Mintegy másfél ezren vették már igénybe a BKK új Telebusz-szolgáltatását a járatok november 4-i elindulása óta, tehát bevált az új közlekedési mód, áll a BKK közleményében.
A közelmúltban indult, Aranyhegy és Csillaghegy között közlekedő 219-es buszt jellemzően munkába és iskolába járáshoz veszik igénybe az utasok, a csúcshegyi kertvárost a fővárosi közösségi közlekedési hálózathoz közelebb hozó 260-as járat esetében pedig az esetek döntő többségében igény mutatkozik arra, hogy megtegye a meghosszabbított útvonalat a hegyre.
Kedden adják át azt a jelzőlámpás zebrát, amely a Váci utca északi és déli szakaszát köti össze a Szabad sajtó út és a Váci utca találkozásánál – írta közleményében a BKK.
A zebra a korábban lezárt gyalogos aluljárót váltja fel, akadálymentes átkelési lehetőséget biztosítva a Szabad sajtó úton.
A zebra kialakítására a„Belváros új főutcájának kiépítése – II. ütem – Ferenciek tere és környékének rehabilitációja projekt” keretében került sor, az V. kerület, a főváros és a BKK együttműködésében.
A 61-es villamosok helyett autóbuszok közlekedtek hétfőn hajnalban Hűvösvölgy és a Széll Kálmán tér között, mert egy utasokat nem szállító, kocsiszínből kiálló villamos kisiklott a Budagyöngyénél –közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere az MTI-vel hétfőn reggel. Reggel fél 7-re ismét teljes vonalon közlekedett a villamos.
Bakó Pál elmondta, hogy a villamos szerelvénynek csak az egyik kerékpárja hagyta el a vágányt, a műszaki hiba elhárításáig autóbuszok szállítják az utasokat. A gépjárműforgalmat nem akadályozza a villamos.
Évtizedek óta nem voltam a Normafánál télen: hétköznap nem érek rá, hétvégén túl nagy a tömeg. Síelhető hó szinte sosincs, sílift sem, és a hozzám hasonló, nagy hóhoz és komoly síterepekhez szokott, elkényeztetett felnőtteknek méltóságon aluli egy nyúlfarknyi pályán, lesíelt, jeges havon kanyarodni párat, hogy aztán izzadva kelljen visszamászni. A valódi ok persze nem ez.
Szombaton megnyitott az Eplényi Síaréna, ezzel hivatalosan is megkezdődött a hazai síszezon. Eplény mellett még Matraszentistvánon van hóágyú, ott december második hetében nyitnak a tervek szerint. Mivel a kormány a Normafán is sícentrumot szeretne, elindítottuk az Index normafai sínapszámlálóját.
Sínapszámlálónk megmutatja, hogy aktuálisan a Normafán éppen lehet-e, lehetne-e sízni, vagy nem, és összeszámlálja a szezon végéig a síelésre alkalmas napokat. Csak a természetes hóval számolunk, a sielok.hu hóadatai alapján. A tervezett Normafa sícentrumba hóágyúkat is állítanak majd, ezért a síszezon végén, összegző cikkünkben azt is kiszámoljuk, hogy a teljes időszakban hány napot lehetett volna síelni, ha a Normafán hóágyú is van.
Szerdán szavazhat a Fővárosi Közgyűlés a margitszigeti futókör teljes rekonstrukciójáról, ami 2014 áprilisában kezdődne, és optimális esetben három hónap alatt be is fejeződne.
A 2014-es, átmeneti időszakban egyelőre karámokban tartható, legfeljebb esőbeállót igénylő állatokat telepítene az állatkert a vidámparki játékok megüresedett helyére, derül ki abból az előterjesztésből, amiről szerdán szavazhat a Fővárosi Közgyűlés. A két terület összenyitásához a Varannó utca egy részét is átveszi az állatkert.
A csepeli temetőben lehetne legolcsóbban kialakítani a szociális parcellát, derül ki a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló rendelet módosításához a Fővárosi Közgyűlésen benyújtott javaslatból.
A 17-es villamos helyett annak teljes vonalán pótlóbusz közlekedik egy baleset miatt, írta szombat reggel kilenc után pár perccel Facebook-oldalán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Erős János, a BKK fődiszpécsere az MTI-nek azt mondta, hogy a III. kerületben, a Bécsi úton ütközött össze egy kocsi és és egy segédmotor. A BKK tíz körül közölte, hogy újra jár a villamos.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az adventi hétvégéken a szokásosnál sűrűbb és nagyobb befogadóképességgel közlekedő járatokkal szeretné enyhíteni a forgalmat. A decemberi szombati munkanapokon a pénteki menetrend lesz érvényben, írták.
A fényvillamos január 6-ig hétköznap Budán a 19-es, hétvégén és ünnepnapokon a 2-es villamos vonalán közlekedik. Szenteste és szilveszterkor nem jár.
Vastag por keseríti a régi Dreher-kazánház környékén élők életét, amióta az ingatlan tulajdonosa bontani kezdte az épületet. Nem locsolják a bontást, így hetek óta vastag por lep mindent a környéken: utakat, kerteket, autókat, a lakást. Nem jó most ott élni, mondta egy forrásunk.
Olvasónk a következőképpen számol be a bontásról:
Ellenszavazat nélkül választotta főpolgármester-jelöltté Horváth Csabát és egyhangúlag fogadott el várospolitikai stratégiát az MSZP budapesti küldöttértekezlete, írta az MTI a párt tájékoztatása alapján.
A BKK nyílt közbeszerzési eljárást írt ki a budai fonódó villamoshálózat megvalósítására, kivitelezésére.
A győztesnek négy feladata lesz:
Ha minden jól megy, a munka 2014 tavaszán kezdődhet el, a befejezési határidő 2015. június 30.
hogy a jelenleg széttagolt budai villamosvonalak ismét egységes hálózatot alkossanak, új átszállásmentes kapcsolatok jöjjenek létre Észak-, Közép- és Dél-Buda között. A projektben a 17-es villamos egyesül három budai járattal, így hosszú, észak–déli irányban egész Budát átszelő vonalak jönnek létre. Óbudáról átszállásmentes, az autós közlekedéssel szemben is versenyképes kötöttpályás kapcsolat létesül a Batthyány tér, a Széll Kálmán tér, a BAH-csomópont, a Móricz Zsigmond körtér, Albertfalva, valamint Kelenföld felé.
A beruházás 83,4 százalékos európai uniós támogatást kap.
Egyre több helyen lyukad át a Lánchíd vasburkolata. A híd erősen korrodálódik, de a szerkezet még jól bírja. A felújítás terveit nemrég kezdték el készíteni, maga a rekonstrukció 2015 ben kezdődhet meg. Előnyben lesznek a gyalogosok és a kerékpárosok.
A megfelelő teherbírás miatt cserélni kell a Széchenyi lánchíd pályalemezét, el kell végezni a korrodált acélszerkezetek javítását és korrózióvédelmét, a hídsarukat ki kell javítani, illetve a láncszerkezet szorulásait meg kell szüntetni – állapította meg az a célvizsgálat, ami 2011 szeptemberében a híd állapotának és teherbírásának felmérésére készült.
A híd városközponti elhelyezkedése, egyedülálló környezete indokolja a gyalogos- és közösségi közlekedés előnyben részesítését, jobb kiszolgálását, ezért a felújítás tervezésekor e szempontok prioritást kapnak a híd adottságaihoz igazított járműforgalom biztonságos fenntartása mellett.
A Lánchíd rekonstrukciójával párhuzamosan felújítják a Várhegyi alagutat is, a teljes gépészeti rendszer, az alagút szigetelése és útburkolata is ki lesz javítva. A Clark Ádám tér forgalomtechnikai kialakítását is felülvizsgálják.
A tervek 2015-re készülnek el, a rekonstrukció pedig még 2-3 évig eltart.
Befejeződött a nyolcadik kerületi Rákóczi tér a 4-es metróhoz kapcsolódó felszínrendezése, így a lakosság újra használhatja a teret – közölte honlapján a BKK.
A társaság közleménye szerint ezzel „a tér valódi pihenőövezetté vált ülőbútorokkal, rengeteg megóvott régi és ültetett új fával, illetve a tér közepén egy medencével, amely a belvárosi levegőt frissíti a Nagykörút szomszédságában”. A metróállomás mozgólépcsője a Nagykörút felőli oldalon lesz, a lift a Vásárcsarnok bejáratához közel, emellett található a már februárban átadott, 98 férőhelyes mélygarázs.
A téren található egy speciális tükörszerkezet is, amely a természetes fényt a metróállomás peronszintjére továbbítja.
Tizenöt új, alacsonypadlós busz beszerzésére írt ki eljárást a BKV, közölte a főpolgármesteri hivatal. Ha minden flottul megy, jövő nyáron aláírhatják a szerződést.
A járművek egyszintesek, kéttengelyesek és akadálymentesek lesznek, vagyis kerekes székkel is fel lehet majd rájuk szállni. Az is fontos szempont, hogy a buszok nem szennyezhetik a környezetet: „a dízeljárművek esetében a hajtásrendszer besorolásának legalább EURO 6, dízel-hibrid járművek esetén legalább EEV hibridnek kell lennie” – írták.
A nyertes ajánlattevőnek a szerződés aláírásától számított fél éven belül le kell szállítania a buszokat, és további hatvan járműre kap opciót.
Nem kellett sokat várni, a napokban betörték az üvegét az első Futár-kijelzőnek Kispesten, a Kossuth téren. Mínusz kétmillió forint.
A táblát egy hete kapcsolták be. Erős, egy centi vastag üveg védi a vandáloktól, de úgy tűnik, ez sem volt elég. Információink szerint ez volt az első Futár-kijelző, amit tönkretettek. A részletekért megkerestük a BKK-t.
Újabb közbeszerzési eljárást írt ki a BKK 14 darab szóló és 10 darab csuklós trolibusz beszerzésére – áll a társaság honlapján megjelent közleményben. Az új trolik mind alacsonypadlósak és klímásak lesznek, és a 20 évnél idősebb járműveket fogják váltani. Az ajánlatokat jövő január 20-ig várja a társaság, a szerződéseket tavasszal köthetik meg.
A pályázatot azután kellett újra kiírni, hogy a júniusi közbeszerzés eredménytelenül zárult, mert mindkét ajánlattevő formailag hibás pályázatot nyújtott be.
A pályázatot 62,4 millió eurós keretösszeggel írták ki, ebben az első körben érkező 24 jármű mellett a jövőben opcionálisan lehívható 84 újabb trolibusz is szerepel. Az új trolik akár négy kilométert is meg tudnak majd tenni felsővezeték nélkül, így áramkimaradások, a felsővezeték hiánya vagy átmeneti elterelések esetén is elkerülhetőek lesznek a járatkimaradások.
Mikulástól vízkeresztig, idén ötödszörre szállít újra utasokat a fényfüzérekkel díszített karácsonyi villamos. December 6-ától január 6-ig hétköznap Budán a 19-es, míg hétvégén és ünnepnapokon a 2-es villamos vonalán, a pesti korzón találkozhatnak vele. Normál díjszabással vehető igénybe.
Négy évvel ezelőtt, 2009-ben indult első útjára Budapesten a karácsonyi fényvillamos. Először csak a 2-es vonalán, majd 2010 óta már a budai oldalon is feltűnik az UV-nosztalgiavillamos. 3500 méternyi füzéren 39 200 hidegfehér és kék színű LED borítja, utasterében ünnepi díszítés
Munkanapokon: 19-es vonal:
Közlekedik: december 6., 7., 9., 10., 11., 12., 13., 16., 17., 18., 19., 20., 21., 23., 30., 2014. január 2., 3., 6.
Indulási idők:
Batthyány tér: 16:10, 17:10, 18:10, 19:05, 20:06, 21:06, 22:06
Kelenföldi pályaudvar: 15:43, 16:35, 17:38, 18:35, 19:36, 20:35, 21:35
Hétvégén, valamint ünnepnapokon: 2-es vonal
Közlekedik: december 8., 14., 15., 22., 25., 26., 27., 28., 29., 2014. január 1., 4.,5.,
Indulási idők:
Közvágóhíd: 16:00, 16:45, 17:30, 18:15, 19:00, 19:45, 20:30
Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart): 16:20, 17:05, 17:50. 18:35, 19:20, 20:05, 20:50
December elején kérdőíves kutatásba kezd a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A cél a BKK közleménye szerint az utazóközönség közlekedési szokásainak felmérése, "döntési mechanizmusainak matematikai leképezése".
A tervek szerint az eredményeket felhasználnák a későbbi stratégiai beavatkozások előkészítésekor. Azt ígérik: figyelembe veszik majd az eredményeket, amikor a Modell Tercett - Főmterv Zrt., a TRENECON COWI Kft. és a Közlekedés Kft. – alkotta konzorcium elkészíti a BKK megbízásából Budapest és környéke forgalmi modelljét.
7000 háztartást vonnak be Budapesten és agglomerációjában. A felmérés első üteme december 4. és 13. között lesz, de később januárban és februárban is folytatódik majd.
Rákérdeznek majd például a helyváltoztatás gyakoriságára, az utazási indokokra, a célterületekre, valamint arra is, mi alapján döntik el az emberek, hogy milyen közlekedési eszközzel utaznak. A kérdezőbiztosok közel 15 000 embert, azaz Budapesten belül 5000, az agglomerációban pedig 2000 háztartást keresnek majd fel. A felmérést a BKK az Új Széchenyi Terv keretein belül, uniós forrásokból finanszírozza.
A válaszadás önkéntes, az adatokat név nélkül dolgozzák fel.
Épületbontás a Dózsa György úton. Hatalmas fekete ponyva. Biztonságos?
A Dózsa György úton bontanak egy épületet hetek óta, írja olvasónk:
Ma a Klapka utcai megállóhelynél közlik a sárga mellényes "valakik", hogy a Tüzér utca felé gyalog nem lehet közlekedni a járdán.
Átmentem az úttesten és utána néztem az okát a dolognak és csak csodálkoztam...
Egy daru egy kifeszített ponyvával védi a gyalogosokat és a járműforgalmat az esetlegesen lehulló darabokról. Teljesen egyértelmű, hogy ez nem elegendő védelem. Arról nem is beszélve, ha esetleg ledőlne a bontásra ítélt fal, az a másik oldalon lévő buszmegállót is beteritené. Ez súlyosan baleset és életveszélyes az ott közlekedők számára!
Véleményem szerint minimum egy félpályás útzárat kellene itt elrendelni, mielőtt megismétlődik a Nemzetvédelmi Egyetemnél lévő tragédia. De minimum egyeztetni a BKK-val és ideiglenesen áthelyeztetni a veszélyeztetett buszmegallókat.
Keressük az ügyben a BKK-t és a budapesti munkavédelmi felügyelőséget, választ várva arra, hogy mennyire szabályos a leples módszer a bontásnál.
Hét hónap sem volt elég arra, hogy kompromisszumra jusson az V. kerületi önkormányzat az OTP-vel, és megszűnjön az a „nem elegáns, rossz példa″, hogy az OTP biztonsági őrei kamuparkoló motorokkal foglalják a parkolóhelyet a bank vezetőinek és üzleti partenereinek.
Ilyen sóher lenne a 13 millió ügyféllel büszkélkedő pénzintézet? Talán nem érzik kínosnak, hogy naphosszat motorokat tologatnak?
– kérdezi a Városszíve blog friss bejegyzésében.
A helyzet megoldását nem tudjuk szankciókkal elősegíteni
– panaszkodik az önkormányzat.
Áprilisban cikksorozatban számoltunk be arról, hogy az OTP biztonsági őrei kamuparkoló motorokkal foglalják a parkolóhelyet az OTP székháza előtt, elfoglalva két-három parkolót is a zsúfolt Nádor utcában. Az ügy addig jutott, hogy az OTP egyeztetéseket kezdeményezett az önkormányzattal, hogy milyen egyéb, továbbra is szabályos, de megfelelőbb megoldások jöhetnek szóba. Nem sokra jutottak.
Hiába fizette be a parkolási díjat a hozzá közelebb álló automatába egy olvasónk a Nyugati téren, mégis megbüntették, mert az egy másik parkolási társasághoz tartozott. Elvileg ilyen nem történhetne, mert júliusban azt deklarálták a kerületek, hogy a kerülethatárokon megállapodások alapján elfogadják egymás parkolójegyeit a társaságok. Valaki nem mond igazat?
A Nyugati tér sarkában, a Bajcsy Zsilinszky út végén, a felüljáróval szemben (az egykori Skála sarkánál) parkolt olvasónk, aki elkövette azt a hibát, hogy a hozzá legközelebb álló parkolóautomatába fizette be a díjat. Vesztére, ugyanis az egy másik kerülethez tartozik.
Az eset 2013. március 8-án történt. Olvasónk legnagyobb megdöbbenésére három hónappal később egy fizetési felszólítást kapott a terézvárosi parkolási társaságtól, miszerint parkolójegy nélkül parkolt. Elküldte a beszkennelt parkolójegyet, bizonyítandó, hogy ki volt fizetve a parkolás, és várt a válaszra.
Leszakadt a felsővezeték az 1-es villamos vonalán kedd reggel, ezért a Thököly útnál pótlóbuszokra kell átszállni, értesült egy munkatársunk a helyszínen. A BKK Facebook-oldalán egyelőre nincs információ a fennakadásról.
Arról viszont beszámolnak, hogy a 3-as és a 62-es villamos helyett Kőbánya alsó vasútállomás (Mázsa tér) és a Bosnyák tér között pótlóbuszok közlekednek baleset miatt.
A VEKE szerint az autósok ahogy meghallották a hírt a megnyitásról, egyből megrohanták az utat.
Öt éve nem látott dugó van a Thököly úton, írja a VEKE a Facebook-oldalán. Ahogy meghallották a remek hírt, az autósok egyből megrohanták a Thököly utat.
A sor december 2-án hétfő reggel máris az Amerikai útig ért, a Stefánia és Hermina út között pedig az összes busz és troli is bent állt a dugóban. Az egyesület gratulál a BKK-nak az előrelátó intézkedésekhez.
Felháborodva kereste meg a Cinket György, akit állítása szerint hétfő délelőtt megtámadott három közterületes. A közterület-felügyelők szerint ő lökött először, fasisztázott, el akart menekülni.
A férfi a Cinknek elmesélte, hogy
- csepeli otthona közelében azt vette észre, hogy három közterület-felügyelő kukázó hajléktalanokat bírságol meg. Odalépett, és megkérdezte, hogy mi szükség van erre. Azt állítja, nem lépett fel agresszívan, nem káromkodott, mindössze egyet kérdezett. Akkor odaszaladtak hozzá mind a hárman és hátracsavarták a kezét. Az egyik (S. Jenő), a közterület vezetője pedig széttépte a kabátot.
A férfi közölte: feljelentést tesz.
Frissítés: A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet elvállalta a férfi jogi képviseletét az ügyben.
Legalábbi hétköznap esténként már folyamatosan járni fog a 2-es metró, mert befejeződött az új biztosítóberendezés tesztje. Az utolsó autóbuszos pótlás várhatóan jövő hétvégén lesz, ekkor állnak majd az Alstom metrókocsik az új, sokkal jobb biztosítóberendezésre és elkezdődik az élesüzem.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleménye szerint a decemberben megélénkülő forgalom miatt hétfőtől, december 2-ától a csúcsidőszakban sűrűbben jár majd a 4-es és a 6-os villamos: 1-2 perces követési idővel a mostani 2-3 perceshez képest. Emiatt újra megjelennek a Nagykörúton azok a Ganz ICS szerelvények, amelyek a Combinók érkezése előtt jártak a vonalon. A BKK szerint a sűrítés az 1-es villamos vonalán zajló felújítások miatt közvetve a Nagykörútra háruló többletforgalmat is kiszolgálja.
A 9-es és a 86-os buszjáratokat is sűrik hétfőtől. A reggeli csúcsidőszakban mindkét busz 6 percenként jár majd a mostani 6-7 perc helyett, a délutáni csúcsban a mostani 7-8 percről 6-7 percre csökken a követési idő, ígéri a BKK.
Lassan 10 ezer megosztásnál tart az a történet, amit Amon Henriette tett fel a Facebook-oldalára egy Pozsonyi úti társasházról, aminek lakói úgy döntöttek, hogy befogadnak a pincéjükbe egy hajléktalant. A hirtelen jött népszerűség azonban nem tetszik a társasház lakóinak, attól tartanak, hogy ezután elözönlik őket a hajléktalanok.
A történet is túlnőtte magát. Mint Amon Henriette írta:
Elindult a lejtőn egy jó szándékkal megírt poszt. Az információ mar nem ugyanaz, giccses, hamis tündérmese kerekedik belőle. Lassan Hollywood keres meg a filmesitesi jogokért. Pedig a cél egy zseblampa es némi segítség lett volna...
A Sándor nevű hajléktalan befogadásában nagy szerepet játszó Amon Henriette örül, hogy a történtek nagyon tetszenek az embereknek, köszöni a rengeteg felajánlást. De szerinte az embereknek csak körül kell nézniük a lakóhelyük környékén, és mindenki megtalálná a maga Sándorát, akin segíthet. Reméli, hogy a Pozsonyi utcaiak gesztusa rámutat erre.
Sándort, a hajléktalant most igyekszik óvni a társasház. Megbeszélt videós interjúnkról is le kellett mondanunk, mert többek szerint a férfinak nem tenne jót a rivaldafény.
A metróprojekt keretében megújulásra került a Thököly út Baross tér és Dózsa György út közötti szakasza. Újszerű útviszonyok várják az arra közlekedőket. Korszerű pályaszerkezet. Taktilis járda. Kerékpársáv bicikliknek.
Átadták a felújított Thököly utat. A út közepén buszsáv, kétoldalt kerékpársáv, jobb oldalt parkolósáv húzódik. 322 méter hosszan kicserélték az úttest teljes pályaszerkezetét, elbontották a kockakő burkolatot. A mozgáskorlátozottak, a vakok és gyengén látók kedvéért az útcsatlakozásoknál lesüllyesztették a járdaszegélyeket, és taktilis járdaburkolatot alakítottak ki.