Amikor azt halljuk, hogy Superman, a többségnek annak ellenére is Christopher Reeve neve és arca ugrik be, hogy a színész jó régen, 1978-ban bújt először a négy részre duzzadt, 1987-ig futott filmsorozatban Kal-El, vagy földi nevén Clark Kent bőrébe, azóta pedig olyanok játszották el – ugyancsak egészen komplexen és szerethetően – a szuperhőst, mint Tom Welling a Smallville-ben, Tyler Hoechlin a Superman és Loisban, vagy éppen Henry Cavill a Zack Snyder által vezényelt, a Man of Steellel megkezdett DCEU-ban.

Superman

Fotó: Warner Bros

Christopher Reeve volt az, aki zsigeri tehetségét kamatoztatva egyszerre hitette el a nézőkkel, hogy egy idegen bolygóról érkezett földönkívüli, aki keresi a helyét az emberek között, és alakította nagy átéléssel az újságíró Clark Kentet, a Daily Planet bohókás, szemüveges riporterét, aki annyiszor botlott meg a saját lábában egy munkahét leforgása alatt, hogy a jó ég sem találta volna ki róla, valójában ő az acélember.

A sokak szemében első és egyetlen Superman balesetéről, arról, hogy 1995-ben Christopher Reeve miképp esett le a lóról, sérült meg a gerince, és került hátralévő életére kerekesszékbe, nyilván mindenki hallott, aki csak egy picit érdeklődik a modern Hollywood iránt. Arról viszont eddig alig lehetett bármit is tudni, hogy milyen élete volt Reeve-nek ezenkívül, miképp talált rá a show-biznisz, karolt a vállára, és hogy tulajdonképpen a legnagyobb hős és ikon épp akkor lett belőle, amikor már nem volt képes ellátni saját magát.

Erről és számos kulisszatitokról rántja le a leplet a Super/Man: The Christopher Reeve Story című dokumentumfilm, amely november 5-én látott napvilágot, és körbejárja annak az embernek az életét, akiről egy ponton maga Richard Donner, a Superman rendezője jelenti ki teljes meggyőződéssel, hogy az egyetlen, aki meggyőzte a világot, hogy valóban képes repülni.

Edward Berger, Ralph Fiennes, Stanley Tucci és John Lithgow. Micsoda nevek! A Konklávé című film nézője már a megtekintés előtt joggal remélheti, hogy valami különlegesben lesz része, elégedetten mosolyoghat majd, amikor az utolsó képkockákat látja. A baljós, feszült hangulatú előzetes, a filmes szaklapok olvasóinak értékelései is csak növelték a filmbe vetett bizalmat. De a kétórás játékidő és a nagy remények után csak az elégedetlenség, a csalódottság érzete és némi értetlenség marad. 

A vetítésre várva már gyülekeztek a baljós előjelek. Az sem volt jó ómen, hogy milyen reakciókat váltott ki a Konklávé azokból, akik eddig látták a produkciót. Csalódott nézők serege ingerülten csapta bele az üres kólás és pattogatott kukoricás dobozokat a mozi kukáiba. Láthatóan elvesztegetett időnek tartották a film megtekintésével töltött perceket, pedig a Konklávé nem nézhetetlen, sőt egyszeri megtekintésre feltétlenül érdemes alkotás. Sokaknak tanulságos lehet, ahogyan a katolicizmus és a pápaválasztás témaköréhez nyúl. 

Utolsó csengetés. Ha valaki eddig kihagyta volna, 2024. november 13-ig még megnézhet egy filmet a Netflixen. A címe: Ahol a folyami rákok énekelnek. Film, papíron dráma. Egy társadalom lelkiismeret-furdalásának, ha van ilyen, romantizált példázata. Az Indexen már írtunk erről, ez most másmilyen lesz.

A kritikusok mindig ott követik el a hibát, hogy elolvasnak egy könyvet, majd amikor a regény alapján mások filmet forgatnak, számon kérik az olvasmányélményt, a világot, amit a szavak és mondatok a fejükben teremtettek. Ilyenkor születnek az olyan beszámolók, hogy a könyvhez képest, ugye, és amúgy is, ezt jobban, másként kellett volna megfilmesíteni.

Ez történt Delia Owens Ahol a folyami rákok énekelnek című regényével is, amelyből Olivia Newman forgatott filmet, 2022-ben be is mutatták. A kritikusok fanyalogtak, a nézők meg 8,5-re értékelték az IMDb-n. Vagyis éppen az történt, amire számítani lehetett. Ha valaki a könyvet kéri számon, nem találja az élményt, elveszettnek érzi a lényeget, aki meg a filmet nézi, azt odatapasztja a székhez, és nem azon gondolkozik, hogy mihez képest kellene másnak lennie annak amit lát.

Részlet az Ahol a folyami rákok énekelnek című filmből

Fotó: Michele K. Short / port.hu

Minden folyami rák csak alibi

Könnyű volna azt mondani, hogy ez a film krimi, mert nem az. Könnyű volna azt mondani, hogy ez a film romantikus, mert nem az. Ami biztos: olyan dráma, amelyben

• a bűn súlytalan,
• a bűnhődés érthetetlen,
• a környezet pedig annyira romantizált, hogy az már szinte steril.

A sterilség illata érződik mindenen. Ebben a filmben még a családon belüli erőszak is romantizált, a gyilkosságban nincsen semmi drámai, Kya Clark (Daisy Edgar-Jones) története pedig széplányosan rózsaszínű.

Részlet az Ahol a folyami rákok énekelnek című filmből

Fotó: Michele K Short / port.hu

Az ugyanis nem lehet, hogy a mocsárvidék, ahol a halál a mindennapok része, és még a csúcsragadozók sincsenek biztonságban, ennyire idealizált lenne az élet. Még a nyomorúság is. Pedig a mocsárnak nincs lelkiismeret-furdalása, ha elvesz egy életet. A táj fölé felhők gyűlnek, az esővizet szél szárítja, a napsütésbe nem érdemes belenézni. Ennyi. Minden megy tovább.

Az I. Budapest International Film Festival (BIFF) 2024. november 3-i zárógáláján láthatta először a magyar közönség Írország idei Oscar-nevezett filmjét, a Kneecap című zenés vígjátékot. Az ír nyelvű (nemzeti) hiphop születését „megéneklő” mozi főhősei saját magukat alakítják ebben a lendületes, mérhetetlenül szórakoztató és emlékezetes filmben, amelynek minden esélye megvan arra, hogy valóban szoborra váltsa a nevezést. A Sundance Filmfesztiválon már megkapta a legjobb filmnek járó díjat.

Lehet, hogy elfogult vagyok, lehet, csak szerencsés, és mindig kifogom a jó dolgokat, de meggyőződésem, hogy az írek nem tudnak rosszat csinálni, ennek pedig a Kneecap az egyik iskolapéldája.

Részlet a Kneecap című filmből

Fotó: Kneecap

A filmben a rapformáció tagjai saját magukat alakítják, de Michael Fassbender is feltűnik a produkcióban. A sodró lendületű, emlékezetes zenékkel és őrült pillanatokkal megpakolt vígjáték nemzeti és nemzedéki közérzetfilmként is megállja a helyét.

Egy, a legkevésbé sem szokványos – már-már unortodoxnak nevezhető – család néhány évét követi végig Nagy Eszter és Czira Sára dokumentumfilmje, a Cabin Pressure (Kabinnyomás), amelynek világpremierje idén áprilisban volt a ZagrebDox Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon. A párválasztás, valamint a gyermekvállalás és -nevelés nehézségeit megfogalmazó alkotás úgy mutat be egy megosztó témát, hogy nem próbál ideológiát gyártani mögé, kizárólag a lecsupaszított tényekre világít rá.

Heni: harminchat éves, heteroszexuális magyar nő. Andrej: középkorú, homoszexuális orosz férfi. Első ránézésre semmi közös nincs bennük, aztán kiderül, hogy mégis: azonkívül, hogy mindketten Barcelonában élnek, családra vágynak, de a gyermekáldás korábban egyikőjüknek sem adatott meg. Heninek egyszerűen nincs sikere a szerelemben, Andrej pedig szexuális beállítottsága miatt van patthelyzetben. 

Ha minden külső tényezőtől eltekintünk, és azt nézzük, hogy oké, külön-külön nem boldogulnak, de mégiscsak egy biológiai nőről és férfiról van szó, akik, ha nem is szerethetnek egymásba, és járhatnak a tradicionális úton,

Nos, ebben a filmben pontosan ez történik. Heni és Andrej egyezséget köt: orvosi segítséggel közös családot alapítanak, amiből kivonják a szerelmet, szeretettel és bizalommal helyettesítve azt. A végeredmény? Nézeteltérések, tabudöntögető családi beszélgetések, csalódások, alkalmazkodások sorozata és persze egy Leo nevű kisfiú, aki minden nehézséget megér.

Egy sorozatgyilkos karmai közé kerülni úgy, hogy a menekülés a fizikai korlátaink miatt lehetetlen? Erre a rémálomba illő szcenárióra épít a Netflix új, október 25-én közzétett thrillere, a Meg ne mozdulj (Don’t Move), melyben egy, az elhunyt kisgyerekét gyászoló nő, Iris (Kelsey Asbille) éppen egy vadonban álló szikla tetejéről bámul a mélységbe, és az ugrást latolgatja, amikor egy barátságos hang megszólal a háta mögött. Az Amerikai Horror Storyból ismerős Finn Wittrock által játszott Richard az, aki

Az anyag, amit pedig a fickó befecskendez, percek alatt megbénítja a film főszereplőjét, aki hullamerevséghez hasonlatos állapotban tölti onnantól a játékidő nagy részét, szinte tehetetlenül sodródva az eseményekkel.

Részlet a Meg ne mozdulj című filmből

Fotó: Netflix

Pánikrohamhoz hasonlatos élményt nyújt az elején a Netflix filmje, már abból a szempontból, hogy a Yellowstone című modern westernsorozattal a köztudatba betört Kelsey Asbille-féle Iris megpróbál azért elfutni és küzdeni az életéért, de a kémiai anyaggal szemben ő is tehetetlen. Először csak az ujjai kezdenek remegni, majd a lábai sem viszik előre, végül pedig a szimpla pislogás is nehezére esik a nőnek. Tegyük hozzá, hogy ahhoz képest, hogy Richard mennyire lenullázza a Meg ne mozdulj főszereplőjét, a nő elszántan küzd. Ennek, mármint Asbille keretek köré szorított, visszafogott alakításának is köszönhető, hogy itt-ott összeszorul az öklünk, és nagyot dobban a szívünk, ahogy a karakter a szemünk láttára vergődik.

Halloween alkalmából a Cinego összegyűjtötte a legvéresebb, legborzongatóbb filmjeit. Van köztük olyan, amelyik családi körben játszódik, és van, amelyik egy prédikátorról szól, aki maga a báránybőrbe bújt farkas. Figyelem, szinte mindegyik 18 éven felüli!

A látogatás című film (rendezője Christian Tafdrup) története szerint Bjorn feleségével és közös gyermekükkel nyaral Toscanában, ahol megismerkednek egy holland családdal. Amikor meghívást kapnak, hogy utazzanak el hozzájuk Dániából Hollandiába és töltsenek náluk néhány napot, a házaspár némi habozás után elfogadja az invitálást. 

A látogatás című film

Fotó: Port.hu

Vidéken játszódik a Farkasok ideje című film is (rendezője Michael Haneke). Georges, Anna és gyermekeik, Eva és Ben vidéki házukhoz érkeznek, hogy ott találjanak menedéket és biztonságot valami szörnyű, ismeretlen katasztrófa után. A házba lépve azonban azt veszik észre, hogy

A két férfi közti tragikus összecsapás után Annának gyermekeivel együtt menekülnie kell. Hosszú és fájdalmas bolyongás kezdődik számukra a kihalt vidéken.

A Magyar Filmadatbázis adatai alapján a magyar nézők a Sonic, a sündisznó 3-at várják a legjobban 2024 telén. A top 10-es lista 2. helyén a Kraven, a vadász áll, és dobogós a Wicked is. A Mufasa: Az oroszlánkirály a negyedik legjobban várt film, míg az Amerika Kapitány: Szép új világ lett az ötödik.

A top 10-es filmek műfajilag kifejezetten sokszínűek: szuperhősös, családi, akció, horror, musical, romantikus, drámai és életrajzi film egyaránt van köztük. Öt folytatás vagy franchise, kilenc hollywoodi alkotás.

A sorrendet a mafab.hu állította össze az alapján, hogy több tízezer adatlapmegnyitás során a hazai nézők mely címekre kerestek rá legtöbbször. Ennek tükrében a 2024. december 26-án mozikba kerülő

Az akció-kalandfilm, a Sega Sonic the Hedgehog videójáték-sorozata alapján készült Sonic, a sündisznó 2. és a Knuckles sorozat folytatása. 

Pár hete járta körbe a sajtót a hír, miszerint a Qantas Sydney-ből Tokióba tartó járatán egy hibából kifolyólag 18+-os filmet játszottak az utasoknak, és közel egy órába telt, mire egy családbarátabb néznivalóra sikerült kapcsolniuk a légitársaság dolgozóinak. Christy Hall alkotása tényleg elég túlfűtöttre sikerült, de nem is a hírhedtté vált szextingelős jelenete miatt, hanem inkább azért, mert két idegen egy hosszúra nyúlt taxiút alatt úgy kapcsolódik benne egymáshoz, hogy közben alaposan végigtapogatják a másikat érzelmileg, feltérképezve titkokat, traumákat, egyszersmind rejtett vágyakat.

Egyértelmű, hogy a Daddiót az 1995-ös Mielőtt felkel a nap inspirálta nagyon erősen, még úgy is, hogy itt nincs meg a két főszereplő között kibontakozó romantikus szál, maximum némi flörtölés nyomait lehet felfedezni a filmben. A történet középpontjában egy fiatal nő (Dakota Johnson) áll, aki a JFK-en fog magának taxit, hogy hazatérjen manhattani lakásába, eközben pedig ő és a sofőr, Clark (Sean Penn) beszélgetésbe elegyednek.

Fotó: Sony Pictures Classics

Ártatlanul indul az egész, a taxis ugyanis az elején még csak a technológiáról, az emberek lelkét mérgező appokról, az online világ szégyenletes hozományairól ad elő egy gondolatsort, és csak a későbbiekben, amikor egy baleset miatt megáll a forgalom, kezd el a nő hátteréről érdeklődni. A Daddio jócskán rájátszik a néző felszínességére, és arra, hogy mindenkit ránézésre megpróbálunk egy-egy dobozba belerakni, elsőre Dakota Johnson karaktere is csak egy nagyvárosi cicababának tűnik, míg Clark egy nemtörődöm sutyeráknak. Ahogy azonban egyre jobban megismerjük őt és a volánnál ülő megfáradt, a világra cinikusan néző ürgét, úgy válik komplexebbé és nem is annyira egyszerűvé kettejük helyzete.

Karácsony másnapján, 2024. december 26-án kerül fel a streamingplatformra a dél-koreai Netflix-sorozat, a Squid Game második évada. Most megjelent a második, hosszabb trailer is, amelynek a nézettsége nyolcmillió kattintásnál jár.

Augusztus eleje óta látható a YouTube-on a világhírű dél-koreai sorozat, a Squid Game (Nyerd meg az életed) második évadának első előzetese, és azóta tudható az is, hogy a koreai drámasorozat egy harmadik évadot is kap majd, amely 2025-ben érkezik a képernyőkre – és hivatalosan is az utolsó lesz.

Részlet a sorozat első évadából

Fotó: port.hu

Keresi a felelősöket és lázít

A második évad hivatalos leírásából annyi derült ki, hogy három évvel a Squid Game megnyerése után Szong Gihun még mindig a felelősöket keresi. A nyereményből finanszírozza a nyomozást, egyetlen támpontja pedig az öltönyös férfi, akivel ddakjit játszott a metróban a rémálom előtt. Ám hamar rájön arra, hogy ha véget akar vetni a játékoknak, akkor ismét részt kell vennie bennük.

A Star Wars-trilógia első előzményfilmjét, a Baljós árnyakat sokan azért kedvelik, mert Ewan McGregor alakítja benne a fiatal Obi-Wan Kenobit. A film születésének 25. évfordulóján interjút adott Iain McCaig, a koncepciót megalkotó egyik grafikusművész, és kiderült, hogy George Lucas egy bombasztikus csavart tervezett a filmben: McGregor Obi-Wanját és Liam Neeson Qui-Gonját eredetileg felcserélte, vagyis Neeson játszotta volna az igazi Obi-Want, így az igazi Obi-Wan meghalt volna, adta hírül a Variety.

Egy ideig az idősebb Jedit Obi-Wannak, a fiatalabbat Qui-Gonnak hívták

– mondta McCaig, aki szerint megrendítő volt, hogy a végén, amikor Obi-Wan meghal, Qui-Gon pedig legyőzi Darth Mault, és a mesterével marad, amikor elhunyt, nemcsak mestere küldetését vállalja, de felveszi a nevét is. Qui-Gonból Obi-Wan lesz.

Részlet a Csillagok háborúja – Baljós árnyak című filmből

Fotó: port.hu

Ha munkahelyi komédiákról van szó, akkor a Ricky Gervais és Stephen Merchant által készített brit Office egyszerűen megkerülhetetlen. Bár mindössze két teljes évadot és néhány különkiadást ért meg, a szitkom mégis bebetonozta magát a műfajba, olyannyira alapkővé vált, hogy napjainkig összesen 12 különböző remake-je jött ki. Nyilván az amerikai lett utóbbiak közül a legsikeresebb, amelyben Steve Carell játszotta a szemétláda, beosztottjait néha kínzó, de azért szerethető főnököt.

Az NBC által jó sokáig, kilenc évadon keresztül sugárzott feldolgozás után nem is jutott sokaknak eszébe, hogy újabb angol nyelvű Office-ra lenne szükség. Csakhogy jöttek az ausztrálok, és ők is kezelésbe vették a formátumot, október 18-tól pedig az Amazon Prime-on bárki megnézheti már, mit tudtak kihozni ebből az alapanyagból.

Részlet a sorozatból

Fotó: John Platt / Amazon Prime

Hozzáteszem, hogy olyan formátumról van szó, ami ősrégi, és a munkahelyi szitkomok többsége halálra véreztette az elmúlt években, évtizedekben ezt a kínos, a nézőből szekunder szégyenérzetet kiváltó humort. Erre épített például az idehaza is közkedveltnek számító Superstore, de az Űrhadosztály, és akár Az alelnök is felhozható a szellemi örökösök között. Megvolt tehát annak a veszélye, hogy az ausztrálok annak ellenére is elbaltázzák a saját Office-sorozatukat, hogy nekik azért jellegzetes humoruk van – lásd a hasonszőrű Fisket. A rossz hír azonban, hogy mindez meg is történt.

Az ausztrál Office hiába igyekszik, több szempontból is irtózatos mellélövés lett. Abból a fajtából, amit három epizód után úgy lő le az ember, hogy abban reménykedik, bárcsak jönne Will Smith a Men in Blackből, hogy az arcába vakuzzon, és teljes egészében elfelejtse ezt az iszonyatot.

Életemben nem gondoltam volna, hogy egyszer eljön az a nap, amelytől kezdve azzal a tudattal kell felébrednem, hogy létezik egy Venom-trilógia. Márpedig a Sony 2018 óta vért izzad azért, hogy Pókember nélküli filmsorozatot készítsen, ennek a franchise-nak a részeként kaptak különálló spin-offokat a hálószövő olyan ősellenségei, mint Venom, Morbius, vagy éppen Madame Web. A kritikusok ezeket a filmeket nagyon lelkesen szedték ízekre, és nem is véletlenül, mert inkább lehetett celluloidhulladéknak nevezni őket, mintsem művészeti alkotásnak. A sormintának megfelelően iszonyúan alacsonyra célozva futott be október 24-én a magyar mozikba is a Venom – Az utolsó menet, hogy a Tom Hardy által játszott Eddie Brock és a nagy pofájú szimbióta még egyszer elharapja olyanok torkát, akik még náluk is nagyobb szemétládák. Remélhetőleg utoljára, mert Venom ezen iterációjára – bizton állíthatom – semmi szüksége a világnak.

Részlet a filmből

Fotó: Sony Pictures Entertainment / Youtube

A legelső Venom-film még egy közepesnél picit jobb, korrekt szuperhősös kaland lett, ami a kétezres évek elejének néha gagyi, sötét, erőszakos tónusával és Tom Hardy arcával képes volt eladni a földönkívüli szörnyeteget úgy, hogy a 100-ból összerakott produkció a kasszáknál 850 millió dollár felett hozott világszerte. Aztán a második felvonás 2021-ben már a bevételt illetően se tudta megközelíteni a trilógia bevezetőjét a maga 506 milliójával, a történetről nem beszélve. Egy hatalmas katyvasz lett a forgatókönyv, ami olyan érzést keltett, mintha egy zsebkendő sarkára firkálták volna oda az írók a cselekményt, akik képesek voltak elszúrni Venom és Vérontó (Woody Harrelson) nagy összetűzését.

Lehetett benne reménykedni, hogy majd a Venom 3-ban végre a főszereplő nem egy hasonszőrű szimbiótával küzd meg, ami – valljuk be – kezdett már elég unalmas húzássá válni. A pletykák az Andrew Garfield-féle Pókember behozataláról azonban nyilván hamisnak bizonyultak. Mert hát a Sonyról van szó, és esetükben már százszor kiderült, hogy kreativitásnak bőven híján vannak.

A DreamWorks Animationnek akad néhány igazi klasszikus a tarsolyában, ők csinálták a világ egyik legismertebb és legközkedveltebb animációs filmjét, a Shreket és folytatásait, de egy időben a Madagaszkár-filmekért is tömegek rajongtak, nem beszélve a Kung Fu Pandáról vagy éppen az Így neveld a sárkányodat-trilógiáról. A DreamWorks egy ideje azonban nem találja magát, sem az Orion és a sötétség, sem pedig a Jetikölyök nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, már amiket a popkultúra ingerküszöbének áttörésével kapcsolatban támasztottak feléjük. A Bébi úrról meg inkább ne beszéljünk, mert az egy inzultus a műfajjal szemben.

Részlet A vad robot című filmből

Fotó: UIP Duna-Film

Mit lehet tenni, ha nem jön az új nagy durranás? Nos, vissza kell nyúlni egy olyan szakemberhez, aki letett valamit az asztalra korábban, így eshetett a választás a Lilo és Stitchet és a már emlegetett Így neveld a sárkányodat című filmeket is jegyző Chris Sandersre, hogy írjon és rendezzen egy animációs filmet a Peter Brown által megálmodott, 2016-ban megjelent és rettenetesen jó kritikákat kapott A vad robot alapján.

A vad robot története, melyet a magyar mozik október 24-e óta vetítenek, egy ROZZUM 7134-es kódra hallgató robotról szól, akinek az egysége egy hurrikánban odaveszik, a címszereplő pedig egy kihaltnak tűnő szigetre zuhan le. A vadon néhány kíváncsi lakója ébreszti fel őt, ám a szolgálatra kész gépezet és az állatok közötti kapcsolat nem indul zökkenőmentesen. Olyannyira nem, hogy a később Roz névre keresztelt robot halálra zúz egy madarat és fiókáit, egyetlen kivétellel. Innen indul el egy olyan szál, amely többé teszi Chris Sanders alkotását holmi robotos sci-finél, merthogy Rozt elkezdi hajtani a törekvés, hogy Derűcsőrt, a megárvult kislibát felkészítse a télre, a természet viszontagságaira és kegyetlenségeire, eközben pedig még az anyai ösztön is feltámad útközben az emberszabású masinában.

Az a sokat bolondozó, de kissé karót nyelt lány Hollywoodból – nagyjából ez juthat eszébe az átlagnézőnek Anna Kendrick neve hallatán. Nem véletlen, a színésznő karrierje javát vígjátékokban töltötte el, elég az Egek urára gondolni 2009-ből, amiért még Oscarra is jelölték, vagy éppen a Pitch Perfect-trilógiára, ez utóbbival Kendrick végképp bebetonozta magát tehetséges komikaként. Talán ezért oly meglepő, hogy Anna Kendrick első rendezése, a Netflixen október 18-án bemutatott Nő a reflektorfényben ennyire eltér a tőle megszokott humoros, könnyed életműtől. Ez a thriller egy nagyon komoly és meghökkentő sztoriba mar bele, amiben egy olyan sorozatgyilkos szedi az áldozatait, aki élete egy pontján még egy randizós tévéműsorból is nyertesen ment haza.

Fotó: Leah Gallo/Netflix

De ne szaladjak ennyire előre! A Nő a reflektorfényben főszereplője Cheryl Bradshaw (Kendrick), aki a hetvenes évek Amerikájában színésznőként törne utat magának, de a siker az istennek se akar bekopogtatni az ajtaján. Ehelyett napról napra csak elbukott meghallgatások rontják a fiatal nő hangulatát. És ha mindez nem lenne elég, a kellemetlen szomszédja, Terry (Pete Holmes) is ezerrel nyomul nála. Amikor azt hinné az ember, hogy Cherylre ennél jobban már nem is járhatna rá a rúd, akkor csörren meg a telefon. Hősnőnk ügynöke az egy nagy ajánlattal, s arra ösztönzi ügyfelét, menjen el a „The Dating Game” című randizós műsorba, ahol könnyen felhívhatja magára a stúdiók figyelmét, már ha ügyesen kevergeti a lapjait.

November 14-én kerül a magyar mozikba az év egyik meglepetéshorrorja, a Valami különös (Oddity), amihez megérkezett a magyar szinkronos előzetes.

Damian McCarthy ír horrorfilmes rendező második nagyjátékfilmje, a Valami különös az egyik legmenőbb amerikai filmes eseményen, a South by Southwest (SXSW) fesztiválon robbant be a köztudatba, olvasható a forgalmazó közleményében. 

Fotó: YouTube

A nő férje hamar talált új barátnőt, akivel abban a házban élnek, ahol a gyilkosság történt. Amikor az ikertestvér váratlanul meglátogatja őket, magával visz egy életnagyságú fabábut is, amelynek segítségével megpróbálja kideríteni testvére gyilkosának kilétét. A házban töltött éjszaka azonban egy ponton hátborzongató fordulatot vesz.

„Valótlanságokkal és ízléstelenséggel teli film, amely nagyon remélem, hogy megbukik… olcsó, rágalmakkal megpakolt, politikailag undorító fércmunka, és épp a 2024-es elnökválasztások elé időzítették, hogy ártsanak a kampányomnak. Ennek a szemétnek az írója, Gabe Sherman egy semmirekellő, tehetségtelen szerencsétlen. Mindenki, aki ebben részt vett, emberi hulladék, de a mozgalmamnak még ők sem tudnak ártani” – többek között ez olvasható az Egyesült Államok korábbi elnökének, az épp elnökválasztásra készülő Donald Trumpnak az X-en közzétett posztjában, melyet a botrányhős politikus a Magyarországra október 24-én érkező The Apprentice – A Trump-sztori című életrajzi filmmel kapcsolatban fogalmazott meg.

Részlet a The Apprentice című filmből

Fotó: piefWeymanpief.ca / Mongrel Media

Kell ennél jobb ajánlólevél egy filmnek? A Trump-sztorinak amúgy is egészen érdekes előtörténete van, Ali Abbasi rendezését a milliárdos, korábban NFL-csapatot is birtokló Dan Snyder támogatta meg adománnyal a kezdetek kezdetén, aki Donald Trump hatalmas támogatója, és jóhiszeműen úgy gondolta, pozitív képet fest majd az ismét elnöknek készülő celebpolitikusról, ha bemutatják honnan indult, miképp lett belőle sikeres vállalkozó és médiaszemélyiség. A befektető nagyot csalódott, amikor rájött a turpisságra, hogy a fentebb emlegetett, a forgatókönyvet jegyző Sherman olyan embereket kérdezett ki mikrofonnal a kezében, akik az 1980-as évek óta Trumppal dolgoztak, de archív felvételeknek, tárgyalások leiratainak garmadáját is előásta a forgatókönyvíró azért, hogy ráborítsa a bilit az exelnök fejére.

A The Apprentice – A Trump-sztori miatt a készítőket megfenyegették Donald Trump ügyvédei, az említett befektető is keresztbe tett nekik, és még az amerikai forgalmazók is úgy kerülték a botrányos alkotást, mint farkas a kutat. Végül A Trump-sztori mellé nagy nehezen beállt a Briarcliff Entertainment, bár Trump X-es posztja óta a főszereplők úgy nyilatkoztak, azt érzik, életveszélyben vannak az elnökjelölt fanatikus követői miatt, akiknél Donald Trump online közzétett szavai felbujtásként hathatnak az erőszakra.

Kicsit sem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy Mikulán Dávid és Révész Bálint KIX című dokumentumfilmje megrendítően csodálatos. A hatásvadász kifejezéseket mellőzve, a megfelelő szavakat keresve sem találunk jobbat a megrendítőnél és a csodálatosnál. A megtekintés után be kell valljuk, hogy akarjuk vagy sem, de erről az alkotásról csak szuperlatívuszokban tudunk beszélni. 

A KIX kiindulópontja, hogy 12 évvel ezelőtt a film szakos Mikulán Dávid gördeszkával és kamerával járta Budapestet, a Boráros téren összebarátkozott két rosszcsont kisfiúval, Sanyival és Viktorral. Ekkor talán még a rendező sem gondolta, hogy kamerájával több mint egy évtizeden keresztül követi majd a nehéz sorsú gyermekek és családjuk olykor keserédes, de sokkal inkább megrázó történetét.

Részlet a KIX című filmből

Fotó: port.hu

A dokumentumfilm kezdő képsorai olyan emblematikus alkotásokra emlékeztetik a nézőt, mint Richard Linklater Sráckor vagy Larry Clark Kölykök című mozija. De a KIX nem fikció, hanem a kőkemény magyar realitás. A dokumentumfilm nem ábrázolja, hanem nyers valóságában megmutatja a tompíthatatlan éhséget, a huszonnyolc négyzetméteres önkormányzati bérlakást, a fáradhatatlanul, megállás nélkül dolgozó édesanyát, a többnyire munkanélküli és részeges édesapát, az ürességtől kongó hűtőt, a kilátástalanságból fakadó féktelen dühöt, a bármelyik pillanatban megnyilvánuló agressziót, az utcákra és tágas terekre bízott, ragyogó szemű, jobb sorsra érdemes gyerekeket, a szeretetet, az ágyat, amin egy család összes tagja osztozik.

Ha a hazai népzenét említjük, szinte minden magyarnak beugrik valamilyen dallam, szöveg, ritmus. Történik ez annak ellenére, hogy a magyar népzenének ezer formája van, mindenki kezében és hangján máshogy szólal meg. Szájról szájra, gondolatról gondolatra alakultak ezek a művek. Az Akkord című filmben a magyar könnyűzene legismertebb nevei idézik fel első gondolataikat a népzenéről, találkozásukat ezzel a világgal, miként építették be saját művészetükbe, és hogyan látják a magyar népzene jövőjét.

A film készítői klasszikus interjúközpontú dokumentumfilmet hoztak össze, ahol tucatnyi megszólalóval ültek le beszélgetni a főváros és az ország ikonikus helyszínein. A Gödör Klubtól és a Szatyor Bártól egészen a hangszerkészítő műhelyig és a színházi öltözőig különféle közegben jelennek meg a hazai könnyűzene feledhetetlen nagyágyúi.

Olyan régi motorosok teszik tiszteletüket többek közt, mint Presser Gábor, Bródy János, Lovasi András, a Csík zenekar és Kiss Tibi, de a fiatalok, mint Дeva, Agócs Márton és Lábas Viki is felidézik kötődésüket a népzenéhez. Az alkotásban több előadó számai, dalainak részletei is elhangzanak, mutatva, miként alakult és formálódott az autentikus népzene egyedi megközelítésükben.