Jövő héten dönthetnek az osztrák parlament alsóházában a koronavírus elleni oltás kötelezővé tételéről.
A szabályozás február első napjaiban léphet életbe. Azokat, akik nem oltatják be magukat, 600-tól (körülbelül 213 ezer forint) 3600 euróig (körülbelül 1 millió 278 ezer forint) terjedő pénzbírsággal sújthatják majd.
A törvénytervezeten egyelőre még dolgozik az Egészségügyi Minisztérium, de már az utolsó simításokat végzik rajta. Karl Nehammer kancellár és Wolfgang Mückstein miniszter leszögezték, hogy számottevő változtatások, illetve késés nélkül tervezik elfogadtatni az új törvényt. Az egészségügyi miniszter mindeközben hangsúlyozta azt is, hogy a rendelkezés egyben lehetőséget is jelent arra, hogy nyárra normalizálódjon a helyzet Ausztriában.
A törvénytervezet először az osztrák parlament egészségügyi bizottsága elé kerül jövő hét hétfőn. A bizottság mellett már a parlament alsóháza (Nationalrat) is megkezdi jövő héten a tárgyalást, és jó esély van rá, hogy már szavazni is fognak a törvényjavaslatról.
Ezután még a felsőháznak (Bundesrat) is jóvá kell hagynia a javaslatot., erre viszont legkorábban csak február 3-án kerülhet a sor. Így a szabályozás az ezt követő napokban emelkedhet törvényerőre.
(via krone.at)
Pedro Sanchez, spanyol miniszterelnök szerint ideje lenne az influenzához hasonlóan kezelni a koronavírust, viszont a WHO szerint ez még nagyon korai.
Lassan ideje lenne pandémia helyett endémiaként kezelni a koronavírust
– mondta hétfőn egy interjúban Sanchez. A spanyol miniszterelnök szerint érdemes lenne vitázni arról, hogy technikai, egészségügyi és európai szinten is átértékeljék azt, hogy hogyan követik a vírus terjedését. A spanyol kormány nem dokumentálna minden esetet és nem tesztelne mindenkit, aki tüneteket mutat ha az influenzához hasonlóan kezelnék a betegséget.
A WHO szerint viszont nagyon korai még ez a hozzáállás a koronavírushoz. Ugyan az eddigi tapasztalatok szerint a legújabb, omikron nevű variáns a tüdő helyett a felső légutakat támadja, és enyhébb tüneteket okoz a korábbi mutációknál, az egészségügyi szervezet szerint további kutatásokra van szükség, hogy ezt igazolják.
Még mindig rengeteg bizonytalansággal állunk szemben, és egy olyan vírussal, ami meglehetősen gyorsan fejlődik, és új kihívások elé állít
– nyilatkozta a WHO európai irodájának rendkívüli helyzetekkel foglalkozó tisztviselője, Catherine Smallwood. Szerinte akkor hívhatunk egy betegséget endemikusnak, ha a fertőzése stabil és kiszámítható.
A tisztviselő elmondta: a covid idővel valóban endemikus betegséggé válhat, de még nincs itt az ideje az ehhez hasonló kijelentéseknek, valamint arról sem beszélhetünk, hogy esetleg már idén megtörténne – írja a Global News.
Két oregoni egyetem tudósa szerint a kannabiszból kinyert vegyületek megakadályozhatják a koronavírus-fertőzést.
A kutatás alapján a növényből kinyerhető CBDA és CBGA anyagok hatásosak a vírus bejutása ellen az emberi sejtekbe. Ezeket az anyagokat élő növényből lehet kinyerni, valamint a tesztek alatt kiderült, hogy a koronavírus alfa és béta variánsa ellen is hatékony.
A munka a peer-review-n is átesett és a Journal of Natural Product nevű lapban jelent meg. A kutatók azt írják a CBDA/CBGA-kezelés és az oltások közösen segíthetnek a vírus elleni harcban – írja a VICE.
Akár 49 ezer eurós kártérítést is kaphatnak spanyol orvosok, miután pert nyertek a regionális önkormányzat ellen amiatt, hogy nem kaptak megfelelő felszerelést a koronavírus-járvány első hónapjaiban.
Valencia régió önkormányzatát az orvosok szakszervezete perelte be, összesen 153 orvos képviseletében. A bírósági döntés által ők 5000-től 49 000 euróig (körülbelül 1 millió 800 ezertől 17 millió 400 ezer forintig) terjedő kártérítésre lehetnek jogosultak, mivel a koronavírus-járvány első három hónapjában nem kaptak megfelelő felszerelést, így az állam veszélynek tette ki őket.
Ez a döntés forradalmi jelentőségű Spanyolországban
– mondta Dr. Víctor Pedrera, a szakszervezet vezetője. A bírósági ítélet részeként több lépcsőben határozták meg a kártérítés összegét:
A döntés egyelőre még nem jogerős, ugyanis a valenciai régió önkormányzata megfellebbezte azt.
(via Associated Press)
A tavalyi online esemény után idén élőben rendezik meg a Berlini Nemzetközi Filmfesztivált, de a résztevőknek szigorú szabályokat kell betartaniuk. A Berlinalén az ülőhelyek felét foglalhatják el nézők, a program a szokásos tíz helyett 7 napra rövidül - közölték szerdán a szervezők – írja az MTI.
Mivel a koronavírus omikron variánsa gyorsan terjed Németországban, mindent megtesznek, hogy biztonságos környezetben tarthassák meg a filmes szemlét február 10. és 16. között.
A távolságtartás érdekében a fesztiválnak otthont adó mozikban felére csökkentik a nézőszámot, nem lesznek fogadások és nyilvános események, a vörös szőnyeges bevonulásnak is csak visszafogott változatára kerül sor.
A 72. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál közönségének soraiban csak beoltott vagy a koronavírus-fertőzésen a közelmúltban átesett emberek vehetnek részt, és fel kell mutatniuk egy negatív tesztet, valamint maszkot kell viselniük.
Fesztiválunkkal üzenni szeretnénk a filmiparnak, a moziknak és a mozik közönségének és összességében a kultúrának. Szükségünk van a mozira, szükségünk van a kultúrára
– mondta Claudia Roth német kulturális miniszter. Négy nappal a gála után a fesztiválfilmeket bemutatják a német főváros mozijaiban is.
Magyarország újabb 400 ezer adag koronavírus elleni vakcinát küld Ghánának, ezzel 3,8 millióra emelkedik az adományozott oltóanyagok száma, amelyekből 2,5 millió a kritikus helyzetben lévő Afrikába irányult – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerda este a Facebook-oldalon.
Videójában elmondta, folyamatosan érkeznek a világból az egyre rosszabb hírek a világjárvánnyal kapcsolatban, újabb és újabb hullámokkal és variánsokkal néznek szembe az országok, számos országban még mindig rendkívül alacsony a lakosság átoltottsága.
Hozzátette, annak érdekében, hogy azokon a helyeken, ahol lassú az oltási kampány, felgyorsítsák a vakcinációt, a magyar kormány a korábbi 800 ezer után újabb 400 ezer vakcinát adományoz a 27 millió lakosú Ghánának. Az oltóanyag pénteken érkezik meg az afrikai országba – ismertette. Az nem derült ki a bejelentkezésből, hogy pontosan milyen vakcinát adományoz Magyarország.
Szijjártó Péter szólt arról is, hogy Magyarország szerinte jó helyzetben van, mert minden ember, aki kéri az oltást, az megkaphatja az első, a második és a harmadik adagot is, valamint a magyar állam segíteni tud más országoknak is, így hozzájárulva ahhoz, hogy a „lehető legkevesebb új variáns jöjjön létre”.
Görögország egy héttel meghosszabbítja a korábban bevezetett szigorításokat az omikron-variáns gyors terjedése miatt – írja a Guardian.
A decemberben bevezetett intézkedések alapján az éttermeknek, vendéglátóipari helyeknek és éjszakai szórakozóhelyeknek éjfélkor be kell zárniuk, csak ülőhelyeken fogadhatnak vendégeket és zenét sem játszhatnak. A szerdai bejelentés szerint a korlátozások január 24-ig lesznek életben.
A bevásárlóközpontokban és a tömegközlekedésen mindenkinek két maszkot kell viselnie.
Görögországból kedden 32 694 új fertőzöttet és 80 halálesetet jelentettek.
Amennyiben a belga egészségügyi rendszert teljesen leterheli a koronavírus omikron-variánsával fertőzöttek számának növekedése, a járvány miatt kórházba került betegek a továbbiakban már nem kapnak automatikusan elsőbbségi ellátást – közölte a Brussels Times szerdán az illetékes belga hatóságra hivatkozva.
A portál beszámolója szerint a koronavírussal fertőzöttek rendelkezésére álló kórházi ágyak számát az országban a járványhelyzet határozta meg. Belgium jelenleg az 1B elnevezésű járványügyi fázisban van, ami azt jelenti, hogy a kórházi ágyak – beleértve az intenzív osztályok kapacitását is – 50 százalékát a járvány miatt rászorulóknak tartják fent. A fertőzés elharapódzása esetén pedig a nem feltétlenül szükséges ellátást el kell halasztani.
A szövetségi egészségügyi szolgálat koronavírus-járvány kezelésért felelős bizottságának most született vészhelyzeti terve szerint azonban a koronavírus miatti ellátás a továbbiakban nem élvez elsőbbséget más ellátásokkal szemben, még a legrosszabb járványügyi forgatókönyv megvalósulása esetén sem. A bizottság hangsúlyozta, helyre kell állítani és biztosítani kell a nem rendes kórházi ellátás zavartalanságát is a koronavírusos betegek kezelése mellett. A betegek ellátásának sorrendjét, függetlenül a koronavírus-járvány mutatóitól és a kórházba szállítottak számától, az illetékes orvos osztályozása alapján határozzák meg – közölték.
Marcel Van der Auwera, az említett bizottság elnöke közölte: az új terv célja, hogy megakadályozza a kórházi ágyak „szükségtelen” szabadon tartását, amit a kiemelt kezelésre szoruló betegek listájának összeállítása, valamint az segít, hogy csak a súlyos állapotú koronavírusos fertőzötteket szállítják kórházba.
(via The Brussels Times, MTI)
Jövő héten dönthetnek az osztrák parlament alsóházában a koronavírus elleni oltás kötelezővé tételéről.
A szabályozás február első napjaiban léphet életbe. Azokat, akik nem oltatják be magukat, 600-tól (körülbelül 213 ezer forint) 3600 euróig (körülbelül 1 millió 278 ezer forint) terjedő pénzbírsággal sújthatják majd.
A törvénytervezeten egyelőre még dolgozik az Egészségügyi Minisztérium, de már az utolsó simításokat végzik rajta. Karl Nehammer kancellár és Wolfgang Mückstein miniszter leszögezték, hogy számottevő változtatások, illetve késés nélkül tervezik elfogadtatni az új törvényt. Az egészségügyi miniszter mindeközben hangsúlyozta azt is, hogy a rendelkezés egyben lehetőséget is jelent arra, hogy nyárra normalizálódjon a helyzet Ausztriában.
A törvénytervezet először az osztrák parlament egészségügyi bizottsága elé kerül jövő hét hétfőn. A bizottság mellett már a parlament alsóháza (Nationalrat) is megkezdi jövő héten a tárgyalást, és jó esély van rá, hogy már szavazni is fognak a törvényjavaslatról.
Ezután még a felsőháznak (Bundesrat) is jóvá kell hagynia a javaslatot., erre viszont legkorábban csak február 3-án kerülhet a sor. Így a szabályozás az ezt követő napokban emelkedhet törvényerőre.
(via krone.at)
Bill Gates egy interjúban beszélt arról, hogy szerinte mikor érhet véget a koronavírus-járvány, valamint hogy mi a problémája a koronavírus elleni vakcinákkal.
A Microsoft alapítóját Devi Sridhar, az Edinburghi Egyetem professzora interjúvolta meg elég egyedi módon, ugyanis Twitter-posztokban írták le a kérdéseket és a válaszokat is.
Bill Gates egyrészt beszélt az omikron-variánsról. Azt mondta, ha egy országban hirtelen elkezd csökkenni az esetszám, akkor látni lehet majd, hogy véget ért az omikron-hullám. Kifejtette továbbá azt is: nem számít arra, hogy az omikron után súlyosabb, fertőzőképesebb mutációi alakulnának még ki a koronavírusnak.
Ugyanakkor sok mindenen meglepődtünk már a világjárvány alatt
– tette hozzá.
Bill Gates azt is elmondta, hogy szerinte az omikron után is szükség lesz az emlékeztető oltásokra, valamint a jövőben jobban fel kell készülni majd egy-egy világjárvány kitörésének lehetőségére, mivel bármikor megjelenhet egy újabb vírus.
Gates ezután beszélt a vakcinákról és arról, hogy szerinte milyen hiányosságaik vannak. A vakcináink nagyon hatásosak a súlyos betegség és a halálozás ellen, de két kulcsfontosságú dolog hiányzik belőlük – mondta.
Egyrészt továbbra sem akadályozzák meg a fertőzéseket, másrészt pedig a hatásosságuk ideje erősen korlátozottnak tűnik. Olyan vakcinákra van szükségünk, amelyek képesek megakadályozni az új fertőzéseket és több évig tudnak hatni
– vélekedett Bill Gates.
The vaccines we have prevent severe disease and death very well but they are missing two key things.
— Bill Gates (@BillGates) January 11, 2022
First they still allow infections ("breakthrough") and the duration appears to be limited.
We need vaccines that prevent re-infection and have many years of duration.#
A Microsoft-alapító kitért arra a konteóra is, miszerint azért támogatja az oltást, mert csipet szeretne ültetni az emberekbe. Elmondta, hogy a koronavírus-járvány alatt rengeteg álhír kapott szárnyra.
Erre nem számítottam. Egy részük, mint például az, hogy csipeket oltanak az emberek karjába, értelmetlennek tűnik. Miért akarnék ilyet?
– tette fel a költői kérdést.
Bill Gates végezetül azt mondta: reménykedik abban, hogy az omikron-variáns mellett még idén véget érhet a pandémia, mivel az omikron-hullám kevesebb mint három hónap alatt lefuthat az egyes országokban.
Az a pár hónap rossz lesz, de hiszek abban, hogy ha megfelelő lépéseket teszünk, akkor a világjárványnak vége lehet 2022-ben
– fogalmazott Bill Gates.
If there’s good news here, it’s that omicron moves so quickly that once it becomes dominant in a country, the wave there should last less than 3 months. Those few months could be bad, but I still believe if we take the right steps, the pandemic can be over in 2022.
— Bill Gates (@BillGates) December 21, 2021
Anthony Fauci, a fertőző betegségek amerikai országos intézetének (NIAID) főigazgatója kongresszusi bizottsági meghallgatásán kedden azzal vádolta meg Rand Paul kentuckyi republikánus szenátort, hogy hamis információkat terjeszt róla.
A szakértő szerint Rand Paul ellen irányuló bírálatai politikai indíttatásúak, amelyek miatt erőszakos fenyegetések érték őt és családját. A szenátor – aki Donald Trump korábbi elnök támogatója – nem először keveredett heves vitába Faucival, aki főigazgatói posztja mellett egyben a Fehér Ház járványügyi tanácsadója is. A szenátor a honlapján azzal vádolta meg Anthony Faucit, hogy
figyelmen kívül hagyja a jó tanácsokat és hazudozik mindenről, a maszkoktól kezdve a vírus fertőzőképességéig.
A bizottsági meghallgatáson most azt állította, hogy Fauci igyekszik rossz színben feltüntetni a vele egyet nem értő tudósokat.
Fauci mindeközben emlékeztetett arra, hogy tavaly december 21-én letartóztattak egy személyt a középnyugati Iowa államban, aki Kaliforniából utazott Washington felé, állítása szerint azzal a szándékkal, hogy megölje őt.
(via MTI)
Az orosz hatóságok arra készülnek, hogy a koronavírus omikron változatának terjedése miatt megugrik a Covid–19-megbetegedések száma az országban – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak szerdán Moszkvában.
A számok nagyon magasak lesznek, ez ennek az omikron vírusmutánsnak a sajátossága. Ugyanakkor előzetes adataink vannak arról, hogy a betegség enyhébb lefolyású, ami valószínűleg lehetővé teszi az egészségügyi rendszer terheinek csökkentését, de így is szükség lesz egy tisztességes biztonsági tartalékra
– mondta. Peszkov szerint még nem dőlt el, hogy szükség lesz-e újabb zárlat vagy kényszerszabadság bevezetésére az omikron vírusmutáns miatt, de az már most világos, hogy a járvány leküzdéséhez védőoltásra van szükség.
Vlagyimir Putyin orosz elnök a kormány tagjaival folytatott szerdai tanácskozáson a járvány várható felerősödésével kapcsolatban azt hangoztatta, hogy erre fel kell készíteni a kórházi hálózatot és az ipart, valamint ki kell terjeszteni a tesztelést és az oltási műveletet. Azt állította, hogy az orosz Szputnyik V oltóanyag az omikron mutáns ellen „talán hatékonyabb", mint a világszerte alkalmazott többi vakcina (a tudományos eredmények egyébként pont nem ezt mutatják, az orosz oltóanyag egy felmérésen még a kínainál is gyengébben teljesített).
(via MTI)
Romániában az erdélyi megyeszékhelyek többsége után szerdán Bukarest is az úgynevezett vörös zónába, azaz a legfertőzöttebb zónába került, miután itt is meghaladta a lakosság három ezrelékét az előző két hétben diagnosztizált koronavírus-fertőzések aránya. E küszöbérték felett további korlátozások lépnek életbe, és bezárnak azok az iskolák, ahol alacsony a tanári kar átoltottsága. A megyeszékhelyek közül Kolozsváron a legmagasabb, 6,5 ezrelékes a kéthetes fertőzöttségi ráta, de Brassó, Nagyvárad, Temesvár, Nagyszeben, Gyulafehérvár, Szatmárnémeti, Csíkszereda, Déva és Arad is átlépte már a háromezrelékes küszöböt.
Bukarestben szerdán elérte a lakosság 3,3 ezrelékét az utóbbi két hétben megfertőződött lakosok aránya, így a fővárosban is – az ország másik negyven városához hasonlóan – már csak befogadóképességük harminc százalékát kihasználva, legkésőbb 22 óráig működhetnek a vendéglátóhelyek, a színházak, a mozik, a sportlétesítmények és az egyéb rendezvénytermek, amelyekbe csakis Covid-igazolvánnyal, egészségügyi maszkban, egymástól biztonságos távolságot tartva léphetnek be az emberek. A háromezrelékes fertőzöttségi ráta felett online oktatásra kell áttérni azokban az iskolákban, amelyekben a pedagógusok kevesebb mint hatvan százaléka oltatta be magát. Az oktatási miniszter szerint Bukarest mintegy háromszáz iskolájából legalább 55-öt be kell zárni a tanári kar alacsony átoltottsága miatt.
Romániában szerdán 8600 új fertőzésről számolt be a stratégiai kommunikációs törzs (GCS); ez több mint kétszerese az utóbbi két hét átlagának. Az utóbbi 24 órában 44 fertőzött hunyt el, ami a kéthetes mozgóátlag másfélszerese. Az utóbbi egy hétben 35 százalékkal nőtt az egészségügyi rendszerre nehezedő nyomás, szerdán 3063 koronavírusos fertőzöttet ápoltak kórházban, közülük 417 súlyos esetet intenzív terápián. A 19,3 millió lakosú országban az utóbbi 24 órában lépte át a nyolcmilliós küszöböt a beoltottak száma, ami a beoltható 12 év feletti lakosság 47,3 százalékát jelenti. Az oltási hajlandóság azonban az ötödik hullám meredeken felfelé ívelő járványgörbéje ellenére nem igazán emelkedett, továbbra is naponta átlagosan alig hatezerrel nő a beoltottak száma.
(via MTI)
A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások ellen tiltakozók csaptak össze rendőrökkel szerdán Szófiában a bolgár parlament épülete előtt – írja az MTI.
A tüntetők átszakították a rendőrségi kordont és sikerült a bolgár törvényhozás bejáratához jutniuk, de az épületbe már nem hatoltak be.
Kiril Petkov bolgár miniszterelnök az események hatására felszólította a tiltakozó akció résztvevőit, hogy képviselőik kormányzati tisztségviselőkkel közösen hozzanak létre egy munkacsoportot és dolgozzanak ki új tervet a járvány újabb hullámának kezelésére.
A tüntetések miatt kézzelfogható intézkedésekre van szükség
– mondta a kormányfő a bTV kereskedelmi televíziónak nyilatkozva.
A miniszterelnök, a kormány többi tagja és Rumen Radev államfő is egyébként kedd óta önkéntes karanténban vannak, mivel kapcsolatba kerültek a bolgár nemzetbiztonsági tanács több órás ülésén Nikola Mincsev házelnökkel, akinek pozitív lett a koronavírus-tesztje. A tanácskozáson részt vett Kosztadin Kosztadinov, a jobboldali Újjászületés párt elnöke is, aki csak heves tiltakozások mellett volt hajlandó karanténba vonulni.
Az Újjászületés párt híveinek százai vonultak ki Szófia utcáira szerdán, hogy a járványügyi intézkedések, mindenekelőtt az oltási igazolványok és a védőoltások ellen tüntessenek. Többen buszokkal érkeztek az ország más pontjairól. A résztvevők azzal érveltek, hogy a korlátozások csorbítják szabadságjogaikat és tiltakozásuk jeléül nem viseltek maszkot sem a megmozduláson, ami miatt a parlamenti képviselőknek el kellett hagyniuk a törvényhozás épületét.
Döbbenetes mennyiségű oltást vásárolt meg Németország Romániától; a német egészségügyi hatóságok keményen beleálltak az oltási kampányba.
Mivel az ottani oltási kampányhoz nem áll rendelkezésre elég koronavírus elleni vakcina, Romániából vásároltak egy hatalmas szállítmányt, ott ugyanis továbbra sem zajlik úgy az oltási kampány, ahogy kellene, így hatalmas mennyiségű vakcina maradt az egészségügyi illetékesek nyakán, azzal fenyegetve, hogy lejár a szavatosságuk.
Berlin most bejelentette, hogy ötmillió adagot vásárolt meg a Romániának leszállított, de a lakosság érdektelensége miatt felhasználatlanul marad Pfizer–BioNTech-vakcinákból.
Karl Lauterbach német egészségügyi miniszter még december közepén jelentette be, hogy a harmadik, emlékeztető oltás beadásának felpörgetése érdekében olyan országokat keresnek meg vásárlási ajánlattal, amelyekben nem halad az oltási kampány, így fölös készleteik vannak.
Románia mellett Lengyelországot és Portugáliát említette potenciális üzleti partnerként. Most pedig nyélbe is ütötték az ügyletet, így január 24-től már a Romániától átvett vakcinák is hozzáférhetők lesznek Németországban.
Ezzel összesen 12 millió Pfizer és húszmillió Moderna áll majd rendelkezésre, így bárki felveheti a harmadik oltást, aki akarja.
Románia pedig még mindig a sereghajtók között kullog az átoltottságot tekintve: valamivel több mint 41 százalékos, miután kedden végre elérte a nyolcmilliót azok száma, akik legalább egy oltást kaptak.
A bukaresti illetékesek a jelek szerint túlzottan optimisták voltak, amikor megrendelték a vakcinákat a közös uniós beszerzési eljárásban, mivel eddig közel 29 millió vakcinát szállítottak le az országnak, amiből kevéssel több mint a felét sikerült eddig felhasználni.
A legfrissebb rendelkezésre álló adatokat január 5-én publikálták, e szerint addig 28 650 949 adagnyi oltást kapott Románia, amiből január 9-ig 16 009 315-öt adtak be.
(via Főtér.ro)
Ukrajnában január 31-től felfüggesztik az állásukból azokat az egészségügyi dolgozókat, a közművek és közintézmények alkalmazottait, akik addig nem veszik fel a koronavírus elleni védőoltásnak legalább az első adagját – figyelmeztetett az egészségügyi minisztérium.
A kelet-európai országban elsőként a pedagógusokat, valamint a központi és a helyi közigazgatásban dolgozókat kötelezték az oltás felvételére, akik tavaly november 8-ig kaptak erre haladékot – emlékeztetett az UNIAN hírügynökség. A határidő letelte után Szerhij Skarlet oktatási miniszter nyilvánosságra hozta, hogy mintegy 2800 pedagógust függesztettek fel az állásából, mert nem oltatta be magát – írja az MTI.
December elején tárcája már arról számolt be, hogy a pedagógusok több mint kilencven százaléka felvetette az oltás mindkét dózisát.
Úgyszintén decemberben lépett életbe az a határozat, amely az oltás felvételére kötelezettek körét tovább bővítette, és kiterjesztette ezt a kötelezettséget a központi végrehajtó hatóságok irányításához kapcsolódó vállalkozások, intézmények, szervezetek, a szociális szféra és a stratégiai vállalatok – például a posta és a vasúttársaság – alkalmazottaira is.
A német elnök volt a házigazdája egy, az oltás kötelezővé tételéről szóló online vitának. Frank-Walter Steinmeier a kerekasztal-beszélgetésen felszólította az embereket arra, hogy vitassák meg a koronavírus elleni oltás kötelezővé tételének kérdését.
A kötelező oltás kötelező vitát jelent
– mondta az államfő, hozzátéve: egy ilyen drasztikus intézkedésnél mindenképp szükség van arra, hogy alaposan megvitassák.
Barátok között, a munkahelyen, az iskolában, a bölcsődében, a klinikákon és az idősotthonokban, a városházákon, az egészségügyi hivatalokban és a parlamentekben az emberek mindenütt együtt próbálják kitalálni, mit kell tenni. És pontosan erről szól ez a demokratikus küzdelem, ma is, itt, ebben a vitában
– fogalmazott Steinmeier.
A német parlamentben várhatóan már januárban megkezdik a törvényjavaslat vitáját. A közvélemény-kutatások szerint a német lakosság többsége támogatja a kötelező oltást, de egy hangos kisebbség nagyon határozottan tiltakozik ez ellen.
(via Szabad Európa)
Elnézést kért a koronavírus-járvány megfékezésére 2020 tavaszán elrendelt zárlat idején rendezett Downing Street-i kerti összejövetelért Boris Johnson brit miniszterelnök, elismerve, hogy jelen volt.
A képviselői kérdések és azonnali miniszterelnöki válaszok szokásos szerda délutáni alsóházi félórájában Johnsont lemondásra szólította fel Sir Keir Starmer, az ellenzéki Munkáspárt vezetője és több más képviselő is. A kormányfő azonban az összes ilyen felszólításra azzal válaszolt, hogy a zárlat idején rendezett Downing Street-i összejövetelek ügyében hivatalos vizsgálat folyik, és meg kell várni ennek eredményét. Kijelentette azonban, hogy vállalja a teljes felelősséget a történtekért, egyenes utalást viszont nem tett arra, hogy elmarasztaló vizsgálati jelentés esetén távozik-e hivatalából.
Az ügyet az ITV brit kereskedelmi televízió hozta nyilvánosságra előző nap, miután eljutott hírszerkesztőségéhez egy e-mail, amelyben Martin Reynolds, Johnson személyi titkára tisztviselőket hívott meg 2020. május 20-ra egy kerti partira.
(via MTI)
November végén egy férfi összeesett és meghalt egy étterem előtt a németországi Mainzban. A rendőrség ahhoz, hogy feltárja, mi történhetett, meggyőzte a helyi egészségügyi hatóságokat: adják ki a kontakokat kutató és nyilvántartó, a vendéglátóhelyekbe való betérésnél használt, Luca néven futó appban rögzített adatokat. Ennek célja az volt, hogy megtalálják az esetleges szemtanúkat az alapján, hogy a haláleset idején ki tartózkodott az étteremben.
A rendőrség 21 potenciális szemtanút keresett fel, csakhogy – mint kiderült – törvénytelenül járt el. A módszer ugyanis megsértette az adatvédelmi törvényeket, és rámutatott arra, hogy vissza lehet élni a járványügyi korlátozások címén begyűjtött adatokkal.
Elismerte a brit kormányfő azt, ami eddig is nyilvánvaló volt, merthogy kép készült róla: tavaly májusban részt vett egy kerti partin, miközben az egész ország szigorú lezárás alatt volt.
Johnson azt állította:
csak 25 percre ugrott be, hogy köszönjön a beosztottjainak, de azt mondja, most, hogy belegondolt, lehet, hogy le kellett volna állítania az egész eseményt.
A CNN hírtelevízió szerdán arról számolt be, hogy egy felmérés szerint a britek kétharmada gondolja úgy, hogy Johnsonnak le kell mondania.
A koronavírus-járvány első hullámának megfékezésére 2020. március 23-án elrendelt angliai korlátozások értelmében – amelyek a kerti parti idején még érvényben voltak – kettőnél több, nem egy háztartásban élő ember szabadtéren sem tartózkodhatott egymás társaságában, és a nem együtt élő családtagok, ismerősök otthonukban sem látogathatták egymást.
Néhány héten belül ez a második hasonló ügy Johnson körül. A decemberben nyilvánosságra került, egybehangzó sajtóértesülések szerint 2020 végén, a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt újabb szigorú korlátozások megsértésével karácsonyi bulit rendeztek a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban.
(MTI)
Hibázott az ügynöke a vízum kitöltésekor, amikor véletlenül rossz rubrikát ikszelt be. Ez az oka minden olyan problémának, ami akadályozza a beutazást Ausztráliába – reagált közleményében az elmúlt napok fejleményeire Novak Djokovics.
A világelső szerb teniszező közösségi oldalán arról ír, hogy stábja újabb dokumentumokat adott át az ausztrál hatóságoknak a helyzet tisztázásának érdekében, amit Alex Hawke, az ausztrál bevándorlásügyi miniszter irodája is megerősített.
Sorin Cîmpeanu, a román tanügyminiszter úgy vélekedik, hogy annak ellenére sem szükséges felfüggeszteni a jelenléti oktatást, hogy a korábbiaknál fertőzőbb omikron-variáns terjed – tájékoztat róla a Főtér.
A politikus kifejtette, hogy tisztában van azzal, hogy az omikron-variáns sokkal fertőzőbb, mint a korábbiak, azonban arra hivatkozik, hogy a szakemberek szerint a gyerekek körében nem okoz súlyos megbetegedést, a fertőzés inkább influenzaszerű tüneteket eredményez. Ez nem jelenti azt, hogy minden iskola nyitva marad a Magyarországgal szomszédos országban, hiszen azokon a településeken, ahol a fertőzési ráta meghaladja a 3 ezreléket, online oktatásra kell áttérni azokban az iskolákban, ahol a személyzet átoltottsága nem éri el a 60 százalékot.
(via Főtér)
Ihor Kuzin, az ukrán országos tiszti főorvos, az egészségügyi miniszter helyettese kifejtette a BBC Ukrajina internetes kiadványnak, hogy január végén újra fellángol a koronavírus-járvány országában – olvasható a Kárpáti Igaz Szó oldalán.
A szakember úgy véli, hogy a hónap végéig egyre jobban elterjed az országban a vírus erősen fertőző omikron-variánsa, és ennek csúcspontja februárban lesz, fokozatos csökkenéssel egészen áprilisig.
A miniszterhelyettes arról is beszélt, hogy a fertőzés terjedési üteme függ a járványellenes intézkedések hatékonyságától, valamint attól, hányan veszik fel addig a védőoltás két dózisát, illetve a harmadik, emlékeztető adagot.
A politikus hangsúlyozta, hogy az új fertőzések és a halálos áldozatok számában az egészségügyi tárca nem számít rosszabb helyzetre idén, mint amilyen 2021-ben volt.
(via Kárpáti Igaz Szó)
Ha bekövetkezik a legrosszabb, és valóban komoly omikron-járvánnyal kell Kínának szembenéznie, akkor annak komoly kihatása lehet a globális gazdaságra, elsősorban a gyártói és a beszállítói láncok akadozása miatt. Míg 2020-ban és 2021-ben Peking zéró-Covid-politikájának eredményeként a gyárak nagy többsége folyamatosan termelt, és a szállítás is megoldott volt, így a világgazdaság fel tudta venni a megtermelt alapanyagokat.
Ma már viszont szinte naponta jelennek meg járványgócok Kínában október közepe óta, és valószínű, hogy ez szigorúbb intézkedések bevezetését jelenti majd, aminek eredményeként gyárak és teljes kikötők állhatnak le, hiszen sorra vezetnek be teljes zárlatot különböző városokban. A kínai döntéshozóknak pedig nincs sok idejük, hiszen februárban Kína ad otthont a 2022-es téli olimpiának, majd sorban következnek fontos politikai események is az ország életében – hívja fel a figyelmet a Bloomberg.
Az alapanyaghiány először decemberben ütötte meg Japánt, ahol a helyi McDonald’s éttermek csak kis adag sült krumplit adtak a vendégeknek, mert kifogytak a készletek. A helyzetről részletesen itt írt az Index. Most az ausztrál KFC jelentette be, hogy a beszállítóiknál lebetegedett alkalmazottak miatt nem jut hozzá minden alapanyaghoz, ezért változtatnak a menüsoron.
Esdeklő hangú közleményükben arról tájékoztatják vendégeiket, hogy a következő hetekben bizony fennakadások várhatók a sült szárnyas termékeknél. A csirkehúshiány a KFC mellett nem tett jót a legnagyobb ausztrál baromfi- és szárnyashús-feldolgozó vállalatnak. Az Inghams Group bejelentése nyomán, hogy csökkenteni fogja termelését, a vállalat részvényei azonnal 6 százalékkal zuhantak.
Szerdán már sorozatban harmadik napja döntött rekordot az új fertőzöttek száma Izraelben, ahol ezúttal több mint 40 ezer új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak a kedden elvégzett több mint 360 ezer teszt alapján – adta hírül az MTI.
A pozitív tesztek aránya 10,09 százalék volt. Már 156 393-an vannak kötelező otthoni karanténban azért, mert fertőzöttel érintkeztek.
A szakemberek szerint a kedden megfertőződöttek valós száma százezer körül járhat, de a tünetmentesek magas aránya, valamint a 60 év alattiak számára előírt otthoni antigéngyorstesztek megjelenése miatt a hatóságok az esetek jelentős részéről nem szereznek tudomást.
Az Európai Gyógyszerügynökség állásfoglalása szerint a négyhavonta beadott ismétlő oltásra adott immunválasz gyengülhet. Véleményük szerint több időt kellene hagyni az országoknak az egyes oltások között, és elsősorban – mindkét féltekén – a téli időszakra kellene azokat időzíteni, hasonlóan az évente beadott, influenza elleni védőoltásokhoz.
A javaslat éppen akkor érkezett, amikor egy sor állam fontolgatja, hogy az omikron-variáns okozta következő hullámot egy 4. oltás beadásával próbálja meg lassítani. Izrael az első állam, ahol hivatalosan is elrendelték a 4. oltás beadását a 60 éven felülieknek.
Marco Cavaleri, az Európai Gyógyszerügynökség vakcinastratégiájáért felelős egyik vezetője azt mondta, hogy egyszer, talán kétszer be lehet adni az ismétlő oltást, de a végtelenségig ez nem folytatható. Inkább arra kellene koncentrálnunk, hogy miként lehet a világjárványt egyre inkább országonként, helyi szinten kezelni.
A Bloomberg összesítése szerint a roppant gyorsan terjedő és fertőző omikron-variáns eredményeként az év első munkahetében rekordszámú brit alkalmazott jelentett beteget. Tehát a január 3–9. közötti héten 3 millió brit ment táppénzre, ami 1,6 millióval több az előző hetinél. Az év eleji hiányzások mértéke már előrevetíti, hogy az omikronnak milyen várható hatásai lesznek a brit gazdaság egészére.
Az első gyors becslések azt mutatják, hogy ilyen mértékű alkalmazotti hiány mintegy 1,3 milliárd font veszteséget jelent a brit gazdaságnak. Az egy évvel korábbi adatokhoz képest ez 9 százalékos növekedést jelent. A munkából kiesettek magas száma arra utal, hogy a britek jelentős része vagy elkapta a vírust, vagy önkéntes karanténba vonult, feltételezhetően a karácsonyi időszakban felgyorsult fertőzési hullám miatt.
A rajt előtt hat koronavírusos esetet regisztráltak a Tallinnban szerdán kezdődő műkorcsolya- és jégtánc-Európa-bajnokságon.
A nemzetközi szövetség neveket nem közölt. Az érintett személyeket elkülönítették, riválisaikat pedig értesítették a helyzetről.
Az Eb a férfiak és a párosok rövidprogramjával kezdődik. A viadalon nyolcan képviselik a magyar színeket.
(MTI)
Ismét kitört a járvány a kínai Tiencsin városban, s bár az ország a világ legszigorúbb intézkedéseit vezeti be, a Peking melletti kikötővárosban a jelenlegi omikron-hullám forrását sehogy sem találják. A variáns már tavaly decemberben megjelent Tiencsinben, a jelenlegi fertőzést kiváltó vírus azonban genomjában más, mint az egy hónappal ezelőtti bajt okozóé.
Éppen ezért már a legrosszabb forgatókönyvre figyelmeztetnek.
Az illetékes egészségügyi hatóságok ezért ismét annak lehetőségét emlegetik, amellyel korábban is azt bizonygatták, hogy a koronavírust bevitték Kínába árucikkek felületén, például gyorsfagyasztott termékeken.
Mindazonáltal ez esetben azt pedzegetik, hogy mivel az omikron már felütötte a fejét Kína más területein is, elképzelhető, hogy országon belülről importálták be.
Tiencsin megkezdte 14 milliós lakossága tesztelésének második fordulóját. Az elsőben 7,9 millió embertől vettek mintát és 77 fertőzéses esetet találtak.
Szlovákiában a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) tömegrendezvényekről szóló új határozata szerdán lépett érvénybe. Ez alapján a tömegrendezvényeket három csoportba sorolják a veszélyességi fokozat alapján – adta hírül a Paraméter.
Alacsony, közepes és magas kockázatú rendezvényeket határozott meg az ÚVZ, ez alapján a legelső kategóriában sorolt rendezvényeken legfeljebb 100-an vehetnek részt, vagy a teljes kapacitás legfeljebb 50 százalékát foglalhatják el a nézők. A kormány idesorolta azokat a rendezvényeket is, ahol reszpirátort viselnek a résztvevők, ételt vagy italt nem fogyasztanak, a közönségnek ülnie kell, és mentesek énekléstől és/vagy kiabálástól.
A közepes kockázatú rendezvényeken már csak maximum 25 százalékát javasolják kitölteni a megmozdulás befogadóképességének, vagy legfeljebb 100-an lehetnek jelen. Itt is kötelező a reszpirátor viselése, és fix ülőhelyek, illetve állóhelyek vannak.
Az utolsó kategóriában, a magas kockázatú tömegrendezvényeken legfeljebb 20-an lehetnek, és a jelenlévők elérhetőségét dokumentálni kell. Az esküvők, a vásárok, az ünnepségek, a partik, a bálok, a diszkók, a vendéglőben megszervezett rendezvények magas kockázatú eseménynek minősülnek. Reszpirátor viselése itt is ajánlott, de az ételfogyasztás engedélyezett.
(via Paraméter)