1989

A blogról

Ez a blog egy napi válogatás arról, hogy mi történt 1989-ben. Beszámolunk a legérdekesebb hírekről, interjúkról, bemutatjuk a szereplőket, és megtudhatja azt is, mit hallgattunk, olvastunk, néztünk a moziban húsz éve, és milyen telefonok érkeztek a frissen induló TV2-höz és a Szabad Európa Rádióhoz. Ráadásul elolvashatja azokat a napi információs jelentéseket, amiket az MSZMP korabeli vezetői is megkaptak.

Partnereink

Videók

Vastagh Pál a Munkásőrség mellett

2009. február 11., 14:42 Módosítva: 2009.02.11 19:23
7

Újabb baráti összejövetelbe leshetünk be a Munkásőr Filmstúdió jóvoltából, ezúttal Csongrád megyében gyűltek azok, akiknek a fegyverükkel egy az életük.

Vastagh Pál megyei párttikár volt a házigazda, aki 1983 és 86 között Moszkvában volt aspiráns a Szovejt Kommunista Párt Társadalomtudományi Osztályán. Ebben a parlamenti életrajzában az szerepel, hogy a Szovjetunióból való hazatérése idején a reformkommunistaság határán lévõnek vallotta magát. Közel két év alatt fokozatosan jutott el annak felismeréséig, hogy a szovjet típusú politikai rendszer nem reformálható, ezért gyökeres átalakítására van szükség. 1988. decemberben válaszották Csongrád megyei párttitkárnak. Azért még ekkor is fejlődési szakaszban lehetett, a Szabad Európa Rádió egyik híre szerint ebben a minőségében nem tanácsolta a nyomdának, hogy kinyomtassa az SZDSZ újságját, mert "ki tudja, hogy ami most jó, nem lesz-e rossz néhány hónap múlva", és/vagy a nyomda könnyen úgy járhat, mint az újévi üzenet ismeretlen nyomdásza, akit ugye, keres a rendőrség.

A fejlődési szakasz bizonyítéka ez a beszéd is 1989-ből, amiből kiderül, hogy a Munkásőrség nem a párt, hanem a nép hadserege, a Munkásőrség és a párt között a kapcsolat elszakíthatatlan. Az nem igaz, hogy nem hallotta volna meg a Munkásőrséget ért bírálatokat, hiszen közli is, hogy a munkásőrök sokféle kritikát kapnak, mégis örömének ad hangot, hogy erre a társadalom megfelelő választ ad, mégpedig olyat, "amit a Munkásőrség mellett megalakukló baráti körök fejlődésének folyamata jellemez". És "ez egy olyan társadalmi önszerveződés, állampolgári mozgalom, ami ellentétben más hasonló kezdeményezésekkel, egy olyan eszmerendszer mellett teszi le a voksát, ami a szocialista társadalmi rendünk alapjait is magába foglalja egyben". Vastagh arról biztosítja a munkásőröket, hogy a párt és a társadalom józanabb részének a támogatását élvezik.

Vastagh Pál 1990-ben parlamenti képviselő lett, az Országgyűlésnek 2006-ig volt tagja, a mandátumáról lemondott, mert nagykövet lett Kanadában. A Horn-kormányban igazságügyminiszter volt.

Az élesszeműek a videón észrevehetik, hogy a megyei párttikár az anyag megvágásánál megelőzte a mellben kitüntetésekkel erősen dekorált megyei munkásőrparancsnokot, nyilván fontos a protokoll, mindenesetre a parancsnoknak jó hírei voltak, egyre több nő csatlakozott például a szervezethez. De az igazi gyöngyszem azért a következő videó, az elvtársi fraternizálásnak semmivel sem összetéveszthető hangulatával. A hangulatfelelős maga Borbély Sándor, országos parancsnok, aki bíztatni is tud: a Munkásőrség szellemisége a magyar társadalomban benne van, a társadalom megújulása ezt a szellemiséget nem tudja nélkülzni, ezért volt, van és lesz Munkásőrség.

És még sok hasonló darab látható ebből a gyűjteményből az OSA honlapján.

Megmentették Nagykanizsa tanácselnökét

2009. február 10., 18:32 Módosítva: 2009.02.10 18:33
2

Mózes Pál, Nagykanizsa tanácselnöke hivatali beosztásával visszaélve jogtalan előnyökre tett szert. Hogy ez mit jelentett a gyakorlatban? Nos, lakásfelújításának, garázsépítésének, illetve -vásárlásának, lakáscseréjének, és a lakás elidegenítésének körülményei voltak gyanúsak. A Zala Megyei Tanács végrehajtó bizottsága elbocsátotta Mózest, Nagykanizsa városi tanácsa viszont meghagyta tisztségében. Az MTI jelentette 1989. február 10-én:

Tovább

Genfben bezzeg büntették a szmogriadó megszegőit

2009. február 10., 15:54 Módosítva: 2009.02.10 16:23

A páros–páratlan-rendszerrel már Svájcban is kísérleteztek, igaz, ott büntették is a szabályt megszegő autósokat. Ezt jelentette az MTI 1989. február 10-én:

Tovább

Az emberek a képmagnót nézik

2009. február 9., 16:52 Módosítva: 2009.02.10 06:18

Akár az angyalt is visszatehetnénk a címer mellé, és sok tipp arról, hogy mit adjon a tévé. Üzenetek a köztévé 2-es csatornájának rögzítőjén, 1989. február 9-én.

Szeretném ha pénteken láthatnám Sabrina "forró lány" c. dalát.

(Egy kiváló feldolgozását megtaláltuk a neten, íme:

Az előbb elhangzott C. C. Catch száma. Szeretné még egyszer meghallgatni. (Más is kérte, de azért ennek a teljesítése már túlzás lenne.)

Tovább

Dohányzásmentes USA 2000-re

2009. február 9., 11:46 Módosítva: 2009.02.09 11:47

A nikotint kábítószerként kell kezelni, s mint ilyent az élemiszerekkel és gyógyszerekkel foglalkozó kormányügynökségnek (FDA) kell szabályoznia. Ez a lépés elvezethez ahhoz, hogy az Egyesült Államok 2000-re nikotin mentes társadalommá váljék - áll az egyik amerikai elnöki tanácsadó bizottság szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében.

Tovább

Miért nem lehet tüntetni a Kossuth téren

2009. február 8., 21:16 Módosítva: 2009.02.25 16:56

Több független, demokratikus szervezet kérelmet juttatott el az Országgyűléshez, hogy módosítsa a törvényt, amely nem enged semmilyen demonstrációt a Kossuth téren. Történt mindez 1989. február 8-án.

Tovább

Horn Gyula zsűrielnök értékelte a Filmszemlét

2009. február 8., 14:11 Módosítva: 2009.02.19 11:08
2

Huszonnégy ősbemutató, közte sok elsőfilmes jelentkezése, s két korábban betiltott, dobozából most szabaduló alkotás – ezzel harangozta be az MTI a XXI. Magyar Filmszemlét.

Nagy várakozás előzte meg a két - addig nem engedélyezett - film nyilvános vetítését. Jeles András Álombrigád című munkáját még 1983-ban forgatta. A kópia hosszú ideig vesztegelt a különböző utómunkálatok fázisaiban, s még a rendező elől is el volt zárva. Maga Jeles András egy interjúban erre utalva megjegyezte: "úgy bántak velem, mintha én lennék az utolsó kellemetlen akadály a szocializmus útjában".

Tovább

Mindenki játszani szeretett volna a tévében

2009. február 7., 16:22 Módosítva: 2009.02.07 16:46

Mindenki a tévében akart játszani, de van, aki csak egy parókát kért az MTV-től. Hívások a TV2 üzenetrögzítőjén, 1989. február 7.

Tovább

Koronával vagy anélkül?

2009. február 7., 00:19 Módosítva: 2009.02.07 11:08

Koronával vagy anélkül? – tette fel a kérdést az MTI 1989. február 7-i egyik tudósítása. Ekkorra már többé-kevésbé biztosnak látszott, hogy a kalászos Kádár-címer nem maradhat, bár a január 2-i kormányszóvivői tájékoztatón Marosán György illetékes elvtárs még nem mert határozott választ adni a Magyar Nemzet kérdésére, miszerint: felvetődött-e az a gondolat, hogy megváltoztassák a Magyar Népköztársaság címerét, amire egyébként több társadalmi csoport is indítványt tett.

Tovább

Détári megúszta a vádemelést a bundabotrányban

2009. február 6., 13:29 Módosítva: 2010.11.04 13:52
3

1,1 millió forintot szántak arra, hogy a Debrecen ne essen ki az NB I-ből. 47 embert hallgattak ki gyanúsítottként, válogatott labdarúgók is érintettek voltak, de többen már külföldön játszottak, így nem jöttek haza a kihallgatásra. Ez volt az a bundabotrány, amire Mezey György, akkori szövetségi kapitány utóbb úgy emlékezett: Máltára menet egy vizsgálótiszt állította össze egy előre leadott százas lista alapján, hogy ki utazhat a meccsre. Détári, Garaba, Nagy Antal, Bognár, Sallai például itthon maradt.

Tovább

Olyat reklámozzanak legalább, ami valós

2009. február 6., 00:01 Módosítva: 2009.02.07 11:08

A reklám volt a téma húsz éve a köztévé kettesen, ami már akkor is hangosabb volt, mint a többi műsor. Aztán az adás után elkezdtek telefonálni a nézők. Üzenetek a TV2-nek 1989. január 5-én.

Tovább

Rosszabbul élünk, mint húsz éve?

2009. február 5., 00:02 Módosítva: 2009.02.16 10:20
2

Az biztos, hogy többet ettünk. Jöjjön néhány meglepő statisztikai adat, húszéves ugrásokkal, és két, az 1989. januári áremelések utáni híradórészlettel.

Tovább

A dilettantizmust segítette, hogy a piac betört a kultúrába

2009. február 5., 00:00 Módosítva: 2009.03.18 15:59

20 éve is a Kongresszusi Központban volt a Filmszemle (a társadalmi zsűri elnöke Horn Gyula külügyi államtitkár volt), de nemcsak ettől lesz időutazásos élményünk, ha elővesszük az MTI tudósítását mogókép-kultúra helyzetéről szóló, 1989. február 5-én megrendezett vitáról.

Tovább

Korabeli híradófelvételek a blogon

2009. február 4., 14:53 Módosítva: 2011.04.14 19:49

Mától a Nemzeti Audiovizuális Archívumot (NAVA) is működtető Neumann Kht. is csatlakozott a Nyílt Társadalom Archívum és az Index 1989-es forrásokat napról-napra közlő kezdeményezéséhez. Az olvasók a NAVA MTV-s különgyűjteményéből kapnak válogatást, a 89-es esti MTV-híradó tudósításainak felhasználásával.

Kitzinger Dávid, a Neumann ügyvezető igazgatója szerint a bejátszások egy olyan kort idéznek, amikor a televíziózás egy időre igazán fontossá vált. A szereplők és a problémák között keveredik a régi és az új világ. A riporterek újra kérdeztek, és szemmel láthatólag élvezték a helyzetet. A riportalanyok pedig válaszoltak, valamivel kisebb lelkesedéssel. A nyilvánosság ismét igazi hatalmi ággá vált. Az állami televízió ebben a kaotikus, kontroll nélküli időszakban élte virágkorát.

A NAVA fő tevékenysége a magyar gyártású vagy vonatkozású médiatartalom folyamatos digitális archiválása, hogy húsz év múlva ismét alkalmunk legyen visszatekinteni.

Berecz János először beszélt nyíltan a cigánykérdésről

2009. február 4., 14:26 Módosítva: 2009.02.07 11:08
1

Miért romlott az életszínvonal tíz év alatt? Miben hibázott a párt? És mit kell kezdni a cigánysággal? Híradófelvétel Berecz János, a Központi Bizottság titkárának 1989. január 5-i záhonyi munkásaktívájáról.

Tovább

Fővárosi Tanács: Aki teheti, ne használja az autóját

2009. február 4., 09:47 Módosítva: 2009.02.07 11:08

Minél kevesebbet tartózkodjanak az utcán, a gyerekeket ne vigyék sétálni. Egyelőre ne használják gépkocsijukat és ne vásároljanak az utcán árusított élelmiszerekből. A Fővárosi Tanács pedig rendelje el a gépkocsiforgalom jelentős korlátozását a belső kerületekben. Erre szólított fel egy MTI-nek eljutatott közleményben az Ifjúsági Környezetvédelmi Szövetség Elnöksége 1989. február 4-én.

Tovább

A minisztérium embere rossz hatással van az unokámra

2009. február 4., 00:02 Módosítva: 2009.02.07 11:08

Rondák emberek a képernyőn, Sugár Ágnes mögött késik az óra 20 percet. A nézők elmondták a véleményüket a közszolgálati kettes üzenetrögzítőjére 1989. február 4-én és 5-én is.

Tovább

Mepuccsolták a Mengelét befogadó diktátort

2009. február 3., 23:15 Módosítva: 2009.02.07 11:08
1

Rövid lövöldözés után helyettese letartóztatta a világ leghosszabb hatalomon lévő, nem kommunista diktátorát, a paraguayi Alfredo Stroessnert. A tábornok-elnök 1989. február 3-án úgy váltották le, ahogyan 35 évvel korábban hatalomra került, katonai puccsal.

Az MTI arról számolt be, hogy Paraguayban péntekre virradóra Andres Rodriguez dandártábornok, az ország második legmagasabb rangú katonája (Stroessner régi bajtársa, barátja, akinek a lánya a diktátor fiához ment férjhez) a rádión keresztül jelentette be, hogy fellázadt Stroessner elnök ellen, mert "egy új demokratikus rendszert" akar megteremteni Paraguayban. A paraguayi ellenzék egyik - magát megnevezni nem kívánó - vezető személyisége szerint a lázadás hátterében az áll, hogy Rodriguez összekülönbözött az országban 1954. augusztus 15. óta megszakítás nélkül hatalmon lévő Alfredo Stroessner  tábornok-elnökkel. A 76 éves diktátor állítólag követelte Rodrigueztől, hogy mondjon le hadtestparancsnoki tisztségéről, vonuljon nyugállományba, vagy pedig fogadja el a védelmi miniszteri tárcát.

Az őrizetbe vett 77 éves politikus a három és fél évtized alatt klasszikus személyi kultuszt alakított ki, ahogyan az 1989-ben jelent, Akik a hírekben szerepelnek című könyv fogalmaz: Asunciónban nem lehet eltévedni, át kell menni a Stroessner hídon, a Stroessner utcán, és máris megérkeztünk a Stroessner-házhoz, az elnöki palotához.

A formaságokra adott, hatalomra kerülését választással erősítette meg: csak rá lehetett szavazni. Négy évvel később ez megismétlődött, 63-ban viszont már volt vetélytársa, akit maga jelölt ki. Ehhez képest szép eredmény a konkurens tíz százaléka. Így nyert nyolc választást is.

Hogy nem volt híve a kommunizmusnak, azt bizonyítja, hogy rokonai nem párttisztségeket kaptak: lánya szállodalánc-tulajdonos volt, fia Latin-Amerikában ruházott be dollármilliókat, második felesége pedig középületek épített, állami segítséggel. Azzal büszkélkedett, hogy Asuciónban nem kell zárni a lakások és az autók ajtaját, annyira ritka a lopás.

A bajor apától származó Stroessner több nácinak is menedéket nyújtott, a legismertebb közülük Josef Mengele volt. Nemcsak a nácik, drogkereskedők és autótolvajok nagy barátja is volt. Háromezerre becsülik azoknak a számát, akik uralma alatt tüntek el, leváltása után a belügyi levéltárban 300 ezer ember letartóztatását, kínvallatását, számos esetben eltûnését dokumentáló iratokat találtak.

Ehhez képest tényleg emberi, hogy szenvedélyes sakkozó volt, a játékban járatos miniszterinek ezért állandó készenlétben kellett állniuk. Állítólag már hajnali négyes ébredésekor parancsokat osztogatott, és bírta az iramot hajnali egyig. Amikor pihent, szívesen nézett amerikai sorozatokat a tévében, ezért ezeket nem lehetett megszakítani reklámmal.

Megpuccsolása előtt már elterjedt, hogy bőrrákja van, de az egészségi állapota szigorú tabutémának számított. A puccs után Brazíliába menekült. Többször kérték kiadatását, de ennek Brazíila nem tett eleget. 2006-ban halt meg, nem bőrrákban, hanem egy sérvmûtét szövõdményeként fellépõ tüdõgyulladásban. Paraguay nem engedte az országban eltemetni a volt diktátort.

 

Megpuccsolták a Mengelét befogadó diktátort

2009. február 3., 23:15 Módosítva: 2009.02.07 11:08

Rövid lövöldözés után helyettese letartóztatta a világ leghosszabb hatalomon lévő, nem kommunista diktátorát, a paraguayi Alfredo Stroessnert. A tábornok-elnök 1989. február 3-án úgy váltották le, ahogyan 35 évvel korábban hatalomra került, katonai puccsal.

Tovább

Tömegverekedéstől sem riad vissza az SZDSZ és az MDF

2009. február 3., 14:59 Módosítva: 2009.02.07 11:08

A fizetőképtelenség bejelentésére készülhetünk fél év múlva, dőzített vírusbomba ketyeg az MSZMP központi számítógéprendszerében, lelépett egy rejtjelező a rejtjelezőjével, a szakszervezet mibenlétét félreértő vasutasok sztrájkról beszélgetnek. Napi operatív jelentés az állambiztonságtól 1989. február 3-án.

Tovább

A Híradó bemondója igyon hársfateát mézzel és ne beszéljen

2009. február 3., 12:55 Módosítva: 2009.02.07 11:08

Lecserélték a klasszikus tévétorna szignált, a csilláron logó nagypapával. Mindenki a BUMM-mal akart játszani, de a vidékiek szerint a pestiek játszanak rajta, a pestiek szerint pedig a vidékiek. Moldoványi Ákos pedig megfázott. Nézői telefonok a közszolgálati kettesnek 1989. február 3-án.

Tovább

Horn Gyula a Filmszemle zsűrijének elnöke

2009. február 3., 01:18 Módosítva: 2009.02.07 11:08

Bereményi Géza Eldorádó című filmjének díszelőadásával megkezdődött a XXI. Magyar Filmszemle 1989. február 3-án, pénteken a Budapest Kongresszusi Központban.

Tovább

Kerestek, de nem találtak 18 lelőtt embert a román határon

2009. február 3., 01:03 Módosítva: 2009.02.07 11:08

A Legfőbb Ügyészség tényfeltáró vizsgálata egyértelműen megállapította: nem felel meg a valóságnak, hogy 18 holttestet találtak a magyar-román határ egy 50 kilométeres szakaszán. Ez egyértelmű cáfolata annak az állításnak, amely a Magyar Demokrata Fórum gyulai városi szervezetének az Országgyűlés elnökéhez címzett - s a Magyar Nemzetben közzétett - levelében szerepel - jelentette be dr. Nyíri Sándor, a legfőbb ügyész helyettese 1989. február 3-ai, pénteki sajtótájékoztatóján.

Tovább

Csalással lett Grósz Az év reformembere

2009. február 2., 19:00 Módosítva: 2009.02.07 11:08
3

Már amikor megjelent a Reform című kéthetilap 1989. január 20-i (egy nappal hamarabb már a kapható) száma, akkor is furcsának tűnt a lap által meghirdetett Az év reformembere szavazás végeredménye. A magát függetlennek mondó, 15 százalékban az MSZMP-tulajdonában álló bulvár kéthetilap cikke szerint heteken át "sportszatyorni" levéláradat érkezett a szerkesztőségbe, összesen közel 5000 voksot számoltak össze. Az eredmény pedig a következő lett: az MSZMP-ből kizárt független képviselő, Király Zoltán lett a harmadik a szavazatok 21,8 százalékával, Pozsgay Imre államminiszter (aki ekkor még nem jelentette be, hogy 1956 népfelkelés volt, de több kritikus nyilatkozaton volt már túl) a második 22,3 százalékkal. És, ha szoros versenyben, de nem más lett Az év reformembere, mint a fehérterrorozó Grósz Károly pártfőtitkár, 22,9 százalékkal. Mindez a Reform címlapján képpel, a negyedik oldalon folytatással.

Tovább

Tanju Colak Európa gólvágója

2009. február 2., 16:29 Módosítva: 2009.02.07 11:08

Mintegy hatszáz meghívott vendég előtt, ünnepélyes keretek között adták át Monte Carlóban az 1987-88. évi európai labdarúgó gólkirálynak járó díjat, az aranycipőt. Az Adidas cég és a France Football francia szaklap díját ezúttal a török Galatasaray 25 éves csatára, Tanju Colak vehette át, aki 39 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját az elmúlt bajnoki idényben. Az ezüstcipő tulajdonosa 36 góllal a svájci John Eriksen lett, míg a román Steaua Bukarest játékosa, Victor Piturca 34-szer volt eredményes.

Tovább

Mit tehet az ember, ha kiszúrják az autógumiját?

2009. február 2., 13:50 Módosítva: 2009.02.07 11:08

A TV 2 adásának az előre kiadott programban nem jelzett műsorai, 1989. február 2., csütörtök:

17.15 A TV 2 ajánlja 
17.32 A TV 2 kérdése: Mit tehet az ember, ha kiszúrják az autógumiját? 
17.45 Bumm
18.00 Telesport 
18.25 TV 2: Tudósítás a Filmszemle első napjáról 
18.30 Esti mese: Tom és Jerry 
19.00 Egy fogorvos kaladjai 
20.17 A TV 2 vendége: A Magyar Zeneművészek Társasága 
20.40 A hét műtárgya 
20.45 TV 2: Bemutató előtt a Nostoi c. dél-koreai-magyar koprodukció (studióbeszélgetés az alkotókkal) 
21.00 TV-Híradó 2. 
21.30 Azok a szép napok 
22.56 TV 2: Napzárta - az újjászerveződő Kamarákról 

További hírek 1989-ről az MTI most megnyitott archívumában.

Megnyitotta 1989-es archívumát az MTI

2009. február 2., 12:09 Módosítva: 2009.02.07 11:08

Egyedülálló dokumentumválogatást publikál hétfőtől a honlapján a Magyar Távirati Iroda a húsz évvel ezelőtt kezdődött rendszerváltásról: napról napra közzéteszi az 1989-es évben kiadott híreit, fotóit, valamint az akkor született jellegzetes dokumentumokat. A publikálás az első lépést jelenti az MTI-archívum nyilvánossá tételéhez.

Tovább

Paskaiék visszafognák az agresszív hangon követelező papokat

2009. február 2., 12:04 Módosítva: 2009.02.07 11:08

 Egy új Marshall-segély visszafogná a reformokat, egyházi vezetőknek gondot okoznak a felbátorodott papok. Napi operatív jelentés, 1989. február 2.

Tovább

Súlyos pénzügyi szabálytalanságok az úttörőknél

2009. február 2., 11:22 Módosítva: 2009.02.07 11:08

A Magyar Úttörők Szövetsége feljelentette a szervezet egyik vezetőjét - ismerte el az MTI-nek elküldött közleményben ismerte a szervezet. A belső ellenőrzés során feltárt esetről röviden annyit írt a szövetség, hogy a munkatársa testületi jóváhagyás nélkül fizetett ki pénzt egy tizenéveseknek szóló egészségnevelő fényképregény elkészítésére, s az elszámolások során több előírást megszegett - az Országos Elnökség a szabálytalanságért felelős személy munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntette és ügyét átadta a rendőrségnek.

Tovább

Nem lesz újra Landler Jenő Szent Borbála

2009. február 1., 22:20 Módosítva: 2009.02.07 11:08

Egy friss hír, mégis simán ide való.

Tovább