A tegnapi fonalgerillás poszt felhívását többen is komolyan vettétek és egy rakás link, fotó és tipp érkezett. Például a londoni olimpiára készült klassz kötésekről (kösz miamai), vagy a berlini metrót borítókról (kösz SzTibu). Persze leginkább a hazai példák hoztak lázba.

A street-artnak igen sok vállfaja van, de a legbájosabb, legszerethetőbb alighanem a gerrilakötés: kötőtűvel, nagymamásan, meleg pulcsiba burkolni a köztéri tárgyakat. Eleddig csak külföldi blogokból ismertem a módszert, ám ma kedves barátom Tücsi - akivel amúgy együtt lépek fel este a Csiborban - a fenti fotóval és egy linkekben gazdag levéllel lepett meg:

Nagyon érdekes cikket küldött nekem Attila, mely a Pesti Hírlap 1930. Évi Nagy Naptárában jelent meg, Modern építőművészet címmel. A bevezetőben büszkén fejti ki a szerző, hogy mennyi csodálatos eklektikus épület épült a közelmúltban Budapesten, s másutt az országban (beleértve a "cseh megszállott területeken" találhatókat is).

Ez a fenti kicsit szomorkásabb, az alábbi vidám:

Nem vagyok az a fajta újságíró, akinek három ujja már elcsökevényesedett, mert a sajtótájékoztatós pogácsák felcsipegetésére kettő is elég (csakúgy, mint a sajtóközlemények kopipésztelésére, miként azt el is daloltam egykor).

Ám mivel nehéz időket élünk (ugye a reménybeli bucipénz egy részéről is le kellett mondanom), gondoltam legyőzöm a lustaságom és elfogadok néhány meghívást. Természetesen elveim fenntartása mellett, kizárólag olyan eseményekre, amelyek témájukban szigorúan illeszkednek az Urbanistához. Mondjuk épületben vagy épület közelében rendezik őket...

Elsőnek egy pompásnak ígérkező újságíró-etetésre igazoltam vissza Keszthelyre. Akkor még nem sejtettem, hogy hamarosan az öböl partján fogom talpas pohárból kortyolni a Balaton vizét.

Nincs mese, a fővárosunk hálás fotó- és videótéma. A legnagyobb képmegosztó oldalon ismét Budapest : a Szabadság híd címlapszerepe után most a Széll Kálmán téri mozgólépcsőn mutat be egy új szolgáltatást a Flickr. Csak még a közterület neve maradt a régi...

Az Ország széke nem olyan, mint az Alkotmány asztala. Nem pusztán egy kifejezés, hanem tényleg az országé - rá is van írva. Kalandos története a XIX. században kezdődik, ugyanis a régi országházban szolgált. Aztán amikor megépült az "új" a Duna partján, a leselejtezett üléseket megkapta az épp akkor épült rákosszentmihályi templom. Azután eltelt egy évszázad, Szentmihályt Budapesthez csatolták, a székekről meg mindenki elfelejtette honnan valók. Úgyhogy amikor nagyon lerobbant állapotba kerültek, leselejtezték és eltüzelték őket. Kivéve ezt az egyet, amely most a helytörténeti gyűjteménybe került.

Át is adom a szót (a fotókat is készítő) Széman Richárdnak, aki így foglalta össze az eseményeket a XVI. kerületi újságban:

Ha minden igaz, kínaiak építik meg nekünk a gyorsvasutat a Keleti Pályaudvar és a Liszt Ferenc Repülőtér között. Határidőről óvatosan szó sem esik, ami bölcs dolog. (Talán már kevesen emlékeznek rá, hogy Demszky és Gyurcsány 2013-ra ígért hasonlót, ráadásul csomagban az Aquincumi híddal és az 5-ös metróval.) Ám nem csak az nagy kérdés, hogy megépül-e és ha igen mikor, hanem hogy szükségünk van-e egyáltalán erre a fejlesztésre.

Nos ma van a Live Inspire bloggerverseny utolsó napja. Emlékeztek?

Blogverseny: nyomjatok légyszi egy szívecskét, hogy legyen pénzem magos bucira, borra, fogkrémre és villamosenergiára! urbanista.blog.hu/2012/04/04/az_…

— Urbanista (@urbanistablog) April 4, 2012

Látva a verseny állását, néhány napja még azt terveztem, hogy leírom a kiírásban vállalt kötelező köröket, megköszönöm a sok nekem dobott szívecskét, fájó szívvel búcsút intek a bucipénznek és megkérek mindenkit, hogy nemzeti büszkeségünk érdekében kattintsák végig a három magyar versenyző posztjait, mivel rajtam kívül mindenki esélyes a győzelemre. (Illusztrációul pedig feltöltöm egy nem létező magyarországi város főterének fotóját. Tudjátok hol van?)

A Budapest100 sorozat az egyik legszuperebb kezdeményezés, ami városos témában született az elmúlt években. (Mondanám, hogy százévente egy ilyen jó kezdeményezés születik, de nagyon gyenge szöveg lenne). Aki nem ismerné, azok kedvéért a lényege egy mondatban: az év századik napján az éppen száz éves szülinapjukat ünneplő házakat megnyitják lakóik, üzemeltetőik a nagyközönség előtt, sőt, néhol meglepetésekkel várják őket.

Az akció jó nagy lökést ad ahhoz, hogy mindenki felismerje: a várostörténet és az építészet egyáltalán nem unalmas, száraz, tankönyvszagú tudomány, hanem buli. Szép példája ennek mondjuk az épp idén évszázados Margit körút 64. - amely egyáltalán nem különleges. De éppen ezért jól mutatja, mennyi csodát rejt egy teljesen átlagos körúti ház is Budapesten.

Ha azt mondjuk, hogy a jövő építészei utcabútorokat lopkodnak Óbudán, az nem hangzik túl jól. Pedig ez történt és nagyon helyesen tették. Az Építész Szakkollégiumosok elhatározták, hogy felturbózzák kicsit azokat a padokat, amelyek nem hogy elhasználtak, hanem használhatatlanok. Felkapták, elvitték, újjávarázsolták és visszahelyezték. Az akciónak arculatot és egy (nagyon nem hagyományos) tumble-blogot is alkottak, amolyan instant útmutatónak. Gratulálok a kezdeményezésükhöz, reméljük a kleptománia ragadós lesz.

A 2007-ben "egyetlen tollvonással" bezárt OPNI (Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, közkeletű nevén a Lipót) ma is üresen áll. Hogy miért zárták be és miért nem használják ma sem semmire, arról elég sokan, elég sokfélét írtak. Alighanem valaki kinézte magának ezt az igen értékes ingatlant, csak hát ugye lecsapott a válság, s most kivárnak a fejlesztéssel. Nem egyedülálló történet. Az épület azóta gyors öregedésnek indult.

A száz éves épületek szülinapi buliján - vagyis a Budapest100 szervezésében - jutottunk be a Várfok utca 8-ba. Az épület már önmagában is nagyon érdekes. Szeretem a hegyes szögű sarkokra tervezett, lekerekített házakat, amit még izgalmasabbá tesz, hogy a Várhegy oldalába kapaszkodó épületről van szó.

Fotó: Hampage.

Nem túlzok, ha azt mondom a legszebb villamosmegállók egyike az 58-as egykori megállója a Zugligeti úton. Igaz egykor nem állomásnak, hanem végállomásnak épült, s nem is villamosoknak, hanem lóvonatoknak (igen, így hívták őket). Aztán 77-ben megszűnt a villamos is és az épületért azóta csak a műemlékek, meg a közlekedés szerelmesei epekednek reménytelenül. Egy darabig lakóházként használták, aztán annak se...

A fenti képet a mátyásföldi Erzsébetligetben lőttem.Elsőre furcsa, hogy mit keres vagy 3-4 méter magasan egy földről olvashatatlan szöveg a fán. Nos íme a megfejtés:

Mondanám, hogy nem értek a villamossághoz és azért nem tudom megmondani mi ez, de a helyzet az, hogy - Tamás fotói alapján - még abban sem vagyok biztos, hogy a villamossághoz van köze ennek az izének. (Amúgy sem akarom szegény ELMŰ-t minden második nap ekézni). Lehet hogy csak Horváth Gyuri bácsi újabb akciójára készülnek a tankcsapdával az illetékesek.

Persze az csak az egyik fele a kérdésnek, hogy mi látható a képen. Ami sokkal érdekesebb, hogy mégis miért van ott hónapok óta?

Aggódó levelet kaptam Győrből Zsolttól, aki alighanem maga is érintett a rendeletmódosításban: a város szigorítja a vendéglátóhelyek teraszának megjelenését. Ami önmagában nem lenne baj, sőt!

Na de lássuk, miről is van szó: