Budapest

Hídpénz: 3,1 milliárdot fizettek ki eddig

2010. február 24., 06:45 Módosítva: 2010.03.07 12:05

A főváros elküldte a Margit híd felújításával kapcsolatos első teljesítési igazolásokat és státuszjelentéseket a Hídpénz rovatnak. E szerint eddig bruttó 3,1 milliárd forintot utaltak át a kivitelező cégnek a bruttó 26,8 milliárd forintos szerződéses árból. A munka januárban lelassult a hideg miatt, az északi hídfél vasbeton pályalemezének felét bontották le január 31-ig.

A fővárosi önkormányzat elküldte az első két teljesítési igazolást a Margit híd felújítási munkáiról, amely szerint az összesen 3,1 milliárd forintos első részlet kifizetése szakmailag jogos. Az igazolásokat a főpolgármesteri hivatal közlekedési ügyosztályának illetékes munkatársai írták alá, de az aláírásokat a hivatal kitakarta, nehogy valaki visszaélhessen vele.

Fotó: Somogyi-Tóth Péter
Fotó: Somogyi-Tóth Péter
Tovább

A gyalogosok elől is lezárják a Margit hidat

2010. február 18., 13:37 Módosítva: 2010.03.04 12:35

Változik a forgalmi rend a Margit hídon a hétvégén, közölte a létesítmény sajtóirodája. Péntek este 8 órától szombat hajnali 5 óráig nem lehet gyalog közlekedni a budai hídfő és a margitszigeti lejáró között.

Tovább

Nem használt a tél a Margit híd felújításának

2010. február 16., 11:08 Módosítva: 2010.03.04 12:35
8

A múlt héten újrakezdődött a munka a Margit hídon, ahol korábban a hideg miatt leálltak az acélszerkezet építésével. A korábbi csúszás miatt most az őszi időben elvégezhető munkafolyamatokat kellene végezni, ami még a mostani enyhébb időjárásban is lassan megy.

Egyelőre nem tudni pontosan, hogy mekkora lesz a felújítás csúszása. Forrásaink úgy fogalmaztak, hogy a kivitelező és a főváros között folyik a vita, még nincs megállapodás a késés mértékéről.

Tovább

Befagyott a munka a Margit hídon

2010. január 28., 10:59 Módosítva: 2010.01.28 16:02

Nem lehet szakszerűen hegeszteni, fúrni, darabolni, ráadásul a jégzajlás miatt mentőcsónak sem lehet a Dunán, emiatt legalább egyhetes kényszerszünet lesz.

Nem dolgozik a daru (Fotó: Nagy Attila)
Nem dolgozik a daru (Fotó: Nagy Attila)

Határozatlan időre felfüggesztették a Margit híd bizonyos munkálatait, közölte Gonda Ildikó, a felújítást végző Mh 2009 konzorcium projektvezetője.

Tovább

Felépült mindkét bakdaru a Margit hídon

2009. december 17., 12:35 Módosítva: 2009.12.17 20:06
14

Csütörtök hajnalban felépítették a második bakdarut is a Margit hídon. A két emelőszerkezet a híd budai és pesti szárnyán közlekedik a lefektetett síneken. A bakdaruknak nevet keres a kivitelezést végző cég, a legjobb ötletet darukezelői oklevéllel, kobakkal, pezsgővel és hídnéző túrával jutalmazzák.

A kivitelező MH 2009 Konzorcium közleménye szerint az első bakdarut szombat éjjel állították fel, a másodikat csütörtök hajnalban. A bakdaruk az új acél pályalemezeket emelik majd a helyükre. Ilyen gépeket magyarországi hídrekonstrukció során még soha nem alkalmaztak.

Tovább

Négy hónapot csúszik a Margit híd felújítása

2009. november 24., 12:34 Módosítva: 2010.03.07 12:05
46

A szükséges kiviteli engedélyeket a napokban jóváhagyta a közlekedési hatóság, kezdődhet a tulajdonképpeni rekonstrukció a Margit hídon, jelentette be a kivitelező cég igazgatója. Majd hozzátette, hogy az engedélyeztetés elhúzódása miatt már most négy hónap csúszásban vannak. Az ok a főváros szerint: a rendszer ilyen.

Németh Miklós, a kivitelező MH 2009 konzorciumot vezető Közgép Zrt. elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón elmondta, hogy november 10-én a közlekedési hatóság jóváhagyta az északi hídfél kiviteli terveit. Megkezdődhet az acélelemek gyártása, néhány hét múlva érkeznek az első darabok. Elkezdődött a híd kettévágása is.

Fotó: Huszti István
Fotó: Huszti István
Tovább

Maradnak a nyúlásmérő bélyegek

2009. november 16., 15:32 Módosítva: 2009.11.17 08:24
1

Aláírták a Margit híd északi hídfél rekonstrukciójának építési engedélyét. A határozat több kikötést tartalmaz, így például maradniuk kell az ősz elején felhelyezett nyúlásmérő bélyegeknek, és a híd hosszanti szétvágása előtt riasztási tervet kell készíteni.

Mint azt megírtuk, szeptember végén kiderült, alaposabb szakértői számításokat kell végezni, mint gondolták, emiatt a vizsgálat elhúzódik az eredetileg tervezetthez képest. A független statikus vizsgálata október 7-én készült el, ezt követte a most aláírt engedély, amelyet az Index főpolgármesteri hivatallal kötött megállapodása szerint nyilvánosságra hozunk a Hídpénz rovatban.

Tovább

Leáll egy ideig a munka a Margit hídon

2009. szeptember 29., 16:52 Módosítva: 2010.03.07 12:05
24

Nyúlásmérő bélyegekkel ragasztgatta tele a Margit híd szerkezetét a független statikus. Kiderült, alaposabb szakértői számításokat kell végezni, mint gondolták, emiatt a vizsgálat elhúzódik az eredetileg tervezetthez képest. Egy ideig áll a majd felújítás, mert a vizsgálat nélkül nincs hatósági engedély sem.

A számítás, és vele az engedély kiadása azért húzódik el az eredeti tervekhez képest, mert a független statikus szakember szerint a tervező egy jobb állagú híddal számolt eredetileg, mint a mostani állapot. Mivel a híd rosszabb állapotú, ezért alaposabb és hosszabb ideig tartó statikai vizsgálatot kell végezni.

Tovább

Margit híd: októbertől taxival behajtani tilos

2009. szeptember 22., 11:42 Módosítva: 2009.09.22 13:14

A Margit hídon október első hétvégéjét követően megváltozik a forgalmi rend, a közösségi közlekedést átterelik a déli oldalon kiépített ideiglenes vágányokra. A közlekedés innentől kezdve építési területen zajlik majd. A kivitelező cég és a rendőrség kérésére a taxikat nem engedik fel a hídra.

Csúcsidőben már most is masszív személygépkocsi-sor alakul ki a villamosok között, lassítva ezzel az áthaladást, az új forgalmi sávban azonban ennél is nagyobb torlódások alakulnának ki, nyilatkozta az Indexnek Nyáry Krisztián, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója.

Tovább

Megszámoljuk a hídpénzt

2009. szeptember 11., 15:43 Módosítva: 2010.03.07 12:05
21

Az Index augusztus 28-án kezdeményezte a főpolgármesteri hivatalnál a Margit híd felújítási költségeinek teljes és folyamatos nyilvánosságra hozatalát. Mint akkor megírtuk, a lap ehhez biztosítja a szükséges felületeket is. A szerintünk közpénzek elköltéséről szóló adatokért hajlandóak lettünk volna perre is menni. A kezdeményezést követő héten megszületett a hivatalos beleegyezés.

Tiba Zsolt, Budapest Főváros Önkormányzatának főjegyzője elmondta, hogy a főváros biztosítja az Index számára a Margit híd felújításával kapcsolatos összes szerződést, teljesítési igazolást, aminek közlése nem ütközik személyiségi jogokba, és amit a főváros önkormányzat megkap.

Tovább

Ma sem volt gigadugó a Margit híd miatt

2009. augusztus 31., 12:37 Módosítva: 2009.08.31 18:02

Munkatársaink tapasztalatai szerint néhány kritikus helyet kivéve nem okozott gondot Budapesten a Margit híd lezárása.

Az Árpád hídra körülményes a felhajtás, és az Erzsébet hídon is erősödött a forgalom. Sokan a keddi iskolakezdettől rettegnek.

Tovább

Mégsem járhatnak taxik a Margit hídon

2009. augusztus 31., 10:28 Módosítva: 2009.09.02 12:50

Szeptember második felétől nem ajánlják a taxisok áthajtását a lezárt hídon, mert az ideiglenes, úgynevezett repülővágányok terhelhetősége korlátozott.

A fővárosi kabinet tájékoztatót hallgatott meg a Margit híd felújításával kapcsolatban, tájékoztatta az Indexet Nyáry Krisztián, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója. A híd augusztus 21-i lezárását követõen elindultak a bontási-marási munkálatok és megkezdõdött az ideiglenes villamosvágány kiépítése.

Tovább

Üveghíd lehet a Margit hídból

2009. augusztus 28., 11:23 Módosítva: 2015.10.05 16:51
3

Az Index kezdeményezte a Margit híd felújítási költségeinek teljes és folyamatos nyilvánosságra hozatalát. A lap ehhez biztosítaná a szükséges felületeket is. A főpolgármesteri hivatal nem zárkózott el, egyelőre vizsgálják a lehetőségeket.

D FRI20090828003

Az Index azzal a kezdeményezéssel fordult a főpolgármesteri hivatalhoz, hogy közzétenné rendszeresen, a Margit híd felújításának különböző fázisaiban - mondjuk az adott teljesítések utáni számlafizetések idején -, tételesen az elvégzett munkákat és az értük kifizetett összeget.

Tovább

Szerződést szegett a Főváros a Margit hídi kerékpársávokkal

2009. augusztus 27., 07:35 Módosítva: 2009.09.02 12:52
35

A Főváros a kétoldali bicikliút tervével nyert 6 milliárd forintnyi EU-támogatást, majd a szerződés ellenére egyoldalúan módosította a terveket. A szerződésszegés miatt kérdésessé válhat a támogatás is.

Tovább

Hagyó engedélyezte a Margit hídi taxizást

2009. augusztus 25., 13:28 Módosítva: 2009.09.02 12:53

Az Országos Taxis Szövetség még 2009 elején kezdeményezte a főpolgármesteri hivatalnál, hogy a buszok és villamosok mellett a taxik is behajthassanak a lezárt Margit hídra. Az engedélyt március 24-én kapták meg Hagyó Miklós főpolgármester-helyettestől.

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke elmondta, kérésük alapja az volt, hogy a taxiközlekedésről korábban kimondta az Alkotmánybíróság, hogy a tömegközlekedés része.

Tovább

Margit híd: az első napot megúszta Budapest

2009. augusztus 24., 12:45 Módosítva: 2009.09.02 12:54
1

Elmaradtak hétfőn a nagy dugók, amitől sokan féltek a Margit híd lezárása miatt. Szakemberek óvnak a túlzott optimizmustól: sokan megijedhettek a beharangozott káosztól, számos fővárosi még szabadságon van, a rakpartokat hétvégén megnyitották és az iskola is csak jövő héten kezdődik. Ahol dugó volt hétfőn, az a lezárás miatt kialakított buszsávok miatt alakult ki.

Pongrácz Dániel, a Fővinform munkatársa elmondta, hogy a lezárás közvetlen közelében, a Margit híd kijelölt budai terelőútjain (Török u.-Üstökös u., Bem rakpart) élénk volt a forgalom, de folyamatosan lehetett haladni. A Margit híd pesti terelőútját (Tátra utca) elkerülték az autósok, a Nagykörút jól járható volt.

Tovább

Lezárják a Margit hidat, jönnek a torlódások

2009. augusztus 21., 09:03 Módosítva: 2009.09.02 12:54

Augusztus 21-én, pénteken megkezdték a Margit híd felújítását, a dunai átkelő várhatóan 2010 augusztusáig lesz lezárva az autósok elől. A főváros egyik legforgalmasabb hídját addig csak a gyalogosok és a tömegközlekedési eszközök használhatják, ezért forgalomkorlátozásokra és torlódásokra kell számítani.

Lezárták a Margit hidat, nézze meg a képeket

A hidat pénteken délben zárták le, elkezdték az ideiglenes villamospálya kiépítését, és szombattól állványoznak. Ez utóbbi a híd alsó szerkezetét érinti és körülbelül egy hónapig tart.

Tovább