Budapest

Kétszer is le akarták állítani a 4-es metró építését

2017. április 10., 13:32 Módosítva: 2017.04.11 08:56
114
A DBR Metró Projekt Igazgatóság 2007-ben és 2008-ban is javasolta a 4-es metró beruházásának leállítását - közölte Balogh Árpád, az igazgatóság volt vezetője a metrókorrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport hétfői ülésén, Budapesten.

Balogh Árpád, aki 2007 júliusa és 2008 szeptembere között volt megbízott projektigazgató, az MTI tudósítása szerint elmondta: 2007 végén és 2008 elején készült két szakmai anyag, amelyekben a beruházás leállítását javasolták. Ezt "a szakmailag előnytelennek tűnő" szerződésekkel, valamint "a fúrópajzs és az állomások közötti kapcsolatrendszer" bonyolultságával és szövevényességével indokolták.

Az anyagok a fővárosi vezetők elé kerültek, de mindkétszer "falakba ütköztek" - közölte. Balogh Árpád szerint a DBR Metró Projekt Igazgatóság az akkori létszámát, erőforrását és a szakmai "összeállítást" tekintve alkalmatlan volt a projekt lebonyolítására, arra, hogy a kohéziós alapból támogatást szerezzen. Közölte, ennek orvoslására tettek javaslatot, és erre fogadóképes is volt a főváros. A folyamat kimeneteléről azonban többet nem tud mondani - tette hozzá.

Tovább

Május végéig tartanak a háborús állapotok a Margitszigeten

2017. április 8., 09:58 Módosítva: 2017.06.22 11:13
131
Tíz különböző építkezés is folyik egyszerre a Margitszigeten, alig van a szigetnek olyan pontja, ahol ne lenne por, zajonganának a munkagépek. A legtöbb beruházás a nyári vizes vébéhez kötődik, így a futóknak-sétálóknak már csak néhány hónapot kell kibírni porban és víz nélkül.

A fővárosi önkormányzathoz és cégeihez köthetők a csatornázási munkák, az útfelújítások, parkolóbővítések, járdák-sétányok-közvilágítás és a zöldfelület megújítása, valamint a Palatinus átépítése, mondta lapunknak Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes. Kormányzati beruházásként épül át a Hajós Alfréd uszoda, a volt szikvízüzem és a Holdudvar. A legtöbb munka még eltart május-június végéig. Nézzük a részleteket:

A fővárosi önkormányzat beruházásai 1.

  • Csatornázás és kapcsolódó létesítmények, befejezés: május 31.
  • Atlétikai Centrum csapadékvíz-szennyvíz szétválasztás, befejezés: május 31.
  • Az északi parkolók bővítése 202-ről 242 férőhelyre, befejezés:  május 31.

Több mint öt kilométer új csapadékcsatorna épül, valamint öt kilométer gravitációs üzemű, továbbá két kilométer nyomó szennyvízvezeték létesül, nettó 4,98 milliárd forintból. A szennyvizek Pesten a Népfürdő utca és a Dráva utca kereszteződésében lévő szennyvíz-átemelő létesítménybe kerülnek, onnan pedig a Hegedűs Gyula utcai főgyűjtőbe. Korábbi tervek szerint a Margitsziget csatornázása március 31-re fejeződött volna be, de az átadás az Atlétikai Centrum belső csatornahálózatának szétválasztása és az északi parkoló bővítése miatt két hónapot csúszik. Kivitelező: SADE-Penta Konzorcium.

Tovább

Lerobbant egy metró a kék vonalon

2017. április 7., 14:13 Módosítva: 2017.04.07 15:44
284

Járműhiba miatt pótlóbuszok jártak a metró helyett az Árpád híd és Újpest-Központ között egy ideig, írja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebookon. Később a katasztrófavédelem közölte, hogy füstölt egy szerelvény Újpest-Központnál. Az állomást kiürítették, a tűzoltók egy vízsugárral megszüntették az izzást. Senki sem sérült meg, az állomást átszellőztették.

FRISSÍTÉS: A metrók megint a teljes vonalon közlekednek.

Gond van a 12-es és a 14-es villamosokkal is. Angyalföld kocsiszín és Rákospalota-Újpest vasútállomás között szintén pótlóbusz jár.

Felfüggesztették a BKV-sztrájkot

2017. április 7., 11:18 Módosítva: 2017.04.25 21:21
1761
Januárig visszamenőleg 10+5%-os béremelési ajánlatot kaptak a BKV szakszervezetei szóban a főpolgármestertől. A szakszervezetek felfüggesztik a sztrájkot, amíg az ajánlatot a tárgyalásokon részletesen megismerik, tudtuk meg az egyik szakszervezeti vezetőtől.

Megkapják a kért béremelést a BKV dolgozói - ezt az ajánlatot tette Tarlós István főpolgármester a két legnagyobb BKV-s szakszervezet vezetőinek, akik átgondolják, hogy lefújják-e a húsvét utánra mehirdetett sztrájkot. Legalábbis ez hangzott el a főpolgármester pénteki tájékoztatóján.

Megkerestük Gulyás Attilát, az egyik legnagyobb BKV-s szakszervezet, a VTDSZSZ vezetőjét, aki közölte, hogy szóban valóban kaptak egy 10+5%-os béremelési javaslatot idénre, januárig visszamenőleg. Az ajánlatot szeretnék részletesen megismerni, de egyelőre felfüggesztik a sztrájkot.

A szakszervezetek ugyan három évre elosztva 30%-os béremelést követeltek, de Tarlós szerint az ajánlat első évre nagyobb mértékű annál, amit az állami cégek dolgozói kaptak.

A béremelés pontos mértékét Tarlós nem árulta el, mert bár ismeri a számot, de úgy gondolja, hogy ezt a BKV vezérigazgatójának kell majd bejelenteni. Bár a BKV vezérigazgatója is jelen volt a sajtótájékoztatón, ő sem akart többet mondani erről.

Azt sem tudhatjuk meg egyelőre, hogy a béremeléshez mekkora fedezet szükséges. A tájékoztatón ugyan elhangzott egy hatmilliárdos összeg, de ezt Tarlós nem erősítette meg. A főpolgármester csak annyit közölt, hogy a BKV és főváros forrásait többszörösen átcsoportosítva izzadják ki a szükséges összeget idén. A következő években viszont újra le kell játszani ezt a vitát.

Megszavazták a Római-parti mobilgátat

2017. április 5., 12:49 Módosítva: 2017.06.29 14:55
2435
A part mentén húzódik majd a Római-parti mobilgát, döntött a fővárosi közgyűlés szerdai ülésén. A döntés ellen a helyszínen több civil és zöld szervezet demonstrált, ők száz méterrel beljebb szerették volna a gátat látni, hogy a parti föveny természetes állapota megmaradjon. Nyártól két és fél évig zárva lesz a Lánchíd és az Alagút.

A testület ülésére reggel több tucat civil és zöld aktivista érkezett. Nem volt könnyű bejutniuk az épületbe a hosszadalmas regisztráció miatt, sőt egy darabig tűzvédelmi okokra hivatkozva nem is engedték be őket. Amikor ezt ellenzéki képviselők szóvá tették, Tarlós István kijelentette: engedjék be az embereket, ha táblákat akarnak emelgetni, tegyék meg.

Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes bevezetőjében elmondta: állékony gátat akarnak, és ígéretet tett arra, hogy a gát mögötti védett rész nem lesz építési terület. Közölte: nem az a főváros célja, hogy tönkretegyék a partot, hanem az, hogy fejlesszék, rekultiválják. Hozzátette: két nyomvonalváltozatból kell választani: a part menti vagy a száz méterrel beljebb húzódó Nánási úti verzióból. 

Így szavaztak

A Fidesz-frakció tagjai 19 igennel, az LMP és a Párbeszéd nemmel, négy további ellenzéki képviselő tartózkodott, a szocialista és a DK-s képviselők nem szavaztak.

Ugyan korábban a III. kerület és a főváros is a part menti változatot fogadta el, és a főváros most is azt támogatja, több helyi civil és zöld szervezet a Nánási úti verziót szeretné, mert így megmaradna a föveny. A tervek már az első bemutatáskor is nagy indulatokat váltottak ki egy lakossági fórumon, beszámolónkat a részeltes tervekről és a tervek ellenzőiről itt olvashatják.

Tovább

BKV-sztrájk: totális leállás esténként hattól

2017. április 5., 09:10 Módosítva: 2017.04.06 14:56
4551

Szerda reggel 9-kor kezdődik az egyeztetés a BKV és a szakszervezetek között az április 18-án kezdődő sztrájk elégséges szolgáltatásáról. Információink szerint a VTDSZSZ és a BKSZSZ, a BKV két legnagyobb szakszervezete a következő elégséges szolgáltatási tervezetet adja elő a tárgyaláson: 

  • a két első napon a törvény óránkénti és viszonylatonkénti 66%-os minimális szolgáltatási szintet ír elő (azaz pl 100 buszból 66-nak közlekedni kell). A fokozatosság elve mentén a szakszervezetek ezeken a napokon nem törekszenek ezt a lehetőséget kihasználni, csak jelképesen fognak vissza egy-két járatot a rendes menetrendhez képest.
  • a második napoktól viszont más a helyzet. Igaz, hogy viszonylatonként, de csak napi átlagban kell teljesülnie a 66%-nak a törvény szerint. (Reggel 6-tól 9-ig és délután 15-től 18-ig viszont óránként is teljesülnie kell a 66%.nak.) Erre azt a verziót találták ki, hogy csak reggel 6-kor indul be a BKV, de este hatig a rendes menetrend szerint járnak a járatok, este 18-tól viszont teljesen megáll minden, ami BKV. 
Tovább

Vizsgálat a használt hibridbuszok miatt

2017. április 4., 13:28 Módosítva: 2017.04.04 19:17
83

Lapunk múlt heti, gyanús kétmilliárdos használtbusz-vásárlásról szóló cikke után a BKV vezetése megvizsgálta a beszerzés körülményeit. Információink szerint az ügyben arra jutottak, hogy bár a semmiből előtűnt, teljesen ismeretlen, titkárnői tevékenységre alapított Lektorna Kft. nem tudni, hogyan lett a kétmilliárdos biznisz közvetítője, alapjában véve a BKV jól járt.

hibridvolvok
Fotó: Iho.hu

A használt Volvo hibridbuszokra ugyanis korábban a hazai márkakereskedőtől is volt ajánlatuk, és előzetes költségbecslés is készült, de mindkettő magasabb árszínvonalú volt a végleges, 46 millió forintos árnál. (Mindkettő 50-60 millió közé lőtte be a 40 darab VOLVO 7705 LH és VOLVO 7905 LH típusú, alacsonypadlós, diesel-elektromos hibrid üzemű, szóló autóbuszt.)

A BKV vezetése szerint a buszok jó állapotúak, vannak közöttük 3-4 évesek is, ezért megérte megvásárolni őket. A közbeszerzés is szabályos volt az utólagos vizsgálat szerint, a közvetítő cég előéletét pedig nem nézték, pláne, hogy olcsóbban szállította a buszokat, mint előzetesen számították.

A használt hibridbuszokat a 3-as metró nyár végére tervezett felújításának idejére, a metrópótló buszok ráhordójárataira szánják. Maga a csuklós metrópótló buszflotta még nincs összeállítva, sőt hiányzik belőle 70-80 darab busz. Ezeket még be kell vásárolnia a BKV-nak használtan. 

Új busz beszerzésére már nincs lehetőség: az idő szűkössége miatt már nem tudnának egy közbeszerzési eljárást lebonyolítani. Hiába volt tavaly aláírt szerződése a BKV-nak a lengyel Solaris-szal, és a magyar Mabi Bus-szal nagyon jó áron új buszokra, a nagypolitika eltöketlenkedte a lehetőséget, azokról már lemondhatunk. 

A kormány ugyanis mindenáron azt akarta elérni, hogy a BKV ne saját maga végezze saját új buszaival a metrópótlást, hanem szervezze ki egy nem meghatározott cégnek. Ennek az érthetetlen lépésnek az lett a vége, hogy mind a felújítás, mind a buszbeszerzés elhúzódott, és a rekonstrukció csak a budapesti vizes vébé után fog elindulni. Többek szerint ez volt a cél.

Már három felújított szerelvény közlekedik a 3-as metró vonalán

2017. április 3., 14:49 Módosítva: 2017.04.13 00:12
1

A BKV Zrt. közleménye szerint a hétvégén forgalomba állt még két felújított szerelvény az M3-as vonalon, így

modern, a XXI. század technikai színvonalának minden tekintetben megfelelő járművek szállítják majd az utasokat.

A 3-as metróvonalon futó 222 régi kocsit a gyártó, az orosz Metrovagonmas újítja fel 69 milliárd forintért. Az első felújított szerelvény március 20-án állt forgalomba. A kocsik azóta többször leálltak, különböző hibák történtek. A rendszer ajtóhibát jelzett, aztán nem is állt forgalomba az új szerelvény, utána szofverfrissítésre volt szükség, március 24-én pedig minden ok nélkül satufékezett az új metró.

Tarlós István főpolgármester azt mondta: ezek csak gyermekbetegségek.

Leszereltetnék a Tarlósnét is felvevő kamerát

2017. március 31., 14:50 Módosítva: 2017.04.13 00:12
68

Megállapítást nyert, hogy sem a III. kerületi önkormányzat, sem a III. kerületi közterület-felügyelet nem rendelkezik érvényes tulajdonosi hozzájárulással a II. kerület Bécsi úti, Újlaki templom előtti, a főváros tulajdonában lévő oszlopon kamera elhelyezéséhez, írja lapunknak küldött közleményében a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI). Azaz a kamerát szabálytalanul, a szükséges engedély hiányában szerelték fel.

A szervezet egyben felszólítja az óbudai önkormányzatot, hogy amennyiben ennek ellenkezőjét tudnák igazolni, azt szíveskedjenek bemutatni a fővárosi Városháza Városigazgatóság Főosztályán a kézhezvételtől számított 3 (három) munkanapon belül. 

Egyben felhívja a kerület figyelmét, hogy a Siemens céggel kötött esetleges megállapodás nem helyettesíti a főváros adott pontos helyszínre vonatkozó tulajdonosi hozzájárulását. A Siemens ugyanis nem jogosult tulajdonosi hozzájárulás kiadására, és a FÖRI-nek tett nyilatkozatuk szerint ilyet nem is adnak ki.

A fővárosi Városháza és a FÖRI a jövőben felülvizsgálja a III. kerületi helyszíneket annak tisztázása érdekében, hogy vannak-e a kerület más pontján is a fenti esethez hasonló, szabálytalan kamerák.

Tovább

8 napos BKV-sztrájk lesz áprilisban

2017. március 31., 10:07 Módosítva: 2017.03.31 17:09
5182
Április 18-án 0 órától háromnapos sztrájkba kezdenek a BKV dolgozói, jelentette be két nagy szakszervezet. A háromnapos sztrájk április 24-én egy ötnapossal folytatódik.

Sztrájkot jelentett be két nagy BKV-s szakszervezet, a BKKSZSZ és a VTDSZSZ, mert a bértárgyalás során a BKV nem tett érdemi béremelési javaslatot. A szakszervezetek az állami cégeknél történt 30 százalékos béremelést követelnek (három évre elosztva).

A sztrájk ideje alatt lesz olyan óra, amikor egy jármű sem indul el, kivéve az alvállalkozói buszokat. A szakszervezet ugyanis kihasználja az elégséges szolgáltatásról szóló jogszabály kiskapuit.

A törvény szerint az sztrájk első napján minden órában, minde viszonylaton üzemeltetni kell a járművek 66%-át. A második napon viszont csak napi átlagban kell a 66 százalékot kiadni, így a járműveket úgy tudják csoportosítani, hogy bizonyos órákban ne induljon el egy sem.

A sztrájk bizonyosan nem érinti a buszvonalak nagy részét, ahol a VT-Arriva, vagy más alvállalkozó szolgáltat. A HÉV-ek is járni fognak, mert tavaly átkerültek a MÁV-hoz, ahol a dolgozók már zsebükben tudhatják az állami cégben foglalkoztatottaknak járó 30 százalékos béremelést.

Frissítés:

Jelentkezett lapunknál egy HÉV-es (azaz már MÁV-os) dolgozó, hogy náluk sem olyan szép azért a helyzet, akár átvette az állam az üzemágat, akár nem. MInt írja, "a 30%-os emelés 3 év alatt lett megígérve. Idén ez átlagosan 14%. Van akinek csak 10. De a lényeg. Nem. Ezt a bért még mindig nem kaptuk meg. Új bérről szóló szerződésünk sincs. Kör emailt kaptunk arról, hogy a kormány a vezetőség és a szakszervezetek megállapodtak. Senki se tudja, hogy mikor és mennyit kap. Ahogy még az első két hónapra járó cafeteriát se kaptuk meg." Sztrájk azért valószínűleg nem lesz a HÉV-nél.

Tovább

Pittyeg, fújtat, szuszog, dübörög, aztán csak elindul az új metró

2017. március 30., 23:26 Módosítva: 2017.10.19 17:28
859

Igencsak nehézkesen volt képes elindulni a felújított 3-as metró egyik új szerelvénye a Kökiről, látható a Metróért Egyesület Facebook-oldalára feltöltött videón.

A megállóban álló szerelvény ajtajai már zárva. A gép kattog, pittyeg, de nem történik semmi. Közben láthatjuk, hogy a metróvezető motoz a műszerfalon, de a gép csak nem indul el.

Tovább

Gyanús kétmilliárdos használtbusz-vásárlás a BKV-nál

2017. március 30., 16:48 Módosítva: 2017.03.31 10:17
1043
Költséges használtbusz-vásárlásról írt alá szerződést a BKV egy, hirtelen a semmiből előbukkant közvetítőcéggel, amelyet 2008-ban még titkárnői tevékenységre alapítottak.

A BKV a napokban írt alá egy szerződést a Lektorna Kft-vel 40 darab alacsonypadlós, diesel-elektromos hibrid üzemű, szóló autóbusz (VOLVO 7705 LH és VOLVO 7905 LH típusú) szállítására, tájékoztatta lapunkat a közlekedési cég. A járművek vételára darabonként 46,4 millió forint.

A hír elég nagy meglepetést keltett szakmai körökben, hiszen a kétmilliárd forintos bizniszt a semmiből előtűnt, teljesen ismeretlen Lektorna Kft. hozza össze. A Céginfo szerint a kft-t 2008-ban alapították, titkárnői, fordítói főtevékenységi körrel. Az utóbbi években a cég 0 forint árbevétellel ketyegett. Aztán 2016-ban új tulajdonos érkezett Bor Veronika személyében, és a cég főtevékenysége augusztusban hirtelen járműkereskedelemre változott.

Megpróbáltuk elérni a cég tulajdonosát, aki egyébként facebookos profilja szerint mostanában leginkább pankrációs show-ról, lecsófesztiválról készít fényképeket, de nem sikerült beszélni vele. Kíváncsiak lettünk volna többek között arra is, hogy milyen árréssel dolgozik, ugyanis az interneten elég hamar találni eladó használt Volvo hibrid buszt például itt, igaz, nem 46,4, hanem csak mintegy 28 millió forintért.

hibridvolvok
Fotó: Iho.hu

Az Omnibusz szakblog szerint a cég több nyugati városból, többek között Bécsből szedte össze a 3-8 éves hibridbuszokat. A blog szerint nem véletlen, hogy ezek a városok megszabadulnak a hibrid buszaiktól, ugyanis azok eddig nem váltak be. (Kevés üzemanyagot takarítottak meg, drága volt a javításuk.) Ráadásul 8-10 évente cserélni kell bennük a méregdrága akkumulátorokat is, egy hamarosan aktuálissá váló csere költsége pedig a blog szerint kb 12 millió forint.

Tovább

Tarlós: Normális gyerekbetegségek a felújított 3-as metró hibái

2017. március 29., 21:12 Módosítva: 2017.10.19 16:37
627

A címbeli kijelentést Tarlós István a HírTv Egyenesen című műsorában tette. A főpolgármester szerint akkor van baj, ha ilyenek még egy hónap múlva is jelentkeznek.

Tarlós István úgy fogalmazott, ha egy ekkora rendszer ilyen nagy mértékű felújításon esik át, akkor a kezdeti időszakokban előfordul ilyesmi. Emlékeztetett rá, hogy keudetben a Combino villamosokkal sokkal több ilyen probléma volt kezdetben.

Közlése szerint a felújított orosz metrószerelvényben először egy visszajelző lámpa jelzett hibásan, az ajtókkal semmi baj nem volt. (MTI)

Hogy ez az olimpiai népszavazás előtt senkinek nem jutott eszébe!

2017. március 29., 20:55 Módosítva: 2017.03.30 07:27
564

Az óbudai önkormányzat fideszes többsége szerdán elfogadta azt az polgármesteri előterjesztést, amely a választópolgárok 25 százalékának kezdeményezéséhez köti a helyi népszavazás elrendelését. Ellenzéki képviselők azt javasolták, hogy a Csillaghegyi-öblözet (a Római-part hivatalnokul) árvízvédelmének módjáról a választópolgárok 10 százaléka kezdeményezhessen referendumot, ezt a testületi többség elutasította – írja az MTI.

Tovább

Megdőlt a fővárosi melegrekord

2017. március 29., 20:13 Módosítva: 2017.03.30 07:20
189

Szerdán Újpesten 23,6 fokig melegedett fel a levegő. Ez 0,1 fokkal magasabb, mint az ezen a napon valaha mért legmagasabb hőmérséklet Budapesten, amit 1989-ben Ferihegyen mértek - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.

slack-imgs.com
Fotó: met.hu
Tovább

Kigyulladt egy panellakás Óbudán

2017. március 29., 18:21 Módosítva: 2017.03.30 01:07
1

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint szerda késő délután tűz ütött ki egy ötszintes panelház egyik első emeleti lakásában Budapest III. kerületében, a Királyok útján. A tűzhöz a főváros hivatásos tűzoltóit riasztották, akik megkezdték a lángok oltását. Személyi sérülésről nincs hír.

Az ORFK kimondta a tutit a közteres bírságokról

2017. március 29., 14:00 Módosítva: 2017.03.30 08:47
1282
Pontot tett a rendőrség a közteres kamerák alapján kirótt bírságokról szóló vitára: ezek a kamerák nem felelnek meg a jogszabálynak, ezért nem áll meg az objektív felelősség az esetükben. Bezzeg a rendőrségi kamerák!

Tarlós István a napokban nekiesett a kerületi közterület-felügyelők bírságolási gyakorlatának, és problémásnak nevezte, hogy a térfigyelő kamerák felvételei alapján büntetnek. Szerinte ezzel következetesen és visszatérő módon követnek el szabálytalanságot. A közterület-felügyelő akkor büntethetne szabályosan, ha nem egy szobában ülve csak a kamera felvételére támaszkodva szabna ki büntetést, hanem a helyszínen intézkedne. 

A bejelentést az autósok részről ováció, a kerületek részéről megütközés követte: 

Aki azt állítja, hogy jogtalanul büntetünk meg autósokat a kötelező haladási irány megszegése miatt, az jogilag ezt még semmivel sem támasztotta alá. Én azt tudom, hogy miért jogszerű az eljárás.

– válaszolta a Vezess.hu kérdésére Böjti Zoltán, az Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet igazgatója.

Tovább

Tüntetés a Városháza előtt a Római-partért

2017. március 27., 18:55 Módosítva: 2017.03.28 00:40
197
Mintegy 300 résztvevővel tüntetés kezdődött a budapesti városháza előtt azárt, hogy ne a Duna-part fövenyén, hanem 100 méterrel beljebb, a Nánási úton építsék meg a Római-parti gátat. Az ügyben hamarosan dönt a fővárosi közgyűlés.

Konzultációt, elérhető terveket, dokumentációkat követeltek transzparenseiken a tüntetők. Helyszíni tudósítónk szerint sok a ligetvédős kitűzős résztvevő, és a Greenpeace aktivistái is aktívak.

Az összegyűltek között aláírásokat gyűjtenek egy petícióhoz, aminek az a lényege, hogy ne a közvetlenül Duna-parton, hanem egy utcával beljebb, a Nánási úton legyen megépítve az árvízvédelmi gát-mobilgát. (A tüntetésről beszámoló videónkat hamarosan láthatják.)

Hétfőn a Maradjanak a FÁK a Rómain egyesület közleményt adott ki, ami szerint a fővárosi közgyűlés április elején dönt a csillaghegyi öblözet árvízvédelmének évtizedek óta húzódó megoldásáról. A döntés tétje, hogy a védelmet a főváros törekvései szerint a római-parti mobilfal, vagy a civilek által preferált, a Nánási út - Királyok útján építendő gát szolgálja-e a jövőben. 

Tovább

Aba Botond nem tud arról, hogy bárkit korrumpáltak volna

2017. március 27., 14:21 Módosítva: 2017.03.27 19:21
158

Nem tud arról Aba Botond, hogy bárkit korrumpáltak volna a 4-es metró beruházása során. A BKV volt vezérigazgatója kész vagyonosodási vizsgálatot indítani maga és a családtagjai ellen.

A metrókorrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport hétfői ülésén Aba Botond - aki 1993 és 2006 vége között volt a BKV vezérigazgatója - azt mondta: nem tud olyanról, hogy bárki kért vagy elfogadott volna pénzt. "Nekem kivitelező, mérnökszervezetek nem ígértek, nem adtak; én nem kértem és nem is fogadtam el semmilyen korrupciós pénzt" - fogalmazott.

Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP) csepeli polgármester, a munkacsoport vezetője az ülésen kezdetén azt mondta: számításai szerint Aba Botond vezérigazgatói időszakában a kifogásolt szabálytalan szerződések összege meghaladja a 141 milliárd forintot, és az OLAF-jelentés szerint 54 milliárd forint összegű kifizetés esetében merül fel korrupciógyanú.

Tovább

A Kúria kimondta: 139 ezer aláírás kellett az olimpiás népszavazáshoz

2017. március 27., 11:14 Módosítva: 2017.03.28 10:07
8

A Kúria - részben eltérő indoklással - helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatát, amelyben az NVB megállapította, hogy az olimpiai rendezésről szóló népszavazási kezdeményezéshez gyűjtött érvényes aláírások száma legalább 139 196, írja az MTI.

Az ügy előzménye, hogy a Momentum Mozgalom február 17-én 266 151 aláírást adott le az olimpiával kapcsolatos népszavazás érdekében. A Fővárosi Választási Bizottság (FVB) március 7-ei határozatában a fővárosi szintű helyi népszavazási kezdeményezés támogatására gyűjtött, a bizottság által ellenőrzött érvényes aláírások számát 151 239-ben állapította meg.

Tovább

Tarlós: A közterület-felügyeletet nem pénzbehajtásra találták ki

2017. március 27., 09:10 Módosítva: 2017.04.13 00:12
247

Tarlós István szerint változtatni kell a közterület-felügyeletek szellemiségén, mert ezt a szervezetet nem pénzbehajtásra találták ki. A főpolgármester az autósok bírságolása miatt módosítást kezdeményez az ügyben.

A főpolgármester hétfő reggel a TV2 Mokka című műsorában azt mondta: problémás, hogy a közterület-felügyelők a térfigyelő kamerák felvételei alapján büntetnek. Szerinte ezzel következetesen és visszatérő módon követnek el szabálytalanságot. A közterület-felügyelő akkor büntethetne szabályosan, ha nem egy szobában ülve csak a kamera felvételére támaszkodva szabna ki büntetést, hanem a helyszínen intézkedne. 

Megpróbálok beavatkozni amennyiben igaz az, hogy Budapest egy város, és minden kerületben én vagyok a főpolgármester.

Tovább

Baleset miatt nem jár a 4-es 6-os villamos

2017. március 24., 15:48 Módosítva: 2017.03.24 16:01
1

Baleset miatt nem közlekedik a 4-es és a 6-os villamos a Széll Kálmán tér és a Jászai Mari tér között - olvasható a BKK Facebook oldalán.

Munkatársunk szerint mindkét irányban üresek a szerelvények, baleseti helyszínelők fotóznak.

A szakaszon jelenleg pótlóbusz közlekedik.

Tovább

Megint leállították az orosz metrót

2017. március 24., 10:45 Módosítva: 2017.03.25 09:53
3475

Pénteken is kiállították a forgalomból a felújított orosz metrószerelvényeket, mert az alagútban minden ok nélkül satufékezett, aztán meg nem nyíltak ki az ajtók – tudta meg a Hvg.hu. Az esetet Tarlós István sajtótájékoztatóján elismerte. 

A felújított metrószerelvénnyel hétfői átadása óta mindennap volt valami probléma. Előbb az ajtózáró technika mutatott rendellenes működést, ezen elvileg csütörtökön futtattak végig szoftverfrissítést, utána délután vissza is állt a forgalomba a szerelvény.

Az Index Metró fórumán így írja le a történteket egy utas: „Pénteken 9 óra után pár perccel a Kökin tömeg volt már az indulási peronon is, mert a pandát (így hívják a felújított metrót) késve fordították vissza. Aztán a Határ útnál az alagút legelején állt kb. 5 percet, aztán a peronnál még 2-3-at, mielőtt tovább indult. A Pöttyös utcánál végül elrúgta a labdát, majdnem teljesen beállt a peronra, talán 3 méter hiányzott, de ott leállt, és 10 percig nem mozdult, a benti és kinti utasok a zárt ajtókon keresztül néztek farkasszemet.” 

Tarlós István szerint a 3-as metró felújított szerelvényei esetében is igaz az, hogy az ilyen bonyolult felújításoknál és üzembe helyezéseknél a kezdeti kisebb hibák elkerülhetetlenek – mondta pénteken budapesti sajtótájékoztatóján.

Közölte, a hétfőn forgalomba állított felújított orosz metrószerelvényben először egy visszajelző lámpa hibásan jelzett – nem az ajtókkal volt a hiba –, péntek reggel pedig satufékezett a szerelvény.

„Egy-két ilyen hiba még nem zárható ki az első hetekben, de aztán ezek majd megszűnnek” – mondta.

Megint nem járt a felújított orosz metró

2017. március 23., 10:15 Módosítva: 2017.03.23 17:29
1769

Hiába várták sokan a felújított orosz metrót a 3-as vonalán, megint csalódniuk kellett. A szerelvény nem állt ki, ugyanúgy, mint szerdán reggel.  

Információink szerint az orosz mérnökök kérték a mai szünnapot, ugyanis szoftver frissítenének a járművön. Azt nem tudni, hogy csütörtöki nap folyamán később felbukkan-e még az alagútban a felújított orosz metró, amit értesüléseink szerint szakmai körökben már kezdenek Moszkvicsnak becézni.

A BKK csütörtök délután azt közölte, hogy  a Metrowagonmash szakemberei a vártnál hamarabb elvégezték a szükséges rendszer-frissítést, így 16:30-kor Kőbánya-Kispest végállomáson újra forgalomba állt.

Tovább

Nem a Rómain hiányzik legjobban a gát

2017. március 23., 09:05 Módosítva: 2017.03.28 00:39
9

Kétség kívül ki van téve az árvízveszélynek a Római-part, de nem ez a budapesti árvízvédelem leggyengébb pontja, sőt, Újpestről és Angyalföldről sokkal jobban hiányzik egy új gát - ezt írja tanulmányában a Fővárosi Csatornázási Művek. A 2015-ben írt tanulmányt szemléző Népszava szerint a fővárosi cég érvelése szembe megy Tarlós István főpolgármesterével, aki azt szereti hangoztatni, hogy már csak a Rómaira tervezett mobilgát hiányzik ahhoz, hogy teljes legyen a budapesti árvízvédelmi rendszer. 

Tovább

Hatályon kívül helyeztetnék az ítéletet a BKV-s és a Budapest Airportos vesztegetési ügyben

2017. március 23., 07:14 Módosítva: 2017.03.23 09:11
1

Túl enyhe ítéletek születtek, ezért hatályon kívül helyeztetné a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség azt a tavaly őszi, elsőfokú ítéletet, amelyben a Budapest Airportot (BA) és a BKV-t is érintő vesztegetési ügyben többeket szabadságvesztéssel sújtottak, írja a Magyar Idők. 

A lap értesülését Csiha Gábor, a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője megerősítette. A tárgyalás másodfokon április 19-én folytatódik a Fővárosi Ítélőtáblán, ahol már a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség képviseli a vádat. 

Tovább

Felújított orosz metró: melegben gond lesz

2017. március 22., 07:14 Módosítva: 2017.03.22 22:28
950
Hétfőn Tarlós István főpolgármester elindította az első felújított orosz metrószerelvényt a 3-as vonalon. Ezzel kapcsolatban kértük olvasóinkat, írják le első benyomásaikat. A végeredmény elég vegyes.

Az biztos, hogy mindenki örömmel fogadta a felújított metrókocsikat. Ez nem csoda, mert senki sem szeret olyan 40 éves szerelvényeken utazni, amik bármikor elkezdhetnek füstölni. Nézzük először tehát a pozitívumokat:

Zaj:

  • Ahhoz képest, hogy miből van, csendes.
  • Tetszett, hogy halkabb lett menet közben.
  • Szerintem nagyon csendes, ha a pálya is fel lesz újítva, akkor még kényelmesebb lesz.

Külcsín:

  • Újnak hat - jó messziről.
  • Tetszik, szép, szerintem sokkal hangulatosabb, mint az Alstom.
  • Szerintem hatalmas előrelépés a régi szerelvények helyett.
Tovább

Máris lerobbant a felújított orosz metró

2017. március 21., 17:12 Módosítva: 2017.07.26 09:46
5860

Kedd délután négy óra körül a 3-as metróvonal Gyöngyösi utcai megállójánál leszállították az utasokat a felújított orosz metróról, mert a rendszer ajtóhibát jelzett. A BKV közleménye szerint az ajtók megfelelően működtek, azonban a jármű vezetője a visszajelzésnél bizonytalanságot tapasztalt. Mint írták, az utasok biztonsága nem volt veszélyben, de a hiba okának megállapítása érdekében a szerelvényt ideiglenesen kivonták a forgalomból.

Az első felújított orosz metrószerelvényt hétfőn indította útnak a főpolgármester, beszámolónkat az eseményről itt olvashatja. A vonat hat kört ment hétfőn.

DSC 3841
Fotó: Bődey János / Index

A 2-es vonal sem úszta meg. Délután három körül az egyik Alstom szerelvény lerobbant a Déli pályaudvarnál. Az utasokat itt is leszállították, a szerelvényt eltolták, a forgalom 16 óra körül állt helyre. A felújított szerelvénynek az ajtók záródására figyelmeztető utastájékoztató rendszere már eddig is kihívásokkal küzdött:

Tovább

Idén még jobb lesz a gyerekeknek az Állatkertben

2017. március 21., 15:00 Módosítva: 2017.03.21 16:49
4

Úgy tűnik idén is érdemes lesz ellátogatni a Fővárosi Állatkertbe, ugyanis a jelenleg zajló fejlesztések eredményeként megnyílik a Mesevár és a Mesepark, működni fog az "energia játszótér", emellett pedig számos állatfaj gazdagodott új egyeddel - írja az MTI.

Persányi Miklós főigazgató elmondta, az Állatkert területe a bővítések eredményeként 11 hektárról 19 hektárra nőtt, melynek egyelőre nagyjából a fele látogatható. A fennmaradó területen különböző háttérszolgáltatások kapnak helyet, a kiszolgáló zónában elkészültek az új gazdasági és takarmányozási épületek, egy új állatkórház, valamint az informatikai szerverközpont.

Tovább

Tovább szecskázzák a BKK-t

2017. március 21., 13:29 Módosítva: 2017.03.21 18:34
242
Közel 700 BKK-s alkalmazottat átszerveznek májusban egy új cégbe, a Budapesti Közlekedési Ügyfélkapcsolatok Zrt.-be, 23 embert pedig kirúgnak a cégtől. Az új cég vezetője se nem budapesti, se nem közlekedési szakember. A BKK több mint kétezer fős létszáma másfél év alatt 330 fő körülire olvadt.

Május 1-jén a BKK közel 700 munkavállalója kerülhet munkáltatói jogutódlással a Budapesti Közlekedési Ügyfélkapcsolatok Zrt.-hez (BKÜ), tájékoztatta lapunkat a BKK. A cég további 23 emberétől megválik (infokommunikációs, közösségi közlekedési, kereskedelmi, és gazdasági területekről), mint mondják, a létszám-racionalizálás jegyében.

A BKÜ-höz kerülnek át a BKK-tól a jegyellenőrök, ügyfélszolgálatosok. Egyelőre nem tudni, mi szükség volt az új cég létrehozására. A cég vezetője Gyimesi László, jogász, az elmúlt évekig szegedi fideszes önkormányzati képviselő lesz. Azaz se alapos fővárosi helyismerete, se közlekedési szakismerete nincs.

Tovább