Sanders győzelmet hirdetett Nevadában

Iván András
Nyilas Gergely
2020.02.23. 08:56

Összefoglaló

Nevadában tartották a harmadik szavazást az amerikai előválasztáson
Bernie Sanders volt a kaukusz esélyese, és az biztos, hogy ő nyert
Azonban Iowához hasonlóan itt is rettentő lassan csordogálnak az eredmények, ezért a második hely még nem dőlt el
Ez volt az első olyan állam, ahol kiderült, ki, hogyan áll a latinók és a feketék között
Sanders tartolt a fiatalok és a latinók között, a feketék többsége Bident választotta
Élőben követtük az eredmények alakulását
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Még mindig csak 50 százaléknál járnak, Sanders 46,6 százalékkal vezet, Biden 19,2-vel második, Buttigieg 15,4-gyel közelebb került.

  • Már a körzetek 43 százaléka beérkezett, ez a legfrissebb állás az elnyerhető megyei delegáltak tekintetében:

    • Sanders 46,8 százalékkal vezet
    • Biden 20,7 százalékkal második
    • Buttigieg 15,1
    • Warren 9,5
    • Klobuchar 4
    • Steyer 3,7
    • Gabbard 0,1 százalékon áll.
  • Hiába milliárdos Tom Steyer, a demokrata elnökjelöltségért folyó küzdelemben az egykor hedge fundot kezelő üzletember 200 millió dollárt már beletolt a kampányba, méghozzá a saját vagyonából. Ehhez képest Mike Bloomberg 300 milliója semmi, ha meggondoljuk, hogy az egykori New York-i polgármester és üzletember, valamint a Bloomberg hírügynökség alapító tulajdonosa 65 milliárd dolláros vagyonból költött.

    Ráadásul Bloomberg még be sem lépett a választási küzdelembe, azt majd csak a szuperkedden teszi meg. 

    Steyer viszont már szerepel, bár pénzköltésének hatékonysága vitatható, ha azt nézzük, hogy a három eddigi állomáson még egyetlen delegáltat sem szerzett, és nem csak épp lecsúszott róluk, hanem a közelükbe sem került:

    0,3 százalékával Iowában, értelemszerűen 0 delegáltat gyűjtött, ugyanennyit hozott össze New Hampshire-ben – itt az előválasztáson leadott szavazatok 3,6 százalékát kepta –, és ezt az eredményt ismételte meg szombaton Nevadában is, 3,8 százalékkal. Igaz, tekinthetjük ezt emelkedő trendnek is, de ilyen szavazat/dollár hatékonysággal Bloomberg teljes vagyona sem lenne elég Steyernek a győzelemhez.

  • Már a körzetek 27 százaléka beérkezett, sok változás nem történt:

    • Sanders 46,6 százalékkal vezet
    • Biden 22,7 százalékkal második
    • Buttigieg 14,5
    • Warren 8,9
    • Steyer 3,7
    • Klobuchar 3,3
    • Gabbard 0,1 százalékon áll.
  • A júniusi jelöltállító gyűlésen szavazó delegáltak közül 36-ot osztanak ki Nevadában,  ebből kilencet Sanders már biztosan megnyert a CNN szerint. További 27 delegált sorsa még kérdés, hiszen az adatok feldolgozása Iowa-lassúságú. Mindenesetre a delegáltak állása a fenti kilenc figyelembevételével jelenleg

    • Sanders 30
    • Buttigieg 23 
    • Warren 8
    • Klobuchar 7
    • Biden 6

    Az elnökjelöltsége elnyeréséhez 1991 delegáltra van szükség, ez biztosítja a minimális többséget. A verseny tehát az elején van. A szuperkedd 14 államában viszont a 3979 delegált harmadát osztják ki. (Csak Kalifornia 415, Texas 225 delegáltat ad.)

  • Megint lépett egyet előre a feldolgozottság, a megyei delegáltak szempontjából már a körzetek 23 százalékát összesítették:

    • Sanders 46,3
    • Biden 23,7
    • Buttigieg 13,8
    • Warren 8,9
    • Steyer 3,7
    • Kloubchar 3,3
    • Gabbard 0,1 százalékon áll.
  • Elizabeth Warren utolsóként lépett fel a nevadai kaukusz után. A massachusettsi szenátor már Seattle-ben szólalt fel, gratulálva Sanders győzelméhez. (Washington állam egyébként nem része a szuperkeddnek, ennek ellenére Warren oda ment Nevadából.)

    De megköszönte, hogy saját eredményével a választók versenyben tartották őt Nevada után is.

    Szerda este óta 9 millió dollárt gyűjtött – mondta, jelezve, hogy jól hajrázott.

    Azután rátért Mike Bloombergre, aki még be sem szállt a versenybe, de már 300 millió dollárt elköltött a kampányra, úgy, hogy még a következő, dél-karolinai megmérettetésen sem lesz ott, majd csak a szuperkedden – ahol az érintett 14 államban 160 millió dollárt költött reklámokra, míg Sanders csak tízet, Warren csak 300 ezret, Biden pedig semmit.

    Adott egy milliárdos, aki egyelőre nem hozza nyilvánosságra, hogy mennyit adózik, több nőket sértő nyilatkozata van és rasszista kijelentéseket tett – sorolta a világelső 20 leggazdagabb embere között lévő Bloombergről. „Ne cseréljünk egy arrogáns milliárdost egy másikra!” – mondta Warren, aki szerint Bloomberg a Demokrata Párt legkockázatosabb jelöltje volna.

  • Már Iowában is dühöt éreztem – mondta az elnökjelölti versenyből a második állomás után kiszállt Yang, utalva arra, hogy azon a kaukuszon és most Nevadában is gyatrán jönnek az eredmények. 5 óra után a megyei delegáltak tekintetében csak a körzetek 11 százalékát összesítették.

    Yang szerint ez kitolás a jelölttel, a stábbal, az önkéntesekkel, mindenkivel, aki egy hónapot beleöl a kampányba. 

  • Beszédes, hogy a magát demokratikus szocialistaként meghatározó Sanders még a mérsékeltek körében is második tud lenni 22 százalékkal, ráadásul úgy, hogy körükben az első Bidennek is csak 25 százaléka van. Igaz, ez annak is betudható, hogy a mérsékelteket célozza Buttigieg is, aki 20 százalékon áll és Klobuchar is, aki 14 százalékot tudhat magáénak.

    A feketék között viszont jobban áll Biden, mint eddig mérték:

    Az entrance poll szerint Obama alelnökáre a feketék 39 százaléka szavaz, Sandersre 27, a végső győzelemre esélytelen Steyerre is jut 16 százalé. Sokatmondó, hogy Buttigieg a feketék körében sehol sincs: Warren 10, Klobuchar 3 százalékot kapott, a Buttigieg viszont ennél is kevesebbet.

  • A kampányba eddig saját vagyonából már több százmillió dollárt beleöntő, a szerdai tévévitán először szereplő, de a februári négy államot még kihagyó Michael Bloomberg kampánymenedzsere is kiadott egy közleményt a szuperkeddre készülve.

    A Guardian által idézett közlemény szerint a széttöredezett mezőny miatt Bernie Sanders behozhatatlan előnyre tehetne szert. „Ő egy olyan jelölt, aki háborút hirdetett az úgynevezett demokrata establishment ellen. Függetlenekre ÉS republikánusokra is szükségünk van Trump legyőzéséhez, nem a saját pártod támadásával kellene kezdeni” – írták. Szerintük fatális hiba lenne egy olyan jelöltet választani, aki csak egy behatárolt bázishoz szól.

  • Csak a negyedik lett Elizabeth Warren, aki utolsóként szólalt meg a választói előtt a nevadai kaukusz után. A massachusettsi szenátor 8,5 százalékon áll – a lassan kezelt nevadai szavazatok 11 százalékos feldolgozottságánál – ami kevesebb, mint amire számított stábja a nevadai tévévita után, amelyen elemzők szerint mindenkinél jobb volt.

    Kampányfőnöke szerint a politikus jól is hajrázott, de ez már nem volt elég jobb szereplésre. Persze, Roger Lau ezzel saját munkáját is mentegeti, de az valóban beszédes, hogy Warren az egész hónap alatt 21 millió dollár támogatói pénzt gyűjtött össze és ebből kilenc millió az utolsó három napon jött be.

  • A Demokrata Párt reményei szerint nem tart egész éjszaka a nevadai kaukuszon leadott szavazatok összeszámlálása. Ez azonban már így is erősen emlékeztet Iowára, még akkor is, ha ott sokáig nulla százalékon álltak a hivatalos adatok. Ezúttal sokáig 4 százalékon állt – ennek alapján már győztest hirdettek, Sanders személyében –, majd négy és fél órával később átlépték a 10 százalékot. (Sanders az élen 44 százalékkal, Biden bebiztosította második helyét 25,2 százalékon, Buttigieg 14,8 százalékon volt.)

    140 ezer leadott szavazatról van szó, igaz a jelölőgyűlés szavazataiból adódó végeredmény – azaz, hogy ki mennyi delegáltat szerez az első, majd a második körben – bonyolultabban jön ki, mint egy előválasztáson, de azért mégiscsak kellemetlen, hogy Iowa után megint sikerült belefutni egy zavarbaejtően lassú feldolgozásba.

    Az kétségtelenül különbség Iowához képest, hogy Nevadában azért sikerült valószínűsíthető győztest hirdetni és körvonalazódik az erősorrend.

  • A CNN entrance pollja szerint a szavazók 17 százaléka volt 17-29 év közötti, és kétharmaduk Sanderst választotta.

    A szavazók 35 százaléka tartozott valamelyik kisebbséghez, közöttük 44 százalék szavazott Sandersre, 21 százalék Bidenre, 11 százalék Steyerre, 8 százalék Warrenre, 7 százalék Buttigieg-re.

    A CBS News entrance pollja alapján a szavazók közel ötödét kitevő latinók között

    • Sanders 53 százalékot kapott,
    • Biden 16,
    • Buttigieg 9,
    • Steyer 8,
    • Warren 7,
    • Klobuchar pedig 4 százalékon állt.
  • „Hadd mutassam be Nektek az Egyesült Államok következő first ladyjét" - mondta mosolyogva Bernie Sanders a texasi San Antonióban tartott győzelmi beszéde elején mellette álló feleségére mutatva. Majd támogatóinak üdvrivalgása közepette kijelentette:

    Mi kaptuk a legtöbb szavazatot Iowában, megnyertük a New Hampshire-i előválasztást, és három nagy tévé és az AP szerint megnyertük a nevadai kaukuszt is!

    Sanders a kampányeseményét már a szuperkeddre készülve tartotta Texasban, nem Nevadában. Azt mondta, hogy meg fogják nyerni a demokrata előválasztást Texasban is március 3-án. „Ne mondjátok el az elnöknek, mert könnyen felhúzza magát, de le fogjuk győzni itt Texasban” – mondta Trumpra és a november 3-i elnökválasztásra utalva.

    Azt is kijelentette, hogy Nevadában egy generációkon, fehéreken, feketéken, latinókon átívelő koalíciót sikerült összehozniuk, ami nemcsak ott nyert, de „átsöpör majd az egész országon.” Kiemelte, hogy önkénteseik készek több százezer ajtón bekopogtatni, egyik másik kampánynak sincs ilyen alulról szerveződő támogatottsága.

    Azt mondta, hogy Texasban és országszerte nyerni fognak, mert az amerikaiaknak már elegük van egy elnökből, aki folyamatosan hazudik, a korrupt kormányzatból, az amerikai demokráciát aláásó politikából, miközben Trump „láthatóan soha nem olvasta az ország alkotmányát.”

    Sanders a demokrata előválasztás esélyeseként Trumpra koncentrált, és a programjára, nem a riválisaira. Kihangsúlyozta, hogy ő Trumppal ellentétben nem megosztani akar, hanem összehozni az embereket, emellett pedig gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi igazságosságot is ígért.

  • Annál, hogy 140 ezer szavazat négy százalékát három óra alatt tudták feldolgozni Nevadában, már csak az tűnik furcsábbnak, hogy ennek alapján elég bátran hirdet a média győztest. Az AP szerint ezt azért tehetik meg felelősséggel, mert minden államban olyan szakemberek állnak rendelkezésre, akiknek kellő helyismeretük van, olyan demográfiai adatok és helyi politikai összefüggések ismeretének birtokában vannak, mint egyetlen más hírügynökség sem – idézte az AP-t a Guardian.

  • Pete Buttigieg Las Vegasban köszönte meg szavazóinak az eredményt – bár végeredményről nem beszélhetett, de négy százalékos feldolgozottságnál a harmadik helyen áll az államban. Az előző két forduló után eddig Buttigiegé volt a legtöbb delegált az elnökjelöltségért folyó versenyben.

    A kötelező „Legyőzhetjük a Trumpot” után rátért Sandersre, aki Nevadával biztosan átveszi tőle a vezetést a delegáltak megszerzésének versenyében.

    Buttigieg szerint Sanders állami társadalombiztosításról alkotott elképzelése nem tartható, nem lehet elvenni az emberektől a döntés jogát, hogy ők maguk döntsék el, milyen társadalombiztosítást akarnak maguknak. Buttigieg szerint téved Sanders, amikor azt mondja, hogy a kapitalizmus megreformálhatatlan.

    A spanyolajkúak felé is tett gesztust, néhány mondattal spanyolul szólva hozzájuk a közös országról.

  • Az AP és a CNN is azt vetíti előre, hogy Sanders fog győzni. Sanders kampánycsapata pedig a Guardian szerint már kiküldött egy emailt a támogatóinak, amiben győzelmet hirdetett:

    „Megnyertük a nevadai kaukuszt, és nagyot nyertünk!”

  • Korábban is írtunk róla, hogy ha a kaukuszokon két jelöltre ugyanannyi szavazat érkezik, akkor Nevadában stílszerűen kártyával döntik el, hogy ki végzett előrébb az adott körzetben. A Demokrata párt nevadai szervezetének szabályai szerint szavazat-egyenlőség esetén az egyes jelöltek támogatóinak húznia kell egy-egy lapot egy, ott a helyszínen kinyitott kártyapakliból. Amelyik jelölt támogatója húzza a nagyobb lapot, az a jelölt nyert.

    Végül két körzetben is előkerültek a kártyák. Az egyik helyen összesen hárman vettek részt a kaukuszon, közülük is ketten előzetes szavazással, tehát nem voltak jelen. Így egy közeli másik jelölőgyűlésről kellett hívni egy-egy támogatót Sandersnek és Warrennek, aki lapot húzott. Végül Warren nyert egy bubival Sanders 4-ese és Buttigieg 3-asa előtt. Egy másik körzetben pedig Buttigieg előzte be kártyával Bident.

  • „Megyünk Dél-Karolinába” – mondta jó hangulatban Joe Biden, aki úgy tűnik, hozta a kötelezőt és második lett Nevadában. (Legalábbis az eredmények szerény, négy százalékos feldolgozottsága és az előzetes felmérések alapján.)

    Ez jobb, mint a két eddigi negyedik és ötödik helye, és a kampányban most ezt sugallhatja, hogy beindítja a rakétákat, az eddigiek betervezett vereségek voltak, de ráfordul Dél-Karolinába, ahol győzelmet vár. Ott azonban már nem elégedhet meg a második hellyel, ha a szuperkeddre esélyesként akar érkezni.

    Az eredményvárón elmondta, hogy ő nem a balos Sanders és nem a milliárdos Bloomberg, hanem Biden: „Nem vagyok szocialista, nem vagyok plutokrata, én demokrata vagyok!” 

  • Az eredmények még csak csordogálnak, de az NBC News és az ABC News is Sanders győzelmét vetíti előre. Előzetesen is ő volt az esélyes, inkább csak az lehet kérdés, ki lesz a második, és milyen arányban nyer a vermonti szenátor.

  • Sikerült 140 ezer szavazat 4 százalékát összeszámolni két és fél órával a nevadai kaukusz vége után, ennek alapján az megszerzett megyei delegáltak aránya a következő:

    • Sanders 44,6 százalék
    • Biden 19,5
    • Buttigieg 15,6
    • Warren 11,8
    • Klobuchar 4,3
    • Steyer 3,7
    • Gabbard 0,2
  • Iowában is Klobuchar volt az, aki elsőként kiállt beszélni, most is előreszaladva szólt támogatóihoz. Noha alig van még eredmény – ami van, aszerint pedig ötödik helyen áll –, azt mondta, hogy szerinte túlteljesítették a várakozásokat. „Sokan azt sem gondolták, hogy még talpon leszek ezen a ponton” – mondta.

  • Sanders a március 3-i szuperkeddre – amikor 14 államban és Amerikai Szamoán szavaznak majd egyszerre – készülve a texasi San Antonióban tartja majd a beszédét. A CNN tudósítója azt írta a vermonti szenátor repülőjéről jelentkezve, hogy Sanders felszállás után nem sokkal próbálta megtudni a helyettes kampánymenedzserétől, mi a helyzet a nevadai eredményekkel.

    Azonban nem tudtak kapcsolódni a netre, ezért először újraindították a wifit, és megkértek mindenkit a gépen, hogy kapcsolódjon le. Azonban azzal kellett szembesülniük, hogy nem igazán jönnek a hivatalos eredmények. (Habár a saját belső számlálásuk már jóval előrébb járhat.)

  • Körülbelül 140 ezer szavazatot adtak le Nevadában, ezt nem sikerül bő két órája összesíteni – a Demokrata Párt nevadai eredményeit közlő hivatalos oldalon egy százaléknál tartanak.

    Ez tehát ötöde annak, amennyi szavazatot 2019 októberében leadtak a főpolgármester-választáson. 

    Négy éve gördülékenyebb volt a nevadai kaukusz, igaz, akkor nem voltak előre leadott szavazatok, amelyek integrálása a jelölőgyűléseken leadott szavazatokhoz most bonyodalmat okoz. (Bár most Iowához hasonlóan az adatok telefonos továbbítása is akadozik.)

    Egy előválasztással nem lennének ilyen gondok, ez újra felerősítheti a vitákat, hogy van-e egyáltalán szükség kaukuszra – amit hét államban tartanak –, és nem kellene inkább átállni az előválasztásra.

  • Trump is kommentálta a Twitteren a nevadai kaukuszt. Szerinte „Crazy Bernie” úgy tűnik, hogy jól szerepel, „Biden és a többiek gyengének tűnnek”, és gratulált is a vermonti szenátornak. Bloombergnek is kiszólt: „Mini Mike nem fogja tudni újra beindítani a kampányát az elnökjelölti viták történetének legrosszabb szereplése után.”

  • A FiveThirtyEight szerint a nevadai Demokrata Párt oldalán is megjelentek eredmények: a 2097-ből 28 körzet, vagyis nagyjából 1 százalékos feldolgozottság alapján. Eszerint a megyei delegáltak várható számában Sanders 29, Warren19, Biden és Buttigieg 17, Klobuchar pedig 9 százalékon áll.

  • A kaukusz egyik lényeges eleme, hogy az egybegyűltek élő vitában győzzék meg egymást arról, melyik indulót érdemes támogatni az elnökjelöltségben. Ennek az elvnek elégé ellentmond a nevadai újítás: idén előzetesen is le lehet adni a szavazatokat.

    Értelemszerűen azokat már nem lehet meggyőzni egy jelölőgyűlésen arról, hogy kire szavazzanak. (Ezek alapján osztják aztán el a megyei delegáltakat, akik aztán egy megyei gyűlésen döntenek az igazi delegáltakról az őket küldők utasításának megfelelően.)

    De technikai gondot is okozhat az újítás, hívta fel a figyelmet a Guardian tudósítója: nem kell ugyan egy appot letölteniük a telefonjaikra a bizottsági elnökök – mint Iowában ahol ez nem mindenkinek sikerült, ami miatt viszont a telefonvonalak is terheltek lettek, így nem sikerült időben továbbítani az adatokat –, de össze kell fésülniük a jelölőgyűlésen leadott élő szavazatokat az adott gyűlésre küldött előzetes szavazattal, és az ezt biztosító számítógépes program nem volt előzetesen hosszasan tesztelve. Így itt is felmerülhet, hogy a hivatalos adatok végül csúszni fognak – pedig mindössze 120 ezer körüli szavazatról lesz szó.

  • A CNN a saját tudósítóitól beérkező adatokra hivatkozva arról számolt be, hogy a körzetek 9 százalékából bejöttek a második körben kialakult szavazatszámok. Azonban a helyi pártközpontból hivatalosan nem adtak adatokat a megyei delegáltak várható eloszlásáról.

    A CNN adatai alapján:

    Sanders 5346

    Biden 2384

    Buttigieg 1974

    Warren 1393

    Klobuchar 967

    Steyer 539

    Gabbard pedig 8 szavazatot kapott.

    Az AP eredményközlőjében a körzetek 3,1 százaléka jelentett, eszerint:

    • Sanders 2529
    • Biden 766
    • Buttigieg 560
    • Warren 507
    • Steyer 352
    • Klobuchar 131 szavazaton volt a második, utolsó szavazási kör után.

    A Washington Postnak a helyi pártközponthoz közel álló forrás azt állította, hogy minden fennakadás ellenére összességében halad a folyamat, és hamarosan jönnek hivatalos adatok.

  • Az iowai kaukuszon és a New Hampshire-i előválasztáson is igaz volt, hogy jóval aktívabb volt a szavazás, mint 2016-ban. Sőt, aktívabb, mint 2008-ban. (2012 ebből a szempontból nem viszonyítási alap, mert akkor a hivatalban lévő Barack Obama újrázott.)

    New Hampshire-ben most 300 ezer szavazatot adtak le a legutóbbi 254 ezer helyett, Iowában csak ötezerrel, de szintén fölé mentek a négy évvel ezelőtti 171 ezernek, és a jelek szerint a trend megmarad Nevadában is, ahol 2008-ban 117, négy éve viszont csak 84 ezer szavazatot adtak le. Most viszont már előzetesen leadtak 75 ezret, így borítékolható, hogy a 2016-os alacsony eredményt bőven megugorják, a kérdés, hogy sikerül-e több szavazót megmozgatni, mint 2008-ban, de valószínű, hogy igen.

  • Egyelőre nem kell attól tartani, hogy olyan káosz lesz, mint Iowában volt, bár úgy tűnik, nem mindenhonnan továbbíthatók az adatok gördülékenyen.

    Az egyik jelölőgyűlésről telefonon nem sikerült leadni az eredményt, így most sms-ben továbbították. Egy másik gyűlésen azt mondták, több mint egy órán át foglalt volt a továbbításra szánt vonal, mielőtt el tudták volna küldeni a náluk született végeredményt.

    A FiveThirtyEight tette közzé ezt a tweetet: