1989

A blogról

Ez a blog egy napi válogatás arról, hogy mi történt 1989-ben. Beszámolunk a legérdekesebb hírekről, interjúkról, bemutatjuk a szereplőket, és megtudhatja azt is, mit hallgattunk, olvastunk, néztünk a moziban húsz éve, és milyen telefonok érkeztek a frissen induló TV2-höz és a Szabad Európa Rádióhoz. Ráadásul elolvashatja azokat a napi információs jelentéseket, amiket az MSZMP korabeli vezetői is megkaptak.

Partnereink

Videók

Tudják hol lakik Ceaucescu, mire várnak?

2009. január 10., 08:24 Módosítva: 2009.02.28 12:24

Üzenetek a SZER-nek – 1989. január 10., kedd

Mondják, meddig tűrik még ennek az agyalágyult, barbár tömeggyilkosnak az észbontó tevékenységét? Meddig nézik karbatett kézzel, sajnálkozásukat, együttérzésüket, neheztelésüket, részvétüket kifejezve, ennek az esztelen patkánynak a népírtását? Ez a szörnyeteg, ez az állat, akit mindenki ismer névről: Ceaucescu. Azt is tudják, hol lakik, nem kell kinyomozni. Ő embermilliókat írthat ki. Meddig várnak? Amíg minden erdélyi magyart kiírt? Ne gondolják, hogy mi, akiknek sikerült kijönni, otthagyni azt a poklot, elfeledkezünk az otthon maradott testvéreinkről, szüleinkről. Hogy sokáig nézzük tétlenül, megvárva a kiírtásukat. A mi türelmünk se végtelen. Úgy látszik, addig senki nem mozdul, amíg fel nem robban egy-két repülőgép vagy követség, el nem tűnik egy-két diplomata vagy politikus. Térjen végre észhez a nyugati világ, de a keleti is. Nekünk nincs veszteni valónk.

Déri János hívjon vissza

2009. január 10., 08:13 Módosítva: 2009.02.07 11:08

Üzenetek a TV2-nek – 1989. január 10. kedd

Egy fiatalasszony kérdezi Sopronból, hogy Magyarországon mikor valósítható meg, hogy az apák is részt vehessenek a szülésnél minden kórházban? Mi a feltétele annak, hogy egy apa jelen lehessen a felesége szülésénél?

Olyan gazdag-e a Magyar Televízió, hogy egy olyan színésznőt, mint Perczel Zita, meg kell hívni ide, amikor a világon senki sem kíváncsi erre a 70 éves színésznőre?

Kérem, hogy Endrei Judit vagy Déri János hívjon vissza, mert Perczel Zitának felajánlanám a tulajdonunkban lévő Perczel-kastélyt. Ha valóban hazajön Magyarországra, élete végéig lakhat ott. Már egyszer telefonáltam. Nem vagyok őrült! (Perczel Zita a 30-as évek ünnepelt színésznője, a Meseautó Kovács Verája előbb Franciaországban, majd Amerikában, később Olaszországban élt, 1991-ben tér haza, és újra színpadra áll. Kastélyban nem lakott, a családnak Szandaszőlősön volt birtoka, ám azt eladták, hogy a 14 éves Zita kellő eleganciával tudjon a gimnáziumban megjelenni. "Nem tudom megbocsátani magamnak, hogy ennyi szerencsével, ennyi kivételes szituációval ennyire keveset tudtam összehozni" - írta élete végén. - a szerk)

Dobos Attila egy adásban elmondta, hogy „Az ember tragédiáját” megzenésítette és úgy nyilatkozott, hogyha önökhöz fordulok, lehet egy példányt kapni ebből. Ezt szeretném kérni. Mozgássérült ember vagyok, akinek ez nagyon sokat jelentene.

A Konsumex autószámláról BC-számlára átutalható-e az ott elhelyezett összeg? Mivel az áremelés miatt autóvásárlásra már nem elegendő a pénz.

Már többször is telefonáltam, de nem kaptam választ. A szilveszteri Bumm-ban nyert a feleségem 8 üveg pezsgőt. Ezt a mai napig nem kaptuk meg. Mi a módja annak, hogy hozzájussunk a nyereményhez?

További részletek 89-ről az OSA honlapján.

Rajk László nyilatkozhatott a rádióban

2009. január 10., 08:02 Módosítva: 2009.02.07 11:08

Az önkéntesből szervezősött amerikai Nemzeti Gárdával sincs baja senkinek - nyilatkozta a Munkásőrség parancsnoka, és először szólalhatott meg Rajk László a rádióban, Forró Tamás és Havas Henrik még közös műsorában. Kossuth Rádió 1989. január 9.

Tovább

Daudát csak a belügyiek nem hívnák vissza

2009. január 9., 21:17 Módosítva: 2009.02.07 11:08

Húsz év után szinte titokban magyar miniszter kezdte újjáépíteni a magyar-izraeli kapcsolatokat. Szabad Európa Rádió 1989. január 9., hétfő

Tovább

A nap, amikor nem győzték sorolni a dráguló termékeket

2009. január 9., 21:13 Módosítva: 2009.02.07 11:08

A drasztikus áremelések miatt január 9. nem örömünnepként vonul majd be történelmünkbe. Tényleg találtak a román határ mellett 18 halottat lőtt sebbel a kukoricásban? Kossuth Rádió 1989. január 9., hétfő

Tovább

Ahol masina van, elvtársaim

2009. január 9., 12:54 Módosítva: 2009.02.07 11:08
2

Csodálatos aranybányára bukkant a rendszerváltás bemutatásában bajtársunk OSA. A Munkásőr Filmstúdió hagyatékából szemezgetnek kéthetente (részletek itt). Az első darabban bemutatkozik a munkásőr-egyenruha színét öltönyben egyazegyben hozó riporter (sajnos a beazonosításával nem boldogultunk), akit kérdez, az pedig a nehéz időkben támaszt jelentő budapesti első titkár, KB-tag Grósz Károly.

Egy gondalatmenetet azonban megdöccent egy technikai hiba, a főtitkár arca pedig különös játékba kezd. Majd kiderül, hogy ő maga ugyan nem volt munkásőr, de karhatalmista múltja mosolyt csal az arcokra.

Hogy hangozhat el olyasmi, hogy itt szegénység van?

2009. január 9., 00:58 Módosítva: 2009.02.07 11:08

Stadinger István, az Országgyűlés elnöke volt a közszolgálati kettes vendége. Nem mindenki szerette. Üzenetek a TV2-nek – 1989. január 9., hétfő

Tovább

Ha nem zavarják az adást ezek a barmok

2009. január 9., 00:01 Módosítva: 2009.02.07 11:08

Tudják, én egy proli vagyok, aki amikor dolgozni kezdett, azt hitte, hogy egyszer neki is jó lesz. Hát uraim, ez Magyarországon nem jött össze. Üzenetek a SZER-nek – 1989. január 9., hétfő

Jó napot kívánok! Nagy örömmel hallottam a műsorukban, hogy a Beszélő után egyéb szamizdat folyóiratokról is megemlékeznek. Ez azért is fontos, mert úgy érzem, hogy vidéken nem sok emberhez jut el ez a folyóirat. A Beszélő kapcsán két dologra szeretném felhívni a figyelmüket. Az egyik az, hogy megjelent már egy újabb szám is, hetekkel ezelőtt, a másik pedig, hogy a szerzők és a címek nem jól vannak összepárosítva. Üdvözlettel.

Tisztelt Szabad Európa Rádió! Viszonylag sűrűn hallgatom Önöket, főleg ha nem zavarják az adást ezek a barmok. Bár ez is viszonylag nehéz. Kérem, Önök hisznek abban, hogy ebben az országban valaha jobb lesz a helyzet és valaha igazi demokrácia lesz? Ha igen, én irígylem Önöket, mert Önök legalább hisznek valamiben. Én sajnos sem idegen nyelvet nem beszélek, sem valamilyen szakmában nem vagyok kimagaslóan jó. Tehát mi következik ebből? Az, hogy soha az életemben nekem nem lesz jobb, inkább csak rosszabb. Tudják, amikor egy ember tisztában van a saját tudásával, lehetőségeivel, ráadásul azt is tudja, hogy többre nem viheti semmilyen téren. Főleg nem, ha nem kommunista és nem akar a mindenkori rendszernek benyalni – így a legnehezebb. Tudják, én egy proli vagyok, aki amikor dolgozni kezdett, azt hitte, hogy egyszer neki is jó lesz. Hát uraim, ez Magyarországon nem jött össze. Üdvözlettel: G.A.

További részletek 89-ről az OSA honlapján.

A pártfőtitkár cinikus diktátor

2009. január 9., 00:01 Módosítva: 2009.02.07 11:08

Ügynökök jelentettek az MDF és a Fidesz zárt körű rendezvényeiről is és fenyegetni kezdett a Magyar Kamikaze Szövetség. Napi operatív információs jelentés, 1989. január 9., hétfő

Tovább

Kőszeg: Az SZDSZ jellemezhető radikálisabb szervezetként

2009. január 8., 23:34 Módosítva: 2009.04.21 14:36

A Fórumból nőhetne ki egy néppárt jellegű tömörülés, a Szabad Demokraták Szövetségéből pedig egy liberális-szociáldemokrata koalíció. Ennek a kétféle erőnek a váltógazdasága egy alapvetően kétpártrendszerű szisztémában nagyon egészséges politikai fejlődés volna a jövendő Magyarországon. Kasza László beszélget Kőszeg Ferenccel. SZER 1989. január 8.

Tovább

Brutális áremelésekkel indult az év

2009. január 8., 23:22 Módosítva: 2009.02.07 11:08
2

Híradásunkban részletesen ismertetjük a Minisztertanács közleményét a központi árintézkedésekről és a szociálpolitikai juttatásokról. Kossuth Rádió 1989. január 8.

Tovább

Év végi szuperlista

2009. január 8., 13:17 Módosítva: 2009.02.07 11:08

És akkor lássuk, hogy a világ szerencsésebbik felének toplistája után mik voltak a magyar slágerek húsz éve, a rendszerváltás hajnalán. Ebben mi más lenne a segítségünkre, mint a Magyar Rádió és a KISZ központi lapja, a Magyar Ifjúság közös Év végi szuperlistája, 1988-ról. (Rövid alapozás, az 1988-as Táncdalfesztiválról.)

Vigyázat, helyenként sokkoló videók, különösen óvatosan az Eddával. Amihez nincs videó, ahhoz egyszerűen nem találtam. Ha valakinek van, küldje és berakom. Jöhetnek személyes kedvencek is.

Tovább

Pozsgay attól félt, hogy a választáson lesöprik az MSZMP-t

2009. január 8., 12:32 Módosítva: 2009.02.07 11:08

Erről beszélt a Szabad Európa Rádió 1989. január 8-án, vasárnap:

Tovább

Pozsgay a legnépszerűbb, őt követi Berecz és Csehák

2009. január 8., 09:47 Módosítva: 2009.02.07 11:08

Szenzáció: interjú jelenhetett meg Kis János ellenzéki filozófussal a Valóságban, valamint: nagy áremelkedéseket jelentenek be. Kossuth Rádió 1989. január 8. vasárnap.

Tovább

Megalakult az első pesti kisgazdaszervezet

2009. január 8., 00:01 Módosítva: 2009.02.07 11:08

Rózsafa jelige újra jelentkezik, de csalódott a Szabad Európában. Belső infók az FKGP-ről. Üzenetek a SZER-nek, 1989. január 8., vasárnap

Tovább

Milyen fonalból köti a pulóverét Kudlik Júlia?

2009. január 8., 00:01 Módosítva: 2009.02.07 11:08

Külön tévét az autópiaci áraknak és a rocknak. És megint Ipper Pál. Üzenetek a TV2-nek. 1989. január 8., vasárnap

Tovább

Egy diák a Városligetben robbantgatott

2009. január 7., 19:51 Módosítva: 2009.02.07 11:08
1

A Magyar Nemzet szerint egy líbiai szervezet megfenyegette a budapesti kórházakat, de kiderült, hogy az alacsony nyugdíj keserített el valakit. Mindenesetre a János kórházban teljes volt a káosz, a posztoló rendőrt kijátszva több látogató a kerítésen másztott át, egy nő a ruháján lógva fennakadt a rácson. Egy fiú viszont tényleg felrobbantott egy kukát a Városligetben. De még előtte: állítólag a marhahús ára emelkedett a legjobban, igaz, azt nem is lehet kapni, a szovjetek pedig elkezdtek rehabilitálni, a magyarok meg nem. A Kossuth rádió hírei, 1989 január 7., szombat.

Tovább

A kommunista rezsim nagyon fél a gyertyák figyelmeztető fényétől

2009. január 7., 19:35 Módosítva: 2009.02.07 11:08

A magyar kommunisták példát vehetnének a szovjetektől. Hírek a Szabad Európa Rádióban, 1989. január 7., szombat

Tovább

Kedves nem kommunista hallgatónk

2009. január 7., 19:29 Módosítva: 2009.02.07 11:08

Kinek a szerzeménye a székely himnusz? Miért bántják mindig ezt a szerencsétlen kis országot? A SZER válaszol a hallgatói kérdésekre. 1989. január 7., szombat

Tovább

Nem tudunk választani a sok jó műsor közül

2009. január 7., 19:15 Módosítva: 2009.02.07 11:08

Megint elmaradt a tévétorna és elmosódott a Képújságban az M betű, tisztítsák meg az írógépet. Üzenetek a TV2-nek. 1989. január 7., szombat

Tovább

Mit hallgatott a világ 20 éve?

2009. január 7., 14:24 Módosítva: 2009.02.07 11:08

Legalábbis a boldogabbik fele, az amelyikre kevéssé hatott a német és a svájci popbiznisz. Íme a Channel 4-ról az ITV-re 1989 elején átköltözött The Chart Show január 7-i adása.

Tovább

Kommunista szombat

2009. január 6., 23:48 Módosítva: 2009.02.07 11:08

Legnagyobb sajnálatunkra ma és holnap nem adunk közre napi operatív információs jelentéseket. Nem azért, mert leszóltak fentről K-vonalon. 1989. január 7. és 8. következne a sorban, csakhogy ez szombat és vasárnap volt, ekkor pedig nem dolgozott a jelentéseket feldolgozó hivatal. Nyilván ez titokban volt tartva a belső ellenség előtt.

Lemondtak 182 ezer Népszabadságot

2009. január 6., 00:46 Módosítva: 2009.02.07 11:08

A SZOT elnöksége jogosnak ítélte, hogy széles körben felháborodtak a dolgozók a napokban esedékes jelentős áremelések hírére, ugyan­akkor szerintük senkinek sem érdeke a sztrájkhullám. Országosan a napilapokat 26 százalékkal mondták le az előző évi előfizetésekhez képest. És egy kipellengérezett reklámszöveg: Ön is tudja, az Opel sohasem kop el. Erről szólt a Kossuth Rádió 1989. január 6-án, pénteken.

Tovább

Ne hajtsunk fejet a szocialista szektának!

2009. január 6., 00:05 Módosítva: 2009.02.07 11:08

Radont tartalmaz a Rudas fürdő forrásvize és egyéb érdekességek: üzenetek a SZER-nek – 1989. január 6. péntek.

 

– Ma feladtam Önöknek a SZER-rel foglalkozó kabaré felvételét, jó háromnegyed részét, ami felfért egy szalagra átmásolva. Még egy további gyors információ: éjjel-nappal folyik a nyilvános kabaré előkészítése. Öt humorista, Grétsy nyelvész és rádiósok válogatnak több száz órás anyagból. Készüljenek fel! Főleg a gyengéket, Nyitrait, Pestit, Makvárit, Kézdit és az autósműsort meg a híreket fogják eredetiben kipécézni – ez most már világos –, meg a sportot. Öt humorista és nyelvészek. Erre van pénzük. Műsoridő még nincs kitűzve. Ne hagyják magukat kifigurázni!

– Ma reggel hallottam az Amerika Hangján, hogy 20 éve Ignotus Pál készített egy interjút Koestler Arthurral. Vajon ez az anyag Önöknek megvan? Ha igen, van-e rá mód, hogy ezt bejátsszák a hallgatóknak? Köszönöm szépen.

– A radonról volt szó a Technika Világában. A Rudas fürdő forrásvize is radont tartalmaz, ivásra alkalmatlan. Reggel telefonáltam megszakadt a vonal, és még egyszer nagyon boldog új évet kívánok. Sajnos nekünk nem lesz, mert ez a szocialista szekta gondoskodik róla. Nem a munkásosztály érdekét képviseli, hanem letiporja, semmibe veszi a dolgozó népet. Ez a szekta, az ilyen Grósz-félék. Kérjük az egész magyar népet, ne hajtson fejet ennek a szocialista szektának. Demokráciát követelünk, mert ez a szekta az egész magyar nép lelkét, idegét tönkretette, nem tudjuk tovább elviselni. Nagyon nagy szeretettel köszöntök mindenkit és maradok szeretettel, kézcsók.

További részletek 1989-ről az OSA honlapján.

Miért nem adnak ki 35 ezer Daciát?

2009. január 6., 00:05 Módosítva: 2009.02.07 11:08

Nagyobb a drágulás, mint amennyit mondanak, Ruanda Burundi nevű ország soha nem létezett, adják újra a Markot! Üzenetek a TV2-nek – 1989. január 6., péntek.

Tovább

Románia álhatárt épít saját területén

2009. január 6., 00:05 Módosítva: 2009.02.07 11:08

A külföldieket ellenőrző hivatal munkatársa a sorsukkal elégedetlen romániai magyar menekülteknek azt mondta: ha elégedetlenek a helyzetükkel, tessék, menjenek vissza Romániába. Miről beszélt a Szabad Európa Rádió 1989. január 6-án, pénteken?

Tovább

Mécs Imréről mindent tudtak

2009. január 6., 00:05 Módosítva: 2009.02.07 11:08

Nem a január 6-i az első nap, amikor kiderül: Mécs Imrének szinte minden lépéséről tudtak az állambiztonsági szervek. Vissza akarták hívni Dauda Sándor országgyűlési képviselőt. Napi operatív információs jelentés (NOIJ) 1989. január 6. péntek.

Tovább

Önök kint élnek, mi meg itt szenvedünk, ugye

2009. január 5., 00:58 Módosítva: 2009.02.07 11:08

Üzenetek a SZER-nek – 1989. január 5. csütörtök

Jó napot kívánok! Ne haragudjanak, hogy zavarom Önöket, de amit a Hallgatók Fórumában hallani, hogy egy telefonáló roppantul kulturálatlanul telefonál, azt Önök ugyanúgy visszaidézik? Azt hiszem, hogy erre nincs szükség. Más. A német kiejtésüket nem ártana – az Szabad Európa összes dolgozójának – feljavítani. Egy példa: a heute-t rendszeresen hajténak mondják. Aki Magyarországon németül tanul, azt hiszem, tudja, hogy ez nagyon rossz. Köszönöm, ennyit szerettem volna.

+++

Halló! Hát nem tudom, hogy hallják, vagy nem hallják, teljesen mindegy. Hátha tudják rögzíteni. Annyit szeretnék mondani az egészhez, hogy az igaz, hogy ebben az országban nagyon ganaj módon élünk, mert ez az igazság és ezt nem lehet letagadni. Sosem voltam kommunista – nem mondom be a nevemet –, nem is leszek az soha. Nem is erről van szó. Csak arról, hogy valahogy próbáljanak meg igazságosan közelíteni ehhez a szerencsétlen kicsi országhoz, ha egy mód van rá. Sok nagy balhé van itt, sok rossz dolog volt is, lesz is, miegymás, de ezt próbálják meg úgy összehozni, hogy valahogy a jót is lássuk az egészben. Kicsit unalmas már az, hogy mindig csak bántják ezt a szerencsétlen kicsi országot úgy, hogy önök kint élnek, mi meg itt szenvedünk, ugye. Hát ez rohadt egyszerű, hogy onnan kintről beszéljen valaki és onnan kintről legyen okos. Legyen okos, rendben van, de ne legyen gusztustalan, ha egy mód van rá. Ha ezt kérhetem. De ha még annyit mondhatnék, hogy onnan kintről nagyon egyszerű okosnak lenni, úgy amint mondottam, na de nekünk itt kéne helytállni, és mi nem akarunk innen sehova menni, és én nem akarok sehova menni, pedig jártam már Nyugaton párszor. Kicsit valahogy emberközelbe kéne hozni az egészet, és nem csak az ilyen, olyan, amolyan új szervezeteket meghallgatni, hanem az egyszerű embert is. Amire Önök – úgy látom – nem képesek. Tisztelettel, AKÁRKI.

További részletek 1989-ről az OSA honlapján.

Berkes Zsuzsa húzza már le a szoknyáját

2009. január 5., 00:45 Módosítva: 2009.02.07 11:08

Üzenetek a TV2-nek – 1989. január 5., csütörtök

Már elég régóta hívom magukat. A Fő utcai szociális otthonból nagyon kérik a kisöregek, hogy Berkes Zsuzsa húzza már le azokra a vékonyka lábacskáira a szoknyáját, mert helyes pofa, de a lábai rettenetesek. Én egy nővér vagyok, akit megkértek, hogy telefonáljak. Ugyanígy az Ablak műsorban is combközépig fenn van. Hát, mondjuk már nem az a korosztály, hát ugye a lábai (1949-ben született - a szerk.). Nagyon köszöntem, hogy meghallgattak.

1989-ben szünt meg végleg a hétfői adászünet az akkor még monopolhelyzetben lévő Magyar Televízióban. Az egyes csatornának konkurense is akad, a köztévé kettes csatornája, politikailag és szakmailag is sokkal szabadabb struktúrával. Élő adásokkal, politikai vitaműsorokkal, a máig emlékezetes képi megoldással, a  cipzáras Napzártával és a korábbinál vállaltan szórakoztatóbb tartalommal. De hogyan fogadták mindezt a nézők?

További részletek 1989-ről az OSA honlapján.

Kövér László szerint üzenetük túlságosan támadó élű

2009. január 5., 00:10 Módosítva: 2009.04.08 21:12

Szegeden szórólapozik újévkor az ellenzék, de ez Kövér Lászlónak nem tetszik. A független újságok pedig szervezkednek. Napi operatív információs jelentés, 1989. január 5., csütörtök

Tovább