Ötéves az Index fotós rovata

Neohippi törzs járta táncát Nógrádban 

Mi történik egy goafesztiválon? Szétdrogozott, bűzölgő hippik meztelenül, de mindenképpen mezítláb ugrálnak valami befogadhatatlan zenére! Ha van is rajtuk ruha, az biztosan valami hülyeség! Ha pedig valaki megkérdezi tőlük, mit gondolnak a világról, annyit tudnak mondani, hogy legalizálni kéne legalább a füvet és mindenkinek jobb lenne, ha egy kommunába költözne.

Megállás nélkül csak öltöztetem

Selymes babahaja van, rózsás az arca, gödröcskék a kézfején, hajszálerek a halántékánál, a súlya, hossza egy újszülötté, na és babaillatú. Sőt, megrendeléstől függően szívdobogás is hallatszik apró, lélegzetre emelkedő mellkasa mögött. Reborn vagy élethű babának az élőkre megszólalásig hasonlító, hiperrealista plasztikcsecsemőket nevezik, amelyeknek körülbelül egy évtizede itthon is hatalmas rajongótábora van. 

Én dugás közben is rátok gondoltam

A zenei fesztiválok hosszú évekig tradicionálisan az alternatív közeg és a fiatalok körében voltak kifejezetten népszerűek, aztán tíz éve feltűnt a Balaton Sound, és azok is felfedezték maguknak az ilyen rendezvényeket, akik korábban távol tartották magukat az ilyen eseményektől. Egy napig követtünk egy négyfős baráti társaságot a Balaton Soundon, akiknek ez a legnagyobb buli minden évben, hogy megtudjuk, miért és mitől annyira más a zamárdi fesztivál magyar közönsége, mint bárhol máshol.

Itt lőtték agyon

Hetven évvel ezelőtt született az a törvény, miszerint Budapest zsidó polgárainak – otthonukat elhagyva – a számukra kijelölt csillagos házakba kellett összezsúfolódniuk. A házak többsége ma is áll, sokan a hetven év alatt egyszer sem tértek vissza, mert nem tudnak szabadulni az emlékeiktől, de olyan is van, aki még ma is ott lakik. Fotósorozatunkban mindenkit az egykor családja számára kijelölt csillagos házba vittünk vissza.

A láb nélküli lovas

Potyók László ismert és döbbenetesen sikeres zsoké volt húsz évig, összesen kilencvenkilenc rangos lovasversenyt nyert a pályafutása alatt. A nagybátyja, egy neves galoppidomár már a tinédzser László apró, ám izmos termetét látva tudta, hogy kiváló zsoké válik majd belőle. Súlyos érszűkülete miatt térd alatt levágták mind a két lábát. Azóta sem tett le arról, hogy újra rendszeresen a nyeregbe üljön.

„Reggel mondták, hogy már ne öltözzek át” – emlékszik vissza a kerítést mázoló borostás férfi: a válság legelején csődbe ment a miskolci kohászat, ahol dolgozott, egy hónap felmondási időt kapott. Felesége és négy gyereke volt, családi házban éltek, amíg dolgozott. „Aztán nem volt lóvé, kezdődtek a viták” – meséli. Elváltak, a házban az asszony maradt, Zsolt mehetett, amerre látott. „Így kerültem a szar közepére” – összegzi életét dióhéjban

A volt BMX-es Mike Brodie eredetileg nem is akart fotós lenni, aztán szénporos csavargókról készített fotókkal került be egy befolyásos New York-i galériába, a Yossi Milóba. 18 évesen, miután egy kínai étteremben felszolgáló punk lánnyal randizva meglátott néhány csóró fiatalt, elhatározta, hogy felkapaszkodik egy vonatra, és a hagyományos amerikai értékeket a punkrock idealizmusával szembeállítva egy Polaroiddal fényképeket fog csinálni a reménytelen helyzetű, lecsúszott családokból jövő, koszos fiatalokról. 

Üdvözlet a sosemvolt jövőből

A 28 éves francia fotóriporter, Laurent Kronental a lepukkantságukban is lenyűgöző, futurisztikus francia toronyházakról készült képsorozatával világhírű lett. A jövő emlékei (Souvenir d'un Futur) négy éven át készült: Párizs sci-fikbe illő külvárosi toronyházait mutatja be, a falanszterszerű helyek idős lakóival együtt, akik megpróbálják ezt a sokak számára rideg, mesterséges környezetet élhetővé és otthonossá tenni.

A bécsi kocsmák sötét kis titkai 

Itthon aligha jutna eszébe bárkinek egzotikus érdekességként gondolni az öreg alkeszekkel teli, lepukkant kocsmákra, Bécsben viszont rohamtempóban zárnak be ezek a helyek. Egy osztrák fotós végigjárta őket, mielőtt végleg eltűnnek.

Évente 250 család néz szembe azzal az elképesztően nehéz helyzettel a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának koraszülött intenzív osztályán, hogy a várva várt kisbaba a kijelölt idő előtt jóval egyszer csak kirobban az életbe, pontosabban az élet és a halál közti nagyon vékony mezsgyére. A Honvéd PIC koraszülöttosztályon egy kisfiú, Dani és a szülei sorsának alakulását követtük négy hónapon keresztül, Dani háromhetes korától a hazaengedéséig.

A menekültválság láthatatlan történetei

Százával láthattunk drámaibbnál drámaibb fotókat a menekülthelyzetről, de abban a néhány percben, amíg a napi híreket átpörgetjük, talán bele sem gondolunk, milyen emberi történetek húzódnak meg egy-egy kétségbeesett arc és kisírt szem mögött, amivel a napi menekültes híreket illusztrálták az újságban. Arra kértem egy sor kiváló magyar fotóst, akik hónapokon át a terepen követték a menekülthelyzet eseményeit, küldjenek nekem egy-egy fotót , amivel kicsit a színfalak mögé nézhetünk, ami többet mesél a drámai látványnál, és amivel egy kicsit őket is megismerhetjük.

Kohó is lett, de lófasz is

Az ötvenes évek egyik emblematikus, végletekig erőltetett nehézipari nagyberuházása volt a Sztálin Vasmű, illetve Sztálinváros (ma Dunaújváros) szinte a semmiből történő felépítése. Csak szűk körben, állami vezetők, magas rangú káderek, vállalatvezetők körében terjesztett képek árulkodnak arról, amit Örkény legendás egypercese hat szóban összefoglalt: Sztálinváros mint kirakatberuházás igencsak távol állt a szocialista tökély eszméjétől.

1937. július 5-én az austini Hormel Foods vállalat jóvoltából piacra kerül a húsipar és a konzervipar szerelemgyereke, a sertésből készült vagdalthúskonzerv. A Spam műfajteremtő termékké vált: Magyarországon löncshús néven ismert verziója elmaradhatatlan volt a közértek polcairól. A fenti, magazinokban közölt reklám szerint reggelire, ebédre és vacsorára egyaránt remek a Spam.

Az 1900-as évek elején a seattle-i fotográfus és etnológus, Edward S. Curtis (1868–1952) elhatározta, hogy az Egyesült Államok nyugati államaiba utazik, és dokumentálja a nyugati civilizáció által még meg nem érintett őslakosok hétköznapjait.

Nyomornegyed a város felett

Nyomornegyed magasodik Venezuela fővárosa, Caracas közepén. Házfoglalók költöztek be néhány éve egy üresen álló felhőkarcolóba, amit megépítésekor a kapitalizmus jelképének szántak, azóta viszont a Chávez-korszak lakáspolitikájának csődjét szimbolizálja. A lakók a legritkábban engednek be ide újságírókat, ami érthető, hiszen a venezuelai média tele van az épületet és lakóit lejárató cikkekkel. Ezért is különlegesek Jorge Silva képei.

A tinédzser, aki végigfotózta a szíriai háborút

A közel 40 milliós kurd nép a világ legnagyobb anyaország nélküli nemzetisége. A 21 éves Furkan Temir fényképei olyanok, mintha a népcsoport háborús megpróbáltatásairól szólnának, pedig leginkább azt örökítette meg, hogy mi vár azokra, akik a négy éve tartó szíriai háború elől menekültek el.

Értelmi fogyatékos, de kit érdekel?

Két évvel ezelőttig egy kétszáz fős, bentlakásos intézményben éltek, ahogy ma Magyarországon húszezer értelmi fogyatékos társuk. Ők a kevés kivétel tagjai, akik önálló, teljesen hétköznapi életet élhetnek. A TASZ segítségével háromrészes riportsorozatban mutattunk be értelmi fogyatékosok integrációjához elindított projekteket.

Silke 34 éves, a Berlin-közeli Friesackban él, hároméves kisfiát egyedül neveli. Minden reggel ötkor kel, hogy időben elkészüljön, mire el kell indulniuk az óvodába. Leónnak teve a jele, a gyengéje a szánkója, a lakásban tartja és dédelgeti. Silke az óvodából egyenesen dolgozni megy, munka után megy rögtön a gyerekért, éli a kisgyerekes szülők feszített és egyben vicces életét. Középsúlyos értelmi sérült, és egy fogyatékossággal élő szülőknek fenntartott házban él. A házban öt lakás van, mindegyikben értelmi sérült szülők laknak gyerekeikkel.

Mindenki fogja be a pofáját, és dolgozzon

 „Fradika a sztár”, „Deep Purple”, „Metal Kaos”, „Punk's not dead”, netán a „Levi örökké szereti Nórit”, a sima „itt jártam típusú tagek, a „Pinát a dolgozóknak!” vagy „Le a gravitációval!” típusú viccekkel kiegészítve mindenkinek ismerősek lehetnek az egyszerűbb falfirkák kapcsán. A firka valószínűleg egyidős magával az írással, ahogy az is, hogy információközvetítés mindenféle formájára igénybe vették folyamatosan.