A tervezettnél korábban indult el a Békemenet a Kossuth térre, ahol Orbán Viktor miniszterelnök tart beszédet 15 órakor.
A résztvevők a Margit hídon vonulnak át.
Élő közvetítésünket kövessék Facebook oldalunkon.
Március 15. alkalmából mától Magyarország legnagyobb nemzeti lobogója díszíti a megújuló Citadellát.
A zászló 36 méteres árbócrúdját egész pontosan a Citadella belső udvarának közepén állították fel. A lobogó felülete 6-szor 12 méter, azaz 72 négyzetméter, amivel Magyarország legnagyobb felületű, felvonható nemzeti zászlója.
A Várkapitányság Kommunikációs Iroda közleménye szerint a trikolór azoknak a hősöknek állít emléket, akik életüket adták a magyar szabadságért.
Hozzátették, a jó ideje elzárt és mára leromlott állapotú Citadella megújításával sok évtizedes adósságot törlesztenek, miután a Gellért-hegy csúcsán, az ország egyik legszebb panorámájú pontján hosszú évekig a világörökségi helyszínhez méltatlan állapotok uralkodtak.
Az erőd megújítása során a szakemberek már kitisztították az épületegyüttest, továbbá felmérték a falak és födémek állapotát. Elkészült az erőd falainak teljes belső vonalát követő szivárgó rendszer is, amely a jövőben a falak állagmegóvását segíti.
Miközben épp a hatpárti ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter mond beszédet a Műegyetem rakpartnál az ellenzék kormányváltó nagygyűlésén, a Mi Hazánk Mozgalom Nemzeti Múzeumnál tartott ünnepi rendezvényének vendégei is elindultak haza.
A Himnusz közös eléneklése zárta Orbán Viktor beszédét – amelyről ITTtudósítottunk –, illetve a Békemenetet, majd a Kossuth téren álló tömeg nagyobb része az Alkotmány utcán át a Bajcsy-Zsilinszky út felé vette az irányt.
A Nagykörúton már megindult a villamosforgalom, a Parlament irányából a körút felé azonban a mellékutcák még le vannak zárva a gépkocsiforgalom elől.
Sokan gyalog indulnak át Budára a Margit hídon.
Toroczkai László beszédében arra is kitért, ha nyer az ellenzék vagy marad a Fidesz, a radikálisoknak nem marad más, mint a barikádok építése.
A Mi Hazánk Mozgalom elnöke szerint a következő években gazdasági katasztrófa fenyegeti Európát és benne hazánkat is. A globalista terv kirajzolódott, amely ellen muszáj lesz politikai síkon küzdeni. Éppen ezért el kell utasítanunk a harmadik világháborút – fogalmazott.
Az internet a szabadság helyett a totális megfigyelést és a diktatúrát hozta el számunkra. Harminc évvel az elsikkasztott rendszerváltás után április 3-án elérkeztünk az igazi útelágazáshoz. Csak a Mi Hazánk Mozgalomnak van programja a globális hatalmak elleni életben maradáshoz – tette hozzá Toroczkai László.
Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke az elmúlt két évet egy szürreális filmhez hasonlította. A szomszédban épp a legkiterjedtebb fegyveres konfliktus zajlik a második világháború óta. 1848-ban a mai napon a magyar fiatalok nagyon nagyot álmodtak. Ehhez képest hol vagyunk most? A közmédia a kabaré kategóriája. A másik oldal szócsöve, az RTL Klub pedig Zelenszkij sorozatát tűzi műsorra.
A két nagy politikai blokk vezetői ilyen vészterhes időkben nem tesznek semmit. A miniszterelnök pedig úgy hazudik, ami példátlan a történelemben.
A globalisták fegyverei magyar felségjelzésű repülőkön indulnak Ukrajnába. Az olcsó orosz nyersanyag elzárása Európa végét jelentené Toroczkai szerint. Versailles-ban arról döntöttek, hogy 2027-ig leválasztják Európát az orosz energiahordozókról – hangsúlyozta ki beszédében Toroczkai László.
Ma már nem nevezhető Magyarország szuverén államnak. Ezért sem látjuk itthon a rengeteg uniós pénzt. Ha véget ér az orosz nyersanyag behozatala, azzal Európát térdre fogják kényszeríteni – tette hozzá a Mi Hazánk mozgalom vezetője.
Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese szerint 2022 magyarjainak ugyanaz a sorsa, mint 1848 hazafiainak.
Veszélyben a biztonságunk, a szabadságunk és gyermekeink jövője. Ez ellen nem segít, ha Győzike viszi a zászlót a Békemeneten.
Az elmúlt két év alatt a gazdagok nyertek, a szegények meg vesztettek. A Mi Hazánk nem kér a WHO vakcináiból. A Fidesz és balliberális ellenzéke tulajdonképpen ugyanazt akarja, nincs érdemi különbség a két, látszólag szemben álló oldal között. Mi, magyarok nem fizethetjük meg a háború költségeit. Orbán és az ellenzék is a NATO és Brüsszel hűséges szolgája – mondta el a Mi Hazánk Nemzeti Múzeumnál zajló ünnepi nagygyűlésén Dúró Dóra, ahol helyszíni tudósítónk elmondása szerint időközben összegyűlhettek már nyolcszázan is.
Szürreális pillanatokat is tartogatott az idei Békemenet. Ezek egyike volt, amikor rendőrök kísérték ki egy dinoszauruszjelmezbe öltözött férfit a Békemenetről.
Az aktivista a Magyar Kétfarkú Kutya Párt matricájával vonult a kormánypárti rendezvényen menetelők között.
A képet eredetileg a Magyar Hang munkatársa készítette, ezt később hivatalos közösségi oldalán osztotta meg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt.
A Mi Hazánk Mozgalom március 15-i nagygyűlésén Vékony Csongor, a Mi Hazánk ifjúsági mozgalmának vezetője beszélt a mindennapi testnevelés fontosságáról és az iskolai nevelés szintjének kívánatos megemeléséről.
A politikus hozzátette: Magyarországot fenyegeti a cigány népesség számának ugrásszerű megnövekedése, amihez ideológiai méregként társul még a globális genderlobbi.
Vékony Csongor szerint fontos az önvédelmi oktatás és a fegyverhasználat alapjainak elsajátítása is az iskolában, mert – mint kifejtette – háború esetén nem a nem a NATO-ért és Orbán Viktorért kell harcolni, hanem a házat kell megvédeni.
Helyszínen tartózkodó kollégánk beszámolója alapján épp néhány száz, legfeljebb ötszáz résztvevővel zajlik a Mi Hazánk Mozgalom valamivel délután három óra után kezdődött függetlenségpárti nagygyűlése a Nemzeti Múzeum mellett.
A rendezvény az 1848-as tizenkét pont aktualizálásával kezdődött.
A Mi Hazánk szerint többek között a népnyúzó bankok helyett a magyarok érdekeit szem előtt tartó pénzintézeteknek kellene működniük. A magyar katonák maradjanak itthon. Az összetákolt Alaptörvény helyett a történelmi alkotmány visszaállítása lenne időszerű. A fegyveres konfliktusban nem vehetünk részt, de követeljük a kárpátaljai magyarok autonómiáját – mondta el felszólalásában Dócs Dávid, Cserháthaláp polgármestere.
A Békemenet megérkezett a Kossuth térre, ahol hamarosan elkezdődik Orbán Viktor beszéde, amelyről itt követheti az Index tudósítását.
Az ellenzéki nagygyűlést szintén percről percre közvetítjük a Műegyetem rakpartról, a posztokat itt találja.
Hamarosan kezdődik a hivatalosan délután 3-ra meghirdetett Kossuth téri ünnepi műsor, ahol beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök. A szervezők arra kérik a résztvevőket, hogy töltsék meg a tér jobb és bal oldalát.
A Szent István körúton egy épület harmadik emeletéről az ellenzék kampánydalafogadta harsogva a Békemenet résztvevőit, majd Orbán Viktor nyugati kultúráról és szabadságról szóló 2007-es gondolatait sugározzák nagy hangerővel.
Más áthúzott Orbán Viktor-arcképet és a Hazudik, ezért fél vitázni, Márki-Zay Péterhez köthető molinót feszítette ki a ház oldalára, üzenve a Békemenet résztvevőinek, miközben Orbán–Putyin-plakátok is feltűntek a Békemenet útvonalán.
Széles Gábor szerint idén rekordrésztvevőszámmal vonul a Békemenet, szerinte akár öt-hatszázezren is eljöhettek a kormánypárti rendezvényre – mondta el az M1 híradónak a kormányközeli üzletember.
A Békemeneten a szervezők megfogalmazásában lengyel testvéreink, valamint az olasz nemzeti-konzervatív szakszervezet, az UGL népes küldöttsége, illetve a spanyol Solidaridad szakszervezet és a Roma Szeretetszolgálat is részt vesz.
Ehhez képest helyszíni tudósítónk egyetlen lengyel zászlót látott a tömegben, azt is félig magyar kivitelben.
Miközben volt olyan békemenetelő is, aki lyukas EU-zászlót hozott magával. A zászló szimbolikájának értelmezését Önökre bízzuk.
Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) elnöke egyébként arra kérte a Békemenet résztvevőit, hogy magyar zászlókkal vegyenek részt a Békemeneten.
Válaszul a Békemenetre A hatalom a népé címmel hirdette meg március 15-i kormányváltó nagygyűlését az ellenzék. A kedd délután 15.00-kor kezdődő rendezvény helyszínéül a fővárosi Műegyetem rakpartot választotta a hatpárti ellenzék.
Az előkészületek részeként a korrupcióellenesség szimbólumát, a kék szalagot osztogatják a résztvevőknek a találkozó helyszínén, a Szabadság hídon.
Van, aki a hosszabb séta helyett inkább már a téren várakozik. Ebben a pillanatban is halad a tömeg a Kossuth tér felé, ahol 3 órakor Orbán Viktor miniszterelnök fog ünnepi beszédet mondani.
Az október 23-i ünnepséghez hasonlóan a Békemenetre is busszal szállították az embereket – vette észre az Index tudósítója. „Remekül szervezett, összehangolt műveletről van szó. A buszok CÖF-matricával vannak ellátva, és arra lehet következtetni, hogy a Bajcsy-Zsilinszky úton fognak parkolni, miután lerakják az embereket” – írta kollégánk, aki kedden kora délután kapta lencsevégre a járműveket.
Beszámolója szerint a buszok egy része a Hungária körúton tartott Óbuda felé az Árpád hídon át. Kollégánk legalább 15-20 buszt tudott összeszámolni. A járműveken főként nyugdíjasok utaztak.
Pataky Attila reggel a Mokka stúdiójában már adott egy kis ízelítőt a felsőjéből, amelyen Orbán Viktor arcképe látható, de akkor még egy bőrdzseki bezavart a képbe. A Békemeneten viszont már teljes terjedelmében láthatóvá vált a póló, amelyen a The Leader of Europe felirat olvasható.
Arra minden bizonnyal még várnunk kell, hogy kiderüljön, Orbán Viktornak van-e Edda-pólója.
„Pakoljunk és táncoljunk egyet, mert ez Petőfinek is tetszene” szlogennel várják a résztvevőket a délutáni rendezvényen, amelyre több fellépőt várnak.
Közösségi oldalukon közzétett felhívásukban azt írták: nem lehet méltóbb módon ünnepelni március 15-ét, mint egy adományokat fogadó bulival, ahol zenészek kísérik muzsikával a munkát a menekültek megsegítésére létesített sátrukban.
Az MKKP emlékeztetett: a Nyugatinál hetek óta 0–24 órában működik az MKKP Help sátra, és néhány napja a Keleti pályaudvarnál is jelen vannak.
Eddig csaknem ezren jelentkeztek náluk ügyeletesnek, autós segítőnek, fordítónak vagy szállásadónak.
Úgy fogalmaztak: „Nagyon klasszak vagytok! Simán kiszabadítjuk Táncsicsot!”
Feltorlódott a tömeg a Margit híd budai oldalán.
A pólófeliratokban mindig erős Jeszenszky Zsolt ezúttal az „Alavju Orbán Viktor”-szettel készült.
Az Indexnek azt mondta, tavaly látta egy idős nénin. Úgy emlékszik, akkor az Index kikarikírozta, (nem - a szerk.) neki viszont tetszik, ezért vette fel.
A tervezettnél korábban indult el a Békemenet a Kossuth térre, ahol Orbán Viktor miniszterelnök tart beszédet 15 órakor.
A résztvevők a Margit hídon vonulnak át.
Élő közvetítésünket kövessék Facebook oldalunkon.
A rutinos Bencsik András, ifj. Lomnici Zoltán és Bayer Zsolt mellett olyan újonc is feltűnt a Békemenet vonulói között, mint Gáspár Győző, aki szintén az első sorban viszi a molinót.
A román elnök a nemzeti ünnep alkalmából köszöntötte a magyarokat, amikor – ahogyan fogalmazott – „kinyilvánítják nemzeti identitásukat és a szülőföldjükhöz való ragaszkodásukat”.
A román államelnök méltatta a magyaroknak a romániai társadalom építéséhez való hozzájárulását, illetve „azt a jelentős szerepet, amelyet az ország fejlődésének alapját képező projektek gyakorlatba ültetésével töltenek be”.
Ebben a szabad és demokratikus világ számára nagy megpróbáltatásokkal teli időszakban kívánom a magyaroknak, hogy töltsék örömmel ezt a napot a szeretteik körében a jövő békéjének reményében
– olvasható Iohannis üzenetében, amelyet az MTI közölt.
„valódi béke csak ott van, ahol a szabadság és a függetlenség is a mindennapjaink része.”
Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára, Budapest 3. számú választókerületének képviselőjelöltje Facebook-posztban fogalmazta meg ünnepi gondolatait.
Az ünnep alkalmából Pokorni Zoltánnal, Budapest XII. kerületének polgármesterével kitüntetéseket is átadott, melyről szintén közösségi oldalán számolt be.
A résztvevők a Komjádi-uszoda előtt gyülekeztek, onnan indulnak 14 órakor a
Margit híd felé, majd a tömeg a Szent István körúton, a Bajcsy-Zsilinszky úton, végül az Alkotmány utcán keresztül érkezik meg a Kossuth térre.
A gyülekezőkről készült képgalériánkat itt láthatják.
Az idei Békemenet kiemelt üzenete „egyértelmű nem a háborúra, No war!” – közölte az eseményt szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) elnöke, amiről korábban írtunk.
Magyarország 1989–90-ben vált szabaddá, és ma örülhetünk annak, hogy az ország szabad és független, és hogy mi döntünk arról, merre haladjunk, mi döntünk az ország sorsáról.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezésen mondott beszédet, melyről itt írtunk.
Facebook-oldalunkon élőben jelentkezünk a helyszínről.
A nap folyamán Facebookon és YouTube-csatornánkon élőben közvetítjük a Békemenet vonulását, a miniszterelnök beszédét a Kossuth téren és az ellenzéki nagygyűlést a Műegyetem rakparton.
Kövessék velünk az ünnepi eseményeket oldalunkon és közösségi felületeinken!
Az ország érdekét meg kell védeni, de ezt többféleképpen lehet megtenni. Van, amikor fegyvert kell ragadni, és van, amikor ki kell maradni egy háborúból – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára március 15-én Budakeszin, tájékoztatott az MTI.
Menczer Tamás, aki a térség Fidesz–KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltje, Budakeszi ünnepi megemlékezésén mondott beszédet.
Azt mondta, visszatekintve 1848–1849-re, látni, hogy a forradalom és szabadságharc az összetartozás, a szuverenitás szimbóluma.
Hangsúlyozta: „Csak akkor lehetünk győztesek, de akkor mindenképpen győztesek vagyunk, ha megőrizzük a nyelvünket, a kultúránkat, a hagyományainkat, ha megmaradunk magyarnak.”
Az államtitkár úgy fogalmazott: akkor vagyunk győztesek, ha cselekvőek vagyunk, erősek vagyunk, és a nemzeti öntudat a helyén van.