Faképnél hagyta a nyitóelőadás karmestere a Bayreuthi Játékokat
Nelsons a próbák kellős közepén bedurcizott - mi lesz így a Szent Grállal?
Nelsons a próbák kellős közepén bedurcizott - mi lesz így a Szent Grállal?
Viszont minden második olvasónk mosolyogva ébred, hiába aludt keveset. Alvás előtt muszáj tévézni, Facebookot görgetni vagy olvasni egy kicsit - derült ki az Index felméréséből.
A Volton már épp csak a vécék nevét nem adták el, nagy állami monopolcégek is imádnak fesztiválozókra költeni. Miért nem tudhattuk meg, mi történt az Elvarázsolt Selyemerdőben, kik a Volt váratlan győztesei és tényleg van fagyis kürtőskalács?
Az év egyik trollkodása volt, hogy ez a film a Cannes-i zsűri nagydíját kapta. Megjött hozzá az előzetes végre.
Előtte napokig rajongók jártak a színész nyitott koporsójához.
Miles Teller az autóbalesetből felépülő Vinny Pazienzát játssza egy új életrajzi filmben.
Vaszily Miklós, az MTVA vezérigazgatója a Világgazdaságnak adott interjújában arról is beszélt, hogy a Bartókra ráférne a megújulás.
Már csak napijegyet lehet venni a fesztiválra, de azokat is csak korlátozott számban.
Nemes Jeles, Erdély Mátyás és Zányi Tamás a legnagyobbak közé került. Az akadémia új tagjai között egy rakat magyar filmes van.
Ő játssza Chesley Sullenberger kapitányt, aki 2009-ben letett egy utasszállítót a Hudson folyóra.
A főváros közgyűlése három színház ügyvezetői igazgatói pozíciójára írt ki álláshirdetést.
Idegesítően jókedvűek, ezt próbálja kifigurázni a novemberben érkező új animációs film.
Megdöbbentően kevés zenész ment el a Petőfi Zenei Díj átadójára, és azok sem nagyon akarták kommentálni, hogy most akkor jó vagy rossz, ami a rádió körül folyik.
A római városházán ravatalozták fel, a rajongók is elbúcsúzhattak tőle.
Fekete Ibolya, Szász Attila és Almási Tamás filmjei versenyeznek a lubuskói nyári filmnapokon.
A közpénzből működő közszolgálati média ne bagatellizálja és normalizálja a nők elleni erőszakot.
A Breaking Bad Jesse Pinkmanje egy zűrös apukát alakít majd a következő filmjében.
De nem csak ő, hanem Ryan Reynolds, Dwayne Johnson, Mark Ruffalo, és egy séf is.
Úgy látszik nem igaz, hogy soha többé nem akar rádiózni
1954 júliusában találkozott először Elvis Presley-vel számos nagy slágert együtt vettek fel.
Mindenki magának akarja a gyereket, de csak egy apa lehet. Hogy ki, az szeptemberben kiderül, itt az újabb előzetes.
A főváros ma írja ki a pályázatot, a színházban telt házzal futó Wass Albert-darab ellenére nem biztos, hogy Dörner a helyén marad.
Fotózzon az Indexnek a VOLT Fesztiválon, fesztiváljegyet nyerhet.
A felperesek ügyvédje óriási győzelemről beszél. Hamarosan ingyen énekelhetik a dalt a filmeken.
Fordult a kocka, a férfiak harcába beleszóltak a nők, és sokkal erősebb karaktereket kaptak, mint az első öt évadban. Az HBO 100 millió dolláros sorozata a feminizmus tévés élharcosa lett.
A Dungeons And Dragons-film sztoriját a Démonok között 2 forgatókönyvírója jegyzi.
Ha rávettük magunkat, hogy a pénztárban kimondjuk: Egy szó, mint száz: szerelem!, a többivel már nem lesz baj.
Nagy kihívója lehet az Avengers: Infinity War második részének, valamint a Star Wars IX-nek is.
Még soha nem volt ekkora kiállítása Magyarországon minden idők második legdrágább festőjének, Amedeo Modiglianinak.
Egészen a végsőkig Bud Spencer barátja maradt. Idős korukban is gyakran spagettiztek együtt.
A Csodácska filmváltozatában A szobából ismert Jacob Tremblay szülei lehetnek.
A nemzet rockzenekara az elmúlt három évben közel 500 millió forintot keresett.
Alig néhány „Keep Calm and Carry On” feliratú plakát túl a világháborút. Az egyiket most egy művészeti vásáron lehet megszerezni.
Roland Emmerichet nem érdekli, hogy a kritikusok a második filmet is lehúzták, és az sem, hogy az észak-amerikai mozikban megbukott.
Búcsúzzon méltó módon a legendától, nézze meg legjobb alakításait!
A halálhírt családja jelentette be a Facebookon, 86 évet élt.
780 millió dollárt keresett az első rész, a folytatás 2017-ben forog, és talán 2018-ban kerül moziba.
A bajorok nem juttatták vissza az elrabolt műkincseket az eredeti tulajdonosaikhoz, inkább náciknak adták el őket.
Legutóbb az első X-Faktort nézték ilyen sokan.
A Szenilla nyomában szerényen teljesít, pedig a tengerentúlon sorra dönti a rekordokat.
A klónok háborúja egyik karaktere és egy kínai harcművész is szerepelni fog a filmben.
Viszont több Bowie-ereklye nem talált gazdára egy árverésen még kikiáltási áron sem.
A Samsarán nincsenek szponzorok, befektetők, csak családias hangulat.
Mindenki arról kérdezi, játszana-e még Star Wars-filmben, ő pedig válaszol. Van, akinek ez is szúrja a szemét.
A koncert után rendőrök kísérték az őrszobára a rappert a karibi Saint Kitts szigeten.
Az MTVA két sorozatot rendelt meg a Kálomista résztulajdonában álló Megafilm Service-től.
Kilépne a hamvaiból épp csak feltámasztott műsorból Matt LeBlanc, amennyiben nem rúgják ki a másik műsorvezetőt.
Robert Kirkman újabb képregényéből készült tévésorozat: a Walking Dead atyja horrort álmodott, de az Outcastben a családot nem zombik, hanem démonok gyötrik.
Egy Beverly Hills-i árverésen talált új gazdára a legendás hangszer. Előkelő társaságba került.
A fényképész 87 éves volt. Azzal vált híressé, hogy New York utcáin fotózta az új divattrendeket.
Egy merész húzással a McDonald's mellett nyílt meg az egyik legjobb magyar hamburgerező, a Zing, a felújított Széll Kálmán téren. A Zing titka a szuper alapanyag és az angus marha. Meg is látogattuk azt a 3300 angus marhát a legelőn, amiből a hamburgert készítik.
A magyar film legszebb magyar focis pillanataival buzdítanak az esti magyar-belga előtt.
Anglia Bob Dylanje hamarosan a Szigeten játszik, de előtte még kiadott egy megosztó lemezt. Mi is meghallgattuk.
Arca mindenhol ott volt a századforduló Amerikájában. Legalább annyian csodálták, mint Marilyn Monroe-t. Féltékeny és szadista férje ölte meg az őt megerőszakoló nőcsábászt, a gyilkosságot az évszázad egyik pere követte.
Aphex Twin 17 év után új klippel jelentkezett, amelynek elkészítését egy ír kissrácra bízta. Ezen kívül Sigur Rós és Portishead is a Videódiszkóban.
Nagyon sok műkincset kell hozzá megnéznie, és rettentő nagy ökörségeket kell mondania. Az Inferno pont olyan lesz, mint a Da Vinci kód.
A budapesti techno lassan, megfontoltan tör előre a világban. Külföldi fellépések, interjúk, lemezeladások: ez a Farbwechsel kiadó, aminek az egyik alapítójával, Mikolai Martinnal beszélgettünk.
Louis de Funes klasszikusának helyszíne mozis kiállításoknak ad mostantól otthont.
Ugyanúgy együttműködnek majd a britekkel, mint a norvégokkal vagy éppen Kanadával.
A bíróság szerint nincs számottevő hasonlóság a Stairway to Heaven és a Spirit együttes Taurus című száma között.