új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Többen is más szerepet kaptak a sikersorozatban, mint amit eredetileg kinéztek maguknak.

    bridgerton
    Fotó: instagram

    Ezen a héten végre véget ér a várakozás, csütörtökön megérkeznek a Bridgerton család 3. évadának befejező epizódjai.

    A Netflix sikersorozata ezúttal is rengeteg nézőt ültetett képernyők elé, sokan közülük azonban igencsak meglepődtek, miután nemrég kiderült, a címszereplő família tagjai közül a legtöbben nem is azt a karaktert alakítják, akit eredetileg kinéztek maguknak.

    A The Tab arról ír, terveik szerint egyaránt az első évadból ismert Simon Basset herceget formálta volna meg Jonathan Bailey és Luke Newton is, de a show producereinek más elképzeléseik voltak velük, így kötöttek végül ki a színészek Anthony és Colin Bridgertonnál. Utólag különösen fura belegondolni a dologba, lévén most Basset felesége, Daphne testvéreit játszák mind a ketten.

    Apropó, Daphne: a legidősebb Bridgerton-lány szerepére jelentkezett a Francescát megformáló Hannah Dodd is. A 29 éves színésznő egészen a legutolsó körös castingokig jutott, végül alulmaradt Phoebe Dynevorral szemben. A sors azonban kárpótolta őt, négy évvel később megkapta a harmadik nővér szerepét, miután a Francescát eddig alakító Ruby Strokes más munkái miatt nem tudott részt venni az új évad forgatásán.

    Dynevor ráadásul úgy előzte be riválisait, hogy esze ágában nem volt főszerepet játszani – bár ő nem árulta el, pontosan kit alakított volna tervei szerint, a válogatáson viszont annyira meggyőzte a rendezőt a Regé-Jean Page és közte lévő kémia, hogy nem is volt kérdés,  ő kelti majd életre Daphne Bridgertont.

  • A Mokka vendége volt hétfő reggel Mészáros Lili, akivel nagyot fordult a világ, amióta megnyerte a Next Top Model Hungary-t

    „Nagyon izgalmas, most egy teljesen új életet élek, mint azelőtt. Ez is igaz, hogy sokan megszólítanak, de szerencsére nagyon pozitív élményeim vannak. 8-9 éves gyerekek odajönnek kis notesszel, hogy autogramot kérnek, ilyenkor én még mindig zavarba jövök, folyamatosan, de próbálok helytállni, az az ember lenni, akinek láttak” – kezdte a modell, aki többek között egy egyéves márkanagykövetséget is nyert a műsornak hála, az ezzel kapcsolatos munkálatok pedig már meg is kezdődtek.

    „Mi, talán elárulhatom, az elmúlt hetekben már nagyon aktívan megkezdtük a közös munkát. Nagyon-nagyon imádunk Lilivel együtt dolgozni, nagyon profi, minden munkához úgy áll hozzá, hogy maximálisan odateszi magát. Amit szerintem mi nagyon élvezünk, hogy átjön a rendkívül barátságos, kedves személyisége, nagyon örülünk, hogy ő lett a nyertes” – áradozott Siba Anna, a Henkel marketingvezetője, hozzátéve: az ő elvárásaik, hogy Mészáros inspirálja az önkifejezésre nőket, és ezt egyelőre a modell remekül és hitelesen képviseli. 

    A műsor győztese tudja, könnyű ilyenkor elszállni, de igyekszik továbbra is két lábbal állni a földön, egyáltalán nem szeretne most hátradőlni.

    „Az igazi munka az most kezdődik a szakmában. Ez egy olyan álom volt, amire nem tudtam, hogy vágyom. Ez akkor derült ki, abban a pillanatban, amikor megtörtént.”

  • groovehouse
    Fotó: Papajcsik Péter / Index / Velvet

    A Story magazinnak tartott élménybeszámolót a Groovehouse, vagyis Judy és Kárpáti Zsolt, akik többed magukkal utaztak az Egyesült Államokba. Kárpáti leszögezte, hogy szerinte kétféle ember van: aki imádja, és aki utálja Amerikát. Ők az első táborhoz tartoznak, így felejthetetlen élményeket szereztek. 

    Megcsodálták New York utcáit, jártak az ikonikus Central Parkban, és betértek Plaza Hotelbe is, ahol egykor a Reszkessetek, betörők! jeleneteit forgatták. A városnézés mellett egy kis zenélés sem maradhatott ki a vakációból, találkoztak ugyanis a kint élő rajongóikkal is.

    New Yorkban és Clevelandben is volt egy-egy pár száz fős közönségtalálkozónk. Voltak olyan nézők, akik egykor még ránk tomboltak itthon, és később költöztek ki, és olyanok is, akik mindig kint éltek, de követték a magyar zenét. De ami a legmeghatóbb volt számunkra, hogy voltak olyan gyerekek, akik annak ellenére, hogy Amerikában születettek, gyönyörűen beszélték a magyar nyelvet, és a szüleik révén tudták és énekelték velünk azt az egy-két dalt, ami felcsendült a találkozókon

    – mondta az énekes.

    Az utolsó napot Manhattanben töltötték volna, amikor Judyék kitalálták, hogy menjenek még át Miamiba, így gyorsan elindultak a repülőtérre, ahol hatalmas tömeg várta őket.

    Hatalmas sor állt előttünk, esélytelen volt, hogy elérjük a gépet. De kis gondolkodás után kitaláltuk, hogy eljátsszuk, mintha a sor elején már várnának minket a ”többiek”. Minimum ezer fő mellett haladtunk el hatan. Nagymamával, gyerekkel, szürreális volt... Biztos voltam benne, hogy mindjárt elkapnak minket a biztonságiak! De nem volt semmi, és a gépet is elértük

    – vette át a szót Judy, aki nem bánta meg az utolsó pillanatban hozott döntésüket:

    Mi ilyen spontának vagyunk, de kár lett volna kihagyni. Hófehér homokos óceánpart, pálmafák, napsütés... Jól le is égtünk egy perc alatt. Óriási élmény volt. És az, hogy jött velünk az anyukám, Maja és a párom is, és ezt velük és persze Zsoltival együtt élhettem át, még felejthetetlenebbé tette az egész kalandot. Krisztián születésnapját is megünnepeltük odakint. Októberben pedig megyünk vissza!

  • Kezdetben futballkarrierről álmodott, de zenészként találta meg a számításait.

    0416 Zsakbamacska interjunap (38)
    Fotó: TV2

    Pető Brúnót az Ázsia Expressz című kalandrealityben ismerhették meg először a nézők, majd a Zsákbamacskában már műsorvezetőként tűnt fel Marics Peti oldalán. Most a Bors arról is kérdezte, hogyan éli meg, hogy már egészen fiatalon kipróbálhatta magát a televíziózásban.

    Alapvetően olyan srác vagyok, aki szeret több lábon állni, és felfedezni kis boldogságot mindenben. A tévézés összeköthető a zenével: ugyanúgy emberekhez szólok, és vannak benne kreatív folyamatok, így örömmel mondtam igent a felkérésre. Az pedig a ráadás, hogy ilyen fiatalon fő­mű­sor­idő­ben lehetek a legnagyobb kereskedelmi tévé műsorában.

    – magyarázta a rapper, aki azt is elmondta, hogy korábban focista szeretett volna lenni.

    Mint kiderült, egészen fiatalon, négy-öt évesen kezdett el futballozni, majd az U18-as korosztályos válogatottban is szerepelt. Utána azonban jött egy sérülés, és eközben a zenélés egyre jelentősebb szerepet töltött be az életében. Az utolsó szezonját már úgy csinálta végig, hogy esténként zenélt, nappal meg edzésekre járt, de belátta, hogy ez ilyen formában nem mehet tovább. A családjából édesapja, Pető Zoltán kilencszeres válogatott labdarúgó volt, az 1996-os atlantai olimpián csapatkapitányi szerepet töltött be.

    Egyáltalán nem erőltette rám, hogy focista legyek; azt mondta, azt csinálom, amit szeretnék, ő pedig elfogadja. Így volt a zenével is, amit szerencsére támogatnak a mai napig, és büszkék rám. Anyukámnak közgazdászdiplomája van, ezen a területen is dolgozik. 2010-ben született egy öcsém, aki szintén a labdarúgás iránt érdeklődik. 

    A lap arról is kérdezte, hogyan kezeli a hirtelen jött népszerűséget, és a tévézéssel járó országos ismertséget: „Nem vagyok az az elszállós típus. Sosem éreztem magam királynak. Nagyon szeretek közvetlen és emberi lenni, és akkor érzem jól magam, ha nem vagyok megkülönböztetve azért, mert többen ismernek. Ha mégis elszállnék magamtól, a barátaim a földön tartanának. Maximalista típusnak tartom magam: amit csinálok, azt szeretem úgy elvégezni, hogy elégedett legyek” – tette hozzá.

  • Befutott az első hivatalos forgatási fotó.

    Benoit Blanc visszatér, nem is akárhogy! Mint beszámoltunk róla, érkezik a Tőrbe ejtve-filmek harmadik epizódja, a munkálatok pedig a Netflix frissen befutott bejelentése szerint meg is kezdődtek. 

    A krimiben ezúttal is A-listás színészek játszanak, a streamingszolgáltató posztjában Josh O'connor, Glenn Close, Josh Brolin, Mila Kunis, Jeremy Renner, Kerry Washington, Andrew Scott, Cailee Spaeny, Daryl McCormack, és Thomas Haden Church neve tűnik fel, természetesen a főszereplő Daniel Craigé mellett. Utóbbiról egy sejtelmes, fekete-fehér fotót is mutatott a Netflix – bár őszintén szólva elsőre nem is biztos, hogy felismernénk a nyomozót alakító filmsztárt, hiszen szerepe kedvéért alaposan megváltozott, hosszú hajat és kisebb arcszőrzetet is növesztett.

    A Wake Up, Dead Man várhatóan valamikor a jövő évben debütál majd, története pedig egyelőre nem ismert, azon túl, hogy a rendező szerint Blanc eddigi legveszélyesebb ügyének ígérkezik.

  • Velősen mondott véleményt.

    Átadták a Petőfi Zenei Díjakat, a közmédia idén kilenc kategóriában jutalmazta az itthoni előadókat a könnyűzenei díjátadón. A műfaj meghatározó szereplői és feltörekvő tehetségei az M2 Petőfi TV és a Petőfi Rádió munkatársaitól, valamint a Petőfi Zenei Díj életműdíjasától, a Kossuth-díjas Nagy Ferótól vehették át díjaikat.

    • Az év koncertje kategóriában Ákos lett a befutó harmincéves szólókarrierjének ünnepi, az Operában tartott előadásával.
    • A Magna Cum Laude az év együttese díjat vehette át, az év női előadója Gubik Petra lett, illetve a férfiak közül Fehérvári Gábor Alfréd, azaz Freddie részesült az elismerésben.
    • Az év zenei felvétele Szarka Tamás Otthon vagyunk című dala lett, míg év hangszeres előadójának a Parno Grasztot választották, az év rádiós koncertje elismerést pedig a 4S Street kapta a Petőfi Rádióban adott koncertjéért.

    Majoros Péter Majka nem hagyta szó nélkül a díjátadót, közösségi oldalán röviden a következőképpen reagált a hírre:

    Viccország...

    A műsorvezető-rapperről egyébként tavaly decemberben derült ki, hogy TV2-nél eltöltött 16 éve után visszatér az RTL képernyőjére. Néhány hónapja pedig  bejelentették, hogy egyike lesz az idén visszatérő X-Faktor új mentorcsapatának.

  • Pár hónapja még nem így nézett ki.

    Igencsak megosztja az internetezőket az a videó, amelyben egy plasztikai sebész, dr. Richard Devine veszi górcső alá, milyen szépészeti beavatkozáson eshetett át Jennifer Aniston. Tette ezt azért, mert a színésznő a napokban puffadt arccal lépett a vörös szőnyegre; pontosabban arra a rendezvényre volt hivatalos, amelyet az Apple TV+ The Morning Show című műsorának tartottak a Los Angeles-i Paramount Stúdióban. 

    A szakember a TikTokon közzétett videójában elmondja: feltehetően azért tűnt duzzadtnak az 55 éves színésznő szeme alatti terület, mert rosszul fecskendezték be neki a töltőanyagokat. 

    Bár a szem alatti rész változik az életkorral, itt biztosan nem ez a helyzet. Egyértelmű jelei vannak annak, hogy túl sok töltőanyagot fecskendeztek be neki […] Ilyen komplikációk akkor fordulnak elő, ha túl sok töltőanyagot fecskendeznek be, vagy ha a felhasznált termék típusa túl sok vizet vonz, és így a terület megduzzad

    – fejtette ki Devine, utalva a kitüremkedő töltőanyagra, amely árnyékokat okoz a szeme körül, és mély barázdákat az arc közepén. A színésznő szerinte ettől tűnik öregebbnek és fáradtabbnak.

    A sebész videója alatt kommentben többen megjegyezték, hogy Aniston mosolya is megváltozott, mások szerint mindez nem a kozmetikai kezeléseknek tudható be, hanem a fáradtságnak és a szomorúságnak.

    Íme néhány közelebbről készült fotó az eseményről:

    (via Metro)

  • Miről álmodik a lány… Ilyen lenne a szőkeség álomlagzija.

    VV Valennel való szakítása után VV Duduhoz kezdett el közel kerülni az utóbbi néhány napban VV Dorka, akinek határozott elképzelései vannak arról, milyen esküvőt szeretne majd. A szőkeség a második párbaj győztesének elárulta: álomlagziján elengedhetetlen lesz egy profi fotós, aki megörökíti élete egyik legszebb napját, de a helyszín sem lehet akármilyen. 

    Nagyszabású esküvőt szeretnék fotóssal, meg minden, mert nagyon jó képeket szeretnék

    – kezdte sorolni kívánságait a szőkeség, aki arra vágyik, hogy a boldogító igent egy kastélyban mondhassa ki, mert szüksége van egy kis luxusra.

    VV Ruben meg is kérdezte, hogy a keszthelyi Festetics-kastélyra gondolt-e, mire a lány rávágta:

    Hát én valami nagyobbra játszok!

    Mint kiderült, a valóságshow-szereplő a templomi esküvőt sem halasztaná el, a vacsoránál pedig biztosan élő zene szól majd.

    Elegáns, nagyon szép… Hatalmas bulit szeretnék.

    VV Dudu ekkor megjegyezte, maximum 50-100 főt látna szívesen a nagy napon, de komoly lagzit nem akar, mert nem kíváncsi nagyon az emberekre…

  • A rapper azt is elárulta, milyen okból hagyna fel a közös zenéléssel.

    Desh, azaz Molnár Attila volt a legutóbbi vendége az 1KANAPÉN című, YouTube-on elérhető talk show-nak, amelynek emlékekkel kapcsolatos adásában többek között arról is mesélt Osváth Zsoltnak, hogy származása miatt gyakran érte atrocitás. Szerény körülmények között nőtt fel, s csak arra vágyott, hogy elnyerhesse az emberek tiszteletét. Úgy véli, a zenélés által ezt sikerült elérnie.

    A rapper arról is őszintén mesélt, hogyan éli meg, hogy Magyarország egyik legfelkapottabb előadója, Azahriah, azaz Baukó Attila a legjobb barátja és a fellépőtársa is egyben. 

    Hálás vagyok a jóistennek, hogy ezt csinálom, nem a kukásautón állok. Ki nem nyitom a számat. Örülök, hogy itt tarthatok. Kit érdekel? Sikeres gyerek. Ha többet kap, többet kap. Többet is dolgozik érte!

    – jelentette ki a Kukásautó című dal előadója, aki a szólókarrierjét is elkezdte erősíteni, hiszen akkor, ha Azahriah külföldön fog koncertezni, oda már nem tartana vele. 

    Mindig ott leszek Azival, ameddig Magyarországon tartózkodik, ezt megmondtam neki. Itthon érzem én azt, hogy van értelme annak, hogy felmegyek a színpadjára. […] Talán még a közeli koncertekre, amik még Európán belül vannak, elmennék, ha szeretnék, hogy ott legyek, mert már csak az élményért megéri elmenni. De amúgy nekem nem célom. […] Ha bejön a külföldi »halleluja« Azinak, én oda már nem kísérhetem el. Akkor itthon már nagyon ritkán fog koncertezni.

    Mint mondja, volt olyan, hogy úgy vélte: a dalait csak azért hallgatják, mert Azahriah-val lép fel, de nem zavarja, hogy sokan másodhegedűsként tekintenek rá.

    „Akkor éreztem, hogy ez így van, amikor kétezer fős közönség előtt léptünk fel, úgy, hogy Instagramon volt négyezer követőm. Akkor nyilván másodhegedűs voltam, de ezzel nincs is probléma, én ezt el tudtam viselni. Viszont nyilván rossz volt, hiszen azt egyben nehéz feldolgozni, hogy sikeres leszel, de nem tudsz kijönni az árnyékából. Viszont megmondom őszintén, nem is akarok, ha ott vagyok, és úgy gondolják az emberek, hogy másodhegedűs vagyok, én úgy is nagyon jól érzem magamat.”

  • Családi nyaraláson készült képen a bizonyíték.

    Aranyos fotót osztott meg Instagram oldalán két kisebbik fiával Németh Kristóf. A négyéves Levente, valamint a hamarosan első születésnapját ünneplő Olivér napról napra egyre jobban hasonlítanak híres édesapjukra, amit egyébként rajongói is kiszúrtak, sőt, Németh a bejegyzés alá írt sorai szerint maga az óvodás kisfiú is.

    „De szépek vagyunk. És milyen boldogok…!” 

    – idézte Leventét a színész. Legidősebb gyermeke, az első feleségétől született élsportoló Lóci idén már 17 éves lesz, nemrég róla is bővebben mesélt a Barátok közt egykori sztárja.

  • Szoros küzdelem volt.

    Vasárnap este lezajlott a ValóVilág 12 második párbaja, ahol VV Vera és VV Dudu mérte össze népszerűségét. A két játékosnak és a nézőknek sem volt sok idejük a felkészülésre, hiszen az eredeti kiválasztott, VV Csaszi önkéntes távozása miatt alig egy nappal korábban, szombat este a rendkívüli kihíváson-kiválasztáson kerültek fel a kék és zöld kendők a szereplők karjaira.

    A szoros küzdelemben végül Vera maradt alul, tovább csökkentve ezzel a széria alaposan megcsappant női versenyzőinek számát. 

    A győztes hatalmas lendülettel, a közönség soraiból drukkoló barátihoz futva fogadta a jó hírt, majd a villába vezető úton, a nézőkhöz intézett köszönetnyilvánítás közben el is tört nála a mécses.

    Nagyon nehezen jutok szóhoz. Az a legfontosabb, hogy édesanyukámnak és a családomnak is tudjak még bizonyítani még, szóval nagyon jó érzés. Apa ott volt...

    – csuklott el a hangja a luxusbörtön kapujában, ahol társai többségben őt várták vissza.

  • Hatalmas buli volt a producer nagy napján.

    Ifj. Malek Miklós másodjára is megnősült pár hete, ráadásul nem is akármilyen helyszínen, Dubaiban vezette oltár elé kedvesét, Monyt. A producer a Best magazinnak mesélt a nagy napról, ahol a vendéglista sem volt rövid: több mint száz fős lett a násznép, akik a világ legkülönbözőbb tájairól, Indából, Kanadából vagy épp Svájcból érkeztek, épp ezért az előkészületeket is jóval az esküvő előtt meg kellett kezdenie a jegyespárnak, valamint az étlap összeállításában is oda kellett figyelniük a nemzetközi kínálatra.

    Az X-Faktor egykori mentorát szerelmével jóbarátja, egyben a dubai tévé bemondója, Layne Redman adta össze, a bevonulózenét pedig maga a vőlegény komponálta. De az esküvői ruhát sem hétköznapi módon szerezte be az ara – több fazont is megrendelt magának otthoni felpróbálásra, mire megtalálta a tökéletes darabot.

    „De megérte a sok válogatás, gyönyörű menyasszonyom volt!” – idézte Malek szavait a Story.

  • Máig nem felejti Abbeyt, akit nagyszerű színésznőnek tart.

    Bár jelenleg a világ elsőszámú kutyasztárja az Egy zuhanás anatómiájából ismert, filmfesztiválról filmfesztiválra járó border collie, Messi, Will Smith sem felejti könnyen korábbi négylábú kollégáját. A Legenda vagyok című sci-fiben gyakorlatilag főszereplőként játszott mellette Abbey, a németjuhász, akiről most, lassan 20 évvel a film bemutatása után is elismerően nyilatkozott friss interjújában.

    „Olyan volt, mintha Abbey beszélné az angolt. Mármint, mintha szó szerint értette volna, amit mondasz neki, nagyon furcsa volt" – kezdett bele a nosztalgiázásba a nemrég belengetett folytatás apropóján a színész. Az akcióhős annyira megkedvelte a Samet alakító kutyát, hogy örökbe is akarta volna fogadnia a forgatások végeztével, de végül ez nem jött össze, a családjánál maradt az egyébként kenyérkereső státuszban lévő, azóta már elpusztult eb.

    „A gazdája megtanította Abbeyt arra, hogy sántán járjon, aztán ugye nekem kellett végeznem vele. Hogy tanítasz meg egy kutyát arra, hogy bicegjen? (...) Az egész olyan volt, mint egy zseniális színésznővel dolgozni" – idézte Smtih csodáló szavait az IGN.