Többek között nyelvtudásai miatt választották ki a posztra.
Ráadásul a TV2-n lesz az RTL helyett. A csatorna megerősítette az értesülést.
Mónika-show-szerű kampányról írt az influenszer.
Azt is bejelentette, hogy polgármesterjelölt lesz az idei választáson.
Reagált Dúró Dóra éles hangvételű bejegyzésére.
Kemény üzenetet címzett Novák Katalinnak.
Pánikrohamok is gyötrik a show-mant.
Nem aprózták el Győzike ötvenedik születésnapját.
2023. november 26., 13:49
Ő tudja, mit tesz a gyűlölet az emberrel.
2023. november 12., 10:16
Szivarral a szájában éltette kedvenceit.
2023. november 11., 15:29
Nagyon strapabírónak tartja Szijjártó Pétert, és zavarja, hogy mindenért Orbán Viktort hibáztatják.
Nagy becsben tartja.
Azt kívánja, hogy fussanak össze a következő falunapon.
„Megmondom őszintén, én már félek” – fogalmazott a showman.
A showman sajátos módon hívta fel magára a figyelmet a Fradi–Újpest-mérkőzésen.
Polgármesterként is megméretné magát, de most tudta meg, hogy az öt év, és nem négy.
A klub elnöke is a védelmére kelt.
2023. szeptember 28., 21:31
A Ferencváros csapatát erősíti.
2023. szeptember 20., 07:33
Közel kétórásra nyúlt kettejük vitája.
A Keleti pályaudvar környékén karambolozott egy barátja, akivel kondizni indult.
2022.09.21. 12:46 Módosítva: 2022-09-22 11:57:26
A jövőben teljesen más arcát akarja megmutatni az egész országnak.
Betegségével a családja is nehezen tud együtt élni.
Sosem lehet tudni, hogy mikor kattan be – mondta a mentális betegséggel küzdő Győzike felesége.
2021. augusztus 18., 12:59
Szabálytalanul parkolt, faji megkülönböztetésre panaszkodik.
A nyomozó főügyészség kedden tizenkét helyszínen összehangolt akciót hajtott végre.
Nem tudta feldolgozni édesanyja halálát a showman.
Megviselte a Gáspár családot a nádastűz.
Költségvetési csalás miatt kell bíróság elé állnia a celebnek, bár az okozott kárt már megtérítette.
Még mindig gyanúsított, de visszakaphatja a lefoglalt javait.
Luxusautókat és arany ékszereket foglaltak le a házkutatás során: a gyanú szerint nem fizetett adót az üzletei után. Egyszer hasonlóért már felfüggesztett börtönre ítélték.
Azt már tudjuk, hogy Győzike, Stadler József, és a Hollóházi porcelán is közöttük van.
Bea asszony is kaphat, 2-12 év lehet a büntetés.
Gáspár Győző kiváló terméknek tekinti Győzikét, és megkülönbözteti saját magától. Szerinte azért utálják olyan sokan, mert irigyelik, és állítja, a terpeszállás szó félreértése miatt lett híres. Meg mert nagyon megakarta mutatni.
2011. szeptember 26., 12:57
Az RTL Klub a Gáspár házaspár helyett Bangó Attila cégével kötött szerződést a Győzike-show-ra.
A csatorna közleményben cáfolta, hogy színlelt szerződést kötött volna a Gáspár család barátjával.
Alig
linkeltük a hírt, hogy árulják John Lennon házát, máris újabb poptörténeti állócsillag pecójáról kaptunk információkat.
Ezúttal Siófokon tartotta esküvőjét Gáspár Győző, aki megerősítette házasságát Beával.
2007. november 22., 13:28
Gáspár Győzőt és feleségét, Beát épp békülési folyamatuk közben látogattuk meg házukban.
2007. augusztus 17., 12:44
Ekszklúzív interjút adott az Indexnek (a Velvetnek) GÁSPÁR GYŐZŐ!