új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A fiatal influenszerek gúnyos megjegyzéseket tettek a légtornászra és a volt villalakóra az Ázsia Expresszben.

    Az Ázsia Expressz ötödik évadában konfliktusokból sincs hiány, Zsigmond Angéla és Mészáros Bende legalábbis a hétfő esti adásban tudatták, hogy nem kívánnak semmilyen kapcsolatban állni Sáfrány Emesével és annak barátnőjével, Béres Anett-tel, mert nagyon idegesítőnek tartják őket. Mészáros Árpád Zsolt fia elmondta: szerinte a légtornászban és az egykori villalakóban "dúl a rosszindulat", de az influenszerlány is hasonlóan vélekedik.

    Miután hallotta Sáfrányék panaszkodását a bivalytrágya-lapátolós feladat kapcsán, Zsigmond úgy fogalmazott:

    Jó lenne, hogyha nem hallaná meg a fülem, hogy rám rakják ezt a nyomorékoskodást – már bocsánat –, meg azt, hogy lány vagyok és »fúj, egy kis sz.r ment a körmöm alá«. Én ezektől kivagyok. Légy szíves, állj arrébb három lépéssel! Ne nyavalyogjál! Ne mondjad nekem, mert fel fogsz ezzel idegesíteni. Ha meg tudod, hogy nem szereted a sz.rt, akkor ne gyere ebbe a műsorba!

    – fejtette ki az influenszer, aki szerint stoppolásnál Sáfrányék leginkább a kerek kebleiket, vagy ahogy ő fogalmazott: "luficsöcseiket" vetik be.

    Zsigmond és Mészáros megnyilvánulásairól azonban Sáfránynak megvan a maga véleménye.

    Az van, hogy ezeket nem szemtől szembe mondták nekünk, hanem gyáva módon a hátunk mögött, és óriási előítélet érződik minden egyes szavukból. Ez pedig nem engem, minket, hanem őket minősíti. Nem gondolom, hogy ebbe nekem jobban bele kéne állnom, méltatlannak érezném

    – mondta a story.hu-nak a történtek kapcsán a légtornász.

  • Tihanyi Péter és Papp Gergő kissé lefagyott a kézilabdázó kérdése hallatán.

    Vajda Luca kézilabdázó kedden az RTL Reggeli című műsorában vendégeskedett, ahol ezúttal ő kapta azt a feladatot, hogy két beszélgetés között főzzön valami finomat. A Mestercukrász egykori versenyzője és A Konyhafőnök korábbi döntőse előbb nyári élményeiről mesélt – a Tápai Szabinával évi kötelező csajos nyaralásáról is elárult néhány dolgot –, a magánéletéről azonban nem kívánt beszélni, pedig tíz hónapja a szerelem is rátalált.

    – Fogjuk rá, ő is sportoló.

    – Jól látom, hogy erről nem akarsz mesélni? – kérdezett rá Papp.

    – Nem! Tudjátok, hogy a magánéletemet szeretem nagyon megtartani.

    – Eddig nem volt nagyon magánélet, úgyhogy jókat lehetett csevegni.

    – Attól még volt, hogy nem beszéltem róla! A privát életem nem akarom kiteregetni, de minden másról nagyon szívesen beszélgetek.

    Vajda ezt követően a tanulmányaira és a sportra tért ki – jogot tanul, ám egyelőre nem akar ezen a területen elhelyezkedni –, a műsorvezetők aztán a jelenleg is futó Sztárboxra terelték a szót. A bokszversennyel kapcsolatban Vajdának egyből az egyik műsorvezető, Héder Barna jutott eszébe. Pontosabban az RTL döntését kritizálta.

    Igen, nézem! Nekem az első kérdésem egyébként az, hogy a Héder Barna... miért?

     – várta a választ Vajda, mire a két műsorvezetőnek egy pillanatra elakadt a szava.

    – Hogy mi a... bocsáss meg, mi a... – dadogott Papp.

    – Hogy miért van ott? Mi? Aaaarrghh!

    – Hogy mi a kérdésed? Mi?

    – Hogy a Héder Barna... 

    – Igen?

    – Hát, nem tudom, elég megosztó...

    A helyzetet végül Tihanyi Péter mentette meg azzal, hogy Vajda főztjére terelte a szót, mondván, „rákever közben egyet”.

    „Mi a helyzet azzal az izével?” – erősített rá a témaváltásra Papp is, majd miután pár szót ejtettek még az ételről, Tihanyi megkérdezte, Vajda szerint mi lenne az eredmény, ha ő is szerepelne a Sztárbox idei évadában.

    Szerintem mindenkit megvernék. Én fiúk ellen indulnék

    – szögezte le.

    (via 444)

  • Testhezálló szürke ruhája szépen kiemelte terhespocakját.

    Margot Robbie ugyan hivatalos bejelentést nem tett azzal kapcsolatban, hogy férjével, Tom Ackerleyvel hamarosan szülői örömök elé néznek, terheshasát azonban nem takargatja a nyilvánosság előtt. Az állapotos színésznő-producer hétfőn a My Old Ass című film Los Angeles-i premierjén is megjelent, ahol hatalmas mosollyal az arcán pózolt a kameráknak a vörös szőnyegen.

    A Barbie és A Wall Street farkasa című filmek sztárja ügyelt arra, hogy minden tekintetet magára szegezzen: a bemutatóra egy olyan ejtett vállú szürke ruhát választott, amely szépen kiemelte kerekedő terhespocakját.

    A 34 éves színésznő utoljára júliusban jelent meg nyilvános eseményen, férjével Wimbledonban jártak az éves londoni tenisztornán.

    (via People)

  • Konfliktusuk nem új keletű, az énekesnő Sztárbox kapcsán tett nyilatkozata öntött olajat annak tüzére.

    Dér Heni a napokban aSztárboxcímű műsorra való felkészülése kapcsán adott interjút a Budapest Eye blognak, az énekesnő ugyanis hamarosan női könnyűsúly kategóriában lép a ringbe. A kétgyermekes édesanya elárulta, kik azok a hazai hírességek, akikkel szívesen megmérkőzne: két barátnőjét, Laky Zsuzsit és Tápai Szabinát, majd a tavalyi évad női könnyűsúly kategória győztesét, Berki Mazsit is megnevezte, s mint kiderült, ha rajta múlna, akkor a ValóVilág negyedik szériájának játékosa, Baukó Éva is szóba jöhetne. 

    „Baukó Évi például egy olyan személy, akivel szívesen megmérkőznék. De viccet félretéve, lehet, hogy nála azon kellene görcsölnöm, hogy az agresszív stresszt kivegyem a bokszból és maradjon a játékosság. De nagyon szívesen megmérkőznék két barátnőmmel is. Sajnálom, hogy a barátnőim. (nevet) Viszont azt érzem, hogy nagyon bivaly, betyár ügyesek lennének. Az egyikük Laky Zsuzsi, a másik pedig Tápai Szabina. Én velük nagyon szívesen bokszolnék, és még Mazsival is” – mondta a blognak Dér Heni, amit Baukó Éva nem hagyott szó nélkül.

    Az ingatlanközvetítőként ténykedő egykori valóságshow-szereplő a Facebook-oldalán reagált az elhangzottakra, utalva egy évek óta húzódó nézeteltérésre, és arra, hogy feltehetően az énekesnő is tisztában van azzal, mi lenne a történet kimenetele, ha a ringen kívül futnának össze.

    Dér Heni szívesen megmérkőzne velem a Sztárbox-ban! Hmmm... Dér Heninek a válaszára végül is csak három évet kellett várnom.. Ugye Heni??? Biztos ti nem értitek, de Henike érti.. Ennyire agresszív lennél velem Heni??? Hát erről lekéstél. Mit képzelsz te magadról? Lehet, hogy a ringben találkoznánk abból nem lenne boxmeccs... Hát mit tudnék én kezdeni egy MANUSGÁDZSIVAL, akinek felesége van??? Maximum röhögőgörcsöt kapnék. Biztos, hogy boldog lennél hiszen te nyernéd a boxmérkőzést, de a ringen kívül mind a ketten tudjuk mi a dörgés

    – üzente az énekesnőnek a volt villalakó. Korábban egyébként Majka is azt mondta, Dér Heninek férfi súlycsoportban kellett volna indulnia, a hozzáállása miatt legalábbis biztosan.

    A teljes bejegyzés itt érhető el:

  • Második férjéről mesélt az énekesnő.

    azsiaexpresszsajatj (12 of 231)
    Fotó: TV2

    Augusztus végén Cserpes Laura másodszor is az oltár elé vonult, hogy szerelmével kimondják a boldogító igent. Az énekesnő nagyon keveset beszél a magánéletéről, ezért civil foglalkozású párja kilétét sem szerette volna felfedni. Annyit azonban elárult, hogy egy nagyon kiegyensúlyozott párkapcsolatban él, egy olyan emberrel, aki tényleg úgy szereti, ahogyan van. Cserpes a Meglepetés magazinnak arról beszélt, hogy a szülei 37 éve tartó házassága példaértékű számára.

    Jó dolog, hogy két ember ilyen sokáig kitart egymás mellett. Nekem az első házasságom másfél év után válással végződött, de most úgy érzem, megtaláltam az igazit

    – magyarázta az énekesnő, aki két évvel ezelőtt ismerte meg új párját, majd az utóbbi hónapokban alaposan felgyorsultak az események, hisz titokban egybekeltek.

    „Most úgy érzem, megtaláltam az igazit. A párom civil foglalkozású. Mindenben támogat, de megbeszéltük, hogy ő nem szeretne velem szerepelni, és én ezt tiszteletben tartom. Nem akarunk álompár lenni a médiában. A magánéletemről egyébként is nehéz beszélnem. Rák jegyű vagyok, zárkózottabb típus” – idézte a Story az előadót, aki korábban Fekete Dávid felesége volt, 2013-ban váltak.

  • Nyaral az egész család.

    20230518- MG 6734
    Fotó: Németh Kata / Index

    Vecsei H. Miklós nemrégiben közösségi oldalán kellett magyarázkodjon egy baki miatt, ugyanis a felvidéki Várlak Fesztiválnak a szervezői félrekommunikáltak valamit, így sokan azt hihették, hogy a színész részt vesz azon egy közönségtalálkozó keretében. Felkérés hiányában Vecsei persze nem jelent meg az eseményen, de utólag tisztázták a program szervezőivel, hogy a jövőben ezt még bepótolják.

    Semmelweis című alkotás főszereplője a magánéletét ugyan igyekszik óvni a nyilvánosságtól, de most mégis kivételt tett, és megmutatta családját. Nyaralásukról posztolt közös fotót párjával és kisbabájukkal.

    Első nyaralás a kis családdal egy szép és hosszú év után. Hálásak vagyunk, hogy eljöhettünk pár napra, és láthatjuk innen mi fontos és mi nem, mik is a valódi viszonyok, mennyit »érünk«. Radnóti naplóját olvasom a Párizs-munkatábor tengelyen. A hét második felétől újra otthon, és elkezdjük az őszi turnét

    – írta a Facebook-posztjában.

    (via 24.hu)

  • Mint mondja, soha egy forintot sem kapott Jimmy után.

    TRAL6489
    Fotó: Trenka Attila / Index

    Zámbó Árpy nemrég a Tények Pluszban nyilatkozott a Balatonbogláron megrendezett Jimmy-emlékkoncertről, amely után több támadás érte őt. A néhai énekes testvére kiakadt, ugyanis állítása szerint nem csupán a kommentelők, de az egész média egy olyan negatív narratívát közöl róla, ami nem igaz. Most Árpy a Borsnak adott interjújában elmondta, soha nem élősködött testvére hagyatékán, és emlékét a legnagyobb tisztelettel közvetíti.

    „23 év erkölcsi munkám van a Jimmy-emlékkoncertekben. Mindent beleteszünk, hogy egy nívós zenei produkciót vigyünk a színpadra. Nem egy szedett-vedett bandáról beszélünk. Ez nem is banda, ez egy zenekar. Hála istennek elismert zenészek vannak mellettem” – kezdte a lapnak Zámbó Árpy.

    Két évtized és még pár év, úgy gondolom, hogy nagyon sok idő, és úgy vélem, hogy a testvérem nem érdemli a bántást már. Az, hogy valaki az emlékét ápolja és őrzi, főleg úgy, hogy az a testvére, az nem baj

    – jelentette ki Jimmy testvére, aki szerint az utálkozók nem várhatják, hogy ő a testvére hangján szólaljon meg.

    Zámbó megjegyezte, tisztában van vele, hogy nem összehasonlítható Jimmyvel, de egyébként sem akar megfelelni senkinek. Azt sem érti, miért érik alaptalanul olyan vádak, hogy Jimmy hagyatékán élősködik, holott bevallása szerint soha egy forintot sem látott a jogdíjakból, míg mások a mai napig sokat keresnek rajta.

    Névtelenül könnyű mocskot dobálózni a kommentekben, csak nem értem, miért mi vagyunk az elszenvedői. Ránk szegezik azt, hogy meg akarunk élni a testvéremből, holott azt senki nem jegyzi meg, hogy hány énekes, kiadó és nagy produkciókat, filmeket és sorozatokat gyártó cégek milliókat zsebelnek a mai napig Jimmyből.

    Zámbó Árpy arra is kitért, hogy mint minden családban, náluk is voltak viták és nézeteltérések, de testvérével nagy szeretetben nőttek föl: 

    „Nem sokan tudják, de a rádió gyermekkórusában együtt kezdtünk énekelni. Ezután felcseperedtünk, és a családban akadt egy torok, ami maradandó és utánozhatatlan lett. Úgy gondoltuk a családdal, hogyha már akadt egy olyan hang, ami lelkeket gyógyít és életeket ment meg, akkor miért ne segítsük őt?” – szögezte le a testvér.

    Jimmy minden turnéján ott voltam, végigkísértem az útját. Én voltam a másodhegedűs, és a testvéremért ezt bármikor bármeddig tenném

    – mondta Árpy, aki a színpadon mindig azt érzi, hogy testvére mellett lehet kicsit.

  • Feszültségből sincs hiány a Fülöp-szigeteken.

    IMG 9938
    Fotó: TV2

    Fokozódik a hangulat az Ázsia Expresszben, hiszen Mészáros Bende és Zsigmond Angi párosa kezd kiborulni Sáfrány Emese és barátnője, Béres Anett viselkedésétől. Zsigmond a kameráknak arról beszélt, hogy nem szeretne Sáfrányékkal semmilyen kapcsolatot a verseny ideje alatt, míg párja hozzátette: a két hölgyben „dúl a rosszindulat”, ráadásul szerinte folyamatosan „cukkolják” őket.

    A lányok taktikája a luficsöcsök

    jelentette ki Zsigmond Angi, akinek párja azonnal rávágta:

    Gumicsöcsökkel nagyon könnyű egyébként stoppolni, tehát ha még egyszer vállalok egy ilyen versenyt, akkor meg fogom csináltatni előtte a mellemet, és akkor majd teljes mellbedobással kiállok az út szélére stoppolni.

    Az influenszer duó tehát egyetértett abban, hogy ellenfeleik sokkal hamarabb tudnak maguknak fuvart intézni a hatalmas idomaiknak köszönhetően. Angi hozzátette, ő is megtehetné, hogy „luficsöcsökkel” kiáll, de ezt nem szeretné.

  • Nehéz időszakon van túl.

    IMG 1008
    Fotó: RTL

    Vasárnap este a Sztárbox második adásában Schóbert Lara megmérkőzött Pap Dorcival, és a kiegyenlített összecsapásból végül előbbit hozták ki a bírák győztesként. Rubint Réka és férje, Schobert Norbert azóta már világgá kürtölték, mennyire büszkék a lányukra, akiért a helyszínen izgultak végig. A mérkőzés másnapján Schóbert Lara is megosztotta gondolatait az elmúlt időszakról.

    Annyi minden kavarog bennem. Sosem voltam a szavak embere, ezért is nehéz mindezt leírni ide nektek. Rengeteg mindenen mentem keresztül az életem során, amiből azt gondoltam, sosem állok fel. Pontosan ilyen volt a felkészülésem kezdete, amikor elvesztettem a hitem, és fel akartam hagyni ezzel az egésszel. Na de okosabb vagyok én már ennél, és kezdem jobban átlátni a dolgokat

    – kezdte bejegyzését a fiatal lány, majd azt is elmondta, mit jelentett számára, hogy bokszkesztyűt húzhatott.

    Hiszek abban, hogy az élet azért vesz el tőlünk dolgokat, hogy utána valami sokkal, de sokkal jobbal gazdagodjunk. Ez nekem a boksz. Egy új életet, egy új kezdetet, egy új reményt adott nekem, amiben újra elkezdtem hinni. Közben rájöttem, hogy valójában egy dologban nem hittem, és az önmagam. A legfontosabb emberben nem hittem, akivel 0–24 órában együtt élek. Magamban. Az élet megtanított küzdeni! Megmutatta, hogy minden nehézség egy lehetőség, hogy fejlődjünk. Ez a sport és ez a ring visszaadta a hitemet. Megmutatta, hogy mindig, minden helyzetből talpra lehet állni, csak akarnod kell! Hiszen semmi nem üthet akkorát, mint az élet. Ha nekem sikerült, hidd el, hogy NEKED is menni fog! Mert mind képesek vagyunk rá!

    Schoberték lánya végül az őt felkészítő edzőnek és csapatának mondott köszönetet. Háláját fejezte ki a lehetőségért, amiért szerepelhet a műsorban, és megmutathatta, hogy ki is valójában: „Ám ez még csak a kezdet! Jövök, döntő! Ennél csak keményebben fogok edzeni, ezt megígérem! Ui.: Apa, Anya! Megcsináltam!” – tette hozzá.

  • Ilyen fotót sem lehet gyakran látni a műsorvezetőnőről.

    Orosz Barbara a napokban arról írt rajongóinak a közösségi oldalán, mennyire szereti a pilatest. Mint kiderült, ez a komplex mozgásforma már 13 éve a tévés mindennapjai részét képezi, olyannyira, hogy még hajnali 4-kor a Mokka előtt sem esik nehezére végigcsinálni már megszokott gyakorlatokat. Ám mivel egy bikinis képnél mesélt a sporttal kapcsolatos élményeiről, sokak figyelme elkalandozott a kommentek tanúsága szerint. 

    A szelfi azért is számít különlegesnek, mert Orosz ritkán posztol magáról ilyet. Tavaly augusztusban például elárulta: Magyarországon a rosszindulatú emberek miatt nem szokott strandra menni.

    „Pilates.. a mindennapjaim része 13 éve. Előtte futottam heti háromszor és edzőterembe jártam és masszívan utáltam a rituálét, ami vele járt. Szerintem a legfontosabb e téren, hogy megtaláljuk azt a mozgásformát, amit be tudunk illeszteni az életünkbe és amit jó kedvvel csinálunk ha esik ha fúj. A szüleim sportosan neveltek, amiért külön hálás vagyok, sok mindenben kipróbálhattam magam, hogy rájöjjek, mi tetszik igazán. Megmutatták nekem a karatét, egész piciként kezdtem másik szenvedélyemet az úszást, amit ma is mindenek felett imádok. 4 évesen korcsolyáztam, 8 évesen síeltem. A bringázást nem nekem találták ki, de azért sokáig tekertem, a lovaglás viszont teljesen beszippantott. Ahogy a jóga is. Apa néha magával vitt szörfözni, amiben még szeretnék elmélyülni úgy igazán, ahogy a vitorlázásban is.

    Semmi sem vonz amihez laszti kötődik, kivéve a teniszt, ami a következő sportom lesz és a padelt, mert a férjem zseniálisan játszik és két év múlva mire hazajön szeretném meglepni és elbűvölni, hogy jó partnere leszek a pályán is

    – árulta el Orosz, aki azoknak, akik még nem próbáltak pilatesezni, azt tanácsolja, mihamarabb tegyék meg.

    Hajnali 4-kor a Mokka előtt is képes vagyok végigcsinálni a mozdulatsort amit videókból ollóztam össze és egy hard tréner dvd gyakorlataiból. 30-45 perc az egész és máshogy indul a nap! Nem kell edzőterembe járnod ( ha úgyis mindig az az indok, hogy nincs rá idő.. csak kigurítod a szőnyeget a nappaliban, egy jó relaxáló zene és hajrá, nincs kifogás!

  • Egy 24 éves férfi és a 20 éves barátnője úgy ítélték meg, jobban járnak, ha vesznek maguknak egy teljes szigetet, mintsem egy ingatlanra költik a pénzüket. Oliver Russell és Helena Tomaszewska idén márciusban jutottak hozzá Finnországhoz tartozó szigetükhöz, amelyet 28 ezer euróért (11,1 millió forintért) kínáltak egy ingatlanközvetítő honlapon. 

    Russell  a kaliforniai Laguna Beachen nőtt fel, 2020-ban azonban a coloradói Fort Collinsba költözött tanulmányai miatt. Itt fogalmazódott meg benne, hogy szívesen élne inkább Finnországban, azt megelőzően ugyanis minden nyári szünetet  finn rokonaival és barátaival töltött.

    Végül 2022 augusztusában költözött az Egyesült Államokból Finnországba, ahol nem sokkal később a szerelem is rátalált. Azt pedig, hogy Helena Tomaszewskával nagyon komolyan tervez, mi sem bizonyítja jobban, minthogy együtt vásárolták meg a szigetet. Előbb egy sátrat állítottak fel maguknak, majd egy faházikót is építettek.

  • Nehéz eldönteni, kire hasonlít jobban a kis Daisy.

    Katy Perry és Orlando Bloom közös kislánya, Daisy Dove 2020 augusztusában született, az énekesnő és a színész azonban úgy döntöttek, inkább nem mutogatják gyermeküket a közösségi felületeiken. A sztárcsemetét nyilvános eseményre először tavaly novemberben vitték, mégpedig Perry egyik Las Vegas-i koncertjére, azóta azonban fotókat sem lehetett látni a csöppségről.

    Daisy Dove Bloomot a lesifotósok időnként még így is sikeresen lencsevégre kapják. Így történt ez a minap is, amikor a Chained To The Rhythm című dal előadója New Yorkban sétált kislányával – akarjuk mondani vitte a gyermeket –, akinek arca ezúttal tisztán látható a felvételeken.

    Az énekesnő hamar kitűnt a tömegből citromzöld felsőjével.

  • Előtte-utána fotókon mutatta meg drasztikus fogyását egy 30 éves kórházi ápolónő, aki azért döntött az életmódváltás mellett, mert megelégelte, hogy a 13 órás műszakjai végére már alig állt a lábán. Rosie Whitney alatt korábban 176 kilót is mutatott a mérleg, amit állítása szerint a mértéktelen evéseknek köszönhetett.

    Egy kórházban dolgozott ápolónőként, amikor ráébredt, hogy változtatnia kell, főleg, hogy munkahelyéről alig bírt hazasétálni, ráadásul párja a 28 éves Lewis segítségére szorult, egyedül a cipőjét sem tudta levenni.  

    Whitney az egészségét károsító elhízás kezelésére először befizetett egy gyomor bypass műtétre, amelyet Törökországban végeztek el. Az operációért mintegy 4200 fontot (1,9 millió forintot) fizetett, mostanra azonban boldogabb, mint valaha, hiszen 93 kilót sikerült leadnia. Búcsút intett a jojó-effektusnak is, tudja tartani súlyát.