új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Elárvult, mentett vidrakölyköket helyeznek el a Somogy Természetvédelmi Szervezet Petesmalmi Vidraparkjában, ahonnan most Sára, Samu, Cilike és Dani életét közvetítik webkamerán keresztül, írja a Vadonleső Facebook-oldala. A négy fiatal vidra jókat játszik, kergetőzik egymással.

    82359780 3392769527463595 5246900669209640960 n
    Fotó: Vadonleső / Facebook

    A kölyköknek úgy 3-4 hónapos korig még nem adnak szilárd táplálékot, ilyenkor még az anyjuk is tejével táplálja őket. A vidratejet macskák számára készített tápszerrel pótolják, amitől nagyon szépen fejlődnek a kölykök. Később, úgy 3-4 hónapos koruktól pedig már szilárd táplálékot kapnak, ami darált pulyka- vagy csirkehúsból és darált hal keverékéből áll. A vidra mama is hasonlóval táplálja kicsinyét, ő megrágott halat tesz kicsinye elé. Ahogy nő a vidra, úgy csökkentik táplálékából a szárnyast, majd vonják ki belőle, és már csak halat kap a tálkájába.

    Mint a Peteshalmi Vidrapark közvetítéses oldalán írják,

    a vidráéknál is megfigyelhető a hím és a nőstény kölykök viselkedése közötti különbség. A lányok általában akaratosabbak, a fiú vidrák sokkal kezelhetőbbek és nyugodtabbak.

  • Nem baj, mi sem tudtuk. Mármint azt sem, hogy mi az a kajagum, de most itt egy videó, ahol egy koreai zenész, Luna Lee a Beatles Michelle című számát játssza.

    Ráadásul kajagumon.

    A kajagum pedig egyébként egy hagyományos koreai pengetős hangszer. A citerához hasonlít, ugyanúgy tizenkét húros.

    bvonat.png
  • A Törökországban edzőtáborozó Kaposvár lett bajnokot igazolt, tudatta a klub honlapján.

    Igor Tarasovs rögtönzött bemutatása rendhagyóra sikerült, kiszaladtak a szálloda erkélyére egy fotóra. Vannak klubok, ahol szponzorfal előtt mutatják be a játékosokat, de könnyen lehet, hogy mostantól a medence és a tenger lesz az uralkodó trend.

    kaposvar.png
  • A rettenetes térképeket posztoló Terrible Maps (magyarul Rettenetes Térképek, ez egy ilyen leíró név) arcátlan támadást indított hazánk és 15 ezer amerikai állampolgár hazája ellen.

    Ugyanis van Iowában egy megye, amit 1851-ben alapítottak, és nem más a névadója, mint az akkor épp amerikai körútján lévő Kossuth Lajos. Kossuth megye lakossága a 2010-es népszámlálás alapján 15543 fő. A megye székhelyén, Agonában a megyeháza épülete előtt a szabadságharcosnak szobra is áll, rajta a

    Lajos (Louis) Kossuth

    feliratú emléktáblával.

    Kossuth több mint fél éven át járta az Egyesült Államokat 1851-ben, ahol a levert magyar szabadságharc újrakezdéséhez próbált támogatókat, finanszírozókat keresni. Végül a korabeli fundraisingből nem lett újabb forradalom, de ettől függetlenül a magyar politikus nagy hatással volt az amerikaiakra, sokan adakoztak a magyar ügynek és Kossuth nevét több település, utca, tér viseli azóta is Amerikában. Ilyen az Iowa állambéli megye is, ami ráadásul kétszer akkora mint bármelyik másik megye Iowában.

    A Terrible Maps is emiatt élcelődik az emigráns kormányzó megyéjén, ugyanis Iowában éppen 99 megye van, ami lehetne akár kereken 100 is, ha Kossuth nem lett volna annyira pöffeszkedő.

    A labanckodó bejegyzést itt lehet megtekinteni:

    Egyébként Kossuth eredetileg nem volt ilyen nagy, északra volt tőle Bancroft megye, csak Bancroft megye annyira mocsaras, lápos vidék volt akkoriban, hogy nem igazán éltek ott telepesek. Ezért Kossuth egy huszárvágással annektálta, és így született meg 1855-ben Iowa legnagyobb megyéje.

  • A Fortepanon évente 10-15.000 új (régi) kép jelenik meg, ezek közül egy csomó külső helyszíneken készült. Hogy pontosan hol, az nem mindig egyértelmű, de idővel a nagy többségüket sikerül megfejteni a Fortepan Fórumán. De néha-néha akad egy-egy olyan fotó is, ami kifog a kommentelőkön.

    Ezekből készítettünk egy gyűjtést a napokban, és arra kértük az olvasóinkat, hogy ha ők meg tudják mondani, hol készültek a képek, írjanak nekünk. Szerencsére sok levelet kaptunk, ezekből készül egy nagyobb cikk is, viszont

    az egyik olvasónk olyan lelkes volt, hogy nem csak azt küldte el, hol készült a kép, hanem még el is látogatott a helyszínre, és lefotózta, mi változott.

    A képről csak annyit tudtunk, hogy 1986 tavaszán készült, és hogy látszik rajta egy plakát, amin belenagyítás után ez olvasható: 40 év – 40 könyv. A fotó jobb oldalán heves csókváltást látunk, a bal oldalon kiskatonák telefonálnak. Ezek alapján arra lehetett következtetni, hogy valamilyen katonai objektumban készült a kép.

    Olvasónk, István szerencsére ennél tovább jutott:

    Egy még mindig működő alakulat objektumáról van szó, mely jelenleg már nincsen olyan gyakran használatban: ez a tatai MH 25. Klapka György lövészdandár, ún. 20-as számú épülete, melyet szoktak "kupolás épületként" is emlegetni a bennfentesek. A kép valószínűleg egy hétvégi látogatás alkalmával készülhetett, mikor a sorkatonák hozzátartozói találkozhattak a bevonult szeretteikkel.

    István csatolt pár, hasonló szögből készített friss fotót is, amiket január 6-án készített. "Látszik, hogy oly sok különbség nincsen a több mint 34 éve készült fotóhoz képest" – írta.

  • Amerikai mintára arra kérte fel néhány lakóját a Szigethalmi Idősek Otthona, hogy egy táblán üzenjenek valamit, néhány szót a fiataloknak. 

    81549922 2625419417505953 79440943467462656 o

    Nagyon szívesen belementek a játékba, mert szeretik a fiatalságot! Szeressük Őket mi is, mert nekik pedig ez a legfontosabb! Sok szeretettel küldjük tehát az alábbi kis képes összefoglalónkat, válogatásunkat a Szigethalmi Idősek Otthonából! Büszkék vagyunk rájuk

    – áll a Szigethalom Egyesített Népjóléti Intézmény oldalán. Nem is ragoznám tovább, jöjjenek a bölcsességek:

  • Amióta mindenki internetezik, már alig van olyan lánykérés, ami nem kamerák előtt történik, de a legtöbbször elég megúszósra sikerülnek ezek a videók, vagy rosszabb esetben kifejezetten kínosak, amikor szegény nők arra kényszerülnek, hogy egy csomó ember előtt, felkészületlenül hozzanak meg egy fontos, az életüket amúgy eléggé meghatározó döntést.

    Lee Loechler szerencsére pontosan tudta, hogy a barátnője is házasodna már, így igazából csak az volt a kérdés, hogy mikor, milyen körülmények között kérje meg a kezét. Mivel a férfi a filmiparban dolgozik, a barátnője pedig rajong a Csipkerózsikáért, adta magát az ötlet, hogy a rajzfilm átoktörő csókjelenetét átrajzolja, a hercegnő helyére a barátnője Disney-féle változatát rajzolja, a herceg fejére pedig a saját arcát. Pontosabban nem is ő rajzolt, hanem az egyik grafikus ismerőse, akit megkért.

    lanykeres-mozi.gif
    Fotó: yours_true_lee / instagram

    Egyébként nem a rajzolás volt az egyetlen szívesség, ami a lánykéréshez kellett, ugyanis mindenki, aki a moziteremben volt, beépített ember volt. A vetítésen voltak a pár barátai és rokonai is, különböző álcák mögött, de voltak idegenek is, akik némi sörért és pizzáért vállalták a beépített közönség, aztán a tapsolók szerepét.

    Mondjuk utóbbi nem lehetett túl nehéz feladat, főleg mikor a férfi kimondja, hogy tiszta szívéből szereti a lányt, „annak minden kamrájával, pitvarával, billentyűjével”, utalva arra, hogy a barátnője szívsebész.

    A lány igent mondott. (Mashable)

  • Az új domb hol is domborulhatna máshol, mint a III. kerületi Bud Spencer parkban?

    Olvasónk, Papp Dénes fotója
    Olvasónk, Papp Dénes fotója
  • Bár a téma szakértői szerint semmi különleges és különösen aggasztó dolog nincs a japánok szexuális életével kapcsolatban, az információit értelemszerűen nem referált tudományos publikációkból szerző világsajtó egyik kedvenc témája, hogy miért nem akarnak szexelni ezek a szerencsétlen japán fiatalok. 

    Ehhez szolgáltat most újabb kitűnő muníciót a Tenga nevű japán szexuálissegédeszköz-gyártó, amely kilenc országban mérte fel, hogy az embereknek mi okozza a legnagyobb fizikai örömöt, és míg a kilencből hat országban az első helyen a szex szerepelt, Japánban csak az ötödik helyre jött be az emberiség legősibb szórakozása.

    Az első ráadásul a "finom ételeket enni" lett, bár azért a testi kontaktust az egészséges társadalmi viszonyokkal azonosítók számára fellélegzést jelenthet, hogy a második a szerelmükkel együtt töltött idő, a harmadik az ölelkezés, a negyedik a nevetés lett, nem pedig a szexmanga-nézés. Mindazonáltal a felmérésből az is kiderült, hogy Japánban a legnagyobb azok aránya, akik elégedetlenek partnerük teljesítményével (30%), és a legalacsonyabb azoké, akik elégedettek (41%).

    GettyImages-71208714
    Fotó: Junko Kimura / Getty Images Hungary

    Egyébként a szex Németországban is második helyre szorult az ölelkezés mögött, Tajvanon pedig a harmadik lett, ott a szerelmükkel való időtöltést és az ölelkezést szeretik jobban az emberek. A legjobban az adatok szerint a kínaiak és a spanyolok élvezik a szexet (77, ill. 76 százalék elégedett), a japánok után a legkevésbé a koreaiak. Szintén Japánban és Koreában a legmagasabb azok aránya, akik szerint a maszturbálás káros az egészségre (66, illetve 61 százalék), ami elég rosszul fest a felmésért megrendelő cég számára, bár a spanyol és amerikai piacban (78, illetve 67 százalék szerint jót tesz az egészségnek) vannak kiaknázatlan lehetőségek.

    Az eredmények értelmezésekor azonban érdemes figyelembe venni, hogy azok nem a Nature-ben, hanem a Livedoor blogplatformon jelentek meg.

  • Egy Leedsben tevékenykedő banda egyik 2017-es betöréséről hozott nyilvánosságra videót a rendőrség, amikor kalapáccsal és pickuppal felszerelkezve tulajdonítottak el Rolex órákat egy üzletből. 

    A videón látható a banda két tagja John Kitchen és Kieran Marshall. Az ominózus jelenetben az épp kirakatot pakoló Kitchenre csukódik le a biztonsági redőny, amit Marshall egy erőteljes tolatással akadályoz meg, hogy bezáródjon. Ezt a műveletet pedig nem finomkodva teszi, hanem keményen meglöki bűntársát.

    Az ominózus jelenet a videóból
    Az ominózus jelenet a videóból
    Fotó: West Yorkshire Police / youtube

    Emellett még a számlájukra írható több éjszakai betöréses lopás is a Temze-völgyben, Northamptonshire-ban, West Midlandsben, Staffordshire-ben, Nagy-Manchesterben, Durhamben, Hampshire, Derbyshire és Leicestershire-ből is. 

    A Nnyomozás során megállapították, hogy nehézgépjárművekkel hajtották végre ezeket a bűneseteket, és az azonosított járművek konvojban közlekedtek az adott helyekre. Az autók pedig minden esetben a Jade Brannan otthonából indultak el Coltonból. 

    Összesen nyolc személyt ítéltek el, de feltételezések szerint még több ismeretlen személy vett részt a bűncselekményekben, amelyek sokkal nagyobb értéket képviselnek. 

    1,5 millió fontnyi (megközelítőleg 585 millió forintnyi) értékű lopást sikerült rájuk bizonyítani. 

    John Kitchen 15 évet és 8 hónapot, Kieran Marshall 14 évet és 6 hónapot, a teljes banda összesen 43 évet börtönbüntetést kapott.

    via BBC, West Yorkshire Police

  • Az Honest Trailer sorozat általában egyetlen filmnek mutatja meg az erősségeit és gyengeségeit, az előzetesek túlzó stílusában. Legutóbb Quentin Tarantino filmjeit vették sorra, és mutatták be, hogy mik azok a motívumok, amik az összesben előkerülnek.

    A teljesség igénye nélkül ezek a következőek:

    • lábak
    • Samuel L. Jackson
    • Michael Madsen
    • Christoph Waltz (ha Oscart szeretne nyerni)
    • a legnagyobb filmsztárok
    • felfutóban lévő menő színészek
    • egykori filmsztárok
    • fejezetek
    • Red Apple cigaretták
    • gusztustalanságok
    • kínzások

    De nem spoilerezzük el az egész videót, érdemes rászánni a nyolc percet.

  • Egy jótékonysági koncert miatt újra koncertezett a Nirvana. Az egykori zenekar tagjaihoz énekesként olyan hírességek csatlakoztak énekesként, mint St. Vincent vagy Beck. De nemcsak a színpadon, hanem a közönség soraiban is elég nagy sztárokkal lehetett találkozni. Ott tombolt például John Travolta is, aki a zenekar öltözőjébe is bejutott és büszkén osztotta meg Instagramján az itt készült közös képet.

    A koncertről szóló beszámolók egyébként azt emelték ki, hogy a legjobb pillanatok Dave Grohl tinédzser lányához, Violethez kötődtek, aki néhány szám erejéig szintén színpadra állt és hozta azt a lázadó őserőt, amire a Nirvana számoknak szüksége van. Erről bővebben itt lehet olvasni.