Mindjárt telt házas a Balaton Sound

2013. július 9., 15:51 Módosítva: 2013.07.09 15:55
35

A Balaton Sound szervezői kedd kora délután jelentették be, hogy miután a bérletek már korábban elfogytak, a szombati napra is minden jegy elkelt és a kempingben sem tudnak több vendéget fogadni.

Korábban írtuk, hogy a hazai fesztiválszerevezés történetében először fordult elő, hogy a kapunyitás előtt több mint egy hónappal minden bérlet elkelt az eseményre, keddtől pedig már csak csütörtökre, péntekre és vasárnapra kaphatók jegyek, korlátozott számban.

A szervezők felhívják a látogatók figyelmét arra, hogy utcai árusoktól, jegyüzérektől ne vásároljanak belépőjegyet, ezek eredete ugyanis nehezen ellenőrizhető, hamis, vagy már beváltott jeggyel pedig senkit nem engednek be a fesztiválra.

Európa legjobb közepes méretű fesztiváljának kapui szerdán nyílnak meg, ezen a napon a kempingbe költözhetnek be a vendégek és egy színpadon zajlanak programok, a fesztivál csütörtökön indul.

Mégis lesz dohányárusítás a Szigeten?

2013. július 9., 14:07 Módosítva: 2013.07.09 16:27
119

Talán megoldódhat a cigarettaárusítás kínzó kérdése a Szigeten. Ehhez az kell, hogy a vállalkozó kedvű III. kerületi trafikosok működési engedélyük módosítását követően három hét alatt szabályos Nemzeti Dohányboltokat húzzanak fel a Hajógyári sziget területén.

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. marketing és kommunikációs vezetője az Index kérdésére ugyanis közölte: "A hatályos törvénynek és a kiírásnak megfelelően a koncesszió jogosult és gyakorló a tevékenységét a NAV által kiadott működési engedély birtokában, kizárólag a jogosultság területén és/vagy kerületén belül folytathatja. A működés állandó helyszíne a területen belül megváltoztatható az engedély módosításával, a tevékenység ebben az esetben is az előírásoknak megfelelően kialakított Nemzeti Dohányboltban folytatható." Vagyis elvben egy óbudai dohányboltos áttelepülhet a Szigetre.

Úgy tudjuk, hogy elképzelhető, hogy az idei rendezvényeken nem fogják annyira szigorúan nézni a fesztiválok területére táskában bevitt cigarettásdobozok mennyiségét.

A szigetes dohányárusítással kapcsolatban szerettük volna megkérdezni Gerendai Károlyt, a Sziget főszervezőjét és a Sziget sajtófőnökét, Vető Viktóriát, de későbbre ígértek hivatalos tájékoztatást. Értesüléseink szerint elképzelhető, hogy a szervezők befogadják azokat a III. kerületi trafikosokat, akik a Szigetre települnének. A kerületben egyébként 62 trafikkoncessziót osztottak ki.

Koncert közben lőtték le a brazil rappert

2013. július 8., 16:46 Módosítva: 2013.07.08 16:47
46

MC Daleste nyugodtan rappelgetett a színpadon, amikor mellbe lőtték. A kórházba már holtan érkezett.

Két díler, két ültetvény, 11 fogyasztó

2013. július 8., 15:55 Módosítva: 2013.07.08 15:55
11

Sopronban július 2. és 7. között rendben zajlott le a legnagyobb vidéki fesztivál, a VOLT a rendőrség híradása szerint. A soproni rendőrkapitányság és a Készenléti Rendőrség közterületi ellenőrzést tartott, munkájukat kábítószer kereső kutya segítette. Kábítószerbirtoklás, -fogyasztás miatt 11 emberrel szemben indult eljárás. A soproni nyomozók két cannabis ültetvényt számoltak fel a város környékén, és két dílert előállítottak. Egyikük kerékpárral közlekedve kínálta megvételre a drogot a rendőröknek.

Az ellenőrzés során a járőrök hat ittas járművezetővel szemben intézkedtek, ebből két esetben százharmincezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki. Biztonsági intézkedésre öt alkalommal került sor. Helyszíni bírságot 24 fővel szemben, kettőszázötezer forint értékben alkalmaztak. Szabálysértés miatt 12 feljelentést tettek.

Az ellenőrzés eredményeként két körözött férfit is elfogtak a járőrök.

Dokumentumfilm készül a Gyíkkirályról

2013. július 8., 14:51 Módosítva: 2013.07.08 14:58
87

Ki volt Jim Morrison a Doors előtt? Ezt a kérdést feszegeti Jeff és Jess Finn új filmje.

A kamu Ramones húz, mint az állat

2013. július 8., 12:16 Módosítva: 2014.01.06 14:57
62

Elvileg lett volna lehetőségem megnézni a Ramonest, de annak idején még nem ez volt a fő gondom. Elég volt az összespórolt pénzemet az akkor frissen felfedezett évi egy Szigetre elkölteni, nem hogy még külföldre is szaladozzak a koncertek miatt. Persze egy igazi punkgyerek megoldotta volna, elstoppol akár Berlinig is, hogy szétrúgja pár német tarajos seggét, de én már csak ilyen csicska punk voltam késő tinédzser koromban, aki a szobája biztonságában ábrándozott arról, hogy milyen fasza is lenne kukákat borogatni Manhattan utcáin. Szóval hiába voltam már a fennállásuk alatt rajongó, élőben kimaradt a Ramones, a zenekar 1996-ban feloszlott, a reunion lehetősége pedig Joey Ramone énekes 2001-es halálával végleg elúszott. Van persze millió tribute csapat, ami játssza a legendás kvartett dalait, lehetne élőben Ramones-számokra szórakozni, de ilyeneket én nem nézek. Illetve egészen szombatig nem néztem, mert azért az, hogy Marky Ramone, a zenekar leghosszabb ideig regnáló dobosa Ramones-dalokkal haknizik a Volton, eléggé kötelező program.

Előtte viszont még szenvedtettem magam egy kicsit a Bullet For My Valentine koncertjén, amit a Parkway Drive strandcore-jához hasonlóan megint a metálosokra kifejezetten káros, délutáni napsütésben kellett élvezni. Már ha lett volna a Bullet For My Valentine-on bármi élveznivaló.

Pár éve, mikor a metál rúgott még párat, mielőtt kómába került, a Trivium mellett a Bullet For My Valentine volt az, akik a keménykedő metalcore-ból kilépve felfedezték maguknak a klasszikusosokat. Hirtelen sok kis vagány James Hetfield kezdett el pózolni a színpadon, akik a hardcore-os gyökerekre képesek voltak akár klasszikus thrash-t vagy Iron Maiden-es galoppozós metált is rárakni egy-egy Rob Halford-os sikoly mellett.

Tovább

Tésztaszósz Marky Ramone módra

2013. július 8., 12:16 Módosítva: 2013.07.08 12:16
76

Mikor Tommy Ramone megunta a turnékkal járó stresszt, Marky Ramone lett a Ramones dobosa, még ha nem is sokáig. Hivatalosan személyes problémák miatt távozásra kérték a zenekarból, de 1987-től a feloszlásig ismét ő dobolt a legendás punkoknál. Szóval lényegében egy legendával beszélgettünk pár percet a Volt fesztiválos koncertje előtt.

Andrew W.K. énekel most veled, miért őt választottad?

Mert tetszik a partifilozófiája vagy akár életfilozófiának is mondhatnám, hogy mindenre megoldás egy jó buli. Nem akartam egy Joey Ramone-klónt a színpadra, olyan embert szerettem volna, akinek saját egyénisége van, és azt hozzá is tudja rakni a Ramones-dalokhoz.

Pár éve indítottad be a Marky Ramone's Blitzkrieget, amiben szinte csak Ramones-dalokat játszotok. Miért érzed fontosnak, hogy ápold a zenekar örökségét?

Akárhogy is nézzük, van egy generáció, reményeim szerint több is, aminek a Ramones munkássága sokat jelent. Amikor hivatalosan is visszavonultunk 1996-ban, a rajongók mind csalódottak voltak, és hangot is adtak annak, hogy szeretnék újra hallani a dalokat élőben. Ma már Johnny, Joey és Dee Dee is halottak sajnos, de az ő emlékük miatt sem hagyhatom, hogy az életük munkája ne éljen tovább.

Tovább

ByeAlexszel Trianont is helyretesszük

2013. július 7., 21:43 Módosítva: 2013.07.07 21:43
1323

Látogatórekord a VOLT Fesztiválon

2013. július 7., 19:41 Módosítva: 2013.07.09 15:05
204

A két évvel ezelőtti rekordnál is többen vettek részt a vasárnap délben zárult soproni VOLT Fesztiválon - közölte a két főszervező egyike, Lobenwein Norbert kevéssel a kapuzárás előtt. A mostani 110 ezres vendégszám mintegy 8 ezerrel több a 2011-esnél. A szombati záró bulin lépték túl a Lővér Kempingben tartott esemény befogadóképességének határát, ezért ki kellett tenni a megtelt táblát.

A szervezők már a kapunyitás előtt azzal kalkuláltak, hogy minden eddiginél több embert vonz a rendezvény.

Tovább

Beszippantott az izlandi partizene

2013. július 7., 18:56 Módosítva: 2013.07.07 18:56
61

A GusGusra nagy reményekkel érkeztem. Ha egy zenekar Izlandról Sopronig eljut, akkor tudnak valamit. Ráadásul a Sigur Rós óta mindenki tudja, hogy az örök sötétség országában különleges zene terem.

A szépen, lassan induló koncert első fele teljesen beszippantotta a közönséget, üdítő és friss ritmusok keveredtek az atmoszférikus vokálokkal, először csak, aztán két férfi énekestől. Kihasználták azt a hangulatot, amiben a Volt erős: nem embertelenül nagy a színpad, a tömeg sem beláthatatlan és nem tart fél óráig eljutni a legközelebbi mobilvécéig. Az első sorban pedig nem csak azok állhatnak, akik már három órával a koncertkezdet előtt ott foglalták a helyet, hanem lehet mozogni a tömegben. A GusGusra pont annyian voltak kíváncsiak, amennyi jól tudta érezni magát a közepes méretű OTP-Petőfi Rádió színpadon.

Tovább

A húszas évek még mindig menő

2013. július 7., 18:36 Módosítva: 2013.07.07 18:36
34

Az osztrák sufni dj-ből lett világklasszis, mint sok más előadó, szintén nem tudta elkerülni a sikerrel együtt járó csökkenő kreativitás. Amennyire eredeti és kísérletező volt az régi Parov Stelar, olyan előre megtervezett és kitalált professzionális popszakmai teljesítmény volt a szombati koncert.

A színpad látványvilága az 1920-as, 30-as éveket idézte, ami jól illik a Parov Stelar által csúcsra vitt electro swing zenéhez. A show legjobban sikerült eleme Daniela Hrenek ruhája volt, a minimalista kompozíció tulajdonképpen a banda zenéjének divatmárkai megfogalmazása volt. Egyszerre idézte a húszas éveket (mint a zenében a szaxofon és más rézfúvósok), volt elegáns, modern és egyszerű.

Az már kevésbé volt szerencsés, hogy Daniela, amikor éppen nem énekelt, egyszerűen hátat fordított a közönségnek és jobbra-balra rázta a fenekét. A valószínűleg erotikusnak szánt mozgás inkább tűnt valamilyen produkciós menedzser által kitalált időtöltő showelemnek.

Tovább

Elektronikus szárazpetting

2013. július 7., 10:10 Módosítva: 2013.07.07 10:10
5

Hiába egyre nagyobbak a céglogóval díszített légvárak, hiába növelik évről évre a test festett hoszteszlány-kontingens létszámát, azért a magyar fesztiválokon ez nem igazán  segít: a zenei felhozatal még mindig olyan mint egy balatoni wurlitzer, amiben 1997 óta nem cserélték a lemezeket. Faithlessre és a Scooterre tombol a napon lassan fakuló ország, és igen, még 2013-ban is sajtóközleményben ünnepli magát a Happy Gang. A magyar ízlés, mint az akciós CD-konténer a Media Markt pénztárainál: ide ömlesztik a megmaradt árukészletet, a selejtes feldolgozásokat, meg azt, amit már sehol máshol nem lehet eladni.

A fanyalgók szerint az egész nyári fesztiválszezon egy nagy falunap, de ők például nem mentek el Jamie Woon koncertjére a Volton. A félig malajziai kínai, félig pedig skót Woon ugyanis az itt és most, és nem csak azért, mert nagy slágerét a Lady Luckot játssza még a Petőfi Rádió is. Woon ugyan nem világsztár, és vélhetően soha nem kel ki belőle egy jól fejlett Robbie Williams, ellenben a croydoni BRIT Schoolba járt, ahova Adele és Amy Winehouse is, és éppen azzal szöszmötöl, ami amúgy az egész angol zeneipart érdekli: megpróbál modern, brit zenét faragni az R&B-ből.

Tovább

A kínaiakat könnyű meglepni valamivel

2013. július 7., 10:04 Módosítva: 2013.07.07 10:04
2

Jamie Woon ismét Magyarországon adott koncertet a két évvel ezelőtti teltházas bulija után. A skót, maláj és kínai felmenőkkel rendelkező, meglehetősen közvetlen előadót a készülő új albumáról faggattuk a voltos fellépése előtt, de beszéltünk még a funky halhatatlanságáról illetve arról, mennyiben más a kínai közönség, mint a nyugati.

Két éve teltházas bulit adtál az A38-on. Mire emlékszel a koncertből?

Különleges élmény volt, mert esküszöm neked érezni lehetett, ahogy a vízen himbálózik a hajó. Mindenképpen az egyik legemlékezetesebb fellépéseim egyike volt.

Mi volt a legmeredekebb hely, ahol zenéltél?

Egy londoni bevásárlóközpontban kalapoztam, de nagyon furcsa volt az egész, mert jótékonysági célból csináltam, ők meg előre kifizettek engem. Én elkezdtem játszani mire kiderült, hogy nem konkrét koncertre gondoltak, hanem csak háttérzenére a bevásárláshoz. Főleg feldolgozásokat játszottam a boltok előtt, de állandóan kijöttek szövegelni az eladók, hogy hangos a zeném és menjek már át máshova. Így ötpercenként pakolhattam a cuccomat és kereshettem valami helyet, ahol nem akarnak meglincselni a boltosok, amiért zenélek.

Tovább

Nagyobbnak látszik, ha borotválom

2013. július 6., 18:32 Módosítva: 2013.07.06 21:27
163

Mint egy emós Pókember

2013. július 6., 15:51 Módosítva: 2013.07.06 15:51
120

Vajon lehet-e jó koncertet adni rossz zenével? Ezen gondolkodtam a Papa Roach fellépése után, ugyanis az említett együttesnek sikerült ez a bravúr, és simán el tudtam képzelni, hogy majd a kanadai Billy Talent is valami hasonlóra készül. Nem ez történt, ismét bebizonyosodott, hogy ha egy kanadai banda fogékony a giccsre, akkor képes azt egy idő után megmagyarázhatatlan magasságokba fejleszteni.

Nickelback, Avril Lavigne, Sum 41. Ha béna kanadai előadókról van szó, akkor talán legtöbb embernek ők jutnak eszükbe. A Billy Talent azért messze nem olyan kellemetlen, mint az előbb említettek, de a Volton azért megmutatták, hogy cicanacis emós időszak után bizony nehéz korrektül megöregedni.

Tovább

Az ős DJ a büdös életben nem látott ilyet

2013. július 6., 15:39 Módosítva: 2013.07.06 15:39
45

Az Iron Maiden-rajongók beintettek nekünk

2013. július 6., 13:02 Módosítva: 2013.07.06 23:17
13

A Papa Roach nem először járt Magyarországon, de a Volton a pénteki volt az első fellépésük. A koncertjük előtt Jerry Horton gitárossal beszélgettünk többek között arról, hogy milyen érzés a metálos olasz közönség előtt fellépni, illetve, hogy mi lenne, ha a lánya rendezne Papa Roach-klipet.

Nagyon fiatalon, középiskolában kezdtétek a Papa Roach-ot. Van valami tanácsod a mostani gimis zenekaroknak?

Azért csináld mert szereted csinálni. Az esélye annak, hogy sikeres leszel és ebből fogsz megélni, főleg jól megélni, az nagyon kicsi. Dolgozz keményen, tegyél meg mindent ami tőled telik, nem lesz nehéz, hiszen szereted azt, amit csinálsz. Ha ez nehézséget okoz, és úgy érzed nem csinálnád, nincs kedved, valamit is a zenélés elé helyezel, akkor nem szereted eléggé.

Tovább

Electro élőben, majomkodás nélkül

2013. július 6., 10:16 Módosítva: 2013.07.06 10:16
12

Miután a Knife Party megerőszakolta az összes érzékszervünket, átnéztünk Bonobo fellépésére, aki ugyan legutoljára tavaly decemberben járt itt egy teltházas koncerten, most viszont rendes zenekari felállással láthattuk. Az óriási tömeget látva ráadásul komolyan felmerült bennünk a kérdés, hogy miért nem ez a műsor került a nagyszínpadra a primitív veretés miatt?

A Bonobo is hasonló megbecsülésnek örvend itthon, mint mondjuk a Thievery Corporation. Aki még életében nem hallgatott meg tőle semmit, az is biztos töltött már el egy-egy órát valami alter teázóban, ahol a brit producer diszkográfiája szólt a háttérben. Bonobo okos downtempójáról mondjuk nehezen tudtam elképzelni, hogyan is működhet élőben. Főleg azért, mert otthoni alváshoz is tökéletes.

Tovább

Olcsó, ordenáré elektronikus hakni

2013. július 5., 20:54 Módosítva: 2013.07.05 20:54
435

A késparty kifejezés biztosan ismerős azok számára, akik az iskolai számítástechnika órákat vad Counter Strike-ozással töltötték. Ilyenkor az összes játékos kizárólag késsel támad egymásnak. Innen vette a nevét az ausztrál Knife Party is, amelynek két tagja egyben a Pendulum drum and bass produkció alapítója is. A Pendulumot talán nem kell külön bemutatni. A feloszlásuk ellenére is jönnek hozzánk évente legalább egyszer, hogy egy DJ szettes haknival örvendeztessenek meg. A Knife Party valószínűleg pont ezen koncepción alapján jött létre, hogy a lehető legbutább electrohouse-zal, nulla látvánnyal és egy műmájer DJ-vel simán felférjenek egy közepes méretű fesztivál nagyszínpadára.

Alapvetően nem lenne baj azzal, hogy egyre több DJ ad nagyszínpados koncertet a fesztiválokon. Ez most a trend, ráadásul százszor olcsóbb és egyszerűbb elhozni egy nevesebb producert, mint egy komplett zenekart. Azonban egy nagyszínpados produkciónak mindig ki kell tűnnie valamivel a többi közül. Na, ez a Knife Partynak azzal sikerült, hogy ennyire olcsó, minőségtelen haknit az elektronikus zenében talán a '90-es évek óta nem láthatott a közönség.

Tovább

Akibe a fél ország szerelmes

2013. július 5., 20:52 Módosítva: 2013.07.05 21:03
122

Metálzenekar fürdőgatyában

2013. július 5., 17:34 Módosítva: 2013.07.05 17:34
731

Magyarország egyik rockújságírója mondta nekem nem olyan régen, hogy egy metálzenekar ne álljon színpadra strandgatyában. A kollégával nem egy dologban van nézetkülönbségünk, de valahogy ebben egyetértünk. Elég ehhez a színpadra nézve azt látni, hogy félmeztelen, strandoláshoz öltözött zenészek ugrabugrálnak, és közben agresszív metalcore szól. Egyszerűen nevetséges. Persze, nem kell mindent komolyan venni, de a hörgés és a szörfölés valahogy nem passzol.

Az ausztrál Parkway Drive egyébként odáig merészkedett, hogy egyenesen egy tengerparti klipet csinált, amiben a térdig érő óceánban terpesztve vagy éppen szörfdeszkán gitároznak. Valaki ezt a metalcore műfaj egyik legviccesebb videójának tartja, és van benne némi igazság. A Parway Drive egyébként nem talált fel semmi újat, dallamos énektől mentes, kliséhalom metalcore-t játszanak, leginkább az In Flamestől nyúlt gitárharmóniákkal és riffekkel. Az ausztrál és a svéd tengerpartban ugyan nincs sok közös, de a srácok ezek szerint magukénak érzik ezt az amúgy nem túl barátságos hangulatú stílust.

Tovább

Az imidzs nagy úr, feketében izzadt a Hurts

2013. július 5., 16:22 Módosítva: 2013.07.08 14:30
119

A Volt fesztivál második napján bár nem főműsoridőben, de a Hurts volt a főzenekar, hiszen az utána következő Knife Party DJ haknija sok mindennek nevezhető, de méltó headlinernek semmiképpen sem. A Hurts viszont az otthon ülő Ustream-nézők és a helyszíni koncertlátogatók minden igényét kielégítette a csúszás ellenére is.

A berlini klubkoncert után, most fesztiválkörülmények között is bemutathatta Theo Hutchcraft és Adam Anderson, hogy végleg kinőtték a mélabús gyászhuszárok címet. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy Hutchcraft végigvigyorogta -bohóckodta a koncertet annak ellenére, hogy dalaik még mindig nem a bulizásról és napfényes tengerparton köttetett nyári szerelmekről szólnak.

Fesztiválon elővenni lassabb, érzelmesebb dalokat elég merész húzás, hiszen a legtöbb zenekar már két lírai számmal képes megölni a bulit, itt mégis sikerült, a Somebody To Die For és az Evelyn alatt is vevő maradt a közönség az egészre. Kylie Minogue Confide In Me című dalának átdolgozása után most egy kevésbé mainstream női előadóhoz nyúltak, és Björk Army Of Me dalát hurtsösítették.

A márciusban megjelent Exile című második Hurts-lemez előtt már átbeszéltünk a zenekarral sok mindent, de most is találkoztunk velük koncert előtt, ahol meséltek arról, hogy most táncosok és performance helyett a fényekre tolódott el a látványvilág fő tematikája, aminek csúcspontja a modiltelefonnal való hadonászás volt, bármennyire elcsépelten is hangzik.

A zenekar két tagja egy dologra panaszkodott, a melegre, ami fekete hosszúnadrágban, pólóban és bakancsban tényleg sokkal elviselhetetlenebb lehetett, de az imidzs nagy úr. Ha már a szomorú megsebzett szívű férfiak képét nem tudják konstans hozni, legalább a külsőségükben legyen minden a helyén.

Tovább

Megbírságolták a Volt-különvonat utasait

2013. július 5., 15:45 Módosítva: 2013.07.05 16:07
13

4200 forint helyett csak egy ötezresért utazhattatak Pestről Sopronba azok, akik jó előre a neten vették meg a jegyet a Keleti pályaudvarról induló Volt különvonatra, ami Sopronig csak Kelenföldön áll meg. A MÁV online jegyvásárló rendszere, az elvira.hu ugyanis csak egy P betűvel jelzi, hogy minden vonat, ami nem személy, pótdíjköteles, ezt az összeget azonban lehetetlen online kifizetni, mivel nem működik a "menetjegy és pótjegy/helyjegy" opció.

1
Fotó: Index / Máv-Start Zrt.

Az Index fotósa és a többi pórul járt bulivonatos így "pótjegy és pótdíj" címen fejenként 855 forintot csengetett ki a GYSEV kalauzának. A MÁV az alábbiakat közölte a történtekkel kapcsolatban: "A VOLT-vonat a GYSEV saját, üzleti különvonata, az eljáró jegyvizsgáló is a GYSEV alkalmazásában áll, így a kérdései megválaszolásában ők az illetékesek."

Telefonon és emailben is meg kerestük a GYSEV Zrt.-t, de a cég későbbre ígért hivatalos tájékoztatást.

volt1volt
Fotó: Szemerey Bence / VOLT

Nőveréssel vádolják 50 Centet

2013. július 4., 20:20 Módosítva: 2013.07.04 20:20
1

Féltékeny lett a volt barátnőjére, megrugdosta a nőt és összetörte a bútorokat. Öt évet kaphat.

Így kell eladni a nagy büdös semmit

2013. július 4., 19:53 Módosítva: 2013.07.04 19:53
1304

A Thirty Seconds To Mars ijesztő jelenség. Nem is az, hogy ennyien szeretik, hanem hogy a zene minőségéhez és a blöff mértékéhez képest mennyien és milyen áhítattal borulnak le előttük. Nagyjából olyan a zenekar és a rajongótábora, mintha mondjuk egy ismertebb vallási szekta bemerészkedne a zenébe, és így próbálna meg mély mondanivalónak álcázott pénzlehúzást eszközölni.

A koncerten fizetett meet and greet volt (nagyjából annyit tesz, hogy találkozhatunk egy kis időre a zenekarral), amire az összes, 350-900 dolláros csomag elkelt, amiben ugye a fesztiváljegy ára nincs benne. A rajongók örömmel álltak lufikkal a kezükben a kordonoknál a kiadott parancsra várva, hogy feldobhassák a közönségbe azokat. A számok között hisztérikusan, eszüket vesztve sikoltoztak a lányok, mintha a szentlélek szállná meg őket éppen. A dalok alatt zokogtak a csoportokba verődött rajongók. Olyan ez, mint egy gondosan felépített agymosás, ami ráadásul alig szól másról, mint Jared Leto bugyinedvesítő képességéről.

A színészből lett rocksztár ügyesen érzett rá, hogy mennyi lehetőség rejlik a külsejében, és igazából énekelnie sem kéne, csak állni a színpadon és szuggesztíven nézni, már attól elalélna a közönség. Kétség sem férhet hozzá, képes magára vonni a figyelmet, de a viselkedésén és a már-már eszelős tekintetén túl több pluszt nem ad. Képes elvétve jó számokat összerakni, viszont a legtöbb mégis se vége, se hossza giccses burjánzás. Énekhangja, hangterjedelme sincs igazából, bár legalább nem hamis. Testvére, Shannon Leto viszont egy intenzív, pontos dobos, de sajnos neki is a mesterséges zenei alapokra kell dobolnia, hiszen a trió felállással elég nehéz lenne reprodukálni a lemezek hangzását, így aztán a dob vajmi kevés esélyt kap a kibontakozásra.

Tovább

Olyanok vagyunk, mint egy hógolyó

2013. július 4., 18:56 Módosítva: 2013.07.04 18:56
73

Egy lemondott koncert után a Queens of the Stone Age végre eljutott Magyarországra is. Josh Homme és csapata a Volt fesztiválon adott egy rövid, de velős koncertet. A fellépés előtt Josh Homme frontemberrel és Michael Shuman basszusgitárossal beszélgettünk az új albumról, a rengeteg közreműködőről illetve olyan fontos dolgokról, hogy Homme-nak fogalma sincs általában milyen nap van és mennyi az idő.

Az új nagylemezetek egészen más vonalat képvisel a korábbi anyagaitokhoz képest. Mennyire volt tudatos részetekről ez a váltás?

Josh Homme: Szeretek úgy gondolni magunkra, mint egy hógolyó. Ahogy gurítod a hóban, úgy lesz egyre nagyobb és nagyobb, valahogy így működik nálunk a dalírás is. Mindenki hoz magával valamit, aztán kipróbáljuk az összes variációt, hogy azt miként tudnánk felhasználni. Évek óta nagy hangsúlyt fektettünk a billentyűs játékra például, csak ebben a hógolyóban egy egész zongora volt.

Tovább

Köcsöglistásokat kerestünk a Volton

2013. július 4., 17:06 Módosítva: 2013.07.04 17:56
57

Sötét zene és hatalmas egó

2013. július 4., 16:36 Módosítva: 2013.07.04 16:36
103

Úgy alakult, hogy a Volt fesztivál első napján a két fő attrakcióból mindkettő valamennyire az egóról szólt. Mind az óriási blöffnek is beillő Thirty Seconds To Mars, mind a napjaink egyik legfontosabb rockzenekaraként számon tartott Queens Of The Stone Age olyan karakteres főnökkel üzemel, akik nélkül elképzelhetetlen a zenekar. Előbbiben a túlmozgásos Jared Letóé, utóbbiban a belassult Josh Homme-é ez a szerep. Kicsit messziről kell indulni, hogy megértsük, miért alakult így.

A Queens Of The Stone Age elődzenekara, a Kyuss tipikus underground sztár volt, összeférhetetlen egyéniségekkel, kurva sok marihuánával és rendkívül karakteres hangzással. Valahogy a zenekar sorsában volt, hogy nem lesz hosszú életű. Ezt bizonyítja, hogy a volt tagok újraélesztési próbálkozását Homme minden erejével támadja. A Queens Of The Stone Age esetén Homme már nem követte el a korábbi hibákat, a zenekar a tagcserék ellenére is működik. Az egész róla és az ő univerzumáról szól, ami bizarr módon valóságos és látomásszerű egyben. Hogy emellett írtak néhány zseniálisan egyszerű és hatalmas slágert, az inkább csak ráadás.

Tovább

Ukrajnában is lesz Sziget fesztivál

2013. július 4., 15:03 Módosítva: 2013.07.04 15:03
2

A Marketing és Médiának Gerendai Károly, a Sziget fesztivál alapítója úgy nyilatkozott, hogy nemrég tért vissza az ukrán fővárosból, ahol egy lehetséges ukrán fesztivál szervezéséről tárgyalt. Mint mondta "nemrég voltunk Kijevben, ahol megegyeztünk arról, hogy jövőre már fesztivált indítunk az ukrán fővárosban is".

A Sziget azonban nemcsak Ukrajnában terjeszkedik, hanem Bécsben és Törökországban is, előbbi helyszínen a Fridge fesztivált indítanák el, utóbbiban a Rock n’ Coke fesztivál programjait szervezik.

A Glastonbury-vel versenyez

A francia liberális újság, a Le Monde is írt a budapesti Sziget fesztiválról, idézve Anne-Marie Autissier-t, A fesztiválok Európája című kötet szerzőjét, aki szerint az a tény, hogy Magyarországon rendezik meg Európa legnagyobb zenei fesztiválját, azt bizonyítja, hogy "a fesztiválozás európai jelenséggé" nőtte ki magát.

Az elmúlt húsz évben az ilyen jellegű kulturális események száma megsokszorozódott, ami a szerző szerint párhuzamba állítható a fapados légitársaságok fejlődésével. Olcsó utazással és kempingfoglalással a fesztiválozók büdzséjük nagy részét olyan belépőkre tudják fordítani, amelyekkel egyszerre több koncertet is meghallgathatnak.

"Ez a rendezvény vonzza Európában a legnagyobb közönséget, tavaly több mint 400 ezren voltak, míg a hasonló jellegű Les Vieilles Charrues elnevezésű francia fesztiválon csak 270 ezren. A magyar esemény olyan nagy angol nevekkel versenyez, mint a Leeds vagy a Glastonbury Fesztivál".

Lesmárolták riporterünket a Volton

2013. július 4., 13:54 Módosítva: 2013.12.26 18:09
62