Csütörtökön Rick Brennan, az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) regionális vészhelyzeti igazgatója tudatta, hogy biztonsági és logisztikai akadályok miatt jelenleg meglehetősen korlátozottak a lehetőségek a gázai al-Sifa kórházban tartózkodó betegek evakulására, de az ENSZ megvizsgálja, hogyan lenne erre mód – írja az MTI.
A tisztviselő elmondása szerint a kórházban ápoltak elszállításának egyik legfőbb akadálya, hogy a palesztin vörösfélhold nem képes elegendő üzemanyaggal ellátni a betegszállító járműveket. A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának jeruzsálemi szóvivője pedig azt közölte, hogy mentőautóból sincs elég a Gázai övezetben.
Egyiptom ugyanakkor kész a Gázai övezet legnagyobb egészségügyi létesítményének rendelkezésére bocsátani mentőautókat az emberek kimenekítése érdekében, ha ehhez biztonsági garanciákat kap
– fűzte hozzá Brennan.
A WHO úgy tudja, jelenleg mintegy 600 beteget ápolnak a kórházban, ahová az izraeli erők ezen a héten hatoltak be. A kimenekítés során elsőbbséget élveznének a súlyos betegek, valamint az a 36 újszülött, akik az áramtermeléshez szükséges üzemanyag hiánya miatt nem jutottak inkubátorhoz.
A kórház kiürítési terve szerint, amelynek végrehajtását a kórházzal való kommunikáció akadozása is megnehezíti, a betegek nagy részét a Gázai övezet déli részén lévő kórházakba vinnék, ám az ottani kórházak is túlterheltek. A másik lehetőség, hogy a betegeket az al-Sifa kórházból egyenesen Egyiptomba, feltehetően a Gázai övezetből kimentett betegeket eddig is befogadó el-Arís kórházába szállítják – közölte Brennan.
Kedves olvasóink!
Ezzel a poszttal véget ér az Index élő hírfolyama, amelyben az Izrael és a Hamász terrorszervezet közötti háború eseményeiről tudósítottunk. A nap legfontosabb történései a következők voltak:
Köszönjük egész napos figyelmüket. A holnapi napról kezdve a percről perce formátum helyett hírösszefoglalókban tudósítunk az eseményekről. Jó pihenést kívánunk!
Az izraeli kormánypárt politikusa, Nisszim Vaturi (aki a törvényhozás, a Kneszet házelnökhelyettese is) egy közösségi posztjában a Gázai övezet felégetését követelte.
Vaturi arra reagált, hogy a szűk izraeli hadikabinet néhány órája úgy döntött, hogy humanitárius célú üzemanyag-szállítmányokat beengednek Gázába. A háború kezdete óta most először történhet meg ez, és még az izraeli kormány tagjai is tiltakoztak a lépés miatt.
Túlságosan humánusak vagyunk. Égessük fel Gázát! Ne engedjünk be üzemanyagot, ne engedjünk be vizet addig, amíg a túszok vissza nem térhetnek!
– írta posztjában Vaturi. Az ügyben az izraeli kormányzat még szombatra is összehívott egy rendkívüli ülést.
Az Egyesült Államok elnöke felszólította Tamim bin Hamad Al-Tani katari emírt, hogy intézkedjen a Hamász 240 túszának „minden további késlekedés nélkül” való elengedése ügyében – írja a The Times of Israel a Fehér Ház egyik közleménye alapján.
Katar edddig közvetítőként játszott szerepet a túsztárgyalásokban, és a napokban már azt híresztelték, hogy egy részleges alku megszülethetett az ügyben a nők és gyermekek kiszabadulásáról.
Biden pénteken telefonon beszélt a katari emírrel, és hangsúlyozta, hogy azonnal intézkedni kell a túszok kiengedése érdekében. A közlemény hangvétele azt jelzi, hogy a Fehér Ház fokozza a nyomást Kataron ebben az ügyben.
Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő már a minap is arra kérte Bident izraeli sajtójelentések szerint, hogy tegyen így, és igyekezzen elérni Katarnál azt, hogy minél több túsz elengedéséről szülessen megállapodás a Hamásszal.
Az izraeli 12-es tévécsatorna közölte, hogy egy rendőrségi vizsgálat adatai szerint 364 halottja is lehetett annak az izraeli Nova technófesztiválnak, amelyen rajtaütöttek a Hamász fegyveresei október 7-én.
A The Times of Israel beszámolója szerint korábban úgy vélték, hogy 270 lehet a fesztivál halottjainak száma. Ha a 364-es szám igaz, akkor ez azt jelenti, hogy a támadás összesített, katonai és civil halálos áldozatainak majdnem egyharmadát ők adták.
A 12-es csatorna szerint a rendőrség vizsgálatból az is kiderült, hogy a fesztivál 40 vendége eshetett a Hamász fogságába. Közlésükből az is kiderült, hogy a rendőrök szerint a Hamász előzetesen nem is tudott erről a fesztiválról, nem kalkuláltak ezzel a támadás előkészítésében.
Az IDF szóvivője közölte, hogy az erők csütörtökön behatoltak az Iszlám Dzsihád északi parancsnokságának egyik őrhelyére. A jelentések szerint két teljes teherautónyi fegyvert, egy drón alkatrészeit és hírszerzési anyagot találtak és szállítottak el – közölte a Haárec.
A posztot páncéltörő fegyverek gyártására és az Iszlám Dzsihád erőinek kiképzésére használták. Az IDF közölte, hogy találtak egy csali harckocsit, amelyet a terroristák kiképzési célokra használtak.
A művelet végén az IDF megsemmisítette az előőrsöt.
Recep Tayyip Erdogan pénteken Németországba érkezett Olaf Scholz kancellár meghívására, és egy nyilatkozatban azonnali tűzszünetet, az izraeli támadások leállítását követelte.
Erdogan elnök közölte, hogy Izrael palesztin földön végrehajtott támadásainak véget kell vetni, és fontos, hogy a világ mit reagál az emberi jogi kihágásokra [...]. Azonnali tűszünetre van szükség
– írta egy közleményben a török elnök hivatal, amelyet azt követően adtak ki, hogy Erdogan találkozott Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnökkel.
A török államfő Olaf Scholz német kancellárral is találkozni fog várhatóan, akivel a napokban egymásnak ellentmondva nyilatkoztak Izrael kérdésében.
A Hamász pénteken közzétett egy videót, amelyen egy idős izraeli túsz látható rossz állapotban.
A 86 éves Arjeh Zalmanovicsot még október 7-én rabolták el. A rövid felvételen az idős férfit először orvosi gépekre szerelve, de még élve mutatják meg, itt még eszméleténél van.
A felvétel második részében viszont már eszméletlenül, sőt, feltételezhetően holtan látható.
Azt nem tudni, hogy ha valóban meghalt, akkor mi okozta a halálát. A férfi családja azt kérte az emberektől, hogy ne terjesszék a videót.
Hamas killed the 3rd kidnapped israeli today!
— daniel amram - דניאל עמרם (@danielamram3) November 17, 2023
The monsters of Hamas recently announced the death of Aryeh Zalmanovich, an 86-year-old abductee from Nir Oz. In their uploaded video, he is seen connected to devices, attempting to communicate before being murdered. His son, Boaz,… pic.twitter.com/IaLiMm8kqG
Zalmanovics az alapítója volt az egyik Gáza-közeli kibucnak, Nir Oznak, ahonnan sok embert raboltak el az október 7-i támadás alatt. Két fia és öt unokája van.
A felvétel legalább egy oldalon, az israelnewspulse.com-on megtekinthető, de csak saját felelősségre ajánljuk ezt. Az oldal azt írta: a család kérése ellenére azért tették közzé a videót, hogy a világ láthassa, hogy a Hamász megölte az izraeli túszt.
Az izraeli hadsereg közölte, hogy Gáza északi felén egy bölcsődében mozsarakat találtak.
Troops of the Bislamach Brigade located a cache of mortars inside a kindergarten in northern Gaza, footage published by the IDF shows. pic.twitter.com/CinqXbpP1l
— Emanuel (Mannie) Fabian (@manniefabian) November 17, 2023
A közlemény szerint a Bislamach dandár akadt a fegyverekre. Ezzel párhuzamosan egy másik egység, a Goláni dandár felderítői egy iskolában találtak lőfegyvereket, RPG gránátvetőket és más katonai eszközöket.
Az izraeli kormányfő, Benjamin Netanjahu szombatra összehívta az izraeli biztonsági kabinetet – közölte a miniszterelnöki hivatal a The Times of Israel szerint.
Az ülést a Gázába érkező, humanitárius célú üzemanyag-szállítmányok átengedésére vonatkozó döntés miatt hívták össze, amelyet a szűkebb izraeli hadikabinet hozott meg. A lépés ellen még a kormány politikusai közül is tiltakoztak néhányan, ezért Netanjahu célja feltételezhetően az lesz, hogy most a biztonsági kabinettel is jóváhagyassa a kritizált döntést.
Az izraeli hadsereg egy túszul ejtett nő holttestére bukkant a gázai al-Sifa kórházban – írja a CNN.
A hírportál szerint a hadsereg péntek reggel tette a bejelentést. Feltételezésük szerint ez annak a 19 éves nőnek, Noa Marcianónak a holtteste lehetett, akit pár órája temettek el.
Ez lehet a második alkalom, amikor egy túsz holttestét megtalálják Gázában. Az első alkalommal egy 65 éves nő, Jehudit Weisz holttestét találták meg, akit október 7-én Beri kibucból rabolt el a Hamász.
Arról, hogy pontosan mi okozta a halálukat, egyikük esetében sincs biztos információ egyelőre.
Az izraeli hadsereg (IDF) két videót tett közzé arról, hogy a Gázai övezet északi részén, Beit Hanunban miként hajtottak végre csapást a Hamász fegyveresei ellen.
A közlemény szerint az egyik támadás célja egy megfigyelőállomás volt, míg a másik csapással három, gépkarabélyokkal és RPG-gránátvetőkkel felszerelt fegyvereseket likvidáltak.
בנוסף, בעזרת יכולות תצפית מתקדמות ושימוש ברחפנים, זוהו שלושה מחבלים חמושים בטילי RPG וקלצ'ניקוב באזור בית חאנון. כוחות האיסוף הכווינו תקיפה אווירית מדויקת והמחבלים חוסלו>> pic.twitter.com/ByfFwFSbsP
— צבא ההגנה לישראל (@idfonline) November 17, 2023
Mindkét csapást azt követően hajtották végre, hogy a határőrség 636. elit megfigyelőegysége azonosította a célpontokat – írták.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken a sajtónak beszélt arról, hogy találkozhat-e Vlagyimir Putyin orosz elnök Mahmúd Abbásszal, a ciszjordániai Palesztin Hatóság elnökével – írja a RIA Novosztyi.
Peszkov azt mondta: napirendben van az orosz és a palesztin elnök találkozója, a konkrét dátumot azonban még nem tűzték ki.
A két vezető tavaly októberben is találkozott, többek közt beszéltek az Izrael és palesztinok közti konfliktusról is, és megegyeztek, hogy egyikük sem bízik az Egyesült Államokban.
Olasz diákok egy csoportja palesztin zászlót tűzött ki a pisai ferde toronyra pénteken.
A diákok azonnali tűzszünetet követeltek Gázában, és egy Facebookon megjelent közleményben azt írták, hogy pénteken több százan vonultak fel Pisában ezt követelve.
- Italy - Pisa - 17/11/2023
— Momo Yaoyørozu (@ImMomoYaoyoroz) November 17, 2023
Piazza dei Miracoli 🇮🇹
organized by university students with citizen participation. Also some students broke into the tower and placed the flag ♡
its another important Italian town standing with #Palestinian 🇵🇸 💚#CeasefireNOW #Palestine_Genocide pic.twitter.com/eRTkQA32ui
A zászlót először csak a torony előtt feszítették ki. Az ANSA olasz hírügynökség szerint később nagyjából 15 diáknak sikerült átjutnia a tornyot őrző biztonságiakon, és ők feszítették ki a zászlót a toronyban. A tüntetők füstbombákat is bevetettek a helyszínen, de úgy tudni, hogy a toronyban nem keletkezett kár.
Több izraeli politikus is kritizálta azt a döntés, amely értelmében Izrael üzemanyagot enged be a Gázai övezetbe (a háború kezdete óta először).
Itamar Ben Gvir nemzetbiztonsági miniszter (aki nem tagja annak a szűk, a háború kezdete után létrehozott hadikabinetnek, amely a döntést meghozta) azt mondta, hogy a kabinet „rossz politika irányába vezeti Izraelt.
Amíg a túszainkat még csak meg sem látogathatja a Nemzetközi Vöröskereszt, addig nincs értelme humanitárius ajándékokat adni az ellenségnek
– mondta.
Hasonló véleményen volt Bezalel Szmotrics pénzügyminiszter is, aki szintén súlyos hibának nevezte a döntést, és megjegyezte, hogy az ellentétes az izraeli kormány döntéseivel, továbbá gyengeséget jelez Izrael részéről, és a Hamásznak kedvez – írja a The Times of Israel.
A lap szerint Avigdor Liberman ellenzéki politikus és pártvezér is kritizálta a döntést, és egy közösségi médiás posztban felszólította a kormányt:
Ne adjanak üzemanyagot a Hamász nácijainak!
Megjegyezte azt is, hogy a kormány korábban azt ígérte: „egy csepp üzemanyagot” sem engednek be Gázába. Ehhez képest most több ezer litert engednek be egyoldalúan úgy, hogy a Hamász által foglyul ejtett túszok ügyében semmilyen humanitárius gesztust nem kapott ezért cserébe Izrael – mondta.
Október 7. óta először döntött úgy Izrael pénteken, hogy a Gázába irányuló, humanitárius célú üzemanyag-szállítmányokat részben beengedi az övezetbe.
A The Times of Israel szerint egy izraeli tisztviselő közölte, hogy
az izraeli hadikabinet döntött, és naponta két teherautónyi üzemanyagot beengednek Gázába.
Feltételként szabták, hogy az üzemanyagot az ENSZ szükségleteire, valamint a helyi lakosság alapvető szükségleteire kell fordítani.
A tisztviselő szerint a döntést az izraeli hadsereg (IDF) az elhárítás (Sin Bét), valamint amerikai tisztviselők javaslatára hozták meg. Az akció célja az, hogy a gázai vízrendszert, csatornarendszert és egészségügyi ellátórendszert „minimálisan” karban lehessen tartani, és meg lehessen akadályozni azoknak a járványoknak a kitörését, „amelyek az övezet lakosságát, valamint a saját erőinket is veszélyeztetnék, és Izraelbe is átterjedhetnének” – fogalmazott.
A kormány tisztviselője végül azt is leszögezte, hogy a lépés segíthet Izraelnek a nemzetközi diplomáciában való manőverezésben, és abban, hogy az egyre nagyobb nemzetközi nyomás ellenére is folytathassák a Hamász megsemmisítését. Hozzátette: Izrael követni fogja a szállítmányok útját, hogy biztosítsa: azok semmiképp nem jutnak el a terrorszervezethez.
Palesztin jelentések szerint egy izraeli csapásban meghalt Ahmad Bahar, a Hamász egyik vezetője – írja a The Times of Israel.
Initial unconfirmed reports that the IDF just took out Ahmad Bahar, who was the head of Hamas’ legislative committee, among other things. 💪🇮🇱 pic.twitter.com/ClUrEpgCGE
— Hillel Fuld (@HilzFuld) November 17, 2023
A lap szerint a 76 éves Bahar korábban a gázai Palesztin Törvényhozó Tanács alelnöke is volt. Az izraeli hadsereg egyelőre nem erősítette meg, hogy csapást hajtottak végre ellene, vagy hogy megölték volna.
Az izraeli katonák megtaláltak egy iskolát, amelyben Hamász-terroristák rejtőzködtek. Az iskolában talált fegyvereket pedig lefoglalták, közölte az izraeli hadsereg.
Egyéb műveletekben az izraeli csapatok technológiai felszereléseket, lőszereket és fegyvereket találtak, köztük Kalasnyikov típusú gépkarabélyokat, robbanószerkezeteket, gránátvetőket, mellényeket, RPG-ket és páncéltörő rakétavetőket – tette hozzá az IDF.
IDF operations in Gaza overnight:
— Israel Defense Forces (@IDF) November 17, 2023
🔺Troops located a school in which Hamas terrorists were hiding and elimated them. They confiscated multiple weapons found at the school.
🔺In other operations, troops located technological equipment, ammunition and weapons, including… pic.twitter.com/7XCRCfkEY9
Eltemették Noa Marcianót, azt az izraeli katonanőt, aki az IDF határmegfigyelőjeként szolgált a Nahal Oz kibuci IDF támaszponton, amikor október 7-én a Hamász lerohanta azt az Izrael déli része ellen végrehajtott gyilkos támadása alkalmával. A nőt Gázába hurcolták, és amíg életben volt, videót is készítettek róla. Holttestét az IDF csapatai találták meg Gáza északi részén, csütörtökön szállították vissza Izraelbe.
Édesanyja zokogva mondta el beszédét Marciano temetésén, többek között arra emlékeztetve a jelenlévőket, hogy lánya mindig másokat helyezett előtérbe, másokért aggódott, majd úgy fogalmazott:
Nem felejtünk és nem bocsátunk meg.
Végül köszönetet mondott a katonáknak, akik visszahozták a lánya holttestét.
הלב עם עדי מרציאנו, אמא מעוררת השראה.
— Raz Shechnik (@RazShechnik) November 17, 2023
יהי זכרה של נועה ברוך. הי״ד🇮🇱pic.twitter.com/LmZJEXT83p
Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken Berlinben tárgyal Olaf Scholz német kancellárral az Izrael–Hamász-háborúról – írja a CNN.
A német kancellária tájékoztatása szerint a találkozón szó lesz az Európai Unió és Törökország közötti migrációs megállapodásról is.
A török elnök nézetei az Izrael–Hamász-háborúval kapcsolatban ugyanakkor éles ellentétben állnak a német kormány politikai vezetőinek nézeteivel.
November elején Erdogan kijelentette, hogy megszakította a kommunikációt Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, és elítélte Izrael gázai akcióit, mi több, emberiség elleni bűnnek nevezte azokat. Szerdán pedig „terrorista államként” minősítette Izraelt, míg a múlt hónapban a Hamászt „felszabadító szervezetként” definiálta, dacára annak, hogy az Európai Unió terrorista szervezetnek minősítette a csoportot.
Scholz az első olyan vezető politikusok között volt, aki szolidaritási látogatást tett Izraelben.
A Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatón Scholz hangsúlyozta, hogy Németország csakis Izrael mellett állhat.
Erdogan berlini látogatása során több tüntetést is terveznek – mondta a berlini rendőrség szóvivője pénteken a CNN-nek, hozzátéve, hogy Erdogan rövid fővárosi látogatása során mintegy 1500 rendőr lesz készültségben.
Ismeretlenek horogkeresztet festettek a ljubljanai zsidó kulturális központ bejárati ajtajára, ami az első ilyen eset Szlovéniában az izraeli–palesztin konfliktus október 7-i kiéleződése óta – közölte az MTI.
Az intézményben egy holokauszt-emlékközpont és egy zsidó múzeum is működik, valamint zsinagóga is egyben, jelenleg pedig egy Anne Frankról szóló kiállítás látható ott. Hétfő óta toleranciafesztivál is zajlik az épületben.
Robert Baruh Waltl, a Szlovéniai Liberális Zsidó Hitközség vezetője aggodalmát fejezte ki és zsidók elleni támadásnak nevezte az esetet.
It is horrible to see that the Jewish Community Centre and theater in Ljubljana, Slovenia has been defaced with antisemitic graffiti.
— European Jewish Congress (@eurojewcong) November 16, 2023
The building also hosts the local synagogue and the Museum of the History of the Holocaust in Slovenia.
We stand with the 🇸🇮 Jewish community. pic.twitter.com/tNEnqbLUld
A zsidó központ megrongálását elítélte a külügyminisztérium és a belügyminisztérium, valamint a Nemzetközi Holokauszt Emlékszövetség szlovén küldöttsége és a német nagykövetség is.
A rendőrség vizsgálja az esetet, a csütörtökön felfestett horogkeresztet és Dávid-csillagot már eltávolították az épület bejáratáról.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) aggodalmának adott hangot a betegségek gázai terjedése miatt – írja a The Guardian.
A szervezet aggasztónak tartja, hogy már hetek óta tartanak az izraeli bombázások miatti állapotok, és a lakosság menedékhelyeken zsúfolódott össze tiszta víz és megfelelő élelmiszer nélkül.
Rendkívül aggódunk a betegségek terjedése miatt, főként a téli szezon beköszöntével
– mondta Richard Peeperkorn, a WHO megszállt palesztin területen állomásozó képviselője.
Elmondta, hogy a sűrűn lakott enklávéban több mint 70 ezer akut légúti fertőzéses és több mint 44 ezer hasmenéses esetet regisztráltak, ez pedig jelentősen magasabb a várt számoknál.
A volt New York-i főkonzul, Andrea Mitchell egy interjúban elmondta, hogy a Hamász és Izrael közötti megállapodás várhatóan „egy az egyhez lesz”, vagyis ha egy izraelit szabadon bocsátanak, egy palesztint is elengednek – írja az NBC News.
Egy lehetséges túszügylet mögött komplex kommunikációs hálózat szövődik – mondta el.
A Hamász beszél a katariakkal, mi beszéltünk az amerikaiakkal és az izraeliekkel, majd az egyiptomiaktól is kapunk információt, akik visszatérnek az amerikaiakhoz, és így tovább
– írta körül a helyzetet, hozzátéve, hogy ez közel sem egy tárgyalóasztal.
Azt is elmondta, hogy legfeljebb 100 ember szabadon engedésére számítanak, beleértve a kettős állampolgárságú izraelieket és több tucat külföldi munkavállalót is.
Azt mondta, hogy a megállapodás valószínűleg nem vonatkozik majd IDF-katonákra, mindegy, hogy férfi vagy nő az illető.
Az IDF szerint palesztinok tüzet nyitottak egy járműből a ciszjordániai Hebron városa mellett tevékenykedő izraeli csapatokra – írja a The Times of Israel.
Az Izraeli Védelmi Erők szerint a 8106. zászlóalj tartalékosai viszonozták a tüzet, megölve a fegyverest és a sofőrt.
Egyetlen katona sem sérült meg. A támadáshoz használt gépkarabélyt a csapatok lefoglalták.
Már második napja nem működnek a kommunikációs rendszerek a Gázai övezetben, mivel nincs üzemanyag az internet- és telefonhálózat működtetéséhez, ami miatt a segélyszervezetek leállították a humanitárius szállítmányok határokon átnyúló szállítását, írja a The Times of Israel.
Gáza jelenleg a szükséges élelmiszer-ellátás mindössze 10 százalékát kapja naponta, és a kiszáradás és az alultápláltság egyre nagyobb méreteket ölt, mivel a területen élő 2,3 millió ember szinte mindegyike élelemre szorul – mondta Abeer Etefa, a Világélelmezési Program regionális szóvivője.
„Az emberek az éhhalál közvetlen lehetőségével néznek szembe. A Gázában meglévő élelmezési rendszerek gyakorlatilag összeomlanak” – tette hozzá.
Az izraeli hadsereg szerint öt halottja van a legújabb rajtaütésüknek. A támadás a megszállt ciszjordániai Dzsenín városában történt.
A hadsereg azt is közölte, hogy tűzpárbajt vívtak palesztin harcosokkal, akik állítólag mentőautókkal menekültek egy kórház irányába, „hogy ott elrejtőzzenek”. Egy palesztin harcost letartóztattak az egészségügyi intézmény bejáratánál – közölte a hadsereg.
Today dawn, occupation forces detain and search ambulance crews at Ibn Sina Hospital, impeding their ability to aid the injured and transport patients in Jenin Governorate.#Jenin#NotATarget pic.twitter.com/9422MVQoeA
— PRCS (@PalestineRCS) November 17, 2023
Korábban izraeli katonák jelentek meg a kórháznál, ahol arra kérték az egészségügyi személyzetet, hogy tegyék fel a kezüket és ürítsék ki az épületet. Néhány orvost egy órán keresztül kihallgattak, majd elengedték őket, írja az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió.
Az Izraeli Védelmi Erők arról posztolt az X-en, hogy átvették az ellenőrzést az Iszlám Dzsihád főhadiszállása felett, ahol lőszereket is találtak.
Emellett arról írnak, hogy rakétákat, drónokat és további fegyvereket telepítettek ide.
IDF troops located heavyweight rockets, UAVs and additional weapons based on IDF intelligence.
— Israel Defense Forces (@IDF) November 17, 2023
We took control of, and struck, the Islamic Jihad northern command stronghold where the munitions were found. pic.twitter.com/MJ399uG7Y3
A Hamász iszlamista palesztin szervezet tagjai alagútrendszert építettek ki az al-Sífa kórházkomplexumon belül, állítja az izraeli hadsereg.
A feltárt alagútendszerről még egy videót is megosztottak az izraeli katonák, akik a Rantiszi kórház alatt is találtak egy alagutat.
Az al-Kúdsz kórházban pedig nagy mennyiségű fegyvert és lőszert találtak a Hamász tagjaira vadászó katonák.
Exposing another layer of Hamas’ exploitation of three of the largest hospitals in Gaza:
— Israel Defense Forces (@IDF) November 17, 2023
🔻Inside the Shifa Hospital complex, a Hamas terrorist tunnel was uncovered.
1/3 pic.twitter.com/uGo4uBdTly
Babakocsit használhatnak ártatlanok megölésére szánt fegyverek szállítására a Hamász terroristái – írja az Izraeli Védelmi Erők (IDF) a közösségi oldalán.
Az IDF egy hangfelvételt is közzétett az X-en (korábban Twitter), amelyen az hallható, ahogyan a Hamász két katonája arról egyeztetnek, hogy az esti imádság alatt terveik szerint rakéták és páncéltörők cserélnek gazdák, amelyeket babakocsiba rejtve adnak át egymásnak.
How do you justify using baby strollers to transfer weapons intended to kill innocents?
— Israel Defense Forces (@IDF) November 17, 2023
Listen to two Islamic Jihad terrorists do just that: pic.twitter.com/ejaemUzLrB
Korábban írtunk róla, hogy a katonai szóvivők tájékoztatása szerint Bét Hanúnban egy Hamász-terrorista házában, annak kislánya ágyában rakétákat találtak, egy babakocsiban egy légelhárító rakétát, továbbá a gyerekszobában több tucat kilogramm robbanóanyagot. Miután megtalálták, megsemmisítették a lőszereket.
A meghatározó biztonságpolitikai szakértők egyetértenek abban, hogy a Hamász szándékosan telepíti fegyverraktárait és parancsnoki vezetési pontjait kórházak, óvodák és egyéb polgári infrastruktúra alá.
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) megtalálta és megölte azt a férfit, aki leköpte annak a német–izraeli tetoválóművésznek a testét, akit Gázában egy teherautó platóján hurcoltak körbe – írja az rtl.hu a New York Post nyomán.
Shani Louk október hetedikén tűnt el, miután rakétaeső zúdult Izraelre. Ő is részt vett azon az elektronikus zenei fesztiválon, ahol legalább 260 ember meghalt, többeket pedig elraboltak.
Egy felkavaró videón a 22 éves lányt félmeztelenül lehetett látni, a testét egy teherautó hátulján mutogatták a nyílt utcákon a Gázai övezetben. A felvételek szerint a fegyveresek gúnyolódtak a nő testén, amit egy fiatal férfi leköpött. Édesanyja a lábán látható tetoválásáról ismerte fel a lányát.
Nem sokkal később úgy értesült a család, hogy a fiatal lány életben lehet egy gázai kórházban, október végén azonban megerősítették a haláláról szóló híreket.
A lány édesanyja egy rabbinak árulta el, hogy az IDF megtalálta és megölte azt a férfit, aki ott volt azon a bizonyos platón Shani teste mellett. A körülötte látható alakokra még vadászik az izraeli hadsereg.
Ez a szörnyeteg most már örökké a pokolban fog égni, akárcsak a többi Hamász-vadember, aki ezt a mészárlást elkövette
– mondta a rabbi.
A Hamász fegyveres szárnya, az al-Kasszam vállalta a felelősséget a jeruzsálemi lövöldözésért – írja a Sky News.
Egy izraeli rendőrségi szóvivő korábban a Sky Newsnak azt mondta, hogy hét ember megsebesült, miután támadás történt egy Ciszjordániába vezető alagút ellenőrző pontjánál.
A terrortámadás következtében hét személy különböző mértékű sérüléseket szenvedett.