014-ben is meg tudta tölteni az Arénát, de ilyenkor úgyis mindenki azt bújja, hogy melyik napra vagy napokra érdemes még kimenni a fellépőlista alapján. A Stenk annyit könnyít ezen a helyzeten, hogy kiemeljük a 2015-ös Sziget legérdekesebb fellépőit.

Tovább

A U2-val csirkézett, Lana Del Reyt lepattintotta

2015. augusztus 7., 15:18 Módosítva: 2017.05.26 13:48
671

Egy ideje próbáljuk figyelemmel kísérni a heti lemezmegjenéseket, és ugyan mindig akadt egy-két érdekesebb hazai darab, de csak ritkán kap egy magyar album tőlünk 10-ből 10 pontot, az Amoebának ez úgy sikerült, hogy egy viszonylag friss formáció, aminek sikerült ismét dögössé tenni a funkot, a soult és a dzsesszt. A csapat vezetőjével, Sabák Péterrel Kapolcson beszélgettünk arról, milyen volt az U2-val együtt sörözni a New York-i háztetőkön, miért nem adta el a zenéjét Lana Del Reynek és miért tártja távol magát a közösségi médiától.

Tovább

Börtönkórus is énekel a Pink Floyd gitárosának új albumán

2015. augusztus 6., 17:00 Módosítva: 2015.08.07 00:15
20

A Pink Floydban is gitározó David Gilmour új lemezének címadó dalában annak a börtönnek a kórusa énekel, amelyikben a zenész fia is ülte büntetését – derült ki a BBC interjújából.

A Rattle That Lock névre keresztelt album címadó dalát a Liberty Choir közreműködésével rögzítették, amiben a Wandsworth börtön egykori rabjai és helyi zenekedvelők is énekelnek, és ami Gilmour szerint igaz reményt és derűt nyújt az elítélteknek.

Tovább

Szebbnél szebb lányok a folyóparton

2015. augusztus 6., 15:09 Módosítva: 2019.01.24 23:43
765

Júniustól augusztusig kötelezően ennek a számnak kellene szólnia minden balatoni vonaton, amikor beér bármelyik megállóba

- ezt még Monkeyneck előző számára írtuk, a Want You ugyanis versenyben volt A Számban is, de sajnos nem jutott be a döntőbe. Most viszont itt az új nyár, tehát jön Monkeyneck az aktuális nyári slágerével, a cím most az, hogy Day and Night, és a Halott Pénzből ismert énekes, Járai Márk közreműködik, ezúttal angolul. 

A tavalyi Dizko Stuval, azaz az Amoeba zenekar Sabák Péterével közös Want Youhoz készült klip után a Day and Night videóját is Szecsanov Martin rendezte, azt írják, hogy "a klip látványvilága megragadja a Monkeyneck-zenére jellemző optimista, de kicsit azért bánatos pulzálást." A klipben egyébként egy atlétatrikós srác üldöz szebbnél szebb, lengén öltözött lányokat a vadonban, majd a zárlatban Monkey és a haverok is lejtenek egy táncot.  

Íme a klip:

Tovább

Iggy Pop és Lemmy a világ leghangosabb némafilmjében

2015. augusztus 5., 16:06 Módosítva: 2015.08.05 23:23
31

Gutterdämmerung néven készít filmet a svéd Bjorn Tagemose, amiben az eddig bejelentett információk szerint csak ismert zenészek játszanak. A világ leghangosabb némafilmjeként jellemzett moziról annyit lehet tudni, hogy egy punk angyal (akit stilszerűen Viciousnek hívnak) leszáll a Földre, próbára teszi az embereket, majd megpróbálja felgyújtani az egészet. Az angyal nem más, mint Iggy Pop, rajta kívül szerepel még Lemmy, Tom Araya a Slayerből, Grace Jones, Henry Rollins és Jesse Hughes, az Eagles of Death Metal frontembere. Jones valamiféle istennő lesz, aki a tesztoszteronszintjét befolyásolja rockerek tömegeinek, Rollins egy puritán papot fog játszani, Lemmy hadvezér lesz, Arayáról és Hughesról meg egyelőre semmit nem lehet tudni azon kívül, hogy utóbbi az első promóképeken cowboykalapban pózol egy puskával, előbbi meg nagyon szenved az esőben.

A filmről kicsit beszél a rendező és a zenészek is, de már csak azért sem tűnik egy hétköznapi projektnek, mert ennyi menő zenész csak nagyon ritkán szerepel közös filmben. Vagy úgy mozifilmben egyáltalán.

Itt egy vadiúj Ivan & The Parazol-dal

2015. augusztus 5., 15:51 Módosítva: 2015.08.05 17:50
88

Nemsokára új albumot jelentet meg az Ivan & The Parazol, amiről most felkerült egy vadiúj szám Grand Club címmel, és nálunk hallgatható először. Ez a második dal a fővárosi rockzenekar következő stúdióalbumáról, ami hivatalosan novemberben jelenik meg és a The All Right Nows nevet kapja. Ezt megelőzően pedig októberben Németországban turnéznak. Az új stúdióalbum ráadásul nemzetközi forgalomba is kerül köszönhetően a német-osztrák-svájci Popup Recordsnek, ahová a Parazolon kívül még olyan bandák is tartoznak, mint az Allah-Las, a They Might Be Giants, a BadBadNotGood, Nosaj Thing vagy a Tijuana Panthers, illetve a Benelux-piacra dolgozó Suburban Recordsnek. Az új dallal kapcsolatban annyit érdemes megjegyezni, hogy a producer Beke István, az együttes billentyűse, a felvételt pedig Brucker Bence és Bánhalmi Erik vezérletével készítették 2 inches szalagra. Illetve van benne bongó, ami eddig nem igazán volt jellemző az Ivan & The Parazolra.

A zenekar legközelebb a Budapest Parkban lép fel augusztus 6-án a Middlemist Red társaságában.

Európában terjeszkedik a legjobb metálfeszt

2015. augusztus 5., 15:15 Módosítva: 2015.08.05 20:46
31

Hogy egy jó metálos hasonlattal nyissak, derült égből villámcsapásként jött a hír, mely szerint a méltán legendás Maryland Deathfest jövőre Hollandiában is lesz Netherlands Deathfest néven TIlburg városában.

Ahogy facebook-on történt bejelentésükből kiderül, évek óta fontolgatták, hogy Európában is megrendezzék az amerikai aktuális extrém zenék legnagyobb ünnepét, és erre a tizenkét év után megszűnő Neurotic Deathfest helyén keletkezett űr is jó apropót szolgáltatott.
A névsor közel sem végleges, de már most is impozáns.

Tovább

Mikor még a kocsmában szebben énekeltek, mint a templomban

2015. augusztus 4., 22:49 Módosítva: 2015.08.05 14:08
164

A kocsmai danolászás egyik utolsó hazai fellegvára Keszthely volt. Legalábbis amikor odajártam egyetemre a kilencvenes években, még élt ez a szép szokás. Akkoriban simán előfordult, hogy ha valamelyik kerthelyiségben egy fröccsöző asztaltársaság rágyújtott egy nótára, akkor egy másik asztaltól is bekapcsolódtak, és tíz-húsz ember együtt énekelt. (Persze a német turisták legnagyobb örömére, hogy itt a vad keleten milyen csudák is vannak.)

Hiába na, klassz hely volt az agráregyetem! Persze a címben azért nem erre a korszakra utaltam.

Az ilyen italozós dalolászás lényege ugyanis az, hogy mindenki ugyanazt énekli – vagyis hát próbálja ugyanazt énekelni. Vannak azonban vidékek, ahol a kocsmai nótázás kicsit mást jelent, mint az az alábbi zseniális videóból kiderül (és most nem a puskalövésre gondolok a végén).

Tovább

Nem lesz drágább a sör a Szigeten

2015. augusztus 4., 21:19 Módosítva: 2015.08.05 08:16
236

Kikerült a Sziget hivatalos itallapja, ami alapján idén is 650 forintba kerül majd egy korsó sör a Szigeten. A tavalyi évhez hasonlóan a dobozos változatért idén is 740 forintot kell fizetnünk, de már akár a hidegkomlós íz mellett is dönthetünk. Ennek egyébként, a Sörfigyelő információi szerint, 219 forint a beszerzési ára, ami azt jelenti, hogy a Szigeten ennek több mint a háromszorosáért vásárolhatjuk majd meg.

A félliteres kóla ára is 450 forint maradt, a töményekért viszont többet kell fizetnünk: tavaly még 950 forintba került 4 cent unikum, ugyanez idén már 1050 forintba fáj majd. Ugyanennyi lesz a viszki, a tequila, a vodka és a gin is. És hogy a borosokról se feledkezzünk meg: a Szigeten a Lajvér borászat borait ihatjuk majd, decinként 400 magyar forintért.

Tovább