Tóth Vera óriási pofonként élte meg, hogy mentő vitte a sürgősségire
Onnantól kezdve elindult a változás útján.

Tóth Vera nem csupán új stílusa, de látványos fogyása miatt is a figyelem középpontjába került az utóbbi időben. Elmondása szerint régóta nem zúdult rá olyan kommentáradat, mint amit a Csináljuk a fesztivált! döntője után tapasztalt. Bár nem kürtölte teli ezzel a nyilvánosságot, az utóbbi évben látványos eredményt ért el testalkatának átformálásában. Ezúttal nem fogyókúrázott, hanem életmódot váltott: nem éhezik, másképp eszik jól és nem külső elvárásoknak szeretne megfelelni, egészségesen akar élni. Erről a Duna talkshow-jában, a Ridikülben mesélt:
Húszéves történet az életemben, hogy változtassak testsúlyomon. Először gyomorműtéttel próbálkoztam, de rájöttem, nem ez a megoldás. Tavaly aztán valami átkattant és komolyabb változtatásba fogtam
– árulta el Tóth Vera, aki mindezt megelőzően úgy érezte, lelkileg és fizikálisan sincs jól.
„A sürgősségire történő rohanás mentővel, nagy pofon volt, másnaptól kezdve váltottam életmódot” – vallotta be, ahogy azt is, eleinte tanácstalan volt, aztán apránként felépítette új életmódját. Hozzátette: most történt először, hogy nem azért változtatott, hogy a plusz kilóktól szabaduljon meg, hanem azért, hogy jobban legyen.
Mint kiderült, az életmódváltása a laboreredményei javulásán túl külsőleg is szembetűnő, amelyet a színpadon is láthatnak a nézők.
A döntőben kicsit másként néztem ki, mint ahogy megszokhatták az emberek. Én kértem, hogy így legyen. Megdöbbenésemre sok kritikát kaptam, úgy tűnik, ez ember gyógyulása, sikere néha negatív reakciókat vált ki másokból
– vélekedett Tóth Vera.















