új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Most egyáltalán nem látni a táborokba induló buszokat a röszkei gyűjtőpontnál. Beszéltem egy olyan pakisztáni férfival is, aki állítása szerint hat napja nem tud bejutni a táborba, mert a szíreket előreveszik, pedig ő is regisztrálna.



    Sok a külföldi segítő, egy svéd muszlim segélyszervezet is szendvicseket, vizet oszt. Viszont kevés a mosdó. Már lassan ezren gyűltek fel itt a gyűjtőpontnál, közülük nagyjából százan ülősztrájkolnak.

  • A Keleti pályaudvarról délután 3-kor induló müncheni vonatról végül egy menekültet sem szállítottak le Hegyeshalomnál, a vonat egy egy kis pihenő után indult is tovább Ausztria felé.

  • Harmincan tüntettek a római magyar nagykövetség közelében az Arci olasz baloldali civil mozgalom szervezésében, állításuk szerint a magyar kormány erőszakos és rasszista migrációs politikájával szemben. A demonstrálók „Nem a falakra! Nem a szögesdrótra!" feliratú transzparenseket tartottak a magasba. A tüntetés vezetője, Filippo Miraglia azt mondta, hogy azért tiltakoznak, mert „Magyarország állt a menekültekkel szemben falak és szögesdrót mögé zárkózó kelet-európai országok élére". (MTI)

  • David Cameron bejelentette az új brit terveket, amik alapján a Szíriához közeli menekülttáborokból 2020-ig 20 ezer szírt fogadnának be. Azt is elmondta, hogy ötezer szíriai menedékkérő kapott menekültstátuszt Nagy-Britanniában. Azt is bejelentette, hogy további 100 millió fontot (kb. 43 milliárd forintot) fordítanak szíriai menekültek megsegítésére, a pénz felét pedig kifejezetten gyerekekre, közöttük is sok árvára fordítják majd. (Guardian)

  • Lényegében az eddigi kormánykommunikációt mondta el újra Tuzson Bence, a Fidesz-frakció szóvivője hétfőn Röszkén, viszont az M1-en is adott sajtótájékoztatóján a háttérben végig a felépült kerítés látszott. Szerinte sokkal gyorsabb és hatékonyabb lenne, ha a határok megerősítésére koncentrálna Európa, és tényleg csak azok léphetnének be, akik segítségre szorulnak és valóban menekültek.

  • Egy Szíriából érkezett menekült azt mondta, hogy családja már Németországban van, hozzájuk szeretne eljutni.

  • A röszkei gyűjtőpontnál több mint százan vannak, közülük sokan ülősztrájkot tartanak a sínen. A menekültek nagyobbik része viszont hosszú sorban vár a buszokra, amik majd az új befogadóállomásra vinnék őket. Beszéltem egy szír családapával, aki elmondta, hogy szeretnének a táborba menni, és regisztrálni, de már régóta várnak a buszra. Egy rendőr is mondta a menekülteknek, hogy órákat kell várni, így azok sem tudnak eljutni túl könnyedén a táborba, akik akarnak.

    Az itt felállított sátraknál oszt ételeket a Magyar Iszlám Közösség, de sok civil szervezet is jött adományokkal. Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség elnöke arról panaszkodott, hogy szervezetlenséget, fejetlenséget tapasztaltak itt a gyűjtőpontnál.

  • Rettenetes Orbánt kiált a külföldi sajtó

    Xenofób válasz, rettenetes Orbán, Európa szégyene - kijut most a negatív jelzőkből Magyarországnak, áll összefoglalónkban. A Vecernji List horvát napilapban egy szír férfi egyenesen azt nyilatkozta, hogy az Iszlám Állam terroristái kíméletesebbek voltak a magyar rendőröknél.

  • A 15:10-kor Münchenbe elindult railjeten két kocsit biztosítottak a menekülteknek, összesen kb. 300-an lehetnek. Úgy tudjuk, hogy ők csak Hegyeshalomig utazhatnak, onnan esetleg gyalog mennek majd át. Mindegyiküknek van külön jegye, most ellenőrzik nagy gondossággal a kalauzok. A sajtót egyelőre nem engedték be ezekbe a kocsikba.

  • A Keleti tranzitzónája kezd inkább valami fesztiválra hasonlítani, egyre több sátor emelkedik. A legújabb és azonnal a legnépszerűbb a Greenpeace-é. Ők hoztak egy bazi nagy napelemet, amiről masszív, 50 méteres sugarú körben fogható wifit üzemeltetnek, az 50 GB-os csomagjukat most bővítik majd, de 40-50 ember egyszerre tud simán netezni. A napelemről telefonokat is lehet tölteni, ez is nagyüzemben megy, a szír geekek már mind odagyűltek.

    Fotó: Panyi Szabolcs
  • Mások állják a közel-keleti számlát

    Az EU-ban Németország és Nagy-Britannia fizet a legtöbbet a szíriai válságot helyben menedzselő programokra. Magyarország idén nem tett felajánlást.

  • Volt buszsofőr, aki 26 órát vezetett

    Volt olyan buszsofőr, aki este kilenckor adta le a műszakot, de rögtön fordulhatott is vissza, hogy a menekülteket szállítsa a határra az M1-esen péntek este, szombat hajnalban. Sokan csak másnap délután értek haza az extrém műszakból, és még csak nem is tudják, hogy kapnak-e érte valami ellentételezést.

  • Összeütközések voltak menekültek és macedón rendőrök között a görög-macedón határ melletti Idomeniben hétfő reggel, amikor a hatóságok csak lassan, kis csoportokban akarták átengedni a Közel-Keletről érkezőket. Az értesülések szerint mintegy kétezer migráns gyűlt össze a határ menti kisvárosban. Minél hamarabb át akartak jutni Macedóniába, ám a hatóságok csak kisebb csoportokat engedtek át félórás időközönként. A feszültségek csak akkor enyhültek, amikor a rendőrök engedtek a nyomásnak, és nagyobb csoportok is átkelhettek. (MTI)

  • Nem utazhatnak és eddig sem utazhattak vonattal Szerbiából Magyarországra a menekültek – mondta a Blic című szerb napilapnak Milimir Vujadinović, annak a szerbiai tárgyalócsoportnak a tagja, amely vasárnap igyekezett meggyőzni a Belgrádból Budapestre tartó vonaton tartózkodó migránsokat, hogy szálljanak le Szabadkán.

    Vasárnap két Budapestre tartó vonat sem tudott átlépni a szerb–magyar határon, mert az azokon utazó menekültek miatt nem engedték be őket Magyarországra. A szerbiai állami vasúttársaság közleményében azt írta, hogy Szabadkáról azért nem tudtak továbbindulni a szerelvények, mert a MÁV nem akarta azokat fogadni. A MÁV hétfőn azt közölte, hogy a vasúttársaság hivatalos jelentéseiben az szerepel: a szerb rendőrség intézkedett Szabadkán. (MTI)

  • Szijjártó Péternek a képmutatás és gazdasági bevándorlók jutottak eszébe a menekültválságról

    A külügyminiszter a Corvinus egyetemen mondott beszédet hétfőn, és állt elő néhány figyelemreméltó gondolattal. Például azzal, hogy ami most van, az nem menekültkérdés, hanem „tömeges népvándorlás”. És hogy mivel még? Itt olvashatja >>

  • A 14:38-as Győr-Sopron gyorsra mindenki felfért, aki időben itt volt sorban állni, kb. egy tucatnyi menekült pár perccel lekéste a beengedést, de jobban is járnak, mert ők a 15:10-es railjettel mehetnek majd Hegyeshalomra. Továbbra is zökkenőmentesen pakolnak fel mindenkit a vonatokra, reggel óta kora délutánig kb. 1500-2000 menekült indult Bécs felé vonattal a Keletiből. Ez azt is jelenti, hogy amennyiben újra lezárnák a vonatközlekedést a menekültek előtt, egy nap alatt visszaállnának azok az állapotok, amik a hét közepén a legdurvább napokban voltak.

  • Néhány ezer menekült befogadása nem tudja veszélyeztetni Szlovákia biztonságát – állítja Andrej Kiska szlovák köztársasági elnök hétfői nyilatkozatában, amellyel a migrációs válsággal kapcsolatos szlovákiai vitákra reagált. „Meggyőződésem, hogy a lakosság egy százalékának töredékrészét kitevő ember befogadása nem tudja veszélyeztetni az országunkat”.

    Robert Fico szlovák miniszterelnök az államfő nyilatkozatára reagálva viszont azt mondta: könnyű annak nyilatkozni, aki nem visel semmiféle konkrét felelősséget az állam ügyeiért. (MTI)

  • A Keletiben nagy halmokban áll az emberek által felajánlott adomány. Kikerült egy tábla, amire a segítők ráírták, hogy ez a magyar emberektől, nem pedig a kormánytól van. Közben Röszke miatt aggódik most mindenki, a segítők egy csoportja épp az adományok egy részének az átszállítását próbálja megszervezni, de kérik, hogy aki tud a térségben, segítsen az ottani civileknek. 

  • A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elvárja a parlamenti pártoktól, hogy viselkedjenek felelősen a migráció miatt az egész nemzet életét hosszútávra meghatározó helyzetben, tegyék félre egyéni érdekeiket, és találják meg azokat a közös pontokat, amelyek az egységes fellépéssel mindenki javát szolgálhatják, áll a párt közleményében.

    A kisebbik kormánypárt kiemelte: az elmúlt időszakban a migránsokkal kapcsolatos tapasztalatok és a média által sugallt helyzet sokszor egymásnak ellentmondó volt és távol állt a valóságtól. Az azonban világosan látszik, hogy az Európai Uniónak nincs olyan egységes törvényi szabályozása ebben a helyzetben, amit mindenkivel következetesen betartatna, vagy mindenkin számon kérne. Ez a bizonytalanság mind a migránsok, mind a lakosság körében feszültséget gerjeszt, indulatokat szít - mutattak rá közleményükben.

  • Az Együtt – A Korszakváltók Pártja azt követeli, hogy Magyarország az idén 10 ezer, jövőre pedig 5 ezer menekültet fogadjon be önkéntesen és tartósan. Szigetvári Viktor, az ellenzéki párt elnöke úgy fogalmazott, Magyarország ugyan homogén ország, de szüksége van arra, hogy új munkavállalókat szerezzen, amivel fenntarthatóvá teheti nyugdíj- és szociális rendszerét. Magyarországnak emellett erkölcsi kötelessége is a menekültek befogadása, hiszen jelenleg "minden jóérzésű magyar ember szégyenkezni kényszerül Orbán Viktor és a Fidesz-kormány elmúlt heti tevékenysége miatt". (MTI)

  • Hiába utálja Orbán, a kvóta lesz a menekültválság kulcsa

    Magyarországnak mekkora mozgástere van egy olyan krízisben, amely még Berlinnek és Brüsszelnek is fejtörést okoz? Mire készülhet az EU? Mire számíthatunk a szír vidékeken a közeljövőben? Elemzésünket itt olvashatja >>

  • Egy nagyjából 100-150 fős csoport ülősztrájkba kezdett az úton a vasúti átjáró közelében – írja a Szegedma.hu. A rendőrök több nyelven győzködik őket, de a bevándorlók egyelőre nem tágítanak, írja a helyi hírportál. Az MTI ugyanakkor arról azt írja, hogy a gyűjtőpontról kitört, a „No camp!" és "Freedom" szavakat skandáló csoportot, amelyet többségében afgán férfiak alkotnak, a rendőrök ültették le a földre, és tolmács segítségével próbálják együttműködésre bírni őket. A tolmács elmondta nekik, hogy ha ellenszegülnek, bűncselekményt követnek el, büntetett előélettel pedig nincs esélyük arra, hogy eljussanak Nyugat-Európába.

  • Erről a rendőrség vezető főorvosa hétfőn sajtótájékoztatón. Sipos Edina elmondta: az időjárás változásával a betegségek is változtak, míg korábban a kiszáradás, a kimerültség és az ájulásos rosszullétek voltak jellemzőek, addig most, miután hidegebbre fordult az idő, a felső légúti megbetegedések a gyakoriak. (MTI)

  • Harminc-negyven türelmét vesztett afgán akart kitörni a gyűjtőtáborból, dulakodás volt. Mostanra valamelyest lecsillapodtak a kedélyek, de a feszültség még nagy – jelentette az M1 Híradó a helyszínről. A Szegedma.hu beszámolója szerint kora délután két-háromszázan ismét kitörtek a gyűjtőpontról, ezért a vasúti sín előtt ismét teljes az útzár. A helyi hírportál azt írja, hogy „megindult a küzdelem a rendőrök és a bevándorlók között”.

  • Hatalmas a tülekedés a 13:10-es railjetre már húsz perccel az indulás elôtt, kb. 12:55 után nem nagyon engednek be menekülteket. A rendőrök előreengedik most is a családokat, és van, amikor egy kisgyerek húzza vissza az apukáját a kordonhoz, mert a többi rokon kint ragadt. 

    Mintha az összes mai hegyeshalmi vonat közül ez tűnne a legtömöttebbnek.

    Egy arab tolmácsnô segíti a rendőrök munkáját, a menekültek hallgatnak rá, amikor sorba kell rendeződni vagy hátrébb kell menni. A vonaton megnyitottak még kocsit a menekülteknek, 350-400-an férhetnek el rajta, vagy még többen állva, de csak úgy, hogy a folyosón attól még lehessen közlekedni. Akinek van helyjegye, továbbra is felszállhat. Egy vasutas szerint szigorú okmányellenőrzés után mehetnek át a határon a menekültek vonattal, magyarul nem mehetnek át, le kell szállniuk Hegyeshalomnál. A rendőrök teljesen korrekten végzik a munkájukat, a menekültek is tudomásul veszik, hogy nincs már hely.

  • Erről Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője beszélt hétfőn. Azt mondta: a bevándorlóáradat többségét menekültek alkotják, befogadásuk nemcsak emberséget jelent, hanem befektetés Európa hitelének közép-hosszú távú növelésére. Szerinte Angela Merkel német és Werner Faymann osztrák kancellár megmutatta „a menekülteknek védelmet nyújtó Európa arcát”, és hogy mostanra az EU tagállamai tudatában vannak annak, hogy mindenkit egyaránt érintő problémáról van szó.

    Európát jelenleg külföldön biztos kikötőnek látják, és az a helyes, hogy aki a háborúktól menekül, Európában „nemcsak az államokat a befogadásban segítő forrásokat találjon, hanem befogadásban is részesüljön”. Ez szerinte nemcsak emberség, hanem realizmus: ez az egyetlen mód, amellyel fel tudunk készülni egy ekkora arányú és nem rövidnek ígérkező jelenség kezelésére. (MTI)

  • Milan Chovanec arról beszélt, hogy Magyarország lényegében zéró támogatást kap az Európai Uniótól, pedig nem lenne szabad magára hagyni, mert akkora rajta a nyomás, mint Olaszországon és Görögországon együttvéve. A cseh belügyminiszter valószínűleg azért is aggódik annyira értünk, mert valójában nagyon aggódik magukért. Részletek >>>

  • Görögország humanitárius segélyt kért hétfőn az Európai Uniótól, hogy megbirkózzon a Közel-Keletről és Afrikából érkező menekültek áradatával. A helyi belügyminisztérium tájékoztatása szerint Athén arra kérte az uniót, hogy mozgósítsa polgári védelmi mechanizmusát, gyorsreagálású szolgálatát, és segítségükkel a bevándorlók fogadásához és ellátásához biztosítson személyzetet, küldjön egészségügyi eszközöket, gyógyszereket, ruhákat és más felszereléseket.

    A Nemzetközi Migrációs Szervezet legfrissebb jelentése szerint idén eddig 332 ezren érkeztek a Földközi-tengeren keresztül Európába, közülük több mint 218 ezren Görögországban, 111 ezren pedig Olaszországban értek partot, írja az MTI.

  • A dublini szabályokat valamennyi uniós tagállamnak be kell tartania, az európai menekültválságot pedig közösen kell megoldani – idézi a német kancellárt az MTI. Angela Merkel az alkancellárral, Sigmar Gabriellel tartott sajtótájékoztatóján a Magyarországról indult menedékkérők érkezésére utalva azt mondta, hogy „mozgalmas, részben lélegzetelállító hétvégén vagyunk túl”. A menedékkérők fogadása olyan képet alkotott Németországról, amelyre mindenki büszke lehet, mondta, de azt is: „a hétvégén hozott döntés ellenére Dublin III. érvényes”. Merkel szerint a menekültválságot csak „európai szolidaritással” lehet megoldani, Németország nem hajlandó egyedül fogadni az összes menekültet. „Németország hajlandó befogadni embereket, de az Európai Unió minden országa képes fogadni menekülteket”.

    Sigmar Gabriel hozzátette: a migránsoknak a német társadalomba való integrálásához le kell győzni a lakosság félelmeit. „Nyíltan kimondom, hogy lesznek konfliktusok. Minél nyíltabban beszélünk arról, hogy az emberek nyugtalanok, hogy félelem van bennük, és hogy lehetnek majd konfliktusok, annál inkább azt gondolom, hogy a realista megközelítés, a valósággal való szembenézés segíteni fog.”

  • Egy neve mellőzését kérő uniós forrás hétfőn megerősítette azokat a korábbi értesüléseket, miszerint Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azt fogja javasolni, hogy a tagországok 54 ezer menekültet vegyenek át Magyarországtól – írja az MTI. Juncker szerdán Strasbourgban, az EP plenáris ülésén vázolja az európai menekültválság kezelését célzó legújabb elgondolásait.

    Úgy tudni, Juncker azt fogja javasolni, hogy a 40 ezret fejeljék meg további 120 ezerrel, és ebből a 120 ezer emberből 54 ezret a magyaroktól vegyenek át a többiek. E 120 ezres létszámból a legtöbbet - 31 és fél ezer embert - Németország vállalja, Franciaország pedig 24 ezret. Hollande elnök ez utóbbi számot hétfőn hivatalosan is bejelentette, ami erősíti az uniós értesülést valószínűségét.

    Májusban a brüsszeli bizottság még azt indítványozta, hogy Olaszországot és Görögországot összesen 40 ezer fővel tehermentesítsék a többiek, országonként meghatározott, kötelező kvótarendszer alapján. Időközben a menekültek száma rohamosan nőtt, és az EU ma már Magyarországot is a legnagyobb migrációs nyomásnak kitett országok között ismeri el.