A Marvel 2028-ig 70 filmmel jelentkezik

2014. április 4., 10:38 Módosítva: 2014.11.29 21:29
117

Hihetetlenül ambiciózus tervei vannak Kevin Feige stúdiófőnöknek, a Marvel vezetőjének. Az 1993-ban még a sírógörcs és csőd szálén álló stúdió képregényfilmjeinek köszönhetően szépen felküzdötte magát az élvonalba, Feige irányításával pedig olyan, tudatosan felépített, összefüggő filmekből álló moziuniverzumot raktak össze, amiben minden filmnek és karakternek előre eldöntött sorsa van.

2028-ig.

A Bloomberg Businessweeknek adott interjúban Feige elárulta, hogy a 8000 karakterrel bíró Marvel képregénybirodalom filmre ültetése nem lassult le, sőt: 2028-ig 70 film legyártásában gondolkodnak, azaz évente ötben, 14 éven át. Ami a nálunk jövő héten bemutatkozó Amerika kapitány 2 után már biztos, hogy mozikba kerül, az a nyári Galaxis őrzői, ami a hagyományoknak megfelelően új karaktereket vezet be a Marvel filmes univerzumba, majd 2015-ben jön a Bosszúállók 2 és a Hangyaember, de előkészítés alatt van a Hulk 2, a Thor 3, a Vasember 4 és az Amerika kapitány 3 is.

Screen Shot 2014-04-04 at 10.35.08.png

Tarantino felolvasóestet tart kiszivárgott forgatókönyvtervéből

2014. április 4., 09:45 Módosítva: 2015.03.23 15:38
4

Miközben a rendező perben áll a Gawker nevű amerikai médiabloggal, mert szerinte ők szivárogtatták ki The Hateful Eight című westernfilmjének forgatókönyvét, Los Angelesben egy felolvasóestet szervez, hogy azok is megismerhessék a sztorit, akik esetleg nem olvasnak Gawkert. Tarantino a kiszivárogtatáson annyira megsértődött, hogy kijelentette: nem fogja leforgatni a filmet soha, legfeljebb könyv formájában adja ki a történetet.

Ehhez képest Los Angeles-i Művészetek Múzeumában (LACMA) 200 dollárért bárki, aki elég szemfüles, meghallgathatja a sztorit, ugyanis ilyen borsos áron mérik a jegyet. Igaz, Tarantino korábban azt is kijelentette, hogy nem az anyagi veszteség miatt perel, és ez az aspektus nem érdekli, a 200 dolláros belépőjegy elég meredek egy ilyen eseményre. 

A sztoriban egyébként egy Vadnyugaton haladó postakocsi eltéved a hóviharban, és egy háznál köt ki, ahol az utasok átvészelnék az ítéletidőt. A szereplők között van két fejvadász, egy rabnő és egy renegát déli katona is, de hogy kik szólaltatják meg őket, az egyelőre rejtély. Aki az április 24-én rendezendő esten részt venne, ne vigyen magával mobiltelefont és tabletet sem, mert elveszik tőle. A hepajról felvételt készíteni szigorúan tilos persze. 

Húzós lesz a Feláldozhatók új része

2014. április 4., 00:52 Módosítva: 2014.04.04 15:57
219

Azt már korábban is tudtuk, hogy a Feláldozhatók 3-ban annyi sztár lesz, amennyi ki sem fér rendesen egy moziplakátra: Stallone, Schwarzenegger, Dolph Lundgren, Jason Statham és Jet Li mellett láthatjuk majd lövöldözni többek között Mel Gibsont, Wesley Snipest, Harrison Fordot és Antonio Banderast is. Bruce Willis 3 millió dollár helyett 4 milliót akart elkérni négy forgatási napért, ezért Stallone lecserélte őt Harrison Fordra. 

Augusztusban érkezik a Feláldozhatók 3 a magyar mozikba, a magyar nyelvű beharangozó az Indexen látható először! A történetből nem sok derül ki még ebből a részletből sem, de a hangulatból azért elég sok átjön. 

A női csevej vonzza be a moziba a nézőket

2014. április 3., 17:35 Módosítva: 2014.04.03 22:07
2

Egy friss kutatás szerint több bevételt termelnek azok a filmek, amelyekben a női szereplők egymással beszélgetnek, mint amelyekben nincs ilyen jelenet. Érdekes pontja még a kimutatásnak, hogy kifejezetten jót tesz a filmek bevételének, ha ez a női csevej nem a férfiakról folyik, hanem valami másról. A FiveThirtyEight blog elemezte az 1990 óta megjelent filmeket és arra a következtetésre jutott, hogy a női szereplők pozitív irányba befolyásolják a filmek bevételét.

Az általuk kifejlesztett Bechdel tesztben aszerint vizsgálták a filmeket, hogy vannak-e benne egyáltalán női szereplők, ha igen, beszélnek-e egymással úgy, hogy csak ők vannak a jelenetben, és ha igen, akkor férfiakról, vagy egyéb témáról folyik-e a társalgás. A vizsgálat alapján arra jutottak, hogy a női szereplős filmek többet hoznak vissza rájuk fordított költségekből, mint azok, amelyek nem felelnek meg ennek a kritériumnak. Ennek legjobb példája például a Jégvarázs, ami minden idők legsikeresebb animációs filmje lett, de például döntögette a bevételi rekordokat a Gravitáció is, amiben pedig csak egyetlen női szereplő van, az se nagyon beszél senkivel. Annyiban viszont érdekes a kutatás, hogy ellentmond annak a Hollywood-szerte elterjedt nézetnek, miszerint a nőket megcélzó filmek nem termelnek annyit, mint a férfiaknak szánt filmek.

Az általuk elemzett 1615 fimből egyébként 53 százalék ment át a Bechdel teszten, és 47 százalék nem.

A 10 legjobb film politikusokról

2014. április 3., 16:45 Módosítva: 2020.04.03 23:55
198

Már mozikban a Viva la liberta – Éljen a szabadság! című olasz film, amiben az ellenzék vezetője a választások előtt megelégeli a népszerűtlenséget, és úgy dönt, hogy egyszerűen lelép. Senki nem tudja, hogy hová lett, így megkeresik az ikertestvérét, hogy ő játssza el a politikust. A tesó tökéletes a szerepre, mert művelt, sármos, vicces, az emberek imádják. Csak egy kis baj van vele, nemrég engedték ki a diliházból. Ennek apropóján, és a Magyarországon is közelgő választás örömére, összeszedtük a legjobb politikusfilmeket. 

Tovább

Elmebetegek kezében van a politika

2014. április 3., 16:45 Módosítva: 2014.04.04 09:01
62

Jón Gnarr, Reykjavík polgármestere mutatta meg, hogy egy komikusból is lehet sikeres politikus: ebbe is bele lehet tanulni. Jón volt az, aki ingyenes törölközőkkel, meg az állatkertbe hozandó jegesmedvével kampányolt. Sőt drogmentes parlamentet is ígért 2020-ra, meg „fenntartható átláthatóságot”, ami egyáltalán nem jelent semmit. Itt például az egyik kampányvideójuk látható:

Megválasztása után Jón egyáltalán nem bukott bele a politizálásba, sőt a város azóta is működik és fejlődik, Jón pedig azután jelentette be, hogy nem indul a következő választáson, hogy most többen szavaznának rá, mint amikor polgármesternek választották.

Az alapszituáció a Viva la Libertában is ugyanez: egy olyan ember találja magát a politikában, akinek semmi köze az egészhez és egyáltalán nem ért a politizáláshoz, de nem is akar érteni hozzá: egyszerűen csak jól akarja érezni magát.

Tovább

Megtalálták egy elveszett némafilmet

2014. április 3., 16:39 Módosítva: 2014.04.03 20:01

Hollandiában találtak meg egy elveszettnek hitt Betty Balfour-filmet, a brit némafilmművészet egyik klasszikus alkotását - ismertette a BBC News. A Love, Life and Laughter (Szerelem, élet, kacagás) című filmet George Pearson írta és rendezte 1923-ban, és szerepel a Brit Filmintézet (BFI) "körözési" listáján, a 75 legfontosabb felkutatni való film között, írja az MTI.

Betty Balfour, a leghíresebb brit némafilmsztár a 90 perces romantikus vígjátékban egy kóristalányt alakít, aki beleszeret egy elszegényedett színészbe. A korabeli The Times kritikája a színésznőt "a brit filmekben játszó legokosabb komikaként" méltatta, maga a produkció azonban akkoriban nem váltott ki osztatlan elismerést, többek között a váratlan happy-endet is kifogásolták. A filmnek a botrány sem tett jót, ami amiatt tört ki, hogy 1924-ben egy forgatókönyvíró plágiummal vádolta meg Pearsont, bár a bíróság végül a rendező javára döntött. A Brit Filmintézet azt reméli, hogy a meglelt alkotást még idén bemutathatják a szigetországban.

Tovább

Végre a férfiak hordják a csadort

2014. április 3., 14:30 Módosítva: 2014.04.03 23:47
13

Csütörtök estétől újra Titanic Filmfesztivál azoknak, akiket nem csak Amerika kapitány és A csodálatos Pókember érdekel a mozikban. Ez már a huszonegyedik alkalom, hogy több mint egy hétig jobbnál jobb filmeket nézhetünk, köztük vadiúj, idén elkészült filmeket, és olyanokat, amiket eddig csak a Sundance vagy a Berlini filmfesztivál kivételezett közönsége láthatott. Kilenc film versenyez a Hullámtörők-díjért, a döntést idén a Szász János rendező vezette zsűri hozza meg. A gond csak az, hogy a Titanicon 52 filmet mutatnak be, ennyit pedig az sem tud megnézni, aki szabadságot vesz ki emiatt. Kiválogattuk, hogy mik tűnnek a legizgalmasabb, legmeglepőbb, legkihagyhatatlanabb programoknak. Tíz ajánlat a Titanicról.

Tovább

Scarlett Johansson egy természetfeletti gyilkológép

2014. április 3., 13:50 Módosítva: 2014.05.28 11:41
21

A Lucy című sci-fi-thrillerről Luc Besson már többször nyilatkozott, azt mondta a film témájával kapcsolatban leginkább az izgatja, hogy mi lenne, ha az emberiség a mostani 10 százalék helyett agyának teljes 100 százalékát kihasználná.

01
Fotó: Universal Pictures

A főszereplő Scarlett Johansson, aki egy természetfeletti erőkkel megáldott drogcsempész, - vagy legalábbis az lesz, miután lenyeletnek vele egy nagy adag kábítószert, ami szivárogni kezd és ettől természetfeletti képességei lesznek. Visszavág azoknak, akik kihasználták, és egy kísérleti droggal szuperképességekkel bíró gyilkológépet csináltak belőle - a történet nagy vonalakban hasonlít a rendező egy korábbi munkájára, a Nikitára. Gyakorlatilag mindent letarol, ami útjába áll, mindezt Tajvanon, szóval a film elég látványosnak ígérkezik. Johansson jól néz ki, és nem is árt most jól megnézni, mivel terhessége miatt egy darabig valószínűleg nem forgat.

A Lucy-t tavaly szeptemberben kezdték forgatni, most az utómunkálatoknál tartanak, bemutató augusztus 8-án várható.

Amy Adams idegenekkel suttogó lesz

2014. április 3., 12:45 Módosítva: 2014.04.03 16:12
3

Amy Adams aláírt a Fogságban című rettentő jó thrillert rendező Denis Villeneuve új, a Story Of Your Life című filmjéhez. A film azután játszódik, hogy egy idegen faj űrhajói leszálltak a Földön, és a világ kormányai egy nyelvészprofesszort kérnek fel arra, hogy a kommunikációban segítsen, hiszen valahogy el kellene dönteni, hogy E.T. inváziós céllal érkezett, vagy csak egy klubdélutánra. A nyelvész nekilát megfejteni az idegenek nyelvét, majd flashbackjei lesznek, melyekből kiderül, miért is jöttek a bolygónkra a látogatók. A forgatás hamarosan kezdődik, a bemutató dátuma nem ismert.

Az orosz mozikban nem lesz anyázás

2014. április 3., 12:43 Módosítva: 2014.04.03 16:12
1

Az orosz kulturális minisztériumnak elege lett a mozikban bemutatott filmekben hallható káromkodásokból, és egy törvénytervezettel igyekeznének visszaszorítani a csúnya szavakat, írja a Hollywood Reporter. A javaslatot az a Stanyiszlav Govoruhin vitte a Duma elé, akit mi, magyarok a A fekete macska bandája című sorozat rendezőjeként ismerhetünk. A törvény a filmek mellett a színházi darabokra is vonatkozna, így teljessé válna a médiára kimondott káromkodástiltás, hiszen egy tavalyi törvényben a tévében és a sajtóban korlátozták a mocskos szavak használatának lehetőségét.

A javaslatot Vlagyimir Megyinszkij miniszter is támogatja, ő legendásan konzervatívnak számít még az egyébként sem túl liberális elveket valló politikusokból álló Dumában. Megyinszkij szerint a káromkodásoknak semmi keresnivalója nincs a filmekben és színdarabokban. 

A nagyközönségnek semmi szüksége arra, hogy ilyeneket hallgasson a moziban. Ha valaki úgy gondolja, hogy csak így tudja kifejezni magát, nevezze a filmjét egy fesztiválra, vagy szervezzen privát vetítést - ezeken nem korlátozzuk a bemutatását, de a mozikban igen.

Érdekes, de a rendelet a hollywoodi és más külföldi piacokról származó filmekre nem vonatkozik majd, hiszen ezeket szinkronizálják, így a meredekebb szavakat gond nélkül helyettesíthetik finomabbakkal. 

90 milliós nyitányra készül az Amerika kapitány 2

2014. április 3., 12:07 Módosítva: 2014.04.03 16:12

A Marvel legújabb képregényfilmje, az Amerika kapitány: A tél katonája nagyon úgy tűnik, hogy 90 millió dolláros hétvégével kezdi észak-amerikai mozis pályafutását, de a Hollywood Reporter szerint a 100 milliós nyitány sem elképzelhetetlen. A filmet a kritikusok imádják, és az eddigi legjobb Marvel-filmnek titulálják, ráadásul már eddig megkeresett 87,4 millió dollárt azon a 32 piacon, ahol eddig bemutatták - 88 százalékkal többet, mint az első rész hozott a premier idején.

A Marvel és a filmet forgalmazó Disney már 80-85 milliós nyitánnyal is elégedett lenne, hiszen a 2011-es első rész 65 millióval debütált. A Bosszúállók 2012-es sikere óta azonban a tét is magasabb már, és a Marvel-filmek is jóval jobban teljesítenek: a legutóbbi darab, a Thor 2 85,7 milliót kaszált a novemberi premierrel. Az amerikai mozikban az áprilisi premier-rekordot egyébként a Halálos iramban 5 tartja 86,2 millió dollárral, amit még 2011-ben ért el. Nálunk a filmet április 10-én mutatják be.

Zac Efron űzött vad lesz

2014. április 3., 10:32 Módosítva: 2014.04.03 13:14
1

John Grisham 2009-ben írta meg a The Associate (Csapdában) című regényét, amiben először ruccant ki New Yorkba a regényeiben megszokott déli környezetből. A sztori nagyjából annyi, hogy egy Kyle McAvoy nevű végzős joghallgatónak van valami sötét titka, amivel megzsarolják, és arra kényszerül, hogy olyan munkát vállaljon el, amilyet sosem szeretett volna. A világ legnagyobb ügyvédi irodájánál kezd el dolgozni mesés fizetésért, de emellett életveszélyes konspirációban vesz részt, lop, csal és hazudik. És ha leleplezik, az az életébe kerülhet.

Klasszikus Grisham, a főszerepre menten el is képzeltük Ryan Goslingot, de nem így alakult: a filmjogokat Zac Efron Ninja's Runnin Wild nevű cége vette meg, és ha már így alakult, az egykori Disney-üdvöske a főszerepet is magára osztotta (lásd még: minden szentnek...). Egyelőre se rendező, se író nincs a projekt mellett, így stúdió sem nagyon, ami majd forgalmazza, de Efron és Grisham nevével elég sok mindent el lehet adni, így tuti lesznek érdeklődők.

A regényt egyébként először a Paramount akarta megfilmesíteni, és a jogokat még 2008-ban, a megjelenés előtt egy évvel leopciózták, a főszerepet pedig Shia LaBeouf kapta volna meg. Aztán ebből a projektből nem lett semmi, és jogok visszaszálltak az íróra. 

Ma kezdődik a Titanic Filmfesztivál

2014. április 3., 08:30 Módosítva: 2014.04.03 13:14
6

Brendan Gleeson Kálvária című filmjével nyílik meg csütörtök este az Uránia Nemzeti Filmszínházban a 21. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál, amelynek fődíjáért kilenc alkotás verseng; a közönség öt budapesti helyszínen péntektől láthatja a mustra programján szereplő filmeket.

A kortárs nemzetközi filmek legfrissebb produkcióiból válogató fesztiválon sok elsőfilmes rendező kap lehetőséget a bemutatkozásra, idén különösen sok rendezőnő munkája került a mustra kínálatába. A Titanic 2005 óta versenyfesztiválként is működik, Hullámtörők-díjért ezúttal kilenc film küzd: norvég, svéd, francia, izlandi, török, bolgár, kanadai, amerikai és chilei alkotás. Hat produkció alkotója a mezőnyben rendezőként debütál, közülük a bolgár Maya Vitkova (Viktoria) és a török Alphan Eseli (A hosszú út hazafelé) személyesen is ellátogat a Titanicra.

A nemzetközi zsűrit Szász János filmrendező vezeti, a testületben Andy Starke brit producer és vilniusi filmfesztivál művészeti igazgatója, Santa Lingeviciute vesz részt.

A Titanicon tartják pénteken Novák Erik Fekete leves című akcióthrillerének premierjét, és két fesztiváldíjas magyar rövidfilm, Szabó Simon Fal és Bucsi Réka Symphony no. 42 című műve is szerepel a fesztiválon.

A Titanic műsorát öt helyszínen: az Urániában, az Örökmozgóban, a Toldi és a Puskin moziban, valamint az A38 hajón láthatják a nézők, a program vetítései a versenyen kívül további hat szekcióban folynak. A 25 országból származó összesen 52 munka között kazah, japán, venezuelai produkció és az Oscar-díjra jelölt A hiányzó kép című kambodzsai film is látható majd.

A teljes programot meg lehet nézni a  fesztivál honlapján .

Sírós, sikítozós pszichothriller Brittany Murphy utolsó filmje

2014. április 2., 16:15 Módosítva: 2014.08.26 10:49
2

Nemsokára a mozikba kerül a Something Wicked thriller, ami Brittany Murphy színésznő utolsó filmje, mielőtt túladagolta volna magát 2009 decemberében. A Something Wicked Darrin Scott rendezése és egy esküvőjüket tervezgető párról szól, akiknek gonosz erők próbálnak keresztbetenni. Murphy a filmben egy pszichiátert játszik, aki a borzalmas vonatbalesetet túlélőin próbál segíteni. A trailer alapján elég bénácskának tűnik a film, de ne legyen igazunk.

Izraeli regényadaptációt készít Szász János

2014. április 2., 15:31 Módosítva: 2014.04.02 17:19
1

Nava Semel holokausztregényéből készít filmet Szász János, írja a Screen Daily. Az And The Rat Laughed című könyv története egy ötéves kislányról szól, aki a nácik elől bujkált a föld alatt hónapokig, és az egyetlen barátja egy patkány volt. A filmet német, lengyel és francia produkciós irodák támogatják, amit Szász a Filmhu megkeresésre alá is támasztott. Két vezető amerikai színésznőt akar meggyőzni a filmhez, a férfi főszerepet pedig annak az Ulrich Thomsennek szánja, akivel A nagy füzetben és az Ópiumban már dolgozott együtt.

Szász János
Szász János
Fotó: Kallos Bea

Visszatérhet a Tatooine-ra a Star Wars

2014. április 2., 13:23 Módosítva: 2014.05.19 17:49
28

Május 14-én kezdik a új Star Wars-trilógia forgatását Marokkóban, írja a Badass Digest. A hírblog erről rögtön arra következtet, hogy a forgatás később Tunéziában folytatódik, ahol a Tatooine bolygón játszódó jeleneteket vették fel, a díszlet pedig azóta turisztikai látványosságként fukcionál. J.J. Abrams egyébként is kifakadt már amiatt, hogy a Disney ragaszkodott a londoni stúdióhoz a tradíció miatt, de nagyon nem tetszett, hogy mindent digitális háttér előtt kell felvenni. Ezért is tűnik abszolút reálisnak, hogy az észak-afrikai forgatások valamilyen módon Tatooine-hoz lesznek köthetők, ahonnan a Skywalkerek származnak.

concept03 800x450 holonet3

Megvan a Fantasztikus négyes főgonosza

2014. április 2., 11:50 Módosítva: 2014.04.02 13:47
2

Már csak a főgonosz, Doctor Doom (itthon Fátum Doktor) kellett, hogy teljes legyen a Fantasztikus négyes-reboot fontosabb szereplőinek a listája. A nagy ellenség pedig úgy néz ki Toby Kebbell lesz, egyike annak a négy színésznek, akiről korábban is pletykáltak, írja a Variety. Az új Fantasztikus négyes a Marvel Ultimate-univerzumára épül majd, vagyis sokkal fiatalabbak lesznek a szereplők, sőt, Johnny Stormot egy afroamerikai színész játssza. A filmet jövő júniusra tervezik, a második részt pedig 2017-re.

Brad Pitt megint belekeveredik a második világháborúba

2014. április 2., 11:10 Módosítva: 2014.04.02 13:47
1

Nagyon úgy néz ki, hogy Brad Pitt annyira beleszeretett a második világháború hangulatába a Becstelen Brigantyk forgatása alatt, hogy nem elég neki az idén megjelenő tankcsatás film, a Fury, már a következő projektjére készül, legalábbis a Variety szerint. A színész már tárgyal az egyelőre cím nélküli romantikus thrillerrel kapcsolatban, ami szintén a második világháborúban játszódik. Egyelőre semmi mást nem lehet tudni azon kívül, hogy Steven Knight rendezi és Graham King lesz a producer.

Napi 80 milliót keres Banderas Budapesten

2014. április 2., 09:26 Módosítva: 2014.04.03 10:13
21

Budapesten forgat reklámfilmet Antonio Banderas, aki napi 200 ezer dollárt, vagyis 80 millió forintot keres, írja a mai Bors. A napilap szerint a színész április 18-án utazik hozzánk, és két nappal később kezd el forgatni, ennek ellenére már meg is érkezett Magyarországra, legalábbis ezt állítja a Blikk, de a cikkükből nem derül ki, hogy a fotó a mostani vagy Banderas egy korábbi látogatásakor készült. A Bors informátora szerint elképzelhető, hogy a színész Andy Vajnánál száll meg, amíg nálunk tartozkodik, hiszen annak idején az ő birtokán házasodott össze Vajna és Palácsik Tímea.

Tini nindzsa teknőc ölelgeti Megan Foxot

2014. április 1., 17:18 Módosítva: 2014.04.02 08:01
12

Pár napja jött ki a 2014-es Tini Nindzsa Teknőcök-mozifilm első trailere, amivel Michael Bay producer és a Paramount stúdió azt akarta tesztelni, mennyire vevők a mai fiatalok a '80-as évek kultikus rajzfilm- és akciófiguráira. Hogy biztosra menjenek, a teknőcökkel haverkodó tévériporter, April szerepét Megan Foxnak adták. A tesztközönség véleménye azonban nagyon negatív lehetett, mivel a Movieweb szerint most újra akarják forgatni a filmet, az augusztusi premiert pedig novemberre vagy decemberre halasztaná a stúdió. 

Állítólag ezek voltak a Tini Nindzsa-film fő hibái:

  • a rajongók mindenhol őrjöngeni kezdtek amiatt, hogy a négy nindzsateknőcöt, Leonardót, Donatellót, Michelangelót és Raffaellót valójában April O'Neill apja és a főgonosz, Zúzó (más fordításban: Reszelő) tenyésztette ki az undorító zöld trutyi segítségével, hogy legyen végre a városnak néhány saját szuperhőse
  • Jonathan Liebesman rendező csapnivaló munkát végzett, ezért Michael Bay személyesen fogja levezényelni a megismételt forgatást
  • a digitális utómunkát elkapkodták, mert mindenki Bay másik projektjével, a Transformers 4-gyel volt elfoglalva
  • és az újra meg újra átírt forgatókönyv is több sebből vérzik.

A párducról szólna az új Rózsaszín párduc

2014. április 1., 14:01 Módosítva: 2014.04.01 17:17
4

Az MGM főnökei rájöttek, hogy nem Peter Sellers, Roger Moore és Steve Martin Clouseau felügyelőjén röhögtünk a Rózsaszín párduc-filmek alatt, hanem az intróban levetített rajzfilmen, ahol a Rózsaszín Párduc pont olyan vicces, levegőben futós-gereblyébe lépős helyzetekbe keveredett, mint Tom és Jerry.

Tovább

Cruise drónokkal harcolna Top Gun 2-ben

2014. április 1., 11:19 Módosítva: 2015.08.11 13:54
9

Legalábbis ez Jerry Bruckheimer producer nagy terve, és úgy tűnik, a dollármilliók reményében a 2012-ben elhunyt Tony Scott nélkül is megcsinálja az 1986-os kultfilm folytatását. A CSI, a Beverly Hills-i zsaur, a Con Air, az Armageddon és a Karib-tenger kalózai producere így nyilatkozott nemrég a Top Gun és a Bad Boys társproducerével, Don Simpsonnal szövögetett terveiről:

Don és én megpróbáltunk összehozni valamit, egyelőre kevés sikerrel. Tom Cruise is felkarolta a projektet, de nem jutott előrébb. Az biztos, hogy az új koncepció arról szólna, hogy pilótákra már semmi szükség a drónok kifejlesztése óta, Cruise viszont be akarja bizonyítani, hogy szükség van még rá a légierőnél.  

Ez viszont még csak az új sztori terve, konkrét tárgyalások nincsenek, és még a rendezőt sem választották ki. Bruckheimerék és a Paramount stúdió viszont nagyon bíznak abban, hogy az extrém elfoglalt Tom Cruise szorít nekik időpontot a határidőnaplójában, és meg tudják csinálni a Top Gun 2-t. Például a 30 éves évfordulóra. (via The Hollywood Reporter)

A G.I. Joe nindzsája Terminátorokra lőhet

2014. április 1., 10:11 Módosítva: 2014.10.13 13:23
7

Ázsiai színészekkel erősít a Terminator-franchise, hogy az ismét színészkedő Schwarzival és egy tévésorozattal is megtámogatott T5 a kínai piacon is tarolhasson majd. A főszereplők között lesz például a G.I. Joe mozifilmek nindzsája, Storm Shadow/Viharárny, akit a koreai Byung-hun Lee alakított a mozifilmekben, de nemrég igazolt a produkcióhoz a House of Cards kínai bombázója, Sandrie Ho, aki a hollywoodi karrierjéhez vette fel a Holt vezetéknevet.

Új szereplő lesz a Mad Menből ismerős Michael Gladis is, valamint J.K. Simmons, aki az első halálosztó 1984-es vérfürdője óta nyomoz az időutazó kiborgok után, és Dayo Okeniyi, aki a múlt héten írt alá a szerződést arról, hogy ő lesz a T2-ben látott Cyberdine-mérnök, Miles Dyson fia.

Tovább

Nézze meg Cameron Diaz házipornóját!

2014. április 1., 09:32 Módosítva: 2015.07.01 19:01
41

Korhatáros előzetes jött ki a nyáron mozikba kerülő Sex Tape-hez, amiben 41 évesen is jó formában lévő Cameron Diaz legalább háromszor vetkőzik. A film a Rossz tanár rendezőjének, Jake Kasdannak az új vígjátéka, és egy óriási közhellyel indul: a kapcsolatába belefásult párocska (Diaz és Jason Segel) házipornóval akarja feldobni az ellaposodott szexuális életét, de természetesen a videó a neten keresztül az összes ismerősükhöz eljut. A wannabe pornósok erre azt a világmegváltó tervet eszelik ki, hogy baseballütővel szétverik az össes rokonuk, barátjuk és kollégájuk netbookját. Amerikai premier július 25-én, a hazai bemutató időpontjáról és a magyar címről viszont még nincs semmi hír. (via Slashfilm)

Nem csak Tom Cruise készül ütős sci-fivel

2014. március 31., 16:27 Módosítva: 2015.08.11 13:54
44

2014 jó év lehet a sci-fi rajongóknak. Egyrészt ott van Tom Cruise filmje, A holnap határa, amiből már láttunk húsz percet és ez alapján elég ütősnek ígérkezik. Aztán jön Johnny Depp sci-fije, a Transzcendens, amin máris összeveszett a szerkesztőség, hogy ki írja a kritikát. De akinek ez nem elég, annak lesz Lawrence Fishburne-től is egy sci-fi, a The Signal.

A történet szerint van három fiatal ember (nem, egyikük sem Fishburne), akik nagyon szeretnének elkapni egy hackert. Addig üldözik, amíg be nem tévednek egy olyan területre, ahol már csak rossz dolgok várnak rájuk. 

Fishburne mellett Olivie Cooke, Sarah Clarke és Beau Knapp játszik a filmben, a rendező pedig Willian Eubank, aki eddig főleg operatőrként dolgozott. Ez a második rendezése, az első is egy sci-fi volt, a Love. Akik már látták a The Signalt a Sundance Fesztiválon, csupa jót írtak róla, de hozzátették, hogy nehéz bármit is elmondani a filmről anélkül, hogy elspoilereznénk.

Itt az első trailer:

A magyarok is özönlöttek a Noéra

2014. március 31., 14:56 Módosítva: 2014.04.01 09:00
5

45 ezren voltak kíváncsiak a hétvégén Magyarországon arra, hogy hogy adja Russell Crowe Noét. Ezzel ez lett a hétvége legnézettebb filmje, 66 millió forintos bevétellel. Nekünk rögtön két véleményünk is volt a filmről, ezeket itt lehet elolvasni.

Második helyre Wes Anderson filmje, A Grand Budapest Hotel került, erre több mint tízezren voltak kíváncsiak. A harmadik legnézettebb film a hétvégén A beavatott című Éhezők viadala-utánérzés lett szintén kicsit több, mint tízezer nézővel. Mi ugyan szóltunk, hogy ez a film rossz, de mivel ezen a hétvégén nem volt másik, kamaszoknak való film a mozikban, érthető, hogy ennyien mégis megnézték.

Negyedik helyen a Mr. Peabody és Sherman kalandjai végzett, ami kritikusunk szerint közel zseniálisra sikerült. A meséről, amiben egy kutya fogad örökbe egy gyereket, azt írtuk, hogy régen nem volt már ennyire kedves, okos és üdítően visszafogott 3D-s film a mozikban. 7900-an voltak rá kíváncsiak ezen a hétvégén.

Ötödik helyen a szegény ember Halálos irama, a Need for Speed futott be 6399 nézővel, míg a hatodik a 300 gyengécske folytatása lett. A top 10-be befért még a Pofázunk és végünk, a Non-stop, a Működik a kémia és 2014 eddigi legsikeresebb filmje, A Lego kaland. Az idén bemutatott filmek közül ez az első, amelyik elérte a négyszáz millió dolláros bevételt világszerte.

Instant klasszikus az új Amerika Kapitány

2014. március 31., 12:13 Módosítva: 2014.04.14 11:02
96

Chris Evans Scarlett Johanssonnal évődik és ismét kék-fehér-piros jelmezben menti meg Amerikát. Az Amerika Kapitány - A tél katonája klasszikus, jól megcsinált akciófilm, némi politikaithriller-beütéssel, amin Robert Redford feltűnése is sokat segít. Kiss Bori Londonban nézte meg a filmet.

Különös választásnak tűntek a Russo fivérek az új Amerika Kapitány-film rendezésére, hiszen korábban szinte csak tévés vígjátékokat forgattak. Kevin Feige producer döntése azonban ismét beigazolódott, A tél katonája nemcsak nézhető, de kifejezetten szórakoztató lett, a szuperhős-filmek iskolamunkája. A tökéletes recepten az is nagyot dob, hogy - a szerződésükben foglaltaknak megfelelően - olyan kaliberű színészek térnek vissza a vászonra, mint Samuel L. Jackson, Scarlett Johansson, sőt zseniális húzással Robert Redfordot is megnyerték a színfalak mögött kavaró bürokrata/kémfőnök, Alexander Pierce szerepére.

A Marvelnek igencsak jót tett Feige szerződtetése az ezredfordulón: a stúdió azóta ontja az elképesztően sikeres szuperhős-filmeket, amelyeket többnyire a kritika is elismerően fogad. Feige igazi nörd, aki kívülről fújja a komplett Marvel univerzumot, neki köszönhető a filmek egymásba fonódó, egymást folytató cselekménye — ez egyébként a képregényekben már a hatvanas évek óta bevett szokás, a kétezres évek előtti filmek azonban valamiért csak izoláltan szerepeltették Amerika Kapitányt, a Vasembert, Thort és a többieket.

A korábban lenyilatkozott recept szerint igyekeznek évi két filmet készíteni, mégpedig úgy, hogy az egyik a hősök kalandjait folytatja, a másik pedig mindig új Marvel-hőst mutat be. Idén ezek A tél katonája és A galaxis őrzői, amelyben a másodvonalbeli hősök csapatából debütál pár fura figura (konkrétan egy sétáló fa, egy mosómedve és három humanoid).

Tovább

Újra véres akciófilmben Mel Gibson

2014. március 31., 11:50 Módosítva: 2014.03.31 15:01
3

A Blood Father című akciófilm lehet Mel Gibson következő filmje, ha igent mond a szerepre. A sztori eléggé hasonlít Liam Neeson sikersorozatára, az Elrabolva-filmekre. Gibson 16 éves lányát drogdílerek akarják megölni, volt fegyenc apja ezért kénytelen aktivizálni magát, és gyilkolászásba kezdeni. Gibsonnak már nem maradt túl sok ideje, hogy döntsön, mert a forgatás májusban kezdődik. (Persze simán elképzelhető, hogy már aláírta a szerződést, csak még nem hozták nyilvánosságra.) 

A filmet Jean-Francois Richet rendezi, aki a Halálos közellenséget csinálta Vincent Cassellel, a forgatókönyvet pedig részben az a Peter Craig írta, a Ben Affleck-féle Tolvajok városát is. 

Gibsont utoljára a Machate gyilkol című Robert Rodrigez-filmben láthattuk, nemsokára jön a Feláldozhatók 3, amiben szinte az összes hatvan év körüli hollywoodi férfi színész játszani fog. A Feláldozhatók-filmek producerét, Sylvester Stallonét még az sem érdekelte, hogy Gibson a feleségverés és a részegen zsidózás miatt Hollywoodban kegyvesztett lett, mindenképpen forgatni akart vele. Ső, még a Feláldozhatók 3 rendezői székét is felajánlotta neki, bár abba végül az ausztrál Patrick Hughes ült bele.

Jót tett a hiszti a Noénak

2014. március 31., 10:47 Módosítva: 2014.04.11 13:37
7

44 millió dolláros bevétellel nyitott Amerikában a Noé, ami kicsit jobb annál, mint amit Darren Aronofsky ökodrámájától előzetesen vártak.  Úgy tűnik, hogy az emberek érdeklődését a film körül kialakult hiszti csak növelte. Amikor ugyanis kiderült, hogy a rendező a Bibliát csak afféle sorvezetőnek tekinti, keresztény szervezetek kezdtek tiltakozni, és egyre hangosabban követelték a film betiltását. Végül néhány közel-keleti országban, többek között Katarban, Bahreinben és az Egyesült Arab Emírségekben tiltották be a Noét, mert az iszlámban Allah bármilyen prófétáját és hírvivőjét filmen ábrázolni vallásgyalázás és törvénytelen, és Noéra is hírvivőként tekintenek. 

Bár a kritikusok egy része fikázta a filmet (nálunk rögtön két kritika is megjelent, egyik újságírónk szerint pocsék, a másik szerint remekmű lett a Noé), ez nem számított különösebben a kasszáknál. A Noé valószínűleg 110-115 millió dollár körül termel majd Amerikában, és akár 400-500 milliót is hozhat világszerte. Vagyis a 125 millióból készült film bőven behozhatja az árát.

A hétvége második legnézettebb filmje Amerikában A beavatott lett, ami nem más, mint egy ügyetlen Éhezők viadala utánzat, de ez a közönséget egyáltalán nem érdekelte. 26,5 millió dollárért vettek rá jegyet, összesen 95 milliós bevételnél jár. A harmadik helyen a Muppets Most Wanted végzett 11,4 millió dollárral. Negyedik a Mr. Peabody és Sherman kalandjai lett, ami 9,6 millió dollárt hozott a hétvégén. 

Meglepetésre Wes Anderson filmje, a Grand Budapest Hotel is szépen tartja magát, a hatodik helyen végzett 8,8 millió dollárral, ami egy nem kifejezetten kommersz filmtől nagyon szép eredmény. (Kritikánk a filmről itt.) Hatalmasat bukott viszont az új Schwarzenegger-film, a Szabotázs, ami csak 5,3 milliót hozott.