Nap

Óra

Perc

Érdekel
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kendőzetlenül elmondta, mit gondol a formátumról.

    Tóth Vera szereti hangoztatni véleményét különféle témákban, szókimondó stílusáért pedig sokan szeretik az énekesnőt. A Megasztár első évadának győztesét ezúttal a FemCafe kérdezte arról, mi a véleménye napjaink tehetségkutató műsorairól.

    „Nagyon sajnálom azokat, akik a tehetségkutatókba mennek. Szerintem úgy ahogy van, tönkretették ezt a műfajt. Ez globális probléma, teljesen megváltozott a tehetségkutatók irányába az érdeklődés” – vélekedett az előadó, aki komplexen látja a kérdést:

    Az embereket most már nem a tehetségek érdeklik, vagyis az, hogy ki hogyan énekel vagy mit csinál, hanem az a fontos, hogy a zsűrin milyen cipő, milyen bugyi van, vagy épp milyen botránya volt. Tehát az egész ilyen zsűrifókuszú lett, és a legtöbb versenyben, tisztelet a kivételnek, nem tudom, ki milyen alapon foglal helyet abban a székben.

    Megjegyezte, ha két évvel ezelőtt azt kérdezték volna tőle, hogy szerinte nem égő-e elmenni egy tehetségkutató versenybe zsűrinek, akkor még azt mondta volna, hogy nem. De ma már kifejezetten kellemetlen. Abban sem biztos, hogy magára vállalná-e mostanság az ítészi szerepet.

    Ha vállalnám, maximum anyagi megfontolásból. Én még hiszem azt, hogy tudok tehetséget kutatni, de ha egyedüli utolsó mohikán vagyok ebben, akkor én nem leszek ehhez elég. Mert az én fülemre ha bármit mondanak, azt nem fogom megcsinálni. Én azt fogom csinálni, amit gondolok, és ezt tudják jól a televíziók vezetői is, ezért nem hívnak meg. Most már a trash megy tehát; aki a szemetet csinálja, azt viszik be az ilyen zsűrikbe. Az lesz a sztár, akinek több a balhéja, aki anyázik a színpadon, és egyre több ilyen jelenség van. Egyszerűen szekunder szégyent érzek attól, ami most van.

    Szerencsére lát fényt az alagút végén. Azt tapasztalja, hogy újra népszerű, ha valaki egy szál gitárral szeretné megvillantani a tehetségét, a letisztultság kellemes meglepetéseket tud okozni. Pályakezdő zenészeknek azt tanácsolja, hogy ne félejenek megmutatni a tehetségüket olyan platformon is, mint a TikTok.

    Most igenis visszajön az egyszerűség, és bár a trendekben már a középszerűség tombol, azt látom, hogy olyan hangok és tehetségek vannak, hogy néha csak pillázok, hogy Úristen, ők honnan jöttek? Főleg a TikTok, meg ezek a platformok tök jók, mert így sokakat meg tudunk így ismerni, és hála Istennek, lassan nem lesz szükség tehetségkutató versenyekre ahhoz, hogy valaki híres legyen. Lásd például Azahriah-t, aki a közösségi média által lett nagy sztár. Tök tehetséges. Ez baromi jó dolog, úgyhogy azért van még remény

    – tette hozzá.

  • Tényleg létezhetett Ubar, az „elveszett város”, amelyet a legenda szerint isten haragja nyelt el? Nagyon úgy tűnik, hogy igen,  ugyanis egy titokzatos város romjaira bukkantak a Közel-Kelet egyik legkietlenebb sivatagja alatt. A Rab-el-Háli sivatag mélyén, ahol évszázadokon át semmit sem találtak, most olyan lelet került elő, ami alapjaiban írhatja át a történelemkönyveket.

    A kutatók ugyanis valóban egy 5000 évvel ezelőtti civilizáció nyomaira bukkanhattak – fémszerkezetek, állatcsontok és rejtélyes mesterséges képződmények, mindössze 3 méterrel a felszín alatt.

    A projektet még 2002-ben indította útjára az Egyesült Arab Emírségek miniszterelnöke, Mohammed bin Rashid Al Maktoum sejk, amikor egy repülőútja során különös formációkat észlelt a sivatag homoktengerében. Azóta kutatók, technológiai óriások és történészek közösen dolgoznak azon, hogy feltárják, mit rejt a világ egyik legnagyobb homokdűnéje.

    A Synthetic Aperture Radar (SAR) technológia segítségével – amely képes a homok alá belátni – a kutatók most olyan adatokat kaptak, amelyek szerint komplex emberi tevékenység zajlott ezen a területen évezredekkel ezelőtt. De ez még nem minden, a kutatók szerint ugyanis megtalálhatták Ubar városát, amelynek pusztulását egy legenda is övezi – írja a Daily Mail

    A legenda szerint Ubar – a „homok Atlantisza” – egy elképesztően gazdag város volt, amelyet isten haragja pusztított el, miután az ott élők gőgösen fittyet hánytak az isteni rendre. A brit felfedező, T. E. Lawrence úgy írta le, mint egy várost, amely „mérhetetlen gazdagságot rejtett, de végül örökre elnyelte a sivatag, mert megvetette az isteni hatalmat”.

    Most úgy tűnik, ez a mitikus város valóban létezhetett – és a romjai a mai napig ott pihennek a sivatag alatt, türelmesen várva, hogy a világ végre újra felfedezze. A tudósok egyelőre óvatosak, de egyre több jel mutat arra, hogy a felfedezés világszintű jelentőségű lehet. Ha valóban Ubarra bukkantak, az nem csupán egy elveszett város, hanem egy eltűnt civilizáció újabb bizonyítéka, amelyre évszázadokon át csak legendák utaltak.

  • Mostanra bejárta az internetet annak a kutyának a története, amelyet néhány évvel ezelőtt különös kegyetlenséggel hagytak magára az út szélén. A Jack Russell-terrier keverék kutyusnak nem sok esélye volt a túlélésre, ugyanis egy lezárt dobozban tették ki egy forró nyári napon, 2022 júliusában, ám valaki végül mégis a segítségére sietett.

    Az Elko névre hallgató eb akkor egy Los Angeles-i menhelyre került, ahol nem sokáig tartózkodott. Gondozói legnagyobb örömére már 2022 szeptemberében gazdára talált, a 28 éves William Atek személyében pedig talán jobb gazdit is kapott, mint amiben a vele történtek fényében reménykedhetett. A férfi ugyanis azt követően, hogy első látásra megszerette Elkót, olyan életet biztosított neki, amit sokan irigyelnek.

    Az örökbefogadást követően Kalifornia államból Michiganbe költöztek, de a keverék kutyust nem viselte meg a repülőút. Mivel Ateknek akkor már tervben volt egy thaiföldi utazás is, úgy döntött, megszervezi az utat úgy, hogy Elko is vele tarthasson, hiszen nem tudta elképzelni, hogy magára hagyja az ebet. 2023 márciusában meg is ejtették thaiföldi útjukat – összesen három hónapot töltöttek ott –, ami olyan jól sikerült, hogy azóta jóformán meg sem álltak. Már több mint 20 országban jártak együtt: megfordultak például Franciaországban, Törökországban, Portugáliában, Svájcban, Olaszországban, az Egyesült Királyságban és Ausztriában is, utazásaikat pedig végigdokumentálják. 

    „Elkóval utazni sokkal izgalmasabb és sokkal több értelme van, mint egyedül. Az szóba sem jöhet, hogy magára hagyjam őt. Igaz, ezek az utak némi kihívással járnak” – ismerte be a férfi, aki azért tud ennyi időt utazásra szánni, mert saját vállalkozását távmunkában is tudja irányítani. Eredeti munkahelyén – informatikai és tech területen dolgozott – 2023 januárjában mondott fel. Ezt követően indította e-kereskedelmi vállalkozását, ami lehetővé teszi, hogy megmutathassa mentett kedvencének a világot, amiben párja, Heather Borngesser is partner.

    (via Newsweek)

  • Az újpesti rappernek egy gyermeke is született az exétől.

    Széki Attila Curtis és exfelesége, Meszimerisz Krisztina évek óta nincsenek együtt, az újpesti rapper már jó ideje Barnai Judit kosárlabdázóval alkot egy párt, akit nemrégiben el is jegyezett. Az egykori szerelmesek kapcsolata ugyanakkor kiegyensúlyozottnak mondható, hiszen együtt nevelik a közös kisfiukat. Mint kiderült, Curtis korábbi párjára is újra rátalált a szerelem, erről a Borsnak számolt be.

    „Nagyon jól vagyok, tényleg minden a helyén van most az életemben, a magánéletemben és a munkában is boldog vagyok. Elindítottunk pár új, izgalmas projektet, amikről még nem beszélhetek nyilvánosan, de alig várom, hogy megoszthassam veletek!” – árulta el a lapnak Curtis exe, aki részletesebben is beszélt a szerelméről.

    Ilyenben még nem volt részem. A párom a sajátjaként kezeli a gyerekem, ahogy én is az övét. Teljesen nyílt lapokkal játszunk, mindent tudunk egymásról. Ő is változtatott azon, ami az életében engem zavart, én pedig azon, ami neki nem tetszett bennem. Így lett igazán működő a kapcsolatunk

    idézte az nlc.hu a rapper korábbi párját.

  • Közös gyermekük két hónapja született, de már nem alkotnak egy párt.

    Machine Gun Kelly, azaz Colson Baker a családját helyezi előtérbe, a 35 éves amerikai énekes legalábbis azt nyilatkozta az E! News-nak, hogy fontosabbnak tartja, hogy eleget tegyen apai teendőinek, mintsem kivárja a 2025-ös American Music Awards végét. A hétfőn megrendezett díjátadón eredetileg MGK hirdette volna ki az egyik kategória győztesét, ám jobbnak látta, ha a vörös szőnyeges bevonulások után inkább hazasiet, Megan Foxszal közös kislánya ugyanis, akinek nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra, beteg lett.

    A március végén született csöppségről MGK úgy fogalmazott:

    Nagyszerű kisbaba Kicsit belázasodott, úgyhogy csak végigmegyek a vörös szőnyegen, és megyek is haza, intézni a dolgaimat. Átadom neki a feromonjaimat, és hagyom, hogy gyógyuljon

    – árulta el a rapper, aki jó apának tartja magát, igaz, a kéthónapos kislány édesanyjával, Megan Foxszal már nem alkot egy párt.

    Arra születtem, hogy apa legyek. Igen, ez az én küldetésem

    – jelentette ki az előadó, akinek már van egy 15 éves lánya, Casie, akit exével, Emma Cannonnal közösen nevel.

    (via Female First)

  • Képernyőkép 2025-05-27 160206.png
    Fotó: YouTube

    „Neked mit jelent a boldogság?” – tették fel a kérdést L.L. Juniornak, azaz Lesi Lászlónak a SopronFest és a STRAND videójában, melyben egyben csalódásairól is kérdezték a rappert. L.L. Junior elmondta: élete egyik legnagyobb kudarcának tartja, hogy függősége miatt milliókat bukott.

    „Az egész élet egy próbálkozás. Mindig próbálkozni kell, és ha nem jött be, akkor újra próbálkozni. Ez hajt. Nincs annál szomorúbb, amikor kiég az ember és már nem akar próbálkozni. Rengeteg helyen van kudarc, botlás, elesés. (...) Kudarcot vallhatsz egy szerelemben, amikor bókolsz, és nem viszonozzák. Kudarcot vallhatsz a tizedik bulinál: tízből kilenc tök jól sikerül, a tizediknél túliszod magad, és tök hülyén viselkedsz, amiért elnézést kell kérned” – kezdte sorolni a rapper, hozzátéve, a vállalkozásokban, zenei karrierben sem sikerülhet minden.

    „Nekem a legnagyobb kudarcom az életemben, aminek függője voltam – és az nem a drog volt, azt abszolút elítélem és nem szeretem –, az a kaszinó volt. Annál rosszabb érzés nincs, amikor hazavágsz több millió forintot. Pont mondtam valamelyik nap, hogy jobb lett volna, ha inkább drogozom, mert akkor lefogytam volna, vékonyabb lettem volna. Mindig ezzel viccelődtem. Mondták: «Dehogy, Isten őrizz!» De hát az is egy óriási összeg volt. Az is egy kudarc. Abból is feláll az ember és továbblép” – vallotta be L.L. Junior, aki a videóban arról is említést tett, hogy nem veti meg a luxust, de nem az a legfontosabb a számára. A boldogságot nem a vagyontárgyak jelentik neki, sokkal inkább a közönsége szeretete vagy egy jó buli.

    „Akármilyen luxusszállodában vagyunk, a hotel mellett, a kis sikátorokban vannak a jó bulik. Attól, mert szeretem a luxust, sokkal jobban élvezem az autentikus dolgokat” – emelte ki a rapper, aki fellép a SopronFesten.

  • Rubint Rella a minap három éve, hogy összeházasodott futballista szerelmével, Novothny Somával. Az életmódtanácsadó-fitneszedző és párja 2019-ben jegyezték el egymást, majd 2022 májusában mondták ki a boldogító igent. Mostanság azonban a rajongóknak szemet szúrt, hogy megfogyatkoztak a közös fotók a közösségi oldalakon, ezért szárnyra kelt a pletyka, miszerint szakítottak.

    Bár Rubint alig néhány napja a Borsnak mindezt cáfolta, de a mostani Instagram-posztjá ban már kijelentette: valóban zátonyra futott a házassága. Mint írja, jelenleg elsősorban szeretné tisztázni a történteket, így nem kíván nyilatkozni a történtekről.

  • A lemezlovas nem csak a genetikának köszönheti a bomba formáját.

    Képernyőkép 2025-05-28 102835.png
    Fotó: RTL

    Voksán Virág két gyermek büszke édesanyja: Beni hat-, Vivi pedig négyéves, akiknek nevelése mellett arra is szán időt, hogy formában tartsa magát. A lemezlovas azt mondja, soha nem érezte ilyen jól magát a bőrében, mint most, ebben pedig az is segített, hogy hajszínt váltott. A hosszú sötét tincseit 20 év után már nem érezte önazonosnak, ezért kiszőkítette a haját, amiről úgy gondolja, sokat dob a megítélésén, ráadásul a szőke nős viccek sem zavarják. A korábbi playmate minderről a Fókusz riportjában mesélt, miközben egy fehérneműs fotózáson vett részt. 

    Voksán Virág kiemelte: a hétköznapokban ő is az átlagos anyukák táborát erősíti, nem néz ki mindig úgy, mintha egy magazin címlapjáról lépett volna le.

    „Sokszor megyek smink nélkül a gyerekekért az oviba, de bevásárolni is simán megyek smink nélkül. És igen: azért nem mindennap mosom a hajam, szóval van, hogy egy kicsit olajos a töve, de megvan, melyik az a frizura, amit úgy ki tudok alakítani, hogy ne látszódjon – szorosan copfba fogom, kicsit ráwacxolok –, illetve szárazsamponnal is tudok javítani a helyzeten” – árulta el az édesanya, aki az elmúlt években belátta, hogy az edzés önmagában nem elég ahhoz, hogy fitt legyen: elmondása szerint változtatnia kellett az étkezésén, mert ha nem figyel, könnyen felszaladnak rá a kilók. 

    „Mindig nagyon egészségesen és egészségtudatosan éltem, de azért a csoki mindig is nagy szenvedélyem volt. Bár az életem része maradt, de drasztikusan visszavettem: amíg eddig mindennap ebéd után egy kis csokit vagy bonbont ettem, azt most már teljesen elhagytam. Helyette inkább szőlőt eszek, vagy valamilyen gyümölcsöt, a mangót például imádom felkockázva, desszert gyanánt. Heti maximum egyszer eszek csokit” – részletezte Voksán, aki napi 2-3 liter vízre esküszik, hasizmát pedig a pilatesnek köszönheti, de nyirokmasszázsra és spinningre is jár. Mindemellett öt kutyáról is gondoskodik a mindennapokban; neki az az igazi 'énidő', amikor kedvenceivel leülhet sorozatot nézni.

  • Hatásosra sikeredett legújabb dalának beharangozó videója.

    A rajongók már tűkön ülve várják, hogy megjelenjen Miley Cyrus legújabb albuma, a SomethingBeautiful, melynek egyik dalához, az Easy Loverhez az énekesnő egyúttal videóklipet is kiad. A premier május 30-án várható, az egykori Disney-sztár pedig a jelek szerint mindent megtesz annak érdekében, hogy felhívja erre a figyelmet. Az Instagram-oldalán legalábbis már adott néhány apróbb ízelítőt.

    Cyrus az egyik ilyen videóban egy olyan szettet mutatott be, amely nem hagy sokat a képzeletre: a Flowers című dal előadója egy vintage öltözéket viselt, amely a Mugler 1992-es tavaszi kollekciójából való. (Érdekesség, hogy az énekesnő abban az évben született.)

    Az outfit mindenesetre nagy siker aratott a követők körében. A kommentek tanúsága szerint legalábbis az Instagram-felhasználók nehezen tértek napirendre a tollas, ám fenékrésznél kivágott türkiz designer nadrág és a kövekkel kirakott melltartó láttán.

    Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az énekesnő ebben a szettben az Easy Lover videóklipjében tűnik-e fel, vagy később egy koncerten lép így színpadra – írja a Parade. Annyi biztos, hogy a Something Beautiful után újabb albumnak örülhetnek a rajongók, Cyrus legalábbis nemrég arról beszélt, hogy már a következőt tervezi.

     „A Something Beautiful csak a kezdet” – vetítette előre.

  • Ritkán látott nővérével posztolt közös fotót az Instagram-oldalára Curtis, azaz Széki Attila. A rapper annak apropójából tette ki a felvételt, mert nővére, Judit a jelek szerint most ünnepli a születésnapját. 

    A Kegyelem és a Szerelmes leszek a nyáron című dalok előadója – igaz, utóbbi csak május 30-án debütál – szoros ölelésben látható szeretett nővérével a képen, melynek tanúsága szerint Curtis választotta ki a születésnapi dekorációt, hiszen a lila szín dominál.

    „Isten éltessen a világ legjobb nővérét. Szeretlek!!!!” – fűzte a fotóhoz az újpesti rapper. 

  • Bár nem mostanra tervezték a családbővítést, mégis boldogok. A baba miatt nemrég az esküvőre is sor került titokban.

    Pesák Ádám és felesége, Ildikó a Best magazin címlapján, egy soha korábban nem látott esküvői fotóval újságolták el, hogy úton van első közös gyermekük. A Barátok közt és a Gólkirályság színésze május elején vette feleségül a táncművészt, akivel 2023 eleje óta alkot egy párt. Szűk körű esküvőjüket Kiskunlacházán tartották, ám az csak most derült ki, hogy azért kerítettek sort a tervezettnél hamarabb a ceremóniára, mert a táncművész gyermeket vár.

    Mint mesélték, az esküvőn, amelyet két hónap alatt szerveztek meg, mindenki aggódott a menyasszonyért, aki kisfiút hord a szíve alatt, és aki már a várandóssága felénél jár. 

    „Kissé hátra is dőltem az eljegyzés után. Éltük tovább a nyugodt kis életünket, majd egyszer csak megtudtuk, hogy az ötéves tervünk lerövidült... ugyanis összejött a baba! Igaz, nem mostanra terveztük, de nagyon örültünk a hírnek. És ugye, az is egyértelművé vált, hogy esküvőt kell szerveznünk. (...) A buli ezután kezdődött el, ami igazából egy »minden egyben buli« volt, hiszen nem csak az esküvőnket ünnepeltük: egyszerre volt ez szimbolikus lakásavató és babaváró is, ahol rappeltem is, méghozzá Eminemtől a Lose Yourselfet. Az volt a nyitószámom” – mesélte a Madách Színház állandó szereplője a Bestnek, akinek életében felgyorsultak a dolgok, hiszen csak augusztusban költözött össze szerelmével.

  • Nemsokára hivatalosan is berobban a nyári fesztiválszezon, ugyanis május 29-től elindul a 2025-ös SopronFest, amellyel kezdetét veszi a Boldogság Éve. A fesztivál 11 napon át 75 helyszínen közel 300 programmal várja a közönséget a város különböző pontjain, így biztosan nem fogunk unatkozni.

    Ahogy azt már megszokhattuk, idén sem kizárólag a koncerteké lesz a főszerep, hanem számos program vár ránk, érdeklődjünk akár a művészetek, a gasztronómia, az irodalom, vagy a színház és a filmek világa iránt. A SopronFest különlegessége, hogy a város egészét bevonja az eseményekbe: lehetőségünk lesz a belvárosban és Sopron környékén podcast-beszélgetéseket, irodalmi programokat, képzőművészeti kiállításokat és túrákat is látogatni. A helyiek 16 privát séta keretében mutatják be a szívükhöz igazán közel álló helyeket, az éttermekbe vendégséfek érkeznek, emellett tíz alkalmi kiállítás is nyílik.

    Az első program május 29-én lesz: Micsoda buli! Micsoda séta! elnevezéssel, azaz egy privát séta Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert vezetésével. De ez még csak a bemelegítés, hiszen lesz majd túra a Sopronkőhidai Fegyházba, a mentők mindennapjaiba is bele lehet lesni, illetve vetítenek filmeket is. Megtekinthetjük például a Véletlenül írtam egy könyvet és Till Attila új moziját, az És mi van Tomival? című alkotást.

    A pünkösdi hétvégén – június 6. és 8. között – a Lővérekben hazai és világsztárok lépnek színpadra, mások mellett Timmy Trumpet, Parov Stelar, Worakls, a Halott Pénz, Desh, Dzsúdló, Majka, Ákos és az Earth, Wind & Fire Experience. De nem maradhat ki a buliból Ákos, a Valmar, a Carson Coma, Charlie, Manuel, és L.L. Junior mellett sokan mások sem. A teljes programlista ide kattintva tekinthető meg.

  • Egy orosz tartalomgyártó állítja: a magyar modell képes háttérbe szorítani másokat, ha a vörös szőnyeges pózolásról van szó.

    A napokban ért véget a 78. cannes-i filmfesztivál, melynek szervezői a vörös szőnyeges bevonulások előtt sokak nagy meglepetésére új öltözködési szabályokat hoztak: betiltották a meztelenruhát, de a túlméretezett ruhaköltemények – különösen a hosszú uszállyal ellátott darabok – sem voltak engedélyezettek. Sokan mégis megtalálták a kiskaput, s mint ahogy az lenni szokott, a filmes világ krémje nemcsak a vásznon brillírozott, de a kamerák kereszttüzében is. Erről mesélt a közösségi oldalán például az orosz influenszer, Polina Nioly Pushkareva is: a 28 éves tartalomgyártó, színésznő több videót is posztolt arról, hogyan készült, majd pózolt az előre begyakorolt mozdulatokkal a cannes-i filmfesztiválon.

    A minap az egyik ilyen tartalomban elárulta: a sztárok versenyeznek egymással a figyelemért. A tavalyi rendezvényen állítása szerint Palvin Barbarára orrolt meg, miután az Egyesült Államokban élő magyar modell ellopta a rivaldafényt.

    „A celebek világában olyan fontosnak tartanak, amilyen nagy csapat dolgozik neked. A cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegén minden hírességnek van egy 5-től 20 főig terjedő csapata. Nekem van videósom, sminkesem, stylistom és asszisztensem, egy kis csapatot alkotunk. És azok a celebek, akiknek nagyobb a stábja, azt hiszik, hogy sokkal fontosabbak, mint az, akinek nem dolgozik annyi ember. A cannes-i filmfesztiválon a vörös szőnyeges pózolás előtt, mint sztárról készülnek fotók a lépcsőnél. Mindenki sorban áll ezért a stábjával. Tavaly Palvin Barbarával volt problémánk, miután az ő csapata úgy gondolta, hogy Palvin sokkal fontosabb, mint bárki más. Kérték, hogy mindenki vonuljon félre, majd beelőztek mindenkit, de semmit nem lehet ez ellen tenni, mert neki 20 embere van, nekem meg 4” – fejtette ki videójában Polina Nioly Pushkareva, jóllehet a történtekről felvételt már nem tudott mutatni. Palvin Barbara egyelőre nem reagált az orosz modell vádjára.

  • Kisgyermekes szülőként spórolni nem könnyű, de a megfelelő módszerrel lehet. Egy 34 éves nő, Emily Egashira legalábbis azt állítja, hogy néhány egyszerű tippet betartva rengeteg pénzt sikerül megtakarítania, ráadásul anélkül, hogy hiányérzete lenne.

    Egashira kijelentése, miszerint bevétele felét minden hónapban félre tudja tenni, első hallásra hajmeresztőnek tűnhet, de elmondása szerint milliókat tudott elrakni azzal, hogy takarékos, spóroló életmódra állt át. Saját bevallása szerint rákényszerült arra, hogy takarékoskodni kezdjen, hiszen szerény körülmények között nőtt fel. A húszas évei elején járva egyszerre három munkahelye volt, ám mint mondja, még így is nehezen tudott boldogulni. Ezért történt, hogy elkezdett kuponokat gyűjteni, és azokkal vásárolni, mert így kedvezményekhez jutott. Leginkább diszkontáruházakban vásárol, de  nem áll távol tőle az sem, hogy használtcikkeket vásároljon, például használt ruhákat vegyen. Tippeket a közösségi oldalán is gyakran ad.

    Nem Egashira azonban az egyetlen, aki alaposan megreformálta pénzköltési szokásait: legutóbb egy 26 éves nőről írtunk, aki állítása szerint fél év alatt közel 2 milliót spórolt meg azzal, hogy lemondott három hétköznapi dologról . Ahogy egy háromgyermekes anyuka történetéről is beszámoltunk, aki azt mondja: 1,4 milliót tud félretenni azzal, hogy évente csak kétszer tart nagybevásárlást .

  • Képernyőkép 2025-05-27 203337.png
    Fotó: YouTube

    Erdélyi Tímea vendégeskedett legutóbb a Palikék Világa by Manna Három igazság című műsorában, melynek adásában őszintén mesél arról, hogy hosszú éveken át hordozta magában a kételyt: vajon jó döntés volt-e elvállalnia Tilda szerepét a Barátok közt című napi sorozatban. A színésznő sokáig úgy hitte, hogy ez a szerep megpecsételte a pályáját.

    Erdélyi Tímea Palik Lászlóéknak a családalapításról is mesélt, valamint arról, hogy az állatok iránti gondoskodás mennyire a fontos a számára. Mint mondta, ilyesmit embertársai iránt nem igazán érzett.

    „Ez kicsit furcsán vagy kegyetlenül is hangozhat. Én nagyon-nagyon kedvelem a gyerekeket, de velük nem tudok például végtelen mennyiségű időt tölteni. A családomban rengeteg a gyerek, rengeteg testvérem van, a testvéreimnek rengeteg gyerekük van. Tényleg nagy családunk van, az egy hónapos kisbabától, a 15 éves kamaszig terjed a paletta. (...) Három testvérem van, mindegyik tesónál három-három gyermek. Az idősebbik nővérem nálam több mint 18 évvel idősebb. Az ő három gyereke közül az egyiknek már a harmadik gyereke született meg hat héttel ezelőtt. Nagyon sokan vagyunk.

    Nagyon szeretem a gyerekeket, de a róluk való gondoskodás helyett nekem világ életemben az állatok és a környezet volt szem előtt... Sajnálom. (...) Nekem mindig is úgy volt ez, hogy ha úgy alakul, vagy úgy hozza az élet, hogy lesz saját gyermekem, akkor biztosan nagyon izgalmas lesz, és nagyon nagy örömmel tölt majd el. De ha úgy alakul, hogy nem lesz, akkor sem érzem azt, hogy valami hiátussal mentem végig az életemen

    – vallotta be a 41 éves színésznő, akit a Blikk idézett.