Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Egy kíváncsiskodó kúpos fóka szinte önként és dalolva vállalta, hogy fotósorozatot készítsen róla egy természetfotós. A fóka érdeklődését egy 45 éves férfi, Brian Matthews és annak kamerája egyaránt felkeltette, ráadásul úgy tűnt, azt is pontosan tudja, hogyan kell pózolnia ahhoz, hogy a felvételek előnyösek legyenek.

    Még ki is dugta a fejét a vízből, hogy jobban szemügyre vegye a fotóst, és tíz másik fókát is arra bátorított, hogy gyűljenek a férfi köré. Az alább látható felvételek a Nagy-Britanniához tartozó Lundy szigeténél készültek.

  • A Kőgazdag Fiatalok sztárja nem aprózza el utazásait.

    Dulin Mettát a tévénézők előbb a Bachelor – A Nagy Ő című párkereső realityben, Árpa Attila szívéért harcolva, majd a Rich Kids Hungary – Kőgazdag Fiatalok című műsorban láthatták. Utóbbi realityben egy másik oldalát mutatta meg: kiderült, hogy imádja a fényűzést és a luxust.

    A szőkeség gyakran utazik külföldre, egyik kedvenc úti célja Dubaj, Horvátországot pedig például mostanában kezdte felfedezni. Igaz, nem mindennel elégedett, és ennek hangot is ad: pár hete, amikor Horvátországban pihent, a szálláshely miatt eléggé kiakadt. Nemrég azonban visszatért az Adriai-tenger partszakaszára, ahol egy hajót bérelt magának.

    Én, mint balatoni lány, nem tudom egy lapon említeni a Balatont és az Adriát. Két teljesen más víz. Más a hangja, más az illata, de még a textúrája is nekem. Mivel magát a vizet, sőt a nagy vizeket nagyon szeretem, így, hogy kerékpár nélkül mentem, biztos voltam benne, hogy kell egy hajózás a naplementében

     – mondta a Ripostnak a reality-sztár.

    A lap becslése szerint a hajó, amiről Dulin Metta posztolt, naponta akár 2500-3000 euróba (994 ezer-1,19 millió forintba) is kerülhet a bérlőjének, de a szőkeség szerint ennél olcsóbb lehetőségek is vannak.

    „Egészen nagyon olcsón, de akár csillagászati áron is lehet hajót bérelni az Adrián. Azaz hatalmas a szórás. Én kapitánnyal szeretek bérelni, ez megdobja az árat, sőt a hajó mérete, a kora és a felszereltsége is növelheti az árakat. Viszont, ha valaki menne hajókázni, akár egy pár órás hajókázás az Adrián olcsóbban is kijöhet, mint az üzemanyagár Budapest és a tenger között oda-vissza.”

  • Egykori párját és két közös fiukat ma is támogatja.

    Mikó István immár 37 éve alkot egy párt Szabó Anikóval, de még mindig nem feleségül a nála 15 évvel fiatalabb színésznőt, aki – elmondása szerint – időskori rigolyáihoz is tudott alkalmazkodni. Bár nagy a szerelem, esküvőre egyelőre nem került sor; a 73 éves Jászai Mari-díjas színész a Blikknek adott interjújában árulta el ennek okát.

    Igazából azért, mert nekem van feleségem, akivel nem váltunk el. Nem hiányzott a vita, a vagyonmegosztás, de a mai napig támogatom őt is és a két fiamat is, és ez jól van így. Anikóval pedig bár nem házasodtunk össze, de a legnagyobb nyugalomban és békességben élünk. Ráadásul mivel színésznő, sokszor játszunk együtt, egy darabban

    – árulta el a 73 éves színművész, akinek Szabó Anikóval kapcsolata úgy indult, hogy meglátta őt a színpadon, esés közben.

    Lényegét tekintve igen. Nagyot tanyázott egy darabban: valaki húzott egy kordét, azon volt egy szék, azon pedig ült ő. Aztán a kocsi megbillent, ő pedig leesett és az orrát törte. (...) Igazából már akkor alakult valami, így az már nem változtatott a dolgokon, hogy betörte az orrát.

    A köztük lévő korkülönbség sem okozott köztük gondot.

    „Nagyon okos és gondolkodó típus, az, hogy én idősebb vagyok nála, nem változtatott a kettőnk kapcsolatán. Nyilván egy idősödő embernek megvannak a rigolyái, de ő ezt szem előtt tartja és óvatosan figyelve tereli a mindennapi életemet.”

  • Hiába kérték a gazdái, hogy viselkedjen, ez nem igazán jött neki össze.

    Egy mentett magyar vizsla az internet legújabb sztárja. A Clyde névre hallgató, Egyesült Államokban élő eb nem mindennapi történetéről a Newsweek számolt be egy rövid riportban, melyből kiderül, hogy a kutyát gazdái időnként kutyanapközibe szokták adni. Clyde a minap gondoskodott is arról, hogy mindenki tudtára adja: ő bizony tényleg részt vett a szocializációs, napközis foglalkozáson, nem is akárhogyan.

    Az alább látható videóból kiderül, hogy bár gazdái arra kérték Clyde-ot, hogy jól gondolja meg, mit csinál, az nem igazán fogadott szót. Akkor ugyanis, amikor odaállt az egyik bekapcsolt ventillátorhoz, a legjobb ötletnek tűnt számára levizelni azt. 

    Clyde-ot a gondozók sikeresen megörökítették, miközben könnyített magán.

    Le voltam sokkolódva, de nem lepődtem meg. Örültem, hogy az ott dolgozók viccesnek találták, amit tett, és megnyugtattak, hogy gyakran megesik az ilyen

    – mondta el Clyde gazdija.

    Clyde oldalát több mint 46 ezren követik az Instagramon. Mivel gazdáinak hamarosan gyermeke születik, feltehetően azt is ki kell okoskodniuk, hogyan adják az eb tudtára a dolgot.